"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. június 8., hétfő

Pulykatojás - 16. rész



-Azt mondják, az ítéletidőre való tekintettel fogalmuk sincs, mikorra tudnak kocsit küldeni. – fordult Alexander a lány felé, és szinte egyszerre pillantottak az ablak felé. Ítéletidő? Alex megrántotta a sötétítőfüggöny zsinórját és mintha ezzel egy fényképezőgép vakujának kioldóját nyomta volna meg, szinte azonnal egy villám fénye cikázott át az égbolton. Mint a gyerekek, orrukat az üvegnek nyomva nézték az elemek tombolását. A rendkívül jól szigetelő ablakokon túlról halk brummogást hallottak és amerre a szem ellátott, villámok szurkálták a földet. A távolban, a magas épületek mintha valósággal vonzották volna az égi feszültséget, egész sereg cikk-cakkos vonal szabdalta föl a sötét hátteret. Az előkert vékonyka fái vészesen megdőlve dacoltak a szél erejével. Az ablak párkányán pedig apró fehér jéglövedékek pattogtak. Odakint valóban ítéletidő volt, és ők ebből eddig semmit nem vettek észre, annyira lekötötte őket az idebent ívet húzó feszültség. 

-Maradj itt! – szólalt meg Alexander, rá sem nézve Kate-re, aztán összevonta a szemöldökét, mint akit meglepett a saját ötlete. Nem volt még elég ma estére a visszautasításból? – gondolta kesernyésen, de a kimondott szavakat már nem szívhatta vissza.  –Van vendégszobám. Sőt, még anyám néhány holmija is itt van. Biztosan találunk valamit, amibe kényelmesen átöltözhetsz. ...A holnapot úgyis együtt akartuk tölteni... – tette hozzá kissé bizonytalanul.
-Nem is tudom. Nem akarok kényelmetlenséget okozni. – vívódott Kate. Az este végképp kicsúszott az irányítása alól, de a jóistent nem hibáztathatta érte, és a szíve mélyén egyetlen porcikája sem kívánkozott ki a viharba.
-Nem, dehogyis, nem probléma. – vont vállat Alex, még mindig a kinti égiháborút figyelve, titkolva a megkönnyebbülését, amiért a lány egyáltalán elgondolkodik az ajánlatán.  –legalább reggel elkápráztathatlak a kávémmal, sőt még gofrit is sütök neked – ígérte nagylelkűen. Kate elmosolyodott.

-Nem ér bűnbe vinni! Imádom a gofrit. Friss lekvárral, esetleg egy kis csokipudinggal. De sosem eszem, mert annyi kalória van benne, amennyit képtelen lennék ledolgozni a futópadon. Már alig várom, hogy egyszer búcsút mondhassak a kifutók világának és a fotózásoknak! Attól a naptól fogva végre normális nőként élhetek, megengedve magamnak ilyen apró kis édes bűnöket. Lehet, hogy hamarosan száz kiló leszek, de akkor is megéri majd. – sóhajtott vágyakozva.
-Te száz kilósan is gyönyörű leszel majd – vigyorodott el Alexander a gyerekesen vágyódó hang hallatán, és inkább szó nélkül hagyta, hogy amennyiben bűnbe akarná vinni, egészen más útját választaná a kísértésnek.
-Szerintem meg inkább,mint egy partra vetett bálna, de addig is... fájó szívvel lemondok a konyhaművészetedről. Egy üres kávéval beérem és ha van egy kis korpás kekszed, akkor máris letudtad a reggelimet. 

-Korpás keksz? – borzongott össze a férfi. –Ebben a házban ilyet tuti nem találsz. Eddig észre sem vettem, hogy olyan kényesen ügyelnél az étrendedre. – fordult végre Kate felé és szürke szemeiben elismerés fénylett, ahogy végig pásztázta a lány karcsú alakját.
-Natúr húsokat, halat, salátákat eszem. Az önsanyargatás legfeljebb a desszertek terén válik egyértelművé... és kínzóvá. – nevette el magát a lány. Alexander volt olyan szíves és nem kérdezett vissza, hogy akkor most elfogadja-e a vendégszeretetét, ő pedig nem mondott igent; de mindketten tisztában voltak vele, hogy ez az egész beszélgetés a beleegyezése jele. És mivel ideges, olyasmiről beszél, amiről – egyszer régen megfogadta – férfival sosem.
-Gyere, erre van a vendégszoba! – indult az előtér felé a férfi, aztán az emeletre vezető lépcső mellett elhaladva benyitott egy kedves kis szobába. 

-Milyen nőies! – nézett körül a lány. Alexander összevont szemöldökkel mérte fel a rózsás tapétás látványt.
-Hát, ... anyámék aludtak itt néha. Ő kedvelte. Isabelle-nek is tetszett, de ő persze nem itt aludt, ha velem tartott Londonba. ... - Itt hirtelen elharapta a mondatot és a fejét legszívesebben beleverdeste volna a masszív ajtófélfába. A francnak kellett Isabellet szóba hoznia? Kate tudta, hogy kapcsolatban élt, de ez még nem jelenti azt, hogy annak a nőnek az emlékét is fel kell emlegetnie, ráadásul éppen így, hogy egyértelműen utal rá, az a nő az ágyát melegítette, nem a vendégszobát használta. Hülye vagy Alexander Carpenter, csak épp nem forogsz! – szídta magát némán. Látta Kate-en, hogy ő is valami hasonló véleményen van, csak nem akarja hangosan is kimondani, ezért inkább visszaevezett valami biztonságosabb témához. Kinyitotta a szekrényajtót és kiemelte belőle egy bőröndöt, aztán az ágytakaróra dobva felpattintotta a tetejét. 

-Na lássuk csak! Van itt hálóing – bár ebben olyan lennél, mint az anyám – libbentett meg egy meleg flanelhálóinget. –Ez biztos hiányzik neki a skóciai hideg éjszakákon. De van itt más is... ez az óriáspóló szerintem megteszi, és itt egy melegítő is, bár ez szerintem rövid lesz. Anyám egy fejjel alacsonyabb nálad. – nevette el magát.
Kate maga elé mérte a melegítő nadrágját és valóban... a feneke jó lett volna, de a szára a bokája felett lengedezne, ez máris látszott.
-Késő van. Ha már itt ragadtam, akár el is mehetnénk aludni – javasolta halkan. -Akkor pedig éppen elég lesz a póló. De reggel mindenképpen haza kell ugranom valami kényelmes holmiért, mégsem mehetek háznézőbe kisestélyiben. És megköszönném, ha lenne egy fogkeféd is. – toporgott a Snoopy-s pólóval a kezében.

-A mellettünk lévő helyiség a fürdőszoba. A mosdó fölötti szekrénykében találsz bontatlan csomagolású fogkeféket. – intett Alexander a fejével a folyosó felé. Képzeletében máris maga előtt látta a lányt, ahogy a számára rövid pólóban, kibontott fürtjeivel a mosdó fölé hajol. A Temze parti ház teljes vételárát felajánlotta volna cserébe, ha akkor ott lehet vele a fürdőszobában. De nem akarta elijeszteni.  -Igazad van, ha holnap kirándulunk, akkor jobb, ha most aludni megyünk. Különben is ... ebben a viharban bármikor elmehet az áram. Volt már ilyen, úgyhogy ne ijedj meg, ha most is... Azért van itt ez a gyertya, és ha igaz, egy öngyújtó is – kotort bele a komód kis fiókjába. ... Aludj jól! Ha bármire szükséged van, a szemközti ajtó az étkezőé és a mellette levő a konyháé. Érezd magad otthon! ... Kivételesen most a hűtőszekrény sem üres. – fintorgott a mostanában kényszerű önállátásra gondolva.

-Köszönöm. Nem kell semmi. Jó éjszakát! – toporgott Kate az ágy mellett zavartan. Alexanderrel egy hálószobában lenni már-már túl sok volt a képzeletének. Szerette volna már az ajtón kívül tudni a férfit, mielőtt odalép hozzá és a nyakába csimpaszkodik. Talán a villámlás tehetett róla, de úgy érezte, hogy a kint tomboló feszültségből jutott a testébe is.
Alexander mintha önmagával vívódott volna, még állt néhány pillanatig, aztán kilépett az ajtón, hogy a küszöbön megtorpanva még visszaszóljon:
-Én az emeleten alszom, a lépcső tetejénél az első ajtó jobbra. Ha bármi kell...
-Kösz. Megleszek. – bólogatott Kate, mint aki önmagát akarja meggyőzni ennek a kijelentésnek az igazáról.  Az ajtó halk kattanással bezárult, ő pedig leroskadt az ágyra a nyitott bőrönd mellé, amit a férfi itt felejtett nyitva. Önkéntelenül is kíváncsian mérte fel a tartalmát. Egy nem is olyan régen még népszerű bestseller, egy útikönyv, egy – a mexikói konyha rejtelmeibe bevezető – szakácskönyv, néhány finom anyagú blúz, egy vászon papucs-cipő és egy Menbur szatén alkalmi szandál. Anélkül, hogy beletúrt volna, hirtelenjében ezeket ismerte fel. Alexandra Carpenter hatvan éves lehetett, de meglehetősen fiatalosan öltözködhetett, és az érdeklődése – mind a divat, mind az olvasnivalók terén - elég széles skálán mozgott. Felállt, behúzta a cipzárt, aztán a bőröndöt visszaállította a szekrénybe, ő pedig lehámozta magáról a csinos estélyi ruhát. Szerencséjére háttal állt, amikor az ajtó egy rövid koppintás után azonnal kitárult, de még így is fedetlen keblei elé kapta a kezét. A csendben szinte sistergett a sóhajtás, ami Alexander száján kicsúszott.

-Bocsáss meg, csak azt gondoltam, szükséged lehet pár dologra, mert fogkefe biztos van a fürdőszobában, de tusfürdő, sampó... szóval, ... ezt max. kézmosásra használom... azért gondoltam, hogy ...
-Köszönöm, biztosan megtalálom. – suttogta Kate még mindig háttal állva, aztán megkönnyebbülten leejtette a vállait és a karjait, ahogy az ajtó újra kattant mögötte. Felkapta a pólót és megperdült, hogy a fürdőszobába siessen, az ajtónak dőlve azonban ott állt Alexander és éhes, vágyódó tekintettel őt nézte.
*
Alexander összekapkodta az emeleti fürdőben azokat az illatszereket, amiket még Isabelle miatt vásárolt valamikor. Ezek virágillatú kozmetikumok voltak, ő sosem nyúlt hozzájuk. Már éppen ki akarta dobálni, de most örült, hogy még megvannak. Egy pillanatra elbizonytalanodott, ahogy eszébe jutott, hogy Isabelle után Kate-en érezze az illatukat, aztán megrántotta vállát. Ezek csak tusfürdők és sampók. Valahol úgyis azt olvasta, hogy ugyanaz a parfüm egészen másként érződik más-más nőn, hiszen a saját testének kipárolgása megváltoztatja az összhatást. Felnyalábolta a csomagot és a lépcsőket duplázva véve egy halk koppanás után már be is nyitott. Eszébe sem jutott, hogy esetleg vetkőzés közben lepi meg a lányt, és valósággal lefagyott, ahogy a formás testet meglátta. De aztán életre kelt és mindent egy lapra téve fel, ott maradt.
*
-Kimoziztad magad? – suttogta kiszáradt torokkal a lány, de nem mozdult, ahogy Alex ellökte magát az ajtótól.
-Sosem tudnék betelni a látvánnyal. – motyogta a férfi. A kezében tartott szereket leszórta az ágyra, aztán a tekintetét már nem is leplezve egyik kezével végigsimított Kate kulcscsontján. –Pulykatojás! – ugye így csúfoltak azok a libák? – kérdezte érdes, szenvedélyes hangon. –Bolondok! Még életemben nem láttam ilyen szépet.
Ujjai egyre magabiztosabban simogatták a lány nyakát és vállát, az álkapcsa ívét, mint egy vak szobrász, aki az érintéséből próbál információkat gyűjteni. De nem volt vak. Nagyon is élesen látta maga előtt a finoman megrezdülő ereket a bőr alatt, ahogy a szilajul száguldó vértől felduzzadnak. A lány talán zavarban volt, de abban is biztos volt, hogy felizgatta az érintése. És még egy pofon sem csattant, úgyhogy boldogan kalandozott kutakodó kezeivel, mint a koldus, aki el sem hiszi, micsoda kincset érinthet. ...Néhány hosszú pillanat után végre észhez tért és eljutott a tudatáig, hogy Kate mereven, leeresztett karokkal áll előtte, talán szégyent is érez a meztelensége miatt, talán csalódottságot, amiért meglepte és kihasználja kiszolgáltatott helyzetét. 

-Bocsáss meg! – suttogta halkan. –Nem lenne szabad itt lennem. Nemet mondtál az étteremben, és nem akarom rád erőszakolni magam, de ... éveket adnék az életemből, ha hinnél nekem, hogy ez igenis működhetne köztünk. ... A kémia megvan, én pedig tanultam a régebbi hibámból. Soha nem bántanálak! – motyogta Kate szemébe nézve.
A lány végre megmozdult és vékony kezének ujjaival megfogta Alexander kezét. A férfi egy pillanatra megrettent, várta az elutasítás lesöprő mozdulatát, de Kate csak megszorította az ujjait, szinte kényszerítette, hogy összefonja ujjaikat. Álltak némán, aztán Alexander lassan előrehajolt és egy óvatos, tapogatózó csókot lehelt a lány ajkára. Közben másik kezük ujjai is egymásra találtak és hamarosan ott álltak összetapadva, miközben a csókjuk egyre inkább elmélyült.
-Most mondd, hogy hagyjam abba, mielőtt túl messzire merészkedek. – suttogta Alexander a lány szájába. –Tudok várni, és nem akarom, hogy most úgy engedj nekem, hogy aztán holnap reggel elmenekülsz. 

-Nem fogok menekülni. – ígérte a lány kissé rekedt hangon. –Talán az étteremben gondoltam rá, de azt hiszem, komolyan sosem akartam. Lehet, hogy fájdalmat fogsz okozni előbb-utóbb, de ha nem kockáztatunk, talán mindig rágni fog a kérdés: Mi lett volna, ha...
Alexander el sem akarta hinni, hogy ilyen szerencséje lehet. Annyira akarta Kate-et, és az étteremben rájött, hogy a saját akarata semmit sem ér, ha a másikban nem ég ugyanolyan hőfokon a kívánás. De ez a Kate itt a karjai között olyan elfogadó nő volt, amilyenben reménykedni sem mert, ettől pedig ő bátortalanodott el. Ha ezt az ajándékot elfogadja, egész életében dolgoznia kell rajta, hogy viszonozni tudja. Meglepő módon a kilátás nem kedvetlenítette el, sőt... Óvatosan kifejtette ujjait a lány szorításából és két tenyerét a karcsú derék köré fonva szorosan magához húzta. Az ablaktábla megremegett és a következő pillanatban kialudt a villany.

2 megjegyzés:

csez írta...

Kialudt, miii?!? ;)
No de jucus....
Ez fergetes lett!
K&P

Gabó írta...

Forrróóóóóó a helyzet... :P Jujjjjj, itt abbahagyni! *Facepalm
Gonoc vagy!
Én meg türelmetlen!
De azért szeretés van! Cupp <3