Ez a Gyurma egyszer a sírba visz, érzem! Pénteken este 10-kor átmentek egy barátjával ide a közelbe egy sráchoz beszélgetni. Hogy olyankor már minek mennek bárhova is, ne kérdezzétek, én legalábbis nem értem. A haverja kocsival volt, hát azzal mentek át. Onnan el akartak menni bulizni valahova, erről nekem már nem is szólt. Gyurma útközben elaludt és amikor felébredt, éppen rendőrök vegzálták őket az M3-as mellett egy parkolóban, ahol többen gyorsulási versenyt tartottak. Na, onnan elmentek, kölyök megint bealudt (csak azt tudnám, ha ilyen hajcsis, akkor mi a fenének ment el otthonról) és EGER-ben ébredt fel az üres kocsiban, egy parkolóban. ??? A többiek sehol. Na, ott elszundikált hajnalig, akkor kiment a vasútállomásra, ahonnan felhívott, hogy mindjárt indul egy átszállós vonattal hazafelé. Reggel 8-ra be is futott. Ne tudjátok meg, milyen éjszakám volt, arról nem is beszélve, hogy legszívesebben kivertem volna a valagát. Már ha felérném J Nem lehetne, hogy ezek inkább megint három évesek legyenek?
***
Június 10.
Szombaton vendégek voltak a Balatonon, persze átadtuk a szobánkat, mi meg felkúsztunk a padlásszobába. Odafent mindenféle szigetelés ellenére kazánházi állapotok, pici ablak, kutya persze velem akar aludni odafent, tehát hangosan liheg egész éjjel. Aztán egyszercsak dobott magán egyet és onnantól csönd. Akkor meg betojtam, hogy ezt itt meg hőgutát kapott, vagy mi? Nézegetem a holdfényben, látom, szép egyenletesen emelkedik a horpasza, alszik, mint az a bizonyos a fűben, én meg itt virrasztok és lesem a légzését. Nem vagyok normális!
***
Július 30.
Ilyen nincs! Névnapomra kaptam egy üveg Garrone Cherry pezsgőt. Nagyon piros, nagyon édes, nekem spec az a pár korty, ami eljutott a garatomba, nem ízlett. Szóval, drága párom töltött két pohárba, majd letette az üveget a konyhapult sarkára. Egy óvatlan mozdulat, az üveg lepottyant, de nem tört el, hanem úgy pattant vissza a kőről, mint a gumilabda. Ennek következtében kb. fél üvegnyi vörös pezsgő úgy lövellt ki, mint a gejzír. Jutott mindenhova, főleg a falakra, plafonra, de még a gyerekszobába is, a számítógépre, de még az asztal alatti nyomtatóba is. A lényeg, hogy a vörös lé víz hatására fekete lesz, lemoshatatlan, így aztán még az este elautóztunk a Tescóba festékért és szerszámokért. Reggel ez lesz a program, nekiállunk festeni. Az előbb hívtak telefonon, hát még az is odaragadt a tenyeremhez. És mondja valaki, hogy az én uram nem tud valami extrém programot a névnapom alkalmából. De azért ne irigyeljetek!
Agusztus 11.
Megint Velencén jártunk a barátainknál. Rengeteget ettünk-ittunk, még többet fürödtünk a medencében. Egész szépen megkapott a nap, legalább nem a tengerparton kell leégnem majd. A kutyájuk borzasztó, állandóan folyik a nyála, de közben nagyon aranyos, mert mindenkiért nagyon aggódik, aki a medencében van. Bemenni nem mer, vagy csak nem szabad neki; de mesélték, hogy a múltkor egy barátjuk azt próbálgatta, hogy mennyit bír a víz alatt. Aztán a kutya úgy ítélte, hogy ez már túl sok lesz és beugrott, hogy kimentse. Persze ettől a hapsi majdnem szívrohamot kapott. Gondolhatjátok, váratlanul egy 45 kilós melléd csobban és még harapdál is a sátáni pofikájával. De a vízben legalább nem leszel nyálas… J
Kiskölök közben a barátnőjének intézi az ajándékot: egy sörnyitót, amibe bele lesz gravírozva a leányzó neve. Amikor nagy kerek szemekkel ránéztem, annyit mondott: nyugi, ez így lesz tuti. Jesszus, basszus. Közben addig játszott (esetében ez feltétlenül vadulást jelent) a kutyával, amíg az szerencsésen lefejelte. Ettől a kölöknek felrepedt az álla, jegeltük egy órát, mire legalább nem úgy nézett ki, mint egy kiütött bokszoló.
***
Szeptember 1.
Véget ért a nyaralás és egy enyhén szólva is kalandos hazaút után szerencsésen megérkeztünk. Salvataggiokról az idén: Marco és Mario vigyázták a terepet. Kiplakátozták magukat, rajzoltak két pálcika figurát, az alacsonyabbik volt Mario, a magasabbik Marco, de leginkább dög lusták voltak mind a ketten. Naphosszat fönt gubbasztottak a toronyban. Reggel kiírták a vízhőfokot meg a hőmérsékletet, aztán déltájban valamelyik motorcsónakkal bement jó messzire búvárkodni és szedett egy csomó fekete kagylót. A két hét alatt kétszer is láttam, hogy ellátták valakinek a lába ujját. A munka hősei. Ráadásul nem is voltak valami jó kiállású legények. L
Kiskölök nem a sátorban aludt. Innentől képzelhetitek. Ráadásul nem is nagyon akart egyedül jönni-menni, hogy legalább a távollétét kihasználhattuk volna. Maradtak az éjszakák, a fülledt trópusi éjszakák, amikor egyébként is a messzi távolba kívántad a párod, csak hozzád ne érjen a bőre. És a gyerek beszél álmában! Nem mondom, nem hozta ránk a frászt párszor. És álljon itt az „élménybeszámoló”, ha már megígértem:
aug.14. / Már csak azért is nekikezdek, mert könnyebb folytatni, mint elkezdeni. Ráadásul meg is ígértem egy könnyelmű pillanatomban. Utazás előtt pedig az embernek vannak könnyelmű pillanatai. Mi más magyarázná, hogy az útravaló vásárlása közben páromat folyamatosan kell elhessegetni a fehér pólók mellől, amikor otthon cirka 30 darab van. Igaz, főleg a fiúk szekrényében, de hát az se fordult még elő, hogy Gábor pólóban aludt volna nyaraláskor. Ez egyébként a legrosszab, ez az indulás előtti töketlenkedés. Amikor már minden összepakolva várja az indulást, de azért még ezt az apróságot betuszkolod, meg még azt is…
aug.15. / egész éjjel esett. Amíg ezen agyaltam, még több dolog eszembe jutott, amit nem pakoltunk be. Például kiskölök bringájának a sárhányója. Ez szerinte nem kell, mert nem trendi egy ilyen komoly gépen a sárhányó. Hát, szerintem meg a vizes valaga sem trendi. Közben őrületesen fáj a vállam. Fogalmam sincs, mitől akadhatott ki és mikor, egyszer csak eljutott az agyamig, hogy fáj. Talán ha egy kényszerzubbonyban hasra löknének, attól a helyére ugrana, ha egyáltalán az a baj. Kripli vagyok, de ez nem újdonság, minden nyaralásnak így indulunk neki. Hol van ez a tavalyi vérmérgezéstől? Aztán végre kora este lett és elindultunk. A legjobb időpontban, a fél nyaralóhely a kapunk előtt grasszál, lovas kocsi, busz, ami csak kell. Mi meg forgolódjunk ki a legjobb ívben a kapun ezzel a guruló nyaralóval a hátunk mögött. Már az első 50 km-hez egy óra kellett. Este fél 9-kor Körmenden meg az utcai streetball-verseny miatt lazán beterelnek egy lakótelepi parkolóba. Fogalmunk sincs, hol vagyunk, hogy jutunk innen ki, a városról már nem is beszélve. Egy helybélit megkérdezünk, „hogy jutunk innen a határhoz?”. Mire a válasz: „milyen határhoz?” Jézusom! Ausztriában trópusi eső és az elmaradhatatlan útépítések, mindez éjjel, lakókocsival a hátunk mögött, kamionokkal előttünk-mögöttünk, mellettünk. Ijesztő. Az egyik ablaktörlő menetközben lerepül. Én kiugrok, megtalálom, összeszedem, megyünk tovább, fél ablak előtt vízfüggöny. Szerencsére nem a sofőr előtt. Végre megállunk a szokott parkolónkban egy kis éjjeli pihenésre. A kocsi is alighanem örül ennek, mert az emelkedőkön már gőzerővel kellett fűtenünk, hogy a víz fel ne forrjon. Pedig odakint csak 17 fok van és esik. Mi lenne kánikulában?
aug.16. / hajnali 6-kor ébresztő. Lenne, ha már nem lettem volna eddig is ébren. Viszont 9-kor már a jesolói félszigeten hasítunk. A 35 km-es utat sikerül 2 óra alatt abszolválni. Remek. A helyünket gyorsan elfoglaljuk és irány a víz. A tenger eszelősen meleg. 26 fok van kiírva, de szerintem több. Ember nem is próbál tempózni se, csak mindenki ül a meleg vízben, mint vénasszonyok az igali termálban.
aug.17. / A délelőtt a biciglizés örömeivel telt. Természetesen első utunk pótkutyánkhoz vezetett, egy közeli kemping mellett lakó goldenhez. Le se izélt bennünket, hiába búgtunk neki a kerítésnél, mint a hülyegyerekek. Nincs szegénykém elkényeztetve, de azért ennél szeretetéhesebb lehetne. A lelkében nem is igazi golden. Dög meleg van, a bringázásba majdnem belepusztultam, és ráadásul a kilóim nem fogynak olyan ütemben tőle, mint reméltem, pedig izzadok, mint egy ló. A mosdóban egyébként is egy szemét tükör van, úgy torzít, hogy egészen a betege vagyok. Én nem is vagyok ilyen !!! nagyvalagú.
A parton rengeteg a kínai vagy vietnámi masszírozó, ettől aztán olyan kámforillat van, mint gyerekrendelőben influenza-szezonban.
aug.18. / Gáborom, mint az öreg görög a Bazi nagy lagziban, egész nap kezében az ablakmosó spriccnivel látható. Kis túlzással mindent ezzel tisztít, tálcát, ablakot, biciglit, gyümölcsöt J A bringázásból átmenetileg felmentést kapok, olvashatnék, de az első oldalak után belealszom. Olyan meleg van, hogy a mosogatásba is beleizzad az ember. Embertelen. És éjszaka sem jön az enyhülés.
aug.19. / A reggel hydromasszázzsal kezdődik. Csak 20 perc, de úgy elfárad az ember, mintha követ tört volna. Le kell szoknom az ülve napozásról, mert olyan csíkos a hasam, mint egy zebra háta. A hőségben nem sok kedvünk van enni. Ma lényegében egyszer ettünk, tonhalat rengeteg salátával. Meg egy kis fagyit. Éjjel aztán rémálmaim voltak: történelemből nem nagyon tudtam leérettségizni, pedig még anyós is ott ült a vizsgabizottságban. J Gyerek beszélt álmában. Teljesen összefüggéstelenül, viszont teljesen érthetően. Odahívott magához. De csak álmában, így amikor felriadt és meglátott, még frászt is kapott, miért vagyok ott. Vidáman elvagyunk.
aug.20. / Gyerek maszáj kalapot vásárol és további afrika-stíl cuccok beszerzését tervezgeti. Apja meg csendben idegösszeroppanást kap. Este maszáj szerelésben (leopárdpöttyös fürdőlepedőbe öltözve) fotózzuk a dedet, aki szerintem inkább úgy néz ki, mint egy anorexiás Flinstone Frédi úton az ökörkörbe.
aug.21. / Gyerek ipari mennyiségben eszi az olivabogyót. Fene a gusztusát. Este hazatelefonáltunk. Gyurma éppen moziban, kutyát a nagyszülők szittelték. Meg is tudom, hogy a gyerek az utasításaimnak megfelelően el akarta vinni a tüzijátékot megnézni az ebet. Aki ezt nagyon nem értékelte. Pedig tavaly jobban viselte, mint az otthoni rettegést. A lényeg, most én voltam a hibás, aki már megint hülye tanácsot adott a gyerekének.
aug.22. / Az első hét már eltelt. Mit eltelt, elrepült. A víz elképzelhetetlenül finom. Az ember lebeg benne egy órácskát és még mindig nincs kedve kijönni. Állandóan bujkálunk a nap elől, de még így is olyan barnák vagyunk, mint sok német még 3 hét napon fekvés után se. Igaz, ők 50 faktoros csodákkal kenik magukat. A szomszédba új család érkezett, három aprósággal. Akik mind apun lógnak. Anyu meg nyaral. Apu hurcolássza a kicsiket mosdóba, közértbe, napközben a vízbe, este fürödni. Amikor véletlenül egyedül megy valahova, akkor meg olyan visításra jön vissza, hogy Jesolóig hallatszik. A tűzhely megfejthetetlen okok miatt nem üzemel, így a főzést a mikróval próbáljuk megoldani. De. Spagettit mikróban nem lehet főzni. Csokitortát sütni viszont igen! Ez utóbbi igazán jó hír, csak az a francos torzítós tükör lenne a mosdó bejáratával szemben.
aug.23. / Ma az önállóság napja volt. Gyerek elment végre a teniszpályához. Apja egy idő után csatlakozott hozzá. Én meg egyedül kóborolhattam a boltban. Meg sajnos pénz nélkül. Na, ennyit az önállóságról.
aug.24. / A tenger mesés. Szokásunkká vált a vízben huncutkodni. Hiába, az embernek találékonynak kell lennie, vagy nagyon lemondónak. Éjjel végre megjött a várva várt vihar és az özönvízszerű eső. Ha ez nem hoz enyhülést, akkor semmi.
aug.25. / Kicsit még borús az idő, csepergős. Mivel itt még nem fogtunk ki tartós rossz időt, nem aggódunk. Örülünk, hogy kapunk végre levegőt és éjjel sem izzadjuk át a lepedőt.
aug.26. / A cavallinoi piac. Sokkal, de sokkal nagyobb, mint eddig bármikor. Rengeteg az afrika-árus, gyerek egészen meg is vadult. Igazából rajtuk kívül nem sok érdekes van. A többség kínai árus. Az olaszok pedig szemtelenül drágán kínálják azt, ami szép és jó. Meg azt is, ami nem szép és nem jó. Meg nem is olasz J
aug.27. / Napok óta fáj a bal vállam. Lehet, hogy mégsem volt olyan jó ötlet jól megdögönyözni a hydromasszázsban? A fájdalom már olyan erős, hogy önszántamból gyógyszert vettem be. De csendben szenvedek, mert egyrészt rajtam kívül senkit nem érdekel, másrészt, mit is tehetnénk… aligha nézetjük meg a közeli magánklinikán.
aug. 28. / Lassan eltelik egy újabb forró nap. Megint megizzad az ember már attól is, hogy lezuhanyozik. Megpróbáltam néhány fotót készíteni, de a férfiak nem túl együttműködőek. Közben a kertész itt gereblyézi a tűleveleket. Elég trehányul, ami azt illeti. Párom, aki irigykedve nézi, sokkal alaposabb lenne J
aug.29. / Fizettünk. Pakolunk. Ez egy rossz nap. Búcsúzni kell. Meg várni az indulásra. Az idő kifejezetten viharos, a tenger most pont olyan, amilyennek Gyurma szerette. Óriási hullámok a meleg vízben. Szuper. Most látszik, mennyivel nagyobb ez a lakókocsi, mint a régi. Mindent elpakoltunk, mégis lehet idebent mozogni, vacsorához asztalhoz ülni, kényelmesen aludni. Igaz, a biciglik még odakint vannak. J
aug, 30. / Még talán ma aludtam a legjobban. Talán a hazautazás gondolata nyugtatott meg. Megjegyzem, a tudatlanok nyugalmával aludtunk ilyen jól. Ha sejtettük volna, mi vár ránk, biztos nem alszunk egy szemhunyásnyit sem. Gond nélkül jutottunk el az autópályáig. Aztán bedugultunk. Jó ideje araszoltunk már a tűző napon, amikor egy benzinkútnál végre megtudtuk, hogy a nagy esőzések miatt Udinénél az autópályára csúszott a fél hegyoldal, ezért az az autópálya lezárva, Szlovénia felé kell kerülni. Megyek a shopba, ahol a pénztáros vigyorog és szerény 7 és fél euróért árul egy hevenyészett szlovén térképet. Szerintem ebből lesz ma a legnagyobb bevételük. A térkép egyébként szinte használhatatlan, majd minden ötödik helységnév van csak feltüntetve rajta, tiszta idegbaj a használata. A határon persze pénzt is kell váltani. A hírekkel ellentétben nem kellett volna, eurót is elfogadtak (volna). De mégis mennyit, ki tudja, mennyibe kerül az autópálya díj, amit szakaszonként kell fizetni? Persze, az előre megváltott osztrák matrica mehet a kukába. Remek. Óriási dugók, forróság. Maribor előtt egy szlovén Üvegtigrisnél megállunk valami harapnivalóért. A „szendvicset” a kezemben tartva akaratlanul is a film képsorai peregnek előttem. Akár itt is forgathatták volna. Látványnak nagyon fura, de azért ehető. Reméljük, a benne levő mikrózott majonéztől se pusztulunk. És akkor egyszer csak leszakad az ég. Jég esett, meg mindenféle fadarabok az égből. Plusz annyi víz, hogy egy autómosóban nem jön hirtelen ennyi a szélvédőre. Látni semmit nem lehet, de talán jobb is – gondoljuk, amikor egy-egy méretes fenyődarab zúg el előttünk. Félreállunk, vészvillogó bekapcsol és marad az ima, hogy senki nem rohan belénk az átláthatatlan fergetegben. Mert azért volt olyan is, aki vakon is nyomta a gázt. Fél 7-kor léptük át a magyar határt. Máskor ilyenkor már kipakolva szuszogunk a nyaralóban. A Balatonpart ijesztően kihalt, a szezonra már hírből sem emlékeztet. Nagyszülők, Gyurma grimaszolva fogadnak, ebben a pocsék időben csak minket vártak, de inkább otthon maradtak volna. Éjjel össze-vissza alszunk, én a gyerekágyban. Valamikor hajnalban még a kutya is bemászott hozzám, óriási volt.
aug.31. / 10 körül indultunk haza két kocsival. Benne 5 felnőtt, két felnőtt méretű gyerek meg a kutya, meg a nyári himi-humi holmi. Az aligai leágazásnál a BMW részéről annyi, vize felforrt, ő nem vesz részt a továbbiakban a közúti közlekedésben. Autómentő? Reménytelen ügy. Autóklubtagként is 50 ezer forint egy fuvar. Ennyi erővel már rájuk írathatnám az autót is. Vontatókötél, Voyager úgyis ehhez van szokva, ráncigálja a karaván passzívabb részét. A volánnál már persze nem Gyurma ül, hanem a nagyapja. Ez azért is szerencsés, mert az izgatott ifjú rövidesen elalszik. Teljesen szabálytalanul vonulunk végig az autópályán, a leálló sávban, szerencsére az egyetlen rendőr cirkuszosokkal van elfoglalva. A 100 km-es utat alig 4 óra alatt teljesítettük is. Új rekord! Budaörsön kocsi a szerelő udvarára be, néhányan az éppen érkező 40-es buszra (jegy nélkül) fel és lassan haza is érünk. A nyaralás is nagy élmény volt, na de a hazaút … erre talán még jobban fogunk emlékezni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése