A dublőr - 12. rész

- Adam! Mondanom kell valamit! – szakadt ki a lányból pontosan abban a pillanatban, amikor a férfi önjelölt időjósként a közelgő forróságról kezdett beszélni. Adam, kezének intésével megadta neki a szót, Julia pedig belekezdett, mielőtt inába száll a bátorsága.

- Azt mondtad, még egy hazugság és örökre vége köztünk mindennek. De mi van akkor, ha csak érted tenném?

- Értem? – nézett rá értetlenül a férfi, aztán felmordult. – Értem ne hazudj! Nincs különbség hazugság és hazugság között! Megmondtam. Egyetlen alkalom és köztünk vége! Teljesen mindegy, hogy miért teszed. Ne akarj engem megkímélni semmitől! A biztos rosszat is jobb tudni, mint váratlanul ráébredni, hogy semmi sem volt valós. – szakadt ki belőle a régi fájdalommal színezve a szenvedélyes meggyőződés.

Julia megfutamodott és csöndben maradt. Az éjjeli szekrényén a kihűlt kávé sem lehetett keserűbb, mint az érzései. A saját csapdájába esett, mert nem akarta elveszíteni Adam Corbint. Rettegve várta a férfi kérdését, hogy miért hozta ezt az egészet szóba, de mintha ő sem merte volna a felszínt kapargatni, nem tudva, hogy mit talál alatta, Adam is csendben ült a párnáinak dőlve. Néztek maguk elé mind a ketten, némán, és Julia arcán lefutott az első könnycsepp. Milyen jövő vár így rájuk?

*

Adam nem tudta volna megmondani, miért nem kérdezett rá a lány furcsa kérdésére. Jenna nyakatekert kérdése ott lebegett köztük, nem hagyta nyugodni a gondolatait. Miért kellene érte hazudnia? Miről? ...Olyan könnyű volt kijelenteni, hogy a biztos rosszat is jobb tudni. Nem, nem volt jobb! Hiszen milyen boldog volt, amíg nem tudott semmiről. Rushnak van igaza, akinek az a hitvallása, hogy amit a másik nem tud, az nem fáj neki. Egy nagyon törékeny ágacskába kapaszkodtak mindketten, és attól félt, ha visszakérdez, ez az ágacska elroppan, nem tartja már meg őket. Egymás mellett semmiképpen. Annyi mindenen mentek már keresztül, miért pont ő legyen az, aki a saját szavaihoz ragaszkodva halálra ítélje ezt az óvatosan újjáéledő kapcsolatot? De a kérdés azért nem hagyta nyugodni. Miről akart „érte” hazudni Jenna? Joelről? Mit akart mondani? Hogy nem is voltak szeretők? Vagy a gyerekről akart mondani valamit? Bevallani, hogy valójában nem is volt terhes, csak szerette volna, ha biztos lehet benne, hogy Adam feleségül veszi, akár egy ilyen füllentés árán is? Anyának lenne igaza, aki szerint Jenna a gyerekkori traumái miatt nem képes megbízni senkiben, csak a saját biztosítékaiban? Észre sem vette, de a fejében kergetőző gondolatok úgy lekötötték, hogy a reggeli napsugarak is ugyanabban a pózban találták, mint ahogy odaült az ágyra. 

Jenna már felkelt, a fürdőszobából a reggeli készülődés zajai szűrődtek ki. Mintha alvajáró lenne, felkelt és benyitott. A lány ijedten rezzent össze, ahogy a szekrényben lévő kozmetikumokat vizsgálgatta. Adam dörmögve elballagott a wc-hez, felhajtotta az ülőkét és fél kézzel a falhoz támaszkodva nekikezdett. Julia nagyot nyelve kapaszkodott a mosdó szélébe. Na, akkor már ezen is túl vannak: Adam Corbin a háta mögött könnyített éppen magán. A tükörből minden mozdulatot jól láthatott, de lesütötte a szemét. A jelenet túlságosan intim volt. Jézus az égben! Hiszen Jonathanon kívül nem is látott más férfit a fürdőszobájában.

- Mi a baj? – lépett mellé a férfi és kinyitotta a vízcsapot, hogy kezet mosson. A tükörben a lány tekintetét kereste, de az csak a kezében szorongatott krémes tubust fixírozta mereven.

- Semmi. – dadogta fülig pirosan Julia.

- Baj, hogy bejöttem? – érzett rá a kényelmetlenségére a férfi.

- Nem, dehogy. Csak váratlan volt. Hónapokig egyedül az enyém volt egy fürdőszoba, elszoktam tőle, hogy osztozni kell rajta – próbált elmosolyodni Julia, de még ő is érezte, hogy ez elég kínos grimaszra sikerült. Adam viszont látszólag elfogadta a magyarázatot. Kicsit zavarba jött.

- Bocs, gondolhattam volna, hogy még zavar, ha valaki megbámul; és a fürdőszoba pont az a hely, ahol az ember kiadja magát.

- Nem, semmi baj, tényleg, csak fura volt, ... egyébként is, te meg sem bámultál – motyogta Julia.

- Szeretnéd, ha kocsányon lógó szemekkel követnélek? – kérdezte kissé ellenséges hangon Adam. Nem értette önmagát sem, miért vált egyik pillanatról a másikra ilyen kötekedővé. Ez már mindig így lesz? Ilyen szélsőségesen fog reagálni mindenre? Vagy ahogy Jennának szokatlan volt a jelenléte olyan hosszú idő után, ő maga is elszokott volna egy társ jelenlététől? Valakitől, aki visszajelzéseket vár, igazolásokat ad és kér. – Megmondtam, szép vagy, szebb, mint amire emlékeztem. Elégedett lehetsz. Szeretnék mielőbb közel kerülni hozzád, szeretném, ha működnének a dolgok köztünk. Lehet, hogy Dorának van igaza, a bábod vagyok – morogta keserűen. Julia a mosdóba dobta a krémes tégelyt és feléje fordult.

- Soha ne gondold, hogy nem tudod uralni a kapcsolatunkat! Fogalmad sincs, mekkora erővel bírsz. Példának okáért visszahoztál engem is a halálból, de hidd el, soha ... soha nem próbálkoznék semmi olyasmivel, amivel megbántanálak. ... És most felöltözöm. – jelentette ki nevetségesen merev lezárásaként az előbbi szenvedélyes szónoklatnak, mert ez így inkább megfutamodásnak tűnt, ahogy sietve elhagyta a fürdőszobát. Adam tűnődően nézett utána. Nagyon szerette volna, ha hihet a lány szavainak.

*

Julia a délelőttöt azzal töltötte, hogy látszólag céltalan járkálásával egyszerre elégítette ki mozgás utáni vágyát és felderítette a házat és közvetlen környékét. Adam a nyugágyon elterülve olvasgatott, vagy legalábbis úgy tett. A reggelire megevett alma csak éhesebbé tette, Adam pedig még ennyit sem evett. Azt mondta, az anyja telefonált, hogy átjön ebédet készíteni és Rose meg is érkezett tíz óra magasságában. Julia tett egy halvány kísérletet rá, hogy felajánlja a segítségét, de Rose mosolyogva kitessékelte a konyhából. Azt mondta, még bőven lesz alkalmuk együtt főzőcskézni, de most pihenjen. Hát, pihent. Aprólékosan szemügyre vett mindent és próbált következtetéseket levonni.

A falakon például a modern színes nyomatokon kívül nem talált egyetlen személyes fotót sem. Sehol egy önimádó fotó a boldog napokról, sehol egy híres emberekkel készült közös felvétel. Talán nem is éltek akkora társasági életet. Vagy talán csak nem érezték szükségét, hogy egy-egy ilyen találkozásnak a bizonyítékát nézegessék nap mint nap. A barátságos lakásban csak Jenna szekrényében volt ott a Díva. A bundákat félrelökte, soha nem vett volna magára olyan kabátot, amit ki tudja hány ártatlan kis állat irhájából készítettek. Az ékszerek többségét iparművész tervezte, ha jól látta, szinte mindet ugyanaz a divatos művész, akinek a nevével gyakran találkozott a különböző társasági eseményekről szóló tudósításokban is. Az egyszerűségükben is nemes darabok vagyonokat értek, bár egyetlen drágakő sem volt bennük. Julia elismerően állapította meg, hogy Jenna a nemes szőrmékhez való vonzódásán túl végül is jó ízlésű nő volt. Mi más árulkodott volna erről, mint hogy megszerezte magának Adam Corbint?

*

Rose egyszerű olasz tésztát csinált sok  salátával, frissen sült fokhagymás kenyérrel. Mindannyian jó étvággyal falatoztak, amikor megszólalt a csengő. Rush érkezett egy táskányi papírral, amit Adammal akart átnézni, aki tiltakozva tette fel a kezét, de végül megadóan invitálta be a menedzserét. Rush pedig, ha már ebédidőben érkezett, otthonosan telepedett le  az asztal mellé. Rose-nak hála, jutott neki is bőven a finom falatokból. Épp csak lenyelte az utolsó falatot, amikor az evőeszköze csörgésével egy időben feltette a kérdést:

-Mi legyen Maurice hiányával?

A kérdést csend követte. Adam várakozóan nézett Juliára, akinek viszont fogalma sem volt, mit válaszoljon erre. Ehhez először is tudnia kéne, ki a fene ez a Maurice és miért kell pótolni őt? Szerencsére Rush akaratlanul is a segítségére sietett azzal, hogy folytatta a kérdezősködést.

- És a tegnapi kijelentésed? Tényleg komolyan gondoltál rá, hogy abbahagyod? Gondolom, az aláírt szerződéseidre ez nem vonatkozik? Ha jól vagyok informálva, három filmed van lekötve. Illetve hát kettő, mert a mostani forgatáson már gondoskodtak a helyettesítésedről. Ennek is utána kéne nézni, hogy ez rád nézve anyagilag mit jelent. Ha gondolod, amíg kerítesz valakit az ügyeid intézésére, én elvállalom. Nagyrészt úgyis megvan a rálátásom. Maurice pedig mindig is híres volt róla, hogy a dolgait jól dokumentálja. Biztosan ki fogom ismerni magam a levelezésében. Aztán még mindig eldöntheted, mit akarsz. Mi a véleményed? – nézett Juliára, aki zavartan morzsolgatta a szalvétáját.

- Nem tudom. Ez még annyira korai, nem? Még abban sem vagyok biztos, hogy azt a két filmet meg tudom ... meg akarom-e csinálni. De megköszönöm, ha tényleg a kezedbe veszed az ügyeim. Gondolom, a díjazásod sem jelent majd problémát. ... De Rush! Komolyan gondoltam. Abba akarom hagyni! Tanulni akarok. – tette hozzá, és ezzel a rövid kis mondattal sikerült olyan hatást elérnie, mintha azt mondta volna, a jövőben sztriptíztáncosnőként akarja keresni a kenyerét. 

- Tanulni? – kérdezte Adam és Rose kórusban. –Mégis mi a fenét? Színészetet?

- Gyerekként mindig is orvos akartam lenni. – biztosította ki Julia a gránátot.

- Meglepne, ha abban a közegben ez egyáltalán eszedbe jutott volna – horkant fel a férfi, mintha kifejezetten nevetségesnek találná a szavait.

„Abban a közegben...” – hát ennek sürgősen utána kell járjon – döntötte el a lány, aztán próbálta megvédeni az ötletét.

- Tudom, hogy gyógyítani akartam. A babámat, a szomszéd cicáját – rögtönzött. Rose barátságosan megsimogatta a kézfejét.

- Szép gondolat.

Adam viszont hitetlenkedve nézte. – Szép gondolat! Na, igen. Jenna, gyere egy pillanatra! Ha megbocsátotok, szeretnék négyszemközt beszélni vele – húzta fel a lányt és a terasz felé vezette. Odakint aztán szembefordította magával és halkan suttogva, egy elmeorvos türelmével beszélni kezdett.

- A világért sem akarom azt mondani, hogy túl sokat képzelsz magadról, de egy orvosi egyetem nem egy olcsó szövegkönyv. Az ember ismerje a korlátait! Ne csinálj bolondot magadból a nyilvánosság előtt ilyen meggondolatlan kijelentésekkel, mert számon fogják kérni, amikor néhány hónap múlva bedobod a törülközőt!

- Be fogom bizonyítani, hogy képes vagyok rá! – dacolt vele Julia szikrázó szemekkel. – Adam Corbin! Nem ismersz te még engem. – tette hozzá, aztán önkéntelenül is elmosolyodott, ahogy eszébe jutott, hogy végre egy őszinte mondat is kicsúszott a száján.

*

- Jenna! Komolyan ... úgy viselkedsz, mint aki még sosem járt ebben a házban – morgott Adam, ahogy a lány tanácstalanul állt a szoba közepén, amikor bekiabált neki, hogy hozzon ki a teraszra egy jegyzettömböt. Julia megrántotta a vállát, amikor a férfi feltápászkodott és bejött, aztán kihúzott egy fiókot, ami tele volt tollakkal és különböző méretű noteszekkel.

- Kérlek, légy türelmes! Az az igazság, hogy – bár próbálom titkolni, de időnként nem emlékszem arcokra, eseményekre, helyekre a házban. Néha elbizonytalanodom. Nem tudom, hogy számtalan rémálmom egyikében szerepelt-e, vagy a való életben is. Nem mindig emlékszem időpontokra, dolgokra, hogy hova tettem őket, még egy-egy arc is kiesik. Nem tudom, mi ez? Ugyanakkor olyan dolgok bukkannak fel az agyamból, amik eddig a mélyben lapultak. Nem is értem.

- Mint Shakespeare – grimaszolt Adam.

- Pontosan, mint Shakespeare – hagyta rá Julia.

- Észrevettem már korábban is. – mondta halkan a férfi. – Rá is kérdeztem az orvosnál, aki azt mondta, valószínű, hogy a robbanásban, amely kirepített az égő gépből, agyrázkódást kaptál és annak a hatása lehet. Idővel majd javulni fog. De az is lehet, hogy bizonyos dolgok örökre elvesznek. A lényeg – úgy tűnik – megvan, úgyhogy ne aggódj miatta.

- Nem aggódom, csak szeretném, ha elnézőbb lennél, amikor hibázom. – motyogta Julia, aztán lehunyta a szemét, ahogy a férfi magához húzta. Olyan ölelés volt ez, mint egy szerető testvéré, megnyugtató, bátorító. De azért a mélyben pislákoló parázsra dobott szalmaszál is volt egyben, és Julia megremegett, ahogy belélegezte a férfi mellkasából áradó – mostanra már – jellegzetes és roppant vonzó illatot.