"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. január 5., hétfő

A családban marad - 3. rész



Beca bizalmatlanul pislogott fel a magas fiúra, aki vonakodva ugyan, de beengedte a lakásba. Szóval, akkor ez a srác a fia? Tudta, hogy Jim Morrison felnőtt férfi, de hogy már a fia is az... egy pillanatra elbizonytalanodott, aztán a férfi szeme sarkában gyűlő nevetőráncokra gondolt, a kedves mosolyára, a táblán lendületes sorokat író izmos karra, Shakespeare szavait lágyan görgető hangjára, és úgy érezte, még soha nem volt ilyen biztos az érzelmeiben. 

-Kérsz valamit inni? – kérdezte a sötét hajú fiú és Beca a válla fölött lazán visszaszólva válaszolt.
-Nem, kösz. ...Gondolom, apád mindjárt itt lesz.
-Jah, biztosan. Mit akarsz tőle? Itthon sosem fogad senkit a suliból. – ült le Steve egy üveg ásványvízzel és hosszú kortyokban nyeldekelte a vizet. Amikor hazaért a nyaralóból, leginkább egy jó zuhanyra vágyott, erre itt találta ezt a hosszú hajú bombázót, ahogy az egereket itatta a küszöbön. Egy pillanatra azt hitte, őt keresi, bár ezeket az égig érő lábakat biztos nem felejtette volna el, ha valaha köze lett volna hozzájuk. Aztán a csaj az apját követelte rajta, ő pedig úgy meglepődött, hogy önkéntelenül is a számát tárcsázta. Képtelen lett volna elhinni, hogy ez a szőkeség az apjával kavar. Nem annyira a lányról, de sokkal inkább az apjáról. Az is lehet, hogy csak bukásra áll és így próbál átcsusszanni a közeledő vizsgán? Annak idején az ő sulijában is sztoriztak hasonló esetekről, de az apjáról soha nem hitte volna el, hogy kiskorú lányokat használna ki.

A lány közben megállt a nappaliból nyíló két szoba közti komódnál, amelyen egy fotó állt. Az apja és ő voltak rajta az érettségi napján. Összekapaszkodva mosolyogtak a kamerába. Vállvetve, ahogy mindig is harcoltak a mindennapokban.
-Mi történt a mamáddal? – kérdezte éppen a lány, és Steve gyomra összerándult, mint mindig, ha a mama szóba került. Az apja egyszer régen azt mondta, hogy a számukra meghalt. Akkor még kicsi volt, aki nem is igazán értette, mit jelentenek ezek a szavak. Azóta már beszéltek róla felnőtt férfiak módjára, és pontosan tudta, hogy neki a szó szeretetteljes értelmében soha nem volt anyja. A biológia ellen nem tehetett, és megpróbált nem haraggal gondolni egy nőre, akivel csúfos tréfát játszott a természet. Elfogadta ezt a tényt, bár amíg él, nem fogja megérteni, hogyan dönthetett így egy nő, aki valaha szerette az apját és aki kilenc hónapon keresztül a testében hordozta őt, hogy aztán néhány rövidke év elteltével könnyedén eltaszítsa magától. Hazudott volna, ha azt mondja, hogy nem is kíváncsi rá, mert igenis az volt. De a kíváncsiságát mindig felülírta a megbántottsága, a titkon a szívében dédelgetett harag, és nem utolsósorban az apja iránt érzett lojalitás.
  
-Közöd? – kérdezett vissza mogorván, mire a lány feléje fordult és gunyorosan elhúzta a száját:
-Nem is hinnéd, milyen sok.
-Mit akarsz az apámtól? – kérdezte újra a fiú, és nem kerülte el a figyelmét, ahogy a lány a kezébe veszi a fotót és gyengéden megsimogatja rajta az apja fotóját. –Te bele vagy esve! – nyögött fel döbbenten. Nem kérdezte, megállapította, mert a mozdulat magáért beszélt. A lány szemében ragyogó rajongás szinte tapintható volt. A felfedezés egyszerre öntötte el döbbenettel és igen, némi undorral is. Tizenhét-tizennyolc éves lehet! Mégis, mi a fenét akar egy nála huszonöt évvel idősebb faszitól? Oké, hogy az apja egy rendes pasi, de csak nem őrült meg, hogy egy gyerekkel kezdjen? Hiszen ez a kis liba még nála is fiatalabb. ...Egy lehetetlen pillanatig belegondolt, milyen lenne már, ha ez a lány lenne egyszer a mostoha anyja, és annyira képtelenségnek érezte az ötletet, hogy önkéntelenül is felnevetett. A magát Rebeccának nevező lány feléje fordult és egy beszédes grimasszal határozottan letette a képkeretet. 

-A szerelemben a kornak nincs jelentősége. – jelentette ki zsenge fiatalsága megkérdőjelezhetetlen magabiztosságával.
-Ha te mondod ...  – forgatta a szemét Steve. Ez bolond! Vajon mi visz rá egy csinos fiatal lányt, hogy egy apja korabeli pasiba zúgjon bele? Talán odahaza sincs minden rendben. ... -Fogadni mernék, hogy nincs apád. – bökte ki érzéketlenül, aztán ivott egy újabb kortyot a fiú, mert neki sem kellett egy kis mezei pszichológiáért a szomszédba mennie. Nem lehetett nem észrevenni a pírt, ami elöntötte a fiatal lány arcát. ...-Bocs, nem akartam bunkó lenni. Biztos szörnyű veszteség, ha elveszíted az apádat..., de ez még nem ok rá, hogy öreg pasikkal kezdj. Én sem bukom az idősebb nőkre, hogy anyapótléknak használjam őket. – folytatta a fiú kissé kioktatóan. Rebecca felháborodottan nézett rá.
-Nem gondoltam volna, hogy sztereotípiákban tudsz csak gondolkozni. Van apám, csak nem élünk együtt. ...Az apád egyébként sem egy öreg pasi. –tette hozzá végül kissé álmodozó hangon, ahogy maga elé képzelte az irodalomtanárát.
-Az lehet, de mire te annyi lennél, mint most ő, addigra ő már talán nem is élne. – húzta el a száját Steve. A csaj menthetetlen. 

-És az is lehet, hogy már holnap a fejére esik egy cserép... vagy éppenséggel az enyémre. Hülyeség ezzel érvelni.  – zárta le a vitát a lány durcásan.
-Hát, én nem akarlak elkeseríteni, de ismerem az apámat. Nem fog gyereklányokkal kezdeni... bármennyire is rezegteted a szempilládat. ... De komolyan... tényleg érdekelne, hogy mit eszel rajta. Nekem az apám, tudom, hogy jó fej, de egy fiatal lánynak mi jön be rajta?
-Nem fogom az apád szexepiljét veled megtárgyalni. – fordult az ablak felé a lány, és Steve előbb tudta, hogy az apja megérkezett, mint ahogy meghallotta volna a kerekek alatt megcsikorduló kavicsokat. Elég volt a lány arcán felragyogó boldog mosolyból olvasnia.  –Ó, basszus, az anyám is vele van! – nyögött fel a lány meglepetten, és a fiú kíváncsian sétált mögé, hogy lássa az asszonyt, aki ilyen lökött tyúkot nevelt. Valahonnan ismerős volt. Hirtelen beugrott neki a kép, ahogy az apja ezzel a nővel hajol össze egy kávéházi asztal fölött. Az a mozdulat nem volt túlzóan bizalmas, ezért fel sem kapta rá akkor a fejét. Úgy gondolta, talán egy kolléga... amíg össze nem futott az asszonnyal az egyetemen. Akkor gondolt rá először, hogy talán egy szülő, akinek a gyerekét az apja tanítja. De álmában sem gondolta volna, hogy egy szerető, akivel az apja a hétvégi házban találkozgat. Most valahogy mégis a bizonyosság erősödött meg benne, hogy az apja ezt a nőt várta, amikor ma összefutottak odakint. És hirtelen a helyzet komikuma teperte maga alá és hangosan nevetve a lány vállára csapott:
-Ó, kicsim! Anyád is apámért van oda, igaz? Hát, azt kell mondjam, erős konkurencia. Sőt, ha egészen őszinte akarok lenni, akkor esélytelen vagy vele szemben. 

A pofon csattanása még ott csengett Steve fülében, amikor a nappaliba belépett az apja és a nyomában az asszony.  Grimaszolva masszírozta az arcát, ahol csalhatatlanul árulkodott egy piros folt az előbbi pofonról. Rebecca pedig úgy nézett rá, mintha kígyót látna keresztben feküdni az erdei ösvényen. A tekintetében lázongó harag, és az igazság kimondásáért kiérdemelt utálat csillogott. A fiú pontosan azt a félelmét fogalmazta meg, hogy a férfi életében egy érett nő esélyesebb lehet az érzelmei meghódítására, mint az ő ifjúsága. Hogy ez az érett nő a tulajdon anyja lehet, csak még keserűbbé tette az elképzelést. Hogy a fenébe harcoljon a saját anyjával egy férfi szerelméért? 

Jim egyetlen pillantással felmérte a helyzetet. A dühtől vöröslő lányt, a fintorogva arcát dörzsölő fiát. Ezek már veszekedtek. Jézus az égben! Vajon miket vághattak egymás fejéhez?
-Sziasztok! Rebecca, édesanyád eljött érted. – morogta, mintha nem lett volna amúgy is teljesen egyértelmű az asszony pillanatnyi szerepe. -Steve hazavisz titeket. – tette még hozzá és a szeme megvillant, ahogy a fia a szemeit forgatva elfordult.
-Nem megyek vele haza. – jelentette ki elszántan a lány, az anyja arcát figyelve, akinek arcán idegesen rángatózott egy ideg. Utoljára akkor látta ezt nála, amikor kislányként eltörte a karját és az ügyeleten ült mellette az aggodalom megkövült szobraként.
-Akkor mondd meg, hova szeretnél menni! Itt nem maradhatsz, és ezt te is nagyon jól tudod. – sóhajtott a férfi.
-Beszélnünk kell! – próbálkozott újra a lány, mire Judith lehunyta a szemét. Létezhet, hogy ez a szerencsétlen gyerek még kínosabb helyzetbe hozza?
-Beca! Tudom, hogy mit akarsz mondani, de mindannyiunknak jobb lenne, ha nem mondanád ki azokat a szavakat! – mondta csendesen a férfi. –Ha kimondod, holnap kénytelen leszek beadni a felmondásomat.
-Titokban tarthatnánk! – kiáltott fel reménykedve a lány, még mindig úgy gondolva a férfival való kapcsolatra, mint létező, viszonzott érzelemre.
-Nem! Nem tarthatnánk titokban. – csóválta meg a fejét ennyi dacos kitartás láttán. –Beca! Ez egyrészt törvénytelen, másrészt ... én soha nem gondoltam rád nőként. Nem kezdek gyereklányokkal. Ami azt illeti, egy ideje felnőtt nőkkel sem. – tette hozzá, a végére teljesen elhalkuló hangon. 

Judith vette a lapot, a férfi nem akarja a lányát most még a kettejük kapcsolatával is sokkolni. De azért a szíve mélyén rosszul esett, hogy ha kényszerből is, de megtagadja a szerelmüket. Rebecca viszont olyan diadalmasan nézett rá, hogy majdnem felnevetett. Bár, ez nagyon keserű nevetés lett volna. Szegény gyerek, azt hiszi, hogy a visszautasítás elsősorban az anyjára vonatkozott. Mintha meg sem hallotta volna a valójában neki címzett mondatokat. Ez a töretlen, lelkes imádat feltűnt Jimnek is, aki hirtelen megelégelte ezt az egész képtelen szituációt és minél hamarabb véget akart vetni neki, ezért egy sóhajjal odadobta a kocsikulcsait Steve-nek.
-Na, induljatok! Fel kell készülnöm a holnapi óráimra is. Beca, nagyon kérlek, hogy menj haza és beszélj anyáddal. Hidd el, hogy a javadat akarja, amikor óv egy ilyen rajongástól. És én is csak ezt tudom mondani neked: lásd meg magad körül a kortársaidat, ne pazarold az energiáidat olyasmire, ami halva született ötlet. – azzal bement a szobájába, meg sem várva, hogy mi lesz a többiek reakciója a szavaira. 

Beca leforrázva ácsorgott, vágyakozó pillantásokat vetve az ajtó irányába, de nem volt bátorsága tovább erőltetni a dolgot. Megadóan fordult Steve felé, aki várakozóan, fapofával pörgette az ujján a kulcsokat. Judith szíve dobolásával volt elfoglalva. Magán érezte a kissé leereszkedő szavakat, és bár tisztában volt vele, hogy a férfi a lánya szemében próbálta utálatos felnőttként feltüntetni önmagát, valahol a lelke mélyén ő maga is úgy érezte, mintha fölösleges koloncként ácsorogna egy idegen férfi szobájában. Új oldala volt ez Jimnek, még sosem hallotta ilyen hangon beszélni és hiába igyekezett lesöpörni a a megalázó szavakat, mégis megtapadtak a bőrén, a sejtjei mélyére ivódva. Talán Jim sem így tervezte, talán csak a váratlan helyzet szülte szavak voltak ezek, de talán nagyon is tudatosan próbált velük Beca mellett az ő tudomására is hozni valamit, amiről egyelőre nem tudott, nem volt hajlandó tudomást venni. 

Megindult ő is, a lányát átölelve vezette a kocsi felé, amelyben nem is olyan régen még szenvedélyes csókot váltott a férfival, aki most megszökve egy kényelmetlen beszélgetés elől, a szobájában várta, hogy újra birtokba vehesse a saját lakását. Nem hibáztatta; a helyében fogalma sem lett volna, mit tegyen egy ilyen kínos helyzetben. Beca lerázta a vállairól az anyja karját és dacos kelletlenséggel ült be a vezető melletti ülésre, mintegy demonstrálva, hogy a társaságban pillanatnyilag ő fontosabb szerepet tölt be, mint az anyja. Ez egy vesztett csata volt, be kellett látnia, de nem lett volna tizennyolc éves, ha ezzel a háborút is vesztesnek könyvelte volna el.

7 megjegyzés:

csez írta...

Látom, minden csaj szőke XDDDD Valahol azért csodálatra méltó ez a tizennyolc éves elszántság ;)
Steve jófej!
Tetszett, jucus!
K&P

rhea írta...

csez XDDDD
Nem tudom....egy tizennyolc éves lány, mond olyat a pasinak akibe belezúgott, hogy "titokban tarthatnánk" az anyja és a férfi fia előtt? Valahogy ez fura volt nekem. Vagy ma nem jól vagyok összerakva és nem tudtam a szituba képzelni magam :))) Pöppet idegesített a leányzó. És most még jobban várom a továbbiakat. Már ha ez egyáltalán lehetséges. XDDD
Köszi Jutkám, pusza <3

Golden írta...

mármint a suliban "titkolhatnánk", de nyilván itt még lett volna mit kikerekíteni a beszélgetésen

rhea írta...

tudom, hogy a sulira értette, de hogy nézőközönség előtt mondta és nem négyszemközt, ez volt fura nekem.

Névtelen írta...

Èn a jòzanodàsra vagyok kìvàncsi... Steve a nyerő! Ugrasz majd az időben?
Siess a kövivel!!!

M

Névtelen írta...

Engem inkább az zavart, ahogy Jim kezelte Becát. Szerintem egy 18 évessel már felnőttként kell bánni és beszélgetni, ez a lekezelő mód csak arra volt jó, hogy megszégyenítse. És elsősorban négyszemközt megbeszélni, aztán átadni az anyjának. :) Puszi, Porcica

zso írta...

Steve nekem is bejött. Jókat mosolyogtam.
Én totál el tudom képzelni egy tizennyolc éve szerelmes lányról, hogy ilyeneket mondjon, és a pasiról is, aki így akarta rövidre zárni a dolgokat,és talán tudatában is volt, hogy kissé megalázza. Bár valóban zavaró volt, hogy a fia is jelen volt, és nem hármasban beszéltek róla.