Pulykatojás - 15. rész

Alexander néhány pillanatig dermedten nézett a lány ringó feneke után, aztán felpattant és utána rohant. A főpincér mindent értően nézett utána, egy ilyen nőt ő sem hagyott volna futni, aztán helytelenítő mormogással az egyik vendég elé állt, aki már éppen el akarta kattintani a telefonja kameráját, hogy felvegye a média érdeklődésére alighanem számot tartó jelenetet. Alexander Carpenter később nyilván rendezni fogja a számlát, de ha mégsem, abba sem fognak tönkremenni. Viszont hálás lesz azért, ha nem rendeznek jelenetet. ...Odakint azonban ez járt a legkevésbé az említett férfiú fejében.

-Így nem lehet lezárni egy beszélgetést! – kapta el a lány karját a járda szélén Alexander. A hangja kissé remegett a visszafojtott indulattól. Ha valakitől, hát Kate-től nem várta, hogy ilyen kurtán-furcsán megfutamodjon egy helyzetből. Aztán a melléjük suhanó taxiba valósággal belökte a lányt, és időt sem hagyva a tiltakozásra, ő is utána nyomakodott. Bemondta a címét, aztán hátradőlve figyelte Kate-t, aki láthatóan annyira meglepett és tanácstalan volt, hogy még tiltakozni is elfelejtett. A kis jelenet tehát nem volt előre eltervezve, és a leányzónak most fogalma sincs, mi legyen a következő lépése. Helyes! Úgy igazságos, ha Kate sincs lépéselőnyben. 

-Komolyan úgy gondoltam, ennyi mára elég, hogy átgondoljuk mind a ketten, mit tudunk és akarunk nyújtani a barátságunk címén. – sóhajtott Kate beletörődve a helyzetébe. A dolog nem egészen úgy működött, ahogy elképzelte. Amikor elegánsan távozni akart, eszébe sem jutott, hogy Alexander utána rohan. Most pedig váratlanul itt ülnek egy kanyargó taxiban a férfi lakóhelyéhez közeledve. Ha létezett is forgatókönyv a mai estére, akkor az most a lehető legrosszabbul kezdett alakulni.

Némán ültek, még csak nem is nagyon próbáltak felkészülni arra, mi lesz, ha a kocsi végre megáll a megadott cím előtt. Eddig sem úgy zajlottak a dolgok, ahogy tervezgették, úgyhogy teljesen felesleges volt az energiáikat értelmetlen ideákra pazarolni. Üres aggyal várták a sors következő kiszámíthatatlan lépését. Talán úgy a legegyszerűbb, ha megadják magukat a pillanatnak, bármit is hozzon.

*

Alig léptek be a házba, Kate csodálkozva torpant meg.

-Azt hittem, nagyobb. – csúszott ki a száján az őszinte beismerés.

-Nincs szükségem nagyobbra. – felelte a vállát megvonva a férfi. -Egyedül élek, igazából még ez is túl sok, de azt reméltem, hogy itt a sorházak között megbújva a sajtó sem szúr ki magának. Ma este jöttem rá, hogy ez hiú ábránd volt. De mindegy is, mert Michael talált egy fantasztikus házat Windsorban. Azt hiszem, megveszem. Mindig is szerettem volna egy vízparti házat, ez pedig a Temze partján áll, gyönyörű kert veszi körül, szinte már park. Nagyzolásnak tűnhet, de szerintem csodás családi ház lehetne. - mormolta, remélve, hogy Kate veszi a szavai mögött megbújó üzenetet.

Családi ház... – merengett el Kate. Ha a szíve mélyén igazságos akar lenni Alexanderhez, akkor igenis, megérdemelné, hogy valaki annyira szeresse, hogy gyereket, gyerekeket szüljön neki. Biztosan remek apa lenne. Igaza volt, amikor azt mondta, hogy egyetlen botlás még nem jellemzi őt emberileg.  Ilyen alapon saját magát is eláshatná.  És ha már önmagát szóba hozta ... vajon Alexander miért érzi szükségesnek éppen vele megosztani a távoli jövőről szőtt álmait? Hangosan azonban csak annyit mondott:

-Ha egy valóságos park közepén fekszik, akkor nyilván még ennél is sokkal nagyobb. Most akkor mi van azzal, hogy nincs szükséged nagyobbra?

-Pillanatnyilag nincs szükségem rá, de terveim vannak, Kate. Távlati terveim, amelyekben szerepel, hogy egyszer családot alapítok. És az ingatlan egyébként is jó befektetés, főleg, ha ilyen kivételezett helyen áll, mint amiről beszélünk.

-Voltál már ott? Vagy csak fotókon láttad?

-Még csak fotókon, de tudod, szívesen megnézném. Ha van kedved, holnap kimehetnénk együtt. Kíváncsi lennék egy nő véleményére. – kacsintott a lányra, miközben a konyhában gyakorlott mozdulatokkal töltötte meg a kávéfőzőt.

-Iszunk egy kávét? – kérdezte olyan közömbösen, mintha Kate röviddel ezelőtt nem utasította volna vissza őt férfiként. Egy olyan férfiként, aki kapcsolatot szeretne kezdeni vele.

-Ilyen későn már nem hiszem, hogy jó ötlet. – motyogta Kate, de a gondolatai a vízparti háznál jártak. Hazudott volna, ha azt állítja, nem kíváncsi arra a nyomorult házra, de hogy válaszolhatna úgy, hogy ne legyen túlságosan egyértelmű a kíváncsisága és a gyengesége? 

-Koffeinmentes, csak az íze miatt... és van isteni csokilikőröm, az egészen megbolondítja. Na? – nézett rá várakozóan a férfi, mire Kate erőtlenül bólintott. ...Újabb rossz döntés. Likőrözni Alexanderrel. Mintha nem táncolnának pengeélen máris. De talán csak ő fújja fel a dolgot, hiszen Alexander nem úgy viselkedett, mint aki újra és újra ostromolni akarná a kérdésével, egészen addig, amíg meg nem adja magát és bele nem egyezik, hogy kapcsolatot kezdjenek egymással. Szinte már csalódott volt, hogy a taxiban, és kiszállva sem hozta fel újra a témát. Ehelyett baráti szívességet kér tőle, hogy női szemmel vegyen szemügyre egy nyilvánvalóan csodás házat, hogy aztán a szíve vérezzen, amikor a férfi majd valaki mást költöztet bele. Persze az is lehet, Alaexander talán csak egy kedvező alkalomra vár, amikor lecsaphat rá és ígéreteket csikarhat ki belőle. Csikarhat? Sokkal inkább attól tartott, hogy túl könnyedén adná meg magát. Igazság szerint mit veszíthetne? ... A barátságukat. ... Hiszen a barátságukat aligha ápolgatnák a jövőben, ha a férfi komolyan veszi az elutasítását. Alex nem olyan fickó, aki könyörögni fog, ő pedig komoly veszteségként élné meg, ha többé nem nevezhetné a barátjának. ...De kit akar becsapni? Nemcsak a barátságukat féltette. Azt a nevén nem nevezhető furcsa érzést sokkal jobban, amitől az érzékei vigyázzba álltak a férfi közelében. Alexander Carpenter sok-sok évvel ezelőtt egy különleges helyet foglalt el a szívében. Az ezzel kapcsolatos érzései időnként teljesen új fordulatot vettek, de egy valami nem változott: akarta Alexandert. Bármit, amit kaphatott tőle. Csak közben ne félt volna annyira, hogy a férfi összetöri őt, mert abban biztos volt, ha valaha csalódna benne, az fájdalmasabb lenne még a válásánál is.

Halvány mosollyal elfogadta a csészét és alig bírta leplezni, ahogy a finom porcelán megcsörrent remegő kezében. Belekortyolt és lehunyta a szemét a már-már érzéki élménytől, ahogy a likőrrel megbolondított kávét ízlelgette. Alexander előre ment a nappali felé, ahol néhány kattintással életre keltette a laptopját. 

-Ő lenne az! – fordította a lány felé a képernyőt, mire Kate száján egy elismerő „wow” csúszott ki. A vízparthoz közeli ház úgy bújt meg a dús lombú fák között, mintha csak egy kis vityilló lenne, pedig 500 négyzetméterével ez a jelző aligha jellemezte hűen. A modern emeletes épület ablakai csillogva hívogatták a leendő lakókat és máris látható volt, ahogy azon a kevés falfelületen, amely törtfehér színben világított a zöld környezetben, fürge repkény fonja zöld ruhába a követ és betont. A kert maga pedig valóságos kertészeti remekmű volt, gondosan összeválogatott színű és formájú bokrokkal, fákkal, virágokkal. A szőnyeg puhaságú gyep egészen a vízpartig futott, ahol egy stég mellett motorcsónak ringott kikötve. Ha nem tudta volna, hogy a napfényben ragyogó felvételek Londonban készültek, azt hihette volna, valahol egy mediterrán vidéken fotózták azokat. Meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt, megértette, hogy Alexander miért döntött a megvétele mellett. Magát az épületet még nem is látta belülről, de a pazar kert már megérte volna a vételárat, bármennyit is kérjenek érte.

-A folyó felől alig látni, és ha a zöld befutja, még ennyire sem látszik majd. – magyarázta éppen a férfi. A főút felől pedig egy keskeny kis erdősáv választja el a forgalomtól. Nincs szem előtt és végtelenül csendes. Eszményi hely. – sóhajtott elgondolkodva....- Az egész alsó szint szinte egybenyitott ... majd 200 négyzetméter. – mutatta a következő képeket a férfi. –Egy amerikai konyhás, étkezős, nappali kandallóval és hatalmas, a teraszra nyíló franciaablakokkal. Csupa fény... – simított végig ujjával önkéntelenül is a nappalit ábrázoló egyik fotón, ahol a kitárt teraszajtón túl a folyó parti fasor zöldje ragyogott a távolban.

-Négy hálószoba két fürdőszobával. Amerikai léptékkel nézve cseppet sem praktikus, de ez itt Anglia és nem értem, miért ne használhatnám a fiammal vagy a lányommal közösen a fürdőszobát, ha lesznek egyszer. – mormogott Alexander, ahogy a diavetítés képei sorra villantak fel a képernyőn. –A hálószobák az emeleten vannak és egy közös kis térből nyílnak, amely olyan, mintha egy kényelmes könyvtár lenne. Kanapé, kártyaasztal, egy kis bár... nézd csak, mennyi könyvnek lenne itt helye... Lent a nappaliban van egy helyes kis pianino... ezen az egyen még gondolkodom... talán egy zongora jobb lenne. De igazság szerint nem játszom már annyit... – grimaszolt Alexander. 

-Azt sem tudtam, hogy játszol hangszeren . – szólalt meg halkan Kate.

-Zongorán, gitáron és ... harmonikán. – vallotta be szinte szégyenkezve a férfi.

-Harmonikán? – kérdezett vissza Kate csodálkozva.Ez valahogy olyan idejétmúlt dolognak hangzott. Legalábbis Alexanderrel kapcsolatban az utolsó hangszer volt, ami valaha eszébe jutott volna. Talán ha azt mondja, hárfázik, akkor lepődött volna meg ennyire.

-Egy forgatáson tanított meg az alapokra egy olasz zenész, aztán annyira megtetszett, hogy hazatérve addig gyakoroltam, amíg a főbb fogások már egészen jól mentek. A franciák is imádják a hangját, úgyhogy régebben ha egy-egy baráti buliban játszottam rajta, hihetetlenül feldobta a hangulatot..

-El tudom képzelni. – motyogta Kate és valóban, a szeme előtt megjelent a gondtalan, vidám Alexander, ahogy trikóban vagy felhajtott ingujjban játszik a hangszeren, karján megfeszülnek az ínak, napbarnított arcából nevetve villan ki a 32 egészséges hófehér foga, és az egész pasi maga a megtestesült életöröm. A képhez még társult egy alkonyi tengerpart és a szinte fehér homokban mezítláb lépdelő férfi bronzbarna felsőteste. Önkéntelenül is megrázkódott, ahogy ez az álomkép sokkolta az érzékeit. Megbolondult? Hol látott ő egyáltalán ilyet? Mert az nem létezik, hogy Alexander Carpenter puszta lénye ilyen ábrándozásokra sarkallná. 

-Ez pedig a nyári lak. – rántotta vissza a férfi hangja a képzelgések földjéről a valóságba. A nyakkendőjét és zakóját már rég levette, kigombolt fehér inge kicsit kicsúszott a nadrág korcából, ahogy az íróasztalra hajolva a billentyűket nyomogatta. Ahogy kiegyenesedett a mandzsettagombok halk koppanása hallatszott. Módszeresen vetkőzött, még ha ez pillanatnyilag csak a kényelmét szolgálta is, de Kate-nek elég volt, hogy a vérnyomása az egekbe szökjön.

-Nyári lak? – csuklott halkan, mire Alexander vetett rá egy talányos pillantást.

-Tudom, olyan nagyzolósan hangzik, de hát ez a hivatalos neve. Szerintem remek vendégház lenne belőle.

-Igen, annak tényleg remek lenne. – motyogta a lány, miközben szeme ugyan a monitor felé nézett, de igazából nem is látta a kérdéses kis épületet.

-A terasz sajnos tulajdonképpen fedetlen, ezzel még kezdeni kell valamit. – hallotta a férfi hangját, ahogy egyre közelebbről simogatja a dobhártyáját a kellemes bariton.

-Pergolát akarsz? Vagy csak egy kitekerős napernyőt? – suttogta megbűvölve nézve a monitoron a házfalat, ahogy a fülét meglegyintette a férfi forró lélegzete.

-Talán egy épített tetőt, aminek az oszlopaira is felfuttatnám azt a zöldséget, ami máris kapaszkodik fel a falakon, a tetején akár napelemek is lehetnének. – ötletelt a férfi.  -Egy-két év alatt senki nem mondaná meg,hogy nem így tervezték eredetileg, annyira a ház részévé válna. – súgta a férfi és Kate beleremegett a tarkóját borzongató hangba. ...Miért áll ilyen közel hozzá? Miért nem csókolja már meg végre? Miért nincs annyi ereje sem, hogy az ajtó felé vegye az irányt? 

-Kate! Lenne kedved ...velem... – kezdett bele egy kérdésbe akadozva Alexander.

-Igen! – fordult meg a lány szélsebesen és a meglepett férfi karjaiba vetette magát. –Igen.

-Az klassz! – mosolygott rá Alexander és hosszú ujjaival kisimított egy vörös tincset Kate arcából. –Holnap?

-Holnap? ... Mi lesz holnap? – kérdezett vissza Kate kicsit fátyolos tekintettel. Úgyszólván megalázónak érezte a megadását, ahogy szó szerint Alex karjaiba vetette magát. Nevetségesnek érezte,... azok után, ahogy az étteremben az erőset játszva, otthagyta.

-Holnap érted mennék és megnézhetnénk együtt a házat. – mondta a férfi merőn Kate szemébe nézve. Így aztán kicsit értetlenül nézte, ahogy a lány arca egyik pillanatról a másikra bíborvörösbe hajlik. –Mi a baj? Nem jó a holnap?

-De, azaz nem... szóval ... rendben, jó lesz a holnap. – motyogta még mindig a szégyen pírjában égve. Atyaég! Alex csak a házat akarta megnézni vele, erre ő úgy vetődött rá, mint aki meg sem áll vele a papig. Teljesen megbolondult! De még bolondabb, hogy ezek után még a házhoz is elkíséri. Igazság szerint nemet mondott volna, de akkor Alex egész biztosan rákérdez, hogy az előbb mibe egyezett bele olyan lelkesen, és ha valamit, hát magyarázkodni nem akart. Nem is nagyon tudott volna. Most szívesen ivott volna valami erősebbet. A korábban elkortyolt kávé íze megkeseredett a szájában. Egész egyszerűen nem ismert önmagára. Nem elég, hogy képtelen volt határozottan kitartani az első döntése mellett, egy baráti beszélgetés miatt végképp elvesztette a tartását és önuralmát. Alexander egy szóval sem utalt rá, amióta beléptek a lakásba, hogy folytatni akarja az étteremben elkezdett beszélgetést, mégis... ő maga volt az, aki képtelen volt továbblépni, és az este megkoronázásaként még félre is értette a kérését. Talán ott a ruhatárban, ezer évvel ezelőtt érezte magát ennyire megalázó helyzetben. Ha nőként tekint a történtekre, akkor Alexanderre kéne haragudnia emiatt, aki ott volt mind a két megaláztatása idején. Mégis ... egyre biztosabb volt benne, hogy arca pirulásáért a saját meglódult fantáziája a felelős. Vett egy mély levegőt és mosolyt erőltetett az arcára, aztán a férfira nézett.

-Késő van. Ha holnap kirándulni akarunk, akkor itt az ideje, hogy hazamenjek. Hívsz egy taxit?