Niki! Pétert feltétlenül vidd el Prágába!Hát, az maga a Csoda! Két napja utálom a magyarokat, mert látom, hogy normálisabb nemzetek mit tudnak kezdeni a fővárosukkal. Pedig ők is egy rendszerváltás után vannak, hogy a 2-3 évvel ezelőtti hatalmas árvizet ne is említsem, amikor az egész történelmi városrész víz alatt volt és rengeteg kárt szenvedett. Ennek semmi nyoma, mindent helyrehoztak. Turisták hömpölyögnek mindenfelé, kis üzletek hazai árukkal, passzázsok, kávézók és sehol nem látod a hajléktalanokat, pedig tuti ott is vannak. Amit rendbehoztak, arra vigyáznak. Nincs kutyaszar, viszont sok a szemetes, hogy eszedbe se jusson csak úgy eldobni bármit is. És akkor azt már nem is ragozom, hogy a sörök, a kajájuk… Menjetek el! Mi is eltökéltük, hogy ide még vissza kell jönni.
***
Október 22.
A tegnapi nap az én csöndességem ellenére is nagyon jó volt, ez a hely mindenképpen bejön, már én is végig reklámoztam a család ifjabb tagjainak. Rögtön kérdezték is, ha ennyire nekik való hely, akkor hogy nézett ki ottan ennyi vén tyúk? Édes kölykök.
***
November 2.
Basszus, tudok halászlét főzni! Legalábbis az első nekifutás olyan jól sikerült, mintha gyakorlott halász lennék. Azon mondjuk meglepődtem, hogy a halat aranyárban adják, de a halészlé istenien sikerült, amit az is bizonyít, hogy egy ültő helyünkben meg is ettük az egészet. Igaz, meg is hívtam az összes nagyszülőt a nagy eseményre. Tettem bele fogas szeleteket is (na, igen… ez volt aranyárban … és tudom, ez kimeríti a túlzás fogalmát), de párom szerint akár minden hónapban csinálhatok ilyet. Hát, rajtam nem fog múlni.
Hétvégén Gyurma Halloween partyzott valami amerikai srácokkal, akikkel együtt szoktak focizni. Mi meg itthon égettük a rengeteg mécsest. A temetőbe is kimentünk, de Gábor nem szeret ott nézelődni, így akkorra haza is jöttünk, amikor ott már szépen világíthatott a millió kis gyertyaláng. Gyurma is morgott, hogy azért nem szeret kimenni, mert olyan hülye érzés a nevét látni a sírkövön. Anyós meg szokás szerint nagyokat kacagott, mert ott valahogy mindig megjön a humorérzéke.
***
November 9.
Nem vagyok normális, tudom, de ma vettem egy 12 személyes, Victoria mintás (kék virágos) Oxford étkészletet. Így ha jönnek a „leendő rokonok”, akkor végre valami látványosabb készlettel tudok előrukkolni. Egyetlen baja, hogy nincs hozzá lapos tál, csak kétféle mély, így aztán még vadászgatok. Egyébként nagyon tetszik ez az angol stílus, tavasszal már vettem ugyanezt teás készletben. Most itt ülök a kicsomagolt cucc fölött és simogatom a tányérokat. Mondom, nem normális ennyire a tárgyakhoz kötődni, de nekem sajnos elég rendesen kijutott ebből a perverzióból.
***
November 10.
Küldött a BorlaBor Márton-napi libavacsorára étlapot. Guszta is lenne, csak elég húzós az ára. Én kis meggondolatlan, a nagy pofámmal mondám az uramnak, mi lenne, ha vennénk libát, aztán majd csinálok én Márton-napot, ahogy kell, ő csak a borról gondoskodjon. Ráadásul áthívhatjuk a nagyszülőket is. Persze, még életemben nem sütöttem se kacsát, se libát, de önbizalmam az úgy látszik, még akad. Gábornak se kellett kétszer mondani, ma reggel már a Vásárcsarnokban találtam magam, az én párom meg csak vette a különböző liba-alkatrészeket, mert ugye kell leves is, a comb mellé egy kis mell, meg ha már így belecsaptunk a jóba, akkor egy kis libamáj is. Rosszabb esetben felsülök vele, de előttem most a halászlé sikere lebeg és úgy érzem mindenre képes vagyok (a konyhában) J A csarnokból egyébként, ahová eredetileg csak libacombért mentünk, egyedül jöhettem haza 6 szatyorral. Még jó, hogy volt nálam kesztyű, így legalább az ujjaimat nem vágták le a szatyrok. Mert persze, ha már ott vagy, akkor kell egy kis zöldség, lilakáposzta, sütőtök, alma… nem is sorolom.
***
November 14.
Pici fiam kezdett besértődni, hogy a tágabb családból senki nem kereste a szülinapján. Pedig igen, csak addigra ő elhúzott a szívszerelméhez. Még nevettünk is rajta, hogy a családban fogadásokat kötöttek, hogy a kislánnyal ünnepel vagy itthon. Akkora lelke van… nagyon oda kell rá figyelni, mert nem kis tüskéket gyűjt be, hanem szálfákat. Apró szépséghiba, hogy a másik irányba ilyeneken nem gondolkodik el. A délután egyébként úgy telt, hogy nem lehetett a családot (szokás szerint) a konyhából bezavarni a nappaliba, így ott beszélgettünk a romok között. A háttérben mentek régi videók a gyerekekről. A lányok csak lestek, hogy ezek milyen helyesek voltak picinek (is). Szóval, talpig el voltunk érzékenyülve mindannyian, még a srácok se akarták kikapcsolni a műsort, ami nagy szó. Anyósom persze ebből kimaradt, mert ő hazavitette magát Tibával, aki ment a Dóriért a táncpróbájára. A drága mama itt volt kb. másfél órát, de nem nagyon ünnepelt, mert a fiúk nem vele foglalkoznak, hanem a csajokkal. Minő meglepetés! Az ebédről sok jó szava nem volt, de nem is vártam. A gyerekeim sem voltak elájulva a libától, nekik csak a csirke és annak is csak a melle létezik. Viszont Gábor meg anyu elégedett volt, nekem meg ennyi elég is. Gyurmát azzal ijesztgettük, hogy a tortában is lesz liba, és amilyen mamlasz, még képes is volt komolyan venni. J
***
November 15.
Nórám! nem hülyültél meg! Sőt… Bele kell csapni a közepébe, mert állóvízben tényleg nem lesz tengeribeteg az ember, de nem is nagyon jut el sehova. Egyébként meg ne aggódj, én legalább ilyen mísz p..a lettem reggel óta. Hazaloholtam, aztán még a kutyát is jól letoltam, mert nem volt hajlandó egyedül lemenni a kertbe. Ahelyett, hogy jól felvidultam volna a boldog kis pofájától, majdnem jól pofán vágtam, hogy még ő is engem izélget. Mert tényleg, mi a francnak kell kísérgetni egy kilenc éves kutyát? Ha menni akar, lemegy, ha nem megy, akkor majd elizzadja. Mert ez ilyen, be nem pisil, de hát tudom, hogy reggel óta is ivott, hát biztosan mennie kell, de nélkülem… sehova.
Közben meg csak annyi a bajom, hogy egész délelőtt szültem a társasházi szmsz-t, aztán félbe kellett hagynom és rohanni haza, mert Gyurmát meg kell etetni, mielőtt elmegy táncolni. De ez is olyan hülye dolog. Miért kell nekem mindent eldobva hazaloholni egy 21 éveshez? Miért nem képes magát alapszinten ellátni, a kutyát levinni, ha egész délelőtt nem volt más dolga, mint edzésre menni? Tele a hócipőm vele is, de még jól lecseszni se lehet, mert még ő megy át támadásba és a végén én kérek elnézést a vegzálásért. Eltoltam én ezt valahol a kezdetén, most aztán ihatom a levét.
***
November 19.
Tegnap olyan finom borsólevest főztem, mintha az anyué lett volna. Erre az én tök nagy fiam mit kérdez? Ezt te főzted vagy zacskós leves? Hát, azt hittem, felpofozom. Aztán persze mentegetőzött, hogy azért kérdezi, mert nagyon finom. De hogy zacskós leves? Hát, nem is úgy nézett ki az isten szerelmére! Jaj, férfiak! Meg egyáltalán, mit kérdezget ilyeneket? Hát, olyan szarokat szoktam én elérakni? És egyáltalán… zacskós dolgokat igazán csak szökőévenként követek el. Még mindig forr az agyam. Hörrr
***
November 23.
Napok óta nem ég a lépcsőházban a világítás. Három lakást érint, de ki vett égőt, mászott fel a létra tetejére és csavarta be azt az átkozottat? Naná, hogy én. Mi a franctól társasház ez? Mert társ az nincs benne egy darab se.
***
December 6.
Hihetetlen, de eltelt ez a hétvége is! Pénteken a Gyuláék tulajdonképpen meghívatták magukat egy kártyapartira, ami nem volt baj, csak hozzátett az amúgy is húzós hétvégéhez. szombaton Bálinton volt a rokonokkal nagy családi banzáj, ahonnan Gyurmáéknak el kellett rohanniuk, mert a kislány szülei nem is értik, minek hívták meg a lányukat egy családi eseményre. Náluk ez nem szokás. Mint ahogy az is meglepte őket, miért hozott neki a Mikulás nálunk ajándékot? Na, miért? Á, nem is értem őket.
Vasárnap meg anyós névnapi ebédjét ültük. Én vállaltam a főzést, de inkább ne tettem volna. Ott duzzogott, hogy miért szoktunk le róla, hogy őt is vigyük az ilyen családi bulikba. Nos, hogy miért alakult így, azt most inkább ne is firtassuk. Nem volt véletlen. De hát ezt ő úgysem érti meg, el se hinné saját magáról, hogy miket művelt korábban, amiket észre sem vett, hogy valakit mennyire megbántott egy beszólással vagy tapintatlansággal. Másrészt, ott én is vendég vagyok, nem én hívom a vendégeket. Na, mindegy. Jó szokásához híven a kaját már előre leszólta, mert miért nincs hal? Ő azt szereti, és végül is ő az ünnepelt. És egyébként is csak a rántott húst szereti és azt én sose csinálok. Na, mondom, akkor lehet megkapaszkodni, mert most rántott borjú szelet lesz. Csak miatta. Persze, ezt is „lehetett volna jobban kiklopfolni”, meg „rendesen át van ez egyáltalán sülve?”… meg ilyenek. Arról egy szó sem, hogy kösz, hogy helyette fáradtam. De hát őt úgyis alanyi jogon szeretjük. Vagy nem.
***
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése