Rendhagyó folytatás... PERLEKEDŐK-javított kiadás

A Perlekedők című írásom 2013-ban íródott. Valós szereplők, valós újsághírek és nagy adag képzelet szülték. Most, mielőtt bármi másba kezdtem volna, kifejezetten jól esett átszaladni rajta, és cseppet átszabni. Változtak nevek és leginkább kikerültek belőle a már-már idegenvezetői alapossággal megírt hosszú városismertető részek. Szerintem így sokkal élvezhetőbb lett maga a Történet. Még mindig nem rövid (le nem írnám, hogy hosszú, mert akkor húznom kellene belőle, amire egyelőre képtelen vagyok).
Ennyi év alatt talán már elfelejtettétek, miről is szólt, aki pedig még nem olvasta, annak egyértelműen az újdonság erejével hat. Jó szórakozást hozzá!

*** 

Perlekedők - 1. fejezet

Simon nagyot sóhajtva leejtette a válláról az utazó táskáját a vastag krémszínű szőnyegre és körülnézett a fényárban úszó szállodai lakosztályon. Két hónapig ez lesz az otthona. Otthon? Lassan már azt sem tudta, mit jelent ez a szó. Illetve hát, a fenébe is, tudta, azt, ami neki nincs.  Már megint egy új ország, egy új szálloda, az idén már nem is számolta, hányadik hely. Óvatosan lefektette a gitártokot az alacsony szekrénykére, odébb tolva a nyilván értékes iparművészeti remeket, amely díszként hasalt a bútordarab közepén. Igazán elegáns ez az egész, ő szerényebbel is beérte volna, mert így megint lelkiismeretfurdalása lesz, ha felrakja a lábát a fényesen csillogó kisasztalra tv-nézés közben.

Néhány évvel ezelőtt már volt ebben a városban, amikor a Szépségemet forgatták, de akkor a rajongók hamar felfedezték a szállását, megszállták a környéket, bár gond igazából csak akkor lett, amikor Cyntia is meglátogatta néhány napra. Emiatt aztán át is költöztették egy nyugalmasabb környékre. Szerette azt a kertvárosi részt, olyan nyugodt környék volt, mint a szülei háza körüli utcák; bár azt akkor sem merte megkockáztatni, hogy a hűvös tavaszi reggeleken bringázzon kicsit a környéken.  Akkoriban az őt körülvevő hisztéria még a legmagasabb fordulatszámon pörgött, és ő is paranoiásabb volt a kelleténél. Szerencsére esténként pár helyi srác elcipelte egy-két helyre, különben tényleg csak a négy fal élne az emlékei között.

Ez a belvárosi szálloda egy más világ, de a maga módján ez is tetszett neki, ha már arra lett kárhoztatva, hogy szállodai szobáról szállodai szobára járva élje az életét. Ez a pár év, ami az akkori látogatása és a mostani között eltelt, már elég volt hozzá, hogy a kényelmet és luxus kiszolgálást értékelni tudja. Akkor talán két hetet töltött Budapesten, most közel két hónapra jött. De legalább közel volt a szüleihez, csak két és fél óra repülőút; és az anyja főztjét eheti, ha nagyon magányosnak érezné magát.

A minden kényelemmel felszerelt lakosztály hatalmas ablakai a folyóra és a túlparton a várra nyíltak. Kutatott az emlékei és a menetközben felszedett információk között. Igen, ez a Duna. A hidakra emlékezett, igazán tetszettek neki, főleg az, amelyre innen az ablakból is rálátott. A nevére már nem emlékezett, de arra, hogy egy angol tervezte, még igen. Egyszer szívesen átsétált volna rajta, remélte, hogy a két hónap alatt lesz rá lehetősége. Tudta, hogy a túlparton egy út vezet fel a várba, ahol kocsival annak idején körbevitték ugyan, de most elhatározta, hogy felgyalogol és megnéz mindent aprólékosan. Mégis, milyen gáz már, hogy a legtöbb városból, ahol megfordult, szinte semmit nem is látott. A panorámára igazán nem lehet panasza - nézte a kivilágított barokkos épületet, amely méltóságteljesen magasodott a város fölé, és a kicsit jobbra, hófehéren a folyó fölé magasló bástyás építményt, mögötte a karcsú templomtoronnyal. Igazán impozáns épületegyüttesnek hatottak, bár a vak is láthatta, hogy az építésük között évszázadok telhettek el. És a fogadtatásra se panaszkodhat – nézett az ínycsiklandó gyümölcsökkel és a kedvenc édességével már-már művészien megpakolt tálra. A minibárban Heineken sörök hűltek és drága szénsavmentes ásványvizek. A tetején álló kávéfőzőgép mellé pedig gondos kezek a kedvenc ízesítésű kávé-kapszuláit készítették. Ezzel a masinával még ő is boldogult és bármikor készíthet magának frisset az éltető fekete léből. De illatos teával is gondoltak rá a vendéglátók.

A hatalmas képernyőjű tv-hez lépett és bekapcsolta. Tudta élvezni a csendet, de most egy kis háttérzajra vágyott, valami figyelemelterelőre. A BBC csatornája jelent meg és nem is keresgélt tovább, egy sörrel a kezében a kanapéra tottyant, lerúgta a cipőit, és elmerült a Judy Dench főszereplésével készült könnyű tv-sorozat élvezetében. A sorozatra jellemző keserédes angol humort értékelve egészen feloldódott. Egy aprócska otthon-érzetet keltett, és pontosan erre volt szüksége. Az utazások még mindig szorongással töltötték el és kellett egy kis idő, amíg kisimultak az idegei. A jó öreg Judy tett róla, hogy ez most könnyedén sikerüljön. Amikor már a stáblista is lefutott, felállt és kinyitotta a bőröndjét. Kivett néhány tiszta ruhadarabot és bevette magát a fürdőszobába. A csillogó márvánnyal burkolt zuhanyozóban élvezettel verette testét a kellemes meleg vízzel a vízesésszerű zuhanyrózsa alatt. Végre jól érezte magát a bőrében.

Néhány hónappal ezelőtt még játszotta a színházat Cyntia mellett, de végül besokallt. Elege volt a fotósok állandó bekiabálásaiból, az újságok és híroldalak spekulációiból, ahol állandóan megmondták neki, hogyan élje az életét, de leginkább Cyntia kiszámíthatatlanságát unta meg. Volt olyan mazochista, hogy elolvasott minden marhaságot, amiben megírták, miért örüljön a lánnyal való kivételes kapcsolatnak és mit tegyen, illetve ne tegyen, hogy a lángot életben tartsa. Micsoda baromság! Milyen lángot? Ha volt is láng, azt Cyntia azon a napon taposta el apró kis lábaival, amikor Ruperttel egy fotós lencséje előtt enyelgett.

Pillanatnyi elmezavar, ja…, ezt csakis ő mondhatta el magáról, amikor késznek mutatkozott a békülésre. Tudhatta volna, hogy veszett fejsze nyele az egész ügy. Pont a születésnapján vált világossá számára, egy újabb rosszul időzített veszekedés során, hogy elege van, most már végérvényesen, ez így nem mehet tovább. Még Cyntia volt megsértődve, amiért nem kezeli úgy, mint a szíve kis hercegnőjét. Ugyan miért tette volna? Amikor régen még próbálkozott, csak gúnyolódott rajta, mostanra meg már szíve mélyén ő sem érezte annak. Csak azt sajnálta, hogy végül egy barátot is elvesztett a hónapokon át nyúló fogd meg-ereszd meg kapcsolatban.

A lehető legjobbkor jött ez a forgatás megint, mert a kölcsönös vádaskodás időszaka kezdődött volna, és ebben ő sosem volt jó. Amikor Cyntia az arcába vágta, hogy miatta áldozta be a karrierjét, minden veleszületett angol hidegvérére és udvariasságára szüksége volt, hogy ne emlékeztesse arra, nem ő smárolt egy nős pasival a kocsijában. Ennek pedig következményei voltak, az álszenten prűd amerikai filmes körökben Cyntia munkái leültek, mert senki nem akart kockáztatni egy botrányhősnővel. Már bánta azt a néhány keserű mondatot, ami a veszekedés hevében kicsúszott a száján, mert végül is életüknek egy nagyon jelentős, meghatározó szakaszát együtt élték meg, szebben kellett volna elválniuk. Már csak azért is, mert akkor Cyntia talán hajlandó lett volna Macit is elengedni, de egyelőre – mintegy bosszúból – ragaszkodott ahhoz a kajlához. Hamarosan a sajtóban is bejelentették a hivatalos szakításukat, és ezzel mintegy varázsütésre elült körülötte a hisztéria, ami az előző éveket megkeserítette. Végül is, tekintheti szülinapi ajándéknak is, hogy végre érzett magában annyi erőt, hogy kimondja, ami már jó ideje nyomta a lelkét. Jó érzés volt végre igazán szabadnak lenni!

Az már tényleg a vég volt, amikor a fotósoknak kellett figyelmeztetniük egy hivatalos megjelenésén, hogy mosolyogjon végre. Amíg a családja mondta, hogy mostanában állandóan búskomor, addig azt hitte, csak ők dramatizálják túl – jó szokásuk szerint – a dolgot. De a fotósok felnyitották a szemét. Majd két hónappal a történtek után már csak akkor vágott mogorva pofát, ha valaki felidézte azokat a napokat. Szerencsére egyre kevesebben érezték ennek a szükségességét.

Jó volt ide úgy megérkezni, hogy ez alkalommal a kutya se foglalkozott vele. Persze, ehhez az is kellett, hogy ne csináljanak nagy hírverést az érkezése és az itt zajló forgatás körül. Stephaniék tökéletes munkát végeztek. Amikor leszállt a gép, összekotorta a holmiját, aztán a rá várakozó kocsiba csak néhány csodálkozó tekintet mellett szállt be és végre nem kellett hallgatnia a fotósok obszcén beszólásait Cyntiáról és a kapcsolatukról. Már ezért megérte!

Már csak egy dolog zavarta, hogy az asszisztense állítólag egy fiatal nő lesz, valami Anna. Abban bízott, hogy a lány olyan komoly lesz, mint a neve; bár nyilván nem őt választották volna, ha a rajongója lenne. Stephanie is megnyugtatta, hogy a levelezésük alapján egy lelkiismeretes, alapos munkatársat kap maga mellé. Most még azt sem bánta volna, ha az illetőnek férje és családja lenne, a nőkkel kapcsolatban most túl sok ellenérzése volt. Semmit sem utált volna jobban, mint egy formás bigét, aki arra emlékezteti folyamatosan, mi mindent hagy ki a választott élete miatt.