Skót szerelem 19. (Befejező) fejezet

Anne elérzékenyülve simított végig a festményen, amely az édesanyját ábrázolta. Megrázó élmény volt találkozni a szülei közvetlen környezetével, a vér szerinti apja könyvtárszobájában ülve kezében tartani a McMillan család Sky-szigeti házának miniatűrjét. Minden kérdésére választ kapott, csak a legfontosabbra nem, de arra soha az életben nem leli meg a választ, ezzel ő maga is tisztában volt. Nevezetesen arra a kérdésre, hogy az édesanyja férje hogyan volt képes elvenni őt az anyjától és idegenek gondjaira bízni? Mindezt úgy, hogy neki azt mondta, a bébi meghalt. Miért nem adta át az édesapjának? Milyen gyűlölet képes ilyen kegyetlenségre? A szalonból ide hallatszott a vidám nevetés. Fiatal férfiak és nők, unokaöccsök és hugok, akiket csak néhány hete ismert meg, de akik ugyanúgy éreztek a történtekkel kapcsolatban, ahogyan ő maga. És akik a rég várt kedves rokonnak kijáró szeretettel vették körbe. Ha gondolt is rá korábban, hogy kéri a részét az örökségből, már rég letett róla. Anyagilag nem volt rászorulva és arról Broden és Rowena biztosították, hogy bármit magával vihet emlékként a házakból. A délelőttöt egy kellemetlen emberke társaságában töltötte, s bár jórészt a saját ügyvédje beszélt, de az nyilvánvaló volt számára, hogy ez a Gordon Ansley egy végletekig korrumpálható tisztességtelen alak. Végül aláírta a papírokat, amelyekkel követelte a részét az örökségből, semmissé téve az örökhagyó végakaratát, mely nem a tények ismeretében született. Benyújtották a DNS-vizsgálat eredményét, a feltárt bizonyítékokat, levelek másolatait, mindent, ami a régmúltban történtekre hitelt érdemlően fényt deríthetett. És rögtön az örökség újbóli felosztása után a lemondó nyilatkozatát is megfogalmazták, hogy a Cameron testvérek és a McMillan testvérek a jövőben ne kerüljenek kényelmetlen helyzetbe. Most dolgavégezetten egy pohárnyi aranyló whiskyt forgatott a kezében. Sosem szerette igazán, de a hely szelleme valósággal megkövetelte, hogy egy kortyot megengedjen magának, amellyel az apját és az anyját köszöntötte. A helyiek úgy tartják, ha éjjel nem tud elaludni, az csak azért van, mert valaki más álmában ébren van. Szép gondolatnak tűnt, kár, hogy nem tudott hinni benne. Azért nem tudott aludni már hosszú évek óta, mert a bank dolgai foglalkoztatták, a családja, aztán a gyökerei. S most, hogy szinte minden fronton megelégedésére alakultak a dolgok, még mindig álmatlanul forgott éjjelente az ágyában, mert a kérdések leghiábavalóbbika foglalkoztatta: Mi lett volna, ha ... Erre azonban – tudta jól – soha nem kaphat választ. Felhajtotta a pohara tartalmát és nehézkesen, a botjára támaszkodva felállt. Még elmegy a szigeti temetőbe, utána Sky szigetére; s ezzel le is zárul életének egy fájdalmas, de szép időszaka. Csatlakozott a fiatalokhoz, még éppen időben ahhoz, hogy tanúja legyen, ahogyan Broden Cameron megragadja a szép doktornő karját, amikor az éppen menekülőre fogta. A testvérek közül a legidősebb volt a kedvence, talán azért, mert ő emlékeztette leginkább a saját édesapjára. Nagyon remélte, hogy a szép vöröshajú lány is felismeri, hogy egy igazi felföldi férfi szerelmét tudhatja magáénak, és nem menekül el előle, mint ahogy valamikor régen az ő édesanyja, a lány nagymamája tette. Kíváncsian várta, hogy a hirtelen beállt csöndet mivel töri meg Broden.

–        Ne menekülj el! – húzta vissza Rowenát a férfi. – Nem tudom, hogy mit vettél abba a konok fejedbe, de ha már sikerült végre újra egy szobába kerülnünk, akkor most itt maradsz és a többiek füle hallatára akarom tisztázni veled, mi a bajod.

–        Broden, ez kettőnkre tartozik – csattant fel a lány.

–        Talán egyet értettem volna veled, ha a múltkor megvársz és nem rohansz el Skóciába egyetlen búcsúszó nélkül. Egy befejezetlen beszélgetést hagytál ott.

–        Nem emlékszem rá, hogy beszélgettünk volna – biggyesztett bájosan a lány, de azért belepirult, ahogy eszébe jutott, mi történt néhány órával korábban, mint ahogy ő kapkodva összepakolta a holmiját és elrohant a hugával a szállodából.

–        Nem bizony, mert kifulladásig szeretkeztünk azon az éjszakán – vágta oda a férfi kíméletlenül. Rowena bíborvörösre pirult.

–        Jézusom! Broden! Ez aligha tartozik a többiekre – suttogta megszégyenülten.

–        Mindenki tudta. Anélkül, hogy világgá kürtöltem volna. A testbeszédünk eléggé nyíltan árulkodott rólunk. Mint ahogy ugyanezt tette az öcsém a hugoddal, akit ugyanúgy minden magyarázat nélkül magaddal rángattál Északra.

Rowena neheztelően nézett a hugára, de Catriona csak megrántotta a vállát. Ő nem árulkodott senkinek, de pontosan ugyanígy érzett a dologgal kapcsolatban.

–        Jó, hát tényleg együtt töltöttük az éjszakát, de utána te alig vártad, hogy magadra hagyjalak.

Broden az öccsére nézett, aki önmagát hallotta igazolni, ezért fölényesen vigyorgott. Meg tudta volna fojtani. Hát, a nők tekervényes észjárását tényleg nem érti, és ez erősen veszélyeztette a nagytestvéri fölényét.

–        Egy frászt! – horkant fel dühösen. – Csak annyira nincs gyakorlatom az ilyesmiben, hogy a tükör előtt állva próbáltam összeszedni a gondolataimat. Fel akartam ajánlani magamat, az állandó jelenlétemet. És ha ez most nem hangozna elég egyértelműen, ki akartam deríteni, milyenek nálad az esélyeim, ha úgy döntök odaát felszámolok mindent és Skóciába költözöm.

Nem lehetett nem meghallani, ahogy a társaságból többen döbbenten visszatartják a levegőt. Ennek a bejelentésnek ugyanis igenis súlya volt. A Buena Vista egy hatalmas birtok volt, rengeteg alkalmazottal. Ha Broden meghozza a döntését, az nemcsak az ő életét, de családok sokaságának az életét forgathatja fel. Rowena összerázkódott a felelősség súlya alatt. Most képtelen lett volna válaszolni, bármennyire is szerette a férfit. Ez olyan – számára legalábbis – életre szóló döntés volt, amit nem hozhatott meg ennyi ember előtt, már-már kikényszerítve. Így aztán kissé sután válaszolt, remélve, hogy Broden nem értékeli visszautasításként.

–        Értem. Akkor ezennel bocsánatot kérek, amiért félreértettem a helyzetet. Szeretném, ha a többit négyszemközt beszélnénk meg.

Broden próbált türelmesnek tűnni, tényleg nagyon próbálkozott.  De a próbálkozása kudarcra ítéltetett. Rowenát akarta, a válaszát, most azonnal. Legalább valami apró jelet, amibe belekapaszkodhat.  Elkapta Rowena kezét és a szomszéd szoba felé húzta. A lány követte, meg sem próbált vonakodni. Abban a pillanatban, ahogy becsukódott mögöttük a hatalmas tölgyfaajtó, Broden szembe fordította magával a lányt.

–        Egy szavadba kerül és feladom Kaliforniát. A helyem melletted van, de tudnom kell, hogy Te is így gondolod-e. Nem kell azonnal összeházasodnunk, ha Neked még szoknod kell a gondolatot, de itt akarok lenni a közeledben, hogy mindennap lássalak és biztosíthassalak róla, hogy szeretlek. És én is szívesen venném, ha hasonló biztató szavakat mondanál. Már nem állhat közünk a nagyszüleink ostobasága sem; nem mintha ez bármikor is visszatarthatott volna. Szeretlek! Veled akarom leélni az életemet. Egy csomó Mirjamot nevelgetnék a birtokon, Te pedig gyógyítanád a környékbeliek állatait. Lenne elég pénzünk hozzá, hogy a másnap ne érdekeljen és csak egymásra koncentrálhassunk.

Rowena elmosolyodott, ahogy felrémlett előtte a férfi haragos arca, amikor annak idején Mirjam szerepe a balesetben szóba került. Lám, az a selymes tehénfej azért nem hagyta érintetlenül Broden bosszús szívét sem. A férfi által felvázolt jövőkép több volt, mint csodálatos. Nyugodt élet, amelyben ott rejtőztek az apró kihívások, amelyek teljessé tették. a legnagyobb kihívásról azonban még nem esett szó, ezért félénken megkérdezte

–        Gyerekeket szeretnék. És te?

–        Tőled bármennyit. Istenem! Megmutatnám nekik, micsoda tökéletes hely ez egy vásott kölyöknek, horgásznánk, túráznánk, még lovakat is tarthatnánk … - merült el a tervezgetésben azonnal a férfi.

–        És ha lányok lesznek? – vetette közbe derűsen Rowena, ahogy Broden nagyvonalúan átugrotta a gyereknevelés kezdeti nehéz éveit.

–        Miért ne horgászhatnának, túrázhatnának ők is? Ó, Rowena, annyira boldogok lehetnénk itt, mint amilyen boldogtalannak emlékszem az itt töltött évekre. Nyomtalanul kitörölhetnénk a múltat és egy sokkal boldogabb jövőt építhetnénk együtt. Ráadásul ahogy elnézem, az öcsém is itt maradna a közelünkben, hiszen a hugod alaposan elcsavarta a fejét. a többiek pedig végre úgy látogathatnának ide, hogy nem kellene a múlt árnyaira gondolniuk. Már látom magam előtt a hatalmas családi ünnepségeket minden karácsonykor, amikor itt a kandallóban lobogó tűz mellett ünnepelhetnénk és velünk lenne Anne is a családjával…

Rowena nem volt képes megakasztani a férfi lelkes monológját szavakkal, így aztán az egyetlen dolgot cselekedte, ami egészen biztosan elhallgattatta Bordent: megcsókolta. Alaposan. A csókban pedig ott volt a válasza is, de mivel férfiról volt szó, kimondta hangosan is, nehogy Broden azzal vádolhassa, kétségek között hagyta.

–        Szeretlek. És igen, hozzád akarok menni. Akarom azt a csodás közös jövőt, amiről beszéltél.

Brodennek ennyi elég is volt. Megcsókolta Rowenát, csókolta egészen kifulladásig, csókolta, amíg egy halk, kitartó kopogás vissza nem térítette őket a földre. Akkor az ajtóhoz lépett és ráfordította a kulcsot. Valaki beszélt odakint, de a szavak értelme nem jutott el hozzájuk, csak az utána felharsanó üdvrivalgás és taps. Broden biztos volt benne, hogy Edan nyugtatta meg a többieket, hogy a beszélgetésük a lehető legjobb irányba halad.

Amikor majd egy órával később előkerültek, Anne szeretettel teli mosolya söpört végig rajtuk. Az asszony jelenléte pótolta a szüleiket és összeölelkező testükkel neki üzentek, hamarosan egy esküvő helyszíne lesz az ősi családi fészek.

*** 

5 évvel később

Scott Monroe kétségbeesetten nézett a sógorára Gavin McDougalra. Képtelen volt elhinni, pedig ott állt papíron, feketén-fehéren, hogy a húga válni akar. Scott annak idején annyira akarta a sógora segítségét, hogy szinte oda sem figyelt, amikor a házassági szerződést aláírta. Most aztán már későn eszmélt rá, hogy a nagyra tartott politikus família valósággal földönfutóvá tette. Hogy a kiütés teljes legyen, éppen a reggeli újságban olvasott egy cikket a Cameron családról. A Cameron családról, amely nem volt rest felkutatni magának egy rokont, aki semmissé tette az öreg Seumas végrendeletének apróbetűs kikötését. Még hogy egy eltitkolt gyerek! Pedig hitelt érdemlően bizonyította a származását, ezzel is lehetetlenné téve, hogy ő tehesse rá a kezét a vagyon egy részére. Az a banya pedig azóta is jó kapcsolatot ápolt a testvérekkel. Főrokonként terpeszkedett az esküvői asztaloknál, előbb Broden, majd Edan Cameron esküvőjén. És természetesen a menyasszonyok nem is lehettek mások, mint a McMillan lányok. Scott keserűen állapította meg, hogy Rowena valósággal kivirult a férje mellett és a mindig sótlan kis Catriona is csinos fehérnép lett az esküvőjére. Ma reggel pedig tudatták a nagyvilággal, hogy megszületett a várva várt Cameron gyerek, akit a nagyapja emlékére Seumasnak kereszteltek, bizonyságul, hogy mindannyian megbékéltek a múlttal. A szomorúságot és sötétséget a két család életében már végképp a szeretet váltotta fel. Reszkető kézzel vette át Gavintől a tollat és annak szigorú tekintete mellett aláírta a válási papírokat. Ha optimista akar lenni, szabad lett. Véget ért a házassága, amely az első naptól kudarcra ítéltetett, s tulajdonképpen ehhez a pillanathoz tartott. Nem is bánta volna, ha ezzel egyszerre nem vált volna nincstelenné és a város politikai életében számkivetetté. A sarokban ülő – most már – volt feleségére nézett, aki dölyfösen elfordította a tekintetét. Lehajtott fejjel, legyőzötten somfordált az ajtóhoz, aztán egy mély sóhajjal kilépett. Itt az ideje, hogy csomagoljon, mert sem Invergarryban, sem Achnacarryban már nem terem számára babér. Erről pedig a helyi klánok, a Cameronok, McMillanek és McDougalok egyaránt tehettek. Az ő ősei senkik voltak, így aztán nem is csoda, ha őt sem fogadták el a helyiek. Már hiába bánta, hogy Rowenát nem vette feleségül, a lány talán már nem is emlékezett a közösen töltött idejükre. Ő csak a férjét, Brodent Cameront látta, meg a sógorait, a sok szálfa termetű Cameront... Igazságtalan az élet, lesett az ablaküvegben a tükörképére, ahol egy megtört, beesett vállú fickó nézett vele farkasszemet. A város vidám nyüzsgésével nem volt hajlandó tudomást venni a megszégyenüléséről. Mindenki már az esti ünnepségre készülődött, a Felföldi Játékok záróünnepségére, melynek megnyitó beszédét ki más is mondhatta, mint Broden Cameron, a környék legnagyobb szarvasmarha-tenyésztője.

VÉGE