Pulykatojás - 22. rész

Már amikor meglátta a kijelzőn Michael nevét, már sejtette, hogy baj van. Az utóbbi időben nem ez volt az első eset, hogy a barátja és menedzsere rossz hírrel hívta az utolsó pillanatban. Legutóbb Torontóban érte utól, ahol már a jelmezpróbákon és sminkpróbákon is túl voltak, hogy ugrott a projekt. Azóta frászt kapott, ha Michael, vagy az aktuális rendező számát meglátta a kijelzőjén. Al Pacinóval forgattak volna. Ha vele megtehették, Alex-szel miért ne? Ha be is futott, sehol nem volt még a legendákhoz képest. Al fapofával fogadta a hírt, aztán felhörpintett egy whiskyt és ment csomagolni. Nem volt dühös. Azért voltak ügyvédei, hogy leverjék a port az illetékesen. És tele volt újabb felkérésekkel, úgyhogy egy hét múlva már egy másik stábmegbeszélésen ült unott képpel. Akkor kelt csak életre, amikor az első „Csapó” elhangzott. 

Alex mérgesen dobta a telefonját a kanapéra, aztán eszébe jutott, hogy legutóbb ez a kanapé mi mindennek volt szem- és fültanúja, és ezen kicsit megenyhülve elmélázott. Kate gyönyörű bőre, ahogy valósággal beleolvadt a puha bőrbe, csak égő vörös haja lángolt a függönyökkel megszűrt napsütésben... maga volt az életre kelt kelta istennő. Nagyon sóhajtott, ahogy a lány hiánya szinte fájó lett. Egy hete utazott el fotózni, lassan be is fejezi a munkát. És mostanáig úgy volt, hogy nem is fognak találkozni, mert neki is munka lesz... de hiszen neki most tengernyi szabadideje lett!... Tengernyi idő, amit – bármennyire is szereti a hivatását, és bármennyire is bosszantó, hogy az elmúlt hetek-hónapok készülődése ellenére kútba esett a projekt – mégis csak együtt tölthet el a lánnyal. 

Igazán jól jött ez a váratlan ajándék, hiszen kapcsolatuknak azt a korszakát élik éppen, amikor mindennél fontosabb, hogy minél alaposabban megismerjék egymás hétköznapi oldalát. A fogfájós nyűgösségeket, az apró bosszúságokat és a normális élet örömeit, egy felhajtásmentes reggeli szépségét, egy csendes vacsora nyugalmát... ugyanakkor rendhagyó életük fényeit és árnyékait.

Egy hónap telt csak el, mióta aláírta a ház adás-vételi szerződését? Mennyi minden történt azóta! Például a barátja is megnősült, és talán éppen a nagy hír, miszerint Bea gyereket vár, tette olyan nemtörődömmé Michaelt, hogy képletesen egy laza legyintéssel elintézte a rossz hírt, hogy a Fenegyerekek forgatása váratlanul elmarad. Nem lett persze kevésbé lelkiismeretes, de egy elmeorvos nyugalmával magyarázta Alexnek, hogy nézze a dolog jó oldalát. Az utóbbi időben amúgy is túl nagy volt a hajtás, sűrű egymásutánban három filmet fejezett be, művészileg is jót fog tenni egy kis pihenő.

Ez akár igaz is lehetett, mégis, Alex bosszúsan nézett a bejárat mellé készített bőröndre. Holnap indult volna a forgatásra Európába, erre egy nappal a kezdés előtt kiderült, hogy a támogatók pont annyira kurtították meg a pénzügyi keretet, hogy az egész munka ideiglenesen kútba essen. De talán mégsem kell itthon rostokoljon. Példának okáért akár Kate-et is meglephetné az utolsó napokon. Bár Budapest, a korábban történtek és Linda emléke miatt, kis borzongással töltötte el, de úgy döntött, részéről lezárta a múltban történteket és ezt semmivel sem bizonyíthatná jobban, minthogy váratlanul beállít a kedveséhez és ezzel végképp feledésbe taszítja azt a régi ... románcot. Az a város az emlékei szerint valósággal tobzódott látnivalókban, és Kate-nél jobb társasága sosem lenne a felfedezésükhöz.

Felhívta a légitársaságot és a jegyét átíratta egy kora este Budapestre induló gépre. Kate, jövök! – vigyorgott felszabadultan, aztán végigdőlt a kanapén, pontosan ott, ahol a lány először lett az övé. Bár szerette volna, de már nem érezte a parfümje illatát, mégis ... úgy simogatta meg maga mellett a finom bőrt, mintha Kate bársonyos teste lenne. Már ma este újra ölelheti! Körülnézett, felmérve a változásokat, amiket a héten hajtott végre, abban a reményben, hogy a forgatásról hazatérve meggyőzheti Kate-et, hogy költözzön hozzá. Ez a ház már csak egy háziasszonyra várt, aki majd gondos kezekkel kettőjükre formálja. Az alap tetszetős volt, otthonosan érezte benne magát máris, és nagyon remélte, hogy Kate-nek is megfelel majd. A hálószobába hatalmas baldachinos ágy érkezett; az előző tulajdonos ugyanis a keleties egyszerűséget kedvelte ott, ahol ő éppenséggel a bujaságot érezte helyénvalónak. Ahogy gondolatban végigvette a ház valamennyi helyiségét, elképzelve benne kettőjüket, elméje felett az álom átvette a hatalmat. Észre sem vette, hogy már nem a valóságban jár, hanem álmodik. Ha mégis, akkor úgyis biztos volt benne, ezek a képek egyszer valóra válnak majd.

*

Mennyi felé járt már a világban! Ez is egyike a sok országnak, ahol hosszabb-rövidebb ideig megfordult, és mégsem tudott róla többet, mint akkor, amikor még csak a térképen keresgélte a helyét. Hirtelen mindennél jobban nyomasztani kezdte ez a tudatlanság. Olyan hiány volt ez, amit gyerekként mulasztott el elsajátítani, és akár az iskolarendszert is hibáztathatta volna érte. De a szíve mélyén tudta, hogy csak őrajta múlt. Csak annyi kellett volna, hogy egy-egy utazás előtt legalább információmorzsákat gyűjtsön az adott helyről. Még sosem tette meg, de hirtelen arra vágyott, hogy legyen ideje ilyen dolgokra is. Ha dolgozni ment valami idegen országba, csak a forgatókönyvre koncentrált, esetleg a rendező vagy a kollégák egy-egy korábbi filmjére, hogy meglegyen a közös téma két forgatási  nap között is.

Michael bezzeg... mindig azzal gyötörte, hogy valóságos kiselőadásokat tartott neki az adott ország fontosabb tudnivalóiról, ha együtt utaztak, és ezzel még nyilvánvalóbbá tette az ő tudatlanságát. Most úgy állt bosszút ezekért az apró és akaratlan megaláztatásokért, hogy írt neki még a reptéren egy levelet, kérve, hogy gyűjtse össze számára a legfontosabb tudnivalókat Budapestről. Ujjai fürgén repkedtek a billentyűzet felett. Egy utolsó mozdulat és a kérésbe csomagolt utasítás már el is reppent az éteren át. Jó lesz, ha hűséges segítője a babavárás kétségtelenül izgalmas témáján kívül mással is foglakozik. 

A beszállás után kíváncsian vette szemügyre az útitársait. Egy ideje már egyedül utazgatott a világban, testőr és menedzser nélkül. Ilyenkor volt ideje megfigyelni az embereket maga körül, néha még egy-egy karakterhez is ellesett apróbb jellemvonásokat. Jó játék volt ez, amely segített lerövidíteni az utazás idejét és átvészelni az izgalmasabb perceket. Most ráadásul Kate-re gondolt szinte egész idő alatt, úgyhogy kifejezetten rövidnek érezte a két és fél órás utat. Percnyi álomnak tűnt a vele töltött idő. Olyan mélyen ette magát a lány a bőre alá, ahogy azt korábban elképzelni sem tudta volna. Minél több időt tölthettek együtt, annál jobban vágyott a társaságára. Ez volt az az érzés, amit mindig is hiányolt a kapcsolataiból. Azok korábban – talán csak az Isabelle-el töltött idő volt kivétel – rendre úgy zajlottak, hogy találkozott velük, csináltak valami közös programot, aztán mentek a maguk útján és zokszó nélkül várták a következő alkalmat, bármennyi idő is teljen el addig. 

Most más volt. Nem vágyott lazítani, nem akart nyugodt, magányos estéket... teljes kapcsolatra vágyott. Sok szerelemmel, de ha úgy adódott, apróbb összezördülésekkel, ha ez kellett ahhoz, hogy minél mélyebben megismerjék egymást. A békülések édességéről már nem is beszélve.

A gondolatait a stewardess zavarta meg, aki a szükségesnél is gondoskodóbban figyelmeztette a közelgő landolásra és az azt megelőző teendőkre. Felesleges volt. Éppen eleget repült már ahhoz, hogy tudja, mikor kell bekapcsolni az övét és felhajtani az előtte lévő asztalkát. Az öve egyébként is bekapcsolva maradt még valahol Düsseldorf felett, amikor kisebb légörvénybe kerültek.

A gép ablakán kinézve barátságtalan időjárás fogadta őket, még a reptér épületének fényei is alig látszottak. Esik? – ráncolta a homlokát. A nyári végi, őszköszöntő esőkből már odahaza is elege volt, abban reménykedett, hogy itt majd napsütésben járhatja Kate-tel a várost.

Egy elegáns, öltönyös férfi ült mellette. Talán az ötvenes évei elején járhatott, mindenesetre jó kondícióban volt. Az öltönytől eltekintve így szeretett volna kinézni ő is majd, ha eléri ezt a kort. Útközben csak néhány udvarias szót váltottak, amiből hamar rájött, hogy a fickó hazafelé tart valami hivatalos útról. Jó neki! Biztos egy csinos feleség és néhány gyerek várja, hogy otthon legyen végre. – gondolta a normális élet utáni vágyakozással. A férfi feszült arca egyértelműen felderült, ahogy a kerekek betont fogtak. Parázik. – nyomott el egy vigyort az orra alatt, megfeledkezve róla, hogy a német légtér felett ő maga is igencsak szorongatta a karfát, amikor légörvénybe kerültek. De tény, ő maga is szerette látni, hova száll le a gép, és ebben a szürkeségben talán még a pilóta is csak a műszerei alapján tette le a nagy monstrumot. A műszerek – fintorgott arra gondolva, hogy éppen miattuk késtek majdnem egy órát az indulással. Nem kötötték az orrukra, mi volt a baj, csak megnyugtatták a már nyugtalankodó utasokat, hogy a hibát elhárították. 

A gép megtorpant, jelezve, hogy beállt a torokhoz. Az utasok tapsoltak, ő pedig a könyve lapjai közé dugta a Heraldból letépett apró papírdarabkát. Felesleges volt megjelölnie, hol tartott, mert alig emlékezett valamire a történetből, amit a reptéri várakozás unalmában vett. A Heraldot bedugta az előtte levő ülés támlájának résébe. Nem érdekelték a világpolitika hírei, sem a gazdasági mutatók. Most csak és kizárólag Kate és ennek a városnak a látnivalói, kulináris élményei érdekelték. Bedobálta a holmiját a hátizsákjába. Megérkezett! Kate már szinte karnyújtásnyira volt csak tőle. 

Kicsit sajnálta, hogy nem várja majd senki. Főleg Kate! Mert biztosan vidám dolog lesz látni a meglepetést az arcán, de legalább ennyire jó lett volna látni a felvillanó örömöt, ahogy kilép a terminálból. És persze a szállásukig vezető út is sokkal élvezetesebb lenne, ha kis kóstolót kaphatna a cseresznye-ajkak régóta hiányolt édességéből. 

Mivel csak kézipoggyásza volt, gyors léptekkel kikerülte a csomagjaikra várakozókat és abban reménykedett, hogy sikerül lecsapnia egy taxira még a nagy csődület előtt. Az ellenőrzésen átesve erőt vett rajta a szokásos szorongás, amitől képtelen volt megszabadulni. Bárhova érkezett, mindig volt egy-két rajongó, aki sikítva állta el az őtját egy aláírás vagy közös fotó reményében. Kinyílt előtte a tükröződő felületű ajtó  és a fejét leszegve lépett ki az érkező csarnokba. Az előtte lépegető cipősarkaira koncentrált, mint aki már megszokta, hogy elég ennyit látnia a rá váró útból a kocsiig. Aztán önkéntelenül is felnézett, hogy a kijáratot megkeresse. A lángvörös hajat lehetetlenség lett volna nem észrevenni. Első reakciója a kellemetlen összerándulás volt, ahogy arra gondolt, ez a szín egyszer az őrületbe fogja kergetni, hiszen annak idején pontosan erre figyelt fel, és ebből kerekedett a szép Lindával való afférja is. Soha többé nem akart ilyen csapdába lépni! De képtelen volt elszakadni a vastag hajfonattól és bár útközben azt remélte, meglepheti majd Kate-et, pillanatnyilag az ő szája maradt tátva, ahogy titkos álmait látta valósággá válni. Kate! ... A lány arcán ugyanaz a döbbent, de örömtelire váltó csodálkozás ragyogott. Alex!

-Mit keresel te itt? – tették fel egyszerre a kérdést, megfeledkezve mindenről és mindenkiről maguk körül.

-Egy kollégámat várom. – mondta a lány, de pillantása még mindig úgy járt a férfi vonásain, mint aki nem hisz a szemének. –Még soha nem járt az Államokon kívül és már Európától is tartott, nemhogy egy ilyen apró, ismeretlen országtól. Megígértem neki, hogy érte jövök és elkísérem a szállodához. De te? Nem a forgatáson kéne már lenned?

-Elmarad, de ez hosszú, majd elmesélem. – ragyogott Alex szürke szeme a boldogságtól, hogy ilyen váratlan ajándékkal lepte meg a város. Jól jött a keserédes emlékek után ez a bizonyosság, hogy most Kate miatt van itt. –Mivel időm, mint a tenger, meg akartalak lepni, de egyelőre úgy tűnik, a kocafotósoknak szereztünk örömet – hajtotta le a fejét. Ha megkérték egy közös képre, ritkán mondott nemet, de a lesből kattintgatóknak mindig megnehezítette a dolgát.  –Mikor jön a kislány? – nézett a kijelző felé. Ha már ilyen szerencsésen összefutottak, akkor itt marad Kate-tel, akkor is, ha a várakozás ideje alatt rekordot fog dönteni a rajongókkal készített fotók tekintetében.

-Nem lány, fiú – pontosított Kate, és Alex felkapta a fejét.

-Szóval egy fiúra vársz, hm? – vigyorodott el ádázul, aztán a fotózókkal nem törődve magához húzta a lányt.  –Nos, a fiúd megjött! – dünnyögte mély hangon, mely megborzongatta Kate gerincének minden idegsejtjét. 

-Miss Bigelowt kérik az információhoz! – harsant a fejük felett a hangosbemondó hangja, és először fel sem fogták, hogy Kate-ről lehet szó. Aztán a lány lassan kibontakozott Alex öleléséből és kicsit előre sietve a pulthoz ment. Alex lassú léptekkel, elgondolkozó tekintettel követte. Mikre rá nem veszi ez a lány! Itt álltak hosszú perceken keresztül összekapaszkodva, mint két hajótörött a viharos tengeren árválkodó szikla tetején és még egy halvány gondolatot sem pazaroltak arra, hogy néhány percen belül ennek a meghitt pillanatnak a fotóival lesz tele az internet. És akkor mi van? – vigyorodott el önkéntelenül is a férfi. Szereti ezt a lányt és örül, hogy újra együtt lehet vele. Ha ez bárki másnak is hírértékű, hát legyen vele boldog.

-A fiúka nem jön. – fordult felé Kate grimaszolva. –Illetve csak egy későbbi géppel, ha le tudják nyugtatni annyira, hogy ne parázzon tőle, hogy a gépe eltűnik valahol az óceán fölött. Férfiak! Gyantáztatják a mellüket, alsónaciban pózolnak ország-világ előtt hatalmas posztereken, de félnek a repüléstől. – forgatta a szemét csúfolódva. Alex szemében huncut fény villant.

-Ez a fiúka viszont már itt van és alig várja, hogy kettesben maradjon veled. Akár alsónaci nélkül is. – búgott érzékien. Kate nevetve indult a kijárat felé.

-Akkor jobb, ha fogunk egy taxit, mielőtt az itt készült képekkel lesz tele a világháló.

*

Alex kényelmesen nyújtózkodott a ropogós fehér ágyneműben. Szerencsére nem abban a szállodában volt Kate szállása, ahol ő lakott korábban. Az valahogy most zavarta volna. De ez a csendes kis budai hotel, a Dunára néző fantasztikus látvánnyal az ágyból, pazar szállás volt. Mint ahogy csodás volt az éjszakájuk is. A bejelentkezését faarccal fogadó recepcióstól a szobába hozatott vacsoráig; majd a vacsorát könnyed ejtőzés követte a kingsize méretű fürdőkádban, és korántsem könnyednek nevezhető játszadozás a viszonylag kisméretű franciaágyban. Összeölelkezve aludtak el, mint kanalak a fiókban, és még arra sem ébredtek fel, hogy a napkelte pontosan az ágyra vetítette első sugarait. Amikor teljesen magához tért, az első, amit hiányolt, Kate meleg teste volt, aztán meghallotta a zuhanyozó hangját és kéjesen elmosolyodott, ahogy elképzelte a vízsugarak irigylésre méltó utazását a dombok és lankák vérpezsdítő vidékén. A teste még mindig jóllakott volt, de a gyomra kalóriák után sóvárgott, ezért felemelte a telefont és megrendelte a reggelit. Talán lesz még annyi ideje a lánynak, hogy együtt csipegessék el. ... Még mindig az égiek játékos kedvén merengett, amiért a reptéren összefutottak, amikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja és egy látomás jelent meg. A meleg párától Kate haja begöndörödött, a vége vizesen tapadt a halvány pöttyökkel tarkított fehér márványhoz. Ilyen élő márványról álmodhatott Michelangelo is – simogatta végig a szemével a karcsú testet, aztán nagyot nyelt, ahogy a lány kacéran, kínzóan lassú mozdulatokkal leeresztette magáról a fürdőlepedőt.

-Üdv, idegen! – súgta csillogó szemekkel és  elégedetten figyelte, ahogy Alex levegője elakad a vágyakozástól.

-Üdv, sellő! – markolt bele a férfi az ágyneműbe, tétlenségre kényszerítve önmagát, tudva, hogy idővel úgyis megkapja majd érte a jutalmát. De Kate nem úgy tűnt, mint aki vissza akar mászni az ágyba, ezért aztán ő is felegyenesedett, ahogy a lány a szekrényből fehérneműt vett elő.

-Csak akkor bújj bele, ha nem baj, ha utána leszedem rólad. Talán vigyázni sem nagyon fogok rá. – morogta bujaságtól mély hangon,  és elégedetten látta, hogy Kate ügyetlenkedik a melltartó csatjával. Helyes! Ha felizgatta az éhes oroszlánt, a legkevesebb, hogy reszketve  várja a támadását.

Pulykatojás - 21. rész

Miriam a boldogságtól szinte lebénult. Alexander Carpenter! Bármennyire is remélte, hogy a férfi majd szárnyai alá veszi Londonban, túl azon, hogy ígéretéhez híven állta az iskola költségeit és a lány bankszámláján hónapról hónapra felbukkant az ösztöndíjával azonos összeg, nem sikerült a színész közelébe férkőznie. Most meg egyszerűen besétál Jeffrey Costan oldalán, aki a mozi igazgatója volt. Váratlan és részegítő meglepetés volt. Izgatottan törölte meg a kezét, megtöltött egy papírpoharat kávéval – éppen úgy, mint a forgatáson – és senki mással nem törődve a férfiak elé pattant. Alex zavartan nézett fel és éppen akkor, amikor Jeff le akarta tolni ügybuzgó alkalmazottját, Alex fejében felismerés gyúlt.

-Miriam! De régen találkoztunk! Hogy tetszik az élet Londonban? ... Jeff, ez a lány megmentette az életemet. Remélem, gondját viseled? – fordult a barátjához, aki újult érdeklődéssel mérte végig a kelet-európai lányt. Erről nem mesélt a felvételi beszélgetésen. Csak annyit mondott, hogy az iskolája mellett szüksége van rendszeres jövedelemre. De hogy Alexet is ismeri? Más nő ezzel nyitott volna.

-Ne túlozzon! – pirult el Miriam, amiért az érdeklődés középpontjába került.  –Jókor voltam jó helyen, ennyi történt. ... Tessék a kávéja, ahogy szereti – nyújtotta Alex felé a papírpoharat és a férfi hálásan fogadta el.

-Köszönöm! Maga volt a legjobb asszisztensem. Ha visszatér a forgatásokra, bárki szerencsésnek mondhatja magát, akivel együtt fog dolgozni. Hogy tetszik a suli? – kortyolt bele a kávéba és a könyökénél fogva félrevonta a lányt. A film kezdetéig folytatták is a beszélgetést. Időközben vaku villant, de Alex nem törődött vele. Miriam a forgatás óta sokat változott és határozottan előnyére. Jót tett neki London. A beszélgetés kellemes közjáték volt, amíg a hamarosan kezdődő vetítésre várt. Amikor a fények megvillantak, jelezve a vetítés közelgő kezdetét, elbúcsúzott és beült a már elsötétített terembe. ... A film nyomasztó volt és közel sem olyan érdekes, amilyennek a kritikusok leírták. Kicsit csalódottan indult haza, amiért rászánt az életéből két órát. Csak az vigasztalta, ezt az időt nem a Kate-tel tölthető idejéből pocsékolta el, mivel a lány éppen Japánban forgatott.

*

Michael Rowling és Beate Hollins az izgalomtól kipirulva fogadta a násznép jókívánságait. Két elfoglalt ember végre talált egy megfelelő időpontot, hogy élete meghatározó lépését megtegye. Eddig jószerivel távkapcsolatban élték az életüket, tekintettel arra, hogy a nő közalkalmazotti fizetésért a város rászorulóinak nyújtott jogi segítséget. Ez pedig meglehetősen röghöz kötötté tette. A már-már jelképes fizetségért pedig az ügyvédnőt elhalmozták munkával. Michael pedig Alex mellett járta a világot. De a kapcsolatuk ennek ellenére, vagy éppen ezért, működni látszott.

-Többet voltál velem az elmúlt években, mint Beaval – szorította meg barátja kezét Alex, aztán magához ölelte a menyasszonyt. –Nálad jobbat sosem talált volna. Nagyon örülök nektek. És nagyon irigy is vagyok a férjedre. Bármikor megunod, én ott leszek neked B-tervként – kacsintott a nőre, aki még annyi év után sem tudott pirulás nélkül fogadni egy puszit az ismert színésztől.

-Nem hiszem, hogy Kate örülne neki – rebbent a tekintete a férfi mellett álló elegáns, magas nőre, aki mellett kis törpének érezte magát. A szíve mélyén halvány bosszúságot érzett, amiért a címlap-páros – ha nem is akarattal, de – ellopja előlük a showt. A mai nap a kettejük nagy napja volt, mégis nem tudta nem észrevenni, hogy a vendégsereg lopva ugyan, de több fotót készít a híres színészről és partneréről, mint az ifjú párról. Tudta, hogy Alex is látja ezt és kényelmetlenül érzi magát miatta, de tenni csak úgy tudott volna a dolog ellen, ha távozik. A vőlegény legjobb barátjaként azonban nem tehette meg. 

Michael szeretettel szorította magához a feleségét és nevetve söpörte le a barátja kezét a fiatalasszonyról.

-Ne féltsd te Beát! Melletted megtanultam kezelni a hisztiket és higgadtan fogadni a váratlan helyzeteket. Vele is boldogulni fogok. Vagy ő velem – hunyorított a feleségére. –Inkább keress te is magadnak egy nőt, aki végre leveszi a vállamról a gondok nagy részét! – biccentett jelentőségteljesen Kate felé, aki éppen egy vendég bemutatkozását fogadta zavartan.

-Azon vagyok – nevetett Alex. –Úgyhogy meg is kérlek, ha egyszer sikerülne rábeszélnem, hogy jöjjön hozzám, vállald el az esküvői tanúm szerepét.

-Megbeszéltük! – csapott Michael Alex vállára, aki ezzel az ígérettel át is adta az ifjú párt a soron következő gratulálóknak.

*

Csodás volt a szertartás – sóhajtott Kate a kocsiban, amivel az esküvői partyra mentek. –Olyan megható volt, amikor az atya a család rokonaként igazán szívből beszélt. Te tudtad, hogy Bea keresztapja lesz a lelkész? – szipogott halkan még mindig a menyasszonyt méltató szavakra emlékezve. –De a vendégek ... – forgatta játékosan a szemét. –Félelmetes, mennyire nem tudnak magukon uralkodni az emberek. Egyáltalán nem voltak tekintettel arra, hogy mi itt ugyanolyan vendégek vagyunk, mint bárki más, és az ifjú párra kéne irányuljon minden figyelem. Aki felismert, nem mulasztotta  el ezt közölni is velem, és meg is ragadta az alkalmat, hogy kettőnkről érdeklődjön. Nem is sejtettem, hogy ennyire nehéz úgy válaszolni kedvesen, szellemesen, hogy ne sértsem meg az illetőt, miközben úgy válaszoljak, hogy közben ne mondjak semmit. – sóhajtott drámaian. Alex megszorította a kezét. 

-Az emberek kíváncsiak, ezért nem haragudhatunk rájuk, de nekik is meg kell érteniük, hogy ahogy én sem kíváncsiskodom a magánéletükkel kapcsolatban, úgy nekik is be kell érniük a három lépés távolsággal. De remekül csináltad, nekem ehhez évek kellettek, mire ráéreztem az arányokra, hogy mennyit adhatok ki magamból. – paskolta meg atyáskodóan a lány térdét, aki megmerevedett és elhúzódott. Alex megütközve nézett rá.

-Mi a baj?

-Semmi. Nem érdekes. – mondta túlságosan is gyorsan. Alexnek pedig jó füle volt, hogy kihallja a hangjából, hogy baj van, igenis baj van, és a lány megremegő kezét elnézve az a baj nem is olyan kicsi.

-Kérem, álljon félre egy kicsit! És elszívhatna egy cigit. – köszörülte meg a torkát, és a sofőr értett a szóból. A járda mellé suhanva félreállt, aztán kiszállt. 

-Na, és most szépen elmondod, hogy mi a baj! – fordult szembe a lánnyal Alexander. –Egész nap érzem, hogy valami feszültség van köztünk, de ez nem az a fajta, amit az ágyban szoktunk feloldani. Valamiért haragszol rám, és nem akarom a jókedvű esküvői vendéget alakítani, amíg nem tisztáztuk ezt a dolgot.

Kate kétségbeesett.  Az egy dolog, hogy maga az őrület volt Alex-szel lenni és közben azon törni a fejét, ki lehetett a sötét hajú lány a fotón. De nem akart rákérdezni, mert belehalt volna, ha Alexet valami hazugságon kapja, ugyanakkor rettegett az őszinteségétől is. Ahogy a házasulandók fogadalmát hallgatta a templomban, egyre csak az járt a fejében, Alex vajon tudna-e őszintén ígéretet tenni, vagy lennének apró titkai, amiket inkább megőrizne magának, gondolva, hogy amiről Kate nem tud,az nem fájhat neki. Bármennyi időt is töltött már el a férfival, még mindig nem tudta eldönteni, milyen ember valójában. Hiszen színész! Nem jelentene neki nehézséget olyan oldalát mutatni, amely ellenállhatatlan. De az olyan apró, árulkodó bakik, mint az a fotó, kérdőjeleket tesznek minden kiejtett szava mögé, és ez a bizalmatlanság akár a kapcsolatuk halálát is jelentheti hosszú távon – ezzel azért Kate is tisztában volt. Ugyanakkor már-már szégyent érzett, mert semmilyen más „bizonyítéka” nem volt a férfi kalandozó természetére. Csak a múlt, a magyar modell és most ez a lány. ... Alex várakozón nézett rá, és Kate tudta, hogy ez a kocsi innen addig nem mozdul, amíg ő meg nem nyugtatja a férfit. Már ez is... Még ő nyugtassa meg, miközben saját magának lenne szüksége néhány megnyugtató szóra? Micsoda őrültség! – nyelt nagyot, ahogy Alexander közelebb hajolt hozzá és két tenyere közé fogta az arcát, mintegy kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Ott el is veszett. 

-Láttam, végül valakit sikerült elcsalnod megnézni a hőn vágyott filmedet. És az illető nyilvánvalóan örült a lehetőségnek. Legalábbis nem úgy nézett ki, mint aki unatkozott. – motyogta megszégyenülten, amiért még ő maga is kihallotta a hangjából a féltékenységet. Soha korábban, még az Adammal kötött házassága, vagy a Christiannal való kapcsolata idején sem kísértette meg a zöldszemű szörnyeteg, csak Alex mellett tört felszínre belőle a sárkányvér. 

-Hogy mi van? – ráncolta össze a homlokát értetlenül Alex. Mi van a filmmel és a nem unatkozó kísérővel? ...Mi a francról beszél vajon Kate? Kinyitotta a száját, hogy az értetlenségének hangot adjon, aztán gyorsan be is csukta, nehogy valami olyasmi szaladjon ki rajta, amit később megbánna. Vett egy mély levegőt, aztán meglazította a nyakkendőjét. Türelmetlenül lerángatta magáról, végül kinyitotta az inge felső gombját. Így már egy kicsivel több levegőt kapott, bár az agya ettől még nem látta világosabban a problémát. 

-Hazudnék, ha azt mondanám, értem, hogy mi a problémád. – morogta ingerülten. Ez a nap olyan szépen indult. Michael esküvője olyan gondolatokat indított útjára benne, amiknek a színezgetése is már jól esett, a normalitás tünékeny illúzióját keltette... erre Kate jön ezzel a talánnyal. Ahelyett, hogy megérthette volna végre, mitől volt napközben az a furcsa hangulat közöttük, most már végképp elvesztette a fonalat. Az értetlenség pedig minden körülmény között ingerültséget szült benne, a sajátja hatványozottan.

-Amikor megjöttem Tokióból, az első, ami szembejött velem, egy fotó volt, ahogy egy csinos barna lánnyal bonyolódtál érdekfeszítő csevegésbe az Underground Film Clubban. Úgy kapaszkodott beléd, mintha az életét kéne megmentened.

-Miriam! – gyulladt fény végre Alex fejében. Vele találkozott abban az átkozott moziban. Tényleg jót beszélgettek, aztán ő megnézte a filmet, amit azóta is inkább feledni szeretne, a lány meg dolgozott tovább, mert mint megtudta, a suli mellett ott vállalt kisegítő munkát egy kis mellékesért. 

-Ha már így szóba került, tulajdonképpen ő mentette meg az én életem. – húzta el a száját, amiért Kate egyáltalán feltételezni volt képes róla, hogy a háta mögött máris egy nő társaságára vágyott volna.

-Oh, nem tudtam, hogy ennyire emésztő volt a szex hiánya! – csattant fel Kate, amiért a férfi nem is titkolja, hogy amíg ő távol volt, kínzó volt a testiség nélkülözése. –Remélem, a kis életmentő valami maradandóbbat is kapott a társaságnál, ha már olyan önfeláldozóan ...

A többit már nem mondhatta el füstölögve, mert Alex szája az övére tapadt és szó szerint kiszívta belőle a mérget és kis híján az életet is.

-Fogd be, te féltékeny liba! – harapdálta meg gyengéden a lány száját Alex, amikor végre egy kis levegőhöz jutottak. –Miriam Albániában mentette meg az életemet, amikor rám talált a viharos éjszakám után. De erről szerintem meséltem is neked. Sőt, egészen biztosan neked is bemutatták, amikor meglátogattál. 

Kate teljesen elgyengülve hagyta, hogy a férfi kemény kezei szinte büntetésképpen szorítsák meg a melleit a puha ruhaanyagon keresztül. Tényleg libaként viselkedett! Nem elég, hogy a bizalom teljes hiányával azonnal a legrosszabbra gondolt, ráadásul tényleg ismerte Miriamot is. Igaz, nem egészen ilyen nőre emlékezett. Emlékei szerint az a Miriam ott a messzeségben úgy nézett ki, mint egy hosszúhajú férfi, aki éppen hajléktalannak készült állni. Ez a lány meg divatos és ápolt volt.

-Bocsáss meg! – motyogta halkan és megcirógatta Alex arcát, akinek ettől a gyengéd érintéstől varázsütésre ellazultak az ujjai, hogy hasonló finomsággal fedezzék fel Kate bizonytalan testét.

-Megbántottál! – morogta sértetten, de készen rá, hogy megbocsásson.

-Mit vársz egy libától? – sóhajtott Kate, és a férfi fejét a melleihez húzta, hogy ő is érezze, milyen bolondul zakatol az a buta szíve, amely meghasadni készült, amíg azt hitte, megcsalták. Alex hagyta magát elcsábítani, de mielőtt komolyabbra fordulhatott volna köztük a dolog, a zsebében megrezzent a telefonja. Először fel sem akarta venni, aztán mégis előkotorta, mert a készülék olyan kitartóan rezgett, mint amikor Michael szokott vadászni rá. Most is ő volt és kissé aggodalmasan érdeklődött, hogy hol a fenében vannak. Mit mondhatott volna? Hogy idáig a pokol tornácán egyensúlyoztak, de végre tisztázták a félreértést és ez a francos hívás már-már a mennyország pereméről rántotta vissza?

-Mindjárt ott vagyunk. – sóhajtott bele lemondóan a készülékbe, aztán kinyitotta az ajtót és kiszólt a sofőrnek: -Indulhatunk.

Pulykatojás - 20. rész

Kate merev tartással ült az asztalnál és erőnek erejével kényszerítette magát, hogy a mellette folyó tárgyalásra figyeljen. Nem volt könnyű dolga, mert a gondolatai még mindig a Temze parti házban jártak, holott egy hét telt már el azóta, és ezek a napok sem voltak eseménytelenek, de az a nap mindent megváltoztatott az életében. A változás már érett egy ideje, mégis, az a napsütötte kirándulás, Alex ölelése volt az, ami kimozdította a hezitálásból. És persze ez a váratlanul érkezett lehetőség, ami miatt gondosan sminkelve, elegánsan ült a hatalmas tárgyaló asztal egyik oldalán. ... Az ügyvédje meglökte a lábát az asztal alatt és ettől kicsit magához tért. Nem álmodozhat! És nem bízhat mindent Horace Wilkinsonra, az ügyvédjére sem, akit James, az ügynöke hajtott fel a számára. A férfi kiválóan ért a szakmájához, de nem biztos, hogy ismeri az apró trükköket, amiket a szépségipar dörzsölt cápái nagy előszeretettel alkalmaznak. Segítenie kell!

Szerencséje volt, mert a cég, akikkel túlságosan hosszú időre kötött szerződést, időközben stratégiát váltott, friss arcot akart az új kampányához, ezért akár némi kártérítést is felajánlottak volna, hogy menekülhessenek a már nem kívánatos kötöttségből. Nevetséges volt, ahogy a cég ügyvédje kissé kínlódva, de tudtán kívül a kezére játszott. Egy stylist barátnője öltöztette fel a hivatalos alkalomra. Nem vett fel kosztümöt a ballagása óta, így aztán most is inkább egy koktélruhát választott, amely könnyed és mégis elegáns volt, már-már hűvös. Még rézvörös haja is megzabolázva lógott egy vastag fonatban a hátán. Egy pillanatra az jutott eszébe, Alex imádná őt így látni, aztán megköszörülte a torkát és visszatért a mellette zajló verbális csatához. Szenvtelenül hallgatta a vitát, nem szólt közbe, Horace kezében tartotta az ügyet. A teremben most csak az ellenérdekelt cég ügyvédjének monoton szövege hangzott, s azt Kate újra könnyedén kikapcsolta a fejében. Horace rezzenéstelen arccal jegyzetelt és kissé feléje fordította a noteszét, amelyen egy meglehetősen kerek hat számjegyű összeg szerepelt. Talán valamivel kevesebb, mint amit a kampány végigcsinálásával kapott volna, de tekintélyes summa volt egy szabadságlevél mellé. A joviális ügyvéd látszólag beletörődően sajtolta ki a tisztelt kollégából az elérhető legnagyobb kártalanítási összeget. Tekintve, hogy ez után kapta a jutalékát, érthető volt az alapossága. A férfi színészi játékára mindenképpen szükség volt, hiszen ő is jól tudta, hogy a cég most tulajdonképpen szívességet tesz az ügyfelének, ugyanis néhány napja éppen ő maga ellenjegyezte Kate nyilatkozatát, miszerint a jövőben nem vállal több felkérést az ügynökségnél. 

Kate halvány biccentése is elég volt, hogy az ügyvéd a kezét nyújtsa a kollégájának. Az egyesség megszületett, a többit a titkárnő elintézi. Amíg a végleges formába öntött szerződésre vártak, Kate önkéntelenül is a múltra gondolt, modellkedése első éveire, amikor eleinte szinte repdesett a boldogságtól. Hatalmas elégtétel volt a tinilapok címlapjain szerepelni, amikor addig az iskola szépségei pokollá tették az életét a csúfolódásaikkal. Az öröm azonban egy idő után zavartsággá változott, ahogy felfogta, hogy egyetlen fotózással több pénzt keres, mint az apja kemény munkával egy hónap alatt. Amikor aztán befutott, ez az arány még tovább romlott. Őrültségnek tartotta és nehezen tért napirendre a dolog felett. Bár a szülei soha nem hozták ezt fel, mégis érezte, hogy bántja az apja önérzetét. Talán ezért is nem fogadták el, amikor felajánlotta, hogy támogatja őket. Biztatták, hogy tegye félre a pénzét, tartalékoljon a nehezebb időkre. Így aztán a bankbetétje csak hízott, mert sosem költött felesleges dolgokra. Mivel sokat volt úton, a könyvek voltak az  igazi barátai, de őket is csak akkor tartotta meg és cipelte magával, ha rendkívüli élménnyel ajándékozták meg. A többit pedig elhagyta útközben, egy-egy szállodai szobában, repülőgép ülésen, had szerezzenek valaki másnak is örömet.

Most pedig itt állt a megtakarított pénzével és hirtelen elbizonytalanodott. Voltak ugyan tervei, de Alex mellett nyilván nem csak azok megvalósításán kell dolgozzon majd. A férfi nem titkoltan számít a jelenlétére, a támogatására a hivatalos megjelenések, utazások során is. Ő azonban nem akart kitartott barátnő lenni, de a pénzét sem ezekre az alkalmakra szánta elkölteni. Talán elkapkodta a döntését és korai volt még szögre akasztani a kifutók világát – ez a gondolat dörömbölt az agyában, ahogy aláfirkantotta a nevét a megállapodásra. 

Az elmúlt napokban otthon járt, mert tanácsért a szüleihez akart fordulni. Norma, az édesanyja megértően paskolta a kezét, ahogy hangosan gondolkodva csapongott a döntései között.

-Kicsim! Azt hiszem, valami nagyon fontosat még nem meséltél el. Valamit, amiről ha őszintén tudnál beszélni, akkor a kérdéseidre is hamarabb megtalálnád a választ.

-Nem értem, mire gondolsz. – terelt Kate. Feleslegesen, hiszen az édesanyja boszorkányos beleérzéssel látott át rajta. De a kapcsolata Alex-szel még nem tartott ott, hogy mással – akár a saját szüleivel is – megossza. Jól érzett rá az anyja, hogy még önmagával sem tisztázta, mi is van köztük pontosan. Néhányszor találkoztak, ott volt, amikor a férfi egy vagyont fizetett egy házért, amely egyértelműen egy boldog családra várt. Lefeküdt vele, olyan csodát megélve, amelyről még csak nem is sejtette, hogy létezik. De hogy akkor ez most miféle kapcsolat? Erre a kérdésre még nem találta a választ. Alex sem sokat segített. Kate a szíve mélyén tőle várta, hogy egyenes kijelentésekkel eligazítja ebben a zűrzavarban, amit érzett, de Alex a maga férfias módján, elégedetten a jól sikerült, lopott légyott örömétől, összeszedelőzködött, néhány csókkal a lányt is felöltöztette, aztán hazavitte. Azt mondta, majd jelentkezik. Ez tinédzserkorában annyit jelentett volna, hogy az illetőt soha többé nem látja. Talán más férfi esetében most is, de Alex még aznap este megjelent az ajtajában. Vacsorázni mentek a közelbe, egy hangulatos, kockás asztalterítős olasz kis étterembe. A férfi egész idő alatt a szomszéd épületben lévő művész-mozi kínálatáról beszélt. Úgy kerülte a köztük történteket, mintha semmiféle fontosságot nem tulajdonítana a dolognak. Megtörtént. Egészségükre! Az élet pedig megy tovább. Úgy ültek az asztalnál, mint két régi ismerős. De ennyi. Kate csalódott volt. Alex is olyan férfi lenne, akit csak a vadászat izgalma éltet? Az este végén Alex kutatva figyelte a gyertyaláng felett, végül a lány kezéért nyúlva halkan megkérdezte:

-Valami baj van? Olyan hallgatag vagy. ...Megbántad talán, ami történt? – tette hozzá kissé tétovázva, mint aki fél hallani a választ.

-Azt hittem, éppenséggel te bántad meg. – suttogott vissza Kate, kerülve a férfi tekintetét.

-Oh, Katie! – nyögött fel Alex.- -Hogy hihetted ezt? Legszívesebben felállnák az asztal tetejére és világgá kiabálnám, micsoda boldogsággal ajándékoztál meg. Csak nem akarom büszke kakasként kikukorékolni a kettőnk titkát. A világ mindent tud, vagy tudni vél rólam, ezt az édes érzést nem adom senki másnak, ez csak a kettőnké. 

Ezt a beszélgetést egy újabb közösen töltött töltött éjszaka követte, most Kate lakásában, ahol a férfi vidáman fedezte fel a lány hivatásának megannyi kellékét, az ajándékba kapott fantasztikus ruhakölteményeket, a milliónyi kencét, amelyek a természetes szépségét voltak hivatottak kihangsúlyozni. Néhány régi fotót a lány családjáról. Köztük egy egészen új polaroid felvételt. Legutóbb a mama csokitortával várta, a kedvencével. A habkönnyű tejszínes krém árulkodóan ott maradt a száján és az orra hegyén, az apja pedig nevetve örökítette meg az örök gyereket, aki nem tud ellenállni a nassolás iránti vágyának.

Kate egészen másra emlékezett azokból a percekből. Amikor a tükör előtt állva próbálta lepucolni az édességet, az anyja kuncogva csóválta a fejét. Azt mondta, ne higgye, hogy ettől a pár falattól máris pocakot fog ereszteni. A „pocak”-ról pedig Alex jutott az eszébe, az együtt töltött varázslatos nap a Temze parti házban. Vajon Alex hogy fogadná, ha kiderülne, hogy teherbe ejtette? A férfi nem védekezett, ahogy zabolátlanul szabadjára eresztette a szenvedélyét, azt pedig nem tudhatja, hogy ő szed fogamzásgátló tablettát. Még Christian miatt kezdte el szedni és nem is hagyta abba. Így is nagyfokú bizalom (vagy inkább felelőtlenség) jele volt, hogy egy esetleges fertőzéstől sem tartva, védekezés nélkül feküdtek le egymással. Azóta már többször is.

*

-Sosem beszélsz a munkádról – turkálta Alex a halat, ami az ízléséhez képest túlságosan szárazra volt sütve. –Sosem mesélsz a fotózásaidról, az utazásaidról, a kollégákról... én meg nyilván halálra untatlak a magam történeteivel. Néha úgy csinálsz, mintha egyenesen szégyellnéd a modellkedést. – emelte fel szürke tekintetét, hogy még elkaphassa a néma sóhajt, ahogy Kate is kiegyenesedett a tányérja felett. Még nem volt huszonnégy órája, hogy Tokióból hazaérkezett. Fáradt volt az utazástól, az időeltolódástól és igen, fáradt volt Alex számonkérő hangsúlyától is. Christiannal dolgozott együtt és ez nem kevés feszültséggel terhelte meg az amúgy is szoros tempójú munkát. Bár már látta a fényt az alagút végén, de még mindig túl sok felkérés szerepelt a naptárában, amiknek eleget kellett tegyen a következő fél évben. Alexander viszont éppen két forgatás között volt egy kicsit hosszúra nyúlt szünettel, s bár nem töltötte tétlenül a heteket, hónapokat, mégis nagyságrendekkel pihentebb volt, mint Kate, aki ennek megfelelően kissé ingerlékeny hangulatban is volt.

-Csak tinilányok szemében irigylésre méltó foglalkozás. – mondta olyan hangsúllyal, amiből érezhető volt, hogy bármi másról szívesebben beszélne, mint erről, de Alex ma nem volt beleérző hangulatában és nem eresztette a gumicsontot.

-Az is csak egy foglalkozás. Becsületes pénzkeresés. Világot járhatsz, szép ruhákat viselsz, érdekes emberekkel találkozol. Néha úgy érzem, mintha hálátlanul hisztisen kezelnéd ezt a kérdést. – mondta kötekedő éllel a hangjában. Nem tudta volna megmagyarázni, miért nem száll le a témáról, de Kate már az elutazása előtt is olyan furcsa hangulatban volt. Nem osztott meg magáról semmiféle információt, így aztán egészen véletlenül, egy ruhapróbán hallotta, hogy a visszavonuláson gondolkodik. Próbált erről beszélni vele, de a lány úgy zárta le a beszélgetést, hogy azt érezte ki a hangjából, ne szóljon bele olyasmibe, amihez semmi köze. Ez pedig fájt. Nem is fájt, sértette, és éppen ezért úgy gondolta, megengedheti magának az őszinte érdeklődést akár annak az árán is, hogy Kate most majd egyenesen a szemébe vágja, hogy semmi köze hozzá. Az pedig végre egyenes beszéd lenne, tudná, hogy hol a helye. Nem mintha nem sejtette volna, de azt akarta, hogy ezt a lány őszintén mondja a szemébe. Nem akarta elhinni, hogy ennyire félreismerte volna a jeleket, hogy hogyan alakult az elmúlt időben a kapcsolatuk, de ez a bezárkózás nagyon is árulkodó jel volt.  

-Na igen, az is csak egy foglalkozás. – ismételte meg a szavait a lány és a hangjában undor vibrált. –A prostik is pont így védekeznek.

-Hogy jön ez ide? – horkant fel a férfi, megdöbbenve a hasonlaton.

-Amikor találkoztunk, akkor is azért kellett ott lennem a filmed bemutatója utáni partin, hogy minél több híres emberrel fotózzanak le. Mint egy húsvásár, olyan ez a szakma – rázkódott össze a lány.

-Nekünk volt megtiszteltetés, hogy ott voltál. Nem hiszem el, hogy bárki arra kényszeríthetne, mint modellt, hogy olyasmit csinálj, amivel megalázó helyzetbe hoznád magad. Túlliheged ezt az egészet. – vette fel Alex újra a küzdelmet a száraz halszelettel, amely ma nem igazán vált az elegáns francia étterem séfjének dicsőségére.

-Amikor fehérneműben vagy bikiniben pózolsz és fültanúja vagy, ahogy éretlen tacskók, de akár meglett férfiak is azt találgatják nyálcsorgatva, milyen lehetsz az ágyban... Hidd el nekem, inkább megalázó, mint mesés foglalkozás... – suttogta indulatosan a lány, ahogy eszébe jutott pályafutásának néhány kellemetlen emléke. 

-Akkor miért csinálod? – tárta szét a kezét Alex. Kate azt hiszi, hogy csak ő él ilyen kiszolgáltatott helyzetben? Miért? Egy színész nem ugyanilyen szabad préda a rajongói és utálói számára? Tisztában volt vele, hogy az életnagyságú posztere előtt tinilányok, felnőtt és igen, talán még szépkorú nők is sóhajtoznak a legkülönfélébb helyzetekben elképzelve őt. Ez egy olyan árnyoldala a dolognak, amit el kell engedni, nem szabad hagyni, hogy megkeserítse az amúgy igenis élvezetes áldásait a szakmájának.

-Miért? – ismételte meg a lány a kérdést. –Pénzért. Függetlenségért. ... De már nem sokáig. – tette hozzá dacosan, megfeledkezve róla,hogy erről eddig nem beszélt Alexnek. A férfi kapva kapott a végszón.

-Nem sokáig? Miért? Mi történik nemsokára? Abbahagyod? És mit csinálsz utána? Vannak terveid? – sorolta szinte lélegzetvétel nélkül és kihagyva a legfontosabb kérdést: Azokban a tervekben helyet kaptam én is?

-Saját stúdiót nyitok. – nézett félre Kate. Nem akarta Alex szemében látni a sajnálkozó, megértő pillantást. Ugyan mihez is kezdhetne egy kiöregedő modell, mint hogy az utódait próbálja kinevelni. annyira sablonos. –Fiatal lányoknak akarok kifutói mozgást, sminkelést tanítani. Megmutatni nekik, mennyire fontos, hogy felfedezzék a saját személyiségüket, mert enélkül nem lehet róluk igazán jó fotókat készíteni, és nem tudnak felkészülni a szakma buktatóira sem. Talán a kapcsolataim révén kisebb munkákat is tudok szerezni nekik, ahol bemutatkozhatnak, aztán majd az idő dönti el, melyikük lesz befutott modell, és ki az, akinek megmarad, mint egy kalandos epizód az életében.

-Ez remek ötlet! – tette le végképp Alex a kést-villát. Ez a néhány mondat több életet csalt a szoborszerű női arcra, mint az ő bájolgása az elmúlt órában. Kate végre életre kelt, és ami még fontosabb, végre beszélt a munkájáról és a terveiről. Egy kapcsolat így működik. Erre várt. Már kezdte feladni a reményt, hogy a lány is megnyílik előtte, elárulva a vágyait, gyengeségeit, és csupán a kettejük közt lobogó szenvedély tüzében hajlandó égni. Bármennyire is csodás élmény volt ez, azért egy hosszú távra tervezett kapcsolathoz édeskevés. 

-Vannak már konkrét terveid, vagy még csak az elképzelést színezgeted? Úgy értem, egy ilyen munka nyilván nem egyszemélyes vállalkozás. Vannak már reménybeli kollégák? Fotósok, stylistok, kozmetikusok... nem értek hozzá, de valahogy úgy képzelem, egy gyönyörű nő a kifutón nemcsak a saját szépségét viszi a vásárra, hanem egy stáb együttműködésének az eredménye. De javíts ki, ha hülyeséget beszélek! – kulcsolta össze az álla alatt az ujjait és Kate-et figyelte.

-Nem hülyeség, amit mondasz, de ezt te nagyon is jól tudod. – mosolyodott el savanyúan a lány. –Egy fotóssal már tárgyaltam. Még nem egyeztünk meg, de őt érdekelné a dolog és én elég jó fotósnak tartom ehhez a munkához, bár még nem nagyon ismerik a nevét. Javier Holdennek hívják. Egyetlen dolog miatt nem kínáltam még neki szerződést... Javier után túl sok összetört szív hever, bárhol dolgozik, és nem vagyok biztos benne, hogy én akarnám-e szállítani neki az áldozati bárányokat. 

-Én a helyedben messziről elkerülném. – horkant fel Alex. –Az ilyen pasik csak bajt okoznak. – dörmögte szigorúan és inkább nem tette hozzá, hogy ő maga sem lenne nyugodt, ha egy ilyen bájgúnár napi kapcsolatban lenne a nővel, aki hozzá tartozik.

Kate elnézően mosolygott. Na, pontosan az ilyen megjegyzések miatt nem beszélt erről az egészről Alex előtt. Önálló döntéseket akart hozni, viselni a következményeket és elkerülni a csapdákat, amiket – merő jóindulatból – a tanácsadók befolyásolása jelentene. Alex még csak néhány perce hallott erről az egészről, máris meg akarja szabni, hogy kivel dolgozzon és a döntéseiben mennyire legyen elővigyázatos. Nagylány ő már, még ha időnként hoz is rossz döntéseket. Mint például azt, hogy Alexander Carpenterrel készül összekötni az életét, annak ellenére, hogy a tegnapi újságban is egy csinos nő oldalán fotózták le, ahogy kilép annak a francos mozinak az ajtaján, ahová az utóbbi időben olyan sokszor próbálta őt magát is elcsalogatni. Miután neki nem sok kedve volt a kisköltségvetésű művészfilmek világához, úgy látszik, Alex talált magának valakit, aki rajongással tudta követni a mozi sötétjébe.