"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. január 28., szerda

A családban marad - 13. rész



Judith belebújt a köntösébe és kibotorkált a konyhába, ahonnan  a kávé mellett most már nyálcsordító almás-fahéjas palacsinta illat is szállingózott. Mielőtt elérte volna az ajtót, Rebecca is megjelent, kócosan, pizsamában és egyértelműen szimatolva.
-Ki csinálja a reggelit, ha még te is csak itt leselkedsz? – suttogott az anyjának, aki tanácstalanul széttárta a kezeit, aztán lábujjhegyen lecövekeltek az ajtóban a szemük elé táruló látványt csodálva.
Jim a tűzhelynél állt és meglehetős gyakorlottsággal forgatta a palacsinta szeleteket. A pulton ott hevert a nagyi reszelője és egy doboz ragtapasz is. A forró almaillat hangos kordulásra késztette Rebecca gyomrát, miközben Judith a Kevin által díszített kávék látványában veszett el. A fiú a hűtőszekrényt alaposan átvizsgálhatta, mert a tejszínhabon kívül a nemrég ajándékba kapott csokilikőrt és a nagyi cukrozott cseresznyebefőttjét is kipakolta a pultra. Valamint azt a szelet csokit is, amit Judith már napok óta dugdosott édességre mindig elcsábuló leánykája elől. A fiú most éppen ezt reszelte a bögrék oldalán már így is lecsorgó tejszínhabra. Egy fájdalmas szisszenés után lecsapta a pultra a reszelőt és a víz alá dugta az ujját, hogy aztán rutinos mozdulattal ragasszon  fel egy újabb ragtapaszt. Jim vigyorogva, némi együtt érzéssel figyelte, és Judith észrevette, hogy a férfi jobb kezét is mikiegeres ragtapasz színezi. Úgy látszik az ősrégi reszelő mind a két fiún kifogott. 

-Szólok nekik. – törölte fel a pult mocskát az asszony egyik legszebb konyharuhájával a fiú, mire Jim lecsapta a serpenyőt.
-Majd én. Ez az utolsó, erre már te is tudsz vigyázni. – rántotta ki a farmere korcából a begyűrt konyharongyot, aztán az ajtó felé indult, ahol a ház asszonyai vigyorogva köszöntötték.
Rebecca Kevin háta mögé állva leselkedett, mire a fiú zavarba jött és alaposan megégette egy újabb ujját. Volt ok a gyógykezelésre, amit Beca szívesen vállalt is. De ezt a felnőttek már nem látták, mert a konyhaajtón kívül kerülve összekapaszkodva csókolóztak. 

-Istenem, életem leghosszabb éjszakája volt! – sóhajtott Jim. –Ez a szerencsétlen fél éjszaka a lányod iránt érzett érzelmeivel traktált, nekem meg csak az járt a fejemben, ha egyszer végre elalszik, vajon felébred-e rá, hogy felkelek és a szobádba osonok. A végén aztán azt hiszem, én aludtam el előbb. – vágott keserves grimaszt a férfi.
-Ne haragudj! – simogatta meg az arcát az asszony.  –Én is jobban örültem volna, ha velem alszol, de hát ... szóval, érted ... nem akartam, hogy Kevinnek ugyanez jusson az eszébe.
-Hogy veled aludjon? Ki is nyírtam volna... – morgott bele a szájába a férfi.
-Nem velem... Becával ... – forgatta a szemét Judith, aztán gyorsan ellépett a férfi mellől, ahogy a lánya hangját hallotta a konyhából.
-Hol vagytok már? Ki fog hűlni! Én nekikezdek! – fenyegetőzött játékosan.
-Itt vagyunk. Ne kiabálj! – torkolta le az anyja és maga elé húzott egyet a fantasztikusan feldíszített kávék közül. Belehörpölt a forró italba és lehunyt szemmel élvezte, ahogy az olasz kávé és az édes tejszínhab egymásra találnak egy csipet alkohollal fűszerezett csokoládéval. Amikor kinyitotta a szemét, csak Jim kezét látta, ahogy az arca felé közeledik és ujjának leheletnyi érintésével ledörgöli az ajkáról az édes egyveleget. Aztán ez az ujj eltűnt a férfi szájának szabályos fogsora mögött és Judith majdnem félrenyelte az újabb kortyot. Jézus az égben! Ez maga a tömény erotika! És itt, nyíltan a gyerekek előtt... Már majdnem rendre utasította a férfit, amikor az láthatóan nyugodtan meglocsolta sziruppal a palacsintáját és az ajka szögletében egy halvány mosollyal falatozni kezdett.
*
-Akkor írsz, ugye? – csimpaszkodott Rebecca Kevin nyakába. A nagy lakli úgy nézett a lányra, mintha valami csodát látna. Jim vigyorogva fordult az induló járatokat feltüntető hatalmas kijelző felé. Mit tud ez a két kölyök a szerelemről? De azért nagyon helyesen csinálták.
-Majd skypon dumálunk. – nyomott egy puszit a fiú a lány orrára. –Akkor legalább látlak is... - simított végig a formás popsin és magához szorította egy futó pillanatra, reménykedve, hogy a férfi figyelmét elkerüli ez az apró lopott élmény. Jim, ha látta is, nem tette szóvá. Ha jobban belegondolt, ő messze nem volt ilyen visszafogott annak idején, és ennek ékes bizonyítéka a szinte már felnőtt fia. A fia, aki most Judithnál szereli a laptopot. 

Rebeccát és Kevint amúgy egész nap nem látták. A fenséges reggeli után a lányok hálás, csöndes sietséggel tették rendbe az amúgy eléggé megviselt konyhát, Jim pedig hazaugrott a fiáért, miután csődöt mondott Judith gépének a javításával. A hangulat kifejezetten családias volt, aztán a fiatalok leléptek otthonról és legközelebb csak a reptérre indulás utolsó előtti pillanatában jelentek meg. Jim nem tudott elég hálás lenni ennek a néhány nyugodt, vasárnapi órának, amikor végre magához ölelhette a nőt, aki egy jó ideje állandóan a gondolatait foglalkoztatta. Már az apja is szóba hozta karácsonykor, aztán a fia tegnap este... és többé nem tudott úgy tenni, mintha a kérdés nem létezne. Mit vár ettől az egész kapcsolattól? Mert most minden szép és jó. amióta Rebeccával tisztázódott az a kellemetlen közjáték, azóta végképp... és...? Hogyan tovább? Mert a kapcsolatok természetükből adódóan haladnak valahonnan valahová. Ez az övéké vajon hová? Felnőtt életének jelentős részében egyedülálló apaként élt és tökéletesen megfelelt neki a helyzet. A nők, akikkel összeismerkedett, tisztában voltak ezzel, beérték azzal, amit nyújtani tudott. De Judith-tal kezdettől más volt a helyzet. Képtelen lett volna az első alkalmak valamelyikén elé állni és közölni a feltételeit. Nem. Judith nem a szexre hajtott vele. Társat keresett benne, mint ahogy ő is azt talált az asszonyban. No, akkor ezzel el is jutott a beismerésig... eljött az idő, hogy elköteleződjön valaki mellett és a gyereknevelés gyönyörű, de mégis egész embert kívánó évei után önmagára gondoljon végre?

Ültek a kanapén, egymásba gabalyodva, de mégis elég illedelmesen ahhoz, ha valaki váratlanul rájuk nyitna. Az ebéd utáni ellazult ejtőzés pillanatai voltak ezek. Egy finom forró kávé zsongította el az érzékeiket, és már-már elszunyókáltak, amikor Jim kissé karcos hangon megszólalt:
-Hogy tetszik a srác?
Rebecca Kevinre gondolt, ahogy tegnap délben megjelent az ajtaja előtt, aztán megtudta, hogy a lány, aki miatt érkezett, egy másik sráccal készül bálozni. Meglepően higgadtan fogadta a hírt.  Mint ahogy világosan leolvasható volt az arcáról a megkönnyebbülés, amikor este korán hazatértek a bálozók. Mint ahogy a csalódás is, amikor a nappalit ajánlotta fel hálóhelyül. De ma reggel aranyos volt, ahogy barista-készségei legjavát csillogtatva meg, kávét készített mindannyiuknak. És olyan szerelmes pillantásokkal kísérte Rebecca fékevesztett szárnyalását a lakásban, hogy azon már csak mosolyogni tudott. A lánya alaposan a bűvkörébe vonta ezt a szerencsétlen fiút, aki sok  száz mérfölddel odébb a következő hetekben, hónapokban nyilván a kínok kínját fogja kiállni a kedvese nélkül. 

-Igazság szerint tetszik. Paulra emlékeztet – bökte ki meggondolatlanul, aztán ijedten konstatálta, hogy Jim érzékien játszadozó ujja megmerevedik a nyakán. –Már úgy értem, Paulra, amikor ilyen fiatal volt. Ő is ilyen kitartó és eltántoríthatatlan volt. ... Téged akkoriban nem ismertelek. – egészítette ki zavartan a korábbi mondatokat.
-Hát, nem ... sajnos... mosolyodott el kesernyésen a férfi. Mind a kettőjüknek múltja volt, bár ismeretségük alatt ez a múlt mindvégig amolyan költői homályban maradt, annak ellenére, hogy mindkettőjük annak a múltnak igencsak élő bizonyítékát nevelgette maga mellett. 

-Steve megkérdezte tőlem, hogy hogy képzelem a jövőnket. – motyogta maga elé meredve. Judith a férfi mellkasára támaszkodott, ahogy a szemébe nézett.
-Nem tudom elhinni, hogy képtelen lennél elengedni magad mellől. Minden gyerek életében elérkezik a perc, amikor a saját lábára akar állni. Még szerencsés vagy, hogy ilyen sokáig veled maradt. De érthető, hogy a saját életét akarja élni. Te az ő korában már apa voltál, és ....
-Félreérted. Nem az apa-fiú kapcsolat jövőjéről kérdezett. – vágott grimaszt a férfi. –A kettőnk jövőjéről kérdezett. 

-Mármint a te és az én jövőmről? – kerekedett el az asszony szeme. –De hát mire gondolt? Talán ellenére van, hogy mostanában olyan sok időt töltünk együtt? Vagy Rebecca miatt... ? – halt a kérdés az asszony ajkán. Jim elvigyorodott. Okos nő, de ha éppen nagyon észnél kéne lennie, akkor olyan, mint egy tinilány. Ha a szájába rágná a megoldást, akkor sem biztos, hogy megértené. – sóhajtott nagyot, ahogy az a szájbarágás szó szerint megjelent a gondolataiban. Ez az éjszaka a kanapén olyan kiéhezetté tette, mint egy  kamaszt. És most, ahelyett, hogy bepótolná az elmulasztott ölelést, olyan kérdésekre akarja rávezetni, amiket még ő maga sem gondolt át eléggé. Megőrült?
-Steve azt akarta tudni, hogy mi ketten hogy képzeljük el a jövő...nket. Együtt. – fejezte be leheletnyi szünettel a stratégiai ragozásnál elidőzve a férfi. 

-Tudod mit? Arra én is kíváncsi lennék. – kuncogott Judith, de a férfit nem tudta félrevezetni. Ez a kuncogás nem az önfeledt játékosság huncut kis hangja volt, hanem egy feszültségteljes várakozástól terhes pótcselekvés.
-Gondoltál már rá, hogy esetleg összeköltözhetnénk? – biztosította ki Jim a gránátot, és az asszonyba szakadt apró sóhajból sejthette, a robbanás sem soká késlekedik majd. Csak abban nem volt biztos, hogy ez a robbanás egy boldog megkönnyebbülés, vagy éppenséggel egy mindent romba borító tagadás formájában érkezik-e el. 

Mostanra már tudta a választ, és szíve szerint felpakolta volna Kevint a gépre, akár Rebeccával együtt, hogy mihamarabb Judithnál lehessen és megünnepelhesse vele a választ, ami egyszerre töltötte el elégedettséggel, és ugyanakkor megoldandó problémák egész erdejét szabadította fel. Olyan problémákét, melyeket egy ideje mindketten a szőnyeg alá söpörtek, de azzal, hogy az élet egymás mellé sodorta őket, ezek a kérdések felszínre kerültek, válaszra vártak. Olyan válaszra, ami nemcsak kettőjük világát készült megváltoztatni örökre, de annak a két embernek a világát is, akik számukra mindenkinél fontosabbak voltak.

3 megjegyzés:

csez írta...

Tetszett!!!
K&P

rhea írta...

Jókat vigyorgok rajtuk! XDDD Aranyosak. :)
Köszi Jutkám, tetszett, pusza

zso írta...

Köszönöm. Jó volt.