-Apa! Apa! – harsant a bejárat felől Steve erőteljes hangja,
amelybe mintha egy csepp aggodalom is vegyült volna. Jim lehunyta a szemét,
ahogy az ágyneműt igazgatta el éppen. Judit már olyan sokat késett, hogy
lemondott róla, hogy ma még felbukkanhat, ezért aztán igyekezett eltüntetni az
izgatott várakozás árulkodó nyomait. Az ágytakarót visszahajtotta és feszesre rántotta.
Az időt húzta, amíg kitalálja, mit is
mondjon váratlanul felbukkanó gyermekének. Hogy a fenébe került ide egyáltalán a
fia? A kérdés teoretikus volt persze, mert nyilván a születésnapjára kapott kis
tragaccsal érkezett, mint ahogy mostanában mindenhova azzal furikázott. Jim nem
is bánta, így legalább biztos lehetett benne, hogy nem iszik a kölyök. Ennél is
jobban érdekelte volna azonban, mi a francot fog csinálni, ha a következő
pillanatban Judith mégis felbukkan?
-Itt vagyok fent. – kiabált vissza, aztán kilépett a
szobából és behúzta maga mögött az ajtót. Már a lépcsőn dübörgött lefelé,
amikor meglátta a fiát és egy csinos szőkeséget. A leányzó haját alighanem még
a kocsiban összekócolta az ifjabb Morrison, mert odakint egy levél sem rezdült,
úgyhogy a szelet aligha okolhatta érte. Aha, ezek szerint ma itt a család
férfijainak ugyanaz lett volna a programja. – gondolta gunyorosan. Bár, eddig
fogalma sem volt róla, hogy Steve időnként ide szervezi a találkáit. Még jó,
hogy korábban nem futottak össze. A kis szöszke vérvörösen álldogált egyik
lábáról a másikra, ahogy az apa felbukkant. Ő is zavarban volt. Steve nem
mondta, hogy az apja is kint lesz a házban. Talán nem is tudta, mindenesetre a
randi kínosabban kezdődött, mint
szerette volna.
-Jó napot! – motyogta zavartan. -Lana Morell vagyok, tanár
úr.
Jim az emlékezetében kutatva idézte fel az osztályokat. Ó
igen, Lana... Judith lányának, Becának az osztálytársa. Egy tanítvány, aki
előtt majdnem lebukott az osztálytársa anyjával. Huh, majd igyekszik hálát
mondani Judithnak a mai késéért. ...
-Szervusztok gyerekek! – próbált kedélyesnek látszani,
miközben szeme a faliórára siklott. Oh, Judith, csak még pár percet késsél,
légy szíves! – fohászkodott magában. –Csak kint hagytam valamit legutóbb, azért
ugrottam be. Nem tudtam, hogy te is kijössz – nézett keményen a fiára, aki
eddig még sosem említette neki, hogy éppen úgy a légyottjai lebonyolítására
használja a nyaralót, mint ő maga. –Ha mondtad volna, megkértelek volna, hogy
hozd be. De mindegy is... na, én nem is zavarok, érezzétek jól magatokat. ...
És fiam, csak ésszel! – súgta még oda, ahogy elment mellettük, miközben menetközben
felkapta a kocsikulcsait az asztalról.
Ahogy odakint feldübörgött a Jeep motorja, Steve egy
grimaszt vágva magához húzta a lányt.
-Upsz, bocsesz, nem tudtam, hogy ő is idejár csajozni.
Kíváncsi lennék, ki a szerencsés?
-Csajozni? – vigyorodott el Lana hitetlenkedve. Számára
James Morrison már túl volt azon a koron, amikor egy férfi még a nők után hajt.
–Hiszen azt mondta, hogy csak itt felejtett valamit.
-Aha, és szerinted volt a kezében valami, amikor elhúzta
innen a csíkot? – kacsintott rá a fiú, aztán kizárta az apja szerelmi életét a
gondolatai közül és gombolni kezdte Lana kabátját.
*
Jim járó motorral állt Judithék háza előtt és azon
töprengett, az asszony miért nem hívta fel, hogy elmondja, nem jön ki a házhoz.
Nem volt jellemző rá, hogy bármikor is felültette volna, egészen biztosan olyan dolog jött
közbe, ami minden mást kivert az asszony fejéből, és némi aggodalommal gondolt
rá, mi lehet az. Készen állt rá, hogy a támasza legyen, ha baj van, és a szíve
mélyén zavarta a gondolat, hogy esetleg Judith nem kész még rá, hogy megossza
vele a problémáját. Amíg a kérdéseivel volt elfoglalva, igen érdekes
fejlemények bontakoztak ki a ház körül. Az emeleti ablak kinyílt és egy formás
farmeres popsi jelent meg kifelé nyomakodva rajta. Beca, Judith lánya
egyensúlyozott óvatosan a garázs felé azon az alig tíz centinyi kis törésen a
háztetőn, amely az emelet és földszint találkozását jelezte. A férfi
megdermedt. Fogalma sem volt, hogy ebben a helyzetben neki mi a teendője. A
lány merész vállalkozása egyértelműen arról árulkodott, hogy Judith valamiért
szobafogságra ítélte. Melyikükkel legyen hát szolidáris? Felnőttként az anya
döntését kellett volna támogatnia, már csak az életveszélyes mutatvány
leleplezésével is, ugyanakkor a szíve mélyén megörült neki, hogy így lehetősége
nyílik négyszemközt beszélni az asszonnyal.
Közben Beca egy tornásznak is becsületére váló kecses
mozdulattal könnyedén leugrott a garázs tetejére és onnan – egy nyilván már rég
bejáratott útvonalon – eltűnt a ház mögött. Jim döntött. Kikapcsolta a motort,
kiszállt a kocsiból és lassan a bejárathoz ballagott. Még utoljára szétnézett,
hogy lát-e kíváncsiskodó szomszédokat, aztán egy mély sóhajjal megnyomta a
csengőt.
*
Judith még mindig remegett az idegességtől, amikor a csengő
hangja végigzengett a házon. Beca egész egyszerűen a megszállottjává vált a
tanára iránti rajongásának. Az asszony kínjában már olyasmivel fenyegette meg,
amit természetesen esze ágában sem volt beváltani, nevezetesen, hogy beszél az
iskolaigazgatóval és James Morrison áthelyezését kéri. Ez egyrészt teljesen
értelmetlen kérés lett volna, mert Rebecca sokkal hamarabb kapott volna
utilaput az iskolától, mint hogy egy népszerű tanárt elküldjenek; másrészt soha
az életben nem lett volna képes Jimnek ártani. A lánya mindenesetre
felvágtatott a szobájába és hangos dörrenéssel bevágta maga mögött az ajtót.
Mire ő utolérte, már a kulcs fordulását is hallotta a zárban. Beca kizárta őt,
azt képzelve, hogy ezzel lezárta a vitájukat is.
A halántékát dörzsölve ment ajtót nyitni, és az ereit
görcsösen összerántó fejfájás abban a pillanatban lobbant teljes erőre, amikor
meglátta az ajtóban ácsorgó látogatót. Beletörődve az elkerülhetetlenbe,
félreállt, hogy beengedje a férfit.
-Szia! Ne haragudj, itthon elszabadult a pokol és nem
tudtam, hogy mit mondhatnék a telefonba.
-Mondjuk azt, hogy ne várjak, mert itthon elszabadult a
pokol. – grimaszolt a férfi. Látta az asszonyon, hogy bármi is történt, az
alaposan megviselte, ezért aztán nem tetézte még azzal is, hogy tanmesével
traktálja az elemi udvariasságról. Judith az emelet irányába pislogott, aztán a
nappali helyett inkább a földszint hátsó részében lévő konyha felé intett,
mutatva az utat Jimnek.
-Nem tudod, mennyire sajnálom, hogy így alakult, de itthon
olyasmi történt, ami egy egész sor dolgot megkérdőjelezett. Azt hiszem, nem
vagyok az a jó anya, aki lenni szerettem volna. Legalábbis a lányom nevelésében
valami nagy hibát ejtettem, aminek most meg kell fizessem az árát. – hadarta a
nő keserűen.
-Terhes? – próbálta Jim kitalálni a világvége hangulat okát,
és valahogy egy tizenhét éves tinédzserlánynál ez tűnt kézenfekvő opciónak.
-Micsoda? – Jézusom! Dehogy! Nem! Nem lehet terhes. – csuklott el hisztérikusan
Judith hangja. –Hiszen ... nem, ez képtelenség.
-Nem képtelenség, Judith! Nekem ugyan fiam van, de tudom,
hogy a végzős diákjaim szinte kivétel nélkül élnek már szexuális életet.
Steve-nek nem győztem a fejébe verni az óvatosságot, de nem mindenki olyan
bizalmas a gyerekével, hogy ilyen dolgokról beszéljenek, így aztán nem is
hinnéd, milyen gyakran fordul elő, hogy még az érettségi előtt teherbe esnek.
-Beca nem terhes. Beca szerelmes. – sóhajtott az asszony és
erőnek erejével próbálta kiverni a fejéből a képet, ahogy a lánya és Jim
ölelkeznek.
-Judith! – emelte fel a kezét a férfi. –Tisztázzuk! Nem
jöttél el a találkozóra, mert a lányod kiborított. Oké! Nem probléma. Első a
család. De, édesem! A lányod tizennyolc éves. Természetes, hogy szerelmes. Ezt
egy kicsit lazábban kéne kezelned.
-Beca beléd szerelmes! – sikított az asszony, aztán ijedten
a szája elé kapta a kezét és az emelet felé lesett. Más sem kell, mint hogy a
lánya meghallja, hogy Jimmel beszélget.
A beálló csend annyi érzelmet hurcolt magában, hogy szinte
sistergett a feszültségtől. Egyszerre volt kínos, felháborodott és
elkeseredett.
-Nincs itthon! – grimaszolt végül a férfi, egyelőre
megjegyzés nélkül hagyva az egyébként megdöbbentő bejelentést.
-De itthon van. Bezárkózott a szobájába. – suttogott az
asszony.
-Lehet, hogy így történt, de azután meglépett az ablakán át.
Láttam. – sóhajtott Jim. Utálta, hogy Becára árulkodik. Ha bármi is kialakulhat
köztük Judith-tal, ez egy akkora rosszpont lesz a lánynál, amit talán sosem
törölhet ki. Ha a lány ráadásul még belé is esett, ahogy az anyja az előbb elég
megdöbbentően kijelentette, az már nem is rossz pont lesz, hanem egy hatalmas
szőrös bunkó. Nem ez lett volna az első eset, hogy a tanítványai közül néhányan
azt hitték, szerelmesek belé, de eddig sosem okozott problémát. A fiatal lányok
hamarabb jöttek rá, hogy az apjuk lehetne és sokkal vidámabb dolog egy
korukbeli sráccal kavarni, minthogy kínos helyzetbe hozzák magukat és őt. Beca
esete azonban más. Mert Jim Morrison bármit megtett volna érte, hogy a lány
édesanyjával szorosabbra fonja a kapcsolatát. Ez azonban egy rajongó tinédzser
mellett elég kétesélyes vállalkozásnak tűnt. Steve segítségére sem nagyon
számíthat, mert a fia elég rendes kölyök volt ahhoz, hogy azt a délutáni
szöszkét ne csak egy hentergés erejéig akarja vendégül látni az erdei házban. Nyilván
nem fog ráhajtani Becára csak azért, mert az apjának ez így kényelmesebb lenne.
Közben Judith visszatért az emeletről, ahol a lánya
szobájának kilincsét rángatva szólongatta Rebeccát. Mostanra talán már
megértette, hogy a férfi nem viccelt, a lánya a legszigorúbb parancsa ellenére
megszökött a szobafogságból.
-Szóval, megszökött? Akkor maradjon is ott, ahova ment. –
fonta össze dacos harciassággal a karjait. Jim már majdnem megszólalt, hogy
nyugtatni próbálja, amikor megszólalt a telefonja. Steve! Önkéntelenül az
órájára nézett és meglepve konstatálta, hogy nem a fia vette túlságosan rövidre
a légyott idejét, hanem már majdnem három óra is eltelt azóta, hogy ott hagyta
őket a házban.
-Igen! – szólt bele a telefonban, elnézést kérő grimasszal
pislogva Judithra, aztán a hangja is elakadt, ahogy a fia hangját meghallotta:
-Apa! Egy csaj üldögél a küszöbön és rád vár. ...Egy nagyon
fiatal csaj. – tette hozzá kissé szemrehányó hangon minden bevezető nélkül a
fiú. Jim nagyot nyelt. Ez csak Rebecca
lehet. A hajába túrt és Judithra nézett, aztán válaszolt a fiának.
-Ha ráérsz, hálás lennék, ha beengednéd és dumálgatnál vele.
Nem sokára ott leszek én is és az édesanyja is. Oké? – Bízott benne, hogy Steve
nem tesz fel kérdéseket és főleg, hogy nem érti félre ezt az őrült helyzetet. –Szia!
– nyomta ki, ahogy a fia kissé bizonytalanul beleokézott, aztán Judithra
nézett.
-Nos, azt hiszem, mégsem az lenne a legjobb megoldás, ha ott
maradna, ahol van... ugyanis ott van nálam. Fogalmam sincs, honnan tudja, hogy
hol lakom, de Steve ott találta zokogva a küszöbön. Nyilván úgy gondolta, hogy
rákényszerít, hallgassam meg, aztán valljam be én is az érzelmeimet. –
sóhajtott a szemét forgatva, miközben Judith szörnyülködve kapta a szája elé a
kezét.
-Hogy tudod ezt ilyen nyugodtan mondani?
-Hidd el, ha hisztérikusabbra venném a figurát, az most csak
rontana a helyzeten! Ráadásul meglehetősen férfiatlannak is tűnnék. Nem ő az
első ilyen butus kislány – vont vállat a férfi. –Igaz, még egyikük sem volt
ennyire elszánt. A többiek elég hamar rájöttek, hogy apafigurát látnak bennem. De
a forgatókönyv nagyjából ugyanez volt korábban is.
-Miért nem festesz úgy, mint egy szórakozott professzor? –
sóhajtott Judith, miközben ujjával – alig érintve a férfi állának ívét –
megcirógatta a karakteres férfiarcot.
-A fiam szerint pontosan úgy festek. Csak ti nők valamilyen
titokzatos oknál fogva buktok az ilyen elvont, magukba forduló figurákra. –
válaszolt Jim, miközben lassan rákulcsolódott a keze a nő csuklójára és a szája
elé húzva belecsókolt a tenyerébe.
3 megjegyzés:
"hatalmas szőrös bunkó" XDDDD muszáj nevetni :)
Na legalább már tisztába vannak a dolgokkal. És gondolom Steve is tisztába lesz nemsoká. Érdekes beszélgetés lesz köztük gondolom. Várom :))
Köszi Jutkám, tetszett pusza <3
Jó döntés volt a velencés történetet előre venni...
Mosolygósan indul a napom, köszönöm! ;)
Tetszett!
Pusz
Az első rész után, azt hittem, hogy majd csak később derül fény a dologra. De persze így sokkal jobb.
Tetszett.
Megjegyzés küldése