Hajfestés. Életem első hajfestése. Hát, ez a nap is eljött. Először is beballagtam egy Rossman drogériába, ahol úgy bepánikoltam az előttem tornyosuló majd kétszáz-féle hajfestéktől, hogy ijedtemben felhívtam Nikit. Aztán röpke negyed óra alatt sikerült is döntenem. A Garnier Belle Color világos aranybarna festékét lőttem be. Középáras, tartós hajfesték természetes olajokkal. Persze, elolvastam a használati utasítást és rögtön be is tojtam, mert már a dobozon felkiáltójellel hívják fel a figyelmet, hogy a hajfestés allergiás reakciót válthat ki (akkor is, ha már volt festve a hajad), ezért a próbakenetet nyomd a füled mögé két napra, és ha nem kómáltál be, akkor jöhet is a hajfestés. Mi van??? Fodrásznál festéskor sincs időpont, aztán majd két nap múlva visszajövök!? Hülyeség az egész. Egyébként is nők milliói csinálják, talán én is túl fogom élni, na meg perszer a hajam is. Gábor ajánlgatta, hogy majd segít, de ő csak a hét végén akarja természetes fényben megcsinálni, az esti lámpafényben vagy leginkább magában nem bízik. Én meg nem várok, szerintem holnapnál tovább nem bírom.
Prága ügyben a kocka el van vetve, a szállást megrendeltem, előleget már át is utaltuk, jövő héten megveszem a vonatjegyeket. Kölköknek meg rosszul esett, hogy ilyen lelkesen tervezgetünk nélkülük. Most mit mondjak, ők nem ezt csinálják egész évben?
Örömmel olvasom, hogy szépen gyarapodtok kilóilag. Eddig csendben lapítottam és szégyelltem magam, hogy olyan kis pocim lett, a nagy sejhajomról már nem is beszélve. Ahány fotón szembesülök magammal, mindig azt látom, hogy még pofára is kikerekedtem, nem mintha régebben nem lettem volna kifejezetten kerekképű. Meg valahogy széltében erősödtem, amitől aztán már korántsem tűnök olyan karcsúnak, mint ezer évvel ezelőtt voltam. Mintha alacsonyabb is lennék, de tényleg. Nem jó érzés, de annyira még nem keseredtem el, hogy komoly tornázásba fogjak. A fájós derekammal egyébként se egyszerű dolog, mert hogy csináljak napi 50 felülést, ha közben kiakad a derekam? Gábor is pocakot eresztett, hol van már a kockahas… Még jó, hogy a doki szerint fogyóznia kéne, erre babgulyást kíván meg pacalt. Ha a doki tudná mit jelent nálunk a diéta, visszaadná a diplomáját.
***
február 2.
Itt Réka, az alacsony és barna nő. Az alacsony ugyebár optikailag értendő, ezt ne is feszegessük. A barna viszont… történt ugyanis tegnap este úgy nyolc után, hogy nem bírtam tovább, bevonultam a fürdőszobába a hajfestékkel. Akkor még szőkésbarna voltam, bár inkább már szürkülős. Aztán a világos aranybarna festéktől enyhén vöröses gesztenyebarna lettem. Gábornak tetszik, szerinte fiatalított is rajtam (nem akartam rákérdezni, hogy miért, olyan öreg voltam már? J ) és most már tulajdonképpen én is elégedett vagyok. Szóval, hajfestést vállalok! Ja, most már nagy a pofám, de amíg a festék dolgozott, én paráztam, hopgy marad-e haj a fejemen, vagy csomókban jön le.
Gyurmával is jól összerúgtam a port. Megint. Már kezdem megszokni az állandó csatározásokat. Új dilije, hogy neki tuti fogínysorvadása van, ki fognak hullani a fogai és protkója lesz. És én miért nem teszek meg ennek elkerülése érdekében mindent? Mi van??? Mégis mit? Orvoshoz menjen a kérdéseivel, annak ebből van diplomája. Aztán ha tudjuk a tennivalókat, akkor majd segítek. De nem is a hülyesége akasztott ki, hanem a stílusa, mert olyan arrogáns, hogy egy idő után az ember tényleg már nem is a tartalomra figyel, mert a köd rászáll az agyára a hogyantól. És nekem utólag ne kérjen elnézést, mert azzal már tele a padlás. Felnőtt ember, tanulja meg kezelni az indulatait, mert még megkaphatja azokat az anyai pofonokat, amiket annak idején elmulasztottam.
Na, megyek is, mert most nem vagyok valami épületes levelezőpartner.
***
február 17.
Hát, szépen alakult ez a hét. Lényegében ma keltem fel először, végigfeküdtem a hetet. Attól eltekintve, hogy időnként akkorát tüsszentettem, hogy a plafonról a légnyomás levitte a pókhálót, és mindenféle testnyílásaim elé itatóst kellett tennem, tulajdonképpen kifejezetten élveztem a fekvést. Már tegnap fel akartam kelni és bemenni a boltba, de Gábor azt mondta, hogy talán jobb lenne, ha egész héten itthon lennék. Ha nem is fekszem, de a lakásban. Nekem meg nem kellett kétszer mondani. Nem tudom minek hívják ezt a kórt, mert ugye fizikailag annyira azért nem lehettem fáradt, de egyszerűen jól esett feküdni, mint egy darab fa. Maximum egy kis könnyed, erotikus Heather Graham könyvvel próbálkoztam, nehogy megerőltessem az agysejtjeimet. Lényegében ebből állt a gyógykezelés. Fekvés és számomra meglepő mennyiségű folyadék ivása. Szerintem napi három liter simán. Enni sem volt étvágyam, pedig drága szüleim hordták ide a kaját, hogy a család férfi tagjai éhen ne haljanak.
Szóval, ma déltájban végre felkeltem, fürödtem egy nagyot, hajat mostam, áthúztam az ágyat. Tettre és harcra kész vagyok újra! Na, azért annyira nem, hogy a két hét alatt összejött kosztól a lakást már most megszabadítsam.
Rettentően sajnáltam, hogy a hóesésből kimaradtam, még az ablakon keresztül is csodaszép volt. Persze a hólapátolás megint Gáborra maradt, a kicsi suliban volt, Gyurma meg… hát, rajta szokás szerint győzött a lustaság. Ez ügyben (is) hegyi beszédet tartottam neki, mire ma fél kilenckor elő is bújt a barlangjából, bár sok köszönet nem volt benne. Ült a gépe előtt, de tuti nem azzal foglalkozott, amivel kellett volna.
***
február 22.
Nórám, meg tudom érteni, ha mísz vagy, én is az vagyok. Persze ehhez kellett az is, hogy hazajövök, mind a két fiú itthon. Az egyik éppen indulóban, cipőjéből másfél kiló ezmegaz épp most hullott ki. A kutya a lábamról majd lever. Nem azért, mert annyira imád, hanem mert a két pasi délután fél háromig nem talált rá öt percet, hogy a kertbe levigye. Amikor feljön, nyalja a pofáját, ami azt jelenti, hogy a szomszéd macska- vagy madáreleségét megint megette (vagy macskát, vagy madarat), mert hiába is kérem, hogy ne borítsanak ki a kertbe mindenféle ételmaradékot. Mellesleg meg hasig sáros, mert ugye még itt minden olvad és sáros és neki a száraz járda nem jó. És most hiába takarítom fel, a tappancsaiból majd órák múlva hullik ki, akkor kezdhetem előlről. Mellesleg edzésre mennek, csajozni meg ki tudja hová, de rajtam kérik számon a tegnap este kiosztott melóikat, könyvtár, jegyzetelés, ilyenek. Gábornak is mennem kellene pár helyre, szakadjak ötfelé, de ők azok, akik nem érnek rá semmire. Mondtam már, hogy tele a hócipőm???
Szóval, nagyon is megértünk arra a mozizásra. Kriszti is nagyon dícsérte, szíve szerint eljönne akár még velünk is újra megnézni, Gyurma persze azonnal leherótozta. Illik ennyire rágerjedni 46 évesen a romantikus lányregényekre? Ciki vagy sem, én ilyen voltam, most már ilyen is maradok. Lassan lehet gondolkodni a nyugdíjon, nekem meg a virágzó réten lovagló fekete hajú, kék szemű kétméteres – esetleg egyenruhás – 19. századi nagy Ő-n jár az eszem. J A többit a fantáziátokra bízom. Most fogok meghülyülni?
De még ez is ezerszer jobb, mint amikor álmodok, mert akkor olyan orbitális marhaságokat… agyrém. Ma éjjel is… Kiskölköt valaki fejbe lőtte az ágyában (???), én tudtam, hogy ki volt az, de nem mertem tanúskodni, hogy a többieket megvédjem. Tiszta elmebaj. Persze, úgy keltem, mint akin átment a hajnali gyors, aztán még vissza is tolatott. Ráadásul még ki se beszélhettem magamból, mert most ilyenekkel traktáljam a gyereket vagy éppen az apját?
***
február 28.
Niki, isten éltessen! Meglepett, hogy magad alá zuhantál ettől a 45 meg egy kicsitől J Nem olyan vészes az, én csak tudom J Részemről ugyan néha azon elmélkedem, hogy nem ártana egy kicsit jobban a koromnak megfelelően lenyugodnom, de én meg azt hiszem, mienk a világ, most múltam 25; na jó, esetleg már 30 is. Ha rajtam múlna, magas sarkúban tipegnék (ha még rá tudnék állni) meg miniben. És főleg nem azon filóznék, hogy egy ujjatlan topban most lötyög a karom bőre vagy sem. Hülye vagy? A lakás van értünk, nem mi a lakásért… ilyen és hasonló okosságokat gyártok, és mosolygok minden csiripelő kismadárnak meg tavasznak örülő mafla kutyának. Irigylem a babát várókat, romantikus hétvégéket tervezgetek (legfeljebb nem jön össze, de az már Gábor sara), szóval valahogy nem bírok öregedni. Azért, ha már elég gáz lesz, amit művelek, csapjatok nyakon! És persze ha be vagyok havazva, akkor belőlem is előjön a mísz p.csa, de látok ilyet jóval fiatalabb kiadásban is. Fel a fejjel, nem vagyunk még öregek! Aki ezt állítja, az minimum hazudik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése