101.
A szobába érve Simon gyors
mozdulatokkal húzta le Annáról a blúzt, a farmert és közben a sajátját segített
a lánynak leráncigálni. A zuhany alatt aztán összeölelkezve álltak. -Hülye ló!
Azt hittem, a fák közti ösvényen leesel róla és megsérülsz. Még mindig majd
kiugrik a szívem, ha rá gondolok – tette a lány kezét hevesen dobogó szívére a
férfi.
-Én meg már azt hittem, a
közelségem izgatott ennyire fel, nem egy meg sem történt baleset –
biggyesztette le a száját a felesége és Simon mohón csókolta meg az eperszín
ajkakat. Finom akart lenni és óvatos; lassú és kényeztető, de a korábbi félelem
most tört ki belőle és a lány szenvedélyes viszonzása se segített a
visszafogottsága megőrzésében. De úgy tűnt, most mind a kettőjüknek erre a
vadságra, erre a zabolátlan érzékiségre van szüksége. Anna ugyan érezte még az
izmaiban a lovaglás okozta lázat, de a férje erős gyúró mozdulatai
kimasszírozták belőle a fájdalmat és helyét csak a hamisítatlan öröm vette át.
Amikor a gyönyör utolsó rezgései is elcsitultak, Simon a karjába kapta és a
szobába vitte. Végigdőlt Annával az ágyon, s lustán cirógatta a mellette fekvő
testet. Pedig tudhatta volna, hogy amikor a teste és az agya egyformán kiürül,
jobb ha befogja a száját, de nem bírt féket vetni a nyelvére...
-Milyen érzés volt egy igazi
cowboy ölében ülni, hm? A pasi arcán mindenesetre látszott, hogy élvezi a
helyzetet. Remélem, nem mocorgott a nadrágjában, mert akkor azért még
megkeresem és beverem a képét – motyogta neki halkan és észre sem vette, hogy
ujjai alatt megfeszül a lány teste.
Anna felült az ágyon és
elképedten nézte a férjét, akinek nyilvánvalóan el sem jutott az agyáig, hogy
miket beszél. –Hülye vagy!
-Nem, nem vagyok hülye, csak
láttam, amit láttam. Ügy ölelt, mintha joga lett volna hozzá. Bár, nem voltatok
annyi ideig távol, hogy esélye lehetett volna bármilyen bizalmaskodásra, de
azért a nyeregben biztos hozzád dörgölőzött. Hát, legalább ennyi jutott neki...
– simított végig Anna csípőjén és a combján lefelé araszolva megbűvölve nézte a
bőr alatt megfeszülő izmok játékát.
-Simon! Fejezd be! Egyszerűen
sértő, amit összehordasz – söpörte le a kezét a lány.
-Akarom is sértegetni – vont
vállát a férfi, és a feje alá tette a kezeit, úgy nézte a feleségét, aki így
felháborodva szebb volt, mint valaha. A mellbimbói keményen ágaskodtak, a szeme
szikrázott, haja kócos glóriaként vonta körbe az arcát, egyszerűen gyönyörű volt.
-Nem őt sértegeted, hanem engem,
te hülye! – fakadt ki a lány, és Simon kezdte rossz néven venni, amiért az
elmúlt pár percben többször kapta a képébe a jelzőt, mint azt jogosnak tartotta
volna.
-Na jó, öltözzünk fel, menjünk
ebédelni! – állt fel hirtelen és az előbbi kielégült lustaság úgy illant el
belőle, hogy a helyét valami megmagyarázhatatlan rosszkedv foglalta el.
-Elment az étvágyam! Sőt,
kifejezetten rosszul vagyok –
kapaszkodott Anna a takaróba, amit a melle elé emelt. –Menj a fenébe! És majd
ha lehiggadtál, beszélünk a képzelgéseidről. Akkorra talán én sem karmolom le a
csinos és önelégült ábrázatodat. Csodálom, hogy még senki nem mondta neked, de
rád kifejezetten illik a mondás: Szemöldököd erős, az IQ-d meg gyenge.
-Ne hisztizz, Anna! – sziszegte
oda neki a férje. -Kelj fel és menjünk ebédelni, a többiek már biztos várnak
ránk!
-Nem megyek sehova! És a többiek
még tuti nem várnak, mert az a bizonyos fél óra még messze nem ért véget –
vágta oda gúnyosan a lány. Simon nagy
levegőt vett. Nem fog válaszolni, mert akkor csak még rosszabb lesz minden.
Sosem volt jó a verbális csatározásokban, most még nem is értette, hogy
jutottak már megint egyik pillanatról a másikra ilyen harcias hangulatba. Idő
kell, hogy lehiggadjon, és addigra talán Anna is rájön, hogy teljesen
feleslegesen marják egymást. Magára kapkodta a farmerjét, a félcsizmáját, egy
tiszta inget kapott ki a táskájából, de az ujját már a szobán kívül hajtotta
fel. Hosszú léptekkel az istállóhoz ment, ahol az a ló, amelyikkel korábban
volt kint, még a sorára várt, hogy leszerszámozzák. Felült a nyeregbe,
kicsit önelégülten körülnézve, hogy
látta-e valaki, ez most milyen elegánsan és ruganyosan sikerült, de senki nem
volt a tanuja a nagyszerű mutatványnak, csak egy kajlafülű kutya, amelyik
unottan nézte, ahogy szinte álló helyben megfordul Thor-ral és a nyitott ajtó
felé indul. Elporoszkált a szőlőtőkék között minden különösebb cél nélkül. Pillanatnyilag
csak ennyit akart, távol lenni Annától, a feszültségtől, lehiggadni és időt
hagyni a másiknak is, hogy ne vagdossanak meggondolatlanul újabb őrültségeket
egymás fejéhez. A ló a patakpart felé vette az irányt, ő pedig rábízta magát a
nyugodt négylábúra, remélve, hogy a nyugodtságából idővel át tud adni neki is
valamit.
Amikor odaért, a patak
kristálytiszta vize épp olyan fürgén csobogott a lábai előtt, mint délelőtt, de
mennyi minden változott azóta. Akkor szerelmesen heverésztek itt Annával, és a
hangulat a később történtek ellenére,
vagy éppen azért kitartott még a négy fal közti szerelmeskedésig. Aztán ő
kinyitotta a száját... Komolyan nem értette, hogy értelmes ember létére miért
tud annyi faszságot összehordani. Amikor a dolgai végre jól mennek,
kiegyensúlyozott a szakmai és a magánélete is, akkor jön a pillanat, amikor a
szabadszájúságával, a meggondolatlanságával jó esélye van rá, hogy mindent
tönkretegyen. Miért van az, hogy azokban a percekben hiába nem gondolja
komolyan, amit mond, de képtelen gátat szabni a hülyeségének, ahogy kinyitja a
száját. De most komolyan, mi a fenének kellett ezt a köcsögséget csak kiejtenie
a száján? Igaza volt Annának, nem Cliffre nézve volt sértő, amit összehordott,
hanem a saját feleségére. Néha annyira el tud menni az esze. Alighanem igaza
volt annak, aki azt állította egyszer, hogy a szerelem a nők fejében létezik, a
férfiaknak meg az altestében. Nyilván most is a farka jelölte ki a mondandóját,
nem pedig a szürkeállománya. Nagyot sóhajtott, ahogy próbálta megfogalmazni a
bocsánatkérést, miközben tisztában volt vele, hogy túl sokszor kell ezen gondolkozzon.
Egyetlen nő sem képes ennyi hülyeséget hosszú távon tolerálni – sóhajtott,
aztán a kavicsot, amit egy ideje már forgatott az ujjai között, egy széles
mozdulattal bedobta a patakba, mire egy termetes béka ugrott fel a kövek közül.
Tessék, még a természetet sem tudja békén hagyni, valakit, valamit állandóan
bosszantania kell. Üldögélt a fák takarásában és a nagy önmarcangolás közben
észre sem vette, hogy viharfelhők gyülekeznek a távolban. Az első jel a szél
volt, amely előbb csak gyengéden fodrozta meg a nagyobb kövek között kis
tavacskaként megülő vizet, aztán a lombok susogása zúgássá erősödött, a
távolban halkan, de egyre erősödve morajlott; végül egy hatalmas csattanással
megnyíltak az ég csatornái és szakadni kezdett az eső.
Hogy a lovát elfelejtette
kipányvázni, csak akkor jutott eszébe, amikor Thor a füleit hátracsapva
abbahagyta a legelészést, majd a következő csattanásnál a farkát idegesen
felcsapva eliramodott a biztos menedéket jelentő istálló irányába. Egy cifra
káromkodást megeresztve az ömlő esőben gyalog indult utána. Az inge pillanatok
alatt ronggyá ázott és egy idő után összerázkódva érezte, hogy a langyos eső
helyett mintha jeges kis szilánkok döfködnék a bőrét. Hamarosan annyira
didergett, hogy a fogai hangosabban kocogtak, mint a fején az apró égi
lövedékek. Hunyorogva nézett körül és kissé aggódva ébredt rá, hogy az
áthatolhatatlannak tűnő vízfüggönyben irányt váltott és fogalma sincs, merre
tart. Forgolódott a párába burkolózott mező közepén, de csak a végeérhetetlen
szőlősorokat látta, fogalma sem volt róla, hogy jobbra vagy balra induljon
tovább. Végül úgy döntött, nem ácsoroghat tovább a nyílt terepen az égzengés
közepén, mert nem hiányzik, hogy még az istennyila is belécsapjon a viharban. Elindult balra,
aztán az első nyíláson a tőkék közé fordult, hátha azok némi védelmet
jelentenek. Mintha a vendégház fent lett volna a dombon – emlékezett vissza, és
egy sóhajtással az emelkedő felé indult.
*
Anna az ablakból még látta, ahogy
Simon megjelenik az istálló ajtajában lóháton, és megcsóválta a fejét. Mint
rendesen, most is ő beszélt hülyeséget, de nyilván ő sértődött meg. Jobb is, ha
megy és kiszellőzteti a fejét, így mindkettőjüknek van idejük lehiggadni egy
kicsit. Mostanra már megismerte annyira, hogy tudja, talán már ott a lóhátán
önmagát ostorozza, amiért sikerült a szerelmes hangulatot elrontania egy
idétlen megjegyzéssel. Hiába felnőtt férfi, időnként kamaszokat megszégyenítő eszetlenséggel ejti ki a száján, amit éppen gondol. Pedig férfi, és
istenem, micsoda férfi, ölelte át magát, ahogy az emlékezéstől a teste
megborzongott. Úgy ismeri már az ő testét, mintha a kedvenc hangszere lenne,
pontosan tudja mivel szerezhet örömet, mikor kell gyengédnek lennie és mikor
vadnak, szinte már őrültnek. Lehet, hogy a házasságuk még nem tökéletes, de
hogy az ágyban kifejezetten jól megértik egymást, az egészen biztos. Nem ismert
még senkit, aki mellett ennyire kívánatos nőnek érezhette volna magát. Nyilván
a szerelem teszi – sóhajtott nagyot,
aztán felkelt, hogy felöltözzön és szóljon Sam-éknek, ne várjanak az ebéddel,
mert Simon úgysem csatlakozik még egy ideig hozzájuk.
Még épp csak begombolta a blúzát,
amikor egy erélyes férfikéz megzörgette az ajtajukat, és válaszra sem várva Sam
nyitott be. -Csak szólok, hogy jócskán letelt a fél óra! – vigyorgott, de aztán
lelohadt a képéről a vidámság, ahogy Annát egyedül meglátta.
-Simon hol a fenében van?
-Elment kiszellőztetni a fejét.
Kicsit összekaptunk. De nem kell rá várni, majd ha megjön, eszik, úgyhogy
mehetünk is! – ment el mellette Anna, mire Sam önkéntelenül is utána nyúlt.
-Mi a szaron tudtatok ennyi idő
alatt összeveszni? Az előbb még a majdnem balesettől aggódva szorított magához,
azt hittem, hogy rajtakaplak titeket, ahogy végigvizsgál minden centit rajtad,
hogy nem sérültél-e meg.
-Nem érdekes, néha mond
hülyeségeket. Majd megnyugszik, én meg addigra elfelejtem, hogy milyen ütődött
tud lenni. Menjünk! – vont vállat a lány, de közben nem nézett a férje
barátjára, mert nem akarta, hogy meglássa a szemében a kibukni készülő könnycseppet.
Mert minden józansága és megértése ellenére azért rosszul estek neki Simon
szavai.
-Anna! – fordította maga felé a
lányt Sam. –De azt ugye tudod, hogy a világon mindennél és mindenkinél jobban
szeret? Ugye tudod?
-Tudom – sóhajtott a lány. –De ha
most hirtelen megjelenne, akkor tuti berágna rád, amiért itt szorongatod a
karomat és megkérdezné, hogy fél óráig sem bírtam férfi társaság nélkül,
úgyhogy tényleg jobb lenne, ha mennénk, mielőtt megjön és félreérti.
-Jézusom! – nyögött fel Sam, de
úgy kapta le a kezeit a lányról, mintha a barátja máris ott állna a folyosó
végén és őket nézné. –Már megint féltékeny? Ez már beteges. Most mégis ki a
francra, itt a világ végén?
Anna csak egy grimaszt vágott, de
Samnek jó képzelőereje volt. -... Oh, ne is mondd, ...a lovászra, mi? Már akkor
sejtettem, amikor a pasi az ölében hozott vissza. Még csodálkoztam is, hogy
néhány szúrós pillantással letudta a dolgot, de akkor ezek szerint csak
megvárta, amíg az ajtó mögé kerültök. Már ez is haladás, ugye tudod? Érzékeny,
bizonytalan és nagyon szerelmes...
-És jó lenne, ha mindenekelőtt
bízna is bennem, csak úgy, a szerelme jelenként – vágott grimaszt Anna. –Én
igyekszem ezt az ősemberes barlangi stílust tolerálni, de még nagyon a
kapcsolatunk elején vagyunk és szerintem csak azért sikerül. Változnia kell,
Sam, mert ha így akarja leélni az életét, lehet, hogy egy idő után nem fogom
tudni elfogadni ezt tőle! Én is szeretem, de kíváncsi lennék, hogy reagálna, ha
állandóan azt vágnám a fejéhez, hogy X vagy Y milyen sóvárgó szemekkel nézte,
és vajon elcsábult-e, amikor egy percre félrenéztem.
-Hát, ezt nektek kell
megbeszélnetek egymással, de most tényleg menjünk enni, mert ha sokáig
hallgatom, milyen hülye tud lenni, még nekem is elmegy a végén az étvágyam. Bár,
ahogy elnézem azokat a sötét felhőket, hamarosan a srác is hazakotor, hacsak
nem akar odakint bőrig ázni – mutatott a
távolban szinte feketére sötétedő égboltra.
*
Odakint tomboltak az elemek. Már
egy óra is eltelt, amióta rájuk tört a vihar. A szél rázta az ablaktáblákat,
olyan sötét lett, mintha már beesteledett volna és az egyik villámlás fényénél
Anna, aki étvágytalanul ácsorgott az ablaknál, azt látta, mintha egy ló ügetett
volna be az istállóba. Megjött! – ez volt az első megkönnyebbült gondolata, és
türelmetlenül várta, hogy a férje bekösse a lovat, aztán nyurga alakja átfusson
az épület és az istálló közti füves részen és végre magához ölelje. A percek
csigalassúsággal teltek, de a férfi nem bukkant fel az ajtóban. Amikor már arra
gondolt, hogy ő maga szalad át, egy lovas bukkant fel, aki újra az ültetvény
irányába indult. Mi a franc történt?
*
Cliff meglepve fordult a
galoppban érkező Thor felé. Azt hitte, az a hülye ficsúr jött vissza és már
fogalmazta is a vendéghez intézhető kevéssé becsületsértő szemrehányást, amivel
elmagyarázza neki, hogy milyen felelőtlenség volt tőle egyedül kilovagolni.
Ráadásul, ha csak körbetekerte volna azt a hólyagot a nyakán, akkor láthatta
volna már korábban is, hogy vihar készülődik. De a ló üres nyereggel érkezett
és azt még arról a hollywoodi szépfiúról sem tudta elképzelni, hogy az udvaron leszállva bekergesse a lovat az istállóba, anélkül,
hogy leszerszámozná és bekötné a helyére. Ez a hülye tuti leesett róla odakint,
aztán lehet, hogy eszméletlenül vagy sérülten fekszik az elemek tombolásának
kitéve a mezőn. Jóságos isten az égben! Miért versz engem ezzel a majommal? Nem
elég, hogy az övé a legcsinosabb lány, aki erre a birtokra keveredett, még
pesztrálhatom is a pasiját – gondolta morogva. Elkapta a ló kötőfékjét, bekötötte
a bokszába, levette róla a nyerget és egy takarót borított rá, aztán a saját
lovára rakta fel a nyerget és hamarosan már a kalapját a szemébe húzva és egy
esőkabát takarásában kilovagolt az ítéletidőbe. A nyílt tér felé véve az irányt
azért a szőlősorok végénél lovagolt el, és minden sornál lassított, kiállt a
nyeregből, hogy benézzen a sorba, amíg csak ellát. Szerencséjére az eső kicsit
csillapodott, így valamivel távolabb látott már az orránál. Mintha az egyik
sorban a távolban valami mozgó pontot vett volna észre, de lehet, hogy csak a
látása csalta meg, és felesleges időveszteség lesz arra indulni –
morfondírozott magában, aztán egy beletörődő sóhajjal arrafelé vette lépésben
az irányt.
Néhány száz méterrel odébb Simon
gyalogolt eltökélten felfelé a domboldalon. Teljesen átfagyott, sántított, és
az egyik csuklóját a hóna alatt szorongatta. Cliff leszállt a lováról és a
gyeplőt az egyik oszlopra dobta, nehogy a ló megriadva mindkettőjüket itt
hagyja. Aztán leültette a másik férfit a sárba és kihúzta a kezét a hóna alól. -Mi
történt? – tapogatta finoman a vendég meglepően finom, vékony csuklóját.
-Elcsúsztam a sárban, kifordult a
bokám, és esés közben megsérült a csuklóm, ahogy támaszt próbáltam találni.
Rosszul estem és alám került. Szerintem nincs eltörve, mert kegyetlenül fáj
ugyan, de szúrást nem érzek – nyögött Simon, ahogy a lovász erős keze
végigtapogatta a csontjait.
-Na, akkor ne is húzzuk itt az
időt! – állt fel Cliff, és felült a lóra, aztán némi próbálkozás és egy a
közelükben álló nagyobb betondarab segítségével Simont is felhúzta maga elé.
-Adnék egy takarót, de ebben az özönvízben nincs sok jelentősége, mert az is
csurom víz lenne azonnal. Nem vagyunk messze, pár perc és szárazon lesz –
dörmögte a férfi a fülébe, aztán lassú lépésben megindultak az emelkedőn
felfelé. Az út valóban nem tartott sokáig, és lényegesebben könnyebb volt így,
mint sajgó bokával botladozni, gondolta Simon, ahogy a száraz és szélvédett,
meleg állatszagú istálló nyitott ajtaját meglátta. Csak éppen a foga
vacogásával nem tudott mit kezdeni, az már olyan mélyről jövő volt, hogy még
akarattal sem tudta visszafogni. Ha hamarosan nem hagyja abba, lesz dolga a
fogorvosának, gondolta fanyarul. Az istállóba érve már a tudat, hogy nem esik
több víz a fejére, nyakába, megkönnyebbüléssel töltötte el. Elsőnek Cliff
szállt le, aztán tartotta Simon súlyát, ahogy a ló mellé állított hordóra
átlépett.
-Szerintem le tudnám onnan venni,
mint egy kislányt, de nem akarom végképp összetörni az önbecsülését – mondta
egy halvány mosollyal a férfi, mire Simon elvörösödve megkapaszkodott ép
kezével a palánkban és leült a hordóra, aztán hosszú lábait kicsomózva végre a
talpára állt a földön.
-Köszönöm, hogy kijött értem! –
motyogta halkan, miközben a másik férfi már a lóról gondoskodott.
-Ez a dolgom – vont vállat a
fickó, miközben fejének egy alig látható biccentésével nyugtázta a köszönetet.
–Amikor Thor egyedül jött vissza, sejtettem, hogy maga bajba került. Ezzel az
idővel meg nem nagyon lehet szórakozni. Megfelelő ruházat nélkül könnyen csúnyán
megfázhat. Azt hiszem, ez meg is történt – nézett rá, ahogy Simon hatalmasat
tüsszentett. –Ott egy takaró a sarokban, burkolja bele magát, aztán mindjárt
átkísérem a nagyházba. - A polcról
lekapott két fáslit és azokat is Simon kezébe nyomta. -Ugyan a lovak bokájára
szoktam használni, de most magának is jó lesz, amíg egy orvos látja. Tekerje fel!
Vagy segítsek?
-Nem, kösz, menni fog – morogta
Simon, miközben már a puha szalmába leülve húzta lefelé félcsizmáját nagy
sziszegések közepette. Próbálta megmozgatni a fájó bokát, de aztán inkább
hagyta és szorosan körbetekerte a rugalmas anyaggal, aztán visszanyomorgatta a
lábát az átázott lábbelibe. A másik fáslival pedig a sérült csuklóját és
tenyerét tekerte körbe. Majd kitörtek a fogai, úgy vacogott a lószagú durva
pokróc alatt, de elmélyülten dolgozott, hogy addig se érezze a csontjáig hatoló
hideg nedvességet.
-Miért ment ki ebben az időben? –
szólalt meg a fickó mellette.
-Maga miatt.
-Miattam? – állt meg Cliff keze
egy pillanatra a csodálkozástól.
-Mert hülyeségeket mondtam a
feleségemnek, magával kapcsolatban – vallotta be halkan és vonakodva Simon, de
valamiért mégis jól esett kimondania, mintha ezzel megszabadult volna önnön
hülyeségének hatalmas terhétől.
-Nem volt hülyeség, nyilván látta
maga is, de ha tetszett volna neki, akkor az én lovam hátán marad. Egyébként ez
lett volna normális reakció akármelyik megmentett nő részéről. De ő azonnal
magát akarta, úgyhogy csak az volt a hülyeség, hogy neki hánytorgatta fel a
dolgot – mondta felé fordulva a férfi.
-Tudom, akkor is tudtam, csak egy
barom vagyok – sóhajtott Simon.
-Hát, tényleg az. Egy szerencsés
barom. Meg bizonytalan, a franc se érti, miért. De menjünk, mert már biztosan
nagyon aggódik a felesége, és holnapra már maga sem lesz olyan szerencsés, ha
bekap itt egy tüdőgyulladást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése