2006. január

2006. 

január 9.

Boldog új évet mindenkinek! Bocs, hogy eltűntem, nem is tudom, konkrétan mi volt az ok, csak jegyzeteltem, hogyha majd végre klaviatúrát ragadok, semmit ne felejtsek el.

Hát igen, Nórám, a Golffal mi is valami hasonló kálváriát jártunk végig. A mai napig emlegetem azt a dísztököt, aki felvette a rendelésünket, mert legalább neki lehetett volna annyi esze, hogy lebeszél a fekete üléshuzatról, ahelyett, hogy rábeszélt. Én hülye meg hagytam. Meg elmondhatta volna, mennyire kiszúrunk magunkkal, ha a három ajtós változatot választjuk az öt ajtós helyett. Végül is ő a szakember. Vagy nem. Mondjuk, mi sem voltunk a helyzet magaslatán, nem is értem, csak venni akartunk valamit, a józan eszünk meg a béka segge alatt volt, most aztán szívhatjuk a fogunkat. Az összes eddigi kocsinkban világos huzat volt, mégsem volt elkoszolódva egyik sem, a fekete meg direkt kiszúrás, főleg, hogy világos szőrű kutyánk van. Azt meg végképp nem gondoltam, hogy majd nekem kell állandóan bemásznom a hátsó ülésre.

Én itt teljesen beleéltem magam a tacskó-projektbe, annyira tetszett a saját ötletem, hogy Gábort egy ilyen kis mitugrásszal lepjem meg a szülinapjára. Aztán felhívtam egy tenyésztőt. Nagyon jó fej volt, korrektül végig hallgatta az előzményeket, az ötletet és a félelmeimet is, aztán jó bőven kifejtette a véleményét. Lényeg, hogy a gyerekek után ő is lebeszélt a tacsiról. Ugyanis talán bármilyen más fajta tudomásul venné, hogy itten egy baromi nagy, öreg kutya nevelget egy kis szaros kölyökkutyát, de a tacskó más műfaj. És ezt azért volt alkalmunk annak idején saját bőrünkön is megtapasztalni, csak hát az idő megszépíti az emlékeket. Ahogy nyiladozik majd a csipája, próbálkozik majd a hatalomátvétellel, mert ő tacskó; a Morcnál meg ez nem nagyon jön be, mert őt meg tacskó nevelte. Szóval, nem szeretném, ha még ifjonc korában eltenné láb alól a nevelőpapa a 80 ezres kis csöppséget. Ugyanis egy jó tenyésztő ennyit kér. Persze lehet szerelemgyereket is venni 20 ezerért, és most lehet nekem is okosakat írni, hogy mennyi ebben a lutri. A végén kínomban már Gáborral is leültem megbeszélni a dolgot (nesze neked meglepetés!), és ő is amellett volt, hogy Morc mellé inkább ne. De azért már az is jól esett neki, hogy az ötlet egyáltalán felmerült bennem. Nektek nem kell mondanom, hogy a lelkiismeret-furdalás azóta a szörnyű nap óta is dolgozik bennem. Talán ezzel akartam kompenzálni, már amennyire azt egyáltalán lehet. De titkon egy kicsit meg is könnyebbültem, hogy mégsem csapunk bele ebbe a kiskutya-buliba.

Újévi meló részemről csak annyiban húzósabb, hogy az egész évet ilyenkor ellenőrzöm, a hiányzó papírokat keresgélem, pótolom, ellenőrzöm a lakás, nyaraló, üzlet összes számláit, nehogy később bukjon ki valami turpisság. Pénztárgépet is elvittem a szervízbe, hogy lezárják a memóriáját, nem voltam az ötlettel egyedül. Vártam majd négy órát mire végeztem, közben szakadt az eső. Se elmenni, se odakint várni nem lehetett, ezren tolongtunk egy p.nyi helyiségben, közben vagy tíz gép ontotta magából a bizonylatot, majd elsült a fejem. Közben kínáltak kávéval, de hát abból se lehet meginni hármat, mert ott kapsz agyvérzést. És leginkább egy szék hiányzott, mert az ázott emberszagban, zajban már ott tartottam, hogy csendesen leülök a padlóra.

Jelentem a mikulásvirágom megemberelte magát. Karácsony előtt már azt hittem, eldobja az összes levelét, de azóta is szépen virít, és ezzel alighanem rekordot döntök, mert még novemberben vettem. Máskor ennyi idő alatt már a harmadikat gyilkolászom.

Upsz, ki kell lépnem, megjött a ház ura. Folytatás következik.

*** 

január 12.

Az az igazság, hogy nekem is annyira tele a fejem mostanában mindenki más dolgaival, hogy alig akad pár értelmes mondat, amit veletek oszthatnék meg. Az adóbevallás miatt már nem nyafogok, Nóra úgyis kiosztott már emiatt, és valahol igaza is van. Az ilyen görcsölések elkerülésére találták ki a könyvelőt, akinek az a szakmája, hogy minden változásra figyeljen. Nekem meg ehhez újra kellene születnem. Nem is egyszer.

Gábor is tiszta idegbaj és persze kin veri le, ha nem rajtam, végül is a vevőket nem küldheti a fenébe. Én kinek hisztizzek? Ráadásul rém udvarias. Másokkal. Más hülyeségét nem kéri számon, á nem, ő úriember… a feleségem majd személyesen odamegy, dehogy postán, á nem, meg nekik sem kell a saját saruk után szaladgálni, hiszen az asszony azért van, hogy szétszaladgálja a maradék agyát.

Közben sír, hogy nem megy a bolt, de a kocsit jelentsem be a szerelőhöz, hogy nem szól a dudája és hívjam fel a kipufogóst is, hogy nagyon hangos. Azok persze kérdezik, hogy mikor hozom (ééén??), hát azt meg én honnan tudjam, ha még a párom se tudja, mert momentán egy fillérje sincs. De azért telefonáljak. Szőnyeget rendel az üzletbe, mert a régi linóleum nem tetszik, de persze ehhez spéci kis porszívó is kell. Kutyát nem sétáltat, mert egész nap álldogál a boltban, itthon örül, ha ülhet. Késő éjjelig ül ebben a tetves gépben, amikor végre jön aludni, akkor megjelenik Gyurma, hogy csak ezt elindít, meg csak azt megnéz. Én persze elküldöm a sunyiba, hogy nem tudok tőle aludni, akkor felébred a kicsi és elküld mindenkit a sunyiba, hogy most már ő sem alszik. Hajnalban aztán jön a szőrös családtag, aki csak engem talál meg, hogy vigyem le a kertbe, ahol tulajdonképpen csak a madárcsicsergést akarta hallgatni. Visszajövök, bújnék az ágyba, szól az úr hangja a kicsitől, hogy kér egy kakaót, mire megkapja, Gábor is kér egy teát, már nem is érdemes visszafeküdni. Aztán este mitől vagyok olyan, mint a fatojás, borulok fel a tévé előtt, még azon is bealszom, ami érdekelt (volna). Gyurma szól, hogy legkésőbb fél nyolckor ébresszem fel, ami nagy szó, hiszen háromkor kapcsolta le a lámpát – addig én sem aludtam mélyen, őt füleltem. Persze felébredni nem tud, sokadszorra már ordítok, jól kezdődik a nap. Ráadásul megkapom azt is, hogy szörnyű a hangom, ha így kieresztem. Bocs, majd járok énektanárhoz. Egyébként meg éjjel kettőkor a törött pohárcserepeket söprögettem, amit lekaratézott véletlenül, amikor a fogmosásból osont visszafelé. Néha már azt kívánom, ő is menjen valahova a nagyvilágba. Persze, a kiscsaj miatt nem fog, meg hát alapvetően lusta ő ahhoz, hogy valahol a távolban önfenntartson.

Na pá, elég míszre vettem a figurát, de valahogy mostanában ez az alaphangulatom. Bocs meg egy anyamedve.

*** 

január 16.

Olvasásban bevallom, most a nagyon könnyed, romantikus vonalra vetődtem rá. Nora Roberts regényeire. Leginkább a családregényeire, amikor van 3-4 testvér, aztán azoknak a boldogsághoz vezető roppant rögös, de tömény erotikával fűszerezett útját követi végig. Mit mondjak, nem kell hozzá doktori cím, hogy az ember kövesse a történetet, viszont garantáltan kisimítja a ráncaidat a lelkeden. Időnként vannak ilyen időszakaim, amikor szinte függő vagyok ezekre a regényekre, aztán szép csendben elmúlik és jöhet valami tartalmasabb irodalom is. Freud biztos tudna kezdeni valamit ezzel a dologgal, de úgy vagyok vele, hogy amíg nem kövesedek bele ebbe az állapotba, addig azért nagy baj még nincsen. Vagy ha van, hát nem veszem észre. A karácsonyi könyveimből eddig csak Dan Brown-on vagyok túl, sehol Provance, se Toscana, nem is értem magam. Viszont a múltkor elkísérhettem a kicsit moziba (ez igen nagy kegy tőle), a Játszik még a szív. c. angol filmet bátran ajánlom mindenkinek. És már nyomták a Da Vinci kód előzetesét is, totál-brutál, azt meg kell nézni!

Na, jól van, egyelőre ennyi, megyek romeltakarítani, mert amikor ma hazajöttem, tele volt a konyha egy rakat férfival, a kicsi csoporttársai ugrottak fel számvitelezni kicsit. Az egyik srác elment reggel a Külker Főiskolára, mert ott ugyanazt a vizsgaanyagot írják, és ugyanaz a tanár is adja le az anyagot. Beült és lemásolta a példákat, aztán angolosan távozott. Na, ezeket a feladatokat dolgozták itt ki nagy lelkesen. Csináltam nekik egy rakat melegszendvicset, kiraktam az italokat, pillanatok alatt eltűnt minden, és rövidesen mindenki. A kupi meg itt maradt.

*** 

január 24.

Kiskölök évfolyamelsőként zárta a félévet. Nagyon büszkék vagyunk rá, ő is magára, de a bátyja szerint ez nem normális J Ettől függetlenül is fel volt dobva, mert az utolsó vizsga után beültek egy haverjával egy közeli kávézóba és két kiscsaj kikezdett velük, az egyik nagyon határozottan Tibával. A gyerek önbizalmának most nagyon jót tett ez az apró kis kaland, hogy egy csaj teljesen nyilvánvalóan érdeklődik iránta, mégsincs minden veszve, mert már nagyon temette önmagát. Aztán kicsit el is szállt, mert a frissen kézhez kapott ösztöndíjával elment vásárolni – mert ő megérdemli – és hihetetlen agyatlan dolgokat vásárolt a síeléshez. Ilyenekből már van egy pár, lassan dizájn-centert nyitok a hülyeségeiből.

*** 

január 26.

Gyurma megint rendesen kiakasztotta az őseit, azaz minket. Lazán elvonult 11-re vizsgázni, ahol kiderült, hogy 9-re kellett volna mennie. Így aztán eggyel megint több tantárgya lesz a következő félévben. Gábor is nagyon pipa volt, mert a leányzó tegnap is itt tévézett, amíg szívszerelme a vizsgára készült. Na ja. Képzelhetitek. Mi elmentünk megnézni az Üvegtigris 2-őt, de mire hazajöttünk, ők is itt moziztak, ugyanazt. Szerintem már akkor a tévé előtt ültek, mire mi a kapuig elértünk. Olyan link ez a gyerek, nem is tudom, hogy lehetnek ennyire mások az öccsével. Persze azt sem kell félteni, hülyeség dolgában ő sem áll rosszul, csak más természetű őrületei vannak. Jó, tudom, kár most már sápítozni, mert nem a sarki rendőr rontotta el őket, hanem mi, leginkább én, de őszintén szólva nem biztos, hogy sok mindent másképp csinálnék, ha újra kezdhetném. És persze az is egy dolog, hogy az ember tanul a hibáiból, az meg egy másik, hogy mennyire tudja a nagy tudományát egy kis karakteren érvényesíteni.

*** 

január 30.

Nálunk viszonylagos a nyugalom. Kiskölök vasárnap elautózott Bohinjba. Itt gyülekeztek a ház előtt, így aztán láttam, hogy kikkel utazik (meg hogy mennyi piát vittek magukkal, sícipőkben Bacardi hegyek). Szegény teljesen romjaiban volt, hogy négyük cucca még a síbox ellenére se nagyon fért be, ezért ki kellett venni a Golfból a kalaptartót. Micsoda szentségtörés! Az ő drágalátos autója (ezt ő így érzi, mi meg ráhagytuk) nem a legjobb formáját mutatja majd, ha kiveszik a csomagokat. Borzasztó. Mi közben itt agyon izguljuk magunkat, hogy 100 kilométernél többet eddig egyhuzamban még nem is vezetett, főleg nem télen, hóban-fagyban. Külföldön meg még egy centit sem. De hát el kell kezdeni ezt is egyszer, csak mi balgák hittük, hogy majd a mi védőszárnyaink alatt, nem pedig haverokkal a háta mögött. Ezek után vidáman sms-zett, hogy rendben odaértek, nem is volt fárasztó az 550 km, meg egyáltalán minden happy. Most pár nap viszonylagos nyugalom (a sípályán ne érje semmi baj), aztán majd pénteken izgulás a hazaút miatt.

Gáborral márciusban Ausztriába akartunk menni pár napra a kutyával, de jól keresztbetettek, mert nincs hely abban az időpontban. Gábor ment volna később is, de én meg vagyok sértődve. J 18 éve oda járunk, erre pont nekünk nincs hely, már nem is akarok menni. Feldobtam, hogy mi lenne, ha inkább Prága felé vennénk az irányt? Erre persze azonnal rákattant, mert Prága neki is nagyon tetszett. Kitaláltuk, hogy vonattal mennénk, szinte percre azonos az utazási idő, mint kocsival, viszont sokkal kevesebb a nyűg (főleg ott a parkolással). Igaz, így a kutya marad itthon, de talán ez sem baj. Nem lesz nagy túra, csak három éjszaka, de ha fele annyira jól sikerül, mint másfél éve a barátainkkal, akkor én már nagyon elégedett leszek. Most nem kell senkihez alkalmazkodni… szóval, végre kettesben! Hívom is a Máv-ot, hogy az elképzelt napokra van-e egyáltalán jegy, mielőtt nagyon beleélem magam.