"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2018. december 7., péntek

Perlekedők 67. és 68. fejezet


67.
A repülő a sűrű hóesésben elérte a kifutópályát, aztán néhány hosszú perc után a motorok dübörgése felerősödött, ahogy a fékek visszafogták a hatalmas géptestet. Simon hátranézett a két ülés között és elvigyorodott, ahogy Sylvie és Tom összegabalyodott kócos fejét nézte. Úgy aludtak, mint akik ma már fel sem akarnak ébredni. Mit nekik landolás, mit nekik üvöltő hangzavar, és a legszebb az volt, hogy  észre sem vették, hogy már jó régen kilopta a kezeik közül Marlowe-ot.  A kislány most Anna ölében ült és a lány egyik élénk színű nyakláncával játszott elbűvölve. Még Londonban összefutottak Tomékkal, aztán egy közösen átbulizott éjszaka után Anna rávette őt és a barátjáékat is, hogy a szilvesztert töltsék Budapesten. Néhány telefont lebonyolított és végül széles mosollyal biztosította őket róla, hogy remek helyet talált az új év köszöntésére. Amikor Tomék szervezkedni kezdtek, hogy Marlowe-ot a nagyszülőkkel hagyják, Anna megnyugtatta őket, hogy ha elég meleg holmit hoznak neki, a kislány remekül fogja érezni magát a társaságukban.
És most itt toporogtak a budapesti repülőtér érkezési csarnokában, és a bérelt kocsira vártak. A meglepően tágas egyterűt látva a két férfi már egyezkedni kezdett, hogy melyikük vállalja a sofőr szerepét, amikor Anna a slusszkulcsot az ujjai közé csippentve a csapat élére állt. -Ti csak hozzátok a csomagokat! Úgysem tudjátok, hová megyünk, majd én vezetek.
Simon beletörődően követte, Tom pedig a fejét csóválva, együttérzően veregette vállon. -Mindig ilyen határozott? Akkor nálatok alighanem ő hordja a nadrágot, nem?
Simon elgondolkodva futott végig az emlékein. Nem, Anna cseppet sem volt irányító típus, amióta hol Londonban, hol Los Angelesben voltak együtt, de itt a saját hazájában valóban ő jelölte ki a csapásirányt. Eleinte a munkából adódóan, aztán valahogy úgy alakult, hogy a férfi ráhagyta. Most pedig a lány kifejezetten ragaszkodott hozzá, hiszen a meglepetése csak úgy lehetett teljes, ha nekik sem árul el róla semmit.
Meglepve nézte a hó borította tájat, ahogy elhagyják a fővárost. Akkor nem Budapesten fognak szilveszterezni, bár ő Tomot ennek az ígéretével vette rá, hogy tartsanak velük. Kíváncsian várta, hogy hol fognak célba érni.  Anna magabiztosan kanyarodott le az autópályáról és nemsokára egy hegyi úton kaptattak felfelé. Nem volt ez olyan magas hegy, mint amilyenhez Kanadában volt már szerencséje, de a hó borította fenyvesek között tökéletes volt az illúzió. A hosszú helyiségnévtáblát még kibetűzni sem volt lehetősége, amikor Anna a GPS utasítását követve egy mellékútra kanyarodott és a tengelyig érő hóban óvatosan haladt előre a kanyargós úton. A fák között mintha üvegtáblákon csillant volna meg a nap fénye és hamarosan egy masszív rönkház előtt állította le a motort. A ház kifejezetten hangulatos volt, amihez persze nagyban hozzájárult a környéket borító szűz hó szikrázó takarója is.
-Itt vagyunk! – nyitotta ki a lány a kocsi ajtaját, aztán egy könnyed mozdulattal kiugrott a bokáig érő hóba. Felszaladt a gondosan letakarított lépcsőn és kis túlzással a lábtörlő alatt meg is lelte a kulcsot. Vigyorogva sarkig tárta az ajtót, aztán a küszöbön állva bevárta a többieket, hogy a mellbeverően fényűző, mégis a helyhez illően hangulatos belső teret együtt csodálják meg. Odabent kellemes meleg fogadta őket.
-Mi ez a hely? – simított végig Sylvie csodálkozva a ragyogó tisztaságú pulton.
-Egy régi ismerősöm építette a családjának, de mire elkészült, elkövette élete legnagyobb baklövését, aminek köszönhetően a felesége elhagyta. Soha többet nem jött el ide, hanem a Filmgyárnak ajánlotta fel, persze borsos bérleti díj fejében. Forgattak itt már a messzi északon játszódó filmet és néhány fejes pedig itt rendezett puccos partykat. Most is úgy volt, hogy egy államtitkár jön ide szilveszterezni a legújabb menyasszonyával, de a kis hölgy időközben fiatalabb támogatót talált, így aztán megüresedett a ház az utolsó pillanatban. Én meg lecsaptam rá.
-Tom, gyere már, mert Simon le fogja nyúlni előlünk a legszebb szobát! – kiabált a lépcső tetejéről Sylvie, de a férje Marlowe-ot vetkőztette éppen, és csak nevetve csóválta a fejét. Anna pedig a ház körül futó tornácra kilépve a napsugarak melengető erejét élvezte. Még sosem volt itt, de pontosan olyan szép a környék és maga a ház is, ahogy hírlett, és most boldog volt, hogy ezt megoszthatja Simonnal és a barátaikkal is. A következő pillanatban, mintha megérezte volna, hogy éppen rá gondol, a férfi karjai ölelték körül.
-Gyönyörű hely! És még a hűtő is tele van, pedig azt hittem, már ülhetünk is vissza a kocsiba, hogy valahol bevásároljunk.
-Mondom, hogy egy fejesre készültek. Az ellátás pedig együtt jár a házzal.
-Voltál már itt? – kérdezte a férfi és a kérdésben kimondatlanul ugyan, de ott volt a folytatás is: és kivel?
Anna megrázta a fejét, a sötét fürtök csak úgy röpködtek az arca körül. -Nem voltam, csak hallottam a hírét, és hallottam a botrányról is, úgyhogy reménykedtem. … Milyenek a szobák? – váltott témát hirtelen.
-Hát, meggyőztem Sylviet, hogy egy kisgyerekkel a kandalló nem a legbiztonságosabb, úgyhogy a nagy háló a mienk, de az övék is igazán szép és hatalmas erkély is van hozzá, bár most elég hideg van idekint, hogy ott üldögéljenek. Most próbálják kitalálni, hogy Marlowe hol aludjon, mert kiságy nincs.
-Lemehetünk a faluba, hátha, tudunk szerezni valahol – mormolta Anna a nyakát félrehajtva, hogy szabad utat adjon a férfinak, ahogy a fülcimpáját harapdálta finoman.
-Szerintem megoldják. Én arra gondoltam, fel kéne vinni a csomagokat, aztán kicsit lepihenni, hosszú volt a repülőút, aztán az utazás, ránk fér egy kis lazítás, hm? – fogta gyengéden  a fogai közé a lány nyakának vékony bőrét. Anna a zsongító hangtól szinte transzba esve hagyta, hogy a remegés az egész testét átjárja. Képzelete már a lazítás lázas szenvedélyét vetítette elé, amikor a  következő pillanatban Marlowe velőtrázó visítása verte fel a ház csendjét. Mind a ketten összerezzentek a kislány hangerejétől. Lehet, hogy mégis inkább a nagyszülőkre kellett volna hagyni?
-Üdv a gyerekkel szilveszterezők világában! – fogadta őket Tom a nappaliban. –Sylvie próbálja lefektetni, de persze fel van húzva a sok új élménytől és esze ágában sincs aludni.
-Menjünk el egy kicsit sétálni, szerintem a hóban elfáradna! – jegyezte meg halkan Anna, mire Simon összevont szemöldökkel nézett rá.
-Az előbb egyeztünk meg, hogy lepihenünk egy kicsit.
-Amíg Marlowe nem pihen, mi se tudnánk – kacsintott rá a lány és a férfi belátta, hogy ebben alighanem igaza lehet a lánynak. Tomra nézett tehát:
-Győzd meg Sylviet, aztán induljunk, hogy minél hamarabb visszajöhessünk!
*
Sylvie hamar belátta, hogy úgysem tudja ágyba parancsolni a gyereket, így aztán belebújtatta a meleg kezeslábasba, felhúzta rá az apró kis csizmákat, aztán a fejébe nyomta a Simontól kapott macifüles sapkát, majd rekord gyorsasággal ő maga is felöltözött. A többiek már a ház előtt várták.
-Fogalmam sincs, mi lehet a hó alatt – nézett körbe odakint Anna – ezért azt hiszem, az a legbiztonságosabb, ha az erdőszélen megyünk körbe, nem keresztül a mezőn – gondolkodott hangosan és a többiek egyetértően követték a kijelölt irányt. Marlowe az apjával törte elől a havat, Sylvie fotózta őket, ők pedig kissé lemaradva, egymásba karolva ballagtak utánuk.
-Hol vagyunk tulajdonképpen? – kérdezte Simon.
-Mátraszentistvánnak nevezik a települést, amin átjöttünk. Itt ér véget az országút is. Ahhoz képest, hogy neked úgy tűnhet, a világvégére hoztalak, van ám itt látnivaló is. Először is ott a templom  - mutatott a település fölé magasodó toronyra. –Úgy hívják, Három falu temploma. Aztán bent a faluban ott a Vidróczki csárda, ami már a múlt században is csárdaként üzemelt. Szerintem pár filmben is benne volt, mert az egész berendezés olyan, mint egy történelmi díszlet; és van benne egy kiállítás Vidróczkiról Mártonról, a híres mátrai betyárról. Azt, hogy miért választotta a szegénylegények hányatott életét, a néphagyomány sokféleképpen magyarázza. Egyes történetek szerint katonaszökevény volt, mások szerint bojtár korában kegyetlenül megverte a számadója, s ezért állt betyárnak, de romantikus szerelmi történetről, árva sorsról, törvénytelen származásról is szólnak mondák. Legvalószínűbbnek az első két verziót tartják a kutatók. A mondák szerint szép, derék ember volt, lobogós ujjú inget, bő gatyát viselt, pisztolyokkal, puskákkal bőven felszerelkezve járt. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette ellenségeit, nagylelkűen meghálálta a segítséget. Csak a gazdagtól rabolt, a szegényt nem bántotta. Sok történet szól vakmerőségéről, féktelen természetéről, mulatozásairól. Mindezek miatt félelemmel vegyes tisztelet övezte nevét az emberek között. Egy ízben, Mikófalván tartott menyegzőre megjelent, amikor a pandúrok már országosan körözték, s egy nemes úr, akinek korábban megmentette az életét, juhásznak öltözve a subája alatt menekítette ki. A betyár haláláról szintén többféle verzió látott napvilágot. Egyes történetek szerint szeretője árulta el, többek szerint azonban egyik társa ölte meg. A korabeli sajtó közleménye is ezt igazolja. Ezek szerint Pintér Pista, egyik bandatársa végzett vele Mátraverebély határában.
-Azt a mindenit! Mindjárt féltékeny leszek az öreg betyárra. Többet tudsz róla, mint rólam – képedt el Simon. -Ennyi mindenből már filmet is lehetne forgatni, a fiatal betyárt meg akár még én is eljátszanám.
-Nem is volt olyan öreg… - kacsintott rá a lány. -Harminchat évesen halt meg, és egyes krónikák szerint igazán jó pasi lehetett.
-Majd adok én neked jó pasit! – csípett a fenekébe a férfi, mire Anna pár lépés távolságra ugrott tőle és a fájó hátsóját dörzsölve, kicsit hangosabban, hogy Tomék is jól hallják, folytatta az idegenvezetést.
-És a múlt emlékei mellett itt van a modern kor vívmánya is, a sípark. Ha akartok csúszkálni, akkor elmehetünk oda is, biztosan lehet bérelni felszerelést is. De szerintem jobb, ha hagyjuk, mert ilyen jó hó még itt is ritkaság, biztosan nagy a tömeg.
-Szép ez a vidék! – nézett körbe a férfi és mélyet szippantott a kristálytiszta levegőből. -Nem olyan félelmetes, mint a kanadai vadon, hanem békés, megnyugtató.
Szavait meghazudtolva a következő pillanatban egy hógolyó csattant a mellén. Amíg ő Anna kimerítő ismertetőjét hallgatta, Tom átpasszolta a lányát Sylvienek és alattomos támadást indított ellenük. A válaszcsapás nem is késlekedett sokáig, hamarosan mindannyian ott hemperegtek a hóban, és a tisztás máris úgy nézett ki, mintha egy egész csapat gyerek dúlta volna fel az érintetlen szépségét. A harc lassan átalakult. Tom a feleségével és a lányával birkózott tovább, ők pedig kifulladva csókolóztak a puha hóban, nem törődve vele, hogy a korábban a nyakukba kapott jeges lövedékek lassú olvadásnak indultak és borzongató cseppjeik utat találtak még a vastag garbó alatt is.  Amikor már úgy érezték, hogy minden ruhadarabjuk átázott és sürgősen meleg, száraz helyre kell kerüljenek, elindultak visszafelé, a saját nyomaikat követve. Természetesen az út nagy részén Marlowe-ot már cipelni kellett, és mire a házhoz értek, az anyjának már nem volt gondja az altatással, csak az átázott ruhákat kellett lehúzza róla, a kislány a vastag, meleg takaró alatt meg sem mozdult.
Anna és Simon a forró zuhany alatt melegedtek fel, aztán lassan, ráérősen szeretkeztek a takaró melegében, végül egymást átölelve mély álomba zuhantak. Még arra sem riadtak fel, hogy Tom óvatosan benyitott, mikor a sokadik kopogásra sem érkezett válasz. Elvigyorodott, ahogy az összegabalyodott párost meglátta, ahogy Anna a férfi mellére bújva szuszogott, miközben Simon karjai szorosan ölelték, és arcát a lány hajába temetve hangosan fújtatott ő is. Elkapták a töködet, haver! – mormolta halkan, aztán behúzta az ajtót, hogy a feleségét is rábeszélje egy kis lazításra.

68.
Simon hunyorogva ébredt és először fogalma sem volt, most éppen hol is van. A félhomályban a bútorok sziluettje ismeretlen volt, és az ablakok felől az alkonyat meglepő világossággal borította be a szobát. Óvatosan kibújt Anna öleléséből és csak úgy, meztelenül az ablakhoz sétált. Odakint a gyémánt csillogását is elhomályosítva szikrázott a naplementében a havas táj. Hallotta, hogy a háta mögött Anna mocorogni kezd, ahogy teste érzékelte az ő hiányát. Visszasietett hozzá és fölébe mászva forrón megcsókolta.
-Gyere álomszuszék, keljünk fel, mert éhen halok! Csodálom, hogy Tom még nem törte ránk az ajtót, ő még nálam is éhesebb volt, már a kirándulás alatt is. Persze lehet, hogy ők már kirabolták a hűtőt.
Anna kicsit kábán elmosolyodott. Mit bánta ő, ha Tom felkajál mindent, ami a hűtőben lehet. Most úgy érezte, hogy ő a férfi csókjaival, szenvedélyes ölelésével is ki tudná elégíteni az étvágyát. Amikor ezt éppen a tudtára is akarta adni, a gyomra hangosan megkordult. Hoppá! Akkor lehet, hogy mégis vetni kéne egy pillantást a konyhára – vigyorgott és egy hirtelen mozdulattal ledobta magáról a takarót. Simon már a nadrágját húzta fel éppen, de a látványra elbizonytalanodott. Aztán megacélozta az akaratát és csak egy rövid simogatást engedélyezett, aminek nyomán Anna bőre majd kigyulladt.
A házban néma csönd honolt, Toméknak se híre, se hamva nem volt, ami leginkább Marlowe miatt volt meglepő, mert az órára nézve látták, hogy majd három órával ezelőtt értek haza a kirándulásról. Anna birtokba vette a fridzsidert és a már kész finomságokat pakolta ki az asztalra, miközben Simon a barátjáék keresésére indult. Halk koppantásaira nem érkezett válasz, de a kislány hangját hallotta, ezért óvatosan benyitott és igyekezett, hogy az ágy felé ne is nézzen, mert a barátja pucér feneke árulkodóan világított a félhomályban. Kiemelte a kislányt a párnákkal körülkerített heverő mélyéről, ahol a mackójával játszott, aztán ujját a pici szájacskára téve mutatta neki, hogy csak halkan. Majd olyan halkan, ahogy érkezett, el is hagyta a szobát.
Odalent Anna kezében megbillent a teáskanna, ahogy a lépcsőn lefelé lépdelő férfit a gyerekkel meglátta. Basszus! Nincs igazság a földön! Nem elég, hogy az egyik legnagyobb kísértés az a gondolat, hogy ennek a fickónak kéne gyereket szülni, a pasas még szexibbé is válik, ha egy csöppséget kap a karjai közé. Simon leült az asztal mellé, Anna melléjük telepedett és apró kis katonákat készített, amiket a férfi türelmesen tartott a csöpp szájacska elé. Marlowe jó étvággyal evett, aztán hosszú kortyokkal ivott a langyos gyümölcsteából, majd még elfogadta Annától a frissen hámozott almagerezdet is. Amikor jóllakott, Simon is vágyakozva nézte az előtte gusztusosan tálalt hidegsültet és majonézes salátát. Anna a karját nyújtotta a kislány felé, de az durcásan elfordította a fejét, nem volt hajlandó lemondani a férfi biztos kezeiről. A lány ezt nagyonis meg tudta érteni. Jobb ötletük nem lévén, Anna felvágta a húst és a villára púpozott a salátából is, aztán óvatosan etetni kezdte a férfit. Marlowe huncot arccal figyelte a mutatványt, aztán a következő villányi adag előtt jól időzített mozdulattal Simon szája elé tette a kezét, mire a villán lévő étel a férfi ölébe potyogott. A kislány gurgulázva nevetett a jó csínyen, Anna pedig előttük térdelve, sóhajtva igyekezett összeszedni a férfi öléből a maszatos falatokat. Egy vizes törlőkendővel igyekezett kidörzsölni a sötét anyagból a vacsora nyomait. Érezte a keze alatt megfeszülő combokat és belepirult a gondolatba, hogy a gyerek jelenlétében lényegében egyre tudatosabban fogdossa a férfit.
-Mit műveltek ti a lányom szeme láttára? – érkezett a vidám, álfelháborodott hang a lépcső irányából, ahol összeölelkezve a Pollock házaspár  kipihent korpusza tűnt fel.
-Semmi olyat, ami ti műveltetek  ma délután – dörmögött Simon vörös fejjel, és letette Marlowe-ot a padlóra, hogy az apjához szaladhasson. Ő maga pedig a terítő takarásába húzódott, hogy leplezze teste önkéntelen reakcióját, amivel Anna gondoskodó kezeire reagált.  –A lányotok egyébként evett már és nem hagyta, hogy én is bekapjak pár falatot, úgyhogy neki is, nektek is szerencsétek, hogy jöttetek, mert visszavittem volna hozzátok, aztán ébredhettetek volna a visítására. Egyébként szép, mondhatom, nem is izgultatok hova lett?
-Sejtettem, hogy te loptad ki a szobából – vigyorgott Tom és felkapta a lányát, hogy egy cuppanós puszit nyomjon az arcára. –Kialudtad magad, szépségem?  Egyébként meg csinálj magadnak, és akkor nem leszel rákényszerülve, hogy az alvó szülei mellől szöktesd meg a lányomat! – kacsintott a barátjára, aki Annára nézett, de a lány tüntetően nem volt hajlandó tudomást venni a kutató tekintetről.
-Anna szerint még nem tart ott a kapcsolatunk, hogy ez a kérdés egyáltalán felmerüljön – morogta hirtelen rosszkedvűen, mire a lány a szemeit forgatta.
-Micsoda józan nő! – csücsörített Tom elismerően.
-Nem így mondtam – tiltakozott halkan Anna.
-De ez volt a lényege - tromfolta le Robert.
-Oké, oké, össze ne vesszetek ezen, hát, ha így áll a dolog, akkor csak nyugodtan vidd, ha szükségét érzed, hogy gyakorold az apaságot. Úgyis mindenki azon sóhajtozik, hogy milyen jól áll a kezedben. Szerencsétek, hogy itt vagyunk, mert így Anna is gyakorolhat – vigyorgott Tom.
-Annának is nagyon jól áll a kezében, khm… – vigyorodott el Simon, aztán mellé is nyelte a teáját, ahogy Anna pulykavörös, felháborodott arcát nézte. –Esküszöm, a gyerekre gondoltam, édes! – fulladozott kedélyesen a szerinte remek poénon.
*
Szilveszter reggelén Anna a saját számára is szokatlan energikussággal ébredt. Bár a hűtőben készételek is sorakoztak, de a nyersanyagok láttán felébredt benne a vágy, hogy meglepje a többieket egy hamisítatlan magyaros szilveszteri menüvel. Óvatosan kibújt a férfi meleg teste mellől az ágyból, felkapott egy pólót és egy melegítő alsót, aztán mezítláb kisurrant a szobából. Odalent beáztatta a lencsét, aztán feltette főni a hatalmas füstölt csülköt. Az előkészületek után visszalopakodott a szobába és kibújva a puha ruhadarabokból, visszabújt az ágyba. Simon mormogva tapogatózott utána, aztán megérintve a derekát, megnyugodva húzta közel magához. Anna elvigyorodott a hajnali tettrekészség nyilvánvaló jelére és kis mocorgással hozta a lassan ébredező férfi tudomására, hogy ő a maga részéről el tudna képzelni szorosabb közelséget is. Simon megértette a néma hívást.
*
-Szerinted ezt még meddig kell sütni? – nézett Anna tanácstalanul Sylviere, aki egy hosszú kést keresett ki éppen a fiókból. A malacsültet kicsit kijjebb húzták és óvatosan megbökdöste a piruló jószágot. A kés szinte még lepattant a feszes bőrről.
-Hát, még tuti kell… - vágott grimaszt a nő. –Még életemben nem sütöttem ilyesmit, ekkorát meg főleg nem. Ezt tényleg meg fogjuk enni? – nézett kis borzadással az apró malacfejre, amely a szájába erőltetett  citrom ellenére mintha mosolygott volna.
-Hát, ha nem puhul meg, akkor úgysem; nem mintha akkor éhen halnánk… - nézett végig Anna a pulton, ahol már készen gőzölgött a lencsefőzelék, puhára főve hűlt a füstölt csülök, és a lila káposzta is már csak arra várt, hogy a végső ízesítést megadja neki, vagy a végső kegyelemdöfést, milyen érzéke volt a főzéshez – sóhajtott nagyot. A virsli volt a biztos pont a menüben, amiből vagy két kilónyi volt a hűtőben. És persze a rengeteg hideg felvágott és saláta. Az államtitkár egészen biztosan nem csak azzal a libával akart itt bulizni, ha így feltöltötték a készleteket. –Na jó, hagyjuk még sülni! – csukta vissza a sütő ajtaját, és a pulton letakart tálcáról bekapott egy szem lekváros kiflit, amit néhány perccel korábban hozott egy szakállas férfi, mondván Mariska néni küldi. Fogalma sem volt róla, ki az a Mariska néni és miért küld ebbe a házba bármit is, de a kifli mennyei íze feledtette is vele a kérdést.
Sylvie vágyakozva nézte a másik lány élvezettől lecsukódó pilláit, aztán ő is kivett egy süteményt. -A franc ott egye meg a diétámat, ennek olyan illata van, hogy nem lehet ellenállni neki! – suttogta áhítattal, ahogy a könnyű omlós sütemény szinte szétolvadt a szájában. –Hm, baracklekvár… - motyogta tele szájjal éppen akkor, amikor a két férfi megjelent a bejáratnál. Tom nyakában ott trónolt Marlowe és az apja figyelmetlenségének hála majdnem lefejelte az ajtófélfát. Simon az utolsó pillanatban kapta le a barátja nyakából a kislányt. Mind a ketten azonnal észrevették, hogy a lányok éppen torkoskodnak.
-Héé, remélem, nekünk is hagytatok abból, amit éppen próbáltok eltüntetni a szátokból! – fenyegette meg őket játékosan az ujjával, mire Anna elvigyorodott. Ezek az ujjak! Ma reggel csodákat műveltek a vérnyomásával…
-Csinálok friss kávét, aztán kaptok ti is belőle, addig is vetkőzzetek le! – próbálta erélyes háziasszony módjára utasítani őket, látva, hogy képesek a nappali közepén leverni a havat a kabátjukról. –Már megint esik?
-Esik – hagyta rá Simon és vigyorogva a barátjára nézett, aki a szemeit forgatva vetkőztette a kislányt.
Anna a homlokát ráncolva lábujjhegyre állt, hogy kinézhessen az ablakon, de odakint csak a napfényt látta megcsillanni a havon. -Nem is esik… - motyogta értetlenül, és hagyta, hogy Simon kivegye a kezéből a kávéfőző filterét és elöblítse a csap alatt.
-Hát, nem…, tényleg nem. Mi estünk marha nagyot itt a ház előtt, ahogy az utolsó métereket rohanva tettük meg – vallotta be még mindig vigyorogva. Marlowe eközben vidáman csacsogottt az anyjának, aki hitetlenkedve hallgatta.
-Miért kellett rohannotok? – értetlenkedett a lány, mire a férfi kézenfogta és a bejárati ajtóhoz vezette. Kinyitotta az ajtót és a kocsi melletti tisztás távoli pontjára mutatott. A szikrázó havon két sötét folt mozgott. A lány egy kicsit hunyorgott, hogy pontosan ki tudja venni, mit is lát. Vaddisznók! Anna ijedten húzódott vissza a ház biztonságába.
-Na, ezért kellett rohannunk – szögezte le a férfi. –Lehet, hogy nem bántottak volna, de mivel Marlowe is ott volt, hát úgy gondoltuk, nem tesszük próbára a türelmüket. Elég közel kellett eljönnünk mellettük, nekünk legalábbis úgy tűnt, úgyhogy nem mondom, hogy nem volt tele a nadrágunk. De most már mindenki idebent van és remélem, mire legközelebb ki kell mennünk, már ők is máshol fognak élelem után túrni. A szánkót mindenesetre elhagytuk valahol útközben a nagy futásban – vágott egy grimaszt és megpaskolta Anna hideg kezét, amivel még mindig őbelé kapaszkodott. –Hé, kislány, nyugi, nem ettek meg, idebent téged sem fognak, nincs semmi vész.
Közben Tom kinyitotta a sütőt és szakavatott mozdulatokkal megbökdöste a malacpecsenyét. -Szerintem ez lassan jó lesz, de ahhoz, hogy szép ropogós legyen, sörrel kéne locsolni. Simon, add már ide a sörödet egy kicsit! – vette ki a barátja kezéből az üveget, amit épp a szájához akart emelni.
-Hé, mi a franc? Honnan tudsz te ilyeneket? És miért nem a saját söröddel locsolod, ha már ilyen okos vagy? – morgott a barátja, de azért odaguggolt mellé és szimatolva kísérte figyelemmel a kényes műveletet.
-Amikor Anna reggel itt gyömöszölte ezt a szegény állatot, megnéztem a neten, hogy mit művelnek vele a magyarok szilveszterkor, és volt egy csomó recept. A fűszerezésben voltak eltérések, de a sörben mindegyik megegyezett.
-Gyömöszölte? – röhögött Simon, mire a lány hátulról fejbe csapta.
-Fűszereztem, nem tapperoltam, micsoda perverz fantáziád van neked, hm?
-Életem, minden vágyam, hogy engem is gyömöszölj egy kicsit. Nincs ebben semmi perverz! – pislogott Simon ártatlan tekintettel, mire Anna elvigyorodott.
-Mivel láthatóan a csapatból Tom az, aki tudja, mit kell tenni ezzel a döggel, gyere nagyfiú, tisztázzuk ezt a kérdést zárt ajtók mögött! – intett az ujjával Simon felé, aki olyan gyorsan engedelmeskedett a felszólításnak, mint még talán soha életében.

2018. december 4., kedd

Perlekedők 65. és 66. fejezet


65.
-Anya! Értsd meg! Tudom, hogy karácsony lesz meg minden, de hát vagy veletek vagyunk igazságtalanok, vagy Anna apjával. Így tartottuk igazságosnak. Együtt ünnepelhetünk, aztán mindenki szépen hazamegy – próbált Simon érvelni lehunyt szemmel, de tisztában volt vele, hogy az anyja képtelen lesz szívből elfogadni a tényt, hogy ez lesz az első karácsony, amikor a kicsi fia nem a régi kamasz-szobájában tér majd nyugovóra. Talán hamarabb meg kellett volna lépni ezt az egészet, de hát tagadhatatlan, hogy eddig ő is megpróbált minden karácsonykor otthon lenni. Amíg Cyntia volt, hozta őt is, és amikor tojáshéjon óvatoskodtak a béküléssel, még akkor is hazajött, ahelyett, hogy a lánnyal töltötte volna Los Angelesben az ünnepeket, csak hogy demonstrálja, a család számára mindennél fontosabb. A család, amibe akkor rajta kívül már senki nem akarta beleszámolni Cyntiát.
-Haza? Neked egy szállodai szoba Haza? – csattant fel keserűen az asszony. –Anna akarta így, mi?
-Anya, közösen döntöttünk.
-De te engedtél – jelentette ki Claire magabiztosan, és egy pillanatra a férfiben is felébredt némi lázongás, tényleg ő engedett. Aztán kissé józanabbul belátta, nem, nem engedett, ez egy kompromisszum volt. Anna sem az apjával lesz és a családjával, ő sem.
-Anya! – sóhajtott – miért nem elég neked, hogy hazajövünk? Alakulhatott volna úgy is, hogy itt kell maradjak a városban, és jöhettetek volna akár ti is, de hazamegyünk, együtt leszünk, csak éppen éjszakára külön vonulunk.
-De hát semmi értelme. Itt ez a nagy ház, a nővéreid is itt lesznek, nem is egyedül jönnek, mégis elférnénk. Ne is haragudj fiam, ez úgy butaság, ahogy van. Egy csomó pénzt kidobni csak azért, hogy …
-Anya! – szólt közbe gyorsan, hogy belefojtsa a folytatást - éppen azért, mert úgyis tele lesz a ház, hidd el, nem fogunk hiányozni reggelenként, amikor csak egymást kerülgetnénk a fürdőszobában.
-Oké! – hátrált meg hirtelen az anyja és Simon szinte látta maga előtt, ahogy két kezét megadóan felemeli és a szemében fény villan, ahogy azért megpróbál egy másfajta egyezséget kihúzni belőle. Nagyjából azt is sejtette, mi lesz az.  –Akkor viszont hívd meg Anna apját is hozzánk a karácsonyi vacsorára!
Jól sejtette – vigyorodott el a férfi. Hiába na, azért már ismeri az anyját. Aztán eszébe jutott valami. -Lehet, hogy Anna nővére is ott lesz a barátjával. Még nem beszéltünk róla, de hát elég összetartó család, szinte biztos, hogy Londonba jönnek – motyogta halkan.
-Jaj, istenem! – sóhajtott az asszony. –Neked nem kínos találkozni azzal a lánnyal, azok után, ami történt?
-Anya! Az a múlt és rajtad kívül mindenki igyekszik megfeledkezni róla – fintorgott a fia, és Claire nagyot nyelve préselte ki magából a választ.
-Hát, ha nektek ez olyan egyszerű, akkor hívd meg őket is! Mi majd apáddal igyekszünk visszafogni magunkat, elvégre mégis csak a szeretet ünnepéről van szó, nem igaz?
-Na jó, erre most úgysem tudok választ adni, de ígérem, hogy még időben szólok, hogy készülni tudj. – zárta le a témát Simon, aztán elbúcsúzott. Karácsony! Családi ünneplés. Na igen, Annával még egy ilyen sima, egyszerű program is rögtön bonyolulttá válik. Beszéltek ők már erről korábban is, de úgy érezték, hogy túl tudnak lépni a múlton. Most azonban, hogy egy ilyen jeles alkalom itt állt a küszöbön, az a bizonyos múlt valahogy mégis elég torokszorítóan toporgott a a háttérben.
*
-Apa! Tudom, hogy elég nagy a ház és simán elférnénk mi is. Nem, nem Adélék miatt nem akarunk ott aludni. Nem, nem Simon szüleinél leszünk; mondom, hogy szállodában. Igen, tudom, ott nem lesz karácsonyfám. Apa! Nem vagyok már kislány! – csattant fel Anna, mire Simon, aki háttal állva a kávét öntötte ki éppen két bögrébe, elvigyorodott. Aha, akkor neki sincs egyszerűbb dolga az ősével, ez a karácsony amilyen nehézkesen indul, remélhetőleg annál jobban sikerül majd. –Rendben apa, megmondom neki, vigyázz magadra! Én is szeretlek! Szia!- búcsúzott el közben a lány és az előbbi paprikás hangot lágy, szeretetteljes mormolás váltotta fel.
-Huh, ez nem ment könnyen! – sóhajtott Anna és hálás mosollyal nyúlt a bögréért. –Apa üzeni, hogy nagyon köszöni a meghívást és bár szerinte neki kéne inkább a vendéglátónak lenni, de szívesen eljön a mamádékhoz a vacsorára. Adélék nevében még nem mer nyilatkozni, de szerinte ők is vele tartanak. Azért tett még egy tétova kísérletet, hogy meggyőzzön, nála kellene laknunk; én meg lassan teljesen elbizonytalanodom, hogy tényleg ennyire önző dög vagyok-e, amiért rávettelek, hogy szállodába menjünk. És tényleg nem lesz karácsonyfám – biggyesztette le a száját.
-Te kislány, te! – vigyorgott a férfi és magához húzta. –Szerintem egyébként annyi pénzért, amit kérnek a szobáért, simán betesznek egy karácsonyfát, ha kérünk. Karácsonyi dekoráció pedig egész biztosan lesz.
-Vald be, te inkább otthon akarnál aludni!? – nézett rá Anna.
-Anna! Ezen már túl vagyunk – sóhajtott a férfi. Foglaltál szobát, a szüleink kezdik elfogadni, most akarod az egészet visszacsinálni?
-Otthon akarsz aludni vagy sem? – húzta össze a szemét a lány.
-Otthon szerettem volna tölteni az éjszakákat igen, de egyszerre nem lehettünk volna nálunk és nálatok, így aztán így lesz jobb – simogatta meg a férfi a lány homlokát,  ahol az érintéstől lassan kisimultak az apró ráncok. –Ami persze nem jelenti azt, hogy nem foglak elcsábítani a régi szobámban, vagy legalábbis, hogy nem próbálom meg – vigyorodott el Simon, aztán kivette Anna kezéből a bögrét és a derekát elkapva felültette a konyhapultra. –Nem akarsz nekem mondani valamit? – nézett mélyen a lány szemébe, miközben a combjai két oldalán támaszkodva szinte satuba fogta.
-Ööö, mit is? – nézett rá csodálkozva a lány.
-Hát, csiripeltek a verebek valami érdekes fejleményről, valaki egyenesen már azzal hívott fel, hogy én szereztem-e neked azt a szerepet, és roppant hülyén éreztem magam, mert fogalmam sem volt róla, miről beszél. Igaz, legalább hihetően tiltakoztam. Szóval?
-Ja, hogy az? – vágott beszédes grimaszt Anna. Na, akkor ennyit a meglepetésről. –Hát, tulajdonképpen csak karácsonykor akartam elmondani. Úgy szerettem volna valami bombasztikus bejelentést tenni, de hát akkor valaki lelőtte a poénomat. Ki volt az illető?
-Nem ismered, de ő volt a producere egy régebbi filmemnek és most egy különös véletlen folytán ebben a filmben is benne lesz. Ő mondta, hogy az ügynököm nagyon támogatott egy lányt, akivel korábban engem is látott közös fotókon, mit tudok mondani róla, tényleg van hangja? … Ilyenek.
-Ah, hát ez a világ legpletykásabb városa – motyogta Anna. –De ha már így alakult, Steph felhívott, hogy lenne ez az apró, jelentéktelen kis szerep, ahol tulajdonképpen csak gitározni kell és énekelni együtt a többiekkel, én meg elcsábultam. Ott a háttérben igazán nem ronthatom el, nem igaz?
-Te a főszerepet se ronthatnád el! – csókolta meg Simon.
-Köszönöm – bújt meg az ölelésében Anna.
-És mikor kezdődik a forgatás?
-Hát, még sokat nem tudok, csak annyit, hogy valamikor kora tavasszal, esetleg február végén.
-Nos, akkor tudsz majd koncentrálni a munkádra, mert én is éppen akkor megyek forgatni, fel, Alaszkába. Igaz, az szerencsére csak három hét lesz, bár az is éppen elég lesz, hogy kockára fagyva térjek vissza hozzád kiolvadni.
-Összefagyva, hm? Akkor máris tudom, hogyan olvasszalak fel – suttogta Anna és a lábait a férfi dereka köré fonva, közelebb húzta magához.
-Ígéretesnek tűnik a technikád – mormogta a férfi, miközben kezei már lassan araszolva tolták fel a lány testén a puha anyagot, hogy aztán kibujtassa a pólóból és egy hanyag mozdulattal félredobja a feleslegessé vált ruhadarabot. Maci érdeklődő fürgeséggel kapott a levegőben szálló anyag után, aztán a pofájában tartva, kajla fülekkel nézte a gazdáját, ahogy további játékokat dobál szerte szét a helyiségben.
*
Kicsivel később Simon felrántotta a nadrágját, aztán Annát leemelve a pultról, bemasírozott vele a hálószobába. Lepottyantotta az ágyra, ráhúzta a vékony takarót, aztán egy csókot nyomott az orrára.
-Legyél jó, most elugrom egy ruhapróbára, de sietek vissza, aztán majd együtt elmegyünk ebédelni. Addig csak pihengess! Gyűjtsd az erőt a következő  menetre!
-Mmm… - jött a halk mormogás a párnába fúrt arc felől és a férfi vigyorogva kilépett a szobából. Odakint aztán még szélesebb lett a vigyora, amikor a két négylábút meglátta. Mint két szolgálatkész inas, Anna ruhadarabjaival a pofájukban ültek a nappali közepén, Maci a korábban zsákmányolt pólót, Ben a lány bugyiját lógatta ki a pofájából. -Na, adjátok csak ide ezeket! – szedte össze a ruhákat a férfi. -Más sem hiányzik, mint hogy valakit ezekkel fogadjatok – csóválta meg a fejét, aztán a konyhában még összekapkodta a hiányzó darabokat és az egészet a szennyestartóba gyűrte. Végül mint aki jól végezte dolgát, elment, hogy felpróbálja a legújabb – amúgy - méretre szabott öltönyét.
*
Anna izzadtan riadt fel az álomból, amelyben a színpadon állva kínosan leszerepelt. Hamis volt és a közönség kifütyülte. Szerencsére a valóságban még soha nem kellett ezt a megaláztatást átélnie, de még percekkel az ébredés után is hevesen dobogó szívvel ült az ágy közepén és a halántékát masszírozta, hogy a kezdődő fejfájását csillapítsa. A helyszín nem volt ismerős, egyik helyhez sem hasonlított, ahol korábban már fellépett, ezért aztán úgy döntött, biztos a filmbeli helyszínt álmodta meg magának. És az ottani csúfos kudarcot. Ezt akár rossz előjelnek is vehetné – rágta a szája szélét, miközben az álombeli görcs lassan oldódott a szíve körül.  A következő pillanatban Simon lépett be és kéjes mosolya pillanatok alatt váltott ijedtségbe, ahogy nézte őt, aztán két hosszú lépéssel az ágynál termett, mellé telepedett és végtelen gyengédséggel megsimogatta az arcát. -Mi a baj? Rosszul érzed magad?
-Nem, semmi, csak rosszat álmodtam – nyögte a lány. Kinyújtotta maga elé a karjait és meglepve látta, hogy a kezei még mindig úgy reszketnek, mint a nyárfalevelek a könnyű szélben.
-Biztos, hogy semmi vész? – simított végig Simon a halántékán és könnyed mozdulatokkal masszírozni kezdte.  Anna belehajtotta a fejét a meleg tenyérbe és kicsit savanyúan, de elmosolyodott.
-Azt hiszem, bepánikoltam. Azt álmodtam, hogy elment a hangom a színpadon és égtem, mint a Reichstag, a közönség kifütyült. És tudtam, hogy a forgatáson történhetett a dolog. Jaj, Simon, nem kellett volna elvállalnom, hülyeség az egész, én nem vagyok színész, csak hülyét csinálok magamból.
-Cssss,nem lesz semmi gáz, jó leszel, nyugi. Ez csak egy álom…   – nyugtatta a férfi, miközben a ruhán keresztül is érezte a lány szívének még mindig heves dobogását. –Eleinte előfordul az emberrel, hogy álmodik ilyeneket, aztán rájön, hogy a film a maga módján sokkal biztonságosabb, mint az élő előadás és akkor megnyugszik. Ne foglalkozz vele!  Na, gyere, mielőtt én mászok vissza melléd az ágyba, menjünk, ebédeljünk meg valahol! – húzta fel a lányt, aki már nem először gondolt arra, hogy ő igazán ellenne egy hétköznapi hamburger nélkül, és beérné a szerelem  nektárjával.

66.
-Ezt egészen simán megúsztuk! – csókolta meg Simon Anna halvány, eperízű ajakfénytől csillogó ajkát, majd egy korty pezsgővel leöblítette a most kicsit idegenül ható aromát. A stewardes szolgálatkészen leste minden óhaját, és picit kínos volt, ahogy a vele levő lányt eleinte szinte levegőnek nézte. A harmadik próbálkozásnál azonban olyan határozottan húzta Annát a hóna alá, hogy a csinos szőke nőnek végre tudomásul kellett vennie, itt a számára most nem sok babér akad. Nem merné állítani, hogy ez lesz élete legszebb karácsonya, még ha az első is volt, amit Annával tölthetett. Valahogy feszült volt egész idő alatt, jóllehet erre nem sok oka volt, mert minden botrány nélkül elteltek az ünnepek. Valami nem volt a helyén, bár, arra még nem jött rá, mi az. Az utolsó pillanatokban is ajándékok után futkostak, és lényegében vadidegen emberekről próbálták kitalálni, mi legyen az az apróság, ami ha jelképesen is, de kedves meglepetésül szolgálhat. Talán csak a szervezés viselte meg, amikor mindenki a maga akaratát akarta érvényesíteni, ők pedig egész idő alatt csak azon lavíroztak, hogy senkinek a lelkét ne sértsék meg. A család persze mindig képes belekavarni a leggondosabban eltervezett dolgokba is, anya elérte, hogy nála legyen az első vacsora, aztán Anna apja is ebédre hívta az egész kompániát, a nővérei bemutatták az éppen aktuális barátaikat, akik feszenge figyelték maguk körül a két ismerkedő családot; így aztán mást nem is tehettek, hagyták magukat sodródni a körülöttük folyton alakuló, változó történésekkel. Utólag úgy tűnt, ez volt a legjobb, amit tehettek, és ami a nagyobb bakiktól megkímélte őket.
Amikor megérkeztek, a Hyde park melletti Intercontinental hűvös elenganciával fogadta őket is, kicsit csalódottak voltak, mert sokkal hangulatosabb, ne adj isten, családiasabb dekorációra és karácsonyi hangulatra számítottak. Az egyetlen jó pontot viszont megadta a szállodának, amiért az előzetes igényeinek megfelelően, legalább  a lakosztályukban, a nappali ablakánál egy csodás feldíszített fenyőfa várta őket. Anna örömteli mosolya minden levélváltást megért.
Otthon, Simon szüleinél az apja már felállította a fát, ami nem volt olyan nagy, mint amilyenre gyerekkorából emlékezett, de azért mégis visszacsempészett valamit a régmúlt ünnepekből. Anna elismerő, csillogó szemekkel nézett meg minden egyes régi díszt, amiket még a nagymamától örököltek meg, a fán is, meg a kandalló-párkányon végigfutó fenyőgirlandon is.
Az ünnepi vacsora az anyjáéknál, na igen, az volt az első nagy akadály, amit venniük kellett. Ők érkeztek elsőnek, ha azt nem számítja, hogy a nővérei már napokkal korábban birtokba vették a régi szobáikat és a pasijaikat az apjuk felügyeletére bízva, igazi családias készülődéssel kivették a részüket az ünnepből, amit az anyja nem győzött szemrehányóan az orra alá dörgölni. Érezhető volt, hogy még nem bocsátotta meg, hogy csak vendégségbe jöttek, nem pedig haza, ahogy ő szerette volna. Lizzy szerénykedett ugyan, de az a puding, ami az ő műve volt, feltette a koronát az ünnepi menüre. Anya persze azonnal felajánlotta Annának, aki elismerően nyalogatta a száját, hogy neki is megtanítja a régi családi recept alapján készülő finomságot, és Anna megtette azt a szívességet, hogy nem kezdett szabadkozni a saját konyhabeli hiányosságai miatt, hanem hagyta Claire-t vidáman tervezgetni.
Anna apja pontosan érkezett  hatalmas mikulás-virággal és egy üveg ritkaság számba menő whiskyvel felszerelkezve. Claire pirulva fogadta a bókjait és Simon kárörvendő vigyorgással nézte az apját, aki kissé felhúzott szemöldökkel figyelte, ahogy a még mindig jóképű diplomata lassan leveszi a lábáról a feleségét, aki pedig a készülődés munkás órái alatt folyamatosan csak morgott a lány családja miatt. Utolsónak pedig befutott Adél és Josh is. A férfi egész idő alatt el sem mozdult a lány mellől, mintha annak folyamatos támogatásra lett volna szüksége, de végül úgy tűnt, csak szeret állandóan mellette lenni. Simon kíváncsian várta, hogy a jól álcázott feszültség mikor és milyen formában tör majd ki Adélból, de az este végül minden botránytól mentesen ért véget. Még az a pillanat sem robbantotta be a bombát, amikor Vic a maga nemtörődöm módján rákérdezett, hogy igaz-e, hogy ők ketten korábban ismerték egymást. A lányok pasijai, Dave és Craig nem ismerhették az okát, de a  szobában akkor egy pillanatra megfagyott a levegő, végül aztán Adél elmosolyodott, és  Victoria teljes megdöbbenésére közölte vele, hogy igen, igaz.
-Néhány évvel ezelőtt, mielőtt ezek ketten egymásba botlottak volna, volt egy viharos románcunk – csücsörített Adél, mire ő a fogalmazástól és az emlékektől bokáig elpirult, Anna a szemét forgatta, Victoriának pedig torkán akadt a desszert. Aztán elnevették a dolgot és senki nem forszírozta tovább a kérdést. Még a szülők fogadták a legsimábban ezt a hirtelen nyilvános beismerést, amelynek a részleteiről azonban végképp senki nem akarta felvilágosítani a kotnyelest testvért, bár az apjuk arca hirtelen elkomorult és kissé vöröses árnyalatot öltött. Josh elismerően simított végig Adél karján, a két pasi értetlenül kapkodta a fejét, Lizzy a mindent tudók titokzatos mosolyával kanalazta tovább a maga adagját, és Simon biztos volt benne, hogy a nővérei ma este kitárgyalják majd a szerelmi életét. Ebben a percben érezte először úgy, hogy mégiscsak igaza volt Annának azzal a szállodai dologgal.
Késő este elbúcsúztak, aztán a szállodába visszatérve, a karácsonyfa szomszédságában szeretkeztek a szőnyegen, sőt még az éjszaka egy jó részét is ott töltötték összebújva és álmosan beszélgetve az ágyról kölcsönvett meleg takaró védelmében. Hajnalban kissé elgémberedett tagokkal költöztek fel a hatalmas franciaágyra, és szorosan egymáshoz simulva mély álomba merültek.  A másnapi ebédet a követségi lakás túlméretezett ebédlőasztala köré gyűlve fogyasztotta el a két család. Margit néni igazán kitett magáért, mindenféle finom magyaros fogásokkal kényeztette a  hagyományos angol konyhához szokott szülei, és a könnyű, már-már vegetáriánus konyhához szokott nővérei gyomrát. A hosszúra nyúlt étkezés végén pedig büszkén könyvelhette el a sikert, hogy sikerült néhány konzervatív angolt meghódítania a magyar gasztronómiának.
Simon még élénken emlékezett a tihanyi mesés halfogásokra, de Margit néni bármelyik séffel felvehette volna a versenyt. Az igazi magyar túróval, tejföllel készült túróscsusza a harcsapaprikással a legszebb emlékeit hívta elő. Vidáman figyelte Josh-t, aki holland létére úgy falta a finom falatokat, mintha az anyatejjel szívta volna magába a pirospaprika iránti szenvedélyét. Richard eleinte tartózkodóan emelgette a poharát, amibe Anna apja kiváló balatoni fehérbort töltött. Simon vigyorogva nézte az apját, aki whiskyhez és sörhöz szokott egész életében, ahogy óvatosan forgatja a szájában a finom nedűt, aztán szinte megrágja, mint egy szakavatott borítész, végül lenyeli és elgondolkodva kortyol újra. Amikor már ő maga nyújtotta oda az üres poharat a másik férfinak, hogy töltse újra, Claire finoman bokán rúgta az asztal alatt.
-Mi van? Ez korántsem olyan erős ital, mint a whisky, nyugodj meg drágám! – morogta vöröslő arrcal az apja, aztán idővel nem értette, hogy ez a könnyű kis bor hogyan zsongíthatta el a fülétől a bokájáig.
Simon a lányokat figyelte, akik összedugott fejjel sustorogtak valamiről, aztán nagyokat kacagtak. Adél meglepően oldottan beszélgetett a nővéreivel, és azok is minden szokásos szokásos szurkálódásukat félretették a Steinlöchner lányokkal szemben. Anna meg…, hát ő meg Anna. Egyszerre volt bájos és szexis, megnyugtató és izgató, lényegében egész idő alatt le sem tudta venni róla a szemét. Volt valami mélyen bensőséges abban, ahogy a két család ott duruzsolt mellette békés egyetértésben, és neki nem volt más gondja, mint hogy a szertelen és szexista gondolatait kordában tartsa. A hangulat ott zuhant mélypontra, amikor nem is tudja hogyan, de a beszélgetés a gyerek-kérdésre terelődött. Biztosan az anyja kezdett szokásos büszke anyai visszaemlékezései egyikébe, amikor ő még szöszke kissrác volt, aki tágra nyílt szemekkel leste a karácsonyi zokniban megbújó meglepetéseket. Valami olyasmit mesélt éppen, hogy mennyire elkényeztették, mert mindent megkapott, amit a Mikulásnak írt levelében kért, amikor ő hanyag magabiztossággal biztosította róla a leendő nagymamát, hogy na, ő aztán milyen szigorú is lesz ahhoz az átok kis kölyökhöz, akit egyszer a világra segít majd. Közben nem is nézett Annára, de a lány arcán lázas rózsák nőttek hirtelen, Adél pedig elnézést kérve kisietett a mosdóba. Még Vic is felszisszent, ebből aztán biztos is volt benne, hogy ezek után a lányok este alaposan kitárgyalták az élet furcsa kis kanyargóit, amelyekben neki volt szerencséje elveszni. Seggbe tudta volna rúgni önmagát. Egész idő alatt olyan jól elvolt a saját gondolataival. Miért éppen ehhez a témához kellett fennhangon hozzászólnia? Segítségkérően nézett Annára, aki a nővére után sietett, aztán egy kis idő múlva látszólag megnyugodva visszatértek, de a hangulat érezhetően nehezen tudott már felpörögni. Na igen, ez a gyerek dolog még alighanem jó ideig nyomasztó teherként nehezedik majd rájuk.
Este, Annával összebújva mazochista módon újra felhozta a témát, rákérdezve, hogy Adélt mennyire viselte meg a megjegyzése, de a lány megnyugtatta, hogy nem történt semmi, a nővérének idővel hozzá kell szoknia a gondolathoz, hogy Simont és a gyerek témáját egy napon emlegethetik. Ettől a magabiztos kijelentéstől Simonban egy furcsa kis érzés vert gyökeret. Csak nem? Rákérdezni nem akart, de fejben erősen igyekezett visszagondolni, hogy Anna mindennapjaiban mikor jelentett legutóbb nehézséget az a néhány nehéz nap? Nem igazán emlékezett rá. Feszengve felült a szőnyegen, hátát a kanapénak döntve, és Annát cirógatta, aki azonnal megtalálta a maga szokott kényelmes helyét a mellkasán. Egy ideig elmélyülten hallgattak mindketten a kandalló lángjainak titokzatos játékát nézve a csillogó üveggömbökön tükröződve, aztán Simon halkan megköszörülte a torkát. -Volt ebben a kijelentésben valami célzatos?
-Miben? Micsoda? – nézett rá értetlenül Anna, az emlékeiben kutatva, hogy vajon mire gondolhatott a férfi. Nem találta a választ és feltápászkodott ő is, hogy hátha a férfi arca segít értelmezni a kérdését.
-Ez a gyerek dolog, azt mondod, Adélnak meg kell birkóznia a gondolattal, ha nekem gyerekem lesz. Netán tudsz valamit, amit én még nem? – nézett rá lapos pillantással a férfi.
-Ja, hogy te azt hitted, hogy ilyen mellékesen említeném meg neked, ha gyereket várnék? – vihogta el magát a lány és megkönnyebbülten visszafészkelte magát a férfi mellkasára, hogy meglett a válasz az előbbi értelmetlennek tűnő kérdésre. –Nem vagyok terhes, ha emiatt aggódnál. Szedem a kis bogyóimat, nyugi. És nem hiszem, hogy akár a kapcsolatunkban, akár az én életemben most lenne itt az ideje egy kis kölyöknek – dünnyögte halkan.
Simon nem értette a gondolatain átsuhanó halvány csalódottságot, mert ugyan alapvetően  egyetértett az elhangzottakkal, azért mégis egy kicsit bántotta az a fél mondat, amivel a lány a kapcsolatukat is éretlennek értékelte egy ilyen vállaláshoz. Ha csak annyit mondott volna, hogy még élni akar, hogy szakmailag kihívásokra vár, amiknek még meg akar felelni, mielőtt gyereket szülne, ezeket az érveket megértené, de mi az, hogy a kapcsolatukban még nincs itt az ideje? Miért, mi a baj a kapcsolatukkal? Mit vár még Anna, amitől időszerűbbé válhatna a kérdés, vagy alkalmasabbá a kapcsolatuk? A kérdésektől akaratlanul is feszültebbé vált és ezt a rajta fekvő lány is megérezte.
-Mi a baj?
-Hogy érted azt, hogy a kapcsolatunkban még nincs itt az ideje egy gyereknek?
-Simon! Őszintén, szerinted, ha egy reggel azzal lepnélek meg, hogy bocs édes, de a reggelim azért landolt az előbb a wc-ben, mert gyereket várok, akkor nem esnél pánikba?
A kérdésre nem tudott válaszolni. Egyrészt igen, biztosan pánikba esne, mert egy gyerek akkora nagy felelősség, ő pedig sokszor még önmagát sem tudná nyugodt szívvel a felnőttek, az érett felnőttek sorában elhelyezni. De ugyanakkor meg egy hatalmas nagy kaland, és mikor legyen kalandvágyó, ha nem fiatalon? Annak a kölyöknek is jobb, ha nem a mindenben okosabb felnőttet alakítja mellette, hanem olyan szülője lesz, aki még emlékszik a saját gyerekkorára. Oké, még nem ismeri Annát fél éve sem, de már egy jó ideje biztos benne, hogy ő az, akire várt. Járhatnak még hónapokig, évekig, ezt az érzést már semmi nem tehetné biztosabbá. A lakva ismerni meg a másikat mondás sem változtatott ezen az érzésen, hiszen Annával együtt lakni az egyik legjobb dolog volt, amit megélt. Rendben, hajlandó elismerni, hogy ez az együttlakás még messze nem olyan, mint egy házasság, nincsenek jól körülhatárolt, kiosztott szerepek, mint egy hagyományos kapcsolatban, de hát az életük sem hétköznapi. És ha Anna is beleveti magát a filmezés világába, végképp  nem is lesz az.
Még mindig mosolyt csalt az arcára a pirulós büszke beszámoló, ahogy az elképedt asztaltársaságnak elmesélte Stephanie ügyködésének eredményét. Annyira meg van ijedve még a gondolattól is, hogy egy filmben szerepeljen, közben olyan izgatott várakozással néz a forgatás kezdete elé, mintha csak önmagát látná sok-sok évvel ezelőtt, amikor az első komolyabb filmszerepét megkapta. Erre a pillanatra várt évek óta, aztán amikor bekövetkezett, pánikba esett, hogy majd két értelmes mondatot nem lesz képes kiejteni a száján, és különben is, félt a lovaktól és a frász törte ki, amikor a sólyom a karjára szállt. Aztán mire a forgatás végére értek, legszívesebben abba sem hagyta volna.
A kettejük ismeretsége a film világában szövődött, és ettől valamiért úgy érezte, hogy meg tudnak majd birkózni ennek a közegnek a magánéletüket érintő kihívásaival is. Úgyhogy Anna gondolhat bármit annak a gyerek-projektnek az időszerűségéről, majd ő is beveti a nyomós érveit.

2018. december 2., vasárnap

Perlekedők 63. és 64. fejezet



63.
Norman gitárüzlete Tarzana-ban az egyik legjobb hely volt a világon. Eddig. De most elég volt ennek a bosszantó apró nőnek éppen most betennie ide a lábát, hogy átértékelje a véleményét. Annát akarta meglepni egy jó kis hangszerrel karácsonyra, de már bánta, hogy nem valami ékszerre gondolt, mert egy ékszerüzletben biztos nem futott volna össze Cyntiával.
-Szia! – vágott kényszeredett grimaszt, ahogy már látta, hogy az eladók közül többen is a telefonjuk után kotorásznak. Bassza meg! Ebből fotó lesz, mert nem bánthatja meg sem Normant, sem Susiet azzal, hogy most nemet mond a közös fotóra, holott korábban minden vásárlásánál összeálltak az alkalmazottakkal vagy néhány vásárlóval egy közös fénykép erejéig.  De ha most nem ússza meg, akkor azon ott fog virítani Cyntia is. Anna meg megint berág. Igaz, lassan kezdett hozzászokni.
Egy ismerőse ajánlotta a helyet nem sokkal azután, hogy Los Angelesbe költözött. Vett néhány gitárt, mert szinte mániákusan vágyott néhány különleges darabra, és ezt az egyetlen luxust engedte meg magának, amióta nem jelentett gondot a mindennapi kiadásait fedezni. Aztán idővel persze elhozta ide az akkori legjobb barátját is. Cyntia pedig járt már itt azóta nélküle is, néha az apjával, és éppenséggel neki vásárolt legutóbb egy fantasztikus hangszert két éve karácsonyra. Akkor a barátai is elkísérték, hogy segítsenek a választásban, de most, szerencsére vagy sem, egyedül volt itt.
-Szia! – köszönt rá a szokott flegma stílusával a lány. –Hoztam néhány gitárt, amiket elég régen használtam. Hangolni – tette hozzá magyarázatként.
-Mostanában újra játszol? – próbált érdeklődőnek látszani Simon, miközben szemei a falakon felfüggesztett hangszereket pásztázták.
-Néha pengetek, de hát ez mégsem ugyanaz, mint amikor együtt játszottunk – mondta neki a lány, aztán zsebredugott kézzel nézelődött ő is, miközben mindketten érezték a hangulati barométer hogyan esik fokról fokra alacsonyabbra.  –Norman mesélte, hogy az összes gitár elkelt, amiket aláírtál, úgyhogy az alapítványnál imába foglalták a nevét, meg a tiedet is, mert jó sok pénz jött össze a hajléktalanok javára – dünnyögte Cyntia.
-Az klassz… - motyogta Simon, aki pontosan tisztában volt a Midnight Mission-nál befolyt összeg nagyságával, bár szerette volna, ha senki nem tudja meg, honnan érkezett a segítség, de nyilván Norman-nak is  jó reklámfogás volt a jótékonykodás.
-Új gitárt keresel? – fordult körbe a lány is, és akaratlanul  is olyan darabot keresett, amely illett volna a férfihoz.
-Nem magamnak – vallotta be Simon, és egy sóhajtással próbálta tudomásul venni, hogy vagy most azonnal lelép innen, vagy Cyntia is tudni fog az Annának szánt meglepetésről. Ez pedig az álmoskönyvek szerint biztosan valami bonyodalomhoz vezetett volna megint. Jobb lenne később visszajönni. De időközben kiszúrt egy szépséges bordó színű Blues Hawk-ot a falon és már látta is maga előtt, ahogy Anna az ölébe veszi és szeretetteljesen végigsimít a csillogóra polírozott fán. Norman üzletében mindig ritkaságokat talált, igazi remekműveket, amiket csak egy érzékeny zenész tud méltóképpen értékelni, és azonnal tudta, hogy Anna beleszeretne ebbe a darabba.
-Nocsak, a barátnődnek gitárt veszel? – puhatolózott közben a lány.  -Nekem sose vettél, csak eljöttél velem, hogy segíts a vásárlásban, de soha nem leptél meg. – A szemrehányás csak úgy sütött a hangjából.
-Ő ugyanis tényleg használja – húzta el a száját a férfi. Basszus, most menjen bele ebbe a szájkaratéba, hogy Cyntia mit kapott tőle és mit nem? –Ne haragudj Cyntia, nem akarlak feltartani, én nézelődök még egy darabig, menj csak nyugodtan, ha dolgod van! – próbált szabadulni, de a lány nem kegyelmezett.
-Ó, ráérek, tudod, mostanában nem nagyon árasztanak el igazi melóval. Én vagyok a rossz, a megbízhatatlan, a hűtlen, és még egy csomó más csodás jelzőt rám aggattak, amikor ott hagytál.
-Nyilván nem azért, mert én leléptem – nézett rá lesújtóan a férfi.
-Hm, talán igen, de talán tényleg nem – vont vállat Cyntia.
-Biztosan nem! – nyomatékosította Simon a véleményét.
-Hát, a rajongóid – kint az utcán és ugyanúgy a stúdiókban – eléggé berágtak rám. Mindegy, most lesz két filmem, de addig csak lógok, mert még nem biztos a kezdés időpontja. Szóval, ráérek.
-Én viszont nem annyira, úgyhogy bocs. Beszélek Normannel, aztán lépek. Szia! Örülök, hogy találkoztunk.
-Ja, gondolom… - mormogott a lány immár a férfi hátának, aki szokásos kilométeres lépteivel már Norman kis kuckója felé tartott. Néhány bankjegy gazdát cserélt, Norman sűrűn bólogatott, aztán Simon vissza sem nézve kilépett az üzletből.
*
Anna kifejezetten dögös volt a fekete szupermini ruhában, formás lábain megcsillant a fekete harisnya és Simonnak ezeregy olyan gondolata lett volna, aminek a végén ezek a lábak a dereka köré fonódtak volna, de most csak Annának drukkolva, izzadó tenyérrel a közönséget fürkészte. Rengeteg nő volt a Crazy Cats-ban, és ma elég sok férfi is. A lányok ma este elégedettek lehetnek, mert elég sok potenciális áldozat vonult fel, mivel hírét vették, hogy új műsorszámmal bővült a repertoár. A fehér, hosszú csipkecsoda, amit Anna a ruhája felett viselt – úgy tűnt – kordában tartotta a férfiak képzeletét, csak annyit mutatott, ami kellően szexivé tette az amúgy is kellemes „árut”, és érdeklődően, de nem tolakodóan figyelték, ahogy a számok egymást követik. Ez nem az a közeg volt, mint Londonban a Black Cat, ahol a tetszésüket füttyel és bekiabálással adták a fellépő tudtára, itt a tömeg mindig mozgásban volt, duruzsolásuk csak a remek erősítésnek köszönhetően nem nyomta el a színpad hangját. A számok között pedig legfeljebb udvarias taps csattant fel. Itt a cél nem annyira a fülek, mint inkább a torkok kiszolgálása volt.
A bejáratnál csak annyit tüntettek fel a fellépők névsoránál, hogy Anna, és ennek elég titokzatosan kellett hangoznia ahhoz, hogy kiváltsa az érdeklődést, de mindannyian tisztában voltak vele, hogy ismeretlen név, ezért égetően fontos volt az első benyomás. Mostanra, a harmadik-negyedik szám táján már világos volt, hogy a közönség kedveli a lányt. Simon is el tudta engedni magát annyira, hogy a körülötte sündörgő lányok tétova kezdeményezését észrevegye és hajlandónak mutatkozzon néhány közös fotó elkészítéséhez. Az első puszit zavart szégyenlősséggel az arcára nyomó lány láttán a színpadon kicsit felerősödött a gitár hangja, és a keverőpult mögött ülő fiatal fiú zavartan korrigált a csúszkák rengetegében, aztán Simon feltett kezekkel tért ki az újabb és újabb próbálkozások elől. A szett végén Anna kecses mozdulattal köszönte meg a figyelmet és már lefelé tartott a színpadról, amikor egy kissé alkoholgőzös hang hatolt át az elülő tapson:
-Ráadást kérünk, de dobd le kislány azt a fehér vackot, hadd lássuk, mit rejtegetsz alatta!
Simon arca megfeszült és a közelben álló biztonságiakra nézett, akik tanácstalanul vonták meg a vállukat. Jesper Bateman túl nagy név volt a városban ahhoz, hogy barátian kikísérjék a klubból. Simon hallomásból ismerte csak, néhány partyn is látta már, ahol ő is megfordult, de még két szót sem váltott vele. Tudta róla, hogy az intelligenciahányadosa a fogainak száma alatt van, viszont óriási vagyon felett rendelkezik, befolyásos és befolyásolhatatlan ember hírében áll. Már éppen eltökélte magát, hogy odamegy hozzá és megpróbálja elterelni a figyelmét, amikor észrevette, hogy Trevor éppen ezt szándékozik csinálni. Karonfogott egy feltűnően csinos barna lányt a pult mellett, és baráti mosollyal Jesperhez lépett, hogy bemutassa neki a szépséget. A trükk pillanatnyilag működőképesnek bizonyult, a mogul tekintete elveszett a mélyen dekoltált koktélruha kivágásában, és Anna sem tétovázott tovább, eltűnt a függöny takarásában. Simon óriási sóhajjal eredt  a nyomába. Vegyes érzések tomboltak benne, mert az este ugyan bíztatóan jól sikerült, de ez a kis közjáték az ő korábbi félelmeit látszott igazolni. Ma este megúszták, de mi lesz a következő alkalommal?
*
-Huh, micsoda este volt! – fektette le Anna a gitárját az öltöző asztalára, félretolva jónéhány tégelyt, amikből a sminket tette fel röviddel ezelőtt, és a tükörbe nézve a mögötte álló mogorva férfira mosolygott.
-Hát, az értelmesebbje tudta értékelni, amit hallott. Ez a faszi a végén meg…, tényleg ezt akarod egy héten háromszor-négyszer hallgatni? Előbb-utóbb el fogja érni, hogy lássa, mit rejt ez a vacak – segített levenni Annáról a fehér csipkét, aztán gondosan összehajtogatta és a gitárra rakta a kis csomagot. Még tervei voltak vele mára.  –Vagy ha nem ő, akkor egy erőszakosabb, akit nem tud Trevor elnavigálni a témától.
-Már megint meg akarsz ijeszteni! – intette a lány játékosan, de a szemén látszott, hogy a történtek őt sem hagyják hidegen.
-Hidd el, hogy csak vigyázni akarok rád! Ez nem egy kispályás részeg önjelölt macsó volt, hanem egy helyi nagyágyú, akire még a biztonságiak sem mertek rámozdulni. És ilyenből jócskán van ebben a városban.
-Ennyit a női egyenjogúságról… - grimaszolt Anna és Simon itt végleg elvesztette a fonalat. Női egyenjogúság? Hogy a francba jött ez most ide? Értetlen tekintét látva Anna elnevette magát.
-Ha te állnál azon a színpadon, nyilván nem lenne a városban olyan nagyasszony, akitől féltenem kéne téged, hogy a vagyonánál vagy az alvilági kapcsolatánál fogva veszélyt jelentene rád, bezzeg ilyen pasiból meg rengeteg van.
-Ja, hogy erre gondoltál… - forgatta meg a szemét Simon, és inkább nem mesélt neki arról, hogy a filmvilágban néha nemcsak a nőknek kell átjutniuk a szereposztó dívány intézményén, de esetenként még akár férfiaknak is egy befolyásos „nagyasszony” ágyán át vezet az út az érvényesülés felé. Mert igenis vannak pénzes, gazdag nők, fiatalok és idősebbek egyaránt, akik megtehetik és meg is teszik, hogy egyszerűen megvásárolják azt a férfit, akire szemet vetettek. A modellvilágban, a popszakmában nemritkán röppennek fel hírek érett matrónák és pelyhesállú kezdők örök szerelméről, amik persze csak ideig-óráig tartanak, amíg valami frissebb hús fel nem bukkan a piacon, vagy amíg az ifjú kiválasztott érdemtelenné nem válik a támogatásra. Egyeseknek a hírnév és az érvényesülés jelenthet többet, mint az önbecsülés. A férfiaknál éppen úgy, mint a nőknél. De inkább csendben maradt, mert egy időben vele kapcsolatban is sokakban felmerült a kérdés, mit tett meg azért, hogy névtelen senkiként egyik napról a másikra az ölébe hullott a Nagy Lehetőség. Túllépett a találgatásokon, mert úgysem hitte volna el neki senki, hogy az életben léteznek még szerencsés véletlenek.

64.
Sir Paul McCartney! – Jézus! Egy legenda…, és személyesen hívta fel! Persze, először azt hitte, hogy csak egy rossz vicc az egész, valamelyik haverja agyatlankodik, netán a kandi kamera felvétele zajlik, és már majdnem elküldte a fenébe, amikor a másik, megérezve a bizonytalanságát rákérdezett, hogy emlékszik-e még a múltkori találkozásukra. Hogy a fenébe ne emlékezett volna! Több szempontból is emlékezetes volt. Egyrészt Londonban történt. Cyntiát látogatta meg, aki akkor ott forgatott. Csak jóval később tudta meg, hogy a lány mi mást csinált még akkor a háta mögött, de akkor még tudatlan balfaszként örömmel látogatta meg a forgatáson; nem is figyelve a háta mögött váltott szánakozó pillantásokra. Rupert is mosolyogva nézett a szemébe, amikor kezet fogott vele, miközben a háta mögött, a feleségére és gyerekeire sem gondolva, Cyntiával kavart. De akkor erről még mit sem tudott. Elvitte a lányt a szüleihez, aztán együtt vettek részt egy vacsorán, ahol bemutatták Paulnak. A fickó már akkor is beszélt neki a tervéről, hogy animációs filmet forgatna egy mókus kalandjairól. Wirral, az anyátlan kis mókus kalandjairól szólt a történet Animálián, egy titokzatos szigeten.  Az este végén mindenki ment a dolgára és a beszélgetés szép lassan a feledés homályába merült. Most pedig a férfi felajánlotta neki Wirral szerepét. Mármint a hangját kellene kölcsönöznie a kis bundásnak, persze, de ez legalább akkora kihívás. És a gárda, akiket eddig megnyert a projektnek, volt olyan vonzó, hogy komolyan elgondolkodjon az ajánlaton. Az Oroszlánkirályból és a Stuart Little-ből ismert Rob Minkoff lenne a rendező, a forgatókönyvért pedig az a Caroline Thompson a felelős, akinek nevéhez az Ollókezű Edward fűződik. Első zavarából magához térve biztosította róla a férfit, hogy megtiszteltetésnek veszi már magát a feltételezést is, hogy megfelelőnek tartja a szerepre, aztán kért pár nap gondolkodási időt, hogy az ügynökével egyeztethesse a rá váró feladatokat, majd még mindig sokkolva a hívó személyétől, elköszönt és kinyomta a telefont. Anyám! Paul McCartney… wow…
Anna lépett be éppen a kertből kipirulva, nevetve, mellére tapadt vékony blúzán átütött a két mellbimbója, ahogy valószínűleg a vízmániás Ben medencébe vetődő testétől tetőtől talpig elázott, és ez a látvány, meg az előbbi élmény együttesen szinte túlcsorduló boldogságot, és éhes szexualitást szabadított fel benne. Szája mosolyra húzódott, és a lányt magához rántva forrón tapadt a szájára. Anna meglepve, de készségesen simult hozzá, aztán ráébredve, hogy az üdvözlésen túl itt még további bizsergető tevékenységekre van kilátás, megadóan hagyta, hogy miközben a konyhapult felé botladoznak, nedves ruhái gyors iramban tűnjenek el  a testéről. Mire célba értek, az izgalom felfűtötte az érzékeit és készségesen tárta szét a lábait, hogy Simon gyors mozdulatokkal sodorhassa őt a befogadás remegő világába, aztán mélyen elmerülve benne csak annyit suttogjon a szájába, hogy: Szeretlek! Anna boldogan viszonozta a férfi szenvedélyét, megborzongva idézve fel az este néhány vad pillanatát, melyeknek köszönhetően a fellépésén viselt fehér csipke gyűrött és tépett rongycsomóként hevert reggelre az ágy mellett. Simon egész egyszerűen nem tudott betelni a csipke közül kibukkanó sötét mellbimbókkal, és amikor a játszadozásuk véghajrájában kicsit elvesztette a kontrollt, a valaha kacér ruhadarab jóvátehetetlen károkat szenvedett. De emiatt egyikük sem bánkódott különösebben.
*
A hétköznapok akár unalmasak is lehettek volna, de Anna nem akart otthon üldögélve arra várni, hogy Simon a szabadidejében vele foglalkozzon. Álláshirdetéseket böngészett, néhány interjún is részt vett már és a visszajelzésekre várt abban bízva, hogy az újságokban megjelent fotói és az a néhány, találgatásokat tartalmazó cikk, amelyben a férfihoz fűződő kapcsolatát boncolgatták, nem tesznek keresztbe a próbálkozásának. Viszonylag simán túltette magát a tényen, hogy Simon oldalán szinte nincs mire költenie, de nem akart teljesen ráutaltan élni, ezért szüksége volt munkára és fizetségre. A Trevornál való fellépések ugyan szépen hoztak pénzt a számlájára, de tudta, hogy ez a lehetőség amilyen hirtelen jött, olyan gyorsan tűnhet tova. Valami állandóbbra vágyott. Egy napon Stephanie hívta és már elöljáróban a lelkére kötötte, hogy ne húzza fel magát a beszélgetésükön. Ez igazán kíváncsivá tette. Simon jobbkeze előbb a hétköznapjaikról érdeklődött, hogy hogy érzi magát a városban, vannak-e már barátai, eljár-e valahova rendszeresen, aztán a terelő kérdezősködést hirtelen rövidre vágva csak annyit mondott, hogy küld egy mailt, abban benne lesz minden. Ha érdekli, máris érezheti úgy, hogy az övé az állás, ha nem…, ezt a lehetőséget Stephanie nem tartotta túl valószínűnek.
Anna kicsit idegesen nyomta ki a telefont. Ebben megint biztosan Simon keze van! Már az gyanús volt, ahogy Stephanie ennek az ellenkezőjét már az első mondatban hangsúlyosan kiemelte. De azért őszintén válaszolgatott neki, hogy tulajdonképpen Simon ismerősein kívül még nem nagyon barátkozott össze senkivel, és nem, nem jár el sehova, mert a sportot is letudja a tengerparton való futással, amikor a kutyákkal abszolút biztonságban érzi magát. Igaz, ez nem napi rendszeres program, de ő úgy érezte, a mozgást ezzel kipipálhatja. Összevont szemöldökkel nyitotta meg a levelezését, próbálta előre elképzelni, mit szervezkedtek a háta mögött. De amikor a sorokat olvasta, kételkedni kezdett benne, hogy erről az egészről Simon valóban tudhat.
A Summit Stúdió legújabb zenés filmjéhez kerestek szereplőket. Nem statisztákat…, énekelni, hangszeren játszani tudó szereplőket. Nem főszerepre, persze, de mégis…, egy film? Kapkodó mozdulatokkal hívta vissza Stephaniet, akinek a hangjában bujkáló mosolygást lehetetlen volt nem kihallani a telefonból. -Na, mi a véleményed? Meg mered próbálni?
-De én nem vagyok színész!
-Énekes vagy, zenész, a többi úgyszólván mellékes. Nyilván két dal között szükség szerint tudsz két prózai mondatot is mondani. Ahogy elnéztem, Simonnal be sem áll a szátok, úgyhogy aligha jelent gondot.
-Steph, Simon tud erről?
-Még nem. Amíg veled nem beszéltem, neki sem akartam mondani, mert ha előbb tudja, mint te, akkor nem hagyna élni, amíg igent nem mondasz – nevetett az asszony a telefonba.
-Jézusom, nem tudom, ez olyan … hihetetlen,  és nem is tudom mit mondjak… - dadogott a  lány.
-Mondj igent! Ilyen egyszerű! – hallotta Stephanie hangját.
-De hát nekem nincs is ügynököm, azt sem tudom, ezek a dolgok hogy működnek itt…
-Hé, ha megbízol bennem, akkor én rendezem a dolgaidat. Persze, ehhez egy szerződést is alá kéne írnunk, de most a gyorsaság a fontos, a papírmunkát majd lerendezzük később – jött a megnyugtató hang a vonal túloldaláról.
-Azt sem tudom, mi ez a történet… - bizonytalankodott tovább a lány.
-A főszereplő egy vidéki lány, aki tehetséges énekes lehetne, de a kisváros, ahol él, nem alkalmas ennek a tehetségnek a kibontakozására, ezért nekivág a nagyvilágnak. A nagyvárosban eljut egy klubba, ahol legalulról kell kezdjen, felszolgál, és néha csak úgy szórakozásból együtt énekel a többi lánnyal a próbákon. Aztán egy este a klub sztárja cserbenhagyja őket és lelép a konkurenciához, a lány akkor kap alkalmat a bizonyításra. És persze azonnal sztár lesz, és az egyik zenész fiú, akivel egész idő alatt csak kerülgetik egymást, mint barátok, ezen az estén bevallja neki, hogy szereti… limonádé, de itt nagyon mennek ezek a filmek. Csinos lányok, jó zenék, kis hajtépés, szerelem, happy end, ennyi.
-Én én kit játszanék?
-A klubból az egyik lányt, akivel barátnők lesznek. Játszhattad volna a lelépős ribancot is, de ahhoz túl kedvesnek találtak az illetékesek.
-Honnan tudják, hogy kedves vagyok? – kapta fel a fejét Anna, mire Stephanie nagyot sóhajtott. Na igen, ez a része a dologak valóban nem a legszokásosabb módon zajlott.
-Hát, tudod, amikor hallottam a meghallgatásról, akkor a barátnőmnek, aki vezeti az egészet, megmutattam néhány videódat, amikor Jamievel énekeltél, meg Trevor is csináltatott egy felvételt a klubban, és hát a fotódat is megmutattam, amin eredetileg Simonnal voltatok ugyan, de őt PS-al leszedtem a képről, és úgy tűnik, Besnek ennyi is elég volt. … Szóval, ha igent mondasz, felhívom, és akkor Amy szerepe mellé máris felírják a nevedet, hogy elkelt.
-Szóval, azt mondod, nem nagy szerep? – kérdezett vissza Anna, egyelőre túllépve a különös válogatási módszeren.
-Elég sokat jelen vagy a képen, de kevés szöveggel, és leginkább közös éneklésekkel – mondta határozottan Stephanie és gondolatban vállon veregette magát, hogy a hangja nem árulkodik az izgatottságáról. Amy azért ennél kicsit többet van jelen a filmben, hiszen végül is a főszereplő barátnője lesz, de ha Anna ebbe még nem gondolt bele, akkor nem is kell, hogy ezen stresszeljen.
-Oké! – hallotta a lány határozatlan hangját. –És nagyon köszönöm, Steph! Ha majd tudsz részleteket, hívj fel kérlek, mert mostantól azt hiszem, még aludni se fogok nyugodtan.
-Nyugi kislány! Meglátod, klassz dolog lesz! Egy kicsit belelátsz majd Simon életébe is, barátokat is szerezhetsz, jó kis kaland lesz!
-Hát, reméljük – sóhajtott Anna, aztán elbúcsúzott és kinyomta a telefont. Jesszus, egy film! Ha valamire nem vágyott soha, akkor ez volt az, és most mégis valami furcsa izgalom borzongatta meg, és alig várta, hogy Simonnak beszámolhasson a furcsa telefonról.


2018. november 30., péntek

Perlekedők 61. és 62. fejezet



61.
-Elmegyek Cyntiához a kutyákért – bökte ki végre Simon a mondatot, amit már egy órája fogalmazgatott magában, de tisztában volt vele, hogy ezt szépíteni nem tudja. Utálta, hogy veszekedés lógott a levegőben, de hát végül is Anna tehet az egészről.
-Muszáj volt őt megkérned? – húzta el a száját Anna, mire Robert azonnal felfortyant.
-Ha visszajöttél volna, ahogy megegyeztünk, akkor fel sem merült volna.
-Szerintem találtál volna kutyapanziót is a környéken, de hát nyilván úgy döntöttél, ahogy a kutyáknak a legjobb volt – tette hozzá a lány békülékenyen, mert a mondat első felére a férfi már beszédes grimaszt vágott.
-Úgy döntöttem. Ismerik és szeretik Cyntiát, vele könnyebben viselték, hogy eltűntem, mintha idegenekre bízom őket. De hagyjuk már ezt az egészet! Vigyázott rájuk és most visszahozom őket, ennyi.
-Oké, én nem szóltam egy szót sem - morogta Anna és miközben Simon is kiviharzott az ajtón, ő heves mozdulatokkal összekapkodta a hálószobában az esti érkezésükkor leszórt ruhákat. A szennyestartóba dobta őket és eközben gépiesen átkotorta a zsebeket, nehogy pénz vagy zsebkendő maradjon bennük. Az egyik nadrág zsebéből egy éttermi szalvéta került elő. Már a szemetes felé szállingózott, amikor a lány észrevette rajta a tollalt írt számokat. Egy telefonszám! Egy pillanatra átfutott a fején, hogy hagyja a fenébe, aztán egy sóhajjal kikotorta a fülpiszkálók és sminkes pamacsok közül. Hátha fontos… Kivitte az étkezőbe és az asztalra tette, aztán a nappaliban előkotorta a laptopját és megnyitotta a levelezését.
*
Simon kicsit lendületesebben vette a Cyntiához vezető kanyarokat, mint azt bármelyik közlekedési rendőr szívesen látta volna, aztán még időben kapcsolt és visszavett, mielőtt még jó témát szolgáltat egy bulvárújságnak. Volt barátnője úgy látszik még jó ideig ütköző pont lesz köztük. De hát ez egy olyan dolog, amelyben Annának meg kell értenie, hogy a másik lány kitörölhetetlenül a múltjához tartozik. Akárhogy is, életük egy jelentős szakaszát együtt töltötték és bár nem minden pillanata volt fáklyásmenet, de valaha a legjobb barátja volt ebben a városban. Oké, Cyntia messze nem tökéletes, sikerült elcsesznie a kapcsolatukat, és most inkább nem ment volna bele, hogy ebben vajon mi volt az ő szerepe, mert a lány nyilván nem merő szórakozásból törte össze a bizalmát. Bár, erről elég sokan próbálták meggyőzni. Eddig bírt elmenni a megértésben és a megbocsátásban, de szakítottak, úgyhogy Annának sem kell fújnia, ha Cyntia nevét hallja, mert ami volt, elmúlt és most minden gondolatával erre a hisztis bestiára koncentrál. Azért kicsit idegesen nyomta be a kódot a kapunál, amit Cyntia – úgy látszik - még nem változtatott meg, mert a hatalmas vasszárnyak lassan nyílni kezdtek. Behajtott és közben igyekezett pléhpofát vágni a sűrűn kattogtató paparazzók előtt, akik még mindig valami szaftos történet esélyével táboroztak a ház előtt. Cyntia a kutyák viháncolására előbújt és flegmán figyelte, ahogy a gazdit üdvözlik. Kedvelik őt is, de amit ezzel a pasival művelnek…, de hát nem is csoda, Simon olyan szeretetteljes gügyögéssel vakargatta a két kajla fejét, hogy majdnem irigyelni kezdte a bolhásokat.
-Szia! – nézett fel a férfi. -Minden rendben volt?
-Szia! – sóhajtott a lány. –Itthon – nyomta meg a szót – minden oké volt. És veled?
-Ja, kösz, minden oké…; hát, kösz, hogy vigyáztál rájuk! Megyünk is, nem tartunk fel.
-Nem tartotok fel. Nem iszol egy kávét?
-Kösz, nem. Otthon – nyomta meg ő is a hangsúlyt – már ittunk.
-Oh, akkor a kislány csak visszajött?
-Persze – vágta rá Simon, és úgy döntött, nem magyarázkodik. A lényeg úgyis az, hogy Anna itt van vele, a többihez senkinek semmi köze.
-Hát, akkor gondolom, hozzá sietsz vissza.
-Cyntia! Hagyd ezt! Köszönöm, hogy vigyáztál rájuk! Most mennem kell.
-Ja, ha muszáj… - grimaszolt a lány, mire Simon szó nélkül kinyitotta a vezetőülés felőli ajtót és intett a feszülten figyelő kutyáknak, akiknek nem is kellett több, máris bepattantak a kocsiba, ő pedig utánuk.
-Akkor szia! – intett ki az ablakon és lassan fordulva várta, hogy a kapu kinyíljon. A visszapillantó tükörben még látta Cyntia beszédes mozdulatát, amivel a középső ujját mutatta be neki. Hát, úgy tűnik, a barátságukból se sok marad – gondolta keserűen, bár, tette hozzá, ő maga sem sokat tett ezért.
*
A kutyák vad örömmel rohantak be a házba, érezhetően boldogok voltak, amiért újra az ismerős és kedvelt környezetben lehetnek. Annát is körbeugrálták, aki nevetve követte őket. Simon a hűtő előtt állt és egy üveg sört vett ki éppen.
-Mit kérsz? – nézett Annára, aki megrázta a fejét és szemével a szalvétát kereste, az azonban már nem feküdt az asztal sarkán. Amikor Simon a kutyák után kiment a kertbe, Anna belesett a mosogató alatti szemetesbe, de a papírdarabkát ott sem látta. A vélt bizonyosság összeszorította a gyomrát. Simonnak volt olyan fontos az a francos cetli, hogy eltüntesse előle egy árva megjegyzés nélkül. Még nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan milyen érzések is ülték meg a szívét, de határozottan rossz érzése volt tőlük. Az előbbi mosoly úgy olvadt le az arcáról, mint hó a napon, és nem is nagyon próbálkozott úgy tenni, mintha minden rendben lenne. Ezalatt Simon odakint a labdát újra és újra elhajítva a zsebében lapuló papírdarabkára gondolt. Bassza meg, hogy ez megmaradt! Még a bemutató estéjén nyomta a kezébe egy csinos szőke nő. Persze, esze ágában sem volt felhívni a számot, ami rajta szerepelt, és fogalma sem volt róla, hogy miért őrizte meg. Nyilván Anna találta meg, talán azt hitte, valami fontos …, és most elég hülyén jönne ki, ha a mosogató alatti szemetes tetején látná viszont. Biztos kérdések jutnának eszébe ezzel kapcsolatban, ő meg mit mondhatna? Hogy némelyik nőnek nincs annyi büszkesége, hogy megvárja, hogy egy férfi kezdeményezzen? Hallotta, hogy a lány is kijött, sőt Maci már egyenesen őt tisztelte meg a labdával, de Anna nem volt játékos kedvében.
-Nem is meséltél, milyen volt ez a hét Párizsban… - szólalt meg a lány mögötte és a hangja fagyossága önmagáért beszélt, mire a férfi megforgatta a szemét. Nagyon ravasz! Ezzel a bevezetővel szeretné megtudni, mi a frász lehetett az a szalvétára írt szám. Remek! Akkor magyarázkodhat valami miatt, ami meg sem történt. Eldobta a labdát, aztán amikor a kutyák lelkesen elrohantak, megtörölte a kezeit a farmerje hátsó részében, aztán leült a lány mellé a hintaágyba.
-Hát, a bemutató a szokásos, óriási hangzavar, kismillió aláírás kiosztása, fotózkodás, aztán feszengés a sötétben, hogy a meghívott közönség vajon hogyan fogadja a filmet. Szerencsére tetszett nekik. Aztán napokig interjú interjú után, tudod, amikor már sokadszor próbálsz frappáns választ adni ugyanarra a kérdésre, hogy az mégis egy kicsit más legyen, mint amit már megszámlálhatatlan alkalommal elmondtál, hát, az elég fárasztó tud lenni. Esténként még olvasni sem volt kedvem, viszont az a zongora a lakosztályban átsegített néhány nehéz pillanaton. Amikor azon törtem a fejem, hogy miért nem jöttél vissza hozzám, akkor leültem és addig pötyögtem, amíg kikeveredett az ujjaim alól egy dallam. A szövege is hozzád szólt, úgyhogy meg is fogod kapni, ha majd úgy érzed, hogy minden kérdésedre megkaptad a választ… – szúrt oda egy apró grimasszal, hogy a lány is érezze, kicsit sértőnek tartja, hogy nem bízik benne. …-Igen, időnként vacsorákon vettem részt, és az egyik alkalommal egy nő a kezembe nyomta a telefonszámát. Én meg nem tettem le a szomszéd asztalra, hanem zsebre gyűrtem, mert miért alázzam meg még én is, ha megtette már ő maga. De nem foglalkoztam vele, ha ez izgat. Tudod, ez is olyan dolog, hogy soha nem tudhatod, hogy ha látványosan utasítod vissza, esetleg nem ártasz-e vele többet, mintha próbálod diplomatikusan kezelni a dolgot.
-Hát, ahogy elnézem, még apám is tanulhatna tőled diplomáciát – fintorgott Anna, bár szíve mélyén tisztában volt vele, teljesen feleslegesen piszkálódik, Simon őszintén elmondta neki, honnan az a papír. –És most…, elteszed a gyűjteményedbe?
-Anna! – csattant fel a férfi és felpattant, aztán kikotorta a farzsebéből az az átkozott cédulát és apró fecnikre tépve a lány kezébe nyomta. –Tessék! A kukába akartam kidobni, de majd te megteszed, és akkor talán nem foglalkoztat tovább a téma. Vállait megfeszítve ellépdelt a medence széléig és gondolatban vállon veregette magát, amiért nem volt annyira teátrális, hogy a sok kis papírfalatkát a vízbe szórja. Pecázgathatta volna óraszám, hogy ne a medencetisztítók szedegessék össze. Még képesek lennének összeragasztgatni és eladni egy újságnak. Utálta, amiért a lány hangjában ott érezte a bizonytalanságot és a gunyorossággal álcázott bizalmatlanságot. Azt még elfogadta, hogy neki is lehetnek rossz tapasztalatai, emlékei, ő maga is tudott már Gergőről és a szemétségéről, amivel hosszan ható sebeket okozott Annának, de az istenit, ne hasonlítsa ahhoz a görényhez még kimondatlanul sem!
Anna közben hallgatagon méregette a kezébe nyomott szemetet. Gyűlölte, amiért még ennek a nyílt pasinak sem tud teljes szívéből bizalmat szavazni. Az agya tudta, hogy hülyeséget művel, mégis hagyta, hogy kinyissa a száját és őrültségeket ejtsen ki rajta. Egy sóhajjal felállt és a garázs melletti kukába szórta a papírt, aztán halkan a még mindig mereven ácsorgó férfi mögé lépett, és átölelte a derekát. A hátára fektette az arcát és halkan suttogva megszólalt:
-Ne haragudj! Tudom, hogy igazságtalanul viselkedem, amikor bántalak. Én tényleg nagyon szeretlek, de ez az érzés olyan dolgokat hív elő belőlem, amelyek még engem is meglepnek. Soha senkit nem akartam még így birtokolni. Féltékeny vagyok, azt hiszem…, és ez az érzés még nekem is új. Próbálok úrrá lenni rajta, de piszkosul nehéz, ha közben tudom, hogy a fél világ téged akar.
-Sokkal könnyebb lenne, ha csak azzal foglalkoznál, hogy én kit akarok – motyogta a férfi és belekapaszkodott az őt ölelő karokba.
Álltak még egy darabig így összeölelkezve és közben mindketten arra a párizsi estére gondoltak, amikor Anna nehezen keresve a szavakat elmesélte az Adéllal való találkozást és a nővére írásával kapcsolatos érzéseit. Simon megrendülve hallgatta, kicsit meg is ijedt, hogy vajon Adél  mit fog kezdeni ezzel az egésszel és az mit fog jelenteni őrá nézve, de nem akarta még ezzel is terhelni Annát, ezért aztán neki nem tette fel a kérdéseit.
*
-Hívott Trevor – mormolta egy idő után a lány, és érezte, ahogy az arca alatt Simon háta megmerevedik. –Azt ígértem, hogy hat körül ott leszek nála a klubban. El akarsz kísérni? Tudom, hogy kíváncsi vagy rá, milyen hely..., hallhatnád a tárgyalást és saját szemeddel láthatnád...
-Már voltam ott – vágott közbe fojtott hangon Simon. –Amikor elutaztál, elmentem Trevorhoz, hogy megnézzem azt a helyet. Nem tudom, olyan, mint bármelyik másik ebben a városban, talán csak túl sok ott a lány. Trevor is azt mondta, hogy tőlük függsz, ha megkedvelnek, akkor nyert ügyed van, de ha utálnak, mert csinosabb vagy a legtöbbjüknél, akkor ki fog rúgni, mert első az üzlet.
-Kösz, ez az információ úgy kellett, mint egy falat kenyér – nyögött fel a lány, ahogy elképzelte a gyűlölettől szikrázó szempárokat.
-Hát, legalább nem ér váratlanul, és tudni fogod az okát, ha érzed az ellenszenvet.  Szerintem ez is egy előny, erre fel lehet készülni.
-Hogyan?
-Kicsit átlagosabbra veszed a figurát, nem öltözöl kihívóan és hamisan énekelsz – vigyorodott el a férfi és Anna a bohóckodásért cserébe belecsípett a fenekébe. A férfi feljajdulva megfordult, magához húzta és a hajába suttogva folytatta: -Nem énekelsz hamisan, jó vagy, nagyon jó..., és Trevor azt akarja, hogy szexi legyél, ettől meg én érzem magam rosszul, mert a francot se érdekli, hogy a csajok saját magukat hasonlítgatják hozzád, de a pasik majd azt akarják, ami az enyém. Meg se kell érintsenek, de bepiszkítanak a gondolataikkal, fantáziálásaikkal; bármennyire is ígérgette Trevor, hogy az emberei vigyáznak rád. Odabent igen, de idekint?
-Ne szeress ennyire, ha ez neked ennyire nem jó! – suttogta Anna, miközben a könnyei lefolytak az arcán és fogalma sem volt róla, most éppen miért..., az örömtől, hogy a férfi, akiért mindent odadobna, ennyire akarja őt, vagy a félelemtől, amiért Simon ennyire akarja őt. Mi nyújthat ő cserébe? Csak ugyanezt a megszállott szerelmet, ami néha jobban fáj, mint boldogít. Simon pedig csak ölelte és egy néma dallamra ringatta, mintha lassan táncolna vele, és közben a hajába suttogta: -Jókor mondod!

62.
Anna állt a színpadon és a reflektor fényébe hunyorogva hallgatta Trevor utasításait. Ugyan nem okozott gondot, hogy Adele számaiból énekeljen, de azért kicsit sértett volt, amiért a saját dalait simán lesöpörte a fickó.
-Még nem ismernek, tehát slágereket kell énekelned, aztán idővel majd közéjük csempésszük a dalaidat is.
Segítségkérően Simonra nézett, de az csak felhúzta a vállait és rákacsintott.
-Hagyd rá! – súgta hangtalanul. Ezért aztán a zongorista felé fordult és odamotyogta neki a következő számot, amit jól ismert, aztán Simon szemébe nézve énekelni kezdett:
Miközben Simon szinte itta a lány szavait, a dalszerző szerelmes vallomását szó szerint magára véve, gondolatai elkalandoztak Adele és a vele való legutóbbi kínos találkozásához. Egy rendezvényen voltak mindketten meghívottak és közös asztalhoz ültették őket, ahol aztán a sztárság jó és rossz oldalairól beszélgettek. Elmondta neki, hogy nagyon gyakran arról álmodozik, hogy egyszer úgy tudjon sétálni az utcán, hogy senki ne vegye észre. Aztán tett egy kijelentést, amit nem gondolt át eléggé, ami nem is csoda, mert addigra már legurított néhány pohárral. Ahogy később egy interjúban is elismerte: „Vitatkoztam Adele-lel, ami talán a leghülyébb beszélgetés, aminek valaha részese voltam, mondtam neki, hogy egyszer majd te is úgy jársz, mint én, és eléred, amit szeretnél, leszel még híresebb, mint most vagy” . Holott éppen akkoriban kapott hat Grammy díjat egyetlen estén, és már sejteni lehetett, hogy legújabb nagy dobását, a James Bond film főcímdalát Golden Globe-re, sőt Oscarra is jelölik. Ráadásul utólag kiderült, el is nyerte őket. Aztán a beszélgetés után másnap reggel felébredt, átgondolta a vitát, és elég kényelmetlenül érezte magát. Adele a jó tanácsok után szomorúan azt felelte, hogy sajnos már ő sem tud sehová elmenni észrevétlenül. Simon ezzel nem értett egyet, kötötte az ebet a karóhoz, hogy kettőjük helyzetét össze sem lehet hasonlítani, és ez robbantotta ki a vitát, ami itt még nem ért véget. Adele szerint Simon nem találja helyét a filmiparban, és ügyetlen nyilatkozataival sikerült elintéznie, hogy saját szülőföldje, a brit filmipar semmibe vegye. Merthogy ő néhány nappal korábban állítólag azt nyilatkozta, hogy eredeti akcentusával meztelenül érzi magát, és nem valószínű, hogy angol filmben vagy sorozatban látható lesz, mert szerinte a brit filmipar csapnivaló. Adele emlékeztette arra, hogy szerinte rossz döntés volt ezt kimondania, annak ellenére, hogy díjazza Simon őszinteségét. Figyelmeztette, hogy ne lepődjön meg, ha a tervezett zenészi karrierjével sem fut be az Egyesült Királyságban vagy nem fogják ott szeretni, amiért interjújában nem csak a brit film-, de a zeneipart is borzasztónak hívta. Adele szavai elgondolkodtatták, és azóta már több helyen is beismerte, hogy mélyen megbánta az akkor meggondolatlanul kiejtett szavait.  De most nem akarta, hogy ezek a kényelmetlen gondolatok foglalják le, amikor Anna jövője lehet a meghallgatás tétje, ezért inkább felállt és a pultnál kért egy limonádét, aztán a színpad elé sétált vele. Anna éppen befejezte a dalt, Trevor csücsörítve bólogatott, aztán csak annyit mondott:
-Oké, akkor gyertek az irodába, aláírjuk a papírokat.
*
-Holnap fotózni megyek – jelentette be Simon, ahogy egyeztették a másnapi programjaikat este az ágyban, amikor már kimerülten csak Anna vállát simogatva heverésztek a szétdúlt ágynemű között.
-Milyen fotózás lesz? – élénkült meg Anna és felkönyökölt, hogy a férfi arcvonásait a szemével végig simogassa.
-A Playboy-ban jelenik meg egy cikk, és ahhoz – vallotta be Simon összeszorított fogakkal, ahogy elképzelte, hogy Anna fantáziája az információtól meglódul. Nem kellett csalódnia.
-Playboy? – emelkedett meg a lány, aztán nagyot sóhajtva visszafészkelte magát a férfi hóna alá. –Sose fogom megszokni, hogy állandóan a szex-szel azonosítsanak.
-Mondod most, hogy túl vagyunk rajta? – vigyorgott a férfi, mire Anna oldalba bokszolta gyengéden.
-Gondolom majd valami dögös szőke tekeredik rád, amíg te valami elegáns hacukában feszítesz. Hát, ezt még el tudom viselni. Remélem. Csak le ne vetkőzz, mert az már kemény határ, ha érted, mire gondolok – morogta Anna.
-Egyrészt nem én döntök, azt csinálom, amit kérnek. De nyugi, ismernek és tudják, hogy mit kérhetnek és mit nem. Másrészt az a szegény lány is csak a munkáját végzi. Lehet, hogy a hideg rázza még a gondolattól is, hogy engem ölelgessen. Lehet, hogy a pasija most szexeli ki belőle a lelket is, hogy eszébe se jusson rám mászni. Szóval, a lehetőségek sora végtelen, de tulajdonképpen te is lefáraszthatnál annyira, hogy erőm se legyen reagálni a dögös szőke bájaira – kacsintott szívdöglesztő félmosolyával a lányra, aki fellelkesült a felkéréstől.
-Hogy ez nekem miért nem jutott eszembe? Azt hiszem, hozathatnak neked egy karosszéket, mert állni sem lesz erőd, úgy leharcollak reggelig – nyalta meg a szája szélét, mire Simon egy drámainak szánt sóhajjal letolta magáról a takarót. -Tedd, amit tenned kell!
*
Másnap délelőtt Simon már korántsem volt olyan blazírt, amikor a fotózás javában zajlott. Az mindenesetre biztosnak látszott, hogy Mandy vagy fehérmájú volt, vagy a hapsija nem szexelte ki belőle a lelket tegnap este, de ahogy haladtak előre a felvételekkel, egyre jobban belelkesült. Ő a legjobb formáját próbálta hozni, amikor a lány elkezdte ölelgetni, megrágcsálta a fülcimpáját, csókolgatni kezdte az arcát és nyakát, hozzányomta a meztelen melleit. Amikor még jobban eldurvult a helyzet, ugyanis a fotós felszólította a lányt, hogy kezdje el csókolgatni Simon mellbimbóját a nyitott inget félretolva, na akkor besokallt, azt üvöltötte, hogy ’Elég!’, majd bement az öltözőbe telefonálni. Pár perc múlva kijött, befejezte a fotózást és mindenki örült, csak ő érezte magát kellemetlenül. Abban a néhány percben muszáj volt Anna hangját hallania. Azt a hangot, amely minden körülmények között fel tudta húzni, be tudta gerjeszteni, de ami most egy hidegzuhany hatékonyságával adta vissza a józanságát. Otthon aztán egy hálás csókkal köszönte meg az elsősegélyt, bár azt nem kötötte a lány orrára, hogy milyen helyzetben volt szüksége erre a segítségre. És egyúttal azt is elhatározta, hogy az elkészült és felhasználásra kiválasztott képeket még a megjelenés előtt meg fogja mutatni Annának, hogy ne az újságban lássa először. Aztán félretette ezeket a gondolatokat és a hálószobájuk mélyén édes kettesben valóra váltotta a fotós legmerészebb álmait is. És most eszében sem volt senkitől sem segítséget kérni.
*
-Hol töltsük a karácsonyt? -  tette fel a kérdést Anna látszólag közömbösen, miközben a kávéfőzőt tömte meg az illatos, aranybarnára pörkölt kávészemekkel. Mély sóhajjal szippantotta be az őrlés közben kiáramló aromát, aztán a pulton dobolva várta, hogy a forró folyadék lassan belecsöpögjön a termosz-szerű edénybe. Tudta, hogy közben Simon teljes tanácstalansággal ingatja mögötte a fejét.
-London? – érkezett a bizonytalan kérdés, és ő elmosolyodott. Ekkora hárpia lenne, hogy Simon ennyire nem akar határozottan dönteni, mert nem akar megkockáztatni egy esetleges szóváltást?
-Jó ötlet! – dünnyögte és a mosolya szélesebb lett, ahogy a megkönnyebbült sóhajt meghallotta a háta mögül. A következő pillanatban a férfi átölelte és az állát a nyakán nyugtatva ő is beleszippantott a finom párába.
-Anyáméknál, apádnál, vagy egy szállodában? – kérdezett vissza.
-Huh… őszintén?
-Csakis!
-Szálloda.
-Annak semmi hangulata nincs – görbült le a férfi szája, aztán hogy elvegye ennek a csalódott megjegyzésnek az élét, egy csókot nyomott Anna vállára.
-Úgyis csak aludni mennénk vissza. Napközben pedig addig lehetünk a szüleidnél vagy apunál, ameddig jól esik – próbálkozott Anna. Biztos volt benne, hogy Simon szüleinek a házában hamisítatlan hangulatú angol karácsony lesz majd, a követségi lakást is hagyománytisztelően feldíszítették eddig mindig, de érezte, tudta, hogy a kapcsolatuk még mind a két helyen kiválthat olyan reakciókat, amik miatt jobb lenne esténként egy saját zugban nyugovóra térni. Ha Adélék is ott lesznek, márpedig biztos ott lesznek, akkor meg pláne.
-Szerintem már helyet sem kapunk – érvelt a családi otthon mellett Simon, de Anna csak legyintett. -Ha nem egy öt csillagosban, akkor magánháznál. Kizárt, hogy minden hely elkelt volna már. Az emberek ilyenkor havas hegycsúcsok közé vágynak, nem Londonba, ha már otthonról eljönnek. Szerintem.
-Szerinted. Hát jó, egy próbát megér, de ha csak olyan helyek lesznek, amik nem tetszenek, akkor menjünk inkább az én régi szobámba – erősködött Simon, mire Anna megfordult.
-Hogy aztán a mamád elhúzza a száját, hogy ott lát engem is?
-Jézusom! Anna! Ezt most te sem gondoltad komolyan. Anya tudja, hogy itt kint együtt élünk, innentől szerinted elvárná, hogy külön szobában aludj?
-Nem, persze hogy nem. De az az otthona, és az más…
-Ööö, ez most valami női dolog, azért nem értem? – nézett rá a férfi felhúzott szemöldökkel, és tényleg fogalma sem volt róla, hova akar kilyukadni Anna ezzel a nyakatekert logikával.
-Á, mindegy, hagyjuk, úgyis találunk helyet valahol – dünnyögte reménykedve a lány, mire Robert az ujjával az álla alá nyúlt és felemelte a fejét.
-Sehol sem látnálak szívesebben,  mint a régi szobámban. Olyan lenne, mint egy kamaszkori álom valóra válása – suttogta halkan.
-Hé, nagyfiú, mikről álmodoztál ott abban a szobában, hm? – mormolta vissza a lány és a férfi elsötétülő tekintetéből már tudta, hogy amíg megkapja a választ, a frissen kicsöpögött kávé még a melegen tartó funkció ellenére is alaposan ki fog hűlni.