2003. június-július-augusztus

Június 3.

Ez a Gyurma  egyszer a sírba visz, érzem! Pénteken este 10-kor átmentek egy barátjával ide a közelbe egy sráchoz beszélgetni. Hogy olyankor már minek mennek bárhova is, ne kérdezzétek, én legalábbis nem értem. A haverja kocsival volt, hát azzal mentek át. Onnan el akartak menni bulizni valahova, erről nekem már nem is szólt. Gyurma útközben elaludt és amikor felébredt, éppen rendőrök vegzálták őket az M3-as mellett egy parkolóban, ahol többen gyorsulási versenyt tartottak. Na, onnan elmentek, kölyök megint bealudt (csak azt tudnám, ha ilyen hajcsis, akkor mi a fenének ment el otthonról) és EGER-ben ébredt fel az üres kocsiban, egy parkolóban. ??? A többiek sehol. Na, ott elszundikált hajnalig, akkor kiment a vasútállomásra, ahonnan felhívott, hogy mindjárt indul egy átszállós vonattal hazafelé. Reggel 8-ra be is futott. Ne tudjátok meg, milyen éjszakám volt, arról nem is beszélve, hogy legszívesebben kivertem volna a valagát. Már ha felérném J Nem lehetne, hogy ezek inkább megint három évesek legyenek?

***  

Június 10.

Szombaton vendégek voltak a Balatonon, persze átadtuk a szobánkat, mi meg felkúsztunk a padlásszobába. Odafent mindenféle szigetelés ellenére kazánházi állapotok, pici ablak, kutya persze velem akar aludni odafent, tehát hangosan liheg egész éjjel. Aztán egyszercsak dobott magán egyet és onnantól csönd. Akkor meg betojtam, hogy ezt itt meg hőgutát kapott, vagy mi? Nézegetem a holdfényben, látom, szép egyenletesen emelkedik a horpasza, alszik, mint az a bizonyos a fűben, én meg itt virrasztok és lesem a légzését. Nem vagyok normális!

***

Július 30.

Ilyen nincs! Névnapomra kaptam egy üveg Garrone Cherry pezsgőt. Nagyon piros, nagyon édes, nekem spec az a pár korty, ami eljutott a garatomba, nem ízlett. Szóval, drága párom töltött két pohárba, majd letette az üveget a konyhapult sarkára. Egy óvatlan mozdulat, az üveg lepottyant, de nem tört el, hanem úgy pattant vissza a kőről, mint a gumilabda. Ennek következtében kb. fél üvegnyi vörös pezsgő úgy lövellt ki, mint a gejzír. Jutott mindenhova, főleg a falakra, plafonra, de még a gyerekszobába is, a számítógépre, de még az asztal alatti nyomtatóba is. A lényeg, hogy a vörös lé víz hatására fekete lesz, lemoshatatlan, így aztán még az este elautóztunk a Tescóba festékért és szerszámokért. Reggel ez lesz a program, nekiállunk festeni. Az előbb hívtak telefonon, hát még az is odaragadt a tenyeremhez. És mondja valaki, hogy az én uram nem tud valami extrém programot a névnapom alkalmából. De azért ne irigyeljetek!

Agusztus 11.

Megint Velencén jártunk a  barátainknál. Rengeteget ettünk-ittunk, még többet fürödtünk a medencében. Egész szépen megkapott a nap, legalább nem a tengerparton kell leégnem majd. A kutyájuk borzasztó, állandóan folyik a nyála, de közben nagyon aranyos, mert mindenkiért nagyon aggódik, aki a medencében van. Bemenni nem mer, vagy csak nem szabad neki; de mesélték, hogy a múltkor egy barátjuk azt próbálgatta, hogy mennyit bír a víz alatt. Aztán a kutya úgy ítélte, hogy ez már túl sok lesz és beugrott, hogy kimentse. Persze ettől a hapsi majdnem szívrohamot kapott. Gondolhatjátok, váratlanul egy 45 kilós melléd csobban és még harapdál is a sátáni pofikájával. De a vízben legalább nem leszel nyálas… J

Kiskölök közben a barátnőjének intézi az ajándékot: egy sörnyitót, amibe bele lesz gravírozva a leányzó neve. Amikor nagy kerek szemekkel ránéztem, annyit mondott: nyugi, ez így lesz tuti. Jesszus, basszus.  Közben addig játszott (esetében ez feltétlenül vadulást jelent) a kutyával, amíg az szerencsésen lefejelte. Ettől a kölöknek felrepedt az álla, jegeltük egy órát, mire legalább nem úgy nézett ki, mint egy kiütött bokszoló.

*** 

Szeptember 1.

Véget ért a nyaralás és egy enyhén szólva is kalandos hazaút után szerencsésen megérkeztünk. Salvataggiokról az idén: Marco és Mario vigyázták a terepet. Kiplakátozták magukat, rajzoltak két pálcika figurát, az alacsonyabbik volt Mario, a magasabbik Marco, de leginkább dög lusták voltak mind a ketten. Naphosszat fönt gubbasztottak a toronyban. Reggel kiírták a vízhőfokot meg a hőmérsékletet, aztán déltájban valamelyik motorcsónakkal bement jó messzire búvárkodni és szedett egy csomó fekete kagylót. A két hét alatt kétszer is láttam, hogy ellátták valakinek a lába ujját. A munka hősei. Ráadásul nem is voltak valami jó kiállású legények. L

Kiskölök nem a sátorban aludt. Innentől képzelhetitek. Ráadásul nem is nagyon akart egyedül jönni-menni, hogy legalább a távollétét kihasználhattuk volna. Maradtak az éjszakák, a fülledt trópusi éjszakák, amikor egyébként is a messzi távolba kívántad a párod, csak hozzád ne érjen a bőre. És a gyerek beszél álmában! Nem mondom, nem hozta ránk a frászt párszor.  És álljon itt az „élménybeszámoló”, ha már megígértem:

aug.14. / Már csak azért is nekikezdek, mert könnyebb folytatni, mint elkezdeni. Ráadásul meg is ígértem egy könnyelmű pillanatomban. Utazás előtt pedig az embernek vannak könnyelmű pillanatai. Mi más magyarázná, hogy az útravaló vásárlása közben páromat folyamatosan kell elhessegetni a fehér pólók mellől, amikor otthon cirka 30 darab van. Igaz, főleg a fiúk szekrényében, de hát az se fordult még elő, hogy Gábor pólóban aludt volna nyaraláskor. Ez egyébként a legrosszab, ez az indulás előtti töketlenkedés. Amikor már minden összepakolva várja az indulást, de azért még ezt az apróságot betuszkolod, meg még azt is…

aug.15. / egész éjjel esett. Amíg ezen agyaltam, még több dolog eszembe jutott, amit nem pakoltunk be. Például kiskölök bringájának a sárhányója. Ez szerinte nem kell, mert nem trendi egy ilyen komoly gépen a sárhányó. Hát, szerintem meg a vizes valaga sem trendi. Közben őrületesen fáj a vállam. Fogalmam sincs, mitől akadhatott ki és mikor, egyszer csak eljutott az agyamig, hogy fáj. Talán ha egy kényszerzubbonyban hasra löknének, attól a helyére ugrana, ha egyáltalán az a baj. Kripli vagyok, de ez nem újdonság, minden nyaralásnak így indulunk neki. Hol van ez a tavalyi vérmérgezéstől? Aztán végre kora este lett és elindultunk. A legjobb időpontban, a fél nyaralóhely a kapunk előtt grasszál, lovas kocsi, busz, ami csak kell. Mi meg forgolódjunk ki a legjobb ívben a kapun ezzel a guruló nyaralóval a hátunk mögött.  Már az első 50 km-hez egy óra kellett. Este fél 9-kor Körmenden meg az utcai streetball-verseny miatt lazán beterelnek egy lakótelepi parkolóba. Fogalmunk sincs, hol vagyunk, hogy jutunk innen ki, a városról már nem is beszélve. Egy helybélit megkérdezünk, „hogy jutunk innen a határhoz?”. Mire a válasz: „milyen határhoz?” Jézusom! Ausztriában trópusi eső és az elmaradhatatlan útépítések, mindez éjjel, lakókocsival a hátunk mögött, kamionokkal előttünk-mögöttünk, mellettünk. Ijesztő. Az egyik ablaktörlő menetközben lerepül. Én kiugrok, megtalálom, összeszedem, megyünk tovább, fél ablak előtt vízfüggöny. Szerencsére nem a sofőr előtt. Végre megállunk a szokott parkolónkban egy kis éjjeli pihenésre. A kocsi is alighanem örül ennek, mert az emelkedőkön már gőzerővel kellett fűtenünk, hogy a víz fel ne forrjon. Pedig odakint csak 17 fok van és esik. Mi lenne kánikulában?

aug.16. / hajnali 6-kor ébresztő. Lenne, ha már nem lettem volna eddig is ébren. Viszont 9-kor már a jesolói félszigeten hasítunk. A 35 km-es utat sikerül 2 óra alatt abszolválni. Remek. A helyünket gyorsan elfoglaljuk és irány a víz. A tenger eszelősen meleg. 26 fok van kiírva, de szerintem több. Ember nem is próbál tempózni se, csak mindenki ül a meleg vízben, mint vénasszonyok az igali termálban.

aug.17. / A délelőtt a biciglizés örömeivel telt. Természetesen első utunk pótkutyánkhoz vezetett, egy közeli kemping mellett lakó goldenhez. Le se izélt bennünket, hiába búgtunk neki a kerítésnél, mint a hülyegyerekek. Nincs szegénykém elkényeztetve, de azért ennél szeretetéhesebb lehetne. A lelkében nem is igazi golden. Dög meleg van, a bringázásba majdnem belepusztultam, és ráadásul a kilóim nem fogynak olyan ütemben tőle, mint reméltem, pedig izzadok, mint egy ló. A mosdóban egyébként is egy szemét tükör van, úgy torzít, hogy egészen a betege vagyok. Én nem is vagyok ilyen !!! nagyvalagú.

A parton rengeteg a kínai vagy vietnámi masszírozó, ettől aztán olyan kámforillat van, mint gyerekrendelőben influenza-szezonban.

aug.18. / Gáborom, mint az öreg görög a Bazi nagy lagziban, egész nap kezében az ablakmosó spriccnivel látható. Kis túlzással mindent ezzel tisztít, tálcát, ablakot, biciglit, gyümölcsöt J A bringázásból átmenetileg felmentést kapok, olvashatnék, de az első oldalak után belealszom. Olyan meleg van, hogy a mosogatásba is beleizzad az ember. Embertelen. És éjszaka sem jön az enyhülés.

aug.19. / A reggel hydromasszázzsal kezdődik. Csak 20 perc, de úgy elfárad az ember, mintha követ tört volna. Le kell szoknom az ülve napozásról, mert olyan csíkos a hasam, mint egy zebra háta. A hőségben nem sok kedvünk van enni. Ma lényegében egyszer ettünk, tonhalat rengeteg salátával. Meg egy kis fagyit. Éjjel aztán rémálmaim voltak: történelemből nem nagyon tudtam leérettségizni, pedig még anyós is ott ült a vizsgabizottságban. J Gyerek beszélt álmában. Teljesen összefüggéstelenül, viszont teljesen érthetően. Odahívott magához. De csak álmában, így amikor felriadt és meglátott, még frászt is kapott, miért vagyok ott. Vidáman elvagyunk.

aug.20. / Gyerek maszáj kalapot vásárol és további afrika-stíl cuccok beszerzését tervezgeti. Apja meg csendben idegösszeroppanást kap. Este maszáj szerelésben (leopárdpöttyös fürdőlepedőbe öltözve) fotózzuk a dedet, aki szerintem inkább úgy néz ki, mint  egy anorexiás Flinstone Frédi úton az ökörkörbe.

aug.21. / Gyerek ipari mennyiségben eszi az olivabogyót. Fene a gusztusát. Este hazatelefonáltunk. Gyurma éppen moziban, kutyát a nagyszülők szittelték. Meg is tudom, hogy a gyerek az utasításaimnak megfelelően el akarta vinni a tüzijátékot megnézni az ebet. Aki ezt nagyon nem értékelte. Pedig tavaly jobban viselte, mint az otthoni rettegést. A lényeg, most én voltam a hibás, aki már megint hülye tanácsot adott a gyerekének.

aug.22. / Az első hét már eltelt. Mit eltelt, elrepült. A víz elképzelhetetlenül finom. Az ember lebeg benne egy órácskát és még mindig nincs kedve kijönni. Állandóan bujkálunk a nap elől, de még így is olyan barnák vagyunk, mint sok német még 3 hét napon fekvés után se. Igaz, ők 50 faktoros csodákkal kenik magukat. A szomszédba új család érkezett, három aprósággal. Akik mind apun lógnak. Anyu meg nyaral. Apu hurcolássza a kicsiket mosdóba, közértbe, napközben a vízbe, este fürödni. Amikor véletlenül egyedül megy valahova, akkor meg olyan visításra jön vissza, hogy Jesolóig hallatszik.  A tűzhely megfejthetetlen okok miatt nem üzemel, így a főzést a mikróval próbáljuk megoldani. De. Spagettit mikróban nem lehet főzni. Csokitortát sütni viszont igen! Ez utóbbi igazán jó hír, csak az a francos torzítós tükör lenne a mosdó bejáratával szemben.

aug.23. / Ma az önállóság napja volt. Gyerek elment végre a teniszpályához. Apja egy idő után csatlakozott hozzá. Én meg egyedül kóborolhattam a boltban. Meg sajnos pénz nélkül. Na, ennyit az önállóságról.

aug.24. / A tenger mesés. Szokásunkká vált a vízben huncutkodni. Hiába, az embernek találékonynak kell lennie, vagy nagyon lemondónak. Éjjel végre megjött a várva várt vihar és az özönvízszerű eső. Ha ez nem hoz enyhülést, akkor semmi.

aug.25. / Kicsit még borús az idő, csepergős. Mivel itt még nem fogtunk ki tartós rossz időt, nem aggódunk. Örülünk, hogy kapunk végre levegőt és éjjel sem izzadjuk át a lepedőt.

aug.26. / A cavallinoi piac. Sokkal, de sokkal nagyobb, mint eddig bármikor. Rengeteg az afrika-árus, gyerek egészen meg is vadult. Igazából rajtuk kívül nem sok érdekes van.  A többség kínai árus. Az olaszok pedig szemtelenül drágán kínálják azt, ami szép és jó. Meg azt is, ami nem szép és nem jó. Meg nem is olasz J

aug.27. / Napok óta fáj a bal vállam. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet jól megdögönyözni a hydromasszázsban? A fájdalom már olyan erős, hogy önszántamból gyógyszert vettem be. De csendben szenvedek, mert egyrészt rajtam kívül senkit nem érdekel, másrészt, mit is tehetnénk… aligha nézetjük meg a közeli magánklinikán.

aug. 28. / Lassan eltelik egy újabb forró nap. Megint megizzad az ember már attól is, hogy lezuhanyozik.  Megpróbáltam néhány fotót készíteni, de a férfiak nem túl együttműködőek. Közben a kertész itt gereblyézi a tűleveleket. Elég trehányul, ami azt illeti. Párom, aki irigykedve nézi, sokkal alaposabb lenne J

aug.29. / Fizettünk. Pakolunk. Ez egy rossz nap. Búcsúzni kell. Meg várni az indulásra. Az idő kifejezetten viharos, a tenger most pont olyan, amilyennek Gyurma szerette. Óriási hullámok a meleg vízben. Szuper. Most látszik, mennyivel nagyobb ez a lakókocsi, mint a régi. Mindent elpakoltunk, mégis lehet idebent mozogni, vacsorához asztalhoz ülni, kényelmesen aludni. Igaz, a biciglik még odakint vannak. J

aug, 30. / Még talán ma aludtam a legjobban. Talán a hazautazás gondolata nyugtatott meg. Megjegyzem, a tudatlanok nyugalmával aludtunk ilyen jól. Ha sejtettük volna, mi vár ránk, biztos nem alszunk egy szemhunyásnyit sem. Gond nélkül jutottunk el az autópályáig. Aztán bedugultunk. Jó ideje araszoltunk már a tűző napon, amikor egy benzinkútnál végre megtudtuk, hogy a nagy esőzések miatt Udinénél az autópályára csúszott a fél hegyoldal, ezért az az autópálya lezárva, Szlovénia felé kell kerülni. Megyek a shopba, ahol a pénztáros vigyorog és szerény 7 és fél euróért árul egy hevenyészett szlovén térképet. Szerintem ebből lesz ma a legnagyobb bevételük.  A térkép egyébként szinte használhatatlan, majd minden ötödik helységnév van csak feltüntetve rajta, tiszta idegbaj a használata. A határon persze pénzt is kell váltani. A hírekkel ellentétben nem kellett volna, eurót is elfogadtak (volna). De mégis mennyit, ki tudja, mennyibe kerül az autópálya díj, amit szakaszonként kell fizetni? Persze, az előre megváltott osztrák matrica mehet a kukába. Remek. Óriási dugók, forróság. Maribor előtt egy szlovén Üvegtigrisnél megállunk valami harapnivalóért. A „szendvicset” a kezemben tartva akaratlanul is a film képsorai peregnek előttem. Akár itt is forgathatták volna. Látványnak nagyon fura, de azért ehető. Reméljük, a benne levő mikrózott majonéztől se pusztulunk. És akkor egyszer csak leszakad az ég. Jég esett, meg mindenféle fadarabok az égből. Plusz annyi víz, hogy egy autómosóban nem jön hirtelen ennyi a szélvédőre. Látni semmit nem lehet, de talán jobb is – gondoljuk, amikor egy-egy méretes fenyődarab zúg el előttünk. Félreállunk, vészvillogó bekapcsol és marad az ima, hogy senki nem rohan belénk az átláthatatlan fergetegben. Mert azért volt olyan is, aki vakon is nyomta a gázt. Fél 7-kor léptük át a magyar határt. Máskor ilyenkor már kipakolva szuszogunk a nyaralóban. A Balatonpart ijesztően kihalt, a szezonra már hírből sem emlékeztet. Nagyszülők, Gyurma grimaszolva fogadnak, ebben a pocsék időben csak minket vártak, de inkább otthon maradtak volna. Éjjel össze-vissza alszunk, én a gyerekágyban. Valamikor hajnalban még a kutya is bemászott hozzám, óriási volt.

aug.31. / 10 körül indultunk haza két kocsival. Benne 5 felnőtt, két felnőtt méretű gyerek meg a kutya, meg a nyári himi-humi holmi. Az aligai leágazásnál a BMW részéről annyi, vize felforrt, ő nem vesz részt a továbbiakban a közúti közlekedésben. Autómentő? Reménytelen ügy. Autóklubtagként is 50 ezer forint egy fuvar. Ennyi erővel már rájuk írathatnám az autót is. Vontatókötél, Voyager úgyis ehhez van szokva, ráncigálja a karaván passzívabb részét. A volánnál már persze nem Gyurma ül, hanem a nagyapja. Ez azért is szerencsés, mert az izgatott ifjú rövidesen elalszik. Teljesen szabálytalanul vonulunk végig az autópályán, a leálló sávban, szerencsére az egyetlen rendőr cirkuszosokkal van elfoglalva. A 100 km-es utat alig 4 óra alatt teljesítettük is. Új rekord! Budaörsön kocsi a szerelő udvarára be, néhányan az éppen érkező 40-es buszra (jegy nélkül) fel és lassan haza is érünk. A nyaralás is nagy élmény volt, na de a hazaút … erre talán még jobban fogunk emlékezni.

2003. április-május

Április 7.

Szombaton a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület összejövetelén voltam. 13 éve alapítottuk meg szerény személyem közreműködésével és most az egyik logopédusnál volt az összejövetel. Amin – mint később kiderült – voltak a nemzetközi szervezettől is, dánok, svédek, szlovének is, úgyhogy elég izgalmasra sikeredett. Az mondjuk elég elkeserítő, hogy az elmúlt 13 évben semmit nem javult ennek a problémának a kezelése, apró helyi kezdeményezések vannak, de központilag ugyanúgy tojnak az egészre, mint régen. Ezzel szemben a dánok olyanokat meséltek a hazai viszonyaikról… Andersen se tudott volna szebbet. Nekünk speciel óriási szerencsénk volt, hogy mind a két gyerek még az óvodában részesült prevencióban, ráadásul remek szakemberek által.  Ennek ellenére mindkettőnél megmaradt, hogy csak a kikerülhetetlen olvasnivalókkal kezdenek. Nem véletlenül kellett nekem is a kezük alá dolgoznom az olvasmányok feldolgozásánál. Ezen a találkozón meggyőztek arról, hogy emiatt nem kell lelkiismeretfurdalást éreznem. Teljesen természetes, hogy megpróbálunk a gyerekeinknek segíteni, ha már az oktatásügy nem teszi.

***  

Április 17.

Teljesen kiment a fejemből, hogy ma kell a gyerekkel sorozásra menni. Még jó, hogy a hajnali kuka-kihúzkodásnál beugrott, hogy ez a mai program. Csakhogy… a gyerek nem volt kellőképpen felkészítve rá. Első szüneti nap, mindenki azt hitte, hű, mekkorát fogunk lapítani reggel. Erre ugyanolyan korán kellett felkelni és menni katonáékhoz. Morgott, szentségelt, meg leginkább nem akart indulni, hiába mondogattuk, hogy ez nem szabadonválasztott program. Nagy nehezen elmentünk. Hát, sok érdekes arc jött össze. Volt olyan srác is, akinek tényleg már csak a mankó hiányzott a hóna alól. Tudjátok, olyan dongalábú fiú. Szegénynek tiszta ciki volt a helyzet. Nem is tudom, miért nincsenek ilyenre tekintettel.

A végeredmény fél 11-kor lett meg, addig intelligencia és pszichológiai tesztet töltöttek ki, meg beszélgettek az orvossal. Legalábbis a gyereket nem vizsgálta meg senki. Kérték az orvosi papírjait, az eredetieket is, aztán kiderült, hogy az orvos ismeri azt a kardiológust, akihez járunk, erről elbeszélgettek egy kicsit. Végül kapott egy papírt, hogy alkalmatlan és a jövőben nem is fogják többet zargatni.

Mindenesetre azt mondta, első este meghülyült volna pár pasitól, ha ez rendes bevonulás lett volna. Két szimpatikus arcot talált az egész mezőnyben. Ismerőst meg egyet sem. Ezt se értettük, mert az osztálytársai között majdnem az összes fiú évvesztes és egyedül ő kapott csak sorozópapírt. Azt már meg sem említem, hogy még a bátyja sem volt sorozáson.

Azt mondja, majdnem mindenki vitt magával ilyen-olyan papírt, hogy ő most ezért vagy azért nem akarna katona lenni. Neki mindenesetre nem okozott lelki törést az alkalmatlanság, inkább megnyugodott tőle. Érdekes, hogy az apja meg a nagyapja meg erősnek tartják ezt a megfogalmazást, mint akiknek ez egy apró kudarc. Mégis csak férfi! J

***   

Április 23.

Gyorsan pötyögök csak pár sort, mert idebent ez elég drága mulatság, otthon viszont meghalt az internet. Valaki küldött egy jó kis vírust, ami a programokat békén hagyja, viszont az internetet kicsinálja. Ebből kifolyólag feketebetűs lett a húsvét, a fiúk 3 napig a gépet buzulták. Még ma sincs készen, pedig már formattálták a C-t is, de egy csomó visszatelepítésnél a kuplerájukból kifolyólag nincsenek meg a szükséges szoftverek. Sűrű anyázások és éjszakába nyúló gépezések zajlanak, én meg csendben sunyítok a kanapén és olvasgatok, mert ilyenkor úgysem lehet velük értelmesen beszélni, okoskodni meg főleg nem.

***         

Április 29.

Kaptam két könyvet, egy temetőkről szóló sorozat elkészült köteteit. Eddig a Mező Imre úti és a Farkasréti jelent meg. Bármilyen morbid dolog, én szeretek temetőkben nézelődni. Sok érdekes sírkövet lát az ember, meg van abban valami torokszorító, amikor Arany János sírja előtt áll az ember lánya.

Tegnap voltam spirálozni… hát, lányok… vagy a dolog lesz egyre kellemetlenebb, vagy a dokinak nem volt jó napja sem most, sem a levételkor, de én nem emlékeztem, hogy ez ennyire szar érzés (pedig már egy párszor átestem rajta). Szó szerint kapartam magam alatt a széket. De valami nem mehetett simán, mert eddig például nem írt fel nekem antibiotikumot sem, most meg egy levél Doxicyclint is be kell kapkodjak. Ő nem mondta, hogy miért, én pedig annyira elgyötört voltam, hogy nem kérdeztem rá. Most már nem fáj és nem is görcsölök, de tegnap nagyon remegett a lábam még hazafelé is. A patikában kérdezték is, hogy nem vagyok rosszul, mert olyan sápadt vagyok? Aztán gyorsan meg is diagnosztizáltak, hogy biztosan ettől az őrült melegtől.

Görkoris téma ismerős, mi is nagyon akartuk, hogy a két gyerek korizzon, pedig mi is csak jégen tudunk, ott se vagyunk bajnokok. Gyurma elég béna maradt hozzá, a kicsi meg átment agresszív korisba, tudjátok, ugrás, csúszás, ilyenek. A frász tört ki, arról nem is beszélve, hogy ahhoz spéci görkori kell. Plusz mindig vártam, mikor szakad a nyakunkba egy feljelentés, hogy a kölykök tönkretettek egy lépcsőt vagy díszkutat, mert ugye a márványos, műköves dolgokon jobban lehet csúszni. Főleg ha egy kis gyertyával is átviaszolták. Az első spéci korit a haverjától vette, aki szerintem az évszázad üzletét csinálta azzal a leharcolt darabbal. Aztán amikor már jobban ment neki, persze újat kellett venni, amit  40 ezer pénzért meg is tettünk. Ezután kb. 2 hónappal a gyerek rájött, hogy ez mégsem az ő világa (a haverja is abbahagyta a deszkázást). A korit persze nem lehet árán eladni, a ruhatárát viszont megint le lehet cserélni, bár ez utóbbit kivételesen nem is bánom, mert nagyon utáltam a trottyos gatyákat meg palacsintasütő-szerű cipőket. Szóval, ne nagyon erőltesd a görkorit, hacsak biztos nem vagy benne, hogy ura tudsz maradni a helyzetnek. J A bicigli jó, persze ott is lesz ok, hogy a frász törjön, amikor felmennek a Normafához vagy bejelentkeznek egy bringa-túrára, de az valahogy mégis normálisabb. Ilyen alapon féltheti az ember már azért is, ha kilép az utcára, lásd a pofon a kertek alatt egy szaros telefonért.

*** 

Május 15.

Gyurma… hát, az Gyurma. Tegnap megint harcoltunk egy sort. Mire ma a következő üzenetet hagyta az asztalon:

„ 9-10 matek Péterrel, 10-11 fizikáztam, 11-12 edzésre mentem, 12-egész nap szeretlek Anyu”

Most itt ülök egészen meghatódva, pedig tegnap szívesen bemostam volna neki.

*** 

Május 22.

Tegnap voltam Bálinton kiskutya nézőben. Képzeljetek el egy skót juhászt, Lassiet 7 hetesnek, nagyon picinek és nagyon bolyhosnak, de teljesen rókaképűnek. Akkora volt az egész, mint a papucsom. A legnagyobb égzengésben is kint alszik a tornácon egy összecsukható dobozban, ami pillanatnyilag a kutyaházat helyettesíti. Egy kis vadóc, bár már rengeteg szabállyal tisztában van, hova lehet menni a kertben és hova nem, ilyenek. Posványpataki Bumeráng a neve, röviden Bumer. Az is hülye volt, aki ilyen nevet adott neki, de ettől még szép nagy kutya lehet belőle. J

Cili! Miért éppen egy Bon Jovi koncerten kell a fiadnak pakolni? Most aztán irigykedek, hogy itt a szomszédban énekel a fiú. Bezzeg hozzánk nem jön, amióta a legutóbbi koncertjére nem vitt ki a párom valami hülye focimeccs miatt.

*** 

Május 28.

Azért ez nem semmi! Nem tudom, hol vagytok éppen, „remélhetőleg” még dolgoztok, mert odakint elszabadultak  az elemek. Jégeső szakad, dörög, villámlik, és én úgy írom ezt a pár sort, hogy  a közel 40 kilós kutya az ölemben ül, közben a szíve majd kiesik; itt fog infarktust kapni az ölemben. Ahogy öregszik, egyre rosszabbul viseli az elemek és a pirotechnikusok tombolását. Most már kezd engem is bosszantani, hogy egyszerűen nem hagyja magát megnyugtatni, pedig eddig én voltam a biztos pont az életében, aki nem cseszte le minden hisztiért. Ez a kis hülye ettől őszül meg teljesen. Én meg tőle.

Egyébként van Isten! Gyurmának sikerült a matek. Az öccse is itt tépi a pici felzselézett haját, mert éppen a záródolgozat előtt olyan témába mentek bele, amihez baromira nem konyít. Este 8-kor jön hozzá a matek tanár, hogy a holnapi dolgozat előtt még megvilágosodjon. Azért érdekelne, ha az osztály két legjobb tanulója itt anyázik, mit csinálnak a többiek? A Botinak se megy az anyag. Ez is érdekes, hogy ezek mindig egyszerre tudnak vagy nem tudnak valamit. Olyan nincs, hogy az egyik magyarázna a másiknak. Nekem meg takarítani kéne, mert porcicák rohangálnak a könnyű szellőben, de persze tilos a hangoskodás, meg úgy nagyjából még a fizikai jelenlét is.

*** 

2003. március

Március 3.

A levél elsősorban Nórának  szól, de Ti se maradjatok le semmiről, így mindenkinek küldöm. A lényeg, kaptam két könyvet a leányzótól kölcsönbe. Egy angol állatorvos írta őket. Az első általánosságban ír arról, hogyan kezdődött a praxisa, hogy mint vidéki állatorvos úgy a 30-as évek környékén milyen lehetőségekkel bírt, illetve nem bírt állatgyógyászkodni. A házikedvencekkel foglalkozó mai orvosok életét is színesítheti egy-két eset, de azért egy tehénben megfordítani a borjút vagy egy lóban a csikót mindenképpen férfiasabb „mulatság”. A második kifejezetten kutyás könyv volt. Ezt sem kellett volna buszon olvasnom! Itt ugyan nem röhögtem fel hangosan, viszont sírtam. Mit sírtam, bőgtem; és az sem piskóta az utazóközönség szeme láttára. Két történet arany retrieverekről szólt (angol fajta, csoda ha kimaradt volna), naná, hogy a balesetes nagyon meghatott és volt egy fül-műtétes (pont, mint Morcnak), ahol korabeli módszerekkel megoldva gombokat varrtak szegény kutya fülére, hogy a rétegek összetapadását segítsék. Szóval, még egyszer köszönet az élményért! (az utazóközönség nevében is J )

Örömmel közlöm egyébként, hogy valóságshowkkal kapcsolatban teljesen el vagyok maradva, egyszerűen bojkottálom őket. Az akciómmal valószínűleg nem fogom romlásba dönteni a kereskedelmi tévéket, de hogy nem veszítek vele, az is biztos. Na, és a tévét most szépen le is kapcsolom, mert éppen a Salma Hayek kefél valakivel nagy élvezettel, és ezt kora délután nézni tiszta önsanyargatás.

*** 

Március 5.

Cili! Fúúúj! Zöldtea ecettel? Külön-külön se nagy élvezet, de együtt??? Hát, szülinapi őszinteségemben bevallom, én sem vagyok egy nádszál, foglalkoztat is a fogyókúra erősen. A baj csak az, hogy a megvalósításhoz nincs bennem egy icipici eltökéltség sem. 75 kiló fölé mászott a mutató, majdnem leestem a mérlegről. De azért ha bánatos vagyok, itt-ott bepuszilok egy kis csokit, legrosszabb-legjobb esetben is némi banánt. Teát iszom, hogy a napi folyadékbevitel meglegyen, de persze cukorral. Reggelenként egy kis kakaó. Hébe-hóba egy kis könnyen összedobható sütike, liszt-cukor javarészt, mi kell még? Vajon mitől akad ki lassan a mérleg?

***

Március 6.

Ma hirtelen felindulásból elmentem nőgyógyihoz, mert utoljára 2001. márciusában voltam. Nézi a doki a dátumokat, kérdezte is, hogy nem volt jobb programom ebből az alkalomból? Mondtam is neki, hogy nem a két szép szeméért mentem, hanem csakis nagyon erős lelkiismeret furdalásból kifolyólag. Az ő ajándéka pedig az volt, hogy lekapta a spirált, merthogy már 5 éves. Kösz. Soha jobbkor. Spirálleszedés egyébként érdekes volt. Már azzal kezdődött, hogy nem találta a biztonsági szálat és kezdtük elemezgetni egy közeli kórházi beutalás esélyét. De aztán annyira fel tudott nyúlni, hogy lényegében a méhen belül kapta el a kis aranyost és kiráncigálta. Mondtam is itthon, hogy legközelebb mehet helyettem valaki más, mert nem volt egy nagy élmény. Most két hónapig oldjuk meg az életünket ahogy akarjuk, mert majd csak akkor teszi fel az újat. Szóval, meg is van az ajándékotok, ha gondoljátok: Elmegyünk egy moziba, megnézzük ezt a romantikus filmet a Jennifer Lopezzel, meghívtok egy óriás popcornra és egy vödör kólára, plusz megveszitek nekem a „zoknit” az elkövetkező hetekre J Kéretik most előre nem felfújni! J Ez az óriási ötlet ott a vizsgálóasztalon, széttett lábakkal merült fel ködös agyamban. Lehet, hogy azért olyan jó?

***

Március 8.

Valami nagyon fontosat akartam írni nektek ma reggel, de a sok hapsi kiverte a fejemből. Nőnap alkalmából meglapogatták a vállamat, gondolom, egy héten kétszer már nem kapok virágot. Reggel egy órát sétáltam a kutyával, olyan gyönyörű napos idő volt. A nap azóta már elbújt, de az a kis reggeli tavasz már az enyém!

***

Március 10.

Voltunk a Lepkemúzeumban. A dolog a vártnál jobban alakult, a tárlatvezetés nem volt kínos, az ipse őszintén örült nekünk és tényleg a lepkékről esett szó, nem az érmékről. A kiállítás nem nagy, de gazdag és érdekes. Majdnem másfél órát nézelődtünk és nem sajnálom egyetlen percét sem.

Egyébként bozasztót álmodtam éjjel: magyar érettségit írtam és 1-es lett! Nem tudom, mi váltotta ki, de közrejátszhatott, hogy Kiskölök kiosztotta nekem a Mikszáth: Az a fekete folt és a Lapaj, a híres dudás novellák elemzését. Eddig a Beszterce ostromából kellett kiírnom az olyan trükkös kis részleteket, amikből kiderülhet, ha nem olvasta el az eredeti regényt. Nem szép dolog, de mit csináljak, ha erőltetem, vagy ellenállok, akkor sem fog többet olvasni, csak rosszabb jegyeket szerez. Egyébként meg most annyi mindennel kell foglalkoznia egyszerre, hogy nem is lenne ideje egy regényben elmélyedni (ha egyáltalán tudna elmélyedni, de szépirodalomban soha) L.

Amúgy is rajtam a tavaszi fáradtság. Az egész napos Mikszáth olvasás után este már félálomban össze-vissza beszéltem, majdnem megkevertem a gyereket is. Mondtam is, jobb ha elmegyünk aludni, majd reggel 6-kor frissebbek leszünk. Így aztán a Tóth atyafiakra lehet ébredni. Hányszor kell nekem kijárni a sulit?

***

Március 12.

Nikim! Nem sok olyan könyv jelenhetett meg, ami ne lenne meg már itthon rövidített kötelező és ajánlott olvasmányok tekintetében, nem is beszélve a különböző elemzésekről. Mit gondolsz, én a saját fejemből vagyok időnként olyan okos és főleg gyors? Kell ám a támogatás nekem is! Csak sajnos ezekkel önmagukban nem nagyon lehet operálni. Arra jó, hogy legalább valamennyit olvasott a regényből a gyerek, aztán jön az én jegyzetem a kocsis zoknijáról és a befogott lovak színéről stb., így lesz kerek a tudomány. Ugyanis a pali kifejezetten ezekre a részletekre utazik, mert ezen méri le, hogy az eredetit olvasták vagy csak a zanzásítottat. De ma is mi volt?

Tanár kérdi az osztályt, ki nem olvasta még a novellákat? Osztály kétharmada jelentkezett, kicsi fiam blazírtan üldögél. Szokásos lebarmolás, mégis mit képzelnek… de ha már így alakult, akkor az olvasottabbak közül ki vállalná, hogy röviden ecseteli a többieknek, miről is szólnak a novellák? Erre az én fiam önként jelentkezik. És mindenki örömére szépen elmesélte a két novellát apróra, pedig még ő sem olvasta J Virított, mint a töklámpa a sötétben, de a tanár úr annak tudta be a pirulást, hogy a gyerek ilyen kis szende. És agyon dicsérte, hogy lám, aki tanul, az tud is. Van képe a kölöknek, az biztos.

***

Március 14.

Kiskölök túl van az eü vizsgán.  Simán lement, hypo-ivással kapcsolatos kérdése volt, meg persze a szokásos stabil oldalfektetés, szájon át lélegeztetés. Ez egy bejáratottabb baba volt, mint a tanfolyami, aztán ebbe is akkorát fújt, mint a másikba (amelyiknek a mellkasa alig akart emelkedni), a végén már úgy fogták vissza a babát, mert átment lufiba. Dicsérték, hogy de jó tüdeje van fiatalember! J

Szép hétvégét mindenkinek, a hóesés nem az én ötletem volt, most már én is szeretnék kitavaszodni, kezdem unni, hogy mindig nyolcvanhét réteg ruha van rajtam.

*** 

Március 18-19.

Amilyen kellemes volt a tegnap délután, olyan rémálom lett az éjszaka. Alighogy elmentetek, a Gyurma elkezdett nyögni, hogy neki a gyomra itt meg ott mennyire fáj. Aztán elszabadult a pokol. Először csak hányt, aztán beindult hátul is. Ült a klotyón, előtte lavór, azt se tudta, melyik görcsre figyeljen jobban. Gyógyszer, innivaló nem maradt meg benne. Ez ment kb. éjjel kettőig félóránként egy-egy rohammal. Akkor már annyira kivolt, hogy a nagy melák engedélyezett egy kúpot a fenekébe. Aztán nagy nehezen sikerült elaludnia.

Én is annyira kivoltam, kezdtem megérteni, miért kínzás az, ha valakit állandóan felébresztenek. Ahányszor éppen elbóbiskoltam, félálomban meghallottam, hogy kezd nyögni, öklendezni… futás. A negyedik alkalomnál már sírni tudtam volna, utána már azt se. A két másik pasi közben úgy aludt, azt sem tudták reggel, mi volt éjjel. Még a lökött kutya is… ahogy fent aludt az ágyon, én futottam, rádobtam a takarót, ki se mászott alóla, nyugodtan aludt tovább.

A kölyök most alszik, egy pohár innivaló az eddigi teljesítmény. Kihívtam a doki, hát, az is tiszta dili volt. Ugyanis még a gyerekorvoshoz vannak bejelentve. Felhívom reggel a rendelőt, hogy éjjel hányt, ment a hasa, lázas, jöjjön ki a doktornő. Kérik az adatait, születési ideje? Mondom, 1983. A nővér majdnem eldobta a kagylót. Amúgy szerintem valami vírus, mert mindannyian ugyanazt ettük, senki más nem beteg. Meg már arra is gondoltam, hogy az Andival való kínlódás miatti idegesség ment a gyomrára, de hát éppen kibékültek, már az is árt? Szegénykém, amilyen nagy darab, annyira elhagyja magát. Hiába, na, férfi.

***

El ne kiabáljam, de talán túl vagyunk a nehezén. A doktornő ugyan vázolta a legrosszabb lehetőségeket, de köszöntük, nem éltünk vele. Így aztán remélhetőleg a magas láz, ájulás már kimarad a repertoárból, marad a futkosás és lavórozás. Azért a láz elleni kúpot kiváltottam, volt is nagy derültség a patikában. Ugyanis mondja a patikus, hogy a fizetendő összeg 18 forint. Még a mögöttem állók is lefagytak, mit vettem, ami csak ennyibe kerül? Ott álltam a kétezer forintosommal és csak 18? Mintha 20 évet visszaugrottunk volna az időben. A mögöttem álló nő mondta is, ebből ő is vesz, ha csak ennyi, de persze csak vicc volt, mert recept kellett volna hozzá.

Morcost viszem Bálintra a dokihoz, mert oltani kell. A gyerek meg már aggódik, hogy addig őrá ki vigyáz? A pici gyermek. Persze, nem gondolja ő ezt komolyan, szerintem alig várja, hogy kitegyem a lábam. Bár, akkor neki kell kitöltenie a pohárba a teát, és ez már komoly megterhelés az ő állapotában. Szerinte. Az étvágya már egészen rendbe jött, bár minden kaja előtt háromszor megkérdezi, nem fog-e hányni utána… így aztán nagy élvezet bármit elé rakni az asztalra.

*** 

Március 26.

Tévénk megint halódik. Bár egészen hihetetlen egy darab, mert Gyurma – aki nem tudott róla, hogy rossz – bekapcsolta simán és azóta is megy, mintha mi sem történt volna. TV szerelő szerencsére ki se jött, mert influenzás lett. Így aztán beballagtam a páromhoz, de ez is csak arra volt jó, hogy láthattam az uramat könyékig bekötözve. Ugyanis kenyeret akart vágni az ebédjéhez. És nem zsemlét vett, mert spórol, hanem kenyeret (a maradék majd jó lesz itthon – ahol hegyekben áll a kenyér). Nos, közben csontig elvágta az ujját, a közeli patikus kente, kötözte be. A nagy spórolásban pedig ráköltött vagy másfél ezer forintot a kötszerekre. Annyi haszna volt a dologból, hogy egy csomó dolgot velem dózeroltatott haza, ő ugyanis most rokkant. A tündér.

***

Március 27.

Hazajött a kicsi, véres a szája széle; hogy megtámadták az utcán. Mi van??? Két srác leszólította félúton hazafelé, hogy ő pofozta meg és kurvázta le az egyiknek a nőjét? Aztán se szó, se beszéd, behúzott neki egy nagyott, felrepedt a szája széle. Mellesleg még megkérdezték, hogy milyen telefonja van, de azt mondta, hogy nincs nála. (Szerintem ez volt az alapkérdés) Szerencsére közben jöttek járókelők, így aztán megléphetett, viszont most fél. Még teniszre is el kellett kísérnem. Hát, ilyen JÓ környéken lakunk. A gyerek szerint a srácok teljesen hétköznapian néztek ki, nem azok az utcakölyök típusúak voltak. Viszont már a sulitól a sarkából voltak, káromkodtak végig. Én ugyan kocsiba pattantam és mentem pár kört, hátha megtalálom őket; sőt vittem magammal a „vérebemet” is erősítésnek, de sehol egy lélek. Szegény kölök, mind a 190 centije remegett, a szája véres, hát rámjött a szívbaj, meg persze a harci ideg is. Lám, hiába fiú, lehet érte reszketni, mint egy lányért. Lehet, hogy velem időnként egy terrorista, de lánynak még azt se mondta idáig, hogy „hülye”; szóval, valószínű, hogy mégiscsak az a telefon kellett volna a srácoknak. Szép kis környék, és micsoda világ!

Egyébként a dolognak úgy tűnik van előzménye. Ugyanis a Gyurma egyik barátja ment hazafelé az öccsével, amikor a Villányi úton két feltünően jól öltözött srác megelőzte őket, a kerítésnek nyomták őket és a telefonjaikat követelték. Amikor kicsit húzódoztak, kaptak is gyorsan egy-két pofont. Aztán úgy úszták meg, hogy az idősebbik kiugrott egy éppen közeledő kocsi elé (még jó, hogy nem csapták el), az lefékezett, a vezető kiszállt, hogy mi a jó francot művelnek itt… erre a két srác elszaladt. Ahogy a fiúk átbeszélték az „élményeiket”, elég sok ponton egyezett a dolog, valószínűleg ugyanazok voltak.

2003. február

Az első fennmaradt levél 2003. január 28-i dátumú. 

A tegnapi film nagyon aranyos volt. (Bazi nagy görög lagzi) Tipikusan olyan film, amitől a fiúk elsírnák magukat, hogy el kellett kísérniük, de lányoknak nagyon tuti. A párom ugyan egész jól szórakozott, de ezt be nem ismerné, főleg nem férfitársaságban.

Kiskölök írt, hogy egész jól ment a snowboardozás, de megrepedt a síszemüvege és kiesett egy csavar is a boardból, amit még ott a pályán megcsináltatott. Ha ilyen, amikor jobban megy, mi lehetett tegnap? Még jó, hogy nem ír meg mindent, mert lehet, hogy szívszélhűdést kapnék.

Ahogy Cili is írta, tényleg furcsa az ilyen teljesítményközpontú szeretet. Anyósom rokonságában is ez megy: első a bizonyítvány, mert hogy is venné ki magát a szomszédok, rokonok, ismerősök, meg talán a sarki kisboltos  előtt is, ha valami rossz jegy belerondítana a családi imázsba. Ő is itt sóhajtozott Gyurma fizika buktája miatt, sehogysem értette, hogy ettől az élet a főiskolán még nem áll meg. Akkor kapott egy telefont, hogy az egyik testvérének az unokája Pécsett egyetemista és jaj, két tárgyból is tököt kapott, pedig a középiskolában mindig kitűnő volt. Na, innentől már nem is akart a kardjába dőlni a saját unokája miatt, de addig … mint egy antik görög hősnő a maga búbánatával. Szóval, a rokongyerek… A nagyon okos gyereket otthon elől-hátul kiszolgálták, mert első a tanulás. De ne jöjjenek fel a haverok, mert zavarják aput-anyut, meg az ő hasznos idejét is. De el se menjen, mert mint mondtam, első a tanulás. Hát, így is lehet szeretni, de minek. Gyerek ott is hagyta őket és inkább elment az ország másik végébe egyetemre, hogy legyen már egy kis élete is.

Február 4.

Esik a hó! Hát nem gyönyörű? Tegnap este nagy kalandunk volt. Morccal sétáltunk és egy tüzelő szuka gazdája megkérdezte, nem lenne kedvünk egy nászra? Ott azonnal! Kinyitotta a kaput, de a szukának se kellett több, már ment is világgá. Morc meg persze loholt  utána. Le se sz.ta, hogy ordítok utána. Jó kis nevelést kapott! J Ment a nő meg a kukaca után. Szerencsére a nagy vágtában éppen a mi utcánk felé vették az irányt, én meg persze utánuk. A belem is kilógott, aztán a kapunk előtt még láttam, hogy felfelé futnak az utcán, nem a park felé. Felcsöngettem slusszkulcsért, család bepánikolt. Ugrás a kocsiba. Gondoltam, hátha felmentek a Vércsébe és szerencsém volt, ott voltak. A másik szerencse, hogy eddigre már futottak annyit, hogy megálltak egy kicsit lazítani. Kiugrás, Morc a hátsó ülésre, szuka a lábam közé előre, párom a kormányhoz. A gazda meg nem is nagyon aggódott, mondván, ezt már máskor is megcsinálta, de mindig hazajött. Nekünk mindenesetre elment a kedvünk a további hancúrtól.

Na, futok havat lapátolni.

***  

De nagyon be vagytok havazva a szó minden értelmében! Hazajövök és sehol egy sor. Ne utáljatok nagyon, de nekem nagyon bejött ez az új havazás. Isten bizony nem is számítottam rá, a hóesés gyönyörű, a kert gyönyörű és olyan jó hazajönni a latyakos, mocskos városból. Infantilis barátnőtöknek ennyi elég is. Szívbajhozó, szaros kutya is nagyon élvezi, én meg nem tudok rá haragudni a tegnapi miatt. Pedig nem sok kellett volna hozzá, hogy az úton valami el ne csapja. De akkor nem hallgatott senkire, csak ment a farka után. A kis hülye. És ha nem találom meg őket? Alhatott volna ebben a hóesésben a parkban, egy bokor alatt. Én meg hétszentség, hogy nem aludtam volna egy percet sem.  Most meg itt pislog a gyönyörű barna szemével a kanapéról, miután jól kijátszotta magát a puha hóban.

Teljesen elvesztettem az időérzékemet, nincs itt Kiskölök, azt sem tudom, milyen nap van, mert nem kell a programjaihoz igazodnom. Írta, hogy ott 30 centi hó esett. Csak lavina ne legyen belőle!

Amúgy, teljesen egyetértek veletek! Bennem is felmerült már, hogy ezek a kölkök 20-24 éves korukra annyit éltek, mint mi 40 alatt se. Hiába na, modern világ, az italunk Pepsi, nyelveket kell tanulni és minden mást az életre kell bízni. Állítólag az a legjobb tanító. Hol voltam én 17 évesen már többször a szüleim nélkül külföldön, autóvezetés, éjjel kavarodnak haza…?  Ezek meg elmennek a nagyvilágba, kipróbálják magukat egy csomó dologban, és alapvetően nem is értem hogy csinálják, mert nekik is csak 24 órából áll egy nap.

Gyurma már két napja járja a fősulit a beiratkozás miatt, de még mindig nem sikerült elintéznie. Tiszta diliház. Tegnap éppen abba kötöttek bele, hogy nem írta rá a papírra a bankszámlaszámát. Hiába mondta, hogy nem változott, a gépből nézzék meg és írják rá, azt nem lehet. Jöjjön holnap és otthon írja rá. Anyám! Bonyolultabb az egész rendszer, mint a tantárgyak. Vagy csak akik üzemeltetik. L

***

Február 5.

Cili! A kutyák utáni futás nem egyszerűen sport volt, ilyen szar érzésem már régen volt. Pillanatok alatt lepergett előttem minden rossz, ami történhet vele/velük. Többek között az is, hogy a Morc is a kerekek alatt fogja végezni, mint a Buksi. Annyira megkönnyebbültem, amikor meglett, sírni tudtam volna. Nem jó ennyire kötődni egy állathoz, hiszen előbb-utóbb „elveszti” az ember, de mit csináljak, ha tényleg családtaggá vált. Talán ha nem lenne olyan fenekedbebújós-fajta, másként éreznék, de így alakult.

Hát, szerintem a nagy magyar oktatásügy úgy van elcseszve, ahogy a nagykönyvben meg vagyon írva. Állandóan arról dumálnak, hogy mennyi felesleges dolgot tanulnak és ezen változtatni kell, de a dumán kívül nincs érdemi változás. Kérdem én, mi értelme ennyi fizikának a gazdasági karon? Az általános műveltséghez szükséges dolgokat a középiskolában már vették, most csak az idejük és az energiájukat pocsékolják. Ahelyett, hogy ezt az időt is az olyan tárgyakra fordítanák, amikből diplomázni fognak. Ne adj isten, esetleg nyelvre!

***  

Február 7.

Tegnap nagy botrány volt nálunk. Nincs itthon  Kiskölök, így aztán neveltük a nagyot. Valahogy most kulmináltak az események és tegnap robbant a bomba. Mert ugyan tényleg nem életbevágó dolog ez a bukás, hiszen folytathatja a tanulást, „csak” éppen emiatt össze-vissza csúszkálnak a dolgai. De a fene egye meg! Ennél azért többre lenne képes, ha egy kicsit a tanulással is foglalkozna. Na, ez jött ki tegnap belőlünk az apjával.  Teljesen meg volt lepődve, hogy neki itt nemcsak jogai, hanem kötelességei is lennének. Olyan apróságok, hogy neki is szabad levinni a kutyát, a szemetet, elugrani a boltba, megfogni a porszívót legalább a saját szobájában, és a programjairól előre tájékoztatni, nem utólag.  Biztos volt már nálatok is, hogy semmiségen borult a bili. Végül is regisztrációs hét van, nincs tanítás, nem gond, ha későn fekszik. Csak valahogy a kommunikáció teljes hiánya miatt mégis az lett. Mára nagy nehezen megnyugodott mindenki, visszaállt az élet a normális kerékvágásba, de nekem még nyomja a lelkemet, az az igazság.

***

Február 13.

Kedd este iskolaszéki ülésre megyek. Na, ez egy dili. Direkt nem vállaltam semmi ilyesmit, max. arra tudtak rávenni, hogy legyek az osztálypénz őrzője, aztán valahol mégis behúztak a csőbe, mehetek megint „székelni” J Ezt csináltam az általánosban majd tíz évig. Meglehetősen elegem volt belőle. Osztálypénz ügyben azt már nem is mondom, hogy valahol lógok kétezer forinttal, nem tudok rájönni, hogy mi a gubanc, így aztán az is az én saram. Még jó, hogy vállaltam. L

Ma reggel leszedtem az utolsó karácsonyi dekorációkat is. Szinte „észrevétlenül” megbújt még két girland a konyhában a karnison meg azon a kéményszerű építményen. Jöhet a tavasz. Szerintem a hó is azért esett, mert ezek még fennmaradtak.

*** 

Február 16.

Vagy olvastátok a Terézanyut, vagy hallottatok róla. Eddig szinte biztos. Volt rá egy válasz: Nőt akarok, azaz válasz Terézanyunak címmel. Ezt is überelték a témában a Terézapu beájulna, avagy állítsátok meg a szőke nőket címmel. Mostanáig nem sikerült rávetődnöm, de ma érte nyúltam és ezt nem kellett volna. Azóta ugyanis  egyfolytában hangosan röhögök, ami nem vet túl jó fényt rám a családban, illetve a tömegközlekedési eszközökön. A legképtelenebb helyeken nem tudok uralkodni magamon és hangosan felrötyögök.

Egyébként a vasárnap reggeli hóesésről nem tehetek, megállt a kiskanál a számban, amikor reggeli közben kinéztem az ablakon és láttam, hogy szakad a hó. Szerencsére nem volt komoly, de azért vártam, hogy kapok egy-két seggberúgást e-mailben. J

A nagymamás etetés miatt megértem a mérgeteket, de az az igazság, hogy szerintem ez egy genetikai gubanc a nőknél, hogyha jön valaki, akit szívesen látunk, azonnal elkezdjük etetni.

Valentin nap  - Gyurma gondolt rám is, egészen meghatott. Apjukat figyelmeztettem, hogy ne édességben, likőrben gondolkodjon, hanem valami cserepesben, de valamit félreérthetett, mert arckrémet vett. J

Niki! Megkaptam a Nők lapja ráktálas képeslapját. Szégyeld magad! A nyálam ráfolyt a klaviatúrára.

*** 

Február 18.

Márti… – Felmentem. Vittem cappuccinot, sütit és hozzá tejet is, mert nem emlékeztem, hogy mennyire tejesek. Ez valahogy megalapozta a jó hangulatot, mert már az előszobában jót röhögtünk a bevásárlásomon. Meglepően oldott volt a hangulat. Náthás volt és köhögött. Mondta is, hogy a főnöke hazaküldte korábban, hogy kúrálja magát. A náthát egyébként nem csodálom, mert egyfolytában bagózik, viszont nem akarja, hogy a lakás büdös legyen, így az erkélyajtó állandóan nyitva. Én is kaptam egy kis takarót, aztán egy nagyobbat, végül a gyerekek rám borítottak egy harmadikat is, mert már kékült a szám széle. J A téma nagyrészt a tanulásról szólt, teljesen be van lelkesedve. Most már a család is teljesen idomult az elvárásaihoz, este nyolc után kuss mindenkinek, akkor ül le tanulni. Hogy ez hosszú távon hova vezet, abba most ne menjünk bele, de pillanatnyilag működik a rendszer. Mindannyiunkat tanulásra bíztat, mert a jövő mindenki számára elég bizonytalan és tanulás, állandó továbbképzés nélkül egyre kevésbé boldogulhatunk. Úgy ültem ott, mint a hülye gyerek, akit éppen kioszt az anyja.

Egyébként bármilyen jó is volt a hangulat, most már tényleg nem tudom, hogy a hidegtől voltam összedermedve nála vagy egy belső idegesség volt bennem és attól voltam olyan „fázós”. Tudjátok, hogy szinte féltem felmenni, ehhez  képest jól sikerült, de minden igyekezetem ellenére az járt közben a fejemben, hogy de szar szitu ez, amikor én vigyázok a számra, hogy miket mondok el, meg gondolom ő is kontroll alatt tartotta magát. Szóval, barátnők nem így dumcsiznak.

Most be kell fejezzem, mert megyek a kórházba, a kicsinek a kardiológiai papírjait kell intézni, a nagynak meg igazolást kell kérni az allergológián, hogy még mindig nem bírja, ha nő a fű.

***

Február 20.

Ember tervez, gyermekei végeznek … Éjjel órákon át azzal küzdöttem, hogy a nagyi lázát lenyomjam. Este már panaszkodott, hogy nem jó a közérzete, fogtam a homlokát, nyakát, nem lázas. . Gyanúsan korán elment aludni. Hajnalban arra ébredtem, hogy a fürdőszobában bóklászik. Nézem a homlokát, nem meleg. Pólója alá nyúlok, tüzel a teste, 39,2. Borogatások kézen, lábon, nyakon, vizes törölköző a testén, benne meg az Algopyrin. A priznic végül is segített, de szegény nagyon kivolt. Persze a suliban most lenne a legsűrűbb napja. Majd hozom-viszem, hogy legalább az aláírása meglegyen, meg orvoshoz úgyis vinni kell. Kiskölök már javul. Éppen időszerű volt, hogy helyette valakit ápolni kelljen.

*** 

Február 21.

Tegnap megérkezett a TV Shopból megrendelt palacsintasütő. Biztos láttátok már a reklámját. Nagyon guszta darabokat lehet vele elkövetni, bár, nekünk még egy sem sikerült. Meglepő módon párom lelkesült be rá, azóta is fogja a fejét, hogy lehetett így elvinni az erdőbe. Már ott beteg a dolog, hogy az alaptésztát kb. féléves mennyiségben kell a recept szerint legyártani és a hűtőben tárolni. Ha esetleg reggel-délben-este ezt szándékozna enni a család. Már a fogalmazástól a falnak megyek, mert magyarázza már meg nekem valaki, milyen a „vattacukorszerű” tészta?

Ki is juttatta eszembe a „Hurrá, nyaralunk 2001.” című írásomat? Mindegy, de ma megkapjátok, olvasgathatjátok. Ahogy átnéztem, rettentően sajnáltam, hogy tavaly nem születtek meg a Hurrá, telelünk; illetve a Hurrá, együtt voltunk Olaszban c. remekek. J

Fiúkkal ismét mérgesedik a helyzet, csak ideig-óráig hat a lebaltázás. Már megint érik a házi balhé. Kistesó valószínűleg a szerdai rutinvizsgája miatt ilyen lökött. Nagyon tart tőle, ami érthető, mert az oktató már megdicsérte, hogy ilyen gyenge kezdője mostanában nem volt.

***

Február 26.

Van valami ötletetek vacsorára, mert már nagyon unom a csirkét mindenféle feldolgozásban? Egyébként tele vagyok tettvággyal, igaz, nem nagyon mozdulok rá a saját ötleteimre. J De érezhetően jön a tavasz, mert állandóan ablakpucoláson és függönymosáson jár az agyam. Tegnap elpakoltam egy nagy rakás apró bizbaszt (ami egy hét múlva biztos, hogy visszakerül a helyére), próbálok lomtalanítani, virágföldet akarok venni, szóval jön a TAVASZ, akkor is, ha pillanatnyilag még befagy a fenekem. Az ablakot még nem kapkodom el, hiszen odakint zergekergető hideg van, de a függönyt végül kimostam, mert annyi por volt benne, csoda hogy nem kaptunk szilikózist. Innentől fogva végre volt értelme a portörlésnek is. Még a szekrények tetejére is eljutottam, amit pedig nem  nagyon szoktam erőltetni. Most olyan friss szaga van a lakásnak, de lelki szemeimmel már látom, hogy holnapra nyoma sem lesz ennek a frissességnek.

Gyurma közben elment a jegyzetboltba meg betűsablont hajkurászni. Aztán az első helyről fel is hívott, hogy a bolt megszűnt, neki tele a hócipője az egésszel, szerintem holnap vehetem én a nyakamba a várost.

***