A családban marad - 2. rész

-Apa! Apa! – harsant a bejárat felől Steve erőteljes hangja, amelybe mintha egy csepp aggodalom is vegyült volna. Jim lehunyta a szemét, ahogy az ágyneműt igazgatta el éppen. Judit már olyan sokat késett, hogy lemondott róla, hogy ma még felbukkanhat, ezért aztán igyekezett eltüntetni az izgatott várakozás árulkodó nyomait. Az ágytakarót visszahajtotta és feszesre rántotta.  Az időt húzta, amíg kitalálja, mit is mondjon váratlanul felbukkanó gyermekének. Hogy a fenébe került ide egyáltalán a fia? A kérdés teoretikus volt persze, mert nyilván a születésnapjára kapott kis tragaccsal érkezett, mint ahogy mostanában mindenhova azzal furikázott. Jim nem is bánta, így legalább biztos lehetett benne, hogy nem iszik a kölyök. Ennél is jobban érdekelte volna azonban, mi a francot fog csinálni, ha a következő pillanatban Judith mégis felbukkan?

-Itt vagyok fent. – kiabált vissza, aztán kilépett a szobából és behúzta maga mögött az ajtót. Már a lépcsőn dübörgött lefelé, amikor meglátta a fiát és egy csinos szőkeséget. A leányzó haját alighanem még a kocsiban összekócolta az ifjabb Morrison, mert odakint egy levél sem rezdült, úgyhogy a szelet aligha okolhatta érte. Aha, ezek szerint ma itt a család férfijainak ugyanaz lett volna a programja. – gondolta gunyorosan. Bár, eddig fogalma sem volt róla, hogy Steve időnként ide szervezi a találkáit. Még jó, hogy korábban nem futottak össze. A kis szöszke vérvörösen álldogált egyik lábáról a másikra, ahogy az apa felbukkant. Ő is zavarban volt. Steve nem mondta, hogy az apja is kint lesz a házban. Talán nem is tudta, mindenesetre a randi  kínosabban kezdődött, mint szerette volna.

-Jó napot! – motyogta zavartan. -Lana Morell vagyok, tanár úr.

Jim az emlékezetében kutatva idézte fel az osztályokat. Ó igen, Lana... Judith lányának, Becának az osztálytársa. Egy tanítvány, aki előtt majdnem lebukott az osztálytársa anyjával. Huh, majd igyekszik hálát mondani Judithnak a mai késéért. ... 

-Szervusztok gyerekek! – próbált kedélyesnek látszani, miközben szeme a faliórára siklott. Oh, Judith, csak még pár percet késsél, légy szíves! – fohászkodott magában. –Csak kint hagytam valamit legutóbb, azért ugrottam be. Nem tudtam, hogy te is kijössz – nézett keményen a fiára, aki eddig még sosem említette neki, hogy éppen úgy a légyottjai lebonyolítására használja a nyaralót, mint ő maga. –Ha mondtad volna, megkértelek volna, hogy hozd be. De mindegy is... na, én nem is zavarok, érezzétek jól magatokat. ... És fiam, csak ésszel! – súgta még oda, ahogy elment mellettük, miközben menetközben felkapta a kocsikulcsait az asztalról.

Ahogy odakint feldübörgött a Jeep motorja, Steve egy grimaszt vágva magához húzta a lányt.

-Upsz, bocsesz, nem tudtam, hogy ő is idejár csajozni. Kíváncsi lennék, ki a szerencsés?

-Csajozni? – vigyorodott el Lana hitetlenkedve. Számára James Morrison már túl volt azon a koron, amikor egy férfi még a nők után hajt. –Hiszen azt mondta, hogy csak itt felejtett valamit.

-Aha, és szerinted volt a kezében valami, amikor elhúzta innen a csíkot? – kacsintott rá a fiú, aztán kizárta az apja szerelmi életét a gondolatai közül és gombolni kezdte Lana kabátját.

*

Jim járó motorral állt Judithék háza előtt és azon töprengett, az asszony miért nem hívta fel, hogy elmondja, nem jön ki a házhoz. Nem volt jellemző rá, hogy bármikor is felültette  volna, egészen biztosan olyan dolog jött közbe, ami minden mást kivert az asszony fejéből, és némi aggodalommal gondolt rá, mi lehet az. Készen állt rá, hogy a támasza legyen, ha baj van, és a szíve mélyén zavarta a gondolat, hogy esetleg Judith nem kész még rá, hogy megossza vele a problémáját. Amíg a kérdéseivel volt elfoglalva, igen érdekes fejlemények bontakoztak ki a ház körül. Az emeleti ablak kinyílt és egy formás farmeres popsi jelent meg kifelé nyomakodva rajta. Beca, Judith lánya egyensúlyozott óvatosan a garázs felé azon az alig tíz centinyi kis törésen a háztetőn, amely az emelet és földszint találkozását jelezte. A férfi megdermedt. Fogalma sem volt, hogy ebben a helyzetben neki mi a teendője. A lány merész vállalkozása egyértelműen arról árulkodott, hogy Judith valamiért szobafogságra ítélte. Melyikükkel legyen hát szolidáris? Felnőttként az anya döntését kellett volna támogatnia, már csak az életveszélyes mutatvány leleplezésével is, ugyanakkor a szíve mélyén megörült neki, hogy így lehetősége nyílik négyszemközt beszélni az asszonnyal.

Közben Beca egy tornásznak is becsületére váló kecses mozdulattal könnyedén leugrott a garázs tetejére és onnan – egy nyilván már rég bejáratott útvonalon – eltűnt a ház mögött. Jim döntött. Kikapcsolta a motort, kiszállt a kocsiból és lassan a bejárathoz ballagott. Még utoljára szétnézett, hogy lát-e kíváncsiskodó szomszédokat, aztán egy mély sóhajjal megnyomta a csengőt.

*

Judith még mindig remegett az idegességtől, amikor a csengő hangja végigzengett a házon. Beca egész egyszerűen a megszállottjává vált a tanára iránti rajongásának. Az asszony kínjában már olyasmivel fenyegette meg, amit természetesen esze ágában sem volt beváltani, nevezetesen, hogy beszél az iskolaigazgatóval és James Morrison áthelyezését kéri. Ez egyrészt teljesen értelmetlen kérés lett volna, mert Rebecca sokkal hamarabb kapott volna utilaput az iskolától, mint hogy egy népszerű tanárt elküldjenek; másrészt soha az életben nem lett volna képes Jimnek ártani. A lánya mindenesetre felvágtatott a szobájába és hangos dörrenéssel bevágta maga mögött az ajtót. Mire ő utolérte, már a kulcs fordulását is hallotta a zárban. Beca kizárta őt, azt képzelve, hogy ezzel lezárta a vitájukat is. 

A halántékát dörzsölve ment ajtót nyitni, és az ereit görcsösen összerántó fejfájás abban a pillanatban lobbant teljes erőre, amikor meglátta az ajtóban ácsorgó látogatót. Beletörődve az elkerülhetetlenbe, félreállt, hogy beengedje a férfit.

-Szia! Ne haragudj, itthon elszabadult a pokol és nem tudtam, hogy mit mondhatnék a telefonba.

-Mondjuk azt, hogy ne várjak, mert itthon elszabadult a pokol. – grimaszolt a férfi. Látta az asszonyon, hogy bármi is történt, az alaposan megviselte, ezért aztán nem tetézte még azzal is, hogy tanmesével traktálja az elemi udvariasságról. Judith az emelet irányába pislogott, aztán a nappali helyett inkább a földszint hátsó részében lévő konyha felé intett, mutatva az utat Jimnek.

-Nem tudod, mennyire sajnálom, hogy így alakult, de itthon olyasmi történt, ami egy egész sor dolgot megkérdőjelezett. Azt hiszem, nem vagyok az a jó anya, aki lenni szerettem volna. Legalábbis a lányom nevelésében valami nagy hibát ejtettem, aminek most meg kell fizessem az árát. – hadarta a nő keserűen. 

-Terhes? – próbálta Jim kitalálni a világvége hangulat okát, és valahogy egy tizenhét éves tinédzserlánynál ez tűnt kézenfekvő opciónak.

-Micsoda? – Jézusom! Dehogy! Nem!  Nem lehet terhes. – csuklott el hisztérikusan Judith hangja. –Hiszen ... nem, ez képtelenség.

-Nem képtelenség, Judith! Nekem ugyan fiam van, de tudom, hogy a végzős diákjaim szinte kivétel nélkül élnek már szexuális életet. Steve-nek nem győztem a fejébe verni az óvatosságot, de nem mindenki olyan bizalmas a gyerekével, hogy ilyen dolgokról beszéljenek, így aztán nem is hinnéd, milyen gyakran fordul elő, hogy még az érettségi előtt teherbe esnek.

-Beca nem terhes. Beca szerelmes. – sóhajtott az asszony és erőnek erejével próbálta kiverni a fejéből a képet, ahogy a lánya és Jim ölelkeznek.

-Judith! – emelte fel a kezét a férfi. –Tisztázzuk! Nem jöttél el a találkozóra, mert a lányod kiborított. Oké! Nem probléma. Első a család. De, édesem! A lányod tizennyolc éves. Természetes, hogy szerelmes. Ezt egy kicsit lazábban kéne kezelned.

-Beca beléd szerelmes! – sikított az asszony, aztán ijedten a szája elé kapta a kezét és az emelet felé lesett. Más sem kell, mint hogy a lánya meghallja, hogy Jimmel beszélget. 

A beálló csend annyi érzelmet hurcolt magában, hogy szinte sistergett a feszültségtől. Egyszerre volt kínos, felháborodott és elkeseredett.

-Nincs itthon! – grimaszolt végül a férfi, egyelőre megjegyzés nélkül hagyva az egyébként megdöbbentő bejelentést.

-De itthon van. Bezárkózott a szobájába. – suttogott az asszony.

-Lehet, hogy így történt, de azután meglépett az ablakán át. Láttam. – sóhajtott Jim. Utálta, hogy Becára árulkodik. Ha bármi is kialakulhat köztük Judith-tal, ez egy akkora rosszpont lesz a lánynál, amit talán sosem törölhet ki. Ha a lány ráadásul még belé is esett, ahogy az anyja az előbb elég megdöbbentően kijelentette, az már nem is rossz pont lesz, hanem egy hatalmas szőrös bunkó. Nem ez lett volna az első eset, hogy a tanítványai közül néhányan azt hitték, szerelmesek belé, de eddig sosem okozott problémát. A fiatal lányok hamarabb jöttek rá, hogy az apjuk lehetne és sokkal vidámabb dolog egy korukbeli sráccal kavarni, minthogy kínos helyzetbe hozzák magukat és őt. Beca esete azonban más. Mert Jim Morrison bármit megtett volna érte, hogy a lány édesanyjával szorosabbra fonja a kapcsolatát. Ez azonban egy rajongó tinédzser mellett elég kétesélyes vállalkozásnak tűnt. Steve segítségére sem nagyon számíthat, mert a fia elég rendes kölyök volt ahhoz, hogy azt a délutáni szöszkét ne csak egy hentergés erejéig akarja vendégül látni az erdei házban. Nyilván nem fog ráhajtani Becára csak azért, mert az apjának ez így kényelmesebb lenne.

Közben Judith visszatért az emeletről, ahol a lánya szobájának kilincsét rángatva szólongatta Rebeccát. Mostanra talán már megértette, hogy a férfi nem viccelt, a lánya a legszigorúbb parancsa ellenére megszökött a szobafogságból.

-Szóval, megszökött? Akkor maradjon is ott, ahova ment. – fonta össze dacos harciassággal a karjait. Jim már majdnem megszólalt, hogy nyugtatni próbálja, amikor megszólalt a telefonja. Steve! Önkéntelenül az órájára nézett és meglepve konstatálta, hogy nem a fia vette túlságosan rövidre a légyott idejét, hanem már majdnem három óra is eltelt azóta, hogy ott hagyta őket a házban.

-Igen! – szólt bele a telefonban, elnézést kérő grimasszal pislogva Judithra, aztán a hangja is elakadt, ahogy a fia hangját meghallotta:

-Apa! Egy csaj üldögél a küszöbön és rád vár. ...Egy nagyon fiatal csaj. – tette hozzá kissé szemrehányó hangon minden bevezető nélkül a fiú.  Jim nagyot nyelt. Ez csak Rebecca lehet. A hajába túrt és Judithra nézett, aztán válaszolt a fiának.

-Ha ráérsz, hálás lennék, ha beengednéd és dumálgatnál vele. Nem sokára ott leszek én is és az édesanyja is. Oké? – Bízott benne, hogy Steve nem tesz fel kérdéseket és főleg, hogy nem érti félre ezt az őrült helyzetet. –Szia! – nyomta ki, ahogy a fia kissé bizonytalanul beleokézott, aztán Judithra nézett.

-Nos, azt hiszem, mégsem az lenne a legjobb megoldás, ha ott maradna, ahol van... ugyanis ott van nálam. Fogalmam sincs, honnan tudja, hogy hol lakom, de Steve ott találta zokogva a küszöbön. Nyilván úgy gondolta, hogy rákényszerít, hallgassam meg, aztán valljam be én is az érzelmeimet. – sóhajtott a szemét forgatva, miközben Judith szörnyülködve kapta a szája elé a kezét.

-Hogy tudod ezt ilyen nyugodtan mondani?

-Hidd el, ha hisztérikusabbra venném a figurát, az most csak rontana a helyzeten! Ráadásul meglehetősen férfiatlannak is tűnnék. Nem ő az első ilyen butus kislány – vont vállat a férfi. –Igaz, még egyikük sem volt ennyire elszánt. A többiek elég hamar rájöttek, hogy apafigurát látnak bennem. De a forgatókönyv nagyjából ugyanez volt korábban is.

-Miért nem festesz úgy, mint egy szórakozott professzor? – sóhajtott Judith, miközben ujjával – alig érintve a férfi állának ívét – megcirógatta a karakteres férfiarcot.

-A fiam szerint pontosan úgy festek. Csak ti nők valamilyen titokzatos oknál fogva buktok az ilyen elvont, magukba forduló figurákra. – válaszolt Jim, miközben lassan rákulcsolódott a keze a nő csuklójára és a szája elé húzva belecsókolt a tenyerébe.