Testőr 2.

2.

Meg sem lepte, hogy ma délelőtt nem volt ilyen tárgyalás. Cole biztos volt benne, hogy ez a bizonyos Dan az ő embere. Ő fotózhatott és talán a levelek mögött is ő áll. Vajon ez az igazi neve? A nyilvántartásban talált ugyan egy ilyen nevű fickót, de kizártnak tartotta, hogy ez a gyönyörű lány egy ilyen átlagos kinézetű pasival randizzon, aki foglalkozására nézve könyvelő volt. Lowell a 185 centijével talán még alacsonyabb is lehetett, mint a modell alkatú Noelle. Ritkás haja pedig elég bárgyú arckifejezéssel társult. Nem az a kiköpött nők ideálja, de hát mit ért ő a női lélekhez? Az új információk birtokában eltökélte, hogy visszamegy a lányhoz és szembesíti a kutatása eredményeivel. Talán ennyi is elég lesz, hogy megelőzzenek egy problémát, amit jelen esetben – jobb híján - Daniel Lowellnek hívtak.

Noelle a szemét forgatva cövekelt le az ajtóban, amikor becsöngetett.

-Nem hallotta, amikor elköszöntem? A viszont soha nem látásra!

Cole nem foglalkozott barátságtalan fogadtatással.

-Van fotója erről a Danielről?

-Nincs, de hamarosan találkozhat vele, mert ma este vacsorázni megyünk a Norma-ba.

-Oké, akkor megvárom, ha nincs ellenére.

-Miért? Ha ellenemre van, akkor elmegy? – kérdezett vissza a lány szemtelenül, aztán hirtelen megfordult és a szétnyíló ruha kivágásában bársonyos hátát mutatta a férfinak. –Ha már itt marad, legalább tegye hasznossá magát és húzza fel a cipzáromat!

Cole engedelmeskedett, bár azért megengedett magának egy kósza érintést a lány hátán. Noelle összerezzent, de mire méltatlankodhatott volna, a cipzár a nyakáig bezárult.

-Köszönöm! – morogta és hátra sem nézve eltávolodott a férfitól. Közben Cole alaposabban szemügyre vette a lakást. Nem vallott kifejezetten egy milliomos csemete kéglijére. Minden nagyon barátságos, praktikus, már-már hétköznapi, sehol értékes darabok. Amikor ezt szóvá tette, a lány beszédessé vált. Látszott, hogy szereti a lakását és általában a lakberendezést. Elmesélte, hogy szívesen cserélgeti hangulata és néha még az évszakok szerint is a berendezés egyes darabjait és a kiegészítőket. Amivel pedig végképp sikerült meglepnie a férfit, az a kijelentés volt, hogy a legtöbb textil kiegészítőt sajátkezűleg készíti. Ki sem nézte volna belőle ezt a fészekrakó ösztönt. Különleges lány – döntötte el magában. Egy pillanatra átfutott az agyán, hogy miért is van itt. Tulajdonképpen a megbízása csak arra szólt, hogy kerítse elő, további nyomozásról, védelemről szót sem ejtett az apja. Mégis, az egész napját vele töltötte. Mi a fenéért is rogyaszt mellette, akár egy gardedám? A csengő hangjára összerezzent. Már egészen megfeledkezett a titokzatos Danielről. Ujját a szája elé téve figyelmeztette a lányt, hogy ne beszéljen a barátjának arról, miért is van itt.

Az ajtóban egy feltűnően jóképű, sötét hajú, kissé talán keleties vonásokat viselő magas férfi állt. Akár egy milliomos keleti herceg – futott át Cole fején. A másik nyílt, nem titkoltan kíváncsi tekintettel nyújtott neki kezet, mint aki azt kutatja, vajon egy potenciális vetélytársra talált-e szíve hölgye nappalijában. Cole hamar feltalálta magát. Mint szomszéd mutatkozott be, aki csak egy kis kávéporért ugrott át. Még jó, hogy kivételes memóriájával megjegyezte a szemközti lakás lakójának nevét, így aztán Billy O’Connelként erőteljes kézfogással válaszolt a sima modorú szépfiú köszönésére. Bocsánatot kért, hogy itt ragadt és még egyszer figyelmeztette a lányt a kávéra. Noelle hamarosan egy doboz kávéport nyomott a kezébe. Megköszönte és már csukódott is mögötte z ajtó. Még hallotta, ahogy a sötét szemű álDaniel megkérdezi:

-Versenyeztetsz minket Noelle?

A lány nevetve rázta a fejét, de amikor elfordult, egy pillanatra átfutott a fején, hogy ez a Cole Brent  tulajdonképpen kifejezetten jóképű fickó. Valahogy sokkal inkább magához valónak érezte, mint Daniel állandó eleganciáját. A srácnak már hetekkel ezelőtt is szóvá tette, hogy mindig olyan, mint aki most lépett ki egy divatszalonból, mire az lazán megrántotta a vállát: -Kedvelem az eleganciát. – A dolog ennyivel aztán el is felejtődött, de most valamiért élesen maga előtt látta Cole Brent hanyag, mégis vonzó sportos viseletét és mellette Daniel piperkőcségét. De hiszen egy előkelő étterembe mennek, ő maga is az egyik koktélruhájába bújt; hogy is jutott eszébe egyáltalán összehasonlítani a két férfi ruházatát?

Cole az utcán az első szemetesbe hajította a kávés dobozt.  Előtte egy tűzpiros Maserati parkolt. A zsebéből egy apró szerkezetet vett elő és feltűnés nélkül a kerékdobba rejtette. Amikor beült a saját kocsijába,hunyorogva összegezte magában az eddigieket. Adott egy fickó, aki úgy fest, mint egy unatkozó milliomos, olyan kocsival is jár, tehát anyagilag nincs rászorulva a lányért kapható váltságdíjra. Los Angelesben nem ritkák az ilyen luxusautók, de Cole biztos volt benne, hogy ez a piros csoda a férfié. A francba! Azt elfelejtette megkérdezni a lánytól, hogy mivel foglalkozik a barátja. Ilyen jól azért kevés állásban fizetnek. Felnevetett, ahogy eszébe jutott, Daniel azzal etette a lányt, hogy nem fizetett be néhány parkolási díjat és ezért kell megjelennie a bíróságon. Na hiszen! A párocska megjelent a kapuban, Cole pedig lejjebb csúszott az ülésben. Baseballsapkája eltakarta az arcát, de annyit azért látott, hogy jól számított. Az előtte parkoló Maseratiba ülnek bele. Telefonján az apró piros pötty mozgásba lendült, ahogy a sportkocsi kilőtt a járda mellől.

Noelle szerint a Norma-ban vacsoráznak a belvárosban, de a kocsi nem abba az irányba tartott. Cole kissé lemaradva követte, ahogy a tengerparti út felé haladva kifelé tartottak a városból. A hegyi szerpentinen már sokkal nehezebb lesz követnie őket – futott át a fején, amikor a Maserati hirtelen lekanyarodott a part, a kikötő felé. Ha egy hajóra viszi, esélye sem lesz követni őket – ráncolta a homlokát. Felhívta az irodáját. Ha szerencséje van, Alan még odabent lesz, mert a titkárnőjének túlságosan soká tartana elmagyarázni, pontosan mire van szüksége, és most sem kedve, sem ideje nem volt hosszas magyarázkodásba kezdeni. Szerencséje volt. Alan néhány szóból is megértette, mit kell tennie, így egy kissé megnyugodva követte a párocskát. Tudta, hogy a segítségének csak néhány perce van intézkednie, de nem féltette Alant. Nagyon meggyőző és magabiztos tudott lenni, ha az élet úgy kívánta. Jaguárja hangtalanul suhant a másik kocsi nyomában, aztán hamarosan cifrán káromkodva fékezett le a piros csodajárgány mellett a parkolóban. Fogalma sem volt, hogy a hatalmas és pillanatnyilag kihalt kikötőben merre keresse a párost. A legjobb lett volna Noelle-re is nyomkövetőt tennie, de abban a falatnyi ruhában ugyan hova is rejthette volna el feltűnés nélkül? Azt végképp nem tudhatta, milyen kiegészítőt visz magával. De most nem is emlékezett, hogy a lánynál látott-e táskát, ahogy beült a kocsiba. Milyen nő az, aki egy vacsorára nem visz magával táskát, amibe a szépítkező szereit rejthette volna? Újragondolta az egész estét attól a pillanattól fogva, hogy a magát Daniel Lowellek mondó  belépett a lakásba. A férfi tekintete az emlékeiben sokkal hidegebbnek tűnt, mint odafönt a lakásban. Vagy csak neki tűnt úgy? Noelle-re alighanem úgy nézett, hogy a lány még a nevét is elfelejtette, nemhogy egy apró női retikült. Vajon mivel vette rá a lányt, hogy egy szál csipkében kövesse az éjszakába? Ahogy a kocsihoz mentek, nem úgy tűnt, hogy a lány az akarata ellenére tart vele. Talán már akkor is tudta, hogy nem az étterembe mennek? Ha tudta is, nem nyugtalankodott emiatt. A francba! A női lélekhez sokkal jobban kellene értenie, ha követni akarja az ilyen kis bakugrásokat. Jobb ötlete nem lévén, a kikötői irodába sietett, ahol átvette egy Catalina névre hallgató motorcsónak papírjait és kulcsait. Már majdnem kilépett az ajtón, amikor eszébe jutott valami és visszafordult:

-Nem tudja véletlenül, hogy a barátom, Mr. Lowell hajója hol parkol?

A kikötőmester nem volt titkolózós típus.

-A Sivatag királynője? Az első móló első állásában, a parkolótól felfelé - intett a fickó a távolba. –Az van a legközelebb a kijárathoz és Mr. Lowell ragaszkodik hozzá, hogy azt mindig szabadon tartsuk neki. Azt mondja, azzal a nagy hajóval még nehezen lavírozik és nem akarja veszélyeztetni a többiek épségét. De milyen fura név ez egy hajónak, nem gondolja? – kuncogott a férfi, de Cole már ki is lépett az ajtón, válaszra sem méltatva a szószátyár fickót. Futva igyekezett a töltőállomás mellett kiköt9tt csónakhoz. Beugrott, indított és egy merész fordulattal máris a kijárat felé indult. A távolban egy kivilágított hajó éppen a nyílt víz felé vette az irányt. Cole biztos volt benne, hogy a Sivatag királynője az. A francba! Miért nem lottózik? Ilyen megérzéssel már egészen biztosan megütötte volna már a főnyereményt.

Noelle fázósan fűzte össze a karjait. Dan meglepetése valamiért ma nem töltötte el örömmel. Talán Cole Brent látogatása zavarta össze, a végeérhetetlen kérdezősködése. Talán csak annyi történt, hogy ő egy elegáns vacsorára készült, nem erre a hűvös tengeri utazásra. De nem akarta elrontani a férfi örömét, így inkább nem szólt. Eszébe jutott Dan csókja a lakásban, ahogy szinte kitáncolt vele a szemközti lakástól elválasztó folyosóra. Olyan játékos volt, olyan szenvedélyes, hogy szinte észre sem vette, hogy a táskája, a kulcsai nélkül csapódott be mögöttük a lakása ajtaja. Aztán csak legyintett. Majd az öreg Billy beengedi, hiszen amióta egyszer már sikerült kizárnia magát a lakásból, hagyott nála is egy pótkulcsot.

Óvatos mozdulattal megsimogatta maga mellett a hófehér bőrből készült finom üléshuzatot. Egy vagyont érhet ez a „ladik”, gondolta elismerően. Az apja révén látott ő már luxust, tradicionális, generációkra visszavezethető gazdagságot és felkapaszkodott újgazdagok magamutogató gazdagságát egyaránt. Ennek a hajónak, de leginkább Danielnek a kapcsán még nem tudta eldönteni, melyik csoportba tartozhat. Fogalma sem volt, mivel foglalkozik. Ennyi pénzt még a városban élő szupersztárok sem biztos, hogy költhettek a kedvteléseikre. Kicsit aggasztotta most ez a tudatlanság. Sivatag királynője – simított végig az arany színű festékkel felfestett feliraton a korlátra akasztott mentőövön. Milyen fura név ez egy hajónak – pillantott körbe a végtelen fekete vízen. Már besötétedett és a gyomra hangosan megkordult. Későre járt. Egy pillanatra halvány rossz érzés járta át, ami csak addig tartott, amíg megjelent Dan a kajüt ajtajában, kezében két pohár pezsgővel.

-Hamarosan kész a vacsora – jelentette be, és Noelle önkéntelenül mélyet szippantott a levegőből. Nem érzett ínycsiklandó illatot, de talán csak túl jól szigetelt a konyha.

-Nocsak, a fiatalembernek titkai vannak? – kuncogott kacéran, mire a férfi tekintete megkeményedett.

-Titkaim? – kérdezte mély torokhangon.

-Főzni is tudsz? Mert amióta elindultunk, egy lelket sem láttam a hajón, úgyhogy neked kell lenned a főszakácsnak és a pincérnek is.

-Nos, azt azért nem – ismerte be Dan. -Szerencsére a személyzet már megoldotta. Csak melegítenem kell, és arra még én is képes vagyok. Nincs rajtunk kívül más a hajón, mert nem akartam, hogy itt tátsák a szájukat, amikor el akarlak csábítani – búgott szenvedélyesen a hangja, miközben koccintott a lánnyal.

Noelle elpirult. Már kíváncsi volt, mikor vallja be a férfi, hogy mi a célja ezzel a váratlan kirándulással. Tulajdonképpen amióta ismerték egymást, nagyon lassú tempóban haladtak előre. Ez eleinte furcsa volt, később elhitette magával, hogy Dan így akarja a tudtára adni, hogy tiszteli őt és nemcsak a testét akarja, hanem valami többet. Tehát ma estéig tartott a kábítás? Tulajdonképpen nem volt ellenére. Ha már így alakult, ennél eszményibb helyet nem is találhattak volna az első szerelmes együttlétükre. A lágyan ringatózó hajón tölteni az éjszakát, a tengeren megélni a napfelkeltét. Igazán romantikus oldaláról mutatkozott be a férfi. Belekortyolt a pezsgőjébe, intenzíven pezsgett a nyelve hegyén, kiélvezte minden cseppjét. A tökéletes pezsgő szinte itatta magát, újra ivott és a pohár hamar kiürült. Csak akkor vette észre, hogy Dan elgondolkodva figyeli őt és még meg sem kóstolta a saját italát. Zavarodottan pillantott a poharára. Le akarná itatni? De mi értelme lenne ennek, hiszen nem tiltakozott a férfi szavai ellen, készen áll rá, hogy lefeküdjön vele. Daniel kitartóan nézte őt, mint aki vár valamire. Zavarodottan pislogott a poharába és megpillantotta az apró lepedéket a pohár alján. Mi a franc ez? Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt a sötétség, amely mélyebb volt, mint az őket körbeölelő éjszaka, magával rántotta volna.