Olvadt üveg 8.

 Andrea fáradtan masszírozta a nyakát. A hajógyártás cseppet sem lett könnyebb az évszázadok során. Talán a munkásoknak igen, hiszen más anyagok és más szerszámok álltak rendelkezésükre, de azoknak, akik a piacot akarták meghódítani, pontosan olyan nehéz volt az élete, mint az őseinek. Egyszerre gondolt hálával és nehezteléssel azokra, akik a cég felvirágoztatásának szentelték életüket generációkon keresztül. Ha jól emlékszik a családi legendáriumra, egyetlen boldog házasság sem született eközben. Nem is csoda, hiszen ez az élet teljes embert kívánt. A Luellával való szakítás után értette meg ezt igazán. Valósággal felszabadító volt, hogy nem kellett az óráját lesve lelkiismeret furdalással küzdenie. Vagy azért, mert a munkáját helyezte a magánélete elé, vagy éppen a fordítottja miatt. Most dolgozott, ha kellett és amíg kellett, aztán pihent, ha úgy adódott. A társasági élet nem hiányzott. A felületes beszélgetések amúgy is csak fárasztották, mert arra kényszerítették, hogy agyának egy részét olyan felesleges információk tárolására használja, mint Moraniék hétvégi partija, Costello feleségének csalfasága vagy éppen Vendraminék soha véget nem érő felújítási munkálatai. Persze, tisztában volt vele, hogy a munkán túl is van élet, de pillanatnyilag a legnagyobb örömet mégis az okozta, hogy nem tartozott kötelezettséggel, elszámolással senkinek. Erről aztán eszébe jutott egy régi terve, hogy szabad perceiben beveszi magát a könyvtárba és megkeresi a cég történetét egészen az első Muzzoliig, aki úgy döntött, hogy ezzel a szép, de nehéz szakmával jegyzi el magát.

Ahogy körülnézett az egész emeletet elfoglaló piano nobilében, meg kellett állapítania, hogy a palota legfőbb szobája úgy fest, mintha valamelyik őse ide akarta volna zsúfolni Velence valaha volt ragyogásának minden jellemzőjét. Aranyos faragások, festmények, nehéz bársony kárpitok és selyem tapéta, keleti szőnyegek, tükrök, törékeny stílbútorok, s mindezeket megkoronázta egy hatalmas muránói kristálycsillár, amely esténként a lagúnáról is tökéletesen látható volt. Igazság szerint a hideg rázta a látványtól. Negyven évét élte le ezek között a falak között és már nem tudta értékelni a történelmüket, csak a kopottságot látta. De nem szándékozott óriási összegekért egy felújítással ugyanezt a képet megteremteni, csak új kiadásban. Ugyanakkor vágyott egy otthonra, amely őt magát tükrözi és nem a dédnagyanyja megalomániáját, szemezett a két, lagúnára nyíló ablak közti hatalmas festménnyel. Talán, ha ezt eladná, az árából megteremthetne maga körül egy olyan otthont, amely sokkal hívogatóbb lenne, mint a jelenlegi. Tisztában volt vele, hogy sokan a múlt iránti tiszteletlenség megnyilvánulását látják majd a változtatásban, de ő a maga részéről nem a múltban akart élni. A gondolat befészkelte magát az elméjébe. Maga elé rántotta a mappáját, amelybe hajótesteket álmodott, s gyors mozdulatokkal felvázolta a teremnyi szoba falait és ablakait. Éppen itt az ideje egy ráncfelvarrásnak, ha már odalent a tengerár sós rombolásával esélye sincs felvenni a versenyt.