2005. szeptember - október

Hova lett… nem, nem Damon Hill, hanem a júliusi és augusztusi levelezésem???

szeptember 14.

Istenem, hogy tudnak szaladni a napok, ha nem kell dolgozni! Pénteken kicsit hektikusan  indultunk, mert felvittük anyóshoz a megszerelt porszívóját. Ez az apró útvonalmódosítás több mint egy óra csúszást jelentett, ennyi ideig tartott hozzá és onnan a városból kijutni. Agyrém volt. A város szélétől Egerbe eljutni már rövidebb ideig tartott. Viszonylag korán, már 10 órakor odaértünk a Borházhoz, de nem volt gond, azonnal megkaptunk az apartmanunkat és legalább még aznap is lehetett egy normális kirándulást tenni.

Szóval, ez a Korona Borház Egertől kb. 6 km-re van Demjén határában. Az egész még nagyon új, a berendezés nagyon szép. Kár, hogy jó magyar szokás szerint olyan apróságokkal vágják nyakon az élményt, mint hasig érő parlagfűtenger a szállásokhoz közel.

Azonnal neki is indultunk a Szalajka-völgynek, kisvasútoztunk, aztán séta vissza a pisztrángnevelő és a Fátyol-vízesés mellett. Csodaszép volt. Morc is rettentően élvezte, állandóan a patakban gázolt. Szerencsére az idő is remek volt, nem kellett félteni, hogy megfázik, vagy túlságosan vizes lesz, mire a kocsihoz érünk. Ha már itt vagyunk természetesen pisztrángot kötelező enni, mi imádjuk is, bár sikerült az egyik legkevésbé hangulatos helyen enni, de legalább a hal nagyon friss volt. Visszafelé útba ejtettük a Szépasszony-völgyét is, ami nekem nagy csalódás volt, mert valahogy sokkal hangulatosabbra számítottam. A bor jó, olcsón is mérik, de senkinek nem jut eszébe borkorcsolyát kínálni mellé, az eszetlen napsütésben meg legalább egy napernyőt kitenni. Az egyenkiülők koszosak, sehol semmi dekoráció. A kiszolgáló lányok melegítőben. Jó, a pincében alighanem elég hűvös van, de azért fel lehet öltözni mutatósabban, autentikusabban is. Arról már nem is beszélek, hogy ugyan péntek este, de idegenforgalom nulla. Lényegében kettesben kóvályogtunk Gáborral, ami azért elég lelombozó. Ilyenkor ha nem is külföldiekkel, de legalább belföldi nyugdíjasokkal tele kellene legyen a hely, a Grinzingben alighanem úgy is van. Csakhát, mint tudjuk, a dolog szépséghibája, hogy az átlag magyar nyugdíjasnak általában a megélhetéshez is kevés a pénze, nemhogy autózzon, kiránduljon, ráadásul még be is üljön valahova. A közelben van ugyan néhány etető, ahol 790,- forintért kínálják a babgulyást túrós csuszával, de ha nincs egyetlen vendég sem, ki meri megkockáztatni, hogy valami állott kajával megmérgezik?

Szombaton bőséges reggeli után Egerbe mentünk. Még Morc is kapott egy virslit. Nem sértődött meg. Útközben megnéztük az egerszalóki fürdőt, ami még csak épülget. Van ugyan két nyitott medencéje is, ami üzemel, de kinek van kedve a markológépek árnyékában ülni a vízben? Egerben óriásit sétáltunk. Lottóztunk is, hátha éppen most, éppen itt köszönt ránk Fortuna istenasszony. Azóta már kiderült, hogy aznap éppen másfelé járt. Nagyon készültünk egy Jókai babalevesre a bazilika alatti katakombában (ezeréves régi emlék), de csalódnunk kellett, mert ott már nem étterem, hanem kávézó és éjszakai szórakozóhely van. Azért van abban valami elgondolkodtató, hogy a bazilika alatt gogo-girlök riszálnak. A Várba nem mentünk be, mert a múzeumba kutyával úgysem mehettünk volna be, meg hát pár éve a srácokkal megnéztük a viaszbábukat. Máig ható élmény volt J. Helyette felfedeztük az egri városi parkot, ami egyszerűen csodás. Hatalmas, de sajnos egy árva árnyékos kis üldögélős kávézója sincs, pedig ott biztosan szívesen ülnének le sokan. A városban egyébként se nagyon látni árnyas kerthelyiségeket. Akinek ez kell, menjen ki a Szépasszony-völgybe. Mi is végül ott kötöttünk ki, beültünk egy fogadóba, ahol aztán akkora adagot adtak, hogy még a kutyának is bőven jutott. Én egy fél kacsát kaptam, Gábor szép kis csülköt, isteni volt.

Vasárnapra virradóra esett és reggel is még elég bánatos volt az idő, amikor Lillafüredre indultunk. A Palota szálló még mindig csodás, nekem régi vágyam egyszer ott tölteni legalább egy hétvégét. A Hámori tó is csodaszép, csak elég illúzióromboló a sok vízibicigli, szerintem baromira nem illenek oda. Emlegettük a Meseautóból a kispörköltet kisfröccsel, de nem találtunk olyan helyet, ahova kutyával beülhettünk volna. Volt viszont egy csomó lacikonyhás talponálló, sütöttek isteni lángost, de aztán megint esni kezdett, így irány az autó. Este Morc majdnem fogott egy nyulat a szőlőben, de szerencsére az ismeretlen terepen szót fogadott és visszajött.

Hétfőre szerencsére megint magához tért az idő, hétágra sütött a nap. Reggel loptam egy nagy fürt szőlőt a tőkékről, meglepően édes és finom volt. Szőlőbornál nem hittem volna, hogy ilyen finom lesz. Nem is tudom, miért. Aznap Parádfürdőre, Mátraházára és a Kékesre készültünk. Az odavezető utat leírni sem tudom. Olyan állapotban volt, hihetetlen, hogy egyáltalán a térképre felkerült, mert helyenként még út sem volt. Ha valaki véletlenül jött szembe, a nyíratlan bokroktól még lehúzódni sem lehetett. Tarnaszentmária örökre emlékezetes marad, mert ott ért véget a rettenet. Úgy rázkódott a kocsi egész úton, nem hittük el, hogy ilyen utak még léteznek. Hazafelé inkább kerültünk, mert a kocsi szétesett volna, ha még egyszer azon megyünk végig. A Kékesen alig pár ember lézengett. Morcot felültettük az ország legmagasabb pontjára, kicsit sétáltunk, falatozgattunk, az idő csodás volt. Mire hazaindultunk, hirtelen szél kerekedett, pillanatokon belül lehűlt az idő. De ez csak addig tartott, amíg elindultunk. A hegy kirúgott minket? Búcsúeste a Borházban – végre ott vacsoráztunk, bár napközben annyit ettünk, hogy nem is igazán esett jól.

Morc hamar megszokta, hogy most ott lakunk. Ő úgy van vele, neki mindegy, csak velünk legyen. A lépcső alatti zugot néztem ki neki, odaterítettem egy kis szőnyeget, aztán ő is belenyugodott, hogy az ott tényleg egy nyugis kis zug, senki nem esik át rajta. Utolsó két éjjel már fel sem jött a galériára, csak reggel ébreszteni. Figyeltünk rá persze, mint egy babára, hogy merre bóklászik el, de nem nagyon ment távolabb. A Borház felé persze lenne néhány építő jellegű bírálatom, amik egy ekkora cégnek nem lennének földhözverő kiadások, de annál látványosabbak lennének. Például szerintem minden apartmanba kellene egy vízmelegítő, ha valaki teára vagy kávéra vágyik, ne kelljen feltétlenül felmennie a főépületbe. A tv a nagy asztalon elég suta, meg útban is van, egy kis állványt megérdemelne. Mint ahogy a kanapé előtt is hiányzik valami, ahova legalább a poharadat leteheted. És kéne minden lakásba egy étlap, hogy kedvet kapjon a vendég az étteremhez. Ja, és akár önként is adhatnának minden reggel egy-két fürt szőlőt a vendégeknek, ettől még tudnának elég bort készíteni. A szekrényben az az egy darab fogas meg talán kevés egy négy személyes lakásban, nem? De összességében azért nagyon kellemes hely, nekünk egyébként is az ilyen jellegű elhelyezés jobban bejön, már csak a kutya miatt is. Ha elkészül valaha a fürdő, azért még szívesen visszajönnénk.

*** 

szeptember 21.

Morc napok óta szerelmes, kizárólag Bodza felé mehetünk sétálni, onnan meg csak jó negyedóra múlva mehetünk tovább, addig sírunk és puszilgatjuk azt a Hófehérkét. Bodza ugyanis egy fehér golden lány. Édes pofa, akit kint tartanak a kertben, és embert még nem láttam vele foglalkozni, még jó időben sem. Aztán csodálkoznak, ha időnként meglép. Mi is találkoztunk már vele, amikor éppen szökésben volt, de képtelenség megfogni, amikor végre szabad. Azért fura, hogy az ismerős kutyások között már a harmadik golden szuka, akit „házőrzésre” használnak. A fiúk bezzeg mind bent heverésznek a lakásokban. Kutyáéknál sincs egyenlőség a nemek között. Morc is a franciaágy közepén álmodozik Bodzáról, olyanokat sóhajtozik, mint akinek a világ gondjai nyomják a vállát.

***  

október 21.

Na, ez is olyan nap, amikor jobb lett volna fel sem kelni. Még jó, hogy írtok, ez a fény az éjszakában, mert eléggé átmentem mísz p-ba. De csoda, amikor olyan furkó szomszédaim vannak, mint amilyenek?Ma is jövök haza a kutyasétáltatásból – eleve jó a hangulatom, mert a három pasi a magánügyemként kezeli a kutyatartást – reggel, erre összefutok az egyik kedves szomszéddal, köszönünk. Még csodálkoztam is, hogy ma megúszom a hülyeségét, de aztán csak odaszól még, hogy „jön az öreg Ali”. Na, akkor kellett volna hátraarcot csinálnom és még egy kört menni. Jött az öreg, aki közvetlen lakásszomszéd, és egy nagyon nagy  f… (bocs az érzékeny lelkűektől). Jön nekem, hogy miért nem akarom, hogy ő bezárja a kaput?  Elektromos zár van direkt, hogy ne kelljen minden csöngetésnél lerohangálni, de persze ő nem akarta felszereltetni. És ha neki le kell menni, akkor a többieknek se legyen jó. Hogy én adjak mindenkinek kulcsot, aki jár hozzánk, akkor nincs gond. Például a lányoknak is, mert ha idejárnak dugni, akkor kulcsot is megérdemelnek. Ha meg a fiúk sűrűn cserélgetik őket, akkor meg járjanak ők a kapuhoz nyitogatni. Így, ebben a stílusban és persze hangfogó nélkül, hogy még kint a kereszteződésben is hallani lehet. Közben a párom is óldalog kifelé és nem küldi el a jó büdös francba a nagybátyjának becézett „rokont”, aki csak a néhai nagynéni férje. Ráadásul még vigyorog is, hogy jól kikaptam az öreget. De akkor az öreg ráakaszkodott és ment vele, hogy miért nem köszöntötte fel a 75. szülinapján, he-he. Belőlem meg úgy szakadt ki egy ordítás, hogy „El akarok költözni!”, hogy még a madarak is rettegve menekültek a fáról. Ezt szerintem még ők is hallották lejjebb az utcán. De most komolyan, miért kell nekem ennyi barommal együtt élnem???

***  

október 24.

Gyerekek, akik felnőttnek képzelik magukat… Kiskölök az éjszakában, Gyurma Krisztiéknél világvégén. Gyurma telefonál, hogy a kocsin hol a ködlámpa-kapcsoló, mert odakint akkora köd van, hogy az orráig nem lát. Kicsi éjjel egykor telefonál (már aludtam), hogy a Kossuth térről akkor ő most hogy is tudna hazajönni? A Gyurma elment volna érte, de fogalma sem volt, merre menjen. Egyszerűbb volt a hálóingre felhúzni egy kabátot meg egy cipőt és elmenni, mint elmagyarázni. De meg is mondtam a kicsinek, hogy Karakószörcsögre se mehet szakmai gyakorlatra, nemhogy külföldre, amíg éjjelenként úgy kell őt hazafurikázni itt a városban, mert nem hajlandó megtanulni az éjszakai járatokat használni.

Vasárnap meg… Gábor nekikezdett a bömcsi kerekeinek az átcseréléséhez és szólt Gyurmának, ha már ő jár a kocsival, legalább segíthetne. Persze, mindjárt, csak még ezt befejezem, azt elindítom – szokásos süket duma, a lényeg, hogy ül tovább a seggén a pici fiú. Erre kirongyol az öccse a szobájából, de úgy felhúzva, mintha neki kellett volna eddig is a bátyjával veszekednie, és mondja neki a magáét, ami mellesleg az utolsó szóig igaz volt, hogy milyen lusta, meg soha nem segít semmiben, de a kocsi miatt most már tényleg emelje meg a seggét.Na, akkor a nagy elővette a mostanában szokásos nagyon hülye úri stílusát, hogy: öcsém, neked kuss, mert megütlek… stb. Ordít a kicsi, hogy: gyere te nagy állat, üss meg! Sikerült már neked is olyannak lenned, mint azoknak az állatoknak, akik miatt eljöttél a Petőfiből. stb. A nagy meg csak nem mozdul, csak mondogatja, hogy: kuss, mert megütlek. Erre az öccse nekiugrott és a másodperc tört része alatt a két kis kisnövésű 20 éves ott verte egymást, mint a répát. Illetve főleg a kicsi, mert a bátyja úgy meglepődött az öccse hirtelen támadásán, hogy egész ledermedt. Mint később mondta, nem mert visszaütni, mert hátha túl nagyra sikerül. Na, ezeket kellett nekem szétszedni, a kicsit letolni és megnyugtatni, a bátyját a kocsihoz lezavarni, utána meg szedni a nagy levegőket. Még késő délután is úgy szorított a szívem, azt hittem megőrülök. Még jó, hogy az apjuk nem látott ebből semmit, mert lehet, hogy infarktust kapott volna.

***  

október 25.

Kutyánk állandóan koldul, ha ezt lehet annak nevezni. Simán csak odaül az asztal mellé, mintha neki is terítettek volna és néz. Nem szól egy árva hangot sem, de ahogy néz… az afrikai éhezők nem tudnak így nézni. Reggelenként meg a tejért kuncsorog. Ha tejszínhabot lát, attól extázisba esik. De azért már senior-tápot kap a kis tíz éves, a könnyebb emészthetőség miatt. Ja, meg pacalt „enyhén” fűszeresen, szintén a könnyű emésztés jegyében. Ezt egyébként Gáborral is meg kell még beszélnem, hogy a jövőben jobb ha elfelejti ennek a kajának még  a nevét is.

Fiúk között a hangulat még fagyos, rájuk is szóltam, hogy akkor most már köszönő-viszonyban sincsenek? Erre a nagyobbik kikurjantott egy sziát, de a kicsi meg ráfogta a tele szájára, hogy nem tud visszaköszönni. Férfiak…