"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. június 29., hétfő

Pulykatojás - 22. rész



Már amikor meglátta a kijelzőn Michael nevét, már sejtette, hogy baj van. Az utóbbi időben nem ez volt az első eset, hogy a barátja és menedzsere rossz hírrel hívta az utolsó pillanatban. Legutóbb Torontóban érte utól, ahol már a jelmezpróbákon és sminkpróbákon is túl voltak, hogy ugrott a projekt. Azóta frászt kapott, ha Michael, vagy az aktuális rendező számát meglátta a kijelzőjén. Al Pacinóval forgattak volna. Ha vele megtehették, Alex-szel miért ne? Ha be is futott, sehol nem volt még a legendákhoz képest. Al fapofával fogadta a hírt, aztán felhörpintett egy whiskyt és ment csomagolni. Nem volt dühös. Azért voltak ügyvédei, hogy leverjék a port az illetékesen. És tele volt újabb felkérésekkel, úgyhogy egy hét múlva már egy másik stábmegbeszélésen ült unott képpel. Akkor kelt csak életre, amikor az első „Csapó” elhangzott. 

Alex mérgesen dobta a telefonját a kanapéra, aztán eszébe jutott, hogy legutóbb ez a kanapé mi mindennek volt szem- és fültanúja, és ezen kicsit megenyhülve elmélázott. Kate gyönyörű bőre, ahogy valósággal beleolvadt a puha bőrbe, csak égő vörös haja lángolt a függönyökkel megszűrt napsütésben... maga volt az életre kelt kelta istennő. Nagyon sóhajtott, ahogy a lány hiánya szinte fájó lett. Egy hete utazott el fotózni, lassan be is fejezi a munkát. És mostanáig úgy volt, hogy nem is fognak találkozni, mert neki is munka lesz... de hiszen neki most tengernyi szabadideje lett!... Tengernyi idő, amit – bármennyire is szereti a hivatását, és bármennyire is bosszantó, hogy az elmúlt hetek-hónapok készülődése ellenére kútba esett a projekt – mégis csak együtt tölthet el a lánnyal. 

Igazán jól jött ez a váratlan ajándék, hiszen kapcsolatuknak azt a korszakát élik éppen, amikor mindennél fontosabb, hogy minél alaposabban megismerjék egymás hétköznapi oldalát. A fogfájós nyűgösségeket, az apró bosszúságokat és a normális élet örömeit, egy felhajtásmentes reggeli szépségét, egy csendes vacsora nyugalmát... ugyanakkor rendhagyó életük fényeit és árnyékait.
Egy hónap telt csak el, mióta aláírta a ház adás-vételi szerződését? Mennyi minden történt azóta! Például a barátja is megnősült, és talán éppen a nagy hír, miszerint Bea gyereket vár, tette olyan nemtörődömmé Michaelt, hogy képletesen egy laza legyintéssel elintézte a rossz hírt, hogy a Fenegyerekek forgatása váratlanul elmarad. Nem lett persze kevésbé lelkiismeretes, de egy elmeorvos nyugalmával magyarázta Alexnek, hogy nézze a dolog jó oldalát. Az utóbbi időben amúgy is túl nagy volt a hajtás, sűrű egymásutánban három filmet fejezett be, művészileg is jót fog tenni egy kis pihenő.

Ez akár igaz is lehetett, mégis, Alex bosszúsan nézett a bejárat mellé készített bőröndre. Holnap indult volna a forgatásra Európába, erre egy nappal a kezdés előtt kiderült, hogy a támogatók pont annyira kurtították meg a pénzügyi keretet, hogy az egész munka ideiglenesen kútba essen. De talán mégsem kell itthon rostokoljon. Példának okáért akár Kate-et is meglephetné az utolsó napokon. Bár Budapest, a korábban történtek és Linda emléke miatt, kis borzongással töltötte el, de úgy döntött, részéről lezárta a múltban történteket és ezt semmivel sem bizonyíthatná jobban, minthogy váratlanul beállít a kedveséhez és ezzel végképp feledésbe taszítja azt a régi ... románcot. Az a város az emlékei szerint valósággal tobzódott látnivalókban, és Kate-nél jobb társasága sosem lenne a felfedezésükhöz.
Felhívta a légitársaságot és a jegyét átíratta egy kora este Budapestre induló gépre. Kate, jövök! – vigyorgott felszabadultan, aztán végigdőlt a kanapén, pontosan ott, ahol a lány először lett az övé. Bár szerette volna, de már nem érezte a parfümje illatát, mégis ... úgy simogatta meg maga mellett a finom bőrt, mintha Kate bársonyos teste lenne. Már ma este újra ölelheti! Körülnézett, felmérve a változásokat, amiket a héten hajtott végre, abban a reményben, hogy a forgatásról hazatérve meggyőzheti Kate-et, hogy költözzön hozzá. Ez a ház már csak egy háziasszonyra várt, aki majd gondos kezekkel kettőjükre formálja. Az alap tetszetős volt, otthonosan érezte benne magát máris, és nagyon remélte, hogy Kate-nek is megfelel majd. A hálószobába hatalmas baldachinos ágy érkezett; az előző tulajdonos ugyanis a keleties egyszerűséget kedvelte ott, ahol ő éppenséggel a bujaságot érezte helyénvalónak. Ahogy gondolatban végigvette a ház valamennyi helyiségét, elképzelve benne kettőjüket, elméje felett az álom átvette a hatalmat. Észre sem vette, hogy már nem a valóságban jár, hanem álmodik. Ha mégis, akkor úgyis biztos volt benne, ezek a képek egyszer valóra válnak majd.
*
Mennyi felé járt már a világban! Ez is egyike a sok országnak, ahol hosszabb-rövidebb ideig megfordult, és mégsem tudott róla többet, mint akkor, amikor még csak a térképen keresgélte a helyét. Hirtelen mindennél jobban nyomasztani kezdte ez a tudatlanság. Olyan hiány volt ez, amit gyerekként mulasztott el elsajátítani, és akár az iskolarendszert is hibáztathatta volna érte. De a szíve mélyén tudta, hogy csak őrajta múlt. Csak annyi kellett volna, hogy egy-egy utazás előtt legalább információmorzsákat gyűjtsön az adott helyről. Még sosem tette meg, de hirtelen arra vágyott, hogy legyen ideje ilyen dolgokra is. Ha dolgozni ment valami idegen országba, csak a forgatókönyvre koncentrált, esetleg a rendező vagy a kollégák egy-egy korábbi filmjére, hogy meglegyen a közös téma két forgatási  nap között is.
Michael bezzeg... mindig azzal gyötörte, hogy valóságos kiselőadásokat tartott neki az adott ország fontosabb tudnivalóiról, ha együtt utaztak, és ezzel még nyilvánvalóbbá tette az ő tudatlanságát. Most úgy állt bosszút ezekért az apró és akaratlan megaláztatásokért, hogy írt neki még a reptéren egy levelet, kérve, hogy gyűjtse össze számára a legfontosabb tudnivalókat Budapestről. Ujjai fürgén repkedtek a billentyűzet felett. Egy utolsó mozdulat és a kérésbe csomagolt utasítás már el is reppent az éteren át. Jó lesz, ha hűséges segítője a babavárás kétségtelenül izgalmas témáján kívül mással is foglakozik. 

A beszállás után kíváncsian vette szemügyre az útitársait. Egy ideje már egyedül utazgatott a világban, testőr és menedzser nélkül. Ilyenkor volt ideje megfigyelni az embereket maga körül, néha még egy-egy karakterhez is ellesett apróbb jellemvonásokat. Jó játék volt ez, amely segített lerövidíteni az utazás idejét és átvészelni az izgalmasabb perceket. Most ráadásul Kate-re gondolt szinte egész idő alatt, úgyhogy kifejezetten rövidnek érezte a két és fél órás utat. Percnyi álomnak tűnt a vele töltött idő. Olyan mélyen ette magát a lány a bőre alá, ahogy azt korábban elképzelni sem tudta volna. Minél több időt tölthettek együtt, annál jobban vágyott a társaságára. Ez volt az az érzés, amit mindig is hiányolt a kapcsolataiból. Azok korábban – talán csak az Isabelle-el töltött idő volt kivétel – rendre úgy zajlottak, hogy találkozott velük, csináltak valami közös programot, aztán mentek a maguk útján és zokszó nélkül várták a következő alkalmat, bármennyi idő is teljen el addig. 

Most más volt. Nem vágyott lazítani, nem akart nyugodt, magányos estéket... teljes kapcsolatra vágyott. Sok szerelemmel, de ha úgy adódott, apróbb összezördülésekkel, ha ez kellett ahhoz, hogy minél mélyebben megismerjék egymást. A békülések édességéről már nem is beszélve.
A gondolatait a stewardess zavarta meg, aki a szükségesnél is gondoskodóbban figyelmeztette a közelgő landolásra és az azt megelőző teendőkre. Felesleges volt. Éppen eleget repült már ahhoz, hogy tudja, mikor kell bekapcsolni az övét és felhajtani az előtte lévő asztalkát. Az öve egyébként is bekapcsolva maradt még valahol Düsseldorf felett, amikor kisebb légörvénybe kerültek.
A gép ablakán kinézve barátságtalan időjárás fogadta őket, még a reptér épületének fényei is alig látszottak. Esik? – ráncolta a homlokát. A nyári végi, őszköszöntő esőkből már odahaza is elege volt, abban reménykedett, hogy itt majd napsütésben járhatja Kate-tel a várost.

Egy elegáns, öltönyös férfi ült mellette. Talán az ötvenes évei elején járhatott, mindenesetre jó kondícióban volt. Az öltönytől eltekintve így szeretett volna kinézni ő is majd, ha eléri ezt a kort. Útközben csak néhány udvarias szót váltottak, amiből hamar rájött, hogy a fickó hazafelé tart valami hivatalos útról. Jó neki! Biztos egy csinos feleség és néhány gyerek várja, hogy otthon legyen végre. – gondolta a normális élet utáni vágyakozással. A férfi feszült arca egyértelműen felderült, ahogy a kerekek betont fogtak. Parázik. – nyomott el egy vigyort az orra alatt, megfeledkezve róla, hogy a német légtér felett ő maga is igencsak szorongatta a karfát, amikor légörvénybe kerültek. De tény, ő maga is szerette látni, hova száll le a gép, és ebben a szürkeségben talán még a pilóta is csak a műszerei alapján tette le a nagy monstrumot. A műszerek – fintorgott arra gondolva, hogy éppen miattuk késtek majdnem egy órát az indulással. Nem kötötték az orrukra, mi volt a baj, csak megnyugtatták a már nyugtalankodó utasokat, hogy a hibát elhárították. 

A gép megtorpant, jelezve, hogy beállt a torokhoz. Az utasok tapsoltak, ő pedig a könyve lapjai közé dugta a Heraldból letépett apró papírdarabkát. Felesleges volt megjelölnie, hol tartott, mert alig emlékezett valamire a történetből, amit a reptéri várakozás unalmában vett. A Heraldot bedugta az előtte levő ülés támlájának résébe. Nem érdekelték a világpolitika hírei, sem a gazdasági mutatók. Most csak és kizárólag Kate és ennek a városnak a látnivalói, kulináris élményei érdekelték. Bedobálta a holmiját a hátizsákjába. Megérkezett! Kate már szinte karnyújtásnyira volt csak tőle. 
Kicsit sajnálta, hogy nem várja majd senki. Főleg Kate! Mert biztosan vidám dolog lesz látni a meglepetést az arcán, de legalább ennyire jó lett volna látni a felvillanó örömöt, ahogy kilép a terminálból. És persze a szállásukig vezető út is sokkal élvezetesebb lenne, ha kis kóstolót kaphatna a cseresznye-ajkak régóta hiányolt édességéből. 

Mivel csak kézipoggyásza volt, gyors léptekkel kikerülte a csomagjaikra várakozókat és abban reménykedett, hogy sikerül lecsapnia egy taxira még a nagy csődület előtt. Az ellenőrzésen átesve erőt vett rajta a szokásos szorongás, amitől képtelen volt megszabadulni. Bárhova érkezett, mindig volt egy-két rajongó, aki sikítva állta el az őtját egy aláírás vagy közös fotó reményében. Kinyílt előtte a tükröződő felületű ajtó  és a fejét leszegve lépett ki az érkező csarnokba. Az előtte lépegető cipősarkaira koncentrált, mint aki már megszokta, hogy elég ennyit látnia a rá váró útból a kocsiig. Aztán önkéntelenül is felnézett, hogy a kijáratot megkeresse. A lángvörös hajat lehetetlenség lett volna nem észrevenni. Első reakciója a kellemetlen összerándulás volt, ahogy arra gondolt, ez a szín egyszer az őrületbe fogja kergetni, hiszen annak idején pontosan erre figyelt fel, és ebből kerekedett a szép Lindával való afférja is. Soha többé nem akart ilyen csapdába lépni! De képtelen volt elszakadni a vastag hajfonattól és bár útközben azt remélte, meglepheti majd Kate-et, pillanatnyilag az ő szája maradt tátva, ahogy titkos álmait látta valósággá válni. Kate! ... A lány arcán ugyanaz a döbbent, de örömtelire váltó csodálkozás ragyogott. Alex!

-Mit keresel te itt? – tették fel egyszerre a kérdést, megfeledkezve mindenről és mindenkiről maguk körül.
-Egy kollégámat várom. – mondta a lány, de pillantása még mindig úgy járt a férfi vonásain, mint aki nem hisz a szemének. –Még soha nem járt az Államokon kívül és már Európától is tartott, nemhogy egy ilyen apró, ismeretlen országtól. Megígértem neki, hogy érte jövök és elkísérem a szállodához. De te? Nem a forgatáson kéne már lenned?
-Elmarad, de ez hosszú, majd elmesélem. – ragyogott Alex szürke szeme a boldogságtól, hogy ilyen váratlan ajándékkal lepte meg a város. Jól jött a keserédes emlékek után ez a bizonyosság, hogy most Kate miatt van itt. –Mivel időm, mint a tenger, meg akartalak lepni, de egyelőre úgy tűnik, a kocafotósoknak szereztünk örömet – hajtotta le a fejét. Ha megkérték egy közös képre, ritkán mondott nemet, de a lesből kattintgatóknak mindig megnehezítette a dolgát.  –Mikor jön a kislány? – nézett a kijelző felé. Ha már ilyen szerencsésen összefutottak, akkor itt marad Kate-tel, akkor is, ha a várakozás ideje alatt rekordot fog dönteni a rajongókkal készített fotók tekintetében.
-Nem lány, fiú – pontosított Kate, és Alex felkapta a fejét.
-Szóval egy fiúra vársz, hm? – vigyorodott el ádázul, aztán a fotózókkal nem törődve magához húzta a lányt.  –Nos, a fiúd megjött! – dünnyögte mély hangon, mely megborzongatta Kate gerincének minden idegsejtjét. 

-Miss Bigelowt kérik az információhoz! – harsant a fejük felett a hangosbemondó hangja, és először fel sem fogták, hogy Kate-ről lehet szó. Aztán a lány lassan kibontakozott Alex öleléséből és kicsit előre sietve a pulthoz ment. Alex lassú léptekkel, elgondolkozó tekintettel követte. Mikre rá nem veszi ez a lány! Itt álltak hosszú perceken keresztül összekapaszkodva, mint két hajótörött a viharos tengeren árválkodó szikla tetején és még egy halvány gondolatot sem pazaroltak arra, hogy néhány percen belül ennek a meghitt pillanatnak a fotóival lesz tele az internet. És akkor mi van? – vigyorodott el önkéntelenül is a férfi. Szereti ezt a lányt és örül, hogy újra együtt lehet vele. Ha ez bárki másnak is hírértékű, hát legyen vele boldog.
-A fiúka nem jön. – fordult felé Kate grimaszolva. –Illetve csak egy későbbi géppel, ha le tudják nyugtatni annyira, hogy ne parázzon tőle, hogy a gépe eltűnik valahol az óceán fölött. Férfiak! Gyantáztatják a mellüket, alsónaciban pózolnak ország-világ előtt hatalmas posztereken, de félnek a repüléstől. – forgatta a szemét csúfolódva. Alex szemében huncut fény villant.
-Ez a fiúka viszont már itt van és alig várja, hogy kettesben maradjon veled. Akár alsónaci nélkül is. – búgott érzékien. Kate nevetve indult a kijárat felé.
-Akkor jobb, ha fogunk egy taxit, mielőtt az itt készült képekkel lesz tele a világháló.
*
Alex kényelmesen nyújtózkodott a ropogós fehér ágyneműben. Szerencsére nem abban a szállodában volt Kate szállása, ahol ő lakott korábban. Az valahogy most zavarta volna. De ez a csendes kis budai hotel, a Dunára néző fantasztikus látvánnyal az ágyból, pazar szállás volt. Mint ahogy csodás volt az éjszakájuk is. A bejelentkezését faarccal fogadó recepcióstól a szobába hozatott vacsoráig; majd a vacsorát könnyed ejtőzés követte a kingsize méretű fürdőkádban, és korántsem könnyednek nevezhető játszadozás a viszonylag kisméretű franciaágyban. Összeölelkezve aludtak el, mint kanalak a fiókban, és még arra sem ébredtek fel, hogy a napkelte pontosan az ágyra vetítette első sugarait. Amikor teljesen magához tért, az első, amit hiányolt, Kate meleg teste volt, aztán meghallotta a zuhanyozó hangját és kéjesen elmosolyodott, ahogy elképzelte a vízsugarak irigylésre méltó utazását a dombok és lankák vérpezsdítő vidékén. A teste még mindig jóllakott volt, de a gyomra kalóriák után sóvárgott, ezért felemelte a telefont és megrendelte a reggelit. Talán lesz még annyi ideje a lánynak, hogy együtt csipegessék el. ... Még mindig az égiek játékos kedvén merengett, amiért a reptéren összefutottak, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja és egy látomás jelent meg. A meleg párától Kate haja begöndörödött, a vége vizesen tapadt a halvány pöttyökkel tarkított fehér márványhoz. Ilyen élő márványról álmodhatott Michelangelo is – simogatta végig a szemével a karcsú testet, aztán nagyot nyelt, ahogy a lány kacéran, kínzóan lassú mozdulatokkal leeresztette magáról a fürdőlepedőt.
-Üdv, idegen! – súgta csillogó szemekkel és  elégedetten figyelte, ahogy Alex levegője elakad a vágyakozástól.
-Üdv, sellő! – markolt bele a férfi az ágyneműbe, tétlenségre kényszerítve önmagát, tudva, hogy idővel úgyis megkapja majd érte a jutalmát. De Kate nem úgy tűnt, mint aki vissza akar mászni az ágyba, ezért aztán ő is felegyenesedett, ahogy a lány a szekrényből fehérneműt vett elő.
-Csak akkor bújj bele, ha nem baj, ha utána leszedem rólad. Talán vigyázni sem nagyon fogok rá. – morogta bujaságtól mély hangon,  és elégedetten látta, hogy Kate ügyetlenkedik a melltartó csatjával. Helyes! Ha felizgatta az éhes oroszlánt, a legkevesebb, hogy reszketve  várja a támadását.

4 megjegyzés:

csez írta...

Alex gondolatai valahogy sokkal kiegyensúlyozottabak, magabiztosabbak.
Tetszett!
K&P

Gabó írta...

Jelentem alassan utolertelek. Huh... Nagyon bejott az utso par fejezet. Kerulgetik egymast a felek rendesen, izzottak a sorok. :P Halas koszonet! <3

Gabó írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Gabó írta...

Semmi ijedtség, csak azért töröltem az előzőt, mert kétszer küldte el az átkozott ugyanazt a kommentet. :o
További szép napot! :P
u.i.: Jön a kányikulla :D tessék még kiélvezni az élhető időjárást! ;)