"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. június 19., péntek

Pulykatojás - 19. rész



Alex egy határozott mozdulattal kibújt a kanárisárga pólóból és hanyagul a kanapéra dobta. Lerúgta a tornacipőit és megtornáztatta meztelen lábujjait. Kate döbbenten nézte. Rendben, hogy egyedül maradtak és a férfi kényelembe akart helyezkedni, de azért ezt a sztriptízt nem tudta mire vélni. Az idő – angol viszonylatban is – kellemesen meleg volt, de azért neki például eszébe sem jutott nekivetkőzni. Itt a falak között kifejezetten kellemesen hűvös volt.
-Mi a baj? – kérdezte Alex olyan bársonyosan simogató hangon, hogy Kate karján akaratlanul is meredezni kezdtek a pihék.
-Semmi. – nyelt nagyot. –Aláírtad. A tied. Igazán jogod van itthon érezned magad.
-Ahogy én érzem magam, az sem érdekelne, ha a Regent’s Park tetején lennénk – lépett közelebb a férfi. 

Ne dumálj! Csókolj már meg! – sikította egy követelőző hang a lány fejében, de azonnal követte egy túlontúl is fegyelmezett néma jajveszékelés: Miért gondolok állandóan arra, hogy le akarok feküdni vele? Lázasan lüktetett az agya, de a teste is. A levegő már szinte vibrált, ahogy a férfi lassan közeledett feléje és Kate ijedten döbbent rá, hogy a kemény apró mellbimbókról a sötét szőrszálak között a bermuda alatt egyre egyértelműbb domborodásra fókuszál a tekintete. Megőrült! – dörömbölt a fejében a félelemmé formálódó vágyódó zavarodottság. Ha ez a feszültség nem oldódik fel hamarosan valamilyen, bármilyen formában, az biztos, hogy rövidesen a zárt osztályon fog kikötni. Időközben Alex legyőzte a köztük lévő pár lépésnyi távolságot és egy páva násztáncát járva végtelen gyengédséggel borzolta forró lélegzetével Kate nyakát. Megkerülte, alig-alig érintve, inkább csak a szemével simogatva, miközben Kate menekülésre képtelenül várta az érintését. A férfi szájának érintése nyomán a puha pihék gyökeréig kúszott a borzongás, ahogy a lány nevét suttogta. 
Kate meg sem próbált elhúzódni a már-már fájdalmas érzés elől, hiszen minden sejtjével erre a percre vágyott. Ha akart volna se tudott volna menekülni, de szerencsére nem is akart. Úgyis kudarcra lett volna ítélve a próbálkozás. Felébredt látszólagos dermedtségéből és a férfi nyakába csimpaszkodott. Alexnek nem kellett ennél több  biztatás. Szája rátapadt a cseresznye ajkakra. Valósággal harapta a rózsaszín, csókra vágyó ajkakat, nyelve behatolt a fogai közé, és a lány úgy érezte, ilyen szenvedélyes érzékiséggel még soha életében nem csókolták. A kanapé felé hátrált, azt képzelve, hogy a szerelem táncát járva ő vezeti a férfit, észre sem véve, hogy a valóságban őt vezetik; aztán lehuppant, ahogy a puha bőrt megérezte a térdhajlatában. Szinte magával rántotta Alexet, aki ügyesen tompította a zuhanásukat. 

A férfi egyetlen pillanatig sem tétlenkedett. Ujjai már felfedezték a fülcimpák mögötti érzékeny helyeket, melyek érintésétől szinte maguktól nyíltak szét vágyakozóan a lány lábai. Alex most határozottabb volt, mint korábban bármikor. Irányított és szavai kétséget sem hagytak afelől, hogy mit érez.
-Kate! Nem tudok miattad aludni, nem tudok koncentrálni. Csak azt tudom, hogy nem szabad hibáznom, ha veled vagyok, mert nem lenne második esélyem. Stratégiákat gyártok, hogy hogyan hódítsalak meg. Nem mintha ezek a valóságban működnének, mint tudjuk - torpant meg az esti kudarcra gondolva, aztán újult erővel kezdett rohamba. Keze elindult a lány pólója alatt, és ahogy keze a lány melleire simult, azonnal megérezte a megmerevedő mellbimbókat. Kate reagált rá, és ez egészen felvillanyozta. A lány közben a férfi sötét mellszőrzetében szántott végig az ujjaival, belemarkolva a kemény mellizmokba, ahogy önnön gyengeségével szembesült. Tehetetlen bábként hagyta, hogy Alex feltolja a szoknyáját és felfedezze a testét. Ellentmondásos gondolatok próbáltak áttörni a szenvedély ködén.

Nem volt tapasztalatlan, mégis úgy érezte, ezt a lobogó fáklyaként való izzást még sosem élte át. Valósággal lángolt a kéjtől és még valami más, megfogalmazhatatlan érzéstől. De sem a hely, sem az időpont nem volt alkalmas az elemzésre. Most csupán egyet tehetett: nyers idegvégződésként élvezettel hagyta, had kalandozzon Alex keze a csípőjén, a combjai között. Pusztán ennyitől az élvezet határára sodródott és elképzelni sem tudta, hova lehet fokozni az érzést, ha egyszer végre összeforr a testük. Nem tudta, nem is akarta már visszafogni magát. Ő is fel akarta fedezni a férfi testét. Alex megérezte a vágyát és hátradőlt, hogy a lány szabadon mozoghasson.
Kate ujjai bátran kalandoztak az érintései alatt megránduló izmokon. Amikor nyelve hegyével is bejárta az utat, mosolyogva tapasztalta, hogy Alex még a lélegzetét is visszafojtva várja gyengéd támadásait. Összefonta ujjait a férfiéval, hogy kicsit csitulhasson a bensejében égő láz, de Alex nem akart lassítani. Újra ő kerekedett felül, de mielőtt a lány szájára tapadt volna, karcos, rekedtes hangon megszólalt:

-Kate! Be kell valljak valamit.
-Bevallani? Mit? Most? Jaj, ne!– nyögött kifosztottan a lány, aki a beteljesülés helyett valami baljós előérzettel borzongott meg.
-Muszáj most megmondanom – suttogta a férfi.
-Muszáj? – ismételte meg elhaló hangon a lány, mint valami távoli visszhang, amely elhal a messzeségben. Fogalma sem volt róla, micsoda vallomásra számíthat. Eddig úgy gondolta, pontosan tisztában van Alex múltbéli viselt dolgaival, újabbakkal meg aligha gazdagította a listát az utóbbi időben. Arról már tudna. Vagy mégsem?
Amíg ő őrlődött, Alex csillogó szemekkel őt figyelte, Látta, hogy Kate nem tudja, hova akar kilyukadni, ezért úgy döntött, megszabadítja a gyötrődéstől és őszinte lesz vele.

-Szerettem volna már ezerszer, hogy ez megtörténjen. – nyomta közelebb a csípőjét a lányhoz, akiből már maga a súly is kéjes sóhajt csalt elő. –Már akkor, amikor Isabelle-el éltem. Pedig tényleg mindig hűséges voltam hozzá, és éppen ezért sokáig téged hibáztattalak a saját gyengeségemért. Igen, gyenge voltam. De most, hogy végre veled vagyok, legyőzhetetlennek érzem magam.
Kate megnyugodva hallgatta a halk vallomást, aztán úgy döntött, a lelkizésnek is megvan a maga helye és ideje. Ez azonban nem az! A szíve mélyén már a férfi őszinte vallomása sem érdekelte. Most nem! Csak a beteljesülésre vágyott valami elemi, leküzdhetetlen, szégyentelenül felszabadító erővel.
-Akarlak téged! – nyögött fel kétségbeesetten, amiért ki is kell mondja a titkát, és Alexnek nem is kellett több.
-Hiszen a tied vagyok! – mormolta a szájába, aztán rekord sebességgel szabadult meg a nadrágjától és ugyanezzel a türelmetlen vadsággal vetkőztette le a lányt is, akinek ez kivételesen egyáltalán nem volt ellenére. Már rég lecsúsztak a kanapéról a puha, bolyhos szőnyegre, valósággal beszorulva az asztalka és az ülőalkalmatosság közé. De már semmi sem állíthatta meg őket.
*
-Jézusom! Bármikor ránk nyithattak volna – pislogott Alex az üvegasztalkán csillogó kulcscsomóra.
-Jókor gondolsz rá! – kuncogott Kate, egyetlen kósza gondolatot sem szentelve a szeméremnek, hiszen még mindig úgy érezte magát, mint aki az imént valami testen kívüli élményt élt át, például elvitték az ufók és olyan kimondhatatlan dolgokat műveltek vele, amelyeknek a létezéséről eddig fogalma sem volt. Egyetlen alkalomra sem emlékezett felnőtt életéből, amikor ennyire elvesztette volna a gátlásait és az irányítást a saját teste és akarata felett. Ha soha többé nem lesz része hasonlóban, ez a csoda már akkor is megérte. Ilyen lehet, amikor halandó megérintheti a napot. – gondolta álmodozva. Ahogy Alex ujjai lustán köröztek meztelen bőrén, egész testében bizsergés áradt szét, az előbbi orgazmus utórezgései. Úgy érezte, ha ez a csodás épület most hirtelen lángokban állna körülöttük, akkor sem lenne képes mozdulni. Nem lenne menekvés, mint ahogy nem volt Alexander elől sem. 

Összerezzent, ahogy a forró férfitest eltávolodott tőle és szinte azonnal beleborzongott a veszteségbe, amely azonban csak pillanatnyi volt. Alex feltérdelt és úgy nézett végig rajta, mint aki földöntúli jelenést lát. Aprólékos leltárba vett minden apró pöttyöt, amelyek most szinte lángoltak a lány bőrén.
-Pulykatojás! – suttogta áhítattal, aztán lehajolt, hogy szája is számbavehesse a szeme által felmért gazdagságot. Elindult a lány combjának érzékeny, finom bőrén. Kate tiltakozva nyögött fel, megkísérelve, hogy összeszorítsa a lábait.
-Ne ellenkezz! – suttogta neki Alex és gyengéd érintésétől Kate újra megnyílt neki. A lány lehunyt szemmel adta át magát a gyengédségnek. Csaknem elájult a gyönyörtől. Hihetetlenül finomak voltak az apró csókok, bársonyos harapdálások. Szétesve hagyta, hogy a gyönyör újabb hullámai ragadják el, ahogy az édes kínzás betetőzéseként a férfi újra beléhatolt. 

Alex pedig egész egyszerűen nem tudott betelni vele. Amikor az előbb Kate szemérmesen próbálta elzárni előle szerelmük nedvétől síkos testét, Alex csak arra tudott gondolni, hogy kettejük közös illata és íze vonzóbb, mint az irodalomban oly sokat emlegetett ambrózia lehet. Ahogy most a másik ruganyos test befogadta és visszalökte őt, hogy újra visszatérhessen a hívogató ölbe, úgy érezte, a végtelenségig tudna  így maradni, ebben a paradicsomi békében. A ritmus felgyorsult, bár mindketten élvezték a lassú ringatózást, de a természet követelte már a következő megkönnyebbülést és tehetetlen volt a belső késztetés ellen. A petárdák talán kisebb erővel robbantak, mint korábban, de az utolsó nagy erővel történt behatárolás után olyan békesség szállta meg, hogy egy lehetetlen pillanatra az jutott eszébe, ilyen lehet a halál. Rárogyott a lányra, aztán, hogy a másik is kapjon levegőt, lehengeredett róla, de szorosan magához húzta. Feküdtek új szerzeménye napfényben fürdő nappalijának szőnyegén és már nem is küzdöttek ellene, hogy az álom maga alá teperje mindkettőjüket.

2015. június 16., kedd

Pulykatojás - 18. rész

Jelen!

Bár az előző rész rövid kommentjére visszakérdezhetnék: Komment? ... de azért inkább következzen az új fejezet. Sorry, de nem voltam itthon, ezért a csúszás.

***

18. rész



A közös zuhany olyan nem várt ajándék volt Alex számára, ami valósággal lebénította. Nagyon akarta Kate-et, de mint mindig, a nagy akarás most sem segített az ügyének. Ha a lány csalódott is volt a zubogó víz alatti látszólag sehova sem vezető csókcsata miatt, ügyesen titkolta. A szemében, a gesztusaiban nem volt értetlenség és neheztelés. Egyszerűen csak boldognak látszott a kamaszos ügyetlenkedéseik ellenére is.

-Csinálok reggelit. – nyomott egy utolsó csókot a szinte lángoló cseresznye ajkakra, amiket idáig szinte kétségbeesetten harapott. Hogy az agya kívánta a lányt, a teste pedig nem követte a „parancsot”, teljesen összezavarta. Ez még sosem fordult elő vele, még az alkohol sem húzta keresztül sosem az ez irányú terveit. Csak azért nem érzett szégyent, mert a lány legkisebb gesztusa sem ítélkezett felette, egyetlen rezdülése sem utalt rá, hogy nevetségesnek tartaná. 

Kate sajnálkozva engedte el. –Segítek. – ajánlkozott, és Alex legszívesebben újrakezdte volna a szerelmes játszadozást. A tökéletes nő! És ő megtalálta. Kate-el minden más volt, mint korábbi, nem túl nagy számú barátnőivel.Nem a szex irányította az agyát és a testét, hanem a barátságukból éledő szerelem.
Oké! – húzta magával, és gondoskodón becsomagolta egy puha fürdőlepedőbe a lány testét. Nem sokkal később összeszokott párosként a konyhában szorgoskodtak egymás mellett. Alex gyümölcslevet facsart, Kate felverte a tojásokat és kisütött néhány szelet szalonnát. Már az idejére sem emlékezett, amikor reggelire ilyen lakomát tett az asztalra a máskor szokásos joghurtos müzlije helyett, de eszébe sem jutott mosta kalóriák miatt aggódni. Nem egészen huszonnégy órával ezelőtt egy elegáns vacsorára készült kissé remegő gyomorral, most pedig egy reggelihez. A két étkezés között azonban sok minden történt. 

Például sosem hitte volna Alexről, hogy ilyen visszafogott, már-már szégyenlős legyen. Arra számított – főleg azok után, ahogy az étteremnél utána rohant -, hogy lehengerlő lesz, akaratos, ellentmondást nem tűrő. Ezzel szemben szinte alázatosan imádta őt, és ezzel végképp levette a lábáról. A szerelem . amit már eddig is sejtett – most teljes erejével járta át; és független nőből a párjáról gondoskodó társsá változtatta.
*
Miriam londoni élete Alexnek köszönhetően több, mint kényelmes volt. Az iskola mellett alkalmi állást szerzett az Underground Film Clubban. Ez a mozi igazi fogalom volt a londoni kulturális életben, és pontosan az a közeg, ahol olyan emberekkel találkozhatott, akik segíthették a tanulmányaiban és a pályáján. Drago-nak már hosszú ideje nem is írt, és úgy tűnt, a férfi nem is hiányolta a leveleit. Ha érzett is emiatt némi csalódottságot, hamar túltette magát rajta. Egyetlen cél vezérelte, Alexander Carpenter háláját nyilvánvaló vonzalommá változtatni. Biztos volt benne, hogy csak egy kis időre van szüksége a férfinak, hogy nőként is észrevegye valaha volt asszisztensét. Mindent elkövetett a nemes cél érdekében. Fodrásszal csináltatta meg erős haját, kozmetikussal szabályoztatta meg dús szemöldökét, tűrte a gyantázás fájdalmas procedúráját, a műkörmösnél szabályosra formált körmeit visszafogott színre festette, és egy olcsó turkálóban jó érzékkel keresgélt magának előnyös és divatos ruhákat, amiken ismert divatcégek címkéi virítottak. Ez a Miriam már nem az a lány volt, aki ott Albániában a stáb gúnyolódásának tárgya lehetett. És volt olyan nagy tükör a bérelt kis lakásban, hogy ezzel ő maga is tisztában legyen.
*
A házhoz vezető úton Alexander vezetett. Kate még sosem látott ekkora batárt, mint amivel a férfi kissé körülményesen, de kiállt egy közeli garázsból. Szabadkozva mosolygott rá, ahogy a vadlovakból álló komplett istálló megrándult alattuk, de aztán ahogy sikerült besorolnia a sűrű forgalomba, egyre kezelhetőbbé vált a ménes a motortérben.
-Még szoknom kell a bal oldali közlekedést, meg ezt az átkozottat is. LA-ben is vezetettem, de ott gyors sportkocsit, nem egy ilyen kamiont – csapott a kormányra, ahogy a piros lámpánál lefulladt a kocsi.
-Minek vettél egy ilyen monstrumot? – próbálta megérteni Kate a férfihez egyáltalán nem illő jármű létjogosultságát.
-Nem vettem. A legutóbbi filmem után kaptam az egyik szponzorcégtől. Elég biztonságosnak tűnt, de senki nem mondta, hogy ilyen nehezen kezelhető jószág. – morogta a férfi, miközben óvatosan felemelte lábát a kuplungról és az utolsó pillanatban átsurrant a kereszteződésen, mielőtt újra váltott volna a lámpa. Kate elnyomott egy elnéző mosolyt az orra alatt, aztán témát váltott. Felszabadultan beszélgettek az amerikai sztárvilág viselt dolgairól, felfedezve milyen sok közös élményük akad a kifutók és a vörös szőnyegek világában. Aztán ahogy fogytak a mérföldek, úgy tértek át más, személyesebb vizekre. 

-Azt mondtad, a mamád ruháit direkt hagyta LA-ben. Ha meglátogat majd, biztosan hiányolni fogja a holmiját.
-Nem hiszem. Utálta LA-t, sosem érezte ott jól magát. Amióta apám szívével gondok vannak, már nem is mernek ilyen hosszú útra vállalkozni.
-Akkor biztosan örülnek, hogy házat veszel. Nyilván azt remélik, végleg visszaköltözöl. Vagy erre egyelőre nem is gondolhatsz? A film fővárosa mégiscsak Hollywood.
-Öreg bohóc vagyok már, nem kell állandóan a tűz körül lebzselnem, hogy észrevegyék, létezem. – vont vállat lezserül, de ugyanakkor önérzetesen a férfi. Kate elmosolyodott, ahogy az „öreg” bohócra nézett. A bohóc még csak rendben is volt, a kopott rózsaszínbe hajló bermuda farmerhez Alex rikító zöld tornacipőt és sárga pólót viselt. A cipőben ráadásul azúrkék cipőfűző fityegett masniért kiáltva. Egy kanári nem lehetett volna tarkább, de hogy öreg? Pillanatnyilag úgy érezte magát, mintha ő lenne évekkel idősebb a férfinál, és az öccsével kirándulna vidékre. A kölyök ráadásul Kaliforniából szerezné be a holmiját. Egyetlen apró különbség mégiscsak volt... épeszű ember nem kívánná a testvére csókját.
*
Kate megilletődötten járta sorra a lakberendezési magazinba illő berendezésű szobákat. Képzeletében már látta a napsütötte gyerekszobában meglibbenő fehér függönyöket, a tágas, kertre nyíló nappalit, ahogy két apró gyerek rohan ki a szabadba egy aranyszőrű kutyát kergetve; s önmagát, ahogy lemondóan szortírozza az örökké maszatos gyerekruhákat... és Alexet, ahogy újabb rózsatővel érkezik haza, tudva, hogy Kate számára a rózsákból sosem elég. A terasz melletti apácarács egyenesen egy kis rózsakertért kiáltott és gondolatban már a fajtákat válogatta. A kép olyan idilli volt, hogy önkéntelenül is elmosolyodott.
-Hogy tetszik? – szólalt meg a háta mögött képzelgései tárgya.
-Tökéletes! – sóhajtott elismerően.
-Én is úgy érzem. – kacsintott rá a férfi. -2.200.000 font lett a végső ár, mert Michael lealkudott 50 ezret. Ráadásul az itt lévő bútorok nagy része is marad, pedig az eladó eredetileg kiürítve akarta eladni. Michael megtudta, hogy válnak, és azzal érvelt, a pénzt könnyebben el tudják osztani, mint a bútorokat, úgyhogy bármi kell, csak rá kell tennünk egy cédulát, és marad. – nézett körül az elegáns krémszínű garnitúrával berendezett nappali részben.
-Nem félsz, hogy rossz ómen egy válás után beköltözni? – borzongott meg Kate. Ő már túl volt egy váláson, és bár semmire nem tartott igényt a férje vagyonából, mégis megalázónak érezte az ügyvédi kalmárkodást a közös javaik felett.
-Nem! Ez a ház boldogságra vár és cserébe azt is nyújt. Ugyanolyan, mint én – nézett mélyen a lány szemébe Alex, remélve, hogy kiérzi szavaiból a mögöttes értelmet. Kate szégyenlősen elnevette magát és látva, hogy közeledik az ingatlanos és az ügyvéd, kilépett a kertbe. Alex akarja ezt a házat. És akarja őt is. Most már azt is tudja, hogy neki is tetszik. Innentől a dolgok hivatalos lebonyolításához nincs sok köze. Jobban teszi, ha inkább azon gondolkodik, hogy hol lesz az ő helye és szerepe ebben az egyenletben. 

Mire Alexander elégedetten dörzsölgetve a tenyerét, felbukkant az ajtóban, ő is döntött. Alexander Carpenter egyszer régen meghódította a szívét, aztán összetörte, legalábbis lepattintott belőle egy darabot. Ami maradt – most határozottan úgy érezte -, hogy elég lesz, elégnek kell lennie, hogy boldogan éljenek egymás mellett ebben a varázslatos házban. Persze, ez még nem holnap következik be. El volt szánva, hogy megdolgoztatja kettejük boldogságáért a férfit, de azért jó érzés volt, hogy tudja, merre vezet az az út, amire Alex oldalán készül rálépni.
-Gyere! Ünnepeljük meg, hogy ilyen szép házam lett! És mivel nagylelkű hangulatban vagyok, Te dönthetsz, milyen helyre menjünk. Hogy még véletlenül se mondhasd, hogy olcsón akarom megúszni a dolgot, nincs felső határ, bárhova szeretnél menni, szerzek asztalt. 

-Huh, nekem még meg kell emésztenem, hogy az imént voltam tanúja egy két milliós üzlet lebonyolításának. – nyelt nagyot a lány. A modellkedésnek hála, ő maga sem szűkölködött, de ez a fajta luxus messze állt a habitusától és a lehetőségeitől egyaránt. Fogalma sem volt, hogy Alex vajon mennyi pénzt keresett az elmúlt években, de tartott tőle, hogy az összeg messze meghaladja az ő bankbetétjét. Ez egy kicsit kényelmetlenül érintette, mert még a feltételezést is el akarta kerülni, hogy esetleg a férfi pénzére hajt. Sejtette, hogy ha szorosabbra fonják a kapcsolatukat, egy napon majd mindenféle szerződések kerülnek terítékre köztük és ezeknek már a gondolata is rányomta a bélyegét a hangulatára. Bár tiszta szívvel írna alá bármilyen egyezséget, mégis... kissé megalázónak érezte, hogy az aláírásával hitelesítsen egy iratot, miszerint nem szándékozik kirabolni a kedvesét. Ez azonban még nem volt időszerű probléma, úgyhogy nem is szentelt több gondolatot neki, és inkább a szinte fekete favázas hangulatos kis vendéglőre gondolt, amit útközben látott nem messze innen. 

-Idefelé láttam egy helyes kis halász-éttermet a parton. Ha tényleg én választhatok, annak szívesen kipróbálnám a konyháját. – mondta elgondolkodva a lány, mire Alex megkönnyebbülten felsóhajtott.
-Tudtam, hogy Te vagy nekem a tökéletes nő. Ha már megígértem, elvittelek volna valami puccos helyre is, ahol pingvinnek öltözve kell lenyelni a mikrogasztronómia remekeit és ahol egész este egy frászban lettem volna, hogy leeszem a szmokingomat. De a lehető legjobb helyet választottad. Így ahogy vagyunk, beülhetünk és nem kell azzal vesztegetnünk a drága időnket, hogy hazamegyünk valami lehetetlen göncöt magunkra húzni. ... Már úgy értem, a Te ruhád tegnap is csodás volt, de azért ebben a rövid szoknyában ellenállhatatlan vagy. – bókolt Alexander. Kate szemében huncut fény villant.
-Ellenállhatatlan? Ha jól emlékszem, kettőnk közül én voltam az, aki képtelen volt ellenállni.
Alex egy hosszú pillanatig csak nézte megfejthetetlen tekintettel, aztán a bejárati ajtó felé villant a tekintete, ahol nemrég Michael kísérte ki az ingatlanost és az ügyvédet. Tudta, hogy a barátja is útnak indult. Meg is kérte, hogy a nevében köszönjön el Kate-től. Egyedül voltak a házban, és a leányzó a tűzzel játszott. Hát ki ő, hogy meggátolja benne...

2015. június 12., péntek

Pulykatojás - 17. rész



Álltak a sötétben összekapaszkodva, és más-más módon ugyan, de elbizonytalanodva. Alex fejében az járt, hogy ez az ágy lehet, hogy megfelelne egy hentergéshez, de egy összebújós éjszakához aligha. Egyszer aludt rajta, akkor is lelógott a lába. Másrészt egyáltalán nem biztos, hogy Kate benne lenne abban a bizonyos hentergésben. Nem akarta elkapkodni. Ez a lány sokkal többet érdemel annál, mint amit hirtelen felindulásból nyújtani tudna. Hogy nem lökte el magától, talán egy biztató jel a jövőre nézve, de korántsem biztos, hogy felhívás keringőre. Különben is... Kate-tel szerelmeskedni egész biztosan nem egy andalító keringő lenne, hanem egy vérforraló tangó. 

Kate olyan rémülten állt, mint egy reflektorfénybe került nyuszi az úttest közepén. Tudta, hogy már vesztett, Alexander bármit tehetne vele, képtelen lenne nemet mondani. A szíve mélyén csalódott volt, amiért ilyen gyorsan haladtak előre, amikor ő éppen hogy lassítani akart az iramon. De a szíve ugyanannyira dobolt izgatottan, várva a férfi következő érintését, a csókját, a szenvedélyét. Utálta magát, amiért ennyire alárendeli magát a másik vágyainak, tehetetlen játékszerré válva a kezében.
Alexander  szeme hozzászokott már annyira a hirtelen beállt sötétséghez, hogy megtalálja Kate száját. Egy leheletnyi csók után homlokát a lány homlokának támasztva kicsit érdesen szedte a levegőt, aztán valósággal beledörmögött a villámoktól színezett sötétbe.

-Nem muszáj megtennünk. Semmit sem kell megengedned nekem, és nem kell megmagyaráznod az elutasításodat sem. Biztonságban vagy.
-Tudom. – felelt Kate halkan. –Nem gondolom rólad a történtek után sem, hogy erőszakos lennél.
-De azért nem kérek bocsánatot. – mondta a férfi és Kate szinte látta maga előtt, ahogy dacosan csücsörít a szájával. Elmosolyodott.
-Nem is vártam, hogy bocsánatot kérj.
-Nem terveztem el a dolgot, egyszerűen csak megtörtént. – folytatta Alexander és Kate valósággal élvezte, hogy a történtek után sem – vagy éppen azért nem – engedi el őt a férfi és ugyanolyan határozottan húzza magához, mint kezdetben.
-Elhiszem. A vihar tehet róla. Meg talán én, amiért felbosszantottalak az étteremben.
-Nem bosszantottál fel. – tiltakozott azonnal a férfi. –Talán nem éppen úgy képzeltem el, hogy reagálsz, de valahol a szívem mélyén számítottam rá. Nem vagyok én akkora szám, hogy első szóra megkapjam, amit szeretnék. Nem is lenne az igazi. ... De az meglepett, hogy fel sem vagy háborodva. Mégiscsak megleptelek vetkőzés közben és kihasználtam az alkalmat. – motyogta határozatlanul. Talán nem kellene ezt a témát feszegetnie, mert előbb-utóbb Kate is rájön, hogy akár egy pofonnal is honorálhatná a szemtelenségét.
-Megoldana az bármit, ha felháborodnék? – kérdezett vissza Kate és az arcát hozzásimította az elegáns fehér ing alatt hevesen dobogó szívhez.
-Akkor komolyan venném a szavaidat, amiket az asztalnál mondtál. Hogy csak a barátságomat tudnád viszonozni.
-Azt komolyan is mondtam.
-Olyan kapcsolatot akarok veled, ami a barátságunkat is magába foglalja. De egyszerűen nem tudom annyival beérni. Minden kell tőled... a barátságod, a szenvedélyed, a kijózanító haragod, ... a szerelmed. – tette hozzá óvatosan. Ezzel a kijelentésével pucérra vetkőzött Kate előtt, már nem sumákolhat tovább. Ha a lány elfogadja őt, nem is próbálkozhat félgőzzel ennek a kapcsolatnak az ápolásán.  Ha viszont elutasítja, akkor jobban teszi, ha a jövőben nem ívben elkerüli, mert maga a puszta látványa is fájdalmat ébreszt benne. –Nem érem be a barátságoddal! – ismételte meg minden korábbinál szenvedélyesebb hangon.
-Azt hiszem, én sem. – sóhajtott elgyöngülve Kate. Alexander pontosan azokat a szavakat mondta neki, amikre vágyott, de egyszer régen egy másik férfi is megtette ugyanezt, és annak csúfos csalódás lett a vége. Garanciákat akart, de tisztában volt vele, hogy a világon nincs férfi, aki ezeket a garanciákat képes lenne biztosítani. 

-Ez a beszélgetés egyre szürreálisabb. – kuncogott Alexander. A lány előbbi halk beismerése valóságos eufóriával töltötte el. Ha Kate sem éri be a barátsággal, akkor már csak türelmesen ki kell várja, amíg azt a többet is képes lesz megfogalmazni, amit vár tőle. De az sem baj, ha nem mondja ki. Pillanatnyilag úgy érezte, akármeddig képes lenne várni. Na, akármeddig talán mégsem... de egy viszonylag közeli időpontig egészen biztosan. – helyesbített magában azonnal.
-Talán el kéne eresztenünk egymást. – javasolta Kate és picit megfeszítette magát, hogy kibontakozzon az ölelésből.
-Ebben a sötétben? Jó így! – vált szorosabbá Alex karjának csapdája.
-Tényleg jó! – sóhajtott a lány és engedékenyen visszasimult a férfi mellkasára, aztán csak álltak egymást ölelve, amikor hirtelen újra meggyulladtak a fények. ... Amit eddig a sötétség - ami idővel félhomállyá szelídült – jótékonyan elrejtett, a lámpa éles fényénél  zavarba ejtővé vált. Kate kibontakozott Alexander öleléséből és hátralépett, kettőjük közé emelve a pólót, amelyet görcsös ujjakkal szorongatott. A férfi megtette neki azt a szívességet, hogy a szemébe nézett és nem a teste fedetlen bájait csodálta. 

-Zuhanyozni indultam. – motyogta némi torokköszörülés után, és Alex félreállt az útjából. De amikor a lány el akart lépni mellette, a karja után kapott.
-Aludj velem!
-Alex! Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne... Nem akarok hazudni neked, az előbb még ... azt hiszem, nem tudtam volna ellenállni ennek a kérésnek, de a fénnyel kijózanodtam. Korai lenne ez még. – feszült meg Kate.
-Tudom. El is fogadom, ha így érzed, de ... én most tényleg csak arra gondoltam, aludj velem – szó szerint. – simogatta megnyugtatóan a szorítása helyét a férfi.
-Oh, hát ... ha tényleg csak ennyi... – nyelt nagyot Kate. Kifejezetten hülyén érezte magát. Mostanra már úgy tűnt, mintha ő akarta volna, hogy feküdjenek le egymással, Alex pedig nem is vágyott másra, mint egy kis meghitt összebújásra.
-Félre ne érts! Mindent akarok tőled! De már az is boldoggá tesz, ha itt alszol majd mellettem. Nem csak a ma éjszakában gondolkozom, így aztán még rengeteg időnk van, hogy felfedezzük egymást.  – engedte el Alexander.-Hozok valami illedelmes pizsamát magamnak is. – indult az ajtó felé, és Kate agyán végigfutott a gondolat, hogy most akár magára is zárhatná az ajtót. Aztán megvonta a vállát. Nem pontosan ezt akarta már hetekkel ezelőtt is? Futhat az érzései elől, gátakat emelhet, de csak a kettőjük dolgát nehezíti meg az elkerülhetetlenül közelgő jövőben. Így aztán gyorsan bevette magát a fürdőszobába, mielőtt Alexander úgy gondolja, a baráti közeledést a zuhany alatt akarja folytatni. Ahogy a forró víz végigfolyt a testén, tulajdonképpen már azt sem bánta volna. Ahhoz képest, hogy néhány órával ezelőtt még menekülni akart a közeléből, a rá gyakorolt túlságosan erős hatás alól, meglepően közel kerültek egymáshoz. És tovább nem volt hajlandó ezért felvállalni a felelősséget. Nem! A sors végre olyan lapokat osztott, ahol van esélyük kideríteni, hogy az a valaha volt bizonytalan kislány, és az a jóérzésű fiú, felnőtté válva is épp oly erősen rezonál a másik közelségére, mint akkor.
*
Alexander szeme kinyílt. Még épp csak hajnalodott, de úgy érezte, tökéletesen kialudta magát. Tettre kész volt a szó valamennyi értelmében, és egy mély sóhajjal a hátára fordult, hogy átgondolja az este történteket. Fogalma sem volt róla, honnan jött az önkínzó ötlet, hogy együtt töltse az éjszakát Kate-tel. 

Amikor este elváltak, feltúrta a szekrényt, de nem talált mást, mint egy puha melegítő nadrágot. Sosem volt pizsamája, legfeljebb egy könnyű kis sortot vett fel, ha a szükség úgy hozta, mert kamasz kora óta meztelenül aludt. Magára kapott egy pólót, aztán visszasurrant a vendégszobába és bebújt a takaró alá. Még el sem helyezkedett igazán, amikor Kate benyitott, és ő önkéntelenül is lehunyta a szemét. A zuhanytól kipirult a bőre, nyaka körül vizesen göndörödött néhány tincs az észbontó vörös zuhatagból, amit – mint valami japán gésa – valami hosszú pálcikával  tornyozott fel a feje tetejére. Önkéntelenül is a komódra nézett, ahol az anyja egy rég félbehagyott kézimunkája hevert, egy tarka, puha sál, amely talán sosem fog elkészülni, és amelyből az egyik kötőtű hiányzott. Ügyes! – mosolyodott el a lány praktikuma láttán, aztán félig lehunyt pillái alól elgyengülve figyelte a mozdulatot, ahogy a hosszú fatűt kihúzza a hajából és megrázza azt a sörényt, amelynek érintéséért szinte viszketett a tenyere. Az anyja pólója épp csak eltakarta a sötétkék bugyit, a mellei lágyan rezzentek meg Snoopy örökké kópés pofázmánya alatt. Én se vágnék más képet, ha a helyében lennék – sóhajtott önkéntelenül, aztán nagyot nyelt, ahogy Kate becsusszant a takaró másik széle alá. Feszengve feküdtek, kínosan tartva a távolságot egymástól. Kate lekapcsolta az éjjeliszekrény lámpáját, aztán halkan jó éjszakát kívánt. Alex  összefonta maga előtt a karjait, mielőtt még elveszti a fejét és érte nyúl, végül kis torokköszörülés után szép álmokat kívánt ő is. Egy idő után hallotta, ahogy a lány légzése a korábbi kapkodósról nyugodtra vált, akkor felé fordult és mélyen beszippantotta az illatát. Isabelle-re emlékeztette a rafinált virágaroma, mégis egészen más volt. Kate volt! És ezzel az illattal az orrában, ezzel a felfedezéssel a fejében végül őt is elnyomta az álom. 

Most pedig úgy ébredt, hogy a lányt az ölébe húzva ölelte. Jobb karja a feje alatt, a bal pedig átvetve Kate karcsú derekán, nyitott tenyere a hasán. Ezért kellett óvatosan lefejtenie magát róla és inkább hanyatt fordulnia. Még egy pillanat, és Kate is megérezte volna még álmában is, hogy megkívánta. Talán nem volt ez más, mint normális férfireakció a hajnalra és egy puha, meleg női testre maga mellett. De megígérte, hogy nem használja ki az alkalmat és megfogadta, hogy betartja az ígéretét, bármennyire is kínzó legyen az önmegtartóztatás. 

Óvatosan kidugta a lábát a takaró alól, aztán mint egy kígyó, kicsusszant és lábujjhegyen kilépett a szobából. A fejét csóválva nézett vissza a szoba felé, miközben a fürdőszobát célozta meg. Egy hideg fürdő mindenképpen jót fog tenni. A bőven zubogó langyos víz alatt arra gondolt, hogy ez egy aprócska lépés volt a végső cél felé, és elégedett volt önmaga teljesítményével. Kate visszavonulását semmissé tudta tenni, bebizonyította, hogy képes barátként viselkedni. Most pedig reggelit fog rittyenteni különleges vendége részére, még ha ehhez minden konyhai tudását csatarendbe kell is állítania. Aztán hazaviszi, hogy átöltözhessen és együtt megnézik azt a házat. Igazság szerint egyelőre eszébe sem volt megvenni, de Michael még az árából is képes volt alkudni, a bútorok egy részét is megtarthatta. Bónuszként pedig itt alszik Kate, az egyetlen nő, akit el tudna képzelni azok között a falak között, ..a kertben ... a gyerekeikkel. Formálódó terveitől elégedetten elzárta a zuhanyt és megfordult, hogy a törülközőért nyúljon.  Keze megállt a levegőben, ahogy Kate mezítelen testét meglátta, de igazából a hamiskás mosoly fogta meg, amely olyan ígéreteket hordozott, amiket legszebb álmában sem remélt.

2015. június 8., hétfő

Pulykatojás - 16. rész



-Azt mondják, az ítéletidőre való tekintettel fogalmuk sincs, mikorra tudnak kocsit küldeni. – fordult Alexander a lány felé, és szinte egyszerre pillantottak az ablak felé. Ítéletidő? Alex megrántotta a sötétítőfüggöny zsinórját és mintha ezzel egy fényképezőgép vakujának kioldóját nyomta volna meg, szinte azonnal egy villám fénye cikázott át az égbolton. Mint a gyerekek, orrukat az üvegnek nyomva nézték az elemek tombolását. A rendkívül jól szigetelő ablakokon túlról halk brummogást hallottak és amerre a szem ellátott, villámok szurkálták a földet. A távolban, a magas épületek mintha valósággal vonzották volna az égi feszültséget, egész sereg cikk-cakkos vonal szabdalta föl a sötét hátteret. Az előkert vékonyka fái vészesen megdőlve dacoltak a szél erejével. Az ablak párkányán pedig apró fehér jéglövedékek pattogtak. Odakint valóban ítéletidő volt, és ők ebből eddig semmit nem vettek észre, annyira lekötötte őket az idebent ívet húzó feszültség. 

-Maradj itt! – szólalt meg Alexander, rá sem nézve Kate-re, aztán összevonta a szemöldökét, mint akit meglepett a saját ötlete. Nem volt még elég ma estére a visszautasításból? – gondolta kesernyésen, de a kimondott szavakat már nem szívhatta vissza.  –Van vendégszobám. Sőt, még anyám néhány holmija is itt van. Biztosan találunk valamit, amibe kényelmesen átöltözhetsz. ...A holnapot úgyis együtt akartuk tölteni... – tette hozzá kissé bizonytalanul.
-Nem is tudom. Nem akarok kényelmetlenséget okozni. – vívódott Kate. Az este végképp kicsúszott az irányítása alól, de a jóistent nem hibáztathatta érte, és a szíve mélyén egyetlen porcikája sem kívánkozott ki a viharba.
-Nem, dehogyis, nem probléma. – vont vállat Alex, még mindig a kinti égiháborút figyelve, titkolva a megkönnyebbülését, amiért a lány egyáltalán elgondolkodik az ajánlatán.  –legalább reggel elkápráztathatlak a kávémmal, sőt még gofrit is sütök neked – ígérte nagylelkűen. Kate elmosolyodott.

-Nem ér bűnbe vinni! Imádom a gofrit. Friss lekvárral, esetleg egy kis csokipudinggal. De sosem eszem, mert annyi kalória van benne, amennyit képtelen lennék ledolgozni a futópadon. Már alig várom, hogy egyszer búcsút mondhassak a kifutók világának és a fotózásoknak! Attól a naptól fogva végre normális nőként élhetek, megengedve magamnak ilyen apró kis édes bűnöket. Lehet, hogy hamarosan száz kiló leszek, de akkor is megéri majd. – sóhajtott vágyakozva.
-Te száz kilósan is gyönyörű leszel majd – vigyorodott el Alexander a gyerekesen vágyódó hang hallatán, és inkább szó nélkül hagyta, hogy amennyiben bűnbe akarná vinni, egészen más útját választaná a kísértésnek.
-Szerintem meg inkább,mint egy partra vetett bálna, de addig is... fájó szívvel lemondok a konyhaművészetedről. Egy üres kávéval beérem és ha van egy kis korpás kekszed, akkor máris letudtad a reggelimet. 

-Korpás keksz? – borzongott össze a férfi. –Ebben a házban ilyet tuti nem találsz. Eddig észre sem vettem, hogy olyan kényesen ügyelnél az étrendedre. – fordult végre Kate felé és szürke szemeiben elismerés fénylett, ahogy végig pásztázta a lány karcsú alakját.
-Natúr húsokat, halat, salátákat eszem. Az önsanyargatás legfeljebb a desszertek terén válik egyértelművé... és kínzóvá. – nevette el magát a lány. Alexander volt olyan szíves és nem kérdezett vissza, hogy akkor most elfogadja-e a vendégszeretetét, ő pedig nem mondott igent; de mindketten tisztában voltak vele, hogy ez az egész beszélgetés a beleegyezése jele. És mivel ideges, olyasmiről beszél, amiről – egyszer régen megfogadta – férfival sosem.
-Gyere, erre van a vendégszoba! – indult az előtér felé a férfi, aztán az emeletre vezető lépcső mellett elhaladva benyitott egy kedves kis szobába. 

-Milyen nőies! – nézett körül a lány. Alexander összevont szemöldökkel mérte fel a rózsás tapétás látványt.
-Hát, ... anyámék aludtak itt néha. Ő kedvelte. Isabelle-nek is tetszett, de ő persze nem itt aludt, ha velem tartott Londonba. ... - Itt hirtelen elharapta a mondatot és a fejét legszívesebben beleverdeste volna a masszív ajtófélfába. A francnak kellett Isabellet szóba hoznia? Kate tudta, hogy kapcsolatban élt, de ez még nem jelenti azt, hogy annak a nőnek az emlékét is fel kell emlegetnie, ráadásul éppen így, hogy egyértelműen utal rá, az a nő az ágyát melegítette, nem a vendégszobát használta. Hülye vagy Alexander Carpenter, csak épp nem forogsz! – szídta magát némán. Látta Kate-en, hogy ő is valami hasonló véleményen van, csak nem akarja hangosan is kimondani, ezért inkább visszaevezett valami biztonságosabb témához. Kinyitotta a szekrényajtót és kiemelte belőle egy bőröndöt, aztán az ágytakaróra dobva felpattintotta a tetejét. 

-Na lássuk csak! Van itt hálóing – bár ebben olyan lennél, mint az anyám – libbentett meg egy meleg flanelhálóinget. –Ez biztos hiányzik neki a skóciai hideg éjszakákon. De van itt más is... ez az óriáspóló szerintem megteszi, és itt egy melegítő is, bár ez szerintem rövid lesz. Anyám egy fejjel alacsonyabb nálad. – nevette el magát.
Kate maga elé mérte a melegítő nadrágját és valóban... a feneke jó lett volna, de a szára a bokája felett lengedezne, ez máris látszott.
-Késő van. Ha már itt ragadtam, akár el is mehetnénk aludni – javasolta halkan. -Akkor pedig éppen elég lesz a póló. De reggel mindenképpen haza kell ugranom valami kényelmes holmiért, mégsem mehetek háznézőbe kisestélyiben. És megköszönném, ha lenne egy fogkeféd is. – toporgott a Snoopy-s pólóval a kezében.

-A mellettünk lévő helyiség a fürdőszoba. A mosdó fölötti szekrénykében találsz bontatlan csomagolású fogkeféket. – intett Alexander a fejével a folyosó felé. Képzeletében máris maga előtt látta a lányt, ahogy a számára rövid pólóban, kibontott fürtjeivel a mosdó fölé hajol. A Temze parti ház teljes vételárát felajánlotta volna cserébe, ha akkor ott lehet vele a fürdőszobában. De nem akarta elijeszteni.  -Igazad van, ha holnap kirándulunk, akkor jobb, ha most aludni megyünk. Különben is ... ebben a viharban bármikor elmehet az áram. Volt már ilyen, úgyhogy ne ijedj meg, ha most is... Azért van itt ez a gyertya, és ha igaz, egy öngyújtó is – kotort bele a komód kis fiókjába. ... Aludj jól! Ha bármire szükséged van, a szemközti ajtó az étkezőé és a mellette levő a konyháé. Érezd magad otthon! ... Kivételesen most a hűtőszekrény sem üres. – fintorgott a mostanában kényszerű önállátásra gondolva.

-Köszönöm. Nem kell semmi. Jó éjszakát! – toporgott Kate az ágy mellett zavartan. Alexanderrel egy hálószobában lenni már-már túl sok volt a képzeletének. Szerette volna már az ajtón kívül tudni a férfit, mielőtt odalép hozzá és a nyakába csimpaszkodik. Talán a villámlás tehetett róla, de úgy érezte, hogy a kint tomboló feszültségből jutott a testébe is.
Alexander mintha önmagával vívódott volna, még állt néhány pillanatig, aztán kilépett az ajtón, hogy a küszöbön megtorpanva még visszaszóljon:
-Én az emeleten alszom, a lépcső tetejénél az első ajtó jobbra. Ha bármi kell...
-Kösz. Megleszek. – bólogatott Kate, mint aki önmagát akarja meggyőzni ennek a kijelentésnek az igazáról.  Az ajtó halk kattanással bezárult, ő pedig leroskadt az ágyra a nyitott bőrönd mellé, amit a férfi itt felejtett nyitva. Önkéntelenül is kíváncsian mérte fel a tartalmát. Egy nem is olyan régen még népszerű bestseller, egy útikönyv, egy – a mexikói konyha rejtelmeibe bevezető – szakácskönyv, néhány finom anyagú blúz, egy vászon papucs-cipő és egy Menbur szatén alkalmi szandál. Anélkül, hogy beletúrt volna, hirtelenjében ezeket ismerte fel. Alexandra Carpenter hatvan éves lehetett, de meglehetősen fiatalosan öltözködhetett, és az érdeklődése – mind a divat, mind az olvasnivalók terén - elég széles skálán mozgott. Felállt, behúzta a cipzárt, aztán a bőröndöt visszaállította a szekrénybe, ő pedig lehámozta magáról a csinos estélyi ruhát. Szerencséjére háttal állt, amikor az ajtó egy rövid koppintás után azonnal kitárult, de még így is fedetlen keblei elé kapta a kezét. A csendben szinte sistergett a sóhajtás, ami Alexander száján kicsúszott.

-Bocsáss meg, csak azt gondoltam, szükséged lehet pár dologra, mert fogkefe biztos van a fürdőszobában, de tusfürdő, sampó... szóval, ... ezt max. kézmosásra használom... azért gondoltam, hogy ...
-Köszönöm, biztosan megtalálom. – suttogta Kate még mindig háttal állva, aztán megkönnyebbülten leejtette a vállait és a karjait, ahogy az ajtó újra kattant mögötte. Felkapta a pólót és megperdült, hogy a fürdőszobába siessen, az ajtónak dőlve azonban ott állt Alexander és éhes, vágyódó tekintettel őt nézte.
*
Alexander összekapkodta az emeleti fürdőben azokat az illatszereket, amiket még Isabelle miatt vásárolt valamikor. Ezek virágillatú kozmetikumok voltak, ő sosem nyúlt hozzájuk. Már éppen ki akarta dobálni, de most örült, hogy még megvannak. Egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy eszébe jutott, hogy Isabelle után Kate-en érezze az illatukat, aztán megrántotta vállát. Ezek csak tusfürdők és sampók. Valahol úgyis azt olvasta, hogy ugyanaz a parfüm egészen másként érződik más-más nőn, hiszen a saját testének kipárolgása megváltoztatja az összhatást. Felnyalábolta a csomagot és a lépcsőket duplázva véve egy halk koppanás után már be is nyitott. Eszébe sem jutott, hogy esetleg vetkőzés közben lepi meg a lányt, és valósággal lefagyott, ahogy a formás testet meglátta. De aztán életre kelt és mindent egy lapra téve fel, ott maradt.
*
-Kimoziztad magad? – suttogta kiszáradt torokkal a lány, de nem mozdult, ahogy Alex ellökte magát az ajtótól.
-Sosem tudnék betelni a látvánnyal. – motyogta a férfi. A kezében tartott szereket leszórta az ágyra, aztán a tekintetét már nem is leplezve egyik kezével végigsimított Kate kulcscsontján. –Pulykatojás! – ugye így csúfoltak azok a libák? – kérdezte érdes, szenvedélyes hangon. –Bolondok! Még életemben nem láttam ilyen szépet.
Ujjai egyre magabiztosabban simogatták a lány nyakát és vállát, az álkapcsa ívét, mint egy vak szobrász, aki az érintéséből próbál információkat gyűjteni. De nem volt vak. Nagyon is élesen látta maga előtt a finoman megrezdülő ereket a bőr alatt, ahogy a szilajul száguldó vértől felduzzadnak. A lány talán zavarban volt, de abban is biztos volt, hogy felizgatta az érintése. És még egy pofon sem csattant, úgyhogy boldogan kalandozott kutakodó kezeivel, mint a koldus, aki el sem hiszi, micsoda kincset érinthet. ...Néhány hosszú pillanat után végre észhez tért és eljutott a tudatáig, hogy Kate mereven, leeresztett karokkal áll előtte, talán szégyent is érez a meztelensége miatt, talán csalódottságot, amiért meglepte és kihasználja kiszolgáltatott helyzetét. 

-Bocsáss meg! – suttogta halkan. –Nem lenne szabad itt lennem. Nemet mondtál az étteremben, és nem akarom rád erőszakolni magam, de ... éveket adnék az életemből, ha hinnél nekem, hogy ez igenis működhetne köztünk. ... A kémia megvan, én pedig tanultam a régebbi hibámból. Soha nem bántanálak! – motyogta Kate szemébe nézve.
A lány végre megmozdult és vékony kezének ujjaival megfogta Alexander kezét. A férfi egy pillanatra megrettent, várta az elutasítás lesöprő mozdulatát, de Kate csak megszorította az ujjait, szinte kényszerítette, hogy összefonja ujjaikat. Álltak némán, aztán Alexander lassan előrehajolt és egy óvatos, tapogatózó csókot lehelt a lány ajkára. Közben másik kezük ujjai is egymásra találtak és hamarosan ott álltak összetapadva, miközben a csókjuk egyre inkább elmélyült.
-Most mondd, hogy hagyjam abba, mielőtt túl messzire merészkedek. – suttogta Alexander a lány szájába. –Tudok várni, és nem akarom, hogy most úgy engedj nekem, hogy aztán holnap reggel elmenekülsz. 

-Nem fogok menekülni. – ígérte a lány kissé rekedt hangon. –Talán az étteremben gondoltam rá, de azt hiszem, komolyan sosem akartam. Lehet, hogy fájdalmat fogsz okozni előbb-utóbb, de ha nem kockáztatunk, talán mindig rágni fog a kérdés: Mi lett volna, ha...
Alexander el sem akarta hinni, hogy ilyen szerencséje lehet. Annyira akarta Kate-et, és az étteremben rájött, hogy a saját akarata semmit sem ér, ha a másikban nem ég ugyanolyan hőfokon a kívánás. De ez a Kate itt a karjai között olyan elfogadó nő volt, amilyenben reménykedni sem mert, ettől pedig ő bátortalanodott el. Ha ezt az ajándékot elfogadja, egész életében dolgoznia kell rajta, hogy viszonozni tudja. Meglepő módon a kilátás nem kedvetlenítette el, sőt... Óvatosan kifejtette ujjait a lány szorításából és két tenyerét a karcsú derék köré fonva szorosan magához húzta. Az ablaktábla megremegett és a következő pillanatban kialudt a villany.