21. fejezet

1995-1996

Nyár elején Gábor érezte, hogy a lágyékában valami rendellenes dolog lehet. Férfiember azonban nem rohangál szíre-szóra az orvoshoz, ő sem nagyon törődött vele. Társaságban azonban egy gyerekkori barátjával szóba került a dolog, és Zoli eléggé megijesztette egy lehetséges lágyéksérv kizáródásának következményeivel. Ajánlott is neki egy ismerős orvost, akit Gábor rövidesen fel is keresett. Valóban lágyéksérv volt, és az orvos mielőbbi operációt javasolt. Gábor még habozott, aztán egyszer csak azt olvasta az újságban, hogy a János kórház gazdasági vezetője olyan előnyös szerződést kötött beszállítókkal, hogy osztályonfelüli ellátásban tudják a betegeiket részesíteni, akár bélszín is szerepelhet a menüben. Nevetve mondta, hogy egy ilyen alkalmat nem hagyhat ki, még akár egy operációt is bevállal a jó koszt reményében.

Ehhez képest az első napon nem kapott enni, mivel másnap műtétje lesz. A műtét napján megint nem kapott enni. Viszont a csinos nővér megjelent a beöntéshez szükséges középkorinak tűnő kínzóeszközökkel. Amikor másnap az előző napi műtét miatt nem kapott enni, csak némi csukamájolajat, és a nap végén egy kis keserű teát, kezdte más szemmel nézni Réka korábbi kórházi „nyaralásait” is. Nem is értette, hogy bírta ezt heteken keresztül. A negyedik napon a nővér ismét letette elé a teás kancsót és egy tányér háztartási kekszet. Gábor csodálkozva nézett rá. –Ez a pépes diéta – magyarázta a nővér. Gábor pedig megkereste az orvost és saját felelősségére kérte, hogy hazamehessen, mielőtt még éhenhal. Réka naponta meglátogatta, de betartotta az utasításokat, ételt nem vitt. Amikor azonban a férjéért ment, az orvostól megkérdezte, mit adhat neki? –Bármit. – felelte az orvos. Ha bélszínt nem is, de a kórházihoz képest fejedelmi menüt varázsolt az asztalra. Gábort otthon már régen nem a bélszín izgatta. Annál sokkal jobban érdekelte, hogy a műtét során vajon nem vágtak-e át olyan izmot, eret, ami férfiúi képességeit veszélyezteti. Nem is hagyta magát sokáig kétségek között őrlődni, Réka pedig boldogan segített bizonyosságot szerezni.

Már senki nem tudta, miért nem volt ez mindig így, sőt arra sem emlékeztek, melyikük vette fel a fonalat, de a barátnők egyszer csak kezdtek újra összejárni. Szinte nevetséges volt, hogy ötük közül hárman szinte a szomszédos utcákban laktak, mégis éveknek kellett eltelniük, mire újra összejött a csapat. Réka is végre a sarkára állt és addig noszogatta Gábort, amíg ő is vevő lett ezekre a számára új kapcsolatokra. Amennyire tartózkodó volt eddig, annyira jól érezte magát az egyre bővülő baráti körben. Egy ilyen új barátság hozta össze őket Gyulával, aki vendéglátósként szerte az országban széleskörű ismeretségi körrel rendelkezett. És élt is ezekkel az ismeretségekkel. Rékáékat is vitte magával például Badacsonytomajba, ahol egy kedves ismerőse lovardája volt. A késő tavaszi szállás ugyan még hűvös volt, de a két nap a lovardában a gyerekekkel óriási élmény volt kicsinek-nagynak egyaránt.

A barátságos lovakon ülő gyerekeket fáradhatatlanul vezették körbe-körbe. A felnőtteket pedig lépésben, lassú ügetésben vitték át a falun és a környező szőlőbirtokokon. A célban, egy kellemes kis borospincében aztán szalonnázás, hagymázás és természetesen borozás mellett pihenték ki a „lovaglás” fáradalmait. A gyerekeket lovaskocsin hozták utánuk. Réka először ült lovon, de a vadnyugati filmeken és Jókai regényeken felnőtt lány régi, gyerekkori álma vált ezzel valóra. És bár tartott a nagy állatoktól, mégis sajnálta, hogy nem lovagolhat ezentúl rendszeresen. Gábor pedig büszkén figyelte a gyerekeit, akik bátran és fáradhatatlanul simogatták a pacikat, miközben ki tudja már hanyadik körüket rótták a füves térségen. Amikor végre hajlandóak voltak leszállni, az istálló kutyáival, macskáival játszottak, vagy a labdát kergették. Réka a vidám jelenetet figyelve meg mert volna esküdni rá, hogy ezt egyszer már átélte. Furcsa érzés volt ez, hiszen nyilvánvaló volt, hogy ez lehetetlen, mégis meg tudta volna mondani, mi lesz a következő pillanat történése. Még soha nem fordult elő vele, hogy egy korábbi álmát a valóságban is megélte volna. Borzongató érzés volt, amelytől a délután hátralevő részében alig tudott szabadulni. Gábor pedig nevetve heccelte, hogy jó lenne ezt a paranormális tehetségét a lottózás terén hasznosítania.

A gyerekek – részben az istálló kutyáival való játszadozás miatt is – egyre többször hangoztatták, hogy jó lenne egy Kutya. Buksi ugyan nagyon aranyos volt, de nem kifejezetten gyerekbarát négylábú. A magának való, komoly kutyus Gábort választotta kedvencnek, Rékának pedig engedelmeskedett. A korábban kutyáktól tartó Tiba kezdett agitációba egy nagy, simogatható, húzkodható szőrös családi barátért. Gyurma ebben a kérdésben egyelőre nem nyilvánított véleményt. Neki Buksi is bőven elég volt, főleg ha nagy ritkán a sétáltatást nem tudta megúszni. De Tiba addig nem nyugodott, amíg támogatókat nem talált. Gyurma után Rékát is sikerült meggyőznie, hogy egy barátságos nagy kutya kell még ebbe a családba. Gábor eleinte ellenállt. De hosszú távon ő is érezte, hogy a csatát már elvesztette. Elég volt Tiba csillogó szemét néznie, amikor kutyás film ment a televízióban. Először német juhászt szerettek volna, hiszen a tv-ben egymást érték Kántor, a csodálatos, okos rendőrkutya kalandjai, de Réka bizonytalan volt. Nagy és erős kutya, erős kezet igényel, ő pedig Buksinál megfogadta, hogy többet kutyát erőszakkal nem idomít. És ekkor a véletlen vagy a sors, nevezzük bárhogyan, a segítségükre sietett. A reklámokban egyre többször tűnt fel egy aranyszőrű, kedves és barátságos kutya, egy golden retriever. Réka érdeklődött és megnyugodva hallotta, hogy talán a világ egyik legkedvesebb, gyerekszeretőbb fajtájára vetettek szemet. Kölyökként pedig talán az egyik legellenállhatatlanabb pofa. Igaz, nem olcsó. Gábor még mindig ellenállt, de aztán kikötötte, hogy ha a gyerekek a zsebpénzüket összegyűjtik, és tavasszal még mindig akarják az új kutyát, akkor lehet róla szó. Tiba és Gyurma pedig a legnagyobb egyetértésben gyüjtögették a pénzt. Karácsonykor még a nagyszülők Jézuskájától is inkább egy kis borítékot kértek, nem játékot. Márciusra majdnem össze is gyűlt a kiskutya ára.

A család egy márciusi vasárnap délelőtt egy fajtaklub-kiállításra ment, ahol összeismerkedtek egy tenyésztővel, akinek otthon éppen volt egy fészekaljnyi kiskutyája. Délután már ott is álltak Kalocsán, a háza kapuja előtt. A látvány, ami odabent fogadta őket, nem volt mindennapi. Tíz apró gombóc birkózott vidáman anyjuk figyelő tekintete mellett. Rékáék annyit tudtak, hogy egy kislegényt szeretnének, így legalább már csak négyből kellett választaniuk. Ez sem volt sokkal könnyebb, hiszen legszívesebben mindet hazavitték volna. Végül Harry mellett döntöttek, aki a fiúk közül a legnagyobbnak tűnt. Amíg Gábor a papírokat és a fizetést lerendezte, Réka a gyerekekkel boldogan ölelte a puha apróságot. Otthon kicsit félve mutatták be egymásnak a kutyákat, de Buksi fenntartások nélkül „fogadta örökbe” leendő kis védencét. Még nem tudhatta, hogy az apróság néhány hónap múlva sokkal nagyobb és erősebb lesz, mint tanító mestere.

A tanév végének közeledtével Gyurmáék osztálykirándulásra készülődtek. Indulás előtt még az iskolaudvaron fociztak a fiúk, amikor Gyurma kezét rosszul találta el a labda. Fájt, fájt, de a kirándulás miatti izgatottsága elnyomta ezt a fájdalmat. Amikor két nappal később hazaértek, a kisfiú keze a borogatások ellenére is dagadt és lilás volt. Réka ijedtében azonnal az ügyeletre vitte. Ott aztán ki is derült, hogy a kisujja eltörött. Másnap reggel Gyurma büszkén mutogatta tágranyílt szemű osztálytársainak a begipszelt kezét. Tiba pedig kész rémregényekkel szórakoztatta saját osztálytársait. Mivel Gyurmát ők is ismerték, tisztelettel vegyes borzongással nézték felkötött karját, és szinte irigyelték Tibát, amiért az új kutya után ilyen, még izgalmasabb történettel büszkélkedhetett. Rékáék már messze nem voltak ilyen boldogok a történtek miatt. De szerencsére Gyurma jól viselte a gipsz okozta megpróbáltatásokat, még kedvenc együttesétől is sikerült aláírást kicsikarnia a fehér gipszre. Az Annibal Cannibals egy fotókiállításon lépett fel, ahol a Harryről készült képpel ők is részt vettek. A gipsz később természetesen a megőrzendő relikviák között a padláson végezte egy dobozban.

A nyári szünetben mind a két gyerek részt vett az iskolai vándortáborban. Réka kicsit félve emelgette a súlyos hátizsákokat. El sem tudta képzelni, hogy két kis féltett csibéje ezekkel a nehéz pakkokkal rója a hegyeket, völgyeket. Sátorban aludjanak, bográcsban főzzenek, patakban mosakodjanak és mossanak. A fiúk azonban a túra minden pillanatát élvezték. Laci bácsi, az igazgató, a kirándulás alatt szakállt növesztett, a gyerekek pedig nem csináltak nagy gondot a mosásból. De remekül szórakoztak, annak ellenére, hogy néha éjjel esőben áztak a kis sátrak és az égzengésben a gyerekek félve kapaszkodtak össze. Itthon mindez már nagy kalanddá szelidült, amit a szülőknek egymás szavába vágva meséltek el.

Ősszel az iskolában egy budai sportegyesület vívó szakosztálya szervezett verbuválást. A kisgyerekként is állandóan huszárkarddal hadakozó Gyurmának nem is kellett több, Tiba pedig lelkesen követte bátyját. Réka pedig egy újabb saját gyerekkori álmának megvalósulását látta a jelentkezésükben, hiszen általános iskolásként ő is kedvet kapott hozzá, de szülei nem engedték, hogy a viszonylag távoli vívóterembe járjon. Ő most tulajdonképpen azért volt otthon, hogy saját gyerekeinek megkönnyítse a különórákra eljutást. Az edzésekre, majd később a versenyekre  vitte-hozta őket, az edzők munkáját pedig ahol tudta, segítette. Az évadzáró bulin pedig lelkesen öltötte ő is magára a vívófelszerelést, hogy aztán csúfos vereséget szenvedjen más, gyakorlottabb szülőktől, amíg Gábor a fiúkkal inkább a bográcsok körül serénykedett.

Réka az új négylábú családtaggal kutyaiskolába ment. Buksit még csak-csak megnevelte, de ő is érezte, hogy a közel negyven kilós kutyával nem lenne olyan egyszerű dolga, ha ellenszegülne neki. A kutyaiskola egyébként jó móka volt gazdának és a kutyának egyaránt. Azt már korábban is észrevette, hogy a környékbeli meredek utcákon a kutyasétáltatás sokszor elveszi a levegőjét, kifulladva ér a lépcsők tetejére, de a kutyaiskolai mozgás neki is határozottan előnyére vált. Harry pedig legalább ott, abban a társaságban nem akarta állandóan az erejét fitogtatni a többi kan előtt. Réka ugyan próbálta családját is bevonni a hétvégenkénti foglalkozásokba, de elég hamar kiderült, hogy ez bizony az ő magánfeladata, vagy ahogy a többiek látták, szórakozása lesz. Ennek ellenére nem sajnált egyetlen percet sem, mert napról napra érezhetően javult a kapcsolat Harry és közte. A selymes bundájú, hűséges kutya odaadóan bújt hozzá olyankor is, ha magányosnak, elhanyagoltnak érezte magát. És ezért nem tudott elég hálás lenni neki.

Karácsony előtt nem sokkal kisebb baráti társaság jött össze Gáboréknál. Gyula új barátnője néptáncosként éppen egy skóciai fellépésről érkezett vissza és videókazettán a műsort akarta nekik megmutatni. A videó azonban – Tiba egyik korábbi hirtelen mozdulatának köszönhetően – éppen nem működött. Gábor úgy döntött, hogy kocsival elugrik édesanyjához és elhozza az ő készülékét, mivel úgysem használja soha. Andrea felajánlotta, hogy elkíséri. Gábor mamájánál éppen vendégségben volt egy régi barátnője. Tágra nyílt szemekkel nyitott ajtót a fiának, aki mellett egy vadidegen nő állt. Azonnal kombinálni kezdett, hogy Gábor talán az üresnek hitt lakásban egy légyottot akart lebonyolítani, és zavartan kezdett saját barátnője előtt magyarázkodni. Gáborék nem zavartatták magukat, összepakolták a videót és éppen indulni akartak, amikor a mamának új ötlete támadt. Vigyék el őket is magukkal egy darabon! A kocsi azonban nem sokkal az indulás után leállt. Gábor a mamáját és a barátnőt a buszmegállónál tette ki. A mama persze meg volt győződve arról, hogy a kocsinak semmi baja, csak tőlük akartak megszabadulni. Nem tudta, mit csináljon. Legszívesebben ott maradt volna a kocsiban, hiszen bármennyire is szereti a fiát, azt mégsem hagyhatja, hogy egy kis kalandért az unokái szenvedjenek esetleg. Réka ezt nem tudhatja meg! Aztán a barátnőjével mégiscsak felszálltak a buszra, de még sokáig lebegett szeme előtt ennek az ismeretlen nőnek az arca, hogy vajon mennyire dúlja majd fel a fia életét. Andrea pedig éppen egyedül üldögélt a kocsiban, mert Gábor elment telefonálni Rékának. Réka a másik kocsiba ülve, Gyulával vígan nevetve érkezett, hogy hazavontassák őket. De erről az anyósa nem tudott, így aztán a lány nem is értette, hogy heteken át miért méregette őt kíváncsian, valahányszor találkoztak.