Pulykatojás - 4. rész

Kormos Lindának minden önfegyelmére szüksége volt, hogy büszkeségét megőrizve ne kezdjen sírni ez előtt a bunkó előtt. Nem mintha még soha nem bántották volna meg férfiak, de Alexről titkon mást feltételezett. Boldog kábulatban töltött néhány hetet, azt képzelve, hogy a férfinak is többet jelent, mint egy szexpartnert, erre most úgy köszönt el tőle, mint egy kurvától. Mégis mit gondolt? Hogy csak az ügyeletes ágymelegítő szerepét kívánta betölteni, amíg a magyarországi forgatása tart? Hiszen bemutatta a barátainak – igaz, sok időt nem töltöttek velük, és nem is annyira arra vágyott, hogy Zora és Agnes csillogó szemekkel csurgassák a nyálukat, bár tagadhatatlanul jó volt felvágni előttük a remek fogással-, de akkor is... Alexander Carpenternek éreznie kellett, hogy többet vár tőle, mint néhány kedves szó és néhány tagadhatatlanul élvezetes éjszaka. Most meg még jó, hogy nem pénzt nyomott a markába... de őszintén szólva ez a fehérarany nyaklánc van olyan megalázó. Persze, mit is remélt? A fickó egyértelműen nem az ő kategóriája, de hát úgy látszik, huszonhárom évesen még hisz a mesékben, mert azt hitte, ennek a néhány hétnek egy tartós kapcsolat lesz a folytatása. Távkapcsolat, persze, hiszen ő maga is sokat utazik, de akkor is... egyikük számára sem okozna gondot a világ bármelyik pontján összefutni néhány napra... csak akarni kéne. De Alex nyilvánvalóan nem akarja, ez világosan érezhető a kissé feszengő búcsúzkodásából. Nagy pofon volt ez, de nem akarta, hogy a férfi lássa, ahogy fel kell vakarja magát a padlóról.

Istenem, de hülye liba voltam! – gondolta elkeseredetten. Ő már közös jövőről álmodozott, a férfi pedig egy semmitmondó „örültem, hogy megismertük egymást”-tal köszönt el tőle, miután még ma éjjel is a gyönyör édes kínjában kaparta maga alatt a lepedőt. Nos, úgy látszik, még van mit tanulnia a férfiakról. Mindenesetre most éppen eléggé megalázottnak érezte magát ahhoz, hogy alkalomadtán törlesszen ezért az érzésért.

*

Alexander halvány lelkiismeret furdalást érzett, ahogy Isabelle karcsú, a műtéttől megváltozott alakját meglátta az érkezési csarnok kijáratánál. Nem is emlékezett rá, mikor fordult elő először és talán utoljára is, hogy a nő elé jött, amikor hazatért egy forgatásról. A szíve mélyén érezte, az asszony ezzel a gesztussal békülni akar és igazság szerint ingadozott is a döntésben, hogy a múltkori veszekedést felélessze és végigcsinálja egészen a szakításig, vagy ő maga is tegyen úgy, mintha azok a fájó, hirtelen indulat szülte szavak soha nem hangoztak volna el egyikük szájából sem. Végül is hosszú évek közös élete kötötte össze őket. Közösen megélt örömök és keserű percek. És ha nem találkozott volna egy vöröshajú boszorkánnyal Londonban, talán már arra is gondolt volna, hogy törvényesítsék a kapcsolatukat. Érezte, hogy Isabelle csendes kitartással ezt várja tőle, és tulajdonképpen teljesen logikus lépés lett volna. És óriási hiba – ezt csak mostanában kezdte felismerni. De az eltelt években becsületes, monogám kapcsolatban éltek, ha vitáztak, megbeszélték, büszkék voltak rá, hogy sosem feküdtek le haraggal a szívükben. Éppen ezért érintette kényelmetlenül az eltelt hetek kilengésének emléke a szép magyar modellel. Tudta, hogy bármennyit mesél is majd a magyarországi munkáról, ezt az epizódot jobb, ha végérvényesen kitörli az emlékezetéből. Most fordult elő először, hogy megcsalta az asszonyt, de akkor és ott úgy érezte, egy szakítás kapujában ez már nem is számít megcsalásnak. Ha a teste nem tette volna meg, a szíve ugyanolyan mellékutakon járt mostanában.

Ha Isabelle szemszögéből nézi, az, hogy mostanában minden gondolatát Kate Bigelow foglalta le, a megcsalásnak egy nem kevésbé fájdalmas formája volt. Mindkettőjük számára, hiszen Isabelle-t női hiúságában sérti meg vele, önmagát meg folytonos kínpadra vonja ezekkel a gondolatokkal. Most mindenesetre meglepett, de örömteli mosolyt erőltetett az arcára. Néhány órával ezelőtt még a kamera előtt állt, nem jelenthet olyan nagy gondot elhitetni Isabelle-el sem, hogy örül a meglepetésének. Titkon végigsimogatta szemével a karcsú alakot, amelyen most még idegenül hatottak az egyébként formásan megnagyobbított mellek. Férfiúi kíváncsisága akaratlanul is eljátszott a gondolattal, hogy ma este bizonyára fedetlenül is megcsodálhatja majd a plasztikai sebészet egy újabb remekét. Kissé bizonytalanul nézte a nő hibátlan, ráncmentes bőrét, gyanítva, hogy a szeme sarkában gyűlő szarkalábakat is feltöltette egy szakemberrel. Pedig azok a kis ráncok oly sok vidám nevetésben születtek, és Isabelle mintha azokat a boldog órákat is törölte volna ezzel a beavatkozással a múltjukból. Leállította a bőröndjét és melléejtette a válltáskáját, hogy szabad kezeivel megölelhesse a párizsi színpad üdvöskéjét. Még itt a reptéren is belefutott egy plakátba, amelyen a barátnője szerepelt Maggieként, a legújabb szerepében, a Tenessee Williams jegyezte Macska a forró bádogtetőnben. 

Még emlékezett az izgatott tervezgetésekre, amikor szóba került, hogy esetleg ő maga is színpadra lép, kipróbálva magát ebben az intim közegben, és elvállalja Brick Pollitt szerepét, végre egy közös munkában részt véve az asszonnyal, de végül az éppen most forgatott film mellett döntött. Ez biztos terep volt. Ismerte a korlátait és még nem érezte magát elég magabiztosnak ahhoz, hogy estéről estére tanúbizonyságát adja a felkészültségének. Igazából sosem volt erőssége a szövegtanulás, és a színpadon nem lehetett rögtönözni. Látva a nő sikerét, kissé gyáva megfutamodásnak érezte utólag a döntését, de megpróbált rajta laza nemtörődömséggel átlépni. Nem igazán sikerült, a lelke mélyén még ott szúrt a tüske, amit ő nyomott a bőre alá saját magának . Mint ahogy a modell-lánnyal való szakítást is egy ilyen meglehetősen gyáva megoldásnak érezte a repülőn elfogyasztott két vodka-martini után. De mi mást tehetett volna? Linda igazán aranyos lány volt, igazi vadmacska az ágyban, gyönyörű, feszes testű fiatal nő, de ennyi ... nem volt meg benne az a plusz, amitől levakarhatatlan kullancsként loholt volna a nyomában, miután megkóstolhatta a mézesbödön édes tartalmát. Isabelle talán ilyen volt valaha, hiszen különben nem élt volna vele  együtt ilyen hosszú ideig, részt vállalva nemcsak a rivaldafényből, de a szürke hétköznapokból is. Jó páros voltak, de éppen itt volt a bökkenő: voltak. Mindegy, a hely és az időpont nem volt alkalmas rá, hogy erre emlékeztesse a nőt, így aztán puhán a hajába csókolt, kibontakozott az öleléséből, aztán felkapta a táskáit és követni kezdte a kijárat felé.

*

Az eltelt napok mintha visszaloptak volna valami kis meghittséget a kapcsolatukba. Rendes társ módjára megcsodálta Isabelle új büszkeségét, a peckesen – és roppant természetellenesen – ágaskodó gömbölyű melleit, melyeket még megérinteni is alig mert, de aztán Isabelle igazi francia nő módjára feledtette vele a visszafogottságát, és igazán emlékezetes szeretkezéssé változtatta az első éjszakájukat. Másnap Alexander a tükörképével vitatkozva verte a fejét a fürdőszoba elegáns csempéjébe. Hiba volt ez az éjszaka, mert lehetetlenné tette, hogy őszintén beszéljenek a gondjaikról, mert igenis voltak gondjaik. Ez akkor vált végképp világossá a számára, amikor a párizsi divathét megnyitó ünnepségére igyekezve egy magas vörös hajú nőben azonnal Kate-et kereste. Mint ahogy minden meglibbenő vörös hajzuhatag mögött... igazság szerint már az adakozó kedvű Linda Kormosban is. 

Mégis megadta magát Isabelle unszolásának, hogy a kísérője legyen kedvenc divattervezője, Karl Lagerfeld nagyszabású partiján. A bemutatót még sikerült ellógnia, majd a modellek felvonulását követő tapsvihart követően diszkréten csatlakozott a lelkesedő asszonyhoz, aki sorra elevenítette fel előtte a neki tetsző ruhák színét, anyagát és szabásmintáját, Alexander pedig igyekezett mindehhez érdeklődő képet vágni. Amikor végre becsukódott mögöttük a különterem ajtaja, Alexander éhesen az ételekkel és italokkal roskadásig megpakolt asztalok felé fordult. Ha mást nem is, ezeket a „terülj asztalkámokat” kifejezetten kedvelte az ehhez hasonló rongyrázó partykon. Fel-felkapott innen is, onnan is néhány ínycsiklandó falatot és hagyta, hogy a művészien megkomponált ízek elomoljanak a nyelvén. Lehunyt szemmel élvezkedett, mint valami igazi gourmand. Egy könnyed érintésre kipattantak a szemei, aztán azonnal be is csukta, mert el sem merte hinni, hogy nem a képzelete játszik vele.

-Kate! – nyelte le szinte egyben az éppen szájában lévő falatot.

-Szia! – mosolyodott el a lány bájosan. –Sosem gondoltam volna rólad, hogy egy ilyen helyen futunk össze. –kacsintott rá vidáman és incselkedve, és Alexander önkéntelenül is elmerengett a gondosan kifestett szem sarkában megbújó apró szarkalábon. Milyen kedvesen árulkodik a tulajdonosa humor-érzékéről. Az akaratlan összehasonlításban Isabelle is megjelent, és erről eszébe jutott magyarázatot adni az itt létére.

-A ...barátnőmet kísértem el, de igazság szerint jobban érdekelnek ezek a rákok, mint azok a rongyok, amik a kifutón futkostak. – ismerte be kissé habozva. Kate-nek talán lenézően hangzik ez a vallomás, hisz nyilvánvalóan ő is azért volt itt, hogy azokban a „rongyokban” szaladgáljon a kifutón; pedig hát tényleg nem tudott lelkesedni néhány sehova sem hordható ruhadarabért.

-És észre sem vettél ezek szerint, ahogy próbáltam a közönségnek eladni az egyik ilyen rongyot? – kuncogott a lány és Alexander önkéntelenül is felsóhajtott. Milyen kedves kis hang! Kate eközben elismeréssel adózott önmagának az őszintének ható kuncogásért, mert a férfi „barátnőmet kísértem el” magyarázata úgy hatott rá, mintha egy vödör jeges vízzel nyakon öntötték volna. De hát mit képzelt? Nyilvánvaló, hogy Alexandernek barátnője van, talán már éppen egy eljegyzés küszöbén áll... végül is abban a korban van, amikor ebben már nincsen semmi meglepő. Mindenesetre inkább nem reagált a talán szándékosan elszórt információra. Különben sem vethet a szemére semmit, hisz ő maga sem egyedül jött Franciaországba. Christian Rochar is itt kavargott valahol a tömegben, egy-egy köszönés, kézfogás erejéig felelevenítve a különböző divatházak képviselőiben a nevét, hogy egy következő megbízásnál az elsők között gondoljanak rá.

-Bevallom, nem voltam bent a teremben. Összefutottam egy sorstársammal és odakint ütöttük el az időt, legalább nem takartuk a kilátást a műértő közönség elől. – kacsintott vissza cinkosan a férfi, mire a lány elnevette magát.

-Műértő közönség? Nem akarlak elkeseríteni, de az ott tapsoló nők túlnyomó többsége életében nem is lenne hajlandó belebújni ezekbe a ruhákba. És talán jobb is, hogy nem próbálkoznak vele – merengett elgondolkodva, ahogy eszébe jutott, hogy  a kifutó mellett ülő középkorú, túlsúlyos nő… vajon hogy mutatna például abban a néhány lenge lepelből rafináltan összeállított darabban, amit ő maga vonultatott fel. 

Alexander szinte itta a szavakat a cseresznyepiros ajkakról és csak akkor vette észre a közeledő Isabellet, amikor az asszony könnyedén belekarolt.

-Drágám, bemutatsz?

-Oh, hogyne... – jött zavarba a férfi, aztán vett egy mély levegőt és Kate felé intett.  –Catherine Bigelow, régi jó ismerősöm Londonból, és mint az előbb megtudtam, az este egyik fellépője. ... Isabelle Hanson, a párizsi színházi élet oszlopos tagja. Kate, ha akarsz valami jót látni, feltétlenül nézd meg Isabelle-el a Macska a forró bádogtetőnt. Izgalmas darab, remek rendezés, és felejthetetlen alakítások... – dőlt belőle még a maga számára is feltűnően a szó.

Kate udvariasan mosolygott és a kezét nyújtva örömét fejezte ki Isabelle-nek, hogy találkoztak és megismerhették egymást. A szíve mélyén egészen más gondolatok forogtak a nyelve hegyén, és inkább a menekülést választotta, mielőtt hangosan is ki találja mondani valamelyiket.

Isabelle tűnődően nézett utána.

-Nos, akkor ő volt a londoni Kate, akiről unalomig hallgathattam a lelkendezésedet. Igazán csinos kis darab ezzel a feltűnő hajjal, de nem öreg már a kifutóhoz? – tette hozzá a kissé epés kérdést, amivel sikerült azonnal felpiszkálnia Alexanderben a barátját minden körülmények között védelmező jó barátot.

-Huszonhét éves, úgyhogy nem hiszem, hogy ez akár az ő szakmájában is az aggok házát jelentené. ...Ráadásul nálad nyolc évvel fiatalabb, mégsem tett ilyen vitriolos megjegyzést a korodra. – szúrt vissza. Isabelle azonnal megértette, hogy jobban jár, ha ezt a témát nem feszegeti tovább, és egy utolsó lapos pillantást vetett a lány után, aztán sugárzóan rámosolygott Alexanderre.

-Igazad van, mint mindig. Bocsáss meg, ha sértőnek találtad a kérdésemet, nem annak szántam, csak manapság szinte gyereklányok vonaglanak a kifutókon. ... De gyere csak, ott láttam Paul Leibovitzot, szeretnélek bemutatni neki – kormányozta az ismert színházi rendező felé a férfit, hogy minél hamarabb feledtesse vele az előbbi kellemetlen közjátékot. 

Alexander kényszeredetten hallgatta az idős férfi lelkes dicshimnuszát az ő tehetséges és gyönyörű barátnőjéről. Legszívesebben kihúzta volna a karját Isabelle folyondárként rácsavarodó öleléséből és Kate keresésére indult volna, de nem volt menekvés, amíg végig nem hallgatta a következő évadra tervezett darabok felsorolását és a gyenge próbálkozást, hogy lenne-e kedve valamelyikben részt venni. A meglepett, és túlontúl is ismerős kiáltásra lehunyta a szemeit. Ez az este egyre inkább csak egy életveszélyes szakadék felé halad – ebben már biztos volt.