Nos, végül ez lett a kavarásból :)

Tudom, első lelkesedésemben talán hosszabb történetet ígértem (vagy nem is ebből, hanem a Pulykatojásból?), mindegy is... szóval született egy kis írás, alig harminc oldal, úgyhogy részletekben teszem fel. Jó szórakozást!
Uótirat: ( Ilyen lehetetlen címet már régen találtam ki, utálom is, úgyhogy ha valakinek van ötlete, nagyon megköszönném. Amilyen vihar sebességgel az ötlet végigfutott a fejemben a történettel, legalább annyira ledermedtem ennél a három szónál és hiába éreztem falsnak, képtelen voltam valami frappánssal előrukkolni. Már csak azért sem szeretem, mert egész mást sugall, mint amiről végülis szól a sztori. Segítség! )

*

Testek és őrök...

A kaliforniai nap forrón tűzött az ablakra, de mindebből semmit sem lehetett érezni az épületben, ahol a légkondicionáló teljes gőzerővel dolgozott. Kelvin January irodájában nemcsak a hőmérséklet, de a hangulat is meglehetősen hűvös volt. Gregory Morrison magas alakja most szinte elveszett az öblös fotelben, ahogy a szemeit forgatva hallgatta a menedzserét, aki a nemrég érkezett testes afro-amerikai rendőrfelügyelőnek egymás után dugdosta az orra alá a közelmúltban kapott fenyegető leveleket. Már kívülről el tudta volna mondani, mi áll bennük, mert napok óta ez volt a téma közöttük, ahelyett, hogy új filmje részleteiről beszélgettek volna. De tagadhatatlan, hogy nem hagyhatták szó nélkül ezeket a szárazon zizzenő, mégis a gyűlölettől tocsogó papírlapokat sem. Már csak azért sem, mert az utóbbi időben elszaporodtak a házi körüli kisebb balesetek, ahogy Kelvin fogalmazott. Hol egy döglött állatot talált a küszöbére helyezve, gyomorforgató módon megcsonkítva, hogy még véletlenül se hihesse, természetes halállal múlt ki szerencsétlen; hol a ház elektromos vezetékeit babrálta meg valaki; legutóbb pedig a frissen festett kőfalakra mázolt egy szellem mocskolódó szavakat. Szellem volt, igen, mert a közeli térfigyelő kamerák felvételén semmi sem látszott. 

A stílus és a tartalom alapján elég egyértelmű volt, hogy ugyanazon bomlott elme valamennyinek a szerzője. Ő a maga részéről alapvetően hülyeségnek tartotta az egészet, képtelenségnek, hogy bárkiben olyan ellenszenvet ébresszen, ami ilyen mocsoknak a megfogalmazására késztetheti. Eleinte nem is volt hajlandó foglalkozni vele, de a háza körüli atrocitások megjelenése óta Kelvin meg volt róla győződve, hogy ennek a beteg embernek a sorait komolyan kell venni. Igazság szerint, ha őszinte akar lenni, egy idő után őt sem hagyták hidegen a gyűlölködő szavak. Mostanra már úgy berezelt, hogy esténként nem merte teljes hangerőn hallgatni a kedvenc jazz-lemezeit, sőt... leginkább be sem kapcsolta a lemezjátszót, csak üldögélt a fényárban úszó, kísértetiesen néma lakásban, hallgatta a csend idegborzoló neszeit, és frászt kapott az árnyékoktól, bár próbált olvasgatni. Felesleges próbálkozás volt, mert az igazság szerint az elmúlt két hét egyetlen sorára sem emlékezett vissza, mivel folyamatosan az járt az eszében, hogy egyáltalán meghallaná-e, ha valaki hívatlanul behatolna a házba, és ha igen, mi a fenéhez kezdene, már azon túl, hogy nyilvánvalóan ledermedne a sokktól. Arra gondolt, szerez egy kutyát, de aztán belegondolt, milyen sokszor kéne magára hagynia, vagy valakinek a gondjaira bízni és inkább megkímélte ettől az élettől azt a szerencsétlen állatot. Végül beleegyezett, hogy Kelvin a rendőrséghez forduljon, bár fogalma sem volt, mihez tudnának kezdeni egy tucat ragasztótól bűzlő, újságkivágásokból összeollózott, indulatból megfogalmazott levéllel. Feladó természetesen nem volt a különös küldeményeken, melyek Kelvin irodájába érkeztek neki címezve, sem bélyegző, ami legalább útba igazíthatta volna a nyomozókat. A magát Jones nyomozónak nevező túlsúlyos rendőr mégis megnyugtatta, hogy megvannak az eszközeik ahhoz, hogy válaszokat kapjanak. De addig is ... a biztonságát is szavatolni akarták, hiszen éppen eléggé ismert ember volt ahhoz, hogy egy ilyen helyzetben ne hagyják magára a gondjaival. Kelvin ezt kellőképpen hangsúlyozta is a felügyelőnek. És akkor robbant a bomba, amire még álmában sem gondolt...

Amíg valami értékelhető nyomra akadnak, mindenképpen szüksége lesz testőrre... Jézus az égben! Egy utánfutó állandóan a sarkában? Részéről nem volt erről meggyőződve, hogy olyan jó ötlet, mert ha arra gondolt, például Nolan-nal, a bemutatókon őt kísérő testőrrel ossza meg az estéit, hát inkább ő maga írt volna egy levelet, amiben névtelenül biztosítja a rendőrséget, hogy Gregory Morrison a továbbiakban nincs életveszélyben.  Nolan túlságosan komolyan vette a munkáját és leginkább önmagát, savanyú volt, akár egy hatalmas üveg ecetes uborka, ...néha negyven kilós rajongó lányoktól akarta távol tartani, mintha esélyük lehetett volna bármi kárt tenni benne a telefonjaikkal és vadul hadonászó kezeikkel; máskor meg képes volt felrángatni a vacsoraasztal mellől valami képzelt fenyegetést sejtve egy híres emberekkel teli étteremben, nevetségessé téve őt előttük.

Kétségeinek hangot is adott, mire Jones nyomozó elmosolyodott, egy olyan ember mosolyával, mint aki tud valamit, amiről az ügyfelének még fogalma sem lehet; és ami láthatóan igen csiklandós jókedvvel töltötte el. Dörmögve biztosította róla, hogy a testőr, akit javasol a feladatra, az egyik legjobb, és kifejezetten ilyen helyzetekre képezték ki, ráadásul egy társa is van, úgyhogy ma délutántól a lehető legnagyobb biztonságban érezheti majd magát. A neve valahogy elsikkadt a nagy ígéretek között, de Gregory nem is volt igazán kíváncsi rá. Ha jól értette az eddigieket, bőven lesz idejük ismeretséget kötni egymással. Idáig még elviselhetően is hangzott az egyezség minden részlete, de akkor jött a fekete-leves... A testőr a társával együtt beköltözik a házába és huszonnégy órában kísérgeti majd, legyen szó edzőteremről, társasági eseményről, vagy akár tárgyalásról, fotózásról; ha a dolog elhúzódna, a forgatásokra is elkíséri majd. Nem lehet előre még megsaccolni sem, mennyi időre van szüksége a rendőrségnek a fenyegető levelek szerzőjének megtalálásához, így aztán Gregory savanyú arccal ébredt rá, hogy nagy valószínűséggel a testőrrel való együttélés magánéletének is gátja lesz egy ideig. Mert az ki van zárva, hogy ő hazahozzon egy nőt, amíg két másik pasi is a házban mereszti a valagát. 

Amikor Jones felügyelő kissé idegesen a felvetéseitől, de végül is egy eredményes egyességgel a tarsolyában távozott, Kelvin úgy nézett a védencére, mint szerető atya a hülye fiára. Ismerte már ezt a tekintetet, de momentán fogalma sem volt, mivel érdemelte ki menedzsere és jó barátja neheztelését.

-Gratulálok! – nyögte a férfi a fejét csóválva. -Tudtam, hogy nehéz eset vagy, de hogy ennyire, az még álmomban sem jutott volna eszembe. Ahhoz képest, hogy a te érdekedben jött létre ez a találkozó, nem mondhatnám, hogy különösebben együttműködő lettél volna. Én megértem, hogy most úgy érzed, a személyes élettered beszűkítését kell elszenvedned, de mintha a célról megfeledkeztél volna. A végén már attól tartottam, a rendőrség inkább rád szabadítja ezt az őrültet, mert embert még ennyit nem hallottam kötekedni a védelmére szövetkezőkkel. Azt hittem, felnőtt, józan gondolkodású ember vagy, de Gregory, most határozottan úgy viselkedtél, mint egy dedós. 

-Én is szeretlek! – sóhajtott unottan a férfi, aztán feltápászkodott. –Hazajössz velem, amíg ezek a fickók megérkeznek, vagy mehetek egyedül, ... apuci? – bohóckodott, miközben a lelke mélyén a puszta ígérettől, hogy foglalkoznak a problémájával, máris érezte a nyugalmat, ami az utóbbi időben valóban hiányzott az életéből. Kényelmetlenség ide vagy oda, de azért jó lesz, hogy nem kell egyedül kóborolnia abban a feleslegesen óriási házban. Amikor megvette, még Cynthiaval és a közös gyerekeikkel képzelte el ott az életét, de hamar kiderült, hogy a nőnek más álmai voltak a saját jövőjéről, így aztán ott maradt egy csomó üres és kísértetiesen kongó szobával.
A legfontosabb helyiségeket nagyjából berendezte ugyan, de aztán kimerült a lelkesedése, és ettől az otthon helyett, amelyre annyira vágyott, egy kietlen átmeneti szállás lett csupán. Eszébe jutott, hogy csupán egyetlen vendégszoba áll rendelkezésre, de aztán vállat vont. A testőrei valószínűleg úgyis felváltva őrködnek, annak az egy szobának elégnek kell lennie. A meglehetősen egyszerű berendezés miatt nem is aggódott, hiszen ő maga sem élt otthonosabb körülmények között. Az illető végül is dolgozni jön, nem nyaralni – vont vállat, miközben maga elé képzelte a házát, s a képet „látva” rögtön el is határozta, ha ez az egész fenyegetés elmúlik a feje fölül, azért itt az ideje, hogy otthonosabbá varázsolja azt a téglakupacot. 

Kelvin közben magában morgolódva markolta fel a kocsija kulcsait, aztán vissza is ejtette az asztalára és kezét kinyújtotta Gregory kulcsaiért.

-Én vezetek, ha életre tudom kelteni a tragacsodat, te pedig bekötöd magad és fohászkodsz, hogy nem rongálták meg a fékeidet, amíg a felügyelővel tárgyaltunk. – Amikor Gregory szeme idegesen megrebbent a feltételezésre, kajánul elvigyorodott. –Jah, gyermekem, ez a népszerűség átka. De reménykedjünk benne, hogy ennyire közel még nem jutott hozzád az az őrült. Vagy hogy nekem nem akar ártani... – tette hozzá elgondolkodva. –Én végül is csak egy szegény meg nem értett menedzser vagyok, aki ha megfeszül se kelti fel senki érdeklődését. ...Beleértve téged is. – nézett neheztelően Gregoryra, aki halványan elpirult a menedzsere nyílt célzásától. Hollywoodban nyílt titok volt Kelvin mássága, nem is foglalkozott vele senki, ő maga sem, miután még a kezdet kezdetén tisztázták, hogy munkakapcsolaton kívül más sosem lesz köztük. Kelvin jó barát volt, végtelenül megértő és segítőkész, aki rendíthetetlenül harcolt ügyfele érdekeiért, ő pedig már jó néhányszor fullra járatta nála ezeket a tulajdonságait. Most úgy érezte, kissé nőies személyisége talán a titkos hozzávaló, ami miatt olyan jól tudnak együtt dolgozni, és kapcsolatukból hiányzik a férfias kakaskodás. Már sokadszor fogadta meg, hogy a jövőben próbál nem visszaélni menedzsere jóindulatával, amely tagadhatatlanul némi vonzalmon alapult, de amely sosem lépte át egy barátság kereteit.

Megadóan szusszantott, aztán a lendületéről és kitartásáról elhíresült menedzsere után indult. Figyelmét nem kerülte el Miriam, az új recepciós csodáló pillantása, amit utánuk vetett. Az újdonság erejével hatott, hogy nem őrá irányult. Ahogy a parkoló felé követte, kajánul állapította meg, hogy Kelvin járása, ruházkodása, beszédstílusa, és egyáltalán, hétköznapi viselkedése alapján senki meg nem mondaná, hogy másik csapatban játszik. Éppen ezért lesz nagy csalódás a nőnek, ha egyszer ráébred az igazságra.

*

Az órák ólomlábakon teltek, a sportcsatornák között szörfözgettek, miközben Kelvin egyre nyugtalanabbul leste az óráját, ahogy az irodában tornyosuló ezernyi dolgára gondolt, de Gregory is egyre feszültebb lett, ahogy az elkerülhetetlen találkozás közelgett. Amikor a csengő megszólalt, mindketten megkönnyebbülten fújták ki a levegőt, amiért a várakozás idegőrlő ideje véget ért. Gregory egy felhúzott rugó feszességével ugrott ajtót nyitni, de Kelvin visszanyomta a fotelbe.

-Majd én kinyitom. Ki tudja, hogy az jött-e egyáltalán, akire vártunk. – morogta még tőle is szokatlan aggodalommal a hangjában. Gregory felállt, megmozgatta a vállait, a nyakát, aztán kihúzta magát és vett néhány mély levegőt. Tisztára, mint a „csapó” elhangzása előtt – gondolta izgatottan. Az első találkozás nagyon fontos, mert bár a testőrnek ez munka és nincs lehetősége a válogatásra, ha ügyfélről van szó, azért ha neki ellenszenves lesz a fickó, akkor kellemetlen időszak előtt áll... és azért azt sem akarta, hogy ő keltse rigolyás sztár benyomását a testőr előtt. Általában kedves, simulékony embernek tartották, de ez különleges helyzet, zaklatott időszak volt, ami joggal tette nyugtalanná, és nem akarta, hogy ez a mindennapi viselkedésére is hasson. Csak normálisan! – motyogta magának, aztán elképedten, magáról megfeledkezve felcsattant, ahogy egy kutya trappolt be a szobába:

-Hát, ez mi a fasz?

-Első ránézésére kutyának mondanám – köszörülte meg zavartan a torkát Kelvin, aki az eb nyomában baktatott, aztán bocsánatkérően nézett a szobába belépőre, akinek a láttán Gregory száját – tőle abszolút szokatlan módon – egy újabb hitetlenkedő káromkodás hagyta el:

-Bassza meg, na neee!

Jillian Howard arca meg sem rándult a vele szemben álló férfi kifakadása hallatán. Nem ez volt az első eset, hogy férfi ügyfele így reagált a megjelenésére. Már nem is érzett sértettséget ilyenkor, csak inkább valamiféle csendes lesajnálást. Tipikus férfi ... a hiúsága nem viseli el, hogy egy nő védelmezze, ugyanakkor képtelen arra, hogy önmagát mentse ki a szorult helyzetéből. Még ezért is figyelmeztette önmagát, hogy az illető nyilván ideges, hiszen életveszélyben van, megértőbbnek kell lennie. Halk pisszentéssel magához hívta a kutyáját, aki túláradóan kedves lényével mindig megtévesztette a környezetét. Gordie, golden retriever létére kiképzett rendőrkutya volt, aki ha kellett, keményen szembeszállt bárkivel. Mivel ezt senki nem feltételezte róla, a meglepetés ereje volt a fő fegyvere. A kutya most is szófogadóan odaballagott hozzá és leült szorosan a combjához simulva, aztán meleg, barna tekintetét a hangoskodó férfira függesztette. Farka meg-megrezdült a fényes parkettán, jelezve, hogy bár kicsit hangosnak találja, de nem ellenszenves számára. Jillian önkéntelenül is végigsimított a puha fejen, hogy mintegy abból merítsen nyugalmat és erőt a rá váró megpróbáltatások előtt. Mert abban, hogy a következő időszak nem lesz egyszerű és nyugodt sétagalopp, olyan biztos volt, mint abban, hogy Neil nem lesz túl megértő ezzel az új megbízatással szemben. 

Neil O’Grady az élettársa volt, elfoglalt ügyész, aki már hosszú ideje nem nézte jó szemmel, hogy a testőrségi munka mellett horgonyzott le, de pillanatnyilag ez volt a kisebb gondja. A mostani megbízásáig szinte kivétel nélkül nőkre vigyázott. Most egy férfit, ráadásul egy ismert filmsztárt kapott feladatául. Neil első gondolata tuti az lesz, hogy a pasi ki fog vele kezdeni. Tulajdonképpen sértőnek találta, hogy a férfi, akivel évek óta együtt él, még annyira sem bízik benne, hogy feltételezze, egy ilyen szakmaiatlan kapcsolat két emberen múlik. Ő pedig világéletében hűséges típus volt. Ezt Neilnek tudnia kéne.

Gregory Morrisont ismerte a filmjeiből, az újságokból és abból a vaskos aktából is, amit Harold Jones nyomott a kezébe néhány órával ezelőtt. De az a férfi, aki előtte állt, nem egy poszterfiú volt, hanem hús-vér férfi, és olyat érzett vele kapcsolatban, amit a munkája során még soha. Idegesítette. Nem azért, mert bunkó módon reagált a felbukkanására. Meglepődött, és a váratlan helyzetre így reagált, ezt még meg is tudta érteni. Harold szereti meglepni az embereket, nyilván ennek a szépfiúnak sem mondta el előre, hogy női testőrt kap, így aztán némileg sokkoló lehetett a felbukkanása. Gordie meg csak a pont volt az i-re ebben az egyenletben, mert a férfi aktája szerint allergiás az állatszőrre. Ezt is számításba kell vegye a következő időben. De ma váratlanul kapta meg ezt a munkát és már nem volt ideje gondoskodni a kutyáról és otthon sem hagyhatta Gordiet, mert Neil ki tudja, mikor keveredik csak haza. A férfi mostanában egy nagy horderejű ügyön dolgozott és jószerivel csak aludni járt haza, így aztán a magányosan, tétlenül eltöltött napok hosszú sora kínszenvedés lett volna a társasághoz, munkához szokott kutyának. 

-Jillian Howard. – biccentett kimérten, aztán a kutyára nézett. –Ő pedig Gordie. Nem kell tartania tőle, kifejezetten szelíd, csak utasításra támad. – mondta olyan hangsúllyal, mintha csak viccet mesélne. A  legutóbbi  fickó, aki szintén viccnek vette ezt a kijelentést, azóta már tudja, hogy igaz a szólás: a látszat sokszor csal. Gordie valóban ezer százalékig golden retriever volt, fajtájának minden békés, becses jegyével, de ezen kívül kiválóan képzett rendőrségi eb is, aki olyan vehemensen tud támadni, hogy az ellenfele a pillanat tört része alatt szembesül vele, mennyire csalóka a pihe-puha szőrtakaró, amely alatt egy élő fegyver liheg ártatlan pofával. Ehhez a kettősséghez nyilván nagyban hozzájárult Gordie előélete, az a néhány hónap, amit a megunt családi kedvenc az utcákon töltött. Amikor Jillian rátalált, vad volt és sunyi, és csak hosszas következetes neveléssel és töméntelen szeretettel tudta elérni, hogy Gordie szófogadó, fegyelmezett társsá váljon.

-Allergiás vagyok a kutyaszőrre. – morgott Gregory, barátságtalanul szemezve a kutyával. Volt egy halvány sejtése róla, hogy az a bizonyos társ, akire a vicces kedvű Jones felügyelő gondolt, ezzel a bolhafészekkel azonos.

-Van rá gyógyszered... amit a forgatásokon szoktál szedni – motyogta a háta mögött Kelvin, mire egy lesújtó pillantást vetett rá. Ennél azért több lojalitást várt tőle.

-Nem tudom, hogy jó ötlet-e, hogy egy nő költözzön ebbe a házba – próbált újabb kifogással élni, bár sejtette előre, hogy ez sem fog senkit különösebben érdekelni.

-Ha meg nem haragszik, szerintem kifejezetten  jót fog tenni ennek a háznak. – nyomott el egy vigyort a szája sarkában a nő, ahogy jelentőségteljesen körülnézett. 

Na igen, a berendezés nyilvánvalóan hagyott némi kívánnivalót maga után, példának okáért nem ártott volna még néhány bútor és kiegészítő, de Gregory ösztönösen lázadt az ellen, hogy mindezt egy olyan nő dörgölje az orra alá, aki még nem töltött el a házban öt percet sem. Őt hallgatva olyan érzése volt, mintha egy éjjeli menedékhelyen élt volna idáig. Volt fontosabb dolga is, mint eldönteni, hogy milyen szőnyeg illene a nappaliba, vagy hogy kéne egy lerakodó asztalka az előtérbe, ahova ledobhatná a kulcsait, és képek a falakra, mielőtt egy őrült éjszakán ő maga fogja telefesteni.

-Szeretem, ha a berendezés hagy egy kis életteret – vonta meg a vállát hanyagul, és újfent próbálta nem észrevenni a nő gúnyos grimaszát, ahogy lehajtotta a fejét. Kineveti. Remek. Nem elég, hogy nő, még idegesítő is. –Nos, megmutatom a szobáját, de nem tudom... a kutyának muszáj idebent lennie? – kerülte ki nagy ívben Gordiet, aki még csak a fejét sem fordította utána. Érzékeny orrával a környezetét mérte fel, a szobában lévők kipárolgásának aromáját, aztán levonta a maga következtetéseit. Ez a mogorva kétlábú ennek a tágas kutyaólnak a gazdája, a másik csak vendég lehet itt, mert nem érzi mindenütt a nyomait.

-Elsősorban a kutya fogja védelmezni, mert sokkal hamarabb észleli a váratlan eseményeket. – indult utána Jillian, felkapva az előtérben a falhoz támasztott hátizsákot. Gordie néma árnyékként követte.

*

A kis szoba közvetlenül az előtérből nyílt és a meglehetősen spártaian berendezett házhoz képest , talán a méretei miatt, még hangulatosnak is tűnt, ráadásul saját fürdőszobája volt. Rosszabbat várt, és akkor sem panaszkodott volna, mert volt része rosszban éppen elégszer. Az ajtóban ott toporgott mögötte a férfi az ítéletére várva, ezért egy halvány mosoly kíséretében megköszönte a szobát és a táskáját az ágyra dobta. Ennyivel lényegében be is rendezkedett. Nem kerülte el a figyelmét, hogy Gregory Morrison nagy levegőt vesz, amikor Gordie a tőle megszokott közvetlen módon feltelepedett a táska mellé, de a férfi javára írta, hogy a száját ezúttal csukva tartotta. 

Kelvin January még néhány pillanatig próbálta felmérni a hangulat fagyosságát, aztán úgy döntött, ő a maga részéről megtette, amit megtehetett, Greg pedig már felnőtt férfi, majdcsak megbirkózik a helyzettel. Ha összességében nézzük, ez sem lesz kényelmetlenebb szituáció, mint a legutóbbi dél-amerikai forgatás körülményei. Ott is szükségük volt védelemre, mert néhány helyi keményfiúnak az a korszakalkotó ötlete támadt, hogy majd az amerikai filmeseket fejik meg, ha másként nem megy, némi váltságdíj formájában. Végül nem kerültek veszélybe, csak a fejük felett Damoklész kardjaként függő fenyegetettség folytonos feszültsége kezdte ki a társaság idegeit, és az erre gyógyírként fogyasztott nem kevés alkohol. Végül kénytelenek voltak lemondani az eredeti helyszínekről és stúdióban fejezték be a filmet a korábban felvett anyagok segítségével. Most még egyelőre dolgoznia sem kell Gregorynak, úgyhogy felfoghatja ezt az egészet egy különös helyzetgyakorlatként – vont vállat a barátja sötét ábrázatát figyelve, aztán elköszönt és távozott. Hogy odabent mennyire pattogtak a szikrák a feszültségtől, azt jól érzékeltette, hogy a házból kilépve önkéntelenül is nagy levegőt vett, aztán szinte érezte, ahogy a feldúsult adrenalin szép lassan szétoszlik a véráramában.

-El kéne intéznem néhány telefont. – szólalt meg Jillian, mire Gregory feltett kezekkel kihátrált a szobából.

-Csak nyugodtan, ne zavartassa magát... mintha otthon lenne! – tette hozzá kissé gúnyosan, mire Jill egy alkalmazotthoz képest meglehetősen tiszteletlen grimaszt vágott, aztán elfordult és Neil számát tárcsázta. Nem először fordult elő, hogy nem mondhatta el neki, pontosan hol van és mit csinál, de biztosította róla, hogy telefonon bármikor elérheti, vagy üzenetet hagyhat neki. Továbbá megadta neki Kelvin January telefonszámát is, aztán néhány közvetlenebb szólam múltán elbúcsúzott és kinyomta a készüléket. Jól sejtette, Neil tényleg húzta a száját a férfi ügyfél miatt. Az odaköltözés miatt pedig egyenesen dühös volt, de már nem is erőlködött, hogy megértesse vele, nem Greg Morrison ágyába készül beköltözni, hanem csak a házába, amit éppen ideje,hogy alaposan átvizsgáljon, keresve a behatolásra alkalmas, védtelenebb pontokat. 

Mire végzett, eszébe jutott, hogy Gordie már biztosan megszomjazott, hiszen mindvégig a nyomában volt és alaposan megszaglászott mindent, mintegy mintát véve a ház természetes illataiból, hogy alkalomadtán azonnal elkülöníthesse az idegen szagokat; ... ideje kiraknia a kutya táljait a konyhában és vizet kell engedjen neki. A házigazda éppen ott tanyázott egy hatalmas bögre kávét kortyolgatva és újságot olvasva. Nem rótta fel neki, hogy meg sem kérdezte, ő nem inna-e egy kortyot; végül is nem a vendége volt. Amikor azonban a kutya tálját letette a konyhapult mellé és Gordie hangos lefetyeléssel – és az azt törvényszerűen követő csurgatással - inni–kezdett, még éppen elkapta a férfi sötét pillantását.

-Tényleg ennyire zavarja, hogy idebent van?

-Nem szoktam hozzá, hogy a lakásban egy állatot kerülgessek. És tényleg allergiás vagyok az állatszőrre. – tette hozzá a férfi szinte mentegetőzve.

-Nem kell kerülgetnie. Gordie a lakásban nem túl aktív, hamar megtalálja magának a legjobb megfigyelési pontot, ott lesz a fekhelye; aztán onnan szemmel tartja a házat. Hamarabb fogunk tudni róla, ha valaki érkezik, mintsem az illető jelezze az érkezését. Azt kell mondjam, a riasztója semmit sem érne, ha Gordie nem lenne idebent. Maga rendelte meg, vagy a házzal együtt vette?

-Azt sem tudom, mi a kódja. Nem szoktam bekapcsolni – vallotta be halkan a férfi, aztán megvonta a vállát, amikor a nő hitetlenkedve pillantott rá.

-Hajlandó vállalni egy kis költséget? – kérdezte elgondolkodva.

-Mennyire kicsit... vagy kérdezzem inkább úgy, mennyire nagyot? – nézett rá gúnyosan a férfi.

-A maga pénztárcájához mérten filléres költség. A vezetékeket le tudom ellenőrizni, ha nincs megszakadva sehol, akkor azt használnánk, de a vezérlőegységet kicserélném. Nem szerencsés a régi riasztót használni, túl sokan ismerhetik a kódját. Az újat viszont csak maga fogja.

-Szükség van erre? – kérdezte unottan Greg.

-Nem mindig leszünk magával, és nem kell ahhoz fenyegető leveleket kapni, hogy az ember biztonságban akarja tudni magát, az értékeit... vagy éppen a szeretteit. Még egy titkárnő vagy hogy a maga szakmájával példálózzam, egy operatőr is szereltet riasztót a lakásába.... És használja is. – tette hozzá a férfi számára kissé tudálékosnak tűnően.

-Oké, rendelje meg, ami kell. Akkor készüljek fel rá, hogy még több ember jön ide? – sóhajtott már a gondolattól is elgyötörten a férfi, mire Jill megrázta sötét fürtjeit.

-Senki nem jön majd ide. Én magam fogom felszerelni. A kettőnk titka marad, Greg Morrison. – tette hozzá játékosan elmélyített hangon a nő. Greg kénytelen volt beismerni, hogy nem tehetségtelen a kicsike, mint színésznő sem; de fennhangon azért csak annyit mondott:

-A maga helyében nem próbálkoznék a színjátszással, ezt legalábbis kissé túljátszotta. ... Éhes? – váltott témát. –Rendelhetünk valamit.

-Nem szokott főzni? Vagy nincs, aki főzzön maga helyett? – kérdezett vissza a lány, még mindig kicsit sértetten az előbbi kritika miatt.

-Egyedül élek, ha erre volt kíváncsi. – válaszolt a színész.

-Tudom, hogy egyedül él, ...nő ebben a befejezetlen házban egyébként is aligha maradna meg. – próbált némi kritikai éllel visszaszúrni az előbbiekért Jill, egy pillanatra kiesve a szerepéből, miszerint ő itt nem több, mint egy alkalmazott. Nem tudhatta, hogy ezzel a mondattal sikerült apró szúrást elhelyeznie a férfi sérthetetlennek tűnő plasztronján.

Gregory felállt és a hűtőszekrény tetejéről leemelt egy étlapot. Pár pillanatig hezitált, hogy a nőnek is megmutassa-e, végül úgy döntött, ő a házigazda, egyedül rendel. Jillian Howard pedig örüljön, hogy vendégül látja. Nem igazán értette önmagát, mert a nőkkel sokkal udvariasabban szokott viselkedni, de ez a nő az első pillanattól kezdve a legrosszabbat hozta ki belőle. Még nem értette, miért, de egyelőre a dac dolgozott benne, úgyhogy az okokat nem is kutatta. 

Amíg az ételre vártak, a nő maga elé húzta a sorsára hagyott újságot, aztán amikor a férfi elhagyta a helyiséget, halk pisszenéssel és fejének apró mozdulatával figyelmeztette a lábainál fekvő Gordiet, hogy ideje a fickó után mennie. Gordie néma árnyékként osont a férfi nyomában, aztán ahogy kattant előtte egy ajtó, bosszúsan vakkantott egyet. Greg Morrison felrántotta az ajtót és a kutyára nézett:

-Hagyj engem békén! Az én szobámba nem fogsz bejönni és főleg nem fekhetsz az ágyamra, értjük egymást? ... Nem hiszem el, egy kutyának magyarázok! – sóhajtott nagyot, aztán újra becsukta a békés négylábú előtt az ajtót. Zuhanyozni akart és ehhez nem volt szüksége társaságra. Illetve máskor kifejezetten élvezte volna, de a pillanatnyilag rendelkezésére álló partnerek közül egyiket sem akarta maga mellett tudni a tágas épített zuhanyozóban. 

Amikor Kelvin képeket mutatott neki erről a házról, ez a zuhanyozó fogta meg leginkább. A természetes kövekkel kirakott fal, a közéjük ültetett növényekkel és a fentről buján zubogó vízzel olyan volt, akár egy vízesés. A hálószoba felé üvegfal választotta el, a megvilágítást pedig valami rejtett, és számára felfoghatatlan módon, egy a szabadba kivezetett kürtőn keresztül kapta tükrök és ki tudja még, milyen más trükkök segítségével. Columbiában, az őserdőben találtak egy hasonló kis természetes vízesést a táboruk mellett, bár ott mindenféle ismeretlen állattól kellett tartania, hogy megzavarják az élvezkedésben, nem is beszélve a stáb tagjairól, akik úgy fröcsköltek abban a kis paradicsomban, mint valami nyilvános uszodában. Az ezernyi, elképzelhetetlenül változatos fegyverrel felszerelt kis állatoknak nem róhatta fel a támadásaikat, hiszen ott ő volt a betolakodó az otthonukban, de ez itt a saját birodalma volt, egy darabka varázslatos illúziója a természetnek.

Amikor már hosszú percek óta állt a bő sugár alatt, érezve, ahogy a langymeleg víz valósággal elzsibbasztja az érzékeit, eszébe villant, hogy már jó ideje nem érezte ilyen megnyugtatónak ezt az apró kis édenkertet. Állandóan az járt a fejében, hogy a víz hangja milyen más hangokat nyom el, és milyen meglepetés érheti, amikor kinyitja a fürdőszoba ajtaját. Most azonban, Jill és Gordie puszta jelenlététől ugyanaz a biztonság töltötte el, amit még ezeknek az átkozott leveleknek az érkezése előtt napról napra megélt. Oké, ez megér annyit, hogy elviselje a kényszerű társaságukat.

*

Jill kedvetlenül turkálta az ételt, s bár nem volt szokása, de a keze egyre gyakrabban tűnt el az asztal szegélye alatt, Gordienak juttatva egy-egy falatot. Greg egy ideig szótlanul igyekezett úgy tenni, mint aki nem látja a nő szórakozottságát, végül nem bírta tovább...

-Nem ízlik? – bökött villájával a nő tányérja felé.

-De, finom. – bizonygatta Jill nem túl meggyőzően, és bekapott egy újabb falatot. Végül úgy döntött, nem játsza meg magát tovább.

-Igazság szerint zavarban vagyok. – bökte ki nehézkesen.

-Zavarban? Miért? – kerekedett el Greg szeme. 

-Van valami, amit feltétlenül tisztáznunk kellene, de meglehetősen kényes téma. Az előbb ... maga elment zuhanyozni... ez normál esetben nem lenne probléma, de a házát még nem tartom elég biztonságosnak ahhoz, hogy magára csukja az ajtót. Viszont azt sem várhatom el magától, hogy nyitva hagyja az ajtókat, bármit is csinál, de így nem tudok reagálni, ha valami történik... ha engem nem is, legalább Gordiet be kellene engednie.

-Akkor már inkább magát. – morgott alig hallhatóan az orra alatt a férfi, aztán felnézett, egyenesen a nő szikrázó szemébe. –Bocsánat, nem úgy gondoltam, de tényleg allergiás vagyok az állatszőrre. – próbálta menteni a kissé kétértelmű elszólást.

-Az ügynöke azt mondta, van gyógyszere a problémára. – emlékeztette a férfit, miközben igyekezett úgy tenni, mint aki nem szívta fel a vizet a kissé szexista megnyilvánulás hallatán.

-Igaz. Majd beveszem – hümmögött a férfi. –Akkor ez azt jelenti, hogy amíg itt él a házamban, addig gyakorlatilag megszűnik az intim szférám? – nézett lapos pillantással a nőre, akinek mintha hirtelen megjött volna az étvágya, bekapott egy falat húst és ráérősen megrágta, mielőtt válaszolt:

-Azt. 

Greg egy ideig nézte a formás ajkakat, ahogy mozognak, aztán elkapta a pillantását.

-Más fajta kutya illene magához... már csak a foglalkozása miatt is. – szólalt meg Gordie irányába bökve a villával. Jillian figyelmesen a kutyára nézett, aki tudomásul véve, hogy az extra falatok elapadtak, mellső lábaira hajtott fejjel látszólag békésen aludt.

-Más fajta? Milyen?

-Nem is tudom... rotweiler, vagy talán dobberman... esetleg egy németjuhász – ötletelt a férfi.

Jillian összevont szemöldökkel nézte, aztán megcsóválta a fejét.

-Őrző-védő kutyákra abszolút sztereotípia. Nem ... Gordie tökéletes társ. Gyengéd, hűséges ...

-Úgy beszél róla, mint egy férfiról – nevette el magát Gregory, félbeszakítva a bolhazsák dicsőítését. –Nem helyes a háziállatokról úgy gondolkodni, mintha emberek lennének. Nem egészséges, egyik fél számára sem.

-Maga csak tudja, hiszen nyilván tapasztalatból beszél. – húzta el a száját gúnyosan a nő. –Egyébként félreértett. – vetett rá egy lapos pillantást Jillian. –Van férfi az életemben, ha erre kíváncsi. Gordie nem több nekem, mint egy társ, de annak a legmegbízhatóbb. 

-Nem kíváncsiságból mondtam. Annyi furcsaságot hall manapság az ember. – komolykodott Gregory, bár érezte, hogy már a feltételezés is teljesen abszurd és sértő, mégsem bírt leállni a témával. –Ne csodálkozzon, ha az ember meglepő következtetésekre jut, ha beengedi az ágyába. Ha nem tudná, nem egészséges.

-Gordie nem az ágyamban alszik, csak néha felheveredik az ágyamra, nagy különbség. – szegezte rá a férfira a villáját Jillian. A kutyával kapcsolatos kritikákat mindig is rosszul bírta. Senkinek nem lehet még csak halvány fogalma sem arról, min mentek már keresztül Gordieval  az elmúlt években, hogy olyan bizalom alakuljon ki köztük, ami alkalomadtán akár életmentő is lehet. –Egyébként meg semmi köze hozzá! Én sem kritizálom a fura szokásait, mint például, hogy úgy él ebben a csodás házban, mint valami csöves. – mondta halkan, de mégis gyémántkeménységű éllel a hangjában.

Gregory elhúzta a száját. –Oké, értettem. Azt hiszem befejezhetjük egymás kölcsönös sértegetését. Csak beszélgetni akartam, de talán jobb, ha arra koncentrálunk, amiért itt van. Vizsgálja meg a riasztót, én addig elmosogatok – igyekezett egy nagyvonalú ajánlatot tenni a békülés érdekében. Jillian szó nélkül felállt és a nyomában az azonnal felpattanó Gordieval kiment. Greg a szemeit forgatva nézett utána: -Nők! Hiába testőr, azért mégiscsak nőből van.