Távol a világ zajától 10.

Robert hunyorogva próbált az ágy melletti órára fókuszálni. Elaludt volna? Mert az biztos, hogy kintről Charlie hangját hallja. Ezek szerint Mona gyorsan felépült – gondolta, és szinte érezte, ahogy egy Mount Mitchellnyi szikla legördül a szívéről. Helyes ez a két kölyök, de huszonnégy órában roppant megviselő volt foglalkozni velük. Az ebtelep után beugrottak a McDonalds melletti tékába és felhajtottak egy kutyás családi filmet, hogy ezzel is a rájuk váró feladatokra készüljenek. Aztán persze a kicsiknek millió kérdése volt, amiket meg sem tudott válaszolni, mert nagy részükre a karót nyelt doktornő tudta volna a feleletet. Nem értette az ellenszenvét, mert Washingtonban még kedvelték a nők. Nem élt remeteként Nora előtt sem, és igazság szerint a vele való kapcsolata alatt is szemrebbenés nélkül flörtölt egy-egy csinosabb gyakornokkal. Igaz, ennél tovább sosem ment. Nora pedig szerencsére azt az elvet vallotta, hogy amíg nála vacsorázik, neki teljesen mindegy, hol olvasgatja az étlapot. Mostanra ugyan a nőnek ezt a nagylelkűségét a kötődés teljes hiányának értelmezte át, de mindez nem változtatott a tényen, hogy korábban sosem volt baja a nőkkel. Dr. Bennett pedig időnként úgy nézett rá, mint valami csúszómászóra, amely éppen a legrosszabb pillanatban kúszott elő egy lapos kő alól. Ruganyosan kipattant az ágyból, eltökélve, hogy kemény munkával veri ki a fejéből a doktornő amúgy észbontóan hosszú lábait, amikor meghallotta, hogy a két gyerek üdvrivalgással rohan ki az udvarra. Ettől végképp felébredt. Vajon mire fel ez a nagy vigasság?

A konyhaajtó nyitva állt és Charlie Bennett testes alakja töltötte be, aki nevetve nézte az odakint zajló jelenetet. Látni ugyan nem látta, de hamarosan megértette, mi lehet a nagy öröm oka, amikor öblös kutyaugatás verte fel a reggeli csendet. Árnyék hallhatóan jól érezte magát.

-Elhoztam őket, ha nem baj – nézett rá a férfi. Robert csak megrázta a fejét, de Charlie ennyiből is értette, hogy további magyarázatra vár. –Tudja, Sofia nem tudta, hogy maga az. Este elmesélte a találkozásukat, aztán a kutyás történetet, én meg – ha nem haragszik – kicsit bevetettem a befolyásomat, ami még maradt a lányomra. 

-Nem mertem volna megesküdni rá, hogy a maga lánya, Charlie – grimaszolt Robert. –Maga olyan jóindulatú, Mona pedig maga a megtestesült türelem, de Bennett doktornő az elsős tanítónénimre emlékeztetett, aki mindig nyakon vágott, amikor óra alatt nem figyeltem. Hogy tudta rávenni, hogy elhozhassa a drága állatait, akiket nem mert ránk bízni?

-Hát, tudja ... Sofia mesélte, hogy szerinte maga híján van a türelemnek, én meg emlékeztettem őt, hogy egy időben róla is el lehetett mondani, hogy a türelem szobrát nem róla mintázták. Nála is elmúlt az az időszak, maga is bele fog rázódni a gyereknevelésbe. Most még túl sok a megoldandó gondja... ez a ház, a munka, a gyerekek... de idővel minden a helyére kerül. Maga nem rossz ember, Robert! Látom, ahogy napról napra jobban megáll a lábán a két kicsivel, holott biztos vagyok benne, hogy a korábbi életében nem volt alkalma gyakorolni. Tudom, hogy Mona milyen nagy segítség volt ebben, de higgye el, gyakorlat kérdése az egész. Volt egy időszak az életemben, amikor a feleségem  néhány hétig nem lehetett velünk, és akkor nekem kellett Sofiával bírnom. Ismerem a tehetetlenség érzését, úgyhogy biztos vagyok benne maga is túl fog jutni ezen – mondta halkan a férfi, miközben a korábban vidám tekintete elfelhősödött. Kicsit talán zavarba is jött, mint aki túl sokat mondott. Robert azonban csak a maga kérdéseivel volt elfoglalva, így nem vette észre a férfi hangulatának megváltozását.

-Amikor mesélt a lányáról, azt mondta, talán vissza sem jön. Azért is nem gondoltam, hogy ő lehet, mert nyilván örömmel újságolta volna a nagy hírt.

-Jöjjön, rá szeretnék gyújtani! – lépett ki Charlie a házból. Robert meglepve követte. Amióta ismerte a férfit, még nem látott bagót a kezében.

-Mona nem jött? – jutott el a felismerésig, ahogy a kutyákat és a két gyereket nézte.

-Nem – vakarta meg a fejét a férfi. –Robert, azt hiszem, Mona most nagyon sokáig nem tud majd jönni. Sajnálom.

-De hát mi a baj? – nézett rá értetlenül a fiatal férfi és valami baljós sejtés kúszott a gerince mentén, ahogy a férfi fénytelen szemébe nézett.

-Tudja, Monánál tizenkét évvel ezelőtt rákot diagnosztizáltak. Vastagbél. Megoperálták, aztán kapta a kezeléseket. Nehéz időszak volt. Sofia kamaszodott és a sírba vitt. A munkára se tudtam koncentrálni, az embereim meg a fejemre nőttek. Néhány olyan munkát adtunk ki a kezünk közül, amire ma sem vagyok büszke. Pillanatok alatt váltott a cég lejtmenetbe, de nem volt erőm elkapni a gyeplőt. De aztán Mona meggyógyult és mi is összeszedtük magunkat. Egy ideje panaszkodott, de mindketten azt gondoltuk csak a korral járó nyűglődések ezek. De most kiderült, többről van szó.

-Kiújult – nyögött fel együttérzően Robert.

-Nagyon úgy néz ki. Felhívtam Sofiát néhány hete és döntött, hazaköltözik. Tudom, hogy ez nagy áldozat a részéről, de másként el sem tudnám képzelni a folytatást. Ha Mona látja a lányát, akkor harcol... mert ha ő feladja, akkor nekem is annyi – sóhajtott a férfi és egyáltalán nem leplezte a mozdulatot, amivel elkent egy könnycseppet a szeme sarkában. –Szóval, egy hete itthon van, de nem volt most ez olyan örömhír, amit szétkürtöl az ember. Szerencse  a szerencsétlenségben, hogy az ebtelepen megürült Morgan doktor helye és Sofia megkapta az állást. Nem végleges ugyan, csak ideiglenes, de azért mégis több, mint a semmi. Na, nem is akarom a részletekkel untatni, de mivel magát is érinti, hát elmondtam. Kell egy házvezetőnő a gyerekek mellé. Addig is felmentem a munka alól. Most maga vigyáz rájuk, és látja el a háztartást. Birkózzon meg vele fiam, mert különben nagy bajban leszünk! – mosolyodott el kesernyésen a férfi.

-A lányuk magukkal lakik? -  kérdezte Robert, minden különösebb hátsó gondolat nélkül, egyszerűen valahogy csak ez a kérdés jött a szájára.

-Igen, bár nem egyszerű, mert amikor elment, eladtuk a házat és egy kisebb lakásba költöztünk, hogy kevesebb legyen a rezsi és a munka. Most a nappaliban alszik, a kihúzható kanapén. De miért kérdezi?

-Nézze, ez a ház hatalmas, itt is elférne – bökte ki, bele sem gondolva, hogy éppen egy lányos apának tesz ajánlatot, hogy kvártélyozza el nála a lányát.

-Nem lenne az helyes! – szögezte le a férfi. –Tudom, hogy ez már más világ, mint amikor mi fiatalok voltunk, de azért ez egy kisváros, ahol könnyen a szájára veszik a népek, ha egy férfinál lakik.

-Charlie! Ne legyen már olyan vaskalapos! Maga is tudja, hogy a hátsó szárnyban van egy szoba saját fürdőszobával. Ráadásul teljesen szeparált. Azt terveztem, hogy egybe nyitom a ház többi helyiségével, ha a gyerekek nagyobbak lesznek és külön szobára lesz szükségük, de most éppen kapóra jön, hogy külön bejárata van. Maga is tudja, hogy nem indult a legjobban az ismeretségünk a lányával, úgyhogy nem kell attól tartania, hogy romantikus viszonyba bonyolódunk. De ha már ezek a kutyák is itt maradnak, akkor jól fog jönni egy helyben lakó állatorvos – próbálta elviccelni az ajánlatot. -És fizetnék is a lányának, ha időnként a gyerekekkel lenne. Tudom, hogy az ebtelepi állás csak amolyan félállás. Jól jönne neki a pénz is, ha már rengeteg szabadideje van. Miért keresnék valaki mást, ha ezzel neki segíthetek? Nem akarom kihasználni. Megjött a pénzem Washingtonból,ki tudom magát is fizetni, sőt még egy házvezetőnőre is telik majd, aki főz, mos, takarít ránk. Állást ugyan még nem találtam, de már érlelődik bennem egy gondolat. Valaha nagyon jó voltam abban, hogy gazdasági tanácsokat adjak. Talán itt is érdekelné a gazdákat, mesterembereket, kereskedőket, hogyan tehetnék sikeresebbé a vállalkozásukat. 

-Nagy gazember maga, Robert! – nevette el magát a férfi. Még néhány érv és a végén tényleg megpróbálom rábeszélni a saját kislányomat, hogy költözzön össze egy férfival – csóválta meg a fejét Charlie.

-A lánya nálam biztonságban lenne. Nem is lakunk olyan messze egymástól, és szükség esetén akár a kocsimat is használhatja, ha meg akarja látogatni az édesanyját. A munkával úgyis hamarosan végzünk, és akkor maga ápolhatja a feleségét, Sofia pedig elvállalhatja ezt a másodállást – nevezzük annak – érvelt tovább Robert. Magát sem értette, miért erőlködik,  igazság szerint félt még a találkozástól is Sofia Bennettel, mégis úgy tűnt a számára, hogy ez jó megoldás lehetne mindannyiuk számára.