23. fejezet

2000. Az ezredforduló

Eljött az ezredforduló, mindenki a számítógépek megbolondulását, és ezzel a világvégét várta, de természetesen nem történt semmi égbekiáltó. Rékáék életében azonban több jelentős esemény következett be.

Tiba is befejezte az általános iskolát. Ugyanabba a középiskolába felvételizett, ahová a bátyja is járt. A sikeres felvételi után pedig az előkészítőről megismert új barátaival várakozóan nézett a gimnáziumi élet elé. Gábor meg volt győződve arról, hogy kisebbik fia született bájával varázsolta el eddig tanárait, ráadásul a nagymama is ott volt biztonsági hálónak az általános iskolában. Kíváncsian figyelte, hogy boldogul majd az új közegben. Aztán meglepődve állapította meg, hogy a gyerek a várakozásoknál is jobban érvényesül. Hamarosan pedig már a bátyja elé is követendő példaként állították tanárai. Nem kevés feszültséget okozva ezzel a testvérek között. Gyurma egyébként is rosszul viselte, hogy öccsét már nem lehet kisiskolásként „lenézni”, viccesnek szánt beszólásokkal bosszantani. Az öcsi felnőtt, és lassan túlnőtt a bátyján. Az egyre gyakoribb súrlódásokat Réka úgy próbálta megelőzni, hogy Gáborral átalakították a gyerekszobát. Két részre osztották, hogy a fiúk a saját kuckójukban molyolhassanak, távol örökké figyelő testvérüktől. A megoldás ideig-óráig működött is. De nyilvánvaló volt, hogy a két apró szoba nem a tökéletes megoldás, hiszen az amúgy is nagyra nőtt fiúk, ha barátokat fogadtak, szinte el sem fértek odabent. A nappaliban pedig lassan Réka idegeit őrölte fel a felállított pingpongasztal, ahol a nyurga kamaszok tomboltak napról napra.

Egy késő tavaszi vasárnapon a Balatonon voltak. A nagyszülők, szülők és a kutyák. A gyerekek pedig iskolai kiránduláson. Réka kocsiba ült, hogy a festéshez szükséges dolgokat beszerezze. Hazatérve a festés gondolatától idegesen, szokatlan erővel taposott a gázpedálra, miközben a kertkapun beállt. A kutyák a kerítés mellől figyelték az autót, majd Buksi, rossz szokásához híven, versenyt futott a monstrummal. Réka nem is érzett semmit, csak édesapja kiabálására figyelt fel. Kiszállt és a látványtól majdnem elájult. A kocsibeállón Buksi kicsavarodott teste hevert. Odarohant, de már csak az élettelen kis testet kaphatta karjai közé. A hatalmas autó szinte azonnal végzett vele. Réka teljesen összeomlott. Gábor kedvence volt ez a kutya, ő pedig megölte. A kiabálásra és az azt követő jajgatásra, zokogásra Gábor is előkerült. Könnyes szemmel nézte kis barátját. Hogy okolta-e Rékát, sosem derült ki. Sem akkor, sem később nem vetette szemére a történteket, bár ez a lány lelkiismeret furdalásán mit sem segített.

Rékát az édesanyja észérvekkel próbálta vigasztalni, nem sok sikerrel. Ezek között szerepelt az is, hogy legalább nem Harry teszi el majd láb alól a mestert, hiszen az utóbbi időben egyre többször kaptak össze, és az erőfölény egyértelműen Harrynél volt. És igen, az elmúlt hetekben Buksi egy kisebb operációt követően kénytelen volt gallérban éldegélni, amit Réka pont ma reggel vett le róla, mert a fűben állandóan elakadt vele. Talán ez zavarta meg a kiskutya térlátását, vagy csak a kora, hiszen már a tizenharmadik évében volt. De lelke mélyén Réka érezte, hogy ha ő nem olyan idióta módon áll be a kocsival, nem történt volna baj.

Gábor eközben eltemette Buksit. A többiek összepakoltak és beültek a kocsiba. Csak Harry nem akart jönni addig, amíg tanítómestere elő nem kerül. Erővel kellett a kocsiba betenni, Réka pedig hazáig zokogott. Otthon Gábor mondta el a gyerekeknek, hogy a kutyust baleset érte és most már örökké a balatonparti telek lesz a nyughelye. Réka szerepéről az ügyben nem szólt semmit. Este pedig vigasztalóan ölelte magához a még mindig remegő „kiskiflit”.

Eltelt néhány hónap, de Réka még mindig megborzongott, ha a balatoni kapun beálltak. Buksi minden korábbi sérelméért tökéletes bosszút állt: olyan lelkiismeret-furdalást akasztott Réka nyakába, amitől soha többé nem tudott szabadulni. Egy napon azonban az állatorvos olyan hírrel lepte meg őket, ami kicsit elterelte figyelmüket a gyászról. Egy golden szuka gazdája keresett megfelelő férjjelöltet kutyájának, és az orvos Harryt ajánlotta. A gazdák felvették egymással a kapcsolatot és a megfelelő időben meg is jelent Tobi és családja, hogy a nászt megejtsék. A két kutya minden tapasztalatlansága ellenére tudta a dolgát és a szükséges idő letelte után a szuka gazdái boldogan újságolták, hogy nyolc kis apróság született, mindegyik fiú. Réka nagyon irigyelte a nagy kalandot, s ezt látva Tobi gazdái felajánlották, hogy bármikor meglátogathatja az „unokákat”. Réka élt is a lehetőséggel. Hetente egyszer elment, ellátta a kicsiket tálkákkal, játékokkal és fotózott. Egész kis album született az apróságok fejlődéséről. Amikor pedig elérték a hathetes kort, még Harryt és a gyerekeket is magával vitte. Réka, ha nem látja, el sem hitte volna, hogy egy kutyának le tud esni az álla. Pedig Harry pontosan így reagált a sok kis szőrgombócra. Aztán megilletődötten álldogált a kicsik között, akik bátortalanul szaglászták körbe az idegen felnőtt kutyát, majd Tobit kezdte hajkurászni, aki azonban tanult a korábbi esetből és nem kívánt újabb alom kölyökkel bajlódni. Ez a néhány hétnyi felhőtlen boldogság kicsit feledtette velük a korábbi tragédiát, csak azt sajnálták, hogy a kölykök közül egyet sem tarthattak meg.