Hát, a gép nálunk is elég sokat vacakol, időnként valami vírus is bekúszik a halálosan komoly szűrőkön át is. Olyankor persze nemzeti gyász van, a fiúk a hajukat tépik, mire megoldják. Ha tudják. Gábor is tiszta para, ha idegen jár a lakásban, legyen az szerelő vagy villanyóra-leolvasó, postás vagy bárki. Pedig innen csak engem lehetne elvinni, se ékszer, se pénz. A nagyobb darabokhoz meg daru kellene, azt csak kiszúrják a szomszédok. Azért ez olyan szar, hogy mindenkiben a gengsztert látja az ember, mintha a tisztességes emberek már kihaltak volna, pedig nem. Csak már zsigerből retteg mindenki.
Tudom, már várjátok, hogy anyósról írjak, hát van is mit. Ebéd megint nálunk a szokásos beszólásaival. Ő most nem eszi a csirkét, mert azt mondták a tévében, hogy influenza van. Mondom, ettől nem kell félni, mert ez még tyúkot se látott, műcsirke, nem háztáji. Na, akkor meg az volt a baj. Volt kolbásszal dugott karaj, de az meg disznóból van, azért nem kell. Ja, mint a rántott hús nála, na mindegy. Persze a legnagyobbat akkor alakította, mikor ebéd után felmentünk együtt a temetőbe. Gáborral ott vettük meg a virágot, ő csak kérdezgette a néniket, hogy mi mennyi, aztán felháborodott és inkább nem vett semmit. Viszont később mondja Gábornak, hogy azért apád ennél többet érdemelne. Na, ott majdnem elhagytam az úrinői státuszom. Nem jött fel a férje sírjához, amikor hívtam, merthogy nem ér rá (millió dolga van tényleg, egyik sorozat követi a másikat, nincs öt perc, amikor el tudna szabadulni), soha egy szál kórót nem hoz, de amit mi viszünk az kevés… Sikerült a fiát felhúzni, én meg már emiatt is legszívesebben betakartam volna. Némi földdel mindenképp.
Mostanában egyébként is nagy arc. Tegnap is bejött a boltba. Nyitva hagyja az ajtót, mert neki kabátban melege van. A fia meg fagyjon meg, világos, mert ugye nincs fűtés, ha ő kiengedi azt a kevés meleget, órák alatt sem melegszik vissza. Szerencsére most nem kért kávét, mert akkor azért mondtam volna, hogy inkább meghívom a szomszéd presszóba. Viszont eszébe jutott, hogy a Kaiserben hagyta, amit vásárolt, mert nem kosárral vásárolt, hanem kocsival. Azt meg csak visszatolta a helyére, de nem vette ki belőle a cuccot. Picit szenilis csak, nem?
Visszatérve a temetőhöz. Felszállunk mindannyian a villamosra, ami persze tele, az anyu átadta neki a helyét. Mire a szemközt ülő srác meg az anyunak. Jóanyám persze nem ül le, mert ő úgyis mindjárt leszáll, mire anyós átül oda, mert ő úgysem szeret háttal utazni (örülne, hogy ülhet). Aztán amikor leszállunk, utánunk kiabál, hogy „drága gyermekem, holnap majd bejövök a boltba”, mert azt mindenkinek tudni kell, hogy az ő fiának boltja van. És be is jön. És kezdi mondani, hogy a Gyurmától milyen csúnya dolog, hogy nem jön fel a papa sírjához. Megjegyzem, eddig mindig feljött, bár ugyebár a nagyapját soha nem is ismerte. Anyós se mesélt neki soha róla, az apja se nagyon, de azért kötődjön. Én meg nem is neheztelek rá, mert pont anyós ne játssza meg a fene nagy áhitatot, amikor ő is csak akkor jön, ha hozzák, magától véletlenül se, pedig hát ő a felesége volt.
Más. Már Gábor is szóvá tette, hogy Gyurma túl sokat kavar mostanában a Krisztivel. Közben kiderült, hogy ezek nagy részéről a kislány szülei nem is tudnak, ő olyankor elvileg a barátnőivel van. Hiába mondom, hogy ebből még nagy lebukás lesz, mert ez egyszerűen törvényszerű, nem hisznek nekem, pedig hát még élénken emlékszem, hogy ezek a dolgok hogy mennek. J A kicsi meg… lábadozik a szakítás óta. Agyára ment már a Dóri az állandó féltékenységével, de persze hiányzik is neki. Hétvégén gólyabál lesz, ahova készül erősen, mert kinézett egy kis elsőévest. A nevét is tudja, meg azt, hogy nem jár senkivel. Vett egy új inget, nyakkendőt és lelkigyakorlatot a csoporttársnőktől. A mixer papírjával nagyjából kitörölheti, bár ahhoz elég kemény az a „diploma”, de sehol nem tudja magát eladni nyári munkára, de még év közben sem hétvégi kisegítőnek.
***
november 7.
Hát, kutya ügyben hozzám a legjobb helyre fordultok, én aztán mindent megértek, együttérzek. J Az biztos, hogy kell bizonyos fokú lazaság a kutyatartáshoz, főleg lakásban. Tisztaságmániásoknak nem ajánlott. Én már arról is leszoktam, hogy naponta többször felmossak, jó ha egyszer megteszem, akkor sem fertőtlenítek, mert nem használ az senkinek.
A hátam nekem is fáj, de nem hiszi el nekem a családom se, pedig sokszor ordítani tudnék már az állandó fájdogálástól. Mondjuk, ma is akkorát rántott a busz a karomon, nem is tudom miért fáj hol a jobb „szárnyam”, hol a bal. Visszatérve a családra, amíg nem látványos a dolog, mondjuk púpom nő vagy ilyesmi, addig úgysem érdekli őket, hogy fájok. Merthogy nem látványos, mint egy lábtörés.
Kiskölöknek a szülinapjára kitaláltam, hogy vegyünk neki egy rendes kis franciaágyat. A Kika-ban láttam is egy helyes rattanfejű futonágyat. Most éppen akciós is. Igazából Gyurmának is kellene, mert Kriszti egyre többször alszik itt, de az úgy imádja a régi ágyát, hogy nem szempont, hogy a kis barátnője a falvédőn alszik szinte.
Na, megyek lomtalanítani a ruhás szekrényt, mert annyi olyan cucca van mindenkinek, amit már lassan évek óta fel sem vesz, az újak meg már nem férnek be. A turi meg vagy beveszi vagy megy a családsegítőnek. Bár, férficuccok nem érdeklik őket, úgyhogy nem ebből fogok meggazdagodni.
Szerdán egyébként Bogival színházba megyünk. Csórikám a Padlásra vett jegyeket, ami nekem nem egy örömhír, de legalább színház, mert lassan már az idejére sem emlékszem, mikor voltunk. A Padlás meg… utoljára akkor láttam, amikor Gyurmáék adták elő az általánosban. Pici fiam volt a Rádiós. Elő is vettük a fényképeket, és még ő is elvigyorogta magát, hogy milyen helyes kis pasi volt, most meg egy kétajtós ruhásszekrény.
Kiskölök gólyabáli románca nem nagyon alakul. Tudják egymás számát, de most a vizsgákra koncentrálnak. Hát, ez nem úgy hangzik, mint egy fantasztikus viharos szerelem. Nem baj, ő tudja, mi kell neki. Majd pénteken meghülyül úgyis, mert a szülinapi bulijára a Marcangolóba a Dóri is elmegy, mert akkor akarják visszaadni egymásnak, ami még náluk maradt (papucs, póló stb.) Mindenesetre hülye egy időzítés, szerintem.
***
november 14.
Vasárnap kiskölköt ünnepeltük, 20 éves lett a szentem. Ebéd szokásos anyós felhangokkal. Adta a kiváló nagymamát, közben ha Gábor nem szól neki, eszébe sem jut, hogy a kisebbik unokájának most van a szülinapja, a hanyadik meg végképp nem. Gyerek a nagy ünneplés közben egyszercsak elindult, mert az Ikeá-ban ültek össze a másnapi zh-ra számvitelt gyakorolni. A múlt héten összehozott egy művészettörténet ötöst, viszont az idegenforgalmi földrajz dogája eltűnt, mert nem írta rá a nevét, most azt vadássza. Ilyenkor nem tudom, mi van, ha esetleg nem kerül elő, gondolom úgy veszik, mintha meg sem írta volna, az meg elég gáz lenne.
Voltunk a Kiká-ban, az ágy tetszett neki, meg is rendeltük, két hetet kell várni rá, nem is értettem. Ehhez képest másnap telefonáltak, hogy megjött az ágy, mehetünk érte. Mondjuk, ez most kivételesen jó hír volt, de hogy a saját készleteikkel ennyire ne legyenek tisztában… Nem mondom, hogy percek alatt összedobtuk, mert kínlódtunk rendesen, mire a trükkre rájöttünk, de most nagyon helyre kis szobácskája lett. Gyurmához bevittük a kanapét, centire elfért, így ha akarják, kinyithatják, ha meg nem, akkor kényelmesen nézhetik a filmeket.
Gyurma az ebéd után hazavitte a nagyanyját, aztán a Krisztit is, héba-hóba had lássák az ő szülei is. Mi közben itthon régi videókat nézegettünk, amikor a kicsi még fél éves volt, a nagy három. Hogy ezek milyen édesek voltak! És hogy elrohant húsz év! Hihetetlen.
Jóanyám persze beszólt anyósnak, mert állandóan az influenzás csirkékkel jött, hogy „az is csak döglött csirke, amit a testvérééktől kap”, merthogy tuti nem élő. De az ő humora nem anyósnak való, megint van durci, viszont a kergekóros marhavadast azért csak lenyomta a drága mama. Persze, ha nem eszi, akkor éhes is maradt volna J
Jut eszembe, nincs momentán egy ügyes, olcsó, ráérő csőgörény-ismerősötök? Mosogatóm teljesen megadta magát. Gábor a szifont leszedte, az olyan tiszta, mint a Balatonpart ápoltabb helyeken, de a víz baromira nem akar lemenni. Még jó, hogy szűrőt használok. Más meg beleenged mindent, de gondja semmi. Már mindenféle atommal próbálkoztam, tenyeremen vízhólyag a pumpálástól, de sehol semmi eredmény.
***
november 15.
Fél tíz és még sehol az ablakosok meg a csőgörény. Nem lesz ez így jó! Lakás már teljesen szétrombolva, munkára előkészítve, emberek meg sehol. Közben meg már a muskátlikkal kellene foglalkoznom, mert az is egy félnapos meló, de a csőgörény előtt nem akarok belekezdeni, mert elég nagy koszolással jár, és ne abban henteregjen a szaki. Hülye vagyok, hogy még én vagyok rá tekintettel!
***
november 16.
Na, ezen is túl vagyunk, nem volt semmi. Itt paráztam, hogy nem jönnek, felhívtam mind a két brigádot, hát éppen kanyarodtak be az utcába, egyszerre álltak meg a kapu előtt, csak úgy tódult befelé a sok szakember. A csőgörényes pali volt vagy 120 kiló, alig bírt leülni a mosogatószekrény elé, de ügyesen bebűvölte a görényét a lyukba, igaz ehhez szétgyalázta a spéci szifonomat, a mosogatógép csövét újra bele kell majd ragasztani, addig viszont a rendes mosogatót sem tudom használni nyugodtan, mert maga alá csinál. Viszont a víz szörcsögve ömlik lefelé a csőben, és ez már öröm. Mindig a dolgok jó oldalát kell nézni! - ez a mára rendelt jó tanácsom és okosságom csak nektek, csak most és főleg ingyen. A csőgörény viszont drága volt.
Közben ablakosok kikapták a hálószobai ablakot, berakták az újat és akkor kiderült, hogy a lyuk íve meg az új ablak köszönőviszonyban sincsenek egymással. Ettől kicsit idegesek lettünk mindannyian, mert ugyan ez az ő saruk, de újat csinálni elvileg hat hét, addig meg csak nem lehetünk ablak nélkül. Aztán elrongyolt a főnök valami spéci anyagért, amiből bejárati ajtókat csinálnak, aztán azzal pótolták ki az ívet, kívülről nem látszik, bentről is kapott takarást, de ha egyszer majd szétszedi valaki, akkor azért látja majd, hogy ez micsoda fusizás. Ezzel aztán volt is annyi plusz melójuk, hogy még este hatkor is itt krampácsoltak. A fürdőszobába meg elfelejtettek katedrálüveget rendelni, így sima, átlátszó üveg van az ablakban, ami azért egy fürdőszoba esetében nem túl ideális. Őrület. Állnak majd a hapsik a klotyó előtt és lógatják a lompost a szomszéd képébe, hogy az én hab testemről már szó sem essék. Na, Gábor aztán hozott valami fóliát az üvegre, amitől elvileg úgy néz ki, mintha, pedig nem… Mindegy, úgyis veszünk elé az Ikeában faredőnyt.
Kiskölök elvileg tanulmányi kiránduláson volt a mixeresekkel a budatétényi Pezsgőgyárban. Aztán este, amikor hazakolbászolt, kiderült, hogy a kirándulás elmaradt, mert egy kocsiba nem fértek be nyolcan (itt már el is vesztettem a fonalat, hogy mi az, hogy kocsi…), ezért a szokott helyükön koktél-gyakorlás címszó alatt úgy beszoptak, hogy vigyorgott itt egész este, mint a tejbetök. Ittak fejenként 8 koktélt, majd végül az oktatótól kaptak egy Tequila-bummot (már a neve sem hangzik jól), ami a gyerek szerint feltette az estére a koronát, mert addig még spiccesnek sem érezte magát. Tökéletes befejzése volt a napnak, mert a romtalanítás miatt már úgyis alig álltam a lábamon, meg nem voltam túl elfogadó hangulatban sem. De a szobája teljesen rendben várta az elnyűtt ifjút, aki viszonylag korán nyugovóra is tért.
***
november 17.
Ma elvittem a bömcsit a szerelőhöz, holnap a Golfot kell, közben befizettem vagy félmillió forintnyi számlát, de a hét végére úgy néz ki, végre egyenesbe kerülünk és végre nem kísértenek a rémálmok a rengeteg kifizetetlen számla miatt. Mellesleg megérné egy pszichomókusnak összegyűjtenie az álmaimat, szerintem utána ő is kollégához fordulna, mert totál becsavarodna. Na, én is így vagyok vele. Gábor szerint ő soha nem álmodik, szerintem én helyette is. Van hogy felébredek, de mikor visszaalszom, ott folytatom, ahol felébredtem. Vadabbnál vadabb dolgok, de erotika sajna még véletlenül sincs benne soha, csak tömény marhaság. Sajnos.
Jaj, még egy adalék a múltkori mesteres naphoz. Csőgörény a konyhában, ablakosok éppen verik szét a hálószobát, ajtó tárva nyitva, mert hordják az anyagot, én meg a muskátlikkal molyolok. Éppen kifelé megyek a lépcsőházba, amikor egy pasi áll az ajtóban, keze tele papírokkal, hogy csókolom, jöttem a szőnyegért. Na, mondom, van itt vizes, ablakos, de tuti, hogy a szőnyegemet nem viszi sehova, bár erősen ráférne. Házőrző kutya meg háttal az egész zsibvásárnak alszik a franciaágyon, mit neki flex, meg csengő, tőle aztán vihette volna az ipse a szőnyeget, tévét, bármit, csak az ágyat ne.
Egyébként Nórám, teljesen normális, ha Jack kiakad a szokatlan dolgokon. Fiatalon még ilyen kis beszariak. Morc is teljesen kiakadt, amikor az első nyáron hazajöttünk a Balatonról és meglátta a csillárt, mert olyan a Balatonon három hónapig nem volt, ő meg már elfelejtette, hogy itthon látta már korábban. Aztán egyik éjjel a szomszéd beállt a kertbe egy kis utánfutóval, reggel lementünk, kutya meg talpig berezelve ugatta körbe, mert az még este nem volt ott.
Kocsi… ti tudjátok, mi a franc az a „longlife” csomag, amiért egy sima olajcsere esetén a hozzávalókon túl el lehet kérni 30 rongyot? Igazából a szerviz se tudta elmagyarázni, de a számlában azért benne maradt. De egyébként is, odavittük a kocsit 8-ra, 11-kor elhoztuk, ez nálam három óra, ezt se töltötték munkával, de a számlában négy órát tüntetnek fel. Ezek szerint a kocsinak még ott kéne lenni a szerelő kezei között, közben meg Gábor már az üzletben van vele. Na jó, remélem nem az üzletben, csak előtte.
De azért volt valami jó is a napban. Ikea. Adventi koszorúhoz alapanyagok már a szatyorban lapulnak, na jó, nem koszorú lesz, de valami szépséges, ha el nem rontom J Mellesleg a reluxát is megvettem, ha már tulajdonképpen azért mentem. És leültem egy kapucsinóra meg egy isteni túrótortára, olvasgattam picit a napsütésben. Úrinőre vettem a figurát és élveztem volna, ha… Mindig van egy HA. Mellettem ült három fiatal pár, apukák, anyukák és másfél év körüli gyerkőcök, akik még csak nem is vásárolni ültek be, csak üldögélni. Fújták a füstöt ezerrel, már ezért gyilkolni tudnék, nem is miattam, de a kölkök miatt, mert úgy szívni-fújni, hogy a kölköd az öledben ül, szerintem nemkicsit durva. Szegény aprók, ezek már akkor láncdohányosok lesznek, amikor még ki sem tudják mondani, hogy cigi.
Most a vasalnivalónak kéne nekiugranom, de édes kutyám pillanatnyilag még rajta alszik. Ezért érdemes volt mosni. Hrrr…
***
november 20.
Hát lányok, voltunk a Bálon Bálinton. Totál gondban voltam előtte, hogy miben is kell egy ilyen helyi bálocskába elmenni. Mert hülye amerikai filmekben azt látod, hogy virágos, tarka ruhás nők, cowboy kalapos férfiak, madzag nyakkendő, kockás ing (vagy nem jó filmeken növök fel). Kérdezem a nagybátyám feleségét, hogy mégis mit illik felvenni? Mindegy, mindenfélét szoktak – mondá ő. Na, köszönöm, ettől nem lettem sokkal okosabb. Na, akkor kitaláltuk Gáborral, hogy szoknya, nadrág, osztrák ing és blúz; szépen egyformában. Mégiscsak sváb település. Erre már a nagynéném hosszú, sötétkék, vállnélküli bársonyruhában pompázott, nagybátyám öltönyben. Unokahugom pasija is öltönyben. Először totál kellemetlen volt, de amikor kezdtük volna kicsit alulöltözöttnek érezni magunkat, tényleg láttuk, hogy van ott minden. Aztán arról volt szó, hogy lesz vacsora. Erre kiderült, hogy ide az italokat, rágcsákat is mindenki viszi, amiről persze nem szóltak előre. De volt büfé, ahol azért lehetett venni ezt-azt, nehogy már üres kézzel üljünk a hosszú (vagy 20 személyes) asztalhoz. Menetközben kiderült, hogy a helyi férfikórus, meg maga a település is nagyon jó kapcsolatokat ápol Csaroda nevű ukrán községgel. Vagy még árvizes korukból támogatták őket vagy pusztán azért, mert itt is sok a szabolcsi betelepült és Csaroda beregi község, szóval szomszédos területek. Ez nem derült ki egész pontosan a számomra. Szóval, most a csarodaiak hozták a vacsorát, beregi töltött káposztát, amit anyóson is sokszor csinál: töltike paradicsomos szószben megfőzve. Finom, meg ismerjük is, de ennyi volt az össz vacsora, azért többre számatottunk, azért is mentünk jó éhesen. Viszont a férfikórus egészen profi volt. Abszolút színpadképes produkció. Én tulajdonképpen már azon ledöbbentem, hogy a mai világban ennyi 40 és a halál közti pasit rá lehet venni az éneklésre (minőségi éneklésre), mert hát ehhez sokat is kell gyakorolni. A csarodaiak pedig hoztak egy férfi és egy női énekest, akik halál profin énekeltek különböző rockopera-slágereket.
Később volt tánc meg tombola. Sajnos se beregi szilvapálinkát, se szilvalekvárt nem sikerült nyernem, pedig ezeket Gábor nagyon szereti, a kis csuporba pedig én lettem volna nagyon beleszerelmesedve. Én egy dupla csomag teát nyertem, amitől csak azért lettem csöppet ideges, mert pont délelőtt vettem három félét is, hogy a kutyasétáltatások után majd milyen jól fog esni. Legalább egy kis belevalót nyertem volna J
Szőrös haveromat csókoltatom, sokat emlegetjük. A mienkére a pezsgős üveg látványa hat úgy, hogy inkább elbújik az asztal alatt. Ismeri már Gábor technikáját, abból vagy spricc lesz vagy repkedő alkatrészek. A porszívót sem szereti, az egyiket. A másik nem izgatja, azzal akár át is mehetnék rajta.
Kisfiam meg rózsát kap a szoláriumban a pultos csajoktól. Ilyenek vannak J Most éppen barlangászik valamelyik barlangban, részleteket nem tudok, Gyurma meg misén ül. Ő úgy érzi, kényszerből, pedig Kriszti igazán nem várja el tőle, de próbál bevágódni a papánál.
Jaj, istenem, reggel hogy jártam. Ezt mégsem mesélhetem el terített asztal mellett… Jövünk haza a sétából, Morc erősen szaglászik a kerítésnél, benézek, egy döglött macska fekszik a bokor alatt. Na, pórázon viszem fel a kutyát, mielőtt még „levadássza”. Mondom Gábornak, hogy jöjjön, mert egy hullát kéne becsomagolni. Erre lefehéredik és a kezembe nyom néhány szatyrot, és megbíz a feladattal. Mintha én sokkal hősiesebb lennék. De ott sem maradhat! Macsekot a hólapáttal nagy nehezen kihúzkodom a bokor alól. Valami szerintem elcsaphatta, aztán vagy bedobták a kertbe, vagy még volt ereje bemászni és ott elhalálozott, mert a szája véres volt, de amúgy nem sok látnivaló volt rajta. Kesztyűs kezemen nylonzacskók és úgy tolom befelé egy kaiseros szatyorba. Ezúton üzenem, hogy egy döglött, fagyott macska nagyobb, mint egy bevásárló szatyor, a harmada kilóg belőle. Aztán hova is tegyem? Más ötletem nem volt, holnap úgyis viszik a kukát, hát beleszórtam fél zsák falevelet, rá a macskát, rá a zsák másik felét, aztán remélem az öregasszony nem guberál mostanában, mert még meglepődik majd. De nekem se tett jót az akció, mert remegett kezem-lábam, amikor felmentem. A hős férjem meg csak azon aggódott, hogy a faleveles zsákot is kidobtam vagy sem, mert lassan újra lehetne seperni az óriási gesztenyefa alatt?
***
november 30.
Gábor még a múltkor, focizás közben megrúgta a falat. Mondom én, hogy nem foci az, hanem pankráció. Szóval, kenegette, fáslizta a lábfejét, most már menni is alig tud, időnként aludni se, olyankor meg persze én sem. Aztán fél éjszaka azon filóztam, hogy hogy vizsgáltatom meg orvossal, amikor nem találja a Taj-kártyáját. Úgyhogy ma reggel először is ezt menterm elintézni. Gyerekek már félálomban automatikusan írják alá a különböző meghatalmazásokat, mint tanuk. Ilyenkor azért jó, hogy már nagykorúak, legalább ez nem gond. Szóval, ma este meg színházba megyünk. A Pestiben nézzük meg a „Lónak négy lába van, mégis megbotlik” c. darabot Eszenyi Enikó rendezésében. Pár képet láttam a darabról, meg olvastam egy kritikát, amiben rendesen lehúzták, szóval kicsit félek előre is. Az is érdekes lesz, ahogy Gábor majd besántikál, mert oda kocsival bemenni reménytelen. Pont ez kell szerencsétlennek. De hát ha a lónak négy lába van, mégis megbotlik, akkor … szóval, értitek a párhuzamot? J
***
december 1.
Tegnapi színház érdekes élmény volt! Mondhatom, kellemes csalódás. A Pesti ugyebár egy elég apró kamaraszínpad, aztán bejöttek a színészek sminkelést, mert nagyon hülyén néztek ki. Persze, kiderült, hogy ez a koncepció, és lassan arra is rájöttünk, hogy bármennyire is ódzkodtunk előre, mi itten mégis csak szórakozni fogunk. És nem is rosszul. Érdekes volt a szöveg is, mert ugyan a darab a 19. században játszódik, mégis úgy érzed, mintha mai beszólásokat hallanál. Röviden a történet: egy fiatalember (Szőcs Artúr – milyen helyes!), behízelgi magát Moszkva társasági életébe. Jó állást és gazdag menyasszonyt szerez magának. Minden terve sikerül és már csak egyetlen hajszál választja el a végső diadaltól, amikor egy sértett asszony bosszút áll. Játszott benne a Papp Vera, Rajhona Ádám, Tordy Géza, Szegedi Erika, Börcsök Enikő, Bárdy György, hogy csak az ismertebbeket említsem. Az első sor előtt a zenészek ültek korhű, orosz ruhákban, meg parasztfiúknak öltöztetett (iszonyatos parókákkal, de ez kellett) énekkórus. Istenien illeszkedtek a zenés betétek a darabba. A végén, amikor mentünk kifelé, sokfelől visszhangzott a szállóigévé lett „Jegornak hívják és göndör a haja” refrén. Szóval, senki ne ijedjen meg, ha a Négy lába van a lónak, mégis megbotlik c. darabra akarja valaki elvinni vagy önszántából keres egy szórakoztató darabot. Én csak ajánlani tudom.
***
december 5.
Morc megint tüneményes volt, de hát ez nem újdonság. Nem is tudom, mi lenne velünk sokszor e nélkül a szőrös családtag nélkül. Történt ugyanis, hogy a vasárnapi ebédnél odaadtam neki a levesből egy kis bütykös, cupákos csontot egy számára idegen fémtálban. Ült mellette és nem merte kivenni belőle. Erre én négykézláb állva mutatom, hogy mi lenne a feladat. Néz engem elkerekedett szemekkel, de nem mozdul. Na, akkor a fogammal ráfogtam a csont egyik végére és kiemeltem a tálból. Akkor puhán odanyúlt, ráfogott a másik végére, és fogtuk ketten a nagy csontot. De olyan óvatosan fogta, kicsit se gondolta, hogy elzavarhatna engem. Egy kcsit húzkodtuk egymás között játékosan a csontot, aztán nagylelkűen elengedtem. Akkor aztán nagy akkurátusan nekifeküdt és dolgozott rajta rendesen, de a táltól továbbra is frászt kapott, ki tudja, miért. Este meg mindig úgy ült le, hogy nekem dőlt vagy a lábam alá feküdt a kanapénál. Gábor kezdte fésülni, attól meg úgy álomba ringatta magát, hogy a végén a szokásos bundarázásra sem ébredt fel. De ezt nemkutyásoknak ne nagyon meséljétek, mert meglesz rólam a véleményük rendesen J Kicsit se vagyok hülye – szerintem. Más kérdés, hogy atacskóval nem biztos, hogy ezt el mertem volna játszani, mert az lehet, hogy megevett volna, ha a kajája körül sertepertélek. De hogy morgott volna veszettül, az tuti biztos.
***
december 9.
Apró örömök… Este már lefeküdtünk, Gyurma meg Krisztit vitte volna éppen haza, amikor jön fel rohanva a kertből, hogy kigyulladt a kocsi. Beindította, hogy levakarja róla a jeget, egyszercsak dőlni kezdett belőle a jó égett bakelit-szagú füst és a kislány még valami belobbanás-félét is látott a szélvédő előtti levegőrácsoknál. A gyerek gyorsan kikapta a kulcsot és jött szólni. Gábor rohant le, lekapta az akkumulátorról a sarukat, hogy teljesen áramtalanítva legyen a kocsi. A nudli kis zseblámpa fényénél nem látott semmit, majd világosban kiokoskodjuk. Ez így karácsony előtt igazán jókor jött. Igaz, hogy 20 éves a kocsi, de ez BMW-nél nem kor, ezek a kocsik éppen az elektromos rendszerükről híresek, hogy abban örök időkig megbízhatóak. És igazán nincs elhanyagolva, hiszen állandóan átnézi a szerelő. Mindenesetre most jól megijesztett bennünket, lehet gondolkodni, mi legyen a további sorsa. Meg leginkább, hogy hogyan vigyük ki a szerelőhöz.
***
Na, kocsiról reggel Gábor kiderítette, hogy valami testkábel szakadt el, ami az akkumulátortálca és a motor között van. (ha jól mondom) Ennek a szerepét valami vékonyabb kábel vette át, nem bírta a terhelést, leégett róla a szigetelés. Persze, ha szétbontják, majd kiderül még majd tuti mindenféle más gebasz is. Amilyen szerencsénk van. De ha mondjuk mindez a visszaúton történik, amikor meleg a kocsi, a motor, a vezetékek, az tuti biztos, hogy leég az egész kaszni. És a szerelő szerint erre nem magyarázat a kocsi kora, mert ez simán előfordulhat egy új kocsival is. Baromi megnyugtató. Szerelő egyébként aranyos volt, Gábor felhívta, hogy esemény van. A srác még örült, hogy csak ennyi. Mondja neki Gábor, hogy a testkábel el van szakadva, mire mondja a gyerek, hogy „hát, ez nem jó”. Ehhez ismerni kéne a fazont, egy örök mosolygós, 40 körüli nagy mackó gyerek, nőgyógyásznak is elmehetne, mert rögtön megnyugszik tőle az ember, ha látja. Nála ez a „hát, ez nem jó” már a teljes izgalom jele.
***
december 13.
Gábor vett egy csodás normann fenyőt, jó két méteres. Még jó, hogy kicsit akart venni J De az Auchannál beleszaladt 3.690 forintért és úgy döntött, hogy az nem pénz ezért a csodás példányért. Ijedtemben vettem is még karácsonyfadíszt, pedig szerintem eddig is volt vagy két fára való. Hajnalban végre megalkottam a karácsonyi menüsort, összeszedtem a recepteket, összeírtam a hozzávalókat és eldöntöttem, hogy mindennap hozok haza belőle valamennyit, akkor nem kell egy összegben annyit költeni meg a kocsit telepakolni. Meg főleg cipekedni. Ehhez képest egy kiló cukrot pipáltam ki eddig a listáról J
Közben beszéltem a szerelővel, a kocsiban a fűtésház égett ki. Ne kérdezzétek, mi a franc az pontosan, mindenesetre ebben több alkatérsz is van, kompletten kellene szerezni bontóból. Már csak azért is, mert újonnan az ára veri a kétszáz lepedőt. Na, ma reggel kezdtem a vadászatot, csodák csodája egyet találtam is, az apu már úton van hozzá, zsebében a szerelő telefonszámával, hogy fizetés előtt még egyeztessenek. Az alkatrész így bontva is 25 ezer, de ez még elmegy, a szerelő meg nem szokott indokolatlanul lehúzni, rendes srác.
Szóval az élet zajlik, a dolgok kezdenek megoldódni, a karácsony közeleg, és ha Gyurmának találnék végre egy fekete öltönyt, ami jól is áll rajta, már nem is lennék zizi. Ugyanis a hét végén Ausztriába megy karácsonyozni az OVB-vel, oda nem jó az ő sötétszürke öltönye.
Kiskölöknél itt volt a legjobb barátja. Már kora délután arra értem haza, hogy pakolnak kifelé mindent egy jó koktélhoz. Kivételesen én is kaptam, gondolom azért, hogy ne emeljek szót a korai szivornyázásért. Gyorsan csináltam is néhány isteni hotdogot a frissel sült bagettjeimből, mert különben itt álltunk volna fejre mindannyian. Én legalábbis biztosan.
Gábor éppen hívott, hogy mit csinálunk? Mondom, neked röntgenszemed van, hogy így ráéreztél mikor kell minket rajtacsípni egy kis kilengésen. Szegény, rá is rá fért volna, hihetetlen diliház volt a héten. Múlt héten meg akkora csend volt, akkor attól volt kiborulva. Munka persze van, megállás nélkül dolgozom én is fent a galérián, mégis mindennap úgy jövök el, hogy lenne még mit csinálnom. Nem is értem, minek futok haza délben. Húsz évesek, nem óvodások, de hát a vendéglátós is itt hal éhen kezében a koktélos pohárral. A másik meg… menet közben valahol a városban, mert haza már csak este esik be.
***
december 16.
Most értem haza Nóráéktól, kutyalátogatásból. Jaj, hogy ez a Jack micsoda egy édes pofa! Ha nagyon unjátok, elhozom, szerintem jól meglennénk. Bár, hogy az én szőrösöm mit szólna hozzá… A 139-esről rátelefonáltam a kölykökre, hogy valaki kihozhatná elém, de még a kutya sem akart ebben a trotty időben korzózni. A kertkapuig azért kimerészkedtek. Aztán az utca végén elkurjantottam a nevét. Na, volt is rohanás. Aztán vagy két métert csúszott a fenekén, mire meg tudott állni, mert itt olyan csúszós, nyálkás izé esett, nem eső. Aztán megérezte, hogy valahol kurválkodtam, onnan „kézenfogva” mentünk haza. De amikor odaadtam neki a Nóra által küldött húsos marhacsontot, már persze minden megvolt bocsátva. A kis beles.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése