A dublőr - 6. rész

Az operáció óta eltelt hét alatt Adam mindig Julia szemébe nézett, valahányszor beszélt hozzá. Ő pedig hálás volt a gesztusért. Így nem érezte egy szörnynek magát, akit mindenki megbámul, vagy éppenséggel irtózva néz félre a látványára. Pedig biztos volt benne, hogy a műtét óta sem lett vonzóbb, hiszen testének nagy részét még mindig kötés borította. A szemét nem, és néha rettegve gondolt rá, hogy valaha csillogó barna tekintete nem válik-e idő előtt az árulójává. Eszébe jutottak ugyan olyan lózungok, hogy „a szem a lélek tükre”, és hasonlók, de kényszerítette magát, hogy távol tartsa azokat a gondolatokat, amelyek a lelkiismeretét vették volna célba. Ugyanakkor fogalma sem volt róla, vajon mennyire árulkodó a szeme. Bármennyire erőltette az emlékezetét, nem tudta felidézni Jenna szemeit, csak reménykedett benne, hogy annyi más hasonlóságuk mellett a szemük színe is egyezett. Adam egyelőre nem ráncolta a homlokát, ha ránézett, vagy ha igen, akkor az általában nem a külsejének szólt. 

A lélegeztető gépről már levették, de még mindig képtelen volt artikulálni, mint aki stroke-on esett át. De ez még a belélegzett füst utóhatása volt, az orvos azzal biztatta, hogy hamarosan javulnia kell. Őszintén szólva nem sürgette ezt az időt, mivel még fogalma sem volt, mit mondjon, ha először lesz kommunikálni képes. A kötések alól szőrtelen, még vöröslő bőr bukkant elő teste egészén, amely lassan hámlani kezdett, mintha túlzásba vitte volna a napozást. Bár orvosként tudta, hogy pontosan úgy zajlanak a dolgok, ahogy a pillanatnyi állapotában ez elvárható, és már látványosan jelentkeznek a javulás első jelei is, mégis rettegve gondolt az első szembesülésre újkori önmagával. 

Tegnap különösen igénybe vette a férfi látogatása, mert egy ismeretlen idősebb nővel érkezett, akiről kiderült, hogy az édesanyja. Adam nyilván az apjára ütött, mert a csinos szőke nő akár egy másik házasságból származó nővére, vagy távoli rokona is lehetett volna, annyira nem hasonlítottak egymásra. Nem tudta, nem tudhatta, hogy a férfi apja hol lehet, él-e egyáltalán, vagy elváltak a szülők, de próbált megjegyezni minden szót és gesztust, amik a jövőben segítségére lehetnek. Azt azért érezte, hogy az anya tartózkodóan viselkedik, ebből pedig azt a következtetést vonta le, hogy egyáltalán nem örült a fia választásának. Nyilván az anyai ösztön dolgozott benne, hogy felismerte Jennában a nőstényördögöt, aki kínpadra vonhatja egyszer a fiát. Nos, azt nem tudta, hogy a magánéleti válságukról tudott-e, de nyilvánvaló volt, hogy a balesetet és annak minden következményét is az ő hibájaként rója föl. A háttérben pedig ott volt a gyűlölködő kishúg, akit azóta az ominózus alkalom óta nem látott. A kapcsolatuk az eltelt idő alatt láthatóan nem javult, a lány továbbra is haragos szemekkel figyelte őket a sarokból, amikor pedig Adam közelebb hívta, Oscar-díjas alakítással mosolygott rá. Ebben a mosolyban azonban több arzén volt, mint a kórházi gyógyszerszekrényben. Biztos volt benne, hogy hamarosan újra meglátogatja őt a lány, hogy a többiek háta mögött kifejtse a véleményét a nyilvánvaló fegyverszünetről, ami Adam és közte némán köttetett. 

Adam nem volt vak, látta, ahogy a húga és az anyja össztűz alá veszik a maguk nőiesen kegyetlen módján Jennát. Dora indokait értette is, de az anyja nem tudott, még nem tudhatott a történtekről. Amikor a rövid látogatás végén elbúcsúztak, észrevette, hogy Jenna valósággal fellélegzik a megkönnyebbüléstől. A férfi mutatóujjával megcirógatta a lány bekötött kézfejét. Meglepte a saját viselkedése, mert ösztönös volt a gyengédség, ami ellen a józan esze még sokszor tiltakozott, és meglepte Jenna reakciója is, mert mintha összerezzent volna az érintése alatt. Nem a fájdalom jeleként, még csak nem is annak a nőnek a rezdülésével, aki tisztában van vele, hogy nem érdemli meg a gyengédségét. Nem. Ez szexuális feszültség volt, és ő maga is úgy érezte, mintha elektromos kisülések apró szikrái pattogtak volna köztük. Talán úgy is volt, gondolta zavarodottan. Talán csak a sokféle gép töltését érzékelték mindketten. Más magyarázat nem létezhet, hiszen ilyen bensőséges érzést talán ismeretségük elején váltottak ki egymásból. Amióta pedig tudomást szerzett a Joellal folytatott viszonyról, sok mindent érzett Jenna iránt, de az érzékiségnek még egy apró morzsája sem szerepelt ezek között. 

Juliának a röpke érintésről egy gondolat vert fészket a fejében. Amióta itt feküdt, a férfi egyetlen egyszer sem csókolta meg. Persze ezt a rengeteg kötés is akadályozta volna, de egy szerelmes férfi biztosan megtalálta volna a módját. Jenna nyilván eljátszotta a férfi bizalmát, a megcsalás keserűsége alapjaiban ölt meg köztük minden gyengédséget. Éppen ezért volt felzaklató ez az apró közjáték. Az utóbbi napokban határozottan érezte az enyhülést, de még sosem gondolt rá, mi lesz, ha az első bizalmasabb érintés megesik. Ha egy cirógatás teljesen kibillenti a lelki egyensúlyából, mit fog tenni vele egy csók? – csak erre tudott gondolni. Ha Adam megőrizte magában a csalódást, akkor szakítani akar majd vele a gyógyulása után, erre számíthatott.  De Julia meg akarta tartani. Ha már átvette Jenne Langdon személyiségét, helyre akarta hozni a hibáit is. Mert napról napra jobban akarta a vőlegényét. Magányos óráiban azt tervezgette, hogyan hozza tudomására a személyiségcserét. Még nem kristályosodott ki egészen a pillanat, de biztos volt benne, hogy nem hallgathat örökre. Nem élheti le az életét egy idegen bőrében! De hogy lehet ezt elmondani? Főleg úgy, hogy a férfi ne a csalót lássa benne, hogy megőrizhessék mindketten ezeknek az ártatlan pillanatoknak az őszinteségét, hogy a történtek ellenére is Adam mellett maradhasson?

*

Már eljutott odáig, hogy a nap nagy részét ülő helyzetben tölthesse. A fejét még mindig kötés borította, a kis lyuk a szája előtt szolgált volna rá, hogy kommunikáljon a környezetével, de a hangja még nem érezte elérkezettnek az időt. Kért és kapott egy táblát, amin még mindig erőtlen kezével írni próbált. Most először gondolt rá, milyen szerencsés, amiért a jobb keze törött el a balesetben, hiszen balkezes volt. Adam a héten még nem volt nála, és talán ezért jutott elhatározásra, nem titkolózhat tovább. Talán a magány hosszú órái miatt érzett magában elegendő lelkierőt ahhoz, hogy végre a környezete tudomására hozza, nem Jenna Langdont ápolják oly lelkiismeretesen, hanem Julia Blight-ot. Tisztában volt vele, hogy ezzel mindent kockára tesz, ami Adam jelenlétében oly fontossá vált a számára, de a férfi most nem volt itt, és ettől mintha józanabbul látta volna a helyzetét. Megpróbálta a lehető legrövidebben megfogalmazni a mondandóját. A saját nevét akarta felírni a táblára. A J-nél még tartott az eltökéltsége és a lendülete, a többi azonban kusza vonalakból állt, melyből nemcsak a nevét volt képtelenség kisilabizálni, de tulajdonképpen semmi mást sem. Ennek ellenére magára és az ákombákomra mutogatva próbálta megértetni magát.

-Örülünk, hogy emlékszik a nevére, Jenna. – mosolygott rá a nővér, mire a vérnyomása újra az egekbe szökött.

-Nem Jenna, Julia! – sikoltotta odabent némán, a valóságban azonban csak néhány artikulálatlan hangot kiadva. A nyugtató szinte menetrendszerűen érkezett.

-Minden rendben. Ne izgassa fel magát! – simított végig a homlokán a nővér. –Idővel majd ügyesebb lesz a keze is. ...Amikor a lány elpilledt, felemelte a kis táblát és a hóna alá csapva kimasírozott vele a szobából. Korai ez még! Láthatóan Jenna Langdon rosszul tűri, hogy még  a motoros képességei sem tértek vissza. Felesleges ilyesmivel újra és újra visszavetni a gyógyulás rögös útján. Addig is, amíg beszél az orvossal erről az újabb fiaskóról, jobb ha a sokkot kiváltó íróeszközt elviszi a közeléből.

*

Ahogy a fizikoterapeuta a gyakorlatokat végeztette vele, gondolatai szabadon kalandoztak. A mozdulatok talán egy bénának a becsületére váltak volna, ő azonban fásult közönnyel hagyta, hogy a fiatal nő a lábait masszírozza, a karjait emelgesse. Sem kedve, sem ereje nem volt, hogy aktívan közreműködjön a teste felébresztésében. Valaki a szekrényére állított egy fotót, amelyen Adammal összeölelkezve mosolyogtak a kamerába. Ujján már ott ragyogott az a csodás gyémánt. ... Jézus az égben! Miket gondol? Hiszen az nem ő volt, hanem Jenna Langdon!... Ő igazán megpróbálta, de hát képtelenség megértetni a környezetével, hogy végzetes személycsere történt. A sors így alakította a történetet: Jenna meghalt, ő pedig életben maradt. Rajta kívül álló kozmikus erő döntött az események alakulásáról. Miért kéne ebbe belekavarnia? Néha azt gondolta, hogy ahogy neki, talán másnak sem számít, ki is ő valójában.

Ma történt először, hogy a fejét borító kötést eltávolították, csak az orra körül maradt a rögzítő sín és tapasz. A haja már pár centis volt, de még kopasznak érezte magát, ezért a nővér fityulájára és a saját fejére mutogatva megértette, hogy szeretne ő is egy olyat. Az asszony hamarosan egy vidám, tarka kendővel tért vissza, amit ügyes mozdulatokkal csinos turbánként kötött a fejére.

-Jól áll! – mosolygott rá barátságosan. –Mr. Corbin odalesz majd, ha meglátja. Biztos tisztában van vele, kedves, hogy a facér nővérek, de talán még a házasok nagy része is odavannak a párjáért. Valóságos mesebeli királyfiként tekintenek rá, ahogy aggódik magáért. Kevés ilyen férfi van, nekem elhiheti. Persze érthető az öröme, hiszen visszakapta a csodaszép menyasszonyát. Dr. Hays igazán remek munkát végzett, úgyhogy hamarosan maguk lesznek a legszebb pár Hollywodban – csacsogott, miközben az ágyát igazította el. 

-Biztosan úgy lesz, Margie! – szólalt meg Adam vidám hangja az ajtóban. Váratlanul bukkant fel, mint ahogy tulajdonképpen Julia életében is, de talán most először volt mosolygós a baleset óta, máskor mindig gondterhelt szarkalábak futottak a szeme sarkában. Jó hangulatban van! – sóhajtott nagyot Julia, miközben zavartan emelte a kezét a kendőhöz. Tényleg ennyire hasonlítana Jennához, hogy Adam még mindig nem fogott gyanút?

-Szia! Igazán jól nézel ki – nézett végig rajta a férfi, aztán a szeme megállapodott a mellén, amelyet már nem borított kötés, csak az egyszerű kórházi hálóing. –Nagyon lefogytál. – mormolta és ujja hegyét végighúzta a kivágás mentén. A vér zsibbasztó forrósággal követte a gyengéd érintést útját. Julia úgy érezte, lángba borul az arca, de az egész teste is. Uramisten! Hiszen éppen csak megérintette. Ha már ennyitől forró lávává változik a vére, mire lenne képes, ha megismerhetné az igazi szenvedélyét?

-Itt van a mama és Dora is. – lépett hátra a férfi, megköszörülve a torkát. Dr. Haysnek igaza volt, már nem is emlékezett rá, hogy Jennának van a legbársonyosabb bőre. Ez az apró érintés azonban felébresztett benne régi emlékeket, amikor egymásnak feszülve nem éreztek semmi mást a világból, csak a testek kémiáját. Az anyja említése, és főként Doráé, lehűtötték éledező érzékeit. Bátorítóan a lányra mosolygott, aztán kinyitotta az ajtót.

*

A szállodai szobában annyi feszültség gyűlt össze, amivel működésre lehetett volna bírni az ott lévő összes elektromos berendezést. Rush vitte a szót.

-A munkádra kéne koncentrálnod! Egész egyszerűen nem értem, minek töltesz vele annyi időt. Attól sem gyógyul gyorsabban. Csak ülsz mellette úgyis, hiszen beszélni sem lehet még vele. Nézed a bánatos nagy szemeit és megfeledkezel róla, hogy néhány hete még ... – harapta el a mondatot Adam anyja előtt. –Észrevetted, hogy valósággal megnőttek a szemei? – próbálta elterelni a figyelmet az előbbi elszólásáról. –Talán, mert lefogyott. Ettől pedig szerintem egy számmal kisebb melltartóra van szüksége – gondolkozott hangosan, nem törődve Mrs. Corbin helytelenítő szemvillanásával. 

-Vele kell lennem. – válaszolt fáradtan Adam, figyelmen kívül hagyva ügynöke szabadszájú megállapítását. Rush korábban is szemrebbenés nélkül tett indiszkrét megállapításokat a nőkről, de az édesanyja társaságában eddig még visszafogta magát. –Az orvos szerint, ha napokig nem jövök, valósággal depresszióba esik. – mormolta, ahogy eszébe jutott Jenna félelemtől csillogó tekintete. –Talán attól fél, hogy nem jövök többé. Hiszen nem is látogatja rajtam kívül senki sem. – sóhajtott Maurice Chevalra gondolva, aki a lány menedzsere volt és a szerencsétlenség előtti héten hunyt el infarktusban. Ha Jenna összeszedi magát, még a férfi pótlásáról is gondoskodniuk kell. 

-És ezt a jó doki mégis mi a fenére alapozza? Hiszen a kötés alatt fogalma sem lehet róla, hogy bánatos vagy éppen kacarászik – horkant fel Rush. –Még egy árva szót sem szólt, mintha megnémult volna. – morogta hitetlenkedve a férfi. Jenna Langdon hetek óta nem szólt senkihez. Ilyen még nem fordult elő felnőtt kora óta.

-Csak rendbe kell jöjjön a torka és utána nyilván meg fogja köszönni neked a kedves, együttérző szavakat – gúnyolódott Adam, miközben töltött magának egy nagy pohár bort.

Rush elpirult. Adam nem tudhatja, hogy egyszer bent volt Jennánál és lekurvázta, közölve vele, hogy pontosan azt kapta a sorstól, amit megérdemelt. Abban bízott, hogy a lány pontosan tisztában van vele, hogy kettejük közül Adam a menedzserének hinne, ha alkalomadtán árulkodni kezdene. Bár, ahogy mostanában elnézte Adam kitartó aggodalmát, már kételkedni kezdett benne, hogy az a gyűlölet, ami hetekkel ezelőtt uralta az érzéseit, kitartott volna Jenna gyógyulása végéig. Kicsit tartott tőle, hogy a lány a gyógyulása után visszaénekli magát Adam életébe. Az pedig neki alighanem a búcsút jelenti majd. Sosem állhatták egymást, de a közvetlen mondatait aligha fogja neki a lány megbocsátani. 

-Most, hogy már ilyen jól van, végre sokkal több időt tölthetnél a forgatáson. Kicsinál ez a rengeteg utazás. – próbálta éreztetni az őszinte aggodalmát. -Befejezhetnétek végre a munkát, mielőtt Josh nyugtató túladagolás miatt kerül kórházba. – húzta el a száját. Ő is pontosan tisztában volt vele, hogy Joshnak kevesebb nyugtatóra lenne szüksége, ha nem kéne a Marával folytatott viszonyát is lepleznie a hektikus forgatási rend mellett.

-Szüksége van rám. – szögezte le Adam, nem tágítva a Jenna érdekeit védelmező szereptől.

-És tengernyi más embernek is – fűzte hozzá csendben az anyja, aki idáig szótlanul figyelte a beszélgetésüket. Dora nem volt ilyen visszafogott:

-Főképp neked lenne szükséged egy kis pihenésre, de te csak bámulod azokat az ártatlan bociszemeket a véraláfutásos arcában. Mégiscsak jó színésznő, ha hinni vagy képes neki. Jézus! A hideg kiráz, ha csak ránézek.

-Dora! – szólt rá az anyja.

-Miért? Ez az igazság! Csak itt mindenki széplelket játszik, miközben mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy az a kurva nem érdemli meg. – kiabált a lány felháborodottan.

-Dora! – hangzott fel egyszerre három felől is a rendreutasítás.

-Kislányom, tekintettel lehetnél a bátyád érzéseire! – sóhajtott Rose. Semmi sem bánthatja jobban egy anya érzéseit, mint mikor a gyerekei ölik egymást.

-Milyen érzésekre? Utálja. Ha van benne egy csöpp gerinc, akkor utálja. Csak most sajnálja a sérülései miatt a hatalmas lelkével. – fintorgott a lány. -De – ahogy ti is mondtátok – Jenna hamarosan rendbe jön, semmi szükség rá, hogy minden percünkben érte aggódjunk. Jenna úgyis olyan nő, aki a jég hátán is megél, és abban a percben feledkezik meg a háláról, ahogy innen kiteheti a lábát. Meg sem érdemli ezt a törődést! Bezzeg az én érzéseim nem fájtak senkinek. Amíg él, gyűlölni fogom, hiába Doráztok itt nekem! – vágta oda, aztán kirohant, olyan erővel csapva be maga mögött a szállodai szoba ajtaját, hogy a folyosón a vendégek sorra néztek ki, más is észlelte-e a földrengést. 

-Ne haragudj rá, nem tudja, mit beszél! – sóhajtott Rose és fájdalmas, értetlen tekintettel meredt a becsapódó ajtóra. Miért bántja a bátyját? ... Adam csodálkozva állapította meg, hogy az anyja még mindig nem sejt semmit. Talán tényleg elhanyagolták a húgát az utóbbi időben, ezért nem vette észre egyikük sem korábban, hogy Joel abba a fészekbe készül piszkítani, amelyikben addig szívesen látták.

-Minden rendben, mama. – mondta végül megnyugtatónak szánt hangon, és legbelül nagyon remélte, hogy ez nem bizonyul elhamarkodott kijelentésnek.