Olvadt üveg 18.

Andrea már meg sem próbált az előtte heverő tervekre koncentrálni. Látnia kell Fiorellát, ha csak néhány szó erejéig is. Megtudni, mi ez a nagy hallgatás, mert a Fenicében töltött este óta nem váltottak két mondatot sem. Pedig neki lettek volna kérdései és biztos volt benne, hogy a lány – ha nem lett volna olyan gyáva – is feltette volna a magáét. Addig is beszél Ginoval és rendel a nyaklánchoz néhány szép kiegészítőt. Élmény lesz látni, ahogy Fiorella olyan ékszereken dolgozik, amiket végül neki szán, de erről fogalma sem lehet. Felpattant és a Seguso műhelybe indult. Gino irodájából hosszú percekig nézte a lányt, ahogy lehajtott fejjel dolgozik. Haja ismét kontyba fogva csücsült a fején, hattyú nyakán a hajladozó izmon megcsillant a tűz fénye. Legszívesebben odarohant volna és lecsókolta volna az izzadtságcseppeket, de aztán csak elmosolyodott és kitöltötte Ginonak a csekket.

Fiorella a fájdalomtól lehunyta a szemét. Tudta, hogy a háta mögött valaki figyeli és a perzselő tekintetet szinte érezte, ebből már-már biztos volt benne, hogy az a valaki nem lehet más, mint Andrea. Nem koncentrált, a forró üveg pedig azonnal bosszút állt, amiért nem rá fókuszált teljes figyelmével. Aztán a furcsa bizsergő érzés megszűnt és végre az iroda felé mert nézni. Éppen jókor, mert Gino integetett neki.

– Jó kis megrendelés érkezett, most aztán bebizonyíthatja, hogy mindent ellesett a nyaklánccal kapcsolatban, amire egy ilyen tehetséges művésznek szüksége lehet. A megrendelőm azt kérte, hogy a lánchoz illő karkötőt és fülbevalókat készítsen. Ráadásul a Vásárra el is kellene készülnie, mert ott szeretné kiállítva látni ezeket is a lánccal együtt. A megrendelők már csak ilyen bogarasak – tette hozzá kis vállrándítás mellett, miközben arra gondolt, ha Fiorella tökéleteset alkotna, az valósággal felrobbantaná a Vásárt. A komplett kollekció olyan tétel lenne, amiért sorban állnának a látogatók. Más kérdés, hogy a sok csalódott érdeklődővel hogyan fog elbánni, hiszen már nem eladó, éppen néhány pillanattal ezelőtt vágta zsebre az újabb szép összegről kiállított csekket. Sose gondolta volna, hogy Andreát ennyire érdeklik az ékszerek, amikor Luella dolgozott itt, soha nem adta ennek tanújelét, de hát változnak az idők, és ... változnak a nők – futott végig a szeme a csinos német lányon, aki le sem tagadhatta volna olasz gyökereit.

*

A Vásár egy szombati reggelen nyitotta meg kapuit. Vásár, talán óriási shownak inkább nevezhetnénk. A legnevesebb textil-, arany- és üvegművesek munkái sorakoztak fel a részben kiállított, részben bemutatott anyagban. A Palazzo Ducale díszudvara fényárban úszott. A hosszú kifutó mentén széksorok kígyóztak, mindegyiken egy-egy színházi távcső, hogy a legapróbb részleteket is megfigyelhessék a nézők. A manökenek merev maszkként viselt arckifejezéssel vonultak a mesterek legjobb munkáiban, amelyek sokkal több érzelemről meséltek, mint viselőik. Eljöttek a divatházak képviselői, maguk a művészek, híres és hírhedt szereplői a sztárvilágnak. Egyesek máris a megszerzett legszebb darabokban pózoltak a fotósok előtt. A Velencei Karnevál hangulatát idéző kavargás tökéletes hátteret nyújtott az este főszereplőinek, az iparművészet megkapó remekműveinek. Ízlés és pénz kapaszkodtak össze, hogy valami olyat alkossanak, ami tovább öregbíti Velencének, ennek a csodás színpadnak a hírnevét. Messze a világból is érkeztek kiállítók, eljött Dante Marioni is. Luella nem mert megjelenni, a férfi szállodai szobájában várta a híreket. Túlságosan tartott Giusy haragjától, hiszen attól a naptól kezdve, hogy leült Dante kanapéjára, már egy telefonhívásra sem méltatta a megbízóját. Üzeneteit figyelmen kívül hagyta, átadta magát a férfinak és magával együtt a terveit, a tehetségét is. A most kiállított darabjaik egy része is közös volt, Luella pedig meglehetősen rossz néven vette, hogy mindegyik Dante neve alatt szerepelt, őt meg sem említve. A férfi azt mondta, ez most nem a legjobb alkalom, hiszen itt lesz Giusy, kerüljék a botrányt, és ebben igazat kellett adjon neki. De ettől függetlenül még mindig úgy érezte, csak csöbörből vödörbe került. Egymás után hozott rossz döntéseket, s az Andreaval való szakítás csak egy volt ezek sorában. Talán még a Seguso-ház ismerte el őt utoljára. Tűkön ülve várta, hogy a férfi visszatérjen és az esti bankett előtt meséljen neki a kiállításról. Az órák teltek, de a férfi nem jött. Luella feldúltan járkált fel- s alá, próbálta elképzelni a késlekedés okát, de rendre oda lyukadt ki, hogy Dantét elhalmozzák dicséretekkel, esetleg felmelegíti régi kapcsolatát Giusyval, vagy egyszerűen csak egy csinos kis hosztesszel flörtöl. Rá nézve mindegyik elképzelés sértő lett volna. Leginkább arra lett volna kíváncsi, hogy milyen értékelést kaptak a munkái. Még azt is jobb lett volna hallani, ha Dantét dicsérik miattuk, de már híreket akart, bármilyet.

Andrea lelkiismeretesen végigjárta az ismerősök sorát, kezet fogott itt, váltott néhány semmitmondó szót ott, de kitartott, mert a sor végén ott várta Fiorellea, aki kicsit megszeppenve üldögélt a Seguso-ház asztalánál. Mire odaért, sikerült két pohár pezsgőt is szereznie.

– Jó estét! – nyújtotta a lány felé a poharat. Fiorella szeme egy pillanatra életre kelt, aztán nagyot sóhajtott és az italért nyúlt.

– Köszönöm! Istenem, olyan borzasztó ez az este – sóhajtott elkínzottan. Gino nemrég állt fel az asztaltól, hogy szerteágazó kapcsolatai egyikével vonuljon félre egy kis beszélgetésre és ettől azonnal nagyon elhagyottnak, ide nem illőnek érezte magát.

–Borzasztó? – csodálkozott a férfi és önkéntelenül és körbenézett a visszafogottan duruzsoló társaságon. Szerinte kifejezetten jól sikerült, elegáns program volt. Illő a kiállított darabokhoz.

– Itt annyi pénz van, hogy belegondolni is szédítő – suttogta a lány.

– Mi ezzel a baj? Ezek a munkák a legmélyebb pénztárcákat nyitják ki, erről szól ez az egész este. És ha jól tudom, az ön darabjai is itt vannak.

– Magának könnyű, ide tartozik. De én pontosan úgy érzem magam, mint azon az estén a Fenicében, nem illek ide.

– Ez butaság. Abszolút rosszul látja az egészet. Itt maga az, aki igazán ide illik. Mi többiek csak kíváncsiskodók vagyunk.

– Jól esik, hogy ezt mondja, de nézzen körül. Ott az a híres színésznő. Ha egymaga állna ennek az udvarnak a közepén, olyan lenne, mint egy velencei műalkotás. Én meg ... – harapta el a mondatot lehajtott fejjel. A férfi izzó tekintettel nézett végig rajta.

– Igen, ő ragyog. Gondolom, a szervezők nem kevés pénzébe került, hogy ezt tegye. Ez a munkája. Egy pillanatig se gondolja, hogy azért van itt, mert annyira vágyta ezt a programot. Talán sosem hallott volna róla, ha a menedzserét nem keresik meg a felkéréssel. Ő pedig elfogadta. Pénzért. Nagyon sok pénzért. Maga pedig azért van itt, mert fájdalmasan vágyik rá, hogy elismerjék a munkáját. Hogy értelme legyen annak a vörös foltnak a kézfején. Gondolom, a forró üveg égette meg, igazán vigyázhatott volna a gyönyörű bőrére.

Fiorella zavartan dugta a nehéz damaszt terítő alá a kezét. Zavarba hozta a férfi nyílt bókolása.

– Ne szégyellje, az a bizonyítéka, hogy maga való ide igazán és mi többiek csak haszontalan leskelődök vagyunk. Egyébként igazán csinos a ruhája – váltott hirtelen szót, mire Fiorella – ha lehet – még jobban elpirult.

– Nem akartam zavarba hozni – ült le mellé a férfi. – Elárulja, honnan van, mert nem hiszem, hogy a messzi Németországból hozta volna magával? Határozottan az eseményhez illőnek tűnik – mustrálta férfias műértő szemmel a várost idéző anyagot.

– Gino szerezte. Ki akartam fizetni, de azt mondta, nem szükséges, úgyis csak egy szekrény mélyén lapult volna. Egy régi barátja készítette néhány évvel ezelőtt. Még azt is mondta, nem baj, ha nem tetszik, ő is tudja, hogy kissé divatjamúlt már a fazon. Ilyet mondani erre a gyönyörűségre – simogatta meg a lány a lágy esésű szoknyarészt. A mellén és a derékrész felé haladva maga a Serenissima csalogatta a szemeket. Andreáét mindenképpen.

– Ginonak jó szeme van, magán tökéletesen áll. Néhány éve még a kiállított darabok között volt és nagy hatással volt a látogatókra. Maria Fontanelli munkája, ha jól emlékszem. Csodálom, hogy nem adta el akkoriban, mert egészen biztosan voltak rá jelentkezők. – Azt már nem tette hozzá, hogy Luella is szerette volna megszerezni az egyedülálló darabot, de sem ő, sem más nem kaparinthatta meg. Ő maga is próbált közben járni az érdekében, de Maria mosolyogva nézett fel a tervezőasztala mögül és csak annyit mondott: – Idővel a megfelelő tulajdonosát majd megtalálja, de nem most. Ezek szerint Fiorella lenne az igazi? A ruhát elnézve, csak helyeselni tudott.