Változás

20. fejezetig kicserélve

Jééé...

Túl vagyunk az EZER idekattintáson! És ez nem mind én voltam :) Szóval, köszi, hogy érdeklődtök!
De! Néha írhatnátok is egy-egy sort! A vélemény szabad, én nem vagyok sértődős (vagy csak nem vallom be), viszont kíváncsi lennék...

Ps. 13. fejezetig kicserélve :)

Bocs (meg egy anyamedve - ahogy ezt valahol olvastam)

Szóval, az történt, hogy visszamentem a történet elejére és javítgattam, kiegészítettem. Így aztán, ha valaki visszamegy térben és időben, akkor akár még érdekes kis változásokat is találhat. :)
Oké, egyelőre ennyi...
Ja, és egyelőre csak a 10. fejezetig jutottam...

25. fejezet

2003-2004

A síelésre már csak Tiba ment el velük. És persze Harry, akit nem akartak másra hagyni. Réka úgy tervezte, hogy délelőttönként a kutya egyedül lesz az apartmanban, aztán ő visszamegy és foglalkozik vele. A biztonság kedvéért kirakott egy fényképet az ajtóra és aláírta, hogy az eb egyedül van. Ha netán törölközőket hoznak, ne ijedjen meg a szobaasszony. A dolog visszafelé sült el, mert egy másik írás fogadta, mely szerint ne hagyják egyedül a kutyát. A nagy állatbarát vajon mégis mit képzel, otthon a kutya kivel tölti a délelőttjeit? Így aztán reggelenként együtt indultak útnak a pálya felé kocsival. Aztán ő kiszállt a kutyával, a fiúk mentek tovább, ők meg Harryval kirándultak. Tulajdonképpen ez sem volt rossz program, és a sícipővel sem kellett küzdeni. Tiba és Gábor pedig fáradhatatlanul rótták a hegyen a köröket. Délután már csak annyi erejük volt, hogy a medencében és a szaunában pihentessék izmaikat. Az egy hét szinte elszaladt.

A 25 éves érettségi találkozóra Réka nagy várakozással készült. Igaza van Gábornak, ez olyan csajos dolog. De hát őt érdekli, hogy mi történt ennyi év alatt a többiekkel. Mostanában nem hallott rossz híreket és talán nem történt újabb tragédia sem a legutóbbi találkozó óta, ahol szinte sokkolta a hír, hogy Ibolya meghalt. És igenis kell a májának, hogy lássa például, a valamikori bombázóból milyen dundi nő lett; aki ráadásul nem hajlandó tudomásulvenni a teste változását és a legképtelenebb ruhákban feszít még mindig. Szó szerint. Lehet titkon kicsit gonoszkodni. Annak idején úgyis sok rossz percet okozott neki a hasonlítgatás. Mostanában már nem foglalkozik annyit a testével. Szinte elégedettebb vele, mint tinédzserként. A felszedett néhány kiló egy kicsit kigömbölyítette ott, ahol úgy érezte, nagyon is ráfért volna már korábban is. Magyarul, a mellei mostanában látszanak. Olyannyira, hogy János barátjuk arab plasztikai sebész barátja azt is hitte, valami jól sikerült műtéten van túl. Régebben nagyon ajánlkozott, hogy csodás melleket „építene” Rékának, Gábor pedig viccelődve mondta neki, hogy először csak az egyikről lehet szó. Aztán ha nem rontja el, akkor majd a másikról is. Persze, ilyenkor már néhány pohár italon túl voltak, és egyébként is tudták, hogy Tony a művészvilágnak dolgozik horribilis pénzekért, nem az ő világuk volt. Réka egyébként sem vágyott ilyen mű-megoldásokra, kilók ide vagy oda, az eredeti mégiscsak az igazi. Szerencséje is volt, mert a terhességek, szülések sem a hasát, sem a mellét nem csúfították el. A császár helyét már rég nem szégyellte, bátran hordott bikinit . Annyira természetesnek, a teste részének érezte, soha nem is gondolt rá, hogy egy plasztikai sebésszel eltüntesse. Bár, lehet, hogy nem is sikerült volna. Az orvos Tiba születésekor próbálta, aztán csalódottan valami olyasmit mondott, hogy kedves betegébe kár ez a finom cérna, mert a bőre egyszerűen nem tud szépen gyógyulni. Igaz, nem is nagyon kímélte magát. Gyurma kicsi volt, a picit is emelgetni kellett, sokszor együtt kettőjüket, a babakocsit, a csomagokat. Csoda, hogy sérve nem lett. Az osztálytalálkozón viszont ez nem is fog látszódni. Csinosan felöltözik, valami világosba, ami jól mutat a lebarnult bőrén, összefogja a haját, mert sokak szerint ettől fiatalabbnak néz ki, aztán majd előadja a vidámat. Végül is semmi oka panaszra. Ami miatt meg lenne, hát, azt nem a lányoknak fogja elmesélni.

El sem hitték, de decemberben már megint szalagavatóra készültek. Tiba is végzős lett. Az osztály gőzerővel készült a nagy napra, több táncot is betanultak. Bár magyarból és történelemből nagyon le voltak maradva, de ha valamire a sok tini időt tudott szakítani, az csak a tánc volt. Rékáék meghatottan nézték a kisfiút, aki immár 18 éves volt és közel két méter. Mikor nőtt meg ez a gyerek ennyire? A fekete öltönyben és bordó ingben, amire a fiúk egyenruhaként szavaztak, határozottan férfias benyomást keltett. Csak az érzékeny bőrén elomló pirulás volt a régi. A rivaldafényben kipirulva ropták a bajor sörtáncot, aztán a szambát és végül a keringőt. Gyurma rendíthetetlenül vette kamerával a műsort, bár időnként el-elkalandozott néhány csinos lány felé. A végén pedig Tiba is megtáncoltatta az édesanyját a kupolateremben. Réka pedig beletörődően adta át a lányok hosszú sorának pici fiát.

Réka egy ideje már letett arról, hogy Gábort meggyőzze, ebből a bolondok házából el kellene költözni. Bármennyire kellemes helyen volt a lakás, hiába volt szép nagy a kert, a szomszédok és a közös ló esete megkeserítette a hétköznapokat. Legalábbis neki, mert Gábor egyszerűen nem foglalkozott a többiekkel. Aztán kora tavasszal a családban híre ment, hogy az unokahugáék válnak, a hatalmas házat pedig eladják. Rékát lepte meg a legjobban, amikor Gábor azzal az ötlettel állt elő, hogy vegyék meg ők a házat. Élete egyik legnagyobb álma válhatna valóra! Lelkesen tervezgettek, Krisztával együtt. De az árban nem tudtak megegyezni. Rékáék lakása a felújítás ellenére is hagyott még sok-sok kívánnivalót maga után. Aki annyi pénzt áldozna egy lakásra, amennyit ők szerettek volna kapni érte, az bizony a remek fekvés mellett még sok mindent várna el cserébe. Lassan feledésbe merült Krisztáék háza, de Réka továbbra is lelkesen keresgélt. Közben azért titkon érezte, hogy Gábor már rég megbánta az elhamarkodott ötletet. Mégis már egy ügyvéd előtt álltak a foglalóval Gábor zsebében. Hogy szerencséjük volt-e vagy sem, később már nem is foglalkoztak vele, de az eladó nem tudott megbízható földhivatali papírokat mutatni az ingatlan tulajdonjogáról, így aztán visszaléptek a vételtől.

Másnap pedig Réka papája kórházba került infarktussal. Réka nagyon megijedt, de Gábor is nehezen élte meg ezeket a napokat. Az apósa apja helyett az apja volt, komolyan aggódott érte. Aztán ahogy a napok múltak, a papa állapota javult, úgy nyugodtak meg. De a helyzetre való tekintettel, a további keresgélést felfüggesztették. Réka érezte, örökre. Amikor végre újra teljes létszámban ülhettek a vasárnapi asztal mellett, az ünneplés után Réka a saját számára is váratlanul egy nagy őszinte beszélgetésbe kezdett. A házról, az álmaikról. Valahogy onnan indult a dolog, hogy Gábornak volt egy fura mondata, amire ő azt mondta, hogy szerinte jó is, hogy ez a házdolog nem jött össze, mert Gábor boldogtalan lett volna ott; mert szerinte ő csak szeretne költözni, de nem AKAR. És reméli, hogy érti, mi a különbség a két dolog között. Aztán persze szó szót követett, ő is elmondta, hogy miért nem érzi jól magát itt, és miért akar innen elmenni. Nem feltétlenül Törökbálintra, de EL. Van benne annyi realitás, hogy a környéken egy lakás áráért nem kapnának kertes családi házat, így marad a kiköltözés. És igen, egy kicsit becsapottnak érzi magát, mert tényleg azt hitte, hogy Gábor szívvel-lélekkel benne van a változtatásban, de egyre inkább az az érzése, ő innen soha nem akar elmenni. Érezte, hogy kicsit letaglózta a monológjával, most rendezgetheti a saját gondolatait.

Gábor tényleg megkönnyebbült. Amikor Krisztáékról hallott, az első gondolata valóban az volt, hogy az a ház hatalmas, akár az anyjával, vagy az anyósáékkal is elférnének benne. De persze a mama volt az első, aki nem akart kiköltözni. Anyósáék pedig még annyira sem. A gyerekek véleménye is megoszlott, Tiba örült, már a saját szobáját tervezgette, Gyurma pedig a lehető legrosszabb ötletnek vélte. Kettőjüknek meg 350 négyzetméter igen csak túlzás lett volna. De látta Réka felcsillanó szemén, hogy már a gondolattól boldog lett. Egy kis időre még önmagával is elhitette, hogy jó lesz a változás, boldogok lesznek a saját házban. Neki egyébként nem lenne ellenére, hiszen egy ház körül mindig van mit csinálni, és ez neki mindig is örömet szerzett. Bár, ezen a házon a kicsi igazítani valóknál jóval több munka lenne. De az első önfeledt perceken túl egyre több negatívumot talált a nagy ötletben, amiket Réka csak félresöpört. Csillogó szemekkel tervezgetett, már a bútorok eladását is felírta a képzeletbeli listára, Gábor pedig egyre inkább visszakozott volna. De tényleg meglépte volna, csak és kizárólag Réka kedvéért, ha az árban meg tudtak volna egyezni. A későbbi variációk már korántsem tetszettek annyira, bár az a kis mediterrán házacska első pillantásra neki is bejött. De aztán a józan esze győzedelmeskedett, a centik magukért beszéltek, abban a kis házban már tényleg csak megalkuvásokkal fértek volna el. Egy hatalmas szikla gördült le a mellkasáról, amikor az eladó a papírokkal töketlenkedett.

A következő fél év pedig most Tibáról szólt. Nem elégedett meg a korábban megszerzett középfokú nyelvvizsgával, felsőre is jelentkezett. És milyen jól tette. Mert Rékával végül egy olyan iskola mellett döntöttek a felvételi papír kitöltésekor, ahol angol nyelven tanultak minden tantárgyat, ehhez pedig felvételi követelmény volt a magas szintű nyelvtudás. Gábor is vállalta a képzés költségeit, mert jó befektetésnek látta, hogy a gyerek nyelvet, nyelveket tanuljon. Tiba ugyan kételkedett benne, hogy bírni fogja, de legalább megpróbálta. A felvételi vizsgákon nem nyújtott jó teljesítményt, de mivel kitűnő tanuló volt, és az érettségi is kitűnőre sikerült, a jegyei alapján bekerült az elsőként választott iskolába. Az érettségin persze Réka megint ott segédkezett. Most már több szülőt is megnyert a feladathoz, mert olyan lelkesen mesélt a korábbi élményeiről, hogy alig akadt olyan mama, aki ne akart volna ezek után segíteni. Az idegörlő várakozás órái a sok feladattal, a beszélgetésekkel szinte elrepültek. A gyerekek pedig az eredményhirdetés után nemcsak a vizsgáztatóknak, de Rékának is kedveskedtek egy csokor virággal. Tiba osztálya jó kis közösség volt, érezhető volt, hogy az érettségivel nem válnak szét útjaik.

Tibának egyébként is ritka jó szériája volt. Az érettségi előtt nem sokkal összeismerkedett egy lánnyal. Szerelmes volt, a vizsgái sikeresek voltak, előtte állt a nyári szünet. Úgy érezte, az élet nem is lehetne szebb. A fiú jókedve az egész család életére jó hatással volt. Sokkal kevesebbet ölték egymást a bátyjával, és sokkal nyugodtabb volt a szüleivel. Gábor néha arra gondolt, vajon annak idején az ő viselkedése is ennyire megváltozott, amikor Rékát megismerte? Milyen megnyugvás lehetett ez a szüleinek.

Tiba végre rászánta magát és hagyta, hogy Réka elcipelje egy orvoshoz. A csuklóján ugyanis egy diónyi dudor jelentkezett. Ganglion – hangzott a furcsa hangzású diagnózis. A fiatal sebész megnyugtatóan magyarázott a fiúnak és a vizsgálat végére sikerült meggyőznie, hogy jobb, ha minél előbb megszabadul tőle. A műtétre Jucus is elkísérte őket. Rékával együtt üldögéltek a kisműtő előtt. 20 perces műtét - világosította fel őket az orvos az elején. Így aztán már aggódva lesték az ajtót, amikor 45 perc is eltelt. Még néhány perc és Tiba óriási kötéssel a kezén jelent meg az ajtóban. Apróbb komplikáció adódott, a vártnál nagyobb beavatkozást igényelt. Tiba még a főiskolán is két hétig felkötött karral jelent meg, és csuklóján talán örökre ott marad a heg, de a kellemetlen feszítő érzés elmúlt. Jucus odaadóan ápolgatta, Réka pedig újra érezte azt a furcsa, kicsit a kifosztottságot eszébe juttattó érzést, amit Gyurmánál. Kisebbik fia is egyre inkább levált róla. Eszével tudta, hogy ez a természet rendje, örült is, de egy kis szomorúság bujkált a tekintetében, amikor a vidám fiatalokra nézett.

Az év vége felé Réka szomorú hírt kapott valamikori munkahelyéről. Szeretett főnöknője váratlanul meghalt. A volt kollegák, akik közül időközben sokan már máshol dolgoztak, a temetésen jöttek össze újra. Szégyen vagy sem, de az alkalomtól függetlenül ugyanolyan jól érezték magukat együtt, mint majd húsz évvel ezelőtt, amikor még napi kapcsolatban voltak. Péter ugyanúgy szórta a bókjait, a lányok pedig naprakész pletykákkal rendelkeztek.

Tiba és Gyurma egy ideje már nagyon nem fértek meg egymással a kettéosztott valamikori gyerekszobá(k)ban. Mindkét fiú jókorára nőtt, az apró szobácskák szűkösek voltak, és ha barátnőik is feljöttek, az állapotot sok mindennek lehetett nevezni, csak éppen ideálisnak nem.

Rékáék ezért úgy döntöttek, hogy beáldozzák a szülői hálószobát. Némi fantáziával sikerült egy viszonylag szeparált szobát kialakítani Tibának, amiben még egy kis franciaágy is elfért. Ugyanakkor a szülők is hozzáférhettek szekrényeikhez, a család pedig a rettentő rossz fekvésű fürdőszobához. Nem volt tökéletes, de a régi helyzetnél mindenképpen jobb volt. Rékáék a hatamas nappali egyik részében igyekeztek kialakítani egy hálórészt, ami nem volt zavaróan szem előtt, bár meghitt zugnak sem nevezhették volna. Gyurma pedig újra a teljes gyerekszobát uralhatta. Végre mindenkinek módja volt elvonulni a többiek elől. Talán legkevésbé a szülőknek, de Réka úgy érezte, ebben számára már szinte semmi szokatlan nincs. Az élet innentől mindenesetre súrlódásmentesebbé vált, ez pedig mindenkire jó hatással volt.

23. fejezet

2000. Az ezredforduló

Eljött az ezredforduló, mindenki a számítógépek megbolondulását, és ezzel a világvégét várta, de természetesen nem történt semmi égbekiáltó. Rékáék életében azonban több jelentős esemény következett be.

Tiba is befejezte az általános iskolát. Ugyanabba a középiskolába felvételizett, ahová a bátyja is járt. A sikeres felvételi után pedig az előkészítőről megismert új barátaival várakozóan nézett a gimnáziumi élet elé. Gábor meg volt győződve arról, hogy kisebbik fia született bájával varázsolta el eddig tanárait, ráadásul a nagymama is ott volt biztonsági hálónak az általános iskolában. Kíváncsian figyelte, hogy boldogul majd az új közegben. Aztán meglepődve állapította meg, hogy a gyerek a várakozásoknál is jobban érvényesül. Hamarosan pedig már a bátyja elé is követendő példaként állították tanárai. Nem kevés feszültséget okozva ezzel a testvérek között. Gyurma egyébként is rosszul viselte, hogy öccsét már nem lehet kisiskolásként „lenézni”, viccesnek szánt beszólásokkal bosszantani. Az öcsi felnőtt, és lassan túlnőtt a bátyján. Az egyre gyakoribb súrlódásokat Réka úgy próbálta megelőzni, hogy Gáborral átalakították a gyerekszobát. Két részre osztották, hogy a fiúk a saját kuckójukban molyolhassanak, távol örökké figyelő testvérüktől. A megoldás ideig-óráig működött is. De nyilvánvaló volt, hogy a két apró szoba nem a tökéletes megoldás, hiszen az amúgy is nagyra nőtt fiúk, ha barátokat fogadtak, szinte el sem fértek odabent. A nappaliban pedig lassan Réka idegeit őrölte fel a felállított pingpongasztal, ahol a nyurga kamaszok tomboltak napról napra.

Egy késő tavaszi vasárnapon a Balatonon voltak. A nagyszülők, szülők és a kutyák. A gyerekek pedig iskolai kiránduláson. Réka kocsiba ült, hogy a festéshez szükséges dolgokat beszerezze. Hazatérve a festés gondolatától idegesen, szokatlan erővel taposott a gázpedálra, miközben a kertkapun beállt. A kutyák a kerítés mellől figyelték az autót, majd Buksi, rossz szokásához híven, versenyt futott a monstrummal. Réka nem is érzett semmit, csak édesapja kiabálására figyelt fel. Kiszállt és a látványtól majdnem elájult. A kocsibeállón Buksi kicsavarodott teste hevert. Odarohant, de már csak az élettelen kis testet kaphatta karjai közé. A hatalmas autó szinte azonnal végzett vele. Réka teljesen összeomlott. Gábor kedvence volt ez a kutya, ő pedig megölte. A kiabálásra és az azt követő jajgatásra, zokogásra Gábor is előkerült. Könnyes szemmel nézte kis barátját. Hogy okolta-e Rékát, sosem derült ki. Sem akkor, sem később nem vetette szemére a történteket, bár ez a lány lelkiismeret furdalásán mit sem segített.

Rékát az édesanyja észérvekkel próbálta vigasztalni, nem sok sikerrel. Ezek között szerepelt az is, hogy legalább nem Harry teszi el majd láb alól a mestert, hiszen az utóbbi időben egyre többször kaptak össze, és az erőfölény egyértelműen Harrynél volt. És igen, az elmúlt hetekben Buksi egy kisebb operációt követően kénytelen volt gallérban éldegélni, amit Réka pont ma reggel vett le róla, mert a fűben állandóan elakadt vele. Talán ez zavarta meg a kiskutya térlátását, vagy csak a kora, hiszen már a tizenharmadik évében volt. De lelke mélyén Réka érezte, hogy ha ő nem olyan idióta módon áll be a kocsival, nem történt volna baj.

Gábor eközben eltemette Buksit. A többiek összepakoltak és beültek a kocsiba. Csak Harry nem akart jönni addig, amíg tanítómestere elő nem kerül. Erővel kellett a kocsiba betenni, Réka pedig hazáig zokogott. Otthon Gábor mondta el a gyerekeknek, hogy a kutyust baleset érte és most már örökké a balatonparti telek lesz a nyughelye. Réka szerepéről az ügyben nem szólt semmit. Este pedig vigasztalóan ölelte magához a még mindig remegő „kiskiflit”.

Eltelt néhány hónap, de Réka még mindig megborzongott, ha a balatoni kapun beálltak. Buksi minden korábbi sérelméért tökéletes bosszút állt: olyan lelkiismeret-furdalást akasztott Réka nyakába, amitől soha többé nem tudott szabadulni. Egy napon azonban az állatorvos olyan hírrel lepte meg őket, ami kicsit elterelte figyelmüket a gyászról. Egy golden szuka gazdája keresett megfelelő férjjelöltet kutyájának, és az orvos Harryt ajánlotta. A gazdák felvették egymással a kapcsolatot és a megfelelő időben meg is jelent Tobi és családja, hogy a nászt megejtsék. A két kutya minden tapasztalatlansága ellenére tudta a dolgát és a szükséges idő letelte után a szuka gazdái boldogan újságolták, hogy nyolc kis apróság született, mindegyik fiú. Réka nagyon irigyelte a nagy kalandot, s ezt látva Tobi gazdái felajánlották, hogy bármikor meglátogathatja az „unokákat”. Réka élt is a lehetőséggel. Hetente egyszer elment, ellátta a kicsiket tálkákkal, játékokkal és fotózott. Egész kis album született az apróságok fejlődéséről. Amikor pedig elérték a hathetes kort, még Harryt és a gyerekeket is magával vitte. Réka, ha nem látja, el sem hitte volna, hogy egy kutyának le tud esni az álla. Pedig Harry pontosan így reagált a sok kis szőrgombócra. Aztán megilletődötten álldogált a kicsik között, akik bátortalanul szaglászták körbe az idegen felnőtt kutyát, majd Tobit kezdte hajkurászni, aki azonban tanult a korábbi esetből és nem kívánt újabb alom kölyökkel bajlódni. Ez a néhány hétnyi felhőtlen boldogság kicsit feledtette velük a korábbi tragédiát, csak azt sajnálták, hogy a kölykök közül egyet sem tarthattak meg.

22. fejezet

1997-1998-1999

A szilvesztert Szlovákiában töltötték Istvánékkal és nyomdász társaságukkal egy menedékházban. A szoba hol hideg volt, hol fullasztóan meleg, és az ablakok között döglött legyek százai porosodtak. A táj azonban egyszerűen csodás volt. A fenyők által övezett lejtőn a gyerekek biztonságosan bobozhattak. Gáborék pedig szinte érezték, ahogy tüdejükben a füstös városi levegő helyét kristálytiszta hegyi levegő tölti meg. Egész évre elegendő vadassal és knédlivel tömték meg a hasukat, nagyokat sétáltak és jófajta söröket hörpöltek. Szilveszter éjjelén pedig Réka félve figyelte a felnőttek között kint a hidegben rohangáló, petárdadurrogtató gyerekeket. Örökké valamin őrlődő anyaként alig várta, hogy az utolsó rakéta is a csillagos ég felé száguldjon, ő pedig megnyugodhasson, hogy egy sem robbant fel a gyerekek kezében. A megpörkölődő ruha miatt nem aggódott annyira, csak a szemük, kezük épsége miatt. De egyszerűen nem merte őket visszatartani, hiszen az egész társaság számára ez volt a nap fénypontja. Másnap aztán felkerekedtek hazafelé. Útközben árokba csúszott ismerősöket mentettek, hála a hóláncnak, amit indulás előtt az utolsó pillanatban tettek be a kocsiba.

Kora tavasszal egy este Réka sétálni volt a kutyákkal. Hazatérve kinyitotta a lakást, bement, és mint utólag kiderült, meglehetősen figyelmetlen volt. Éjjel mintha a bejárati ajtó nyikorgását hallotta volna, és a gyerekszoba ajtajának csukódását, de mivel a kutyák csendben voltak, félálomban úgy döntött, csak hallucinált, és hamarosan újra álomba merült. Reggel felkelt, hogy a kutyákat a kertbe kiengedje. A bejárati ajtó résnyire nyitva volt, a kulcs kívülről a zárban. Milyen lazák vagyunk – gondolta. Még jó, hogy kutyák vigyázzák az álmunkat. Aztán felöltöztek, a gyerekekkel az iskolába indult volna. De a táskáját és benne az iratait, a kocsi papírjait nem találta. Egyre idegesebben keresgélt a lakásban, amikor megszólalt a telefon. Még ez is – sóhajtott. A telefonban egy idegen női hang érdeklődött, hogy ez a Pataki lakás telefonja-e. Réka pillanatokon belül mindent megértett. Táskáját a saroktól nem messze, egy kertben találták meg. Az iratai, pénztárcája hiányoztak, csak a befizetetlen csekkek és néhány női apróság voltak benne. Ezek alapján találták meg a telefonszámot is. Ebben a pillanatban jutott eszébe az éjszakai nyikorgás. Rémülten gondolt rá, hogy a besurranó tolvaj a lakásban is járhatott, talán a gyerekszoba ajtaját is ő csukta be. Egészen rosszul lett ettől a gondolattól. És a kutyákat sem értette. Buksi a takarójában megbújva aludt, Harry pedig ha ki is ment, legfeljebb barátságos farokcsóválással köszönthette a betolakodót. A bajt pedig még tetézte, hogy Tibáék osztálypénze is a táskájában volt, ma akarta odaadni az osztályfőnöknek. Azt is pótolniuk kell, új zárat felszereltetni és a papírjait a rendőrségen bejelenteni, újakat kérni. Aztán napközben megtudta, a megpróbáltatások itt még nem is értek véget. A kocsi vizsgáztatásának nem találták nyomát, ezért újra kellett még vizsgáztatni is. A saját és a gyerekek iratainak pótlására pedig hetek mentek rá. Gábor gondterhelten, összeszorított szájjal hallgatta a veszteség-listát. Egyetlen pozitívum jutott csak eszébe. A zárcsere miatt édesanyjának az új speciális kulcsból már nem tudnak adni. Legalább ez a régi, nyomasztó kérdés rendeződött.

Egy nyári hétvégén Gábor a nyaralóban összepakolta a családot és bevitte a fiúkat Siófokra. Előre nem árult el semmit, így aztán volt is nagy meglepetés, amikor a sportcsarnokban megrendezett dino-kiállítás jegyeit elővette. A fiúk egyik őslénytől rohantak a másikig, Réka pedig lelkesen fotózta őket, ahogy apjukkal pózoltak a hatalmas szörnyetegek előtt.

Tibának a szünetben dolgozatot kellett írnia arról a helyről, ahol nyaralt. Elmentek a közeli Szántódpusztára, ahol majd harminc épületből álló majorsági épületegyüttes mutatja be a régi balatoni gazdálkodók életét. Az épületek, a szerszámok, a használati tárgyak mellett a közeli lovarda és a vadászkutya-kiállítás érdekelte a fiúkat a legjobban. Gábor boroskancsót vett, az iskolai könyvtárnak képes ismertetőt. Rékát a pajtában rendezett festménykiállítás varázsolta el. A többségében állatfestmények páratlan hitelességgel ábrázolták a természetet. Réka újra és újra visszament az egyik kép elé, ami téli tájban vágtató lovasszánt ábrázolt. Nem tudta volna megmagyarázni miért, de szinte beleszeretett ebbe a képbe. Magával ragadta a kép lendületessége. A színek olyan hitelesen adták át a téli fagyott, hogy a hőségben szinte megborzongott. A szilaj lovak ereje, a száguldás szinte érezhető volt. Gábor csendben figyelte a feleségét és arra gondolt, hogy ez a kép biztosan örömet szerezne neki a közelgő névnapján. Amikor Réka a gyerekekkel a következő kiállítóterem felé vette az irányt, a kiállítás gondnokától a részletek felől érdeklődött. A képre volt már jelentkező. De megígérték, hogy amennyiben másnap délig nem jönnek érte, Gábor viheti el. Gábor másnap kimentette magát a családi ebéd alól, kocsiba ült és minden különösebb magyarázat nélkül elhajtott. Réka kicsit aggódva és csodálkozva nézett utána. Nem értette, a férje nem szokott előtte titkolózni. Amikor egy óra múlva egy nagy, lapos csomaggal tért vissza, még mindig nem tudta elképzelni, mi lehet az. Amikor azonban Gábor kicsomagolta a képet, szinte a könnyekig meghatódott. A keretet nem adták el a képpel együtt, de Gábor ebből nem csinált problémát. Másnap anyagokat vásárolt, fűrészelt, ragasztott és estére már a helyére kerülhetett az ajándéka.

Augusztusban pedig a velencei kirándulást bolondította meg egy kis extrával. Kerül, amibe kerül, de a feleségét végre egy gondolában akarja látni, ahogy ott ringatózik a kedvenc városában. Nem egészen értette a rajongását, mert bár a város tagadhatatlanul szép, még ő is szívesen sétálgat ott akár minden nyáron egy-egy napot, de Réka már-már mániákus. Állandóan azt hajtogatja, hogy egyszer ott kéne lakniuk legalább egy hétig. Biztosan egész más oldalát ismerhetnék meg a városnak, ha esténként nem kéne visszamenni a „szárazföldre”. És jó lenne egyszer a Karneválra eljönni, vagy az őszi árvizek idején, amikor a víz az egész várost elönti, de akár télen is, amikor a város misztikus ködbe burkolózik. Hát, ha ez a vágya, egyszer remélhetőleg megvalósul, de akkor sem érti, hogy lehet egyetlen városnak ennyire a rabjává válni. Mindenesetre érdekes élmény a város helyett a felesége csillogó szemét nézni, ahogy a málladozó falakat csodálja, vagy ahogy a vaporettóról leszállva kicsit imbolygóvá válik a járása, akár egy tengerésznek. Hogy a fiúk is velük vannak, már csak a hab a tortán. És ugyan nem ülhettek egymás mellett, hiszen mindketten az örökmozgó ifjaikat igyekeztek a labilis járgányban biztonságban tudni, de azért egész úton egymás tekintetét keresték, alig figyelve a gondoliere dallamos beszédére, amivel az ismertebb épületeket mutatta be. Este pedig végre újra meghitten bújtak össze a lakókocsi otthonos magányában. A fiúk a kissátorban már az igazak álmát aludták. Réka játékosan cirógatta Gábor barnára sült bőrét, aztán ahogy belefeledkeztek ebbe a játszadozásba, hirtelen az eszébe jutott, hogy a csókjaiknak, sóhajaiknak itt kéretlen fültanúik lehetnek. Nagyot sóhajtva törődött bele, hogy még ezen a különleges napon sem engedhetik el igazán magukat.

Életükbe új családtag érkezett, a számítógép. Bár a gyerekek egy ideje már egy Commodore 64 lelkes kis gazdái voltak, de most már az apjuk is elcsábult egy komolyabb gépre. A barátai már egy ideje ezzel traktálták, de Gábort még nem ragadta magával a világszerte elterjedt lelkesedés. Elképesztette az a fejlődés, ami a valamikori szobaméretű céges gépétől a mai kis asztali gépekig vezetett. Amik ráadásul sokkal többet is tudtak, mint azok a monstrumok. És kicsit meg is ijesztette a gondolat, hogy esetleg nem tud felnőni a feladathoz. De érezte, hogy a világ feltartóztathatatlanul rohan előre, a fiai már ebben nőnek fel, tehát neki is igyekeznie kell, hogy le ne maradjon mögöttük.

Gyurma is befejezte az általános iskolát. Sikeresen felvételizett egy budai gimnáziumba, ahol úgy tervezték, hogy egy évig csak angolt fog tanulni, aztán majd a főbb tantárgyakat angol nyelven. Az elképzelés amilyen jól hangzott, olyan hirtelen hiúsult is meg. Amikor már minden középiskolában lezárult a felvételi, értesítést kaptak a gimnáziumtól, hogy a tervezett angol osztály mégsem indul. De ha már így alakult, a gyerek maradhat egy angol tagozatos osztályban. Elfogadták a változtatást, nem tudva, hogy nagyon különös és kellemetlen évnek néznek elébe.

Gyurma nem volt hajlandó részleteket elárulni, de az érezhető volt, hogy az iskolában nem érzi jól magát. A tanárokkal nem volt gondja, a tananyaggal is boldogult, de valahogy a könnyen barátkozó, nyílt gyerek egyre elveszettebbé vált osztálytársai között. A tanév végének közeledtével egyértelmű volt, hogy számára szenvedés ebbe a közösségbe járni. Réka még a tanároknál is próbált nyomozni, mi lehet a háttérben, de ők is csak annyit láttak, hogy az osztálynak van egy kemény magja, akik hajlamosak megnehezíteni a társaik életét. Ekkor Réka gondolt egy merészet és felkereste azt a középiskolát, amelyik hozzájuk legközelebb volt. A gyerek amúgy is odajárt a felvételi előkészítő foglalkozásokra, és erre, valamint a jelenlegi iskolában tapasztalt nehézségekre hivatkozva igyekezett meggyőzni az igazgatót, hogy nemcsak velük, de az iskolával is jót tesz, ha a gyereket a következő tanévtől átveszi. Az igazgató végül hajlandónak mutatkozott erre, de kikötései is voltak. Az eltérő órarendből adódóan Gyurmának a következő év elején osztályozó vizsgákat kellett tennie több tantárgyból is, amelyeket a jelenlegi iskolában nem tanult. Ilyen volt a fizika és a gépírás is, valamint a biológia. Gyurma mindent vállalt, a nyári szünidőt tanulással töltötte, az iskolaévet vizsgákkal kezdte, de a régi suliból mindenképpen el akart jönni. Rékát még sokáig kínozta a gondolat, hogy a gyerek nem volt hajlandó megnyílni előtte, mi történt vele az ódon falak között, amiért szinte menekülniük kellett onnan.

Ez az év igazán emlékezetes maradt mindenki szemében, hiszen augusztus 11-én rendkívül ritka esemény volt látható Európa nagy részéről. A természeti jelenségek közül a leglátványosabb és az egyik legérdekesebb a teljes napfogyatkozás. A rövid nappali sötétség, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot. Ezen a napon a Szombathely-Siófok-Szeged tengellyel egy 112 km vastag sávban volt megfigyelhető az alig két és fél percig látható különleges jelenség. Aki ezt elmulasztotta, annak 2081. szeptember 3-ig kell várnia az újabb lehetőségre. Rékáék – hétköznap lévén – otthonról nézték az ott csak pár másodpercig tartó jelenséget, de barátaik közül sokan a Balaton vizén, hajókról élvezték a természet csodáját.

Decemberben kigyulladt, majd szinte teljesen kiégett a Budapest Sportcsarnok. Az ott rendezett karácsonyi vásáron állítólag egyetlen égve felejtett gyertya okozta a megsemmisítő tűzvészt. Réka együttérzően gondolt Péter barátjukra, akinek szinte teljes árukészlete megsemmisült, ráadásul kártérítésben sem nagyon bízhatott. Rékáék az ünnepek után Kispestről hazatérőben autóztak el mellette, és még mindig érezték a füstölgő romok savanykás bűzét.

Mari, Réka barátnője igazán mozgalmas időszakot tudhatott már maga mögött. A budai kis lakásból egy budakörnyéki sorházba költöztek. Otthagyta a munkahelyét és betársult a testvére vállalkozásába. Aztán a sorházat eladva megint építkezésbe kezdtek. Az új házban nemcsak egy tágas szép lakás, hanem egy kis üzlet is az övéké lett, amiben a férje végre megnyithatta a régen vágyott kis vendéglőt. Mari alighanem itt követte el az első és egyben végzetes hibát. Nem akart részt vállalni a dolgos hétköznapokból. Ő továbbra is ügyvezető igazgató akart lenni a két személyes vállalkozásban, hangzatos névjegykártyával. Nem akart délutánonként a pult mögött állni és söröket csapolni a betérő vendégeknek. Sanyi tehát felvett egy alkalmazottat. Az alkalmazott pedig elvette Mari férjét. Szép lassan, de szisztematikusan. Amikor Mari kapcsolt, már késő volt. A kölcsönös vádaskodások csúnya váláshoz vezettek. Elúszott a szép lakás, elúszott az üzlet és ezzel elúszott a gyerekek szépen eltervezett jövőképe is. A maradékon osztozkodva mindketten a közeli lakótelepen vettek lakást. Sanyinak legjobb barátja, Jóska segített a költözködésben. Ő is éppen válófélben volt. Aztán alig telt el pár hét és Jóska beköltözött Marihoz és a gyerekekhez. Mint a legrosszabb dél-amerikai szappansorozatban.

A barátok pedig csak álltak értetlenül. Már az idáig vezető utat sem igazán értették, de a dolgok végső alakulását végképp nem. És előbb-utóbb állást is kellett foglalni. Réka még élénken emlékezett arra a délutánra, amikor Sanyi szinte sírva mesélt a félrelépéséről, arról, hogy mennyire megbánta, és hogy mindent megtesz, hogy visszaszerezze a családját. Aztán a következő, amiről hallott, hogy Sanyi még a szomszédasszonnyal is kikezdett, a békülés pedig már régen nem szerepel a vágyai listáján. Egyértelmű volt, hogy a barátnője mellé áll, ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy Mari sem a legjobb módon igyekszik a gubancos helyzetből kikeveredni. Arról nem is beszélve, hogy a dolgok ilyen alakulásában azért neki is megvolt a maga szerepe. Gábor pedig végképp mereven reagált. A jövőben egyikőjükkel sem akarta tartani a kapcsolatot. Megértette, hogy Réka nem dobja el a több évtizedes barátságot, de a maga részéről elutasítóvá vált. Felesége bármikor találkozhat a barátnőjével, ő is összefutott Sanyival kártyapartikon, de az otthonuk többé nincs nyitva előttük. Réka pedig úgy döntött, hogy zavaros fejű barátnőjének kusza élete nem zavarhatja össze az övékét is, elfogadja a férje döntését és alkalmazkodik hozzá. A többiekkel, ha nagy ritkán találkozott, szintén nem beszéltek Mariékról. Hiszen mindannyian hibáztatták a barátnőjüket is, Sanyival pedig a válásig egyiküknek sem volt semmi problémája. Mindannyian szenvedtek az állásfoglalástól, mert nem szívből jövőnek érezték, hanem szinte kényszernek. Mindegyikük tudta, hogy a dolgoknak nem kellett volna így alakulniuk.

21. fejezet

1995-1996

Nyár elején Gábor érezte, hogy a lágyékában valami rendellenes dolog lehet. Férfiember azonban nem rohangál szíre-szóra az orvoshoz, ő sem nagyon törődött vele. Társaságban azonban egy gyerekkori barátjával szóba került a dolog, és Zoli eléggé megijesztette egy lehetséges lágyéksérv kizáródásának következményeivel. Ajánlott is neki egy ismerős orvost, akit Gábor rövidesen fel is keresett. Valóban lágyéksérv volt, és az orvos mielőbbi operációt javasolt. Gábor még habozott, aztán egyszer csak azt olvasta az újságban, hogy a János kórház gazdasági vezetője olyan előnyös szerződést kötött beszállítókkal, hogy osztályonfelüli ellátásban tudják a betegeiket részesíteni, akár bélszín is szerepelhet a menüben. Nevetve mondta, hogy egy ilyen alkalmat nem hagyhat ki, még akár egy operációt is bevállal a jó koszt reményében.

Ehhez képest az első napon nem kapott enni, mivel másnap műtétje lesz. A műtét napján megint nem kapott enni. Viszont a csinos nővér megjelent a beöntéshez szükséges középkorinak tűnő kínzóeszközökkel. Amikor másnap az előző napi műtét miatt nem kapott enni, csak némi csukamájolajat, és a nap végén egy kis keserű teát, kezdte más szemmel nézni Réka korábbi kórházi „nyaralásait” is. Nem is értette, hogy bírta ezt heteken keresztül. A negyedik napon a nővér ismét letette elé a teás kancsót és egy tányér háztartási kekszet. Gábor csodálkozva nézett rá. –Ez a pépes diéta – magyarázta a nővér. Gábor pedig megkereste az orvost és saját felelősségére kérte, hogy hazamehessen, mielőtt még éhenhal. Réka naponta meglátogatta, de betartotta az utasításokat, ételt nem vitt. Amikor azonban a férjéért ment, az orvostól megkérdezte, mit adhat neki? –Bármit. – felelte az orvos. Ha bélszínt nem is, de a kórházihoz képest fejedelmi menüt varázsolt az asztalra. Gábort otthon már régen nem a bélszín izgatta. Annál sokkal jobban érdekelte, hogy a műtét során vajon nem vágtak-e át olyan izmot, eret, ami férfiúi képességeit veszélyezteti. Nem is hagyta magát sokáig kétségek között őrlődni, Réka pedig boldogan segített bizonyosságot szerezni.

Már senki nem tudta, miért nem volt ez mindig így, sőt arra sem emlékeztek, melyikük vette fel a fonalat, de a barátnők egyszer csak kezdtek újra összejárni. Szinte nevetséges volt, hogy ötük közül hárman szinte a szomszédos utcákban laktak, mégis éveknek kellett eltelniük, mire újra összejött a csapat. Réka is végre a sarkára állt és addig noszogatta Gábort, amíg ő is vevő lett ezekre a számára új kapcsolatokra. Amennyire tartózkodó volt eddig, annyira jól érezte magát az egyre bővülő baráti körben. Egy ilyen új barátság hozta össze őket Gyulával, aki vendéglátósként szerte az országban széleskörű ismeretségi körrel rendelkezett. És élt is ezekkel az ismeretségekkel. Rékáékat is vitte magával például Badacsonytomajba, ahol egy kedves ismerőse lovardája volt. A késő tavaszi szállás ugyan még hűvös volt, de a két nap a lovardában a gyerekekkel óriási élmény volt kicsinek-nagynak egyaránt.

A barátságos lovakon ülő gyerekeket fáradhatatlanul vezették körbe-körbe. A felnőtteket pedig lépésben, lassú ügetésben vitték át a falun és a környező szőlőbirtokokon. A célban, egy kellemes kis borospincében aztán szalonnázás, hagymázás és természetesen borozás mellett pihenték ki a „lovaglás” fáradalmait. A gyerekeket lovaskocsin hozták utánuk. Réka először ült lovon, de a vadnyugati filmeken és Jókai regényeken felnőtt lány régi, gyerekkori álma vált ezzel valóra. És bár tartott a nagy állatoktól, mégis sajnálta, hogy nem lovagolhat ezentúl rendszeresen. Gábor pedig büszkén figyelte a gyerekeit, akik bátran és fáradhatatlanul simogatták a pacikat, miközben ki tudja már hanyadik körüket rótták a füves térségen. Amikor végre hajlandóak voltak leszállni, az istálló kutyáival, macskáival játszottak, vagy a labdát kergették. Réka a vidám jelenetet figyelve meg mert volna esküdni rá, hogy ezt egyszer már átélte. Furcsa érzés volt ez, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez lehetetlen, mégis meg tudta volna mondani, mi lesz a következő pillanat történése. Még soha nem fordult elő vele, hogy egy korábbi álmát a valóságban is megélte volna. Borzongató érzés volt, amelytől a délután hátralevő részében alig tudott szabadulni. Gábor pedig nevetve heccelte, hogy jó lenne ezt a paranormális tehetségét a lottózás terén hasznosítania.

A gyerekek – részben az istálló kutyáival való játszadozás miatt is – egyre többször hangoztatták, hogy jó lenne egy Kutya. Buksi ugyan nagyon aranyos volt, de nem kifejezetten gyerekbarát négylábú. A magának való, komoly kutyus Gábort választotta kedvencnek, Rékának pedig engedelmeskedett. A korábban kutyáktól tartó Tiba kezdett agitációba egy nagy, simogatható, húzkodható szőrös családi barátért. Gyurma ebben a kérdésben egyelőre nem nyilvánított véleményt. Neki Buksi is bőven elég volt, főleg ha nagy ritkán a sétáltatást nem tudta megúszni. De Tiba addig nem nyugodott, amíg támogatókat nem talált. Gyurma után Rékát is sikerült meggyőznie, hogy egy barátságos nagy kutya kell még ebbe a családba. Gábor eleinte ellenállt. De hosszú távon ő is érezte, hogy a csatát már elvesztette. Elég volt Tiba csillogó szemét néznie, amikor kutyás film ment a televízióban. Először német juhászt szerettek volna, hiszen a tv-ben egymást érték Kántor, a csodálatos, okos rendőrkutya kalandjai, de Réka bizonytalan volt. Nagy és erős kutya, erős kezet igényel, ő pedig Buksinál megfogadta, hogy többet kutyát erőszakkal nem idomít. És ekkor a véletlen vagy a sors, nevezzük bárhogyan, a segítségükre sietett. A reklámokban egyre többször tűnt fel egy aranyszőrű, kedves és barátságos kutya, egy golden retriever. Réka érdeklődött és megnyugodva hallotta, hogy talán a világ egyik legkedvesebb, gyerekszeretőbb fajtájára vetettek szemet. Kölyökként pedig talán az egyik legellenállhatatlanabb pofa. Igaz, nem olcsó. Gábor még mindig ellenállt, de aztán kikötötte, hogy ha a gyerekek a zsebpénzüket összegyűjtik, és tavasszal még mindig akarják az új kutyát, akkor lehet róla szó. Tiba és Gyurma pedig a legnagyobb egyetértésben gyüjtögették a pénzt. Karácsonykor még a nagyszülők Jézuskájától is inkább egy kis borítékot kértek, nem játékot. Márciusra majdnem össze is gyűlt a kiskutya ára.

A család egy márciusi vasárnap délelőtt egy fajtaklub-kiállításra ment, ahol összeismerkedtek egy tenyésztővel, akinek otthon éppen volt egy fészekaljnyi kiskutyája. Délután már ott is álltak Kalocsán, a háza kapuja előtt. A látvány, ami odabent fogadta őket, nem volt mindennapi. Tíz apró gombóc birkózott vidáman anyjuk figyelő tekintete mellett. Rékáék annyit tudtak, hogy egy kislegényt szeretnének, így legalább már csak négyből kellett választaniuk. Ez sem volt sokkal könnyebb, hiszen legszívesebben mindet hazavitték volna. Végül Harry mellett döntöttek, aki a fiúk közül a legnagyobbnak tűnt. Amíg Gábor a papírokat és a fizetést lerendezte, Réka a gyerekekkel boldogan ölelte a puha apróságot. Otthon kicsit félve mutatták be egymásnak a kutyákat, de Buksi fenntartások nélkül „fogadta örökbe” leendő kis védencét. Még nem tudhatta, hogy az apróság néhány hónap múlva sokkal nagyobb és erősebb lesz, mint tanító mestere.

A tanév végének közeledtével Gyurmáék osztálykirándulásra készülődtek. Indulás előtt még az iskolaudvaron fociztak a fiúk, amikor Gyurma kezét rosszul találta el a labda. Fájt, fájt, de a kirándulás miatti izgatottsága elnyomta ezt a fájdalmat. Amikor két nappal később hazaértek, a kisfiú keze a borogatások ellenére is dagadt és lilás volt. Réka ijedtében azonnal az ügyeletre vitte. Ott aztán ki is derült, hogy a kisujja eltörött. Másnap reggel Gyurma büszkén mutogatta tágranyílt szemű osztálytársainak a begipszelt kezét. Tiba pedig kész rémregényekkel szórakoztatta saját osztálytársait. Mivel Gyurmát ők is ismerték, tisztelettel vegyes borzongással nézték felkötött karját, és szinte irigyelték Tibát, amiért az új kutya után ilyen, még izgalmasabb történettel büszkélkedhetett. Rékáék már messze nem voltak ilyen boldogok a történtek miatt. De szerencsére Gyurma jól viselte a gipsz okozta megpróbáltatásokat, még kedvenc együttesétől is sikerült aláírást kicsikarnia a fehér gipszre. Az Annibal Cannibals egy fotókiállításon lépett fel, ahol a Harryről készült képpel ők is részt vettek. A gipsz később természetesen a megőrzendő relikviák között a padláson végezte egy dobozban.

A nyári szünetben mind a két gyerek részt vett az iskolai vándortáborban. Réka kicsit félve emelgette a súlyos hátizsákokat. El sem tudta képzelni, hogy két kis féltett csibéje ezekkel a nehéz pakkokkal rója a hegyeket, völgyeket. Sátorban aludjanak, bográcsban főzzenek, patakban mosakodjanak és mossanak. A fiúk azonban a túra minden pillanatát élvezték. Laci bácsi, az igazgató, a kirándulás alatt szakállt növesztett, a gyerekek pedig nem csináltak nagy gondot a mosásból. De remekül szórakoztak, annak ellenére, hogy néha éjjel esőben áztak a kis sátrak és az égzengésben a gyerekek félve kapaszkodtak össze. Itthon mindez már nagy kalanddá szelidült, amit a szülőknek egymás szavába vágva meséltek el.

Ősszel az iskolában egy budai sportegyesület vívó szakosztálya szervezett verbuválást. A kisgyerekként is állandóan huszárkarddal hadakozó Gyurmának nem is kellett több, Tiba pedig lelkesen követte bátyját. Réka pedig egy újabb saját gyerekkori álmának megvalósulását látta a jelentkezésükben, hiszen általános iskolásként ő is kedvet kapott hozzá, de szülei nem engedték, hogy a viszonylag távoli vívóterembe járjon. Ő most tulajdonképpen azért volt otthon, hogy saját gyerekeinek megkönnyítse a különórákra eljutást. Az edzésekre, majd később a versenyekre  vitte-hozta őket, az edzők munkáját pedig ahol tudta, segítette. Az évadzáró bulin pedig lelkesen öltötte ő is magára a vívófelszerelést, hogy aztán csúfos vereséget szenvedjen más, gyakorlottabb szülőktől, amíg Gábor a fiúkkal inkább a bográcsok körül serénykedett.

Réka az új négylábú családtaggal kutyaiskolába ment. Buksit még csak-csak megnevelte, de ő is érezte, hogy a közel negyven kilós kutyával nem lenne olyan egyszerű dolga, ha ellenszegülne neki. A kutyaiskola egyébként jó móka volt gazdának és a kutyának egyaránt. Azt már korábban is észrevette, hogy a környékbeli meredek utcákon a kutyasétáltatás sokszor elveszi a levegőjét, kifulladva ér a lépcsők tetejére, de a kutyaiskolai mozgás neki is határozottan előnyére vált. Harry pedig legalább ott, abban a társaságban nem akarta állandóan az erejét fitogtatni a többi kan előtt. Réka ugyan próbálta családját is bevonni a hétvégenkénti foglalkozásokba, de elég hamar kiderült, hogy ez bizony az ő magánfeladata, vagy ahogy a többiek látták, szórakozása lesz. Ennek ellenére nem sajnált egyetlen percet sem, mert napról napra érezhetően javult a kapcsolat Harry és közte. A selymes bundájú, hűséges kutya odaadóan bújt hozzá olyankor is, ha magányosnak, elhanyagoltnak érezte magát. És ezért nem tudott elég hálás lenni neki.

Karácsony előtt nem sokkal kisebb baráti társaság jött össze Gáboréknál. Gyula új barátnője néptáncosként éppen egy skóciai fellépésről érkezett vissza és videókazettán a műsort akarta nekik megmutatni. A videó azonban – Tiba egyik korábbi hirtelen mozdulatának köszönhetően – éppen nem működött. Gábor úgy döntött, hogy kocsival elugrik édesanyjához és elhozza az ő készülékét, mivel úgysem használja soha. Andrea felajánlotta, hogy elkíséri. Gábor mamájánál éppen vendégségben volt egy régi barátnője. Tágra nyílt szemekkel nyitott ajtót a fiának, aki mellett egy vadidegen nő állt. Azonnal kombinálni kezdett, hogy Gábor talán az üresnek hitt lakásban egy légyottot akart lebonyolítani, és zavartan kezdett saját barátnője előtt magyarázkodni. Gáborék nem zavartatták magukat, összepakolták a videót és éppen indulni akartak, amikor a mamának új ötlete támadt. Vigyék el őket is magukkal egy darabon! A kocsi azonban nem sokkal az indulás után leállt. Gábor a mamáját és a barátnőt a buszmegállónál tette ki. A mama persze meg volt győződve arról, hogy a kocsinak semmi baja, csak tőlük akartak megszabadulni. Nem tudta, mit csináljon. Legszívesebben ott maradt volna a kocsiban, hiszen bármennyire is szereti a fiát, azt mégsem hagyhatja, hogy egy kis kalandért az unokái szenvedjenek esetleg. Réka ezt nem tudhatja meg! Aztán a barátnőjével mégiscsak felszálltak a buszra, de még sokáig lebegett szeme előtt ennek az ismeretlen nőnek az arca, hogy vajon mennyire dúlja majd fel a fia életét. Andrea pedig éppen egyedül üldögélt a kocsiban, mert Gábor elment telefonálni Rékának. Réka a másik kocsiba ülve, Gyulával vígan nevetve érkezett, hogy hazavontassák őket. De erről az anyósa nem tudott, így aztán a lány nem is értette, hogy heteken át miért méregette őt kíváncsian, valahányszor találkoztak.