Olvadt üveg 7.

Fiorella a bőröndjeivel kifelé tartott a repülőtér előcsarnokából. A vízitaxik vezetői diszkréten várták, hogy döntsön. Itt nem volt szokás hangosan szólongatni a potenciális utasokat. A lány még nem döntött, kínlódik tovább a hajókoffer méretű táskákkal a vaporetto felé, vagy valamelyikük segítségét kéri, vállalva a borsos fuvardíjat. Közben a kishajók egyre fogyatkoztak, ahogy a pénzesebb utasok gyorsabb döntésre jutottak. Fiorella még éppen elcsípte az utolsót, amikor egy ideges női hang megszólította.

– Ne haragudjon, nem osztozhatnánk meg a taxin? Nagyon sietnék és természetesen állom a fuvardíj felét is.

A lány felnézett és meglepetésében majdnem elnézte a kis lépcsőt, amin éppen lelépni készült.

– Luella Morani! Ó, persze, jöjjön csak! Örülök, hogy segíthetek. Cserébe ajánlhatna egy olcsó kis szállodát, ahol eltölthetnék néhány hetet – hadarta lelkesen.

– Bocsánat, ismerjük egymást? – kutatott az emlékei közt Luella, de nem igazán tudta hova tenni a sötét hajú szépséget, aki viszont egyértelműen ismerte őt.

– Elnézést! Persze, miért is emlékezne rám. Fiorella Hartmann vagyok. Óraadó tanár volt a főiskolán, ahova jártam és igen nagy hatással volt rám az előadássorozata.

– Nos, akkor nagyon örülök, hogy újra találkoztunk – húzódott kényszeredett mosolyra Luella szája. Még mindig fogalma sem volt róla, ki ez a lány, de legalább már tudta, hogy honnan  ismerheti. Közben kecsesen elhelyezkedett a hajóban és kissé mogorván odavetett egy címet a sofőrnek. Az bólintott, majd az erős motorok életre keltek és már robogtak is a város felé.

– Mit mondott neki, hova megyünk? – kérdezte Fiorella ijedten, mire az asszony rámosolygott.

– Sajnos, mint mondtam, már így is késésben vagyok, ezért előbb engem kitesz Muránón. Aztán magát elviszi Castellóban egy csinos kis hotelbe. Ne ijedjen meg, az áraikat kifejezetten diákoknak szabták meg. Az utazás díja pedig az én ajándékom, amiért jó szívvel emlékezik az előadásomra.

– Köszönöm szépen! – próbálta túlkiabálni a lány a motorok fülsiketítő hangját. Luella csak legyintett, aztán elmélyedt telefonja üzenetei között. Amikor megálltak, minden különösebb formaság nélkül elköszönt, fizetett és máris eltipegett észvesztő tűsarkújában anélkül, ügyet vetett volna a hálálkodni készülő lányra.

Ahogy az asszony karcsú alakja eltűnt a szeme elől, Fiorella kiengedte az önkéntelenül is visszatartott levegőt. Luella Morani eszébe juttatta, hogy miért is jött a városba. Igen, a gyökereit kutatni, felkeresni a helyeket, ahol az ősei éltek, de nem utolsó sorban újra látni azt az arcot, amely azóta a nap óta sokszor kísértette álmaiban. Andrea Muzzoli – ízlelgette a férfi nevét, majd gondolatban felvette őt is azok közé, akiket ki akar keresni a városi levéltárban.

Ahogy a kis hajó robogott a vízen, szeme próbálta befogadni a látványt. Ez a hely hát a bölcsője, még ha csak most lépi is majd át első alkalommal a küszöbét. Többnyire kopott, de az elemekkel kitartóan dacoló épületek. És a mindent körbeölelő lágyan ringatózó zöld víz. Önmagában még érthetetlen, miért ihletett meg művészeket, hogy az élményeiket festményekbe, zenébe, fotókba, írásokba öntsék. Bár, a távolban kimagasló templomtornyok sokasága és a motorizáció majdnem teljes hiánya már sejtetett néhány apró titkot. Otthon kis játékszerével, a kétüléses Smartjával furikázott a városban; itt nem látott mást, csak kisebb-nagyobb hajókat. Ez egészen biztosan üdítő változás lesz a megszokotthoz képest. Megrázta a haját, amelyet összeborzolt a langyos szellő, élvezte a napsütés erejét. Egy pillanatra átfutott a fején, ahogy ez a város a szépapját kivetette magából, amiért képes volt hátat fordítani neki. Vajon az ő számára mit tartogat? Egyelőre barátságosan fogadta, remélhetőleg nem ellenségekként válnak majd.

Sosem tudta pontosan, milyen rokonsági fok fűzi Juliettához és Romeóhoz, szépanyja és szépapja voltak vagy más rokonságban álltak, de elhatározta, hogy elsőként is a Grimani családot veszi górcső alá, megpróbál Romeo nyomára akadni, s akkor talán majd kiderül a szépanyja családneve is. A család valahogy olyan tapintatos volt, ha ez a téma felmerült. Voltak persze kedves kis történetek a nagyszülőkről, dédszülőkről, de messzebb már nem nagyon mentek vissza az emlékezésben. Egyedül a szökés romantikusan izgalmas története maradt fenn, s a nevek mintha Shakespearet idézték volna. Így aztán fogalma sem volt róla, miért szöktek el a fiatalok vállalva az örökös száműzetést, de el tudta képzelni, hogy abban a korban a család dönthetett házasulásról, vagyonok összeolvadásáról, figyelmen kívül hagyva az érzelmeket. Mire gondolataiban eddig a pontig érkezett, a taxis óvatosan egy stég mellé kormányozta a hajót. A kis hotel bejárata hívogató virágládákkal kacsintott rá a keskeny kis utcácskáról. Már az indulás előtt alaposan áttanulmányozta a város térképét, így biztos volt benne, hogy valahol az Arsenale közelében vannak. Csengő énekszóval egy gondolás lapátolt el mellettük. A gondolában egy középkorú pár önfeledten csókolózott. Fiorella önkéntelenül is elmosolyodott, mint a fiatalok többsége, akik azt képzelik, a szerelem csak az ő kiváltságuk. Megköszönte a taxis segítségét, aki a két nehéz bőröndöt játszi könnyedséggel emelte mellé a partra, aztán bizakodva indult a bejárat felé. Velence eddig máris kedvesen fogadta, talán a továbbiakban is szerencséje lesz.