22. fejezet

1997-1998-1999

A szilvesztert Szlovákiában töltötték Istvánékkal és nyomdász társaságukkal egy menedékházban. A szoba hol hideg volt, hol fullasztóan meleg, és az ablakok között döglött legyek százai porosodtak. A táj azonban egyszerűen csodás volt. A fenyők által övezett lejtőn a gyerekek biztonságosan bobozhattak. Gáborék pedig szinte érezték, ahogy tüdejükben a füstös városi levegő helyét kristálytiszta hegyi levegő tölti meg. Egész évre elegendő vadassal és knédlivel tömték meg a hasukat, nagyokat sétáltak és jófajta söröket hörpöltek. Szilveszter éjjelén pedig Réka félve figyelte a felnőttek között kint a hidegben rohangáló, petárdadurrogtató gyerekeket. Örökké valamin őrlődő anyaként alig várta, hogy az utolsó rakéta is a csillagos ég felé száguldjon, ő pedig megnyugodhasson, hogy egy sem robbant fel a gyerekek kezében. A megpörkölődő ruha miatt nem aggódott annyira, csak a szemük, kezük épsége miatt. De egyszerűen nem merte őket visszatartani, hiszen az egész társaság számára ez volt a nap fénypontja. Másnap aztán felkerekedtek hazafelé. Útközben árokba csúszott ismerősöket mentettek, hála a hóláncnak, amit indulás előtt az utolsó pillanatban tettek be a kocsiba.

Kora tavasszal egy este Réka sétálni volt a kutyákkal. Hazatérve kinyitotta a lakást, bement, és mint utólag kiderült, meglehetősen figyelmetlen volt. Éjjel mintha a bejárati ajtó nyikorgását hallotta volna, és a gyerekszoba ajtajának csukódását, de mivel a kutyák csendben voltak, félálomban úgy döntött, csak hallucinált, és hamarosan újra álomba merült. Reggel felkelt, hogy a kutyákat a kertbe kiengedje. A bejárati ajtó résnyire nyitva volt, a kulcs kívülről a zárban. Milyen lazák vagyunk – gondolta. Még jó, hogy kutyák vigyázzák az álmunkat. Aztán felöltöztek, a gyerekekkel az iskolába indult volna. De a táskáját és benne az iratait, a kocsi papírjait nem találta. Egyre idegesebben keresgélt a lakásban, amikor megszólalt a telefon. Még ez is – sóhajtott. A telefonban egy idegen női hang érdeklődött, hogy ez a Pataki lakás telefonja-e. Réka pillanatokon belül mindent megértett. Táskáját a saroktól nem messze, egy kertben találták meg. Az iratai, pénztárcája hiányoztak, csak a befizetetlen csekkek és néhány női apróság voltak benne. Ezek alapján találták meg a telefonszámot is. Ebben a pillanatban jutott eszébe az éjszakai nyikorgás. Rémülten gondolt rá, hogy a besurranó tolvaj a lakásban is járhatott, talán a gyerekszoba ajtaját is ő csukta be. Egészen rosszul lett ettől a gondolattól. És a kutyákat sem értette. Buksi a takarójában megbújva aludt, Harry pedig ha ki is ment, legfeljebb barátságos farokcsóválással köszönthette a betolakodót. A bajt pedig még tetézte, hogy Tibáék osztálypénze is a táskájában volt, ma akarta odaadni az osztályfőnöknek. Azt is pótolniuk kell, új zárat felszereltetni és a papírjait a rendőrségen bejelenteni, újakat kérni. Aztán napközben megtudta, a megpróbáltatások itt még nem is értek véget. A kocsi vizsgáztatásának nem találták nyomát, ezért újra kellett még vizsgáztatni is. A saját és a gyerekek iratainak pótlására pedig hetek mentek rá. Gábor gondterhelten, összeszorított szájjal hallgatta a veszteség-listát. Egyetlen pozitívum jutott csak eszébe. A zárcsere miatt édesanyjának az új speciális kulcsból már nem tudnak adni. Legalább ez a régi, nyomasztó kérdés rendeződött.

Egy nyári hétvégén Gábor a nyaralóban összepakolta a családot és bevitte a fiúkat Siófokra. Előre nem árult el semmit, így aztán volt is nagy meglepetés, amikor a sportcsarnokban megrendezett dino-kiállítás jegyeit elővette. A fiúk egyik őslénytől rohantak a másikig, Réka pedig lelkesen fotózta őket, ahogy apjukkal pózoltak a hatalmas szörnyetegek előtt.

Tibának a szünetben dolgozatot kellett írnia arról a helyről, ahol nyaralt. Elmentek a közeli Szántódpusztára, ahol majd harminc épületből álló majorsági épületegyüttes mutatja be a régi balatoni gazdálkodók életét. Az épületek, a szerszámok, a használati tárgyak mellett a közeli lovarda és a vadászkutya-kiállítás érdekelte a fiúkat a legjobban. Gábor boroskancsót vett, az iskolai könyvtárnak képes ismertetőt. Rékát a pajtában rendezett festménykiállítás varázsolta el. A többségében állatfestmények páratlan hitelességgel ábrázolták a természetet. Réka újra és újra visszament az egyik kép elé, ami téli tájban vágtató lovasszánt ábrázolt. Nem tudta volna megmagyarázni miért, de szinte beleszeretett ebbe a képbe. Magával ragadta a kép lendületessége. A színek olyan hitelesen adták át a téli fagyott, hogy a hőségben szinte megborzongott. A szilaj lovak ereje, a száguldás szinte érezhető volt. Gábor csendben figyelte a feleségét és arra gondolt, hogy ez a kép biztosan örömet szerezne neki a közelgő névnapján. Amikor Réka a gyerekekkel a következő kiállítóterem felé vette az irányt, a kiállítás gondnokától a részletek felől érdeklődött. A képre volt már jelentkező. De megígérték, hogy amennyiben másnap délig nem jönnek érte, Gábor viheti el. Gábor másnap kimentette magát a családi ebéd alól, kocsiba ült és minden különösebb magyarázat nélkül elhajtott. Réka kicsit aggódva és csodálkozva nézett utána. Nem értette, a férje nem szokott előtte titkolózni. Amikor egy óra múlva egy nagy, lapos csomaggal tért vissza, még mindig nem tudta elképzelni, mi lehet az. Amikor azonban Gábor kicsomagolta a képet, szinte a könnyekig meghatódott. A keretet nem adták el a képpel együtt, de Gábor ebből nem csinált problémát. Másnap anyagokat vásárolt, fűrészelt, ragasztott és estére már a helyére kerülhetett az ajándéka.

Augusztusban pedig a velencei kirándulást bolondította meg egy kis extrával. Kerül, amibe kerül, de a feleségét végre egy gondolában akarja látni, ahogy ott ringatózik a kedvenc városában. Nem egészen értette a rajongását, mert bár a város tagadhatatlanul szép, még ő is szívesen sétálgat ott akár minden nyáron egy-egy napot, de Réka már-már mániákus. Állandóan azt hajtogatja, hogy egyszer ott kéne lakniuk legalább egy hétig. Biztosan egész más oldalát ismerhetnék meg a városnak, ha esténként nem kéne visszamenni a „szárazföldre”. És jó lenne egyszer a Karneválra eljönni, vagy az őszi árvizek idején, amikor a víz az egész várost elönti, de akár télen is, amikor a város misztikus ködbe burkolózik. Hát, ha ez a vágya, egyszer remélhetőleg megvalósul, de akkor sem érti, hogy lehet egyetlen városnak ennyire a rabjává válni. Mindenesetre érdekes élmény a város helyett a felesége csillogó szemét nézni, ahogy a málladozó falakat csodálja, vagy ahogy a vaporettóról leszállva kicsit imbolygóvá válik a járása, akár egy tengerésznek. Hogy a fiúk is velük vannak, már csak a hab a tortán. És ugyan nem ülhettek egymás mellett, hiszen mindketten az örökmozgó ifjaikat igyekeztek a labilis járgányban biztonságban tudni, de azért egész úton egymás tekintetét keresték, alig figyelve a gondoliere dallamos beszédére, amivel az ismertebb épületeket mutatta be. Este pedig végre újra meghitten bújtak össze a lakókocsi otthonos magányában. A fiúk a kissátorban már az igazak álmát aludták. Réka játékosan cirógatta Gábor barnára sült bőrét, aztán ahogy belefeledkeztek ebbe a játszadozásba, hirtelen az eszébe jutott, hogy a csókjaiknak, sóhajaiknak itt kéretlen fültanúik lehetnek. Nagyot sóhajtva törődött bele, hogy még ezen a különleges napon sem engedhetik el igazán magukat.

Életükbe új családtag érkezett, a számítógép. Bár a gyerekek egy ideje már egy Commodore 64 lelkes kis gazdái voltak, de most már az apjuk is elcsábult egy komolyabb gépre. A barátai már egy ideje ezzel traktálták, de Gábort még nem ragadta magával a világszerte elterjedt lelkesedés. Elképesztette az a fejlődés, ami a valamikori szobaméretű céges gépétől a mai kis asztali gépekig vezetett. Amik ráadásul sokkal többet is tudtak, mint azok a monstrumok. És kicsit meg is ijesztette a gondolat, hogy esetleg nem tud felnőni a feladathoz. De érezte, hogy a világ feltartóztathatatlanul rohan előre, a fiai már ebben nőnek fel, tehát neki is igyekeznie kell, hogy le ne maradjon mögöttük.

Gyurma is befejezte az általános iskolát. Sikeresen felvételizett egy budai gimnáziumba, ahol úgy tervezték, hogy egy évig csak angolt fog tanulni, aztán majd a főbb tantárgyakat angol nyelven. Az elképzelés amilyen jól hangzott, olyan hirtelen hiúsult is meg. Amikor már minden középiskolában lezárult a felvételi, értesítést kaptak a gimnáziumtól, hogy a tervezett angol osztály mégsem indul. De ha már így alakult, a gyerek maradhat egy angol tagozatos osztályban. Elfogadták a változtatást, nem tudva, hogy nagyon különös és kellemetlen évnek néznek elébe.

Gyurma nem volt hajlandó részleteket elárulni, de az érezhető volt, hogy az iskolában nem érzi jól magát. A tanárokkal nem volt gondja, a tananyaggal is boldogult, de valahogy a könnyen barátkozó, nyílt gyerek egyre elveszettebbé vált osztálytársai között. A tanév végének közeledtével egyértelmű volt, hogy számára szenvedés ebbe a közösségbe járni. Réka még a tanároknál is próbált nyomozni, mi lehet a háttérben, de ők is csak annyit láttak, hogy az osztálynak van egy kemény magja, akik hajlamosak megnehezíteni a társaik életét. Ekkor Réka gondolt egy merészet és felkereste azt a középiskolát, amelyik hozzájuk legközelebb volt. A gyerek amúgy is odajárt a felvételi előkészítő foglalkozásokra, és erre, valamint a jelenlegi iskolában tapasztalt nehézségekre hivatkozva igyekezett meggyőzni az igazgatót, hogy nemcsak velük, de az iskolával is jót tesz, ha a gyereket a következő tanévtől átveszi. Az igazgató végül hajlandónak mutatkozott erre, de kikötései is voltak. Az eltérő órarendből adódóan Gyurmának a következő év elején osztályozó vizsgákat kellett tennie több tantárgyból is, amelyeket a jelenlegi iskolában nem tanult. Ilyen volt a fizika és a gépírás is, valamint a biológia. Gyurma mindent vállalt, a nyári szünidőt tanulással töltötte, az iskolaévet vizsgákkal kezdte, de a régi suliból mindenképpen el akart jönni. Rékát még sokáig kínozta a gondolat, hogy a gyerek nem volt hajlandó megnyílni előtte, mi történt vele az ódon falak között, amiért szinte menekülniük kellett onnan.

Ez az év igazán emlékezetes maradt mindenki szemében, hiszen augusztus 11-én rendkívül ritka esemény volt látható Európa nagy részéről. A természeti jelenségek közül a leglátványosabb és az egyik legérdekesebb a teljes napfogyatkozás. A rövid nappali sötétség, amikor a Hold teljesen eltakarja a Napot. Ezen a napon a Szombathely-Siófok-Szeged tengellyel egy 112 km vastag sávban volt megfigyelhető az alig két és fél percig látható különleges jelenség. Aki ezt elmulasztotta, annak 2081. szeptember 3-ig kell várnia az újabb lehetőségre. Rékáék – hétköznap lévén – otthonról nézték az ott csak pár másodpercig tartó jelenséget, de barátaik közül sokan a Balaton vizén, hajókról élvezték a természet csodáját.

Decemberben kigyulladt, majd szinte teljesen kiégett a Budapest Sportcsarnok. Az ott rendezett karácsonyi vásáron állítólag egyetlen égve felejtett gyertya okozta a megsemmisítő tűzvészt. Réka együttérzően gondolt Péter barátjukra, akinek szinte teljes árukészlete megsemmisült, ráadásul kártérítésben sem nagyon bízhatott. Rékáék az ünnepek után Kispestről hazatérőben autóztak el mellette, és még mindig érezték a füstölgő romok savanykás bűzét.

Mari, Réka barátnője igazán mozgalmas időszakot tudhatott már maga mögött. A budai kis lakásból egy budakörnyéki sorházba költöztek. Otthagyta a munkahelyét és betársult a testvére vállalkozásába. Aztán a sorházat eladva megint építkezésbe kezdtek. Az új házban nemcsak egy tágas szép lakás, hanem egy kis üzlet is az övéké lett, amiben a férje végre megnyithatta a régen vágyott kis vendéglőt. Mari alighanem itt követte el az első és egyben végzetes hibát. Nem akart részt vállalni a dolgos hétköznapokból. Ő továbbra is ügyvezető igazgató akart lenni a két személyes vállalkozásban, hangzatos névjegykártyával. Nem akart délutánonként a pult mögött állni és söröket csapolni a betérő vendégeknek. Sanyi tehát felvett egy alkalmazottat. Az alkalmazott pedig elvette Mari férjét. Szép lassan, de szisztematikusan. Amikor Mari kapcsolt, már késő volt. A kölcsönös vádaskodások csúnya váláshoz vezettek. Elúszott a szép lakás, elúszott az üzlet és ezzel elúszott a gyerekek szépen eltervezett jövőképe is. A maradékon osztozkodva mindketten a közeli lakótelepen vettek lakást. Sanyinak legjobb barátja, Jóska segített a költözködésben. Ő is éppen válófélben volt. Aztán alig telt el pár hét és Jóska beköltözött Marihoz és a gyerekekhez. Mint a legrosszabb dél-amerikai szappansorozatban.

A barátok pedig csak álltak értetlenül. Már az idáig vezető utat sem igazán értették, de a dolgok végső alakulását végképp nem. És előbb-utóbb állást is kellett foglalni. Réka még élénken emlékezett arra a délutánra, amikor Sanyi szinte sírva mesélt a félrelépéséről, arról, hogy mennyire megbánta, és hogy mindent megtesz, hogy visszaszerezze a családját. Aztán a következő, amiről hallott, hogy Sanyi még a szomszédasszonnyal is kikezdett, a békülés pedig már régen nem szerepel a vágyai listáján. Egyértelmű volt, hogy a barátnője mellé áll, ugyanakkor tisztában volt azzal is, hogy Mari sem a legjobb módon igyekszik a gubancos helyzetből kikeveredni. Arról nem is beszélve, hogy a dolgok ilyen alakulásában azért neki is megvolt a maga szerepe. Gábor pedig végképp mereven reagált. A jövőben egyikőjükkel sem akarta tartani a kapcsolatot. Megértette, hogy Réka nem dobja el a több évtizedes barátságot, de a maga részéről elutasítóvá vált. Felesége bármikor találkozhat a barátnőjével, ő is összefutott Sanyival kártyapartikon, de az otthonuk többé nincs nyitva előttük. Réka pedig úgy döntött, hogy zavaros fejű barátnőjének kusza élete nem zavarhatja össze az övékét is, elfogadja a férje döntését és alkalmazkodik hozzá. A többiekkel, ha nagy ritkán találkozott, szintén nem beszéltek Mariékról. Hiszen mindannyian hibáztatták a barátnőjüket is, Sanyival pedig a válásig egyiküknek sem volt semmi problémája. Mindannyian szenvedtek az állásfoglalástól, mert nem szívből jövőnek érezték, hanem szinte kényszernek. Mindegyikük tudta, hogy a dolgoknak nem kellett volna így alakulniuk.