Perlekedők 115. és 116. fejezet

115.

-Utálom, hogy Lana néz vissza egy magazin címlapjáról! A lányom ne legyen címlaplány, amikor még egy éves sincs! – hőbörgött Simon, miközben Anna a vállát vonogatva grimaszolt a háta mögött.

-Ha többet lennél itthon, akkor te talán le tudtad volna állítani a szerkesztőnőt, mert addig nem hagyott élni, amíg az ölembe nem vettem; de végül is nem egy bulvárlap címoldalán szerepel, hanem egy női magazinban. És alapvetően nem is róla szól a cikk, hanem rólam – tette hozzá kissé pikírten a lány, mert érzett némi neheztelést, amiért Simon a cikk tartalmával még egyáltalán nem foglalkozott, csak azzal a nyomorult fotóval, ahol a lányával az ölében pózolt a kamera előtt.

-Akkor sem! – jött a dacos válasz. –Most ott, egy hónap múlva máshol. Ennek sosem lesz vége – nézte az amúgy remek fotót, amin a hamarosan egy éves Lana apjától örökölt kifejező szürke szemeivel és göndör, sötét fürtjeivel nézett farkasszemet a kamerával. Jézus! Micsoda nő lesz belőle! – sóhajtott a büszke és aggódó apa. És egyáltalán, mikor nőtt meg ez a kislány ennyire? Hiszen csak most született, mintha csak tegnap lett volna, ahogy minden erejét megfeszítve kapaszkodott az apja remegő kezébe, mielőtt még a magzatmázat lemosták volna róla. Megrázta a fejét, mintha ezzel megváltoztathatná a címlapot és eltűnne róla a lánya, akit idáig szinte féltékenyen óvott a médiában való megjelenéstől. Az eltelt időben ugyan csináltak róluk képeket lent a parton, a reptéren, vagy csak bevásárlás közben, de ez most más volt. Ez pózolás, és ő nem fogja engedni, hogy a lánya is ott végezze, mint az amerikai sztárcsemeték sokasága: címlap, filmes szerep, drogok és elcseszett gyerekkor. Vett egy mély levegőt és belelapozott a magazinba, ahol az Annával készült riport szövege állt.

Az előszóból megtudta, hogy ez a cikk csak egy a sztárfeleségekkel készült sorozatban. Voltak itt focista feleségek, színész-feleségek, politikus feleségek. Anna igazán beleillett a sorba, fiatal volt, csinos, tehetséges, aki akár a saját lábán is megállhatna, de fel tudott mutatni egy híres párt és egy csodaszép kisgyereket is. A házuk kertjében készültek a fotók, aminek nem örült, mert ez is a feladása volt annak a zárkózottságnak, amivel ezidáig sikerült a magánszférájukat megvédeni. De legalább a ház belseje nem szerepelt egyetlen képen sem. Már másodszor olvasta el a cikket, aztán a feszülten várakozó nő felé fordult.

-Őszintén így érzed? – bökött a fényes papírra és Anna megrántotta a vállát. –Szóval, egy ilyen kapcsolatban a nő  törvényszerűen feladja önmagát és az álmait? – olvasta Simon a cikkben kiemelt sorokat. –Soha nem kértem tőled, hogy bármit is feladj! – nézett Anna szemébe, aki nagyot nyelt. Na igen, ezt a mondatot tudta, hogy meg kell majd magyarázza, de még mindig nem álltak össze a fejében a meggyőző szavak, amikkel megértethetné a férjével, mire is gondolt.

-Hát, ez kurva jó! – szusszant mérgesen Simon, ahogy felállt és ledobta a magazint az asztalra. –Mondjuk, szólhattál volna, hogy ne az újságból kelljen megtudnom, hogy elnyomva érzed magad – nézett szemrehányóan a feleségére, aki kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, aztán egy lemondó sóhajjal be is csukta.

-Nem azt mondtam, hogy elnyomva érzem magam. Csak éppen ahhoz, hogy ez működhessen köztünk, egyikünknek tényleg fel kellett adnia dolgokat. És hát nyilván én voltam az, nem a férjem, akinek éppen szalad a szekere. Nem volt ebben semmi kritika, csak a tények. Ha fordított helyzetben lettünk volna, nyilván te lettél volna az, aki nem erőlteti az érvényesülést, hanem biztosítja a hátországot. Vagy nem? – nézett a férjére kutatva.

Régi lemez volt már ez köztük, ami a terhességgel, Lana születésével kicsit félre lett téve, de ahogy kialakították a közös életüket, és az ment is a maga útján, óhatatlan volt, hogy előbb-utóbb újra szóba ne kerüljön.

-Mostanában nekem már nem is mondtad, hogy újra énekelni akarsz – motyogta a férfi, kicsit bizonytalanul, mert nem ez lenne az első eset, hogy a felesége esetleg igenis mondott neki valami fontosat, csak ő éppen nem hallotta meg. De most szerencséje volt.

-Nem, tényleg nem mondtam, mert tudtam, hogy úgyis csak veszekedés lenne belőle. De reménykedtem benne, hogy egyszer talán te kérdezel rá, hogy Anna! Nem szeretnél valami mást is csinálni, mint itthon babázni? De hiába vártam, neked nyilván tökéletesen megfelel, hogy a napjaimat kitölti a Lanával való foglalkozás. Csak tudod... – hallgatott el hirtelen az asszony, mint aki inkább ki sem mondja, amibe hirtelen belekezdett.

-Fejezd csak be! Mit kéne tudnom? – nézett rá Simon.

-Egy gyerekkel foglalkozni csodálatos dolog. Rengeteg mindent megtaníthatok neki. De több van bennem, mint hogy gyerekdalocskákat dudolásszak naphosszat. Lanának sem jó, ha azt látja, hogy az egyetlen elfoglaltságom az ő pesztrálása. A háztartásra nincs gondom, a gyerek csak azt látja, hogy élek bele a világba. És lassan én is hozzálustulok ehhez az életformához. Úgyhogy elhatároztam, hogy dolgozni fogok.

-Hhhh... – horkant fel a férfi. –És mit? Bárokban fogsz fellépni esténként? Hát, ez nyilván sokkal jobb minta lesz a lányunknak – biggyesztette el a száját a férfi.

-Megpályáztam egy énektanári állást – vágta ki az aduászt Anna. –És ha hihetek az igazgatónő ígéretének, akkor el is nyertem. Szeptembertől alsó tagozatosoknak fogok éneket és hangszert tanítani.

-Szeptembertől... – rebben a férfi szeme az asztalon álló naptárra. –Hiszen az mindjárt itt van! És mi lesz Lanával?

-Hát, ez az egy, amit még nem döntöttünk el. Az iskolának van egy óvodája, sőt bölcsődéje is, ahol arra a néhány órára vigyáznának rá. De fogadhatunk is valakit mellé azokra a napokra. Ezt veled akartam megbeszélni.

-Hát, szép, hogy egyáltalán van, amibe nekem is beleszólásom lehet, mert a munka kérdésébe nyilván nem. Szeptemberben? – jajdult fel hirtelen a férfi. –De hiszen szeptemberben Vancouverbe utazom forgatni és azt hittem, azt reméltem, hogy együtt fogunk menni.

Anna egy nagy levegőt vett, hogy válaszoljon, amikor megszólalt a csengő. Mindketten a monitorra kapták a tekintetüket, Stephanie kocsija állt a kapu előtt. Hát, akkor egy újabb befejezetlen csatározás, az utóbbi napokban, hetekben nem az első volt és valószínűleg nem is az utolsó. Bassza meg, hogy több, mint egy éve nem képesek döntésre jutni. Simon felállt, az újságot felkapta és a nő elé ment.

-Sziasztok! – nyitott be Stephanie és az első pillanatban levette, hogy egy veszekedés, de legalábbis egy nézeteltérés kellős közepébe csöppent. Aztán megköszörülte a torkát. -Nagy híreim vannak!

-Neked is? – morrant rá Simon, de a nő nem hagyta kizökkenteni magát. Akármin is vitáztak ezek ketten, attól az, amit mondani fog, még biztos nagyot fog durranni. Igazából csodálkozott is, hogy azok után, hogy Anna annyi munkát fektetett annak a könyvnek a fordításába, aztán lelkesen együtt dolgozott a forgatókönyvön is Harry Dagerty-vel, végül teljesen hátat fordított a projektnek. Pedig jó ötlet volt egy nőnek és egy férfinak közösen dolgozni a forgatókönyvön, mert így mind a két nem megkapta a véleményét megillető hangsúlyokat. Elég volt a megfelelő embernek megmutatnia és máris kezdett összeállni az egész. Mostanra megvan a pénz, megvannak a szereplőtársak, legalábbis az előzetes egyeztetések után szinte kivétel nélkül rábólintottak a felkérésre, és ő addig sakkozott, amíg Simon munkarendjébe is belepasszírozta a forgatást. És amíg ezen dolgozott, valaki szép csendesen felfedezte Annát is. Az a könnyed darab, amiben énekelt és játszott, nem durrant nagyot a mozipénztáraknál, de a tv-ben is leadták, sokan megismerték az arcát, ehhez jött még a házasságkötése Simonnal, a baba, és máris keresni kezdték, mint jól eladható nevet.

-Na, üljetek le! … Igen, mind a ketten… oda – mutatott az étkezőasztal túloldalára és Annáék leültek egymás mellé, ő pedig velük szembe, hogy a dolog legalább a hivatalosság látszatát megtartsa. Kinyitotta maga előtt a mappáját, és az első vastag iratköteget Simon elé tolta.

-Az Ügyfél… Adam szerepe … a rendező Daniel Melbrook, az öt nő: Susan Sarandon, Juliette Binoche, Kate Winslet, Meg Ryan és Marion Cotillard. Közülük egyedül Juliette bizonytalan, mert ütközhet más forgatással, de rajta vannak az egyeztetésen, mert személy szerint neki nagyon bejönne a figura. Ja, a forgatás kezdete jövő év márciusa, otthon, Londonban. És most mondd, hogy nem szeretsz!

Simon az ügynöke minden szavát hallotta, de közben a sorokat falta, majd vigyorogva Annára nézett. -Film lesz a könyvedből!

Anna olyan fancsali ábrázattal nézett vissza rá, mint aki citromba harapott. -Mi a baj?

-Semmi, csak …, nem dob fel a gondolat, hogy egyetlen filmben öt nőnek fogod csapni a szelet. És micsoda nőknek… - sóhajtott nagyot. –Egyébként nem is az én könyvem.

-Hát, életem, te fordítottad, benne voltál, hogy kockáztassunk is akár egy kis pénzt miatta, most meg dobjam oda valami fatökűnek? Ezt szeretni fogom, már most érzem… - kacsintott rá a férje, mire Anna is elmosolyodott végre.

-Oké, akkor elérted, nem megyek szeptemberben az iskolába. Nem hagyhatom, hogy akár egy hónapig is nélkülem élvezd Londont és a forgatást.

Stephanie felkapta a fejét: -Iskolába akartál menni? Mit akartál tanulni?

-Nem tanulni akart, hanem tanítani. Éneket alsós gyerekeknek – motyogta Simon, miközben még mindig az iratokat tanulmányozta.

-Hát, az is szép feladat, csak akkor nem tudom, ezt kinek adnám oda – vett elő egy másik paksamétát Stephanie a feneketlen irattartóból és Anna elé tolta.

-Mi ez? – kerekedett el Anna szeme, ahogy a fejlécen a Universal Pictures logóját meglátta.

-Ez kérlek, a Nagy Lehetőség! – csillogottt Stephanie szeme elégedetten. –A Soha Vissza Nem Térő Nagy Lehetőség! – hangsúlyozott minden egyes szót. -Ugyanis Naomi Watts visszaadta a Medvekaland női főszerepét, mert  veszélyeztetett terhes – vágta ki a lényeget a nő és várta, hogy a másik kettőnek leessen, hogy ez mit is jelent. Simon kapcsolt először, ami tekintve, hogy lassan már csomagolnia kellett a forgatásra, nem is volt csoda.

-És Anna kapja a szerepét? – kérdezte hitetlenkedve.

-Ha ma délután rávési az aláírását erre a papírra, akkor igen. Elismerem, nincs sok időd megrágni a dolgot, de szerény véleményem szerint ezt alá kell írnod.

-Nem is tudom – dadogott a lány.

-Mit nem tudsz az istenért? – horkant fel Stephanie. –A férjeddel forgathatsz Kanadában, és még aggódnod sem kell, ha hanyatt dönti a hősnőt a vásznon, mert te leszel az.

-Nagyon vicces – grimaszolt a lány, aztán Simonra nézett, aki lelkesen, várakozóan figyelte és a kezében tartotta a tollat. Csak érte kéne nyúlnia. Együtt forgatni Simonnal, ha szépet álmodott, akkor talán ilyet is mert álmodni, de igazából sosem hitte, hogy ez egyszer valóra válhatna. Úgy ismerte a forgatókönyvet, mintha a sajátja lenne, mert annyit olvasgatták Simonnal, hogy pontosan tudta, mire vállalkozik, ha aláírja. Csak érte kéne nyúlnia… Ebben a pillanatban Lana reklamálása hallatszott a gyerekszoba felől. Ettől pedig visszatért a földre. -És vele mi lesz?

-Mi lenne? Visszük magunkkal. Amíg forgatunk, vigyáznak rá, aztán dédelgetjük. Más is így csinálja.

-Mások nem együtt forgatnak, hanem valamelyik szülő a gyerekkel van – mutatott rá Anna, de azért nagyon szerette volna, ha létezett volna megoldás a problémára.

-És a nagyszülők? – kérdezett közbe Stephanie, és Simon is rábólintott. Az anyja már holnap útnak indulna, ha  megkérné, ez nem probléma.

-Anna! Vágj bele! Lehet,hogy soha többé nem lesz ilyen alkalom. Gondolj bele, micsoda kaland lenne együtt dolgozni egy filmen, aztán ötven év múlva a dédunokáknak is megmutatni. Ilyen lehetőség nem bukkan csak úgy fel, gyere velem! – súgta halkan az utolsó szavakat, amik bíborvörös pírt csaltak a felesége arcára és ő is tisztában volt vele, miért. Pontosan ezt szokta mondani, amikor…, és fogja is, ha Stephet az aláírt papírokkal kirakhatja végre az ajtón.

116.

Nem volt túl jó ötlet ez a közös munka – az első nap végére Simon határozottan kezdte így látni a dolgot. Anna nem volt színész, ezt tudta mindenki, ettől függetlenül aranyosan, hihetően hozta a figurát és még csak nem is kellett miatta többször újravenni egy-egy jelenetet, mint bárki mással. De valahányszor rászóltak, őbenne felébredt a védelmező ösztön. Már ott tartott, hogy félrevonta a rendezőt és számon kérte tőle, mi a fenéért egrecíroztatja a lányt. Ez pedig nyilvánvalóan nem volt jó ötlet. Ki szereti, ha beleszólnak a munkájába. Ő maga sem. Anna amúgy nem vette a lelkére, ha újra és újra el kellett ismételnie egy jelenetet. Főleg azokat, amelyekben közösen szerepeltek. A szeme csillogásából tudta, hogy több ez, mint izgalom, a lány kifejezetten élvezi, hogy húzhatja az agyát mindenki más előtt, és gonosz módon élvezkedik a tehetetlenségén. Az első nap végére világossá vált, hogy ezzel a filmmel csak ő fog megszenvedni, mindenki más jól szórakozik, leginkább az ő rovására. De amikor Annára nézett, ahogy csábosan, a szokatlan sminkben és a testére simuló ruhában belibegett a képbe, a karaktere helyett állandóan a férj ébredt fel benne. Amatőr hiba! – rótta meg önmagát, aztán a következő alkalommal ugyanúgy csikorgatta a fogát, amikor a felesége által életre keltett csapodár kedves kacéran végighúzta az ujját Josh Duchamel sima képén. Azonmód el is határozta, hogy ezért még megmossa Anna fejét…, és a hátát, és a …

Simon! – figyelt fel a saját nevére, ahogy Daniel, a rendező kiabál neki. Basszus, a második amatőr baki, ennyire kiesni a szerepéből csak azért, mert az asszony formás fenekére koncentrál. És ez még csak az első nap, mi lesz itt egy hónap múlva? – morgolódott magában, aztán vett egy nagy levegőt és megpróbált a lehetetlenre vállalkozni, nevezetesen, hogy a felesége mellett a munkájára figyeljen.

Ebédidőben Anna Lanával a karjában jelent meg a közös lakókocsijuk ajtajában, és ettől elfelejtette, hogy beszélni akar vele. -Szia prücsök! – nyomott egy puszit a lánya arcára, miközben átvette. –Hát, te hogy kerülsz ide?

-Gondoltam, nem baj, ha kihozom a forgatásra. Ezzel is telik az idő, és mégiscsak izgalmasabb, mint a szobában mesélni róla – mentegetőzött Riley, a bébiszitter, akit még LA-ból hoztak magukkal.

-Oké, most van az első nap, ilyenkor mindenkinek bele kell rázódni a dolgokba, de Riley, kérem, máskor ne hozza! Nem hiányzik, hogy a visítása verje fel a stáb munkáját. A feleségem se tud koncentrálni, ha közben fél szemmel a gyereket lesi – mondta kissé kimérten a lánynak, mire Anna elnyomott egy halvány mosolyt a szája szélén, de csendben maradt. –Na, menj szépségem Riley-val, fogadj szót neki, apa és anya is jön nemsokára, aztán majd játszunk. Oké? – gügyögött a lányának klasszisokkal kedvesebb hangon a férfi, aztán egy újabb puszit követően a bébiszitter kezébe próbálta passzolni a kislányt, aki vasszorítással lógott a nyakában. –Na, erről beszéltem – sóhajtott egyet és lefejtette Lana vékony kis karjait. Anna mentette meg a helyzetet, aki átvette a kislányt és elkísérte őket a taxiig. A tartásából és abból, ahogy a szája szélét rágta, sejtette, hogy a kocsi belsejében felharsant Lana tiltakozó szirénája. Nézte, ahogy a felesége visszafelé ballag, kedvesen odaköszönve pár díszletmunkásnak vagy világítónak. Ő sem tartozott azok közé, akik átnéznek a segítőkön, de Anna láthatóan jobban érezte magát közöttük, mint a főszereplők között. Kitárta a karját és a lány úgy simult bele, mintha csak ketten lennének. Ez egy külön adomány volt, ahogy időnként ki tudták zárni a külvilágot, senkit és semmit észre sem véve maguk körül. Ez is egy ilyen pillanat volt. Néhány perc ölelés, a másik szívverésének ritmusát figyelve, mélyeket lélegezve az ismerős illatból, többet ért, mint bármilyen relaxációs gyakorlat. Aztán kézen fogva megindultak a büfésátor felé.

*

-Lana! Azonnal fejezd be! – hallotta Anna ingerült hangját a fürdőszobából. Talán mégsem kellett volna a fiúkkal elmenni inni egyet, mert a felesége érezhetően neheztelt érte, és most a kicsin tölti ki a haragját – gondolta grimaszolva, aztán benyitott a fürdőszobába, ahol földbe gyökerezett a lába, ahogy végig söpört rajta a vízsugár. Anna joggal volt dühös.

-Lana! – harsant a hangja, a helyiség akusztikájának köszönhetően mélyebben és mérgesebben, mint a valóságban. A kislány megrezzenve eresztette el a zuhanyozó csövét, amivel mostanra eláztatott mindent és mindenkit. Anna pedig végre közel kerülhetett a kádhoz és elzárta a vizet. Nézték egymást mindannyian, ahogy a felnőttek hajából, ruhájából csöpögött a víz, és a kislányt, aki a vízben ülve, hatalmas vizes szempilláit rebegtetve várta, hogy mi lesz most. A felnőttek szemében szikrázó harag szinte észrevétlenül csendesedett vidám szikrákká, de tudták, ha ezt most itt elnevetik, Lana a jövőben teljesen irányíthatatlanná válik. Simon megköszörülte a torkát, végigszántott a haján és lehúzta magáról a pólóját. Nem kerülte el a figyelmét, ahogy a felesége éhes tekintettel söpör végig a meztelen mellkasát.

-Mi folyik itt? – kérdezte halk, vészjósló hangon, legalábbis reményei szerint az volt, de Lana nem látszott túlságosan megszeppentnek.

-Víz – szólalt meg a kislány, mire meglepetten ránéztek mind a ketten. Az első értelmes szó! És ráadásul így, ebben a már-már komikus helyzetben. Anna egy törülközőbe próbálta folytani a vigyorgását, Simon védtelen volt. Akármennyire igyekezett rendezni a vonásait, nem sikerült. Mire lehajolt a lányáért, az a mosoly a füléig ért és olyan szeretettel volt tele, ami kizárt mindennemű rendreutasítást.

Lana a puha törülközőbe burkolva álmos szemekkel hagyta, hogy ráhúzzák a pizsamát, aztán Anna a kis étkező pultjához ült vele, hogy megetesse. Közben elkövette azt a hibát, hogy a férjére nézett, aki a teljesen átázott nadrágot tolta le éppen magáról. A vágy úgy csapott fel benne, mint a bozóttűz. Egyszerűen nem értette magát, amióta megérkeztek, állandóan megkívánja a férjét. Tisztára, mint egy fehérmájú nőszemély. De amikor Simon a forgatáson beállt a farönk mellé, hogy a kockás ingében nekiálljon fát hasogatni, nem bírta levenni a szemét, a karján megcsillanó aranyló szőrről, az alkarján megfeszülő izmok játékáról, a hosszú lábain megfeszülő farmerről. Talán az új környezet tette, talán a hétköznapitól eltérő tevékenységek, de alig tudta eltépni a szemét róla és a feladatára koncentrálni.

Josh aranyos srác volt, ráadásul itt volt vele a felesége és a kisfia, így aztán csak egy kedves kollégának kijáró mosollyal bírt „flörtölni” vele a szerepe szerint.  Daniel szólt is neki, hogy legalább annyi lelkesedést vigyen bele, mint Simonnal, de hát ezt ő sem gondolhatta komolyan. Nem attól félt, hogy a férje félreérti, hiszen színész volt, biztosan tudta volna, hogy ez csak játék, csak éppen ő maga volt képtelen szívtipró férfiként tekinteni Joshra. Amikor megcirógatta az arcát, próbálta elképzelni, hogy Simon az, de ettől azonnal a férjére is nézett, és a kacér mosoly máris neki szólt, nem az „áldozatának”. Mint ahogy azon az érzésen sem tudott uralkodni, amikor Anita, a sminkes lány, félig a férfi ölébe ülve vitte fel az alapozót. Szívesen kirángatta volna a leányzót, hogy megmutassa neki, fél méteres távolságból is ugyanolyan jól tudja végezni a munkáját. De most végre itt voltak kettesben, Lanának már félig leragadt a szeme, úgyhogy éppen ideje volt, hogy egymással is foglalkozzanak. A férjének, ahogy megállt az étkező ajtajában, úgy tűnt, hasonló gondolatai vannak.

*

Lana már mélyen aludt, amikor Simon, aki a mai mesefelelős volt, megjelent a fürdőszobában egy pohár borral. Anna a kád szélén nyugtatta a fejét és a képet színezgette, ahogyan elcsábítja a férjét, amikor a képzelete életre kelt és a férfi megjelent egy szál, épp csak begombolt farmerben, mezítláb. A feléje nyújtott pohárért nyúlt, de Simon játékosan elhúzta előle.

-Ilyennek képzelted? – kérdezte, miközben leült a kád szélére.

-Micsodát? – lehelte Anna.

-A forgatást, együtt … - inhalált bele a férfi az öblös pohárba, miközben meglötyögtette a vöröslő nedűt.

-Nem tudtam elképzelni, de tetszik – nyelt nagyot a felesége, aztán egy hirtelen mozdulattal felállt és kilépett Simon mellett a kádból. Állt a kilépőn és a víz sűrű patakokban csurgott alá a testéről, amely a forró víztől rózsásra pirult, a viszonylag hűvös levegőtől pedig a mellbimbói keményen ágaskodva várták, hogy valami puha és meleg boruljon rájuk.

Simon csak üld a kád szélén és nem nyúlt utána. Nem mintha nem akart volna, egyszerűen csak élvezte a látványt. Tudta, hogy még bőven lesz ideje rá, hogy megfogja, simogassa az asszony kívánatos testét. Most a szeme lakott jól, aztán kortyolt egyet a pohárból, majd ő is felállt és végre ráhajolt. Anna érezte, ahogy a csókban egy korty testes vörösbor is érkezik és mosolyogva fogadta el a kábító koktélt. A férfi közben letette a poharat a mosdó szélére és felemelt egy puha fürdőlepedőt, hogy beletekerje a felesége idomait. Amikor végzett, felkapta a várakozóan toporgó asszonyt és a franciaágy közepére pottyantotta. Lerángatta magáról a farmert, ami alatt semmit sem viselt, aztán elnyújtózott mellette.

-Nem tudok miattad koncentrálni – motyogta Simon, mire Anna megfeszült. Nem erre számított. Szerelmes, szép szavakra, csókokra, fergeteges szexre, de nem erre a csendes szemrehányásra. –De az az igazság, hogy még életemben nem élveztem ennyire egyetlen forgatást sem – folytatta halkan a férfi, és ettől belőle is elszökött a feszültség. –Itt vagy velem, a munkámban is a társam, és esténként melletted hajthatom álomra a fejem. És itt van velünk ez a rosszaság, aki alig egy évesen is már hülyét csinál belőlünk. Bele sem merek gondolni, mit fog művelni tíz, tizenöt, húsz év múlva. De ez az egész így tökéletes. Szinte ijesztően tökéletes. Az emberben akaratlanul is felmerül, lehet-e ezt még fokozni? Vagy ennyi volt, ez a csúcs, és innentől már a lejtmenet következik?

Anna könnyedén megvonta a vállát: -A szexben sem gondolsz arra, hogy ez volt a csúcs, innentől már csak rosszabb lehet, nem? Ott is állandóan azt keresed, hogy lehetne még jobb…

-Oh, ez a kis tanmese netán felszólítás akart lenni? – vigyorodott el a férje és bontogatni kezdte rajta a puha frottírt. –És mint mindig – vagy majdnem mindig – neked van igazad, egészen biztosan lehet ezt a jót még fokozni. Legalábbis meg kell próbálnunk, nem igaz? Hiszen ez az élet értelme, ez a folyamatos próbálkozás – mialatt beszélt, keze lustán, lassan cirógatta az előbukkanó illatos testet és Anna már homorított a lepedőn, mire végre a keze nyomát a férfi szája járta be. –Még sosem beszéltünk róla, de talán kéne Lanának egy kistestvér is, nem?

-Kéne – sóhajtott Anna. –De nem most. Majd, egyszer…

-Igazad van, egyelőre éppen elég vele megharcolnom érted. Majd ha unni kezdjük egymást, akkor keresünk újabb kihívásokat… - kuncogott halkan és teljesen váratlanul érte a felháborodott csapás, ami a fejét érte.

-Na, megbolondultál? – mordult rá a feleségére.

-Nem én bolondultam meg, ilyet is csak férfi mondhat, ha majd unni fogjuk egymást, akkor szülhetsz még egy gyereket…, ez köcsögség volt drágám, vedd tudomásul.

-Te is tudod, hogy nem úgy gondoltam – vont vállat Simon. –De valljuk be, ez az érzéki játszadozás erősen háttérbe kerülne, ha egy újabb porontyot kellene esténként álomba ringatni, vagy éjszakánként áthozni a mi szobánkból, csak azért, mert őfenségének jön a foga.

-Eddig sem okozott problémát, reklamáltam én egyszer is, hogy hagyj békén, mert fáradt vagyok vagy fáj a fejem? – könyökölt fel vele szembe a felesége.

-Nem, nem reklamáltál, te az enyém vagy, és ezt tudod te is és az egész világ… - motyogta birtokló felhanggal a férfi, mire Anna elhúzta a száját.

-Hát igen, gondoskodtál róla, hogy az egész világ tisztában legyen ezzel. Meg azzal is, hogy milyen engedelmes rabszolgád vagyok.

-Egy engedelmes rabszolga nem szájalna ám ennyit – mutatott rá a tényre a férje, Anna pedig úgy döntött most az egyszer hajlandó szó szerint érteni a dolgot. Hanyatt lökte a férjét és a csípőjére telepedve végigsimított a férfi mellkasán. Aztán lassan, egészen hozzádörgölőzve lejjebb siklott, majd egy utolsó vérforraló tekintetet vetve a férjére, az ölére hajolt. Simon összerándult az érintéstől, amit várt ugyan, de mégis minden alkalommal meglepte az a természetesség, ahogy Anna a kedvére tett. Az ő engedelmes rabszolgája, aki nem is sejti, hogy ebben a házasságban a bilincsek kulcsa mégiscsak nála van.