Testőr 3.

Omar Halifa egykedvűen nézte, ahogy a lány leomlik a háta mögötti puha ülésekre. Még most is milyen szép! Bár a megbízója nem ragaszkodott hozzá, hogy csak érintetlen hajadonokat hajtson fel a számára, de eddig megtartóztatta magát. Pedig erős volt a kísértés. Egy hónapja égett kínban a teste a lány mellett, de nem akarta, hogy esetleg érzelmileg megérintse őt, ez pedig egy testi kapcsolatban akaratán kívül is kialakulhatott volna. Jobb ez így! Tudta, hogy a lány sem érti a távolságtartását, de végül rájött, hogy Noelle mindebben valami mélyen gyökerező lovagi imádatot, tiszteletet, meg a fene tudja, micsoda idejétmúlt romantikus marhaságokat vél látni. Persze ma, az utolsó napon, amit még együtt töltöttek, már kipróbálhatta volna, milyen érzés a bársonyos combok fogságában elélvezni. Érezte, hogy akár most is képes lenne a magáévá tenni, de aztán lerázta magáról a vágyat, akár vizet a kutya. Egy élettelen bábut ölelni nem lenne nagy élvezet. Ha rajta múlt volna, sokkal később itatta volna meg vele az altatót, behajtva azokat a kimondatlan ígéreteket, amiket a lány mozdulatai, szeme villanása, édes csókja jelentett az elmúlt hetekben. De a találkozó ideje már vészesen közelgett és nem akarta, hogy személyes kéjvágya belekavarjon az üzletmenetbe. Hamarosan lesz majd másik csinos arc, tökéletes test, ebben egy percig sem kételkedett. Voltak az életében nők, akikkel együtt hált ugyan, de olyan közömbösen tudta ott hagyni őket, mintha soha nem is érintették volna meg egymást. Noelle Morrison más volt, ezért is nem mert továbbmenni a maga által állított korlátoknál. De most dolga volt. El kellett hagynia a fedélzetet, mert a megbízója nem akarta, hogy bárki tudja azonosítani azt vagy azokat, akik a lányért jönnek. Megértette, hogy az ez az ő érdekét is szolgálja. Nem jelenthet veszélyt senki számára, hiszen ő csak annyit tud, hogy kit és hogyan kell levadásznia. A többi nem tartozott rá, és ez így meg is felelt neki. Megcirógatta a selymes bőrt a lány furcsán megbicsakló nyakán, kicsit mozdított rajta, mert most úgy festett, mint egy odahajított rongybaba. Aztán lement a hajó gyomrába, hogy szabaddá tegye az utat azok előtt, akik ezt a szép lány felkészítik új élete első napjaira.

Cole hálát adott az égnek a villanymotorért, amely talán nem volt olyan erős, mint egy benzinmotor, de sokkal halkabban követte a yachtot. A vízi közlekedés szabályait teljesen figyelmen kívül hagyva, fények nélkül követte az olajos sötétségben a hajót, pont olyan távolságból, amit még aligha vesznek át odaát. Vajon hova tarthatnak? És hol lehet a lány? Meg volt győződve róla, hogy mostanra talán már egy kajütbe zárva várja a sorsát. Ez az egész éjszakai hajókázás bűzlött valami hátsó gondolattól, mindenesetre nem egy romantikus légyottra emlékeztette. Amíg feszülten figyelte a távolban a hajó csillogó körvonalait, már annak is örült volna, ha tudja, hogy a lány még életben van. A korábbi emberrablásos elképzelés mostanra egy kéjgyilkosnak adta át a helyét és ettől a gondolattól valósággal vigyázzba állt a szőr a nyakán. Áldotta a megérzéseit, amiért nem hajtott haza és nem hagyta magára abban a pillanatban, ahogy meggyőződött róla, hogy Noelle kissé rekedtes hangján biztosítja az apját róla, hogy vele minden rendben, a telefonját feltöltötte és csak egy beteges elme játszik rossz viccet velük. Az öreg Morrison megnyugodva búcsúzott, és mintha Noelle korábban kicsit ellenséges viselkedése is szelídült volna az apjával szemben, amiért az az aggodalomnak ilyen nyilvánvaló jelét mutatta. Egy ilyen fordulatra egyikük sem számított, ez teljesen nyilvánvaló volt. Amíg lassan csurgott a hajó nyomában, azon vette észre magát, hogy a távolság egyre csökken közöttük. Visszavett a sebességből és a csónak szinte hangtalanul siklott a sötét, sima vízen a szélmentes időben. A hullámok jóformán meg sem törtek a tökéletesen kialakított csónaktesten. Milyen szerencse, hogy a kikötőmester pont ezt az antracitszürke színű csónakot adta neki. ez is segített megbújni a bujkáló hold fényében. Már elég közel járt a yachthoz, amikor észrevette, hogy a hajótest hátsó fala lenyílik és a rámpán egy jetskit enged valaki a vízre. Még ebből a távolságból is biztos volt benne, hogy Daniel Lowellt látja, amint nagy sebességgel a part felé veszi az irányt. Nem a kikötő felé, így őt valószínűleg észre sem vette, hanem feljebb a part felé, ahol a partmenti házak kis magánkikötői sorakoztak a telkek előtt. Kíváncsi lett volna, maradt-e valaki a hajón a lányon kívül. Várt néhány percig, de semmiféle mozgolódást nem látott. Elképzelni sem tudta, mi történhetett. Aligha egy üveg pezsgőért ugrott ki Dan fiú a partra, de akkor miért hagyta magára a lányt? A hajó túlságosan értékes ahhoz, hogy egy gyilkosságot maga mögött hagyva sorsára hagyja. A lánynak még élnie kell! Hiszen, ha az a pöcs tett volna vele bármit, akkor a legegyszerűbb módja az lett volna az eltűntetésének, ha súlyokat köt rá és a tengerbe ereszti, de semmi ilyen nem történt. Észrevette, hogy az inge a hűvös tengeri szellő ellenére a hátára tapad az izzadtságtól. Ideges volt. Ez az egész túlságosan egy olyan kirakó játszmára kezdett hasonlítani, ahol nem ismerte a játékszabályokat. Közben elérte a hajót, óvatosan a rámpához kormányozta a csónakot és kikötött. Kiugrott a víztől síkos felületre és felmordult, ahogy elegáns cipője megcsúszott, de egy laza mozdulattal lerúgta mindkettőt és hagyta, hogy a tenger árja lesodorja. Biztos volt benne, hogy a tenger hamarosan elnyeli oly sok más szeméttel együtt a márkás és tisztességtelenül drága olasz formatervezés eme remekét. Sajnálta, mert nemcsak mutatós, de kényelmes is volt, a borsos árról már nem is beszélve.

Csendben lopakodott a hajón, bármi nesz után hallgatózva, ami arról árulkodna, hogy nincs egyedül, de sehol nem volt egy lélek sem. A fedélzeten aztán meglátta a lányt. A fehér bőrpárnákon hevert. Ruhája kissé felcsúszva. Sérülés után kutatott rajta. Talán csak elájult és a fickó orvosért száguldott? Marhaság! – intette le önmagát. Ha baleset történt volna, elég lett volna egy telefon és máris küldik a segítséget. Műszaki problémájuk sem lehet, mert akkor a lány nem feküdne itt öntudatlanul. Megfogta a csuklóját. A pulzusa megnyugtatóan lüktetett. Elaltatták. Vajon hova ment a fickó és miért hagyta itt Noellet magára? Egy pillanatra átfutott a fején, hogy vajon elboldogulna-e a hajóval, végül úgy döntött, nem kockáztatja meg, hogy lopásért bárki feljelentse. Felnyalábolta a lányt, aztán a csónakja felé indult. A fájdalom olyan erős volt, hogy majdnem elejtette a terhét. A lábát mintha odaszegezték volna a fedélzethez. A francba! Nem vette észre az üvegcserepeket. Talán egy pohár szilánkjai voltak, melyet a lány ejtett el, mindenesetre most az ő talpába fúródtak. Óvatosan letette a lányt, aztán lekapta az ingét és csíkokra szaggatta. Amennyire csak a kajütből áradó gyenge fényben tudta, kiszedegette a cserepeket a talpából, majd szorosan bekötötte a lábát. A maradék anyaggal próbálta feltörölni a vért, de csak annyit ért el vele, hogy elmázolta, ezért aztán csomóba gyűrte és azt is a tengerbe dobta. Ha így halad, pucéron jut vissza a partra, a cápáknak mindenesetre elég csalétekkel szolgált. Újra felkapta a lányt és sziszegve a csónakjához sántikált. Elkötötte és óvatosan gázt adott. A távolban egy hajó fényei tűntek fel és egyenesen a nyílt vízen veszteglő hajó felé tartott. Talán éppen a lányért jönnek – futott át az agyán, ahogy próbált minél halkabban és gyorsabban eltűnni az éjszakában. Megborzongott a hűvös tengeri szélben, de már felbukkantak előtte a kikötő fényei. Nem bajlódott vele, hogy a kikötőmesternek visszavigye a kulcsokat. Kiemelte Noelle testét a csónakból és a kocsijához vitte. A piros Maserati még mindig ott parkolt. Mielőtt elindult volna, zsebkésével mind a négy gumit felhasította. Olcsó bosszú volt ez az éjszakai izgalmakért, ő is tudta, de azért elvigyorodott, ahogy a dühösen toporzékoló pasit maga elé képzelte. Mert hogy ideges lesz, abban egész biztos volt. De legalább egyúttal le is lassítja, amíg kénytelen új kocsi után nézni. Hamarosan már a partmenti szerpentinen száguldott. Bárki is jött a lányért, egészen biztosan hajtóvadászatot fog indítani utána. El kell rejtenie!

Leslie Brent összerezzent, amikor az ajtó kivágódott. Titkárnője a szemét forgatva tárta szét kezeit a berobbanó alak háta mögött. A feldúlt Howard Morrisont nyilván képtelenség volt megállítani. Lesliet meglepte barátja látható idegessége, ezért felállt és Murielt egy kézmozdulattal elbocsátotta, jelezve, hogy most senki ne zavarja.

-Hol a lányom? – dörrent Howard hangja, ahogy az ajtó bezárult mögötte.

-Lezártuk az ügyet. Otthon volt. Lemerült a telefonja, azért nem érted el. Beszéltél is vele – próbált türelmesen válaszolni Leslie, de a lelke mélyén érezte, hogy amiről ő beszél, az már múlt idő, amit nyilván más fejlemények követtek. Cole azonban nem hívta, így nyugodt volt.

-Azóta megint nem érem el. Odamentem hozzá, hogy beszéljünk, de a lakás tárva-nyitva állt, valaki feltörte és odabent minden úgy fest, mintha bomba robbant volna – hadart izgatottan az apa.

-Felhívtad a rendőrséget?

-Nem hívtam fel az átkozott fakabátokat – csapott az asztalra Howard, mire a mahagóni lapon összerezzentek a kristálypoharak.

-Jó, nyugodj meg! Mindjárt felhívom Colet, ő volt rajta az ügyön. Talán tud valamit, bár nem szólt ide.

-Ki a fene az a Cole? – csattant fel Howard.

-A fiam – nézett rá Leslie kissé neheztelve a szemüvege felett. –Megmondtam neked, hogy a legjobbat küldöm utána. Hm, ő sem veszi fel – ráncolta tanácstalanul a homlokát, miközben a fia telefonja kitartóan ismételgette a fülébe: A hívott szám pillanatnyilag nem kapcsolható.

-Szerinted együtt vannak?

-Fogalmam sincs. Cole szólt, hogy a lányodnak este a barátjával van programja. Azóta nem beszéltünk, most pedig ő sem érhető el. Nincs más hátra, várnunk kell. Egészen biztosan üzen, ha történt időközben valami. Ha másért nem, akkor azért, hogy a háttérből segítséget nyújthassunk. Addig is ... mond neked az a név valamit, hogy Daniel Lowett?

-Nem, nem mond semmit. A lányom az utóbbi időben nem sok mindent osztott meg velem. A magánéletéről aztán végképp – motyogta maga elé Howard. Ez az egész az ő hibája – ostorozta magát, amiért megpróbált beleszólni a lánya életébe. De hát hogyne tette volna? Mindennap olyan alakokkal találkozott a munkája során, akik bár anyagilag jó partinak számítottak, de a hideg is kirázta attól, hogy ilyenekkel lássa az egy szem lányát.Mit ért el azzal, hogy ő majd megmondja? Pontosan azt, amitől tartott. Fogalma sincs, hogy Noelle kivel, kikkel töltötte az idejét. A bizonytalanságnál pedig nem ismert rosszabbat.

Cole időnként a lány nyaki verőerére tette az ujját. A vér lustán áramlott a finom bőr alatt, a gyenge ritmust ki tudta tapintani, és egyelőre ennyi elég is volt. Bármit adtak be neki, úgy tűnt, egy ideig még nyugta lesz tőle. Más sem hiányzott volna, hogy még Noelle Morrison is az idegeit  cincálja a kérdezősködésével vagy az ellenkezésével. Abban biztos volt, hogy ha magához tér, ki lesz borulva, amiért valósággal elrabolta. Ő csak az előnyét látta, hogy a lány sem tudja, merre járnak. Legalább nem próbálkozik a szökéssel sem. Egyelőre – tette hozzá gondolatban egy grimasz kíséretében. Noelle Morrison nem olyan nőnek tűnt, aki hagyja magát megvédeni. Bár, talán az éjszakai kaland felnyitotta a szemét, hogy a világ nem csak ártalmatlan férfiakból áll.

Már hosszú út állt mögöttük, amikor a lány először kezdett mocorogni. Elhagyták San Franciscót és a Sequioa nemzeti park szélén hasítottak Groveland felé. Onnan már csak egy köpésnyire volt a Ház, amit Cole elég biztonságosnak érzett a bujkáláshoz. A Yosemite nemzeti park szélénél, még Crane flat előtt lekanyarodott az útról és a fák között, egy alig felismerhető ösvényen tartott a menedékük felé. Tisztában volt vele, hogy nehéz lesz átlépni a küszöbét annak az erdei laknak, ahol élete legboldogabb napjait élte valamikor régen. Tara nagyapja parkőr volt és ez az ő háza volt. Itt töltötték az esküvő előtti szabadságukat, teljesen elvágva a világtól. A lány szülei talán már meg is feledkeztek róla, hiszen régen se jártak ide. Csak Tara. Aki a nagyapja szeme fénye volt már kislány korában is, így nem is volt kérdés, hogy a jó öreg őrá hagyja az erdei lakot. Nem volt több egy egyszerű fa nyaralónál. Egyszerű volt  a berendezése is, de ez nem zavarta a szerelmeseket. Napközben kirándultak, a tónál heverésztek, esténként a parton raktak tüzet és ott próbálták kiolvasni a jövőjüket a csillagokból, mielőtt ágyba bújtak és szerelmeskedtek. A gyönyörű csillogó égbolt semmiféle eljövendő tragédiáról nem mesélt. És most újra itt volt. Egy nővel, aki utálni fogja ezt a helyet, ami neki szinte szent volt. Már előre ideges volt még a gondolattól is.