95.
-Imádom a mamádat, de itt volt az
ideje, hogy hazamenjenek! – sóhajtott Anna, ahogy a reptérről hazaértek.
-Mit mondott, amivel így
kiakasztott? – sandított rá a férje, bár meglehetősen tisztában volt vele, mi
lehet a probléma. Az anyja ugyanis valószínűleg ugyanazt a kérdést tette fel
neki is az elmúlt napokban vagy tízféle
csomagolásban.
-Az unoka –Az unoka? – szólaltak
meg egyszerre.
-Azt mondta, hogy nem igazán
értette a sietségünket az esküvővel
kapcsolatban, de ha már így döntöttünk, akkor ne húzzuk az időt, mert ő nem
lesz fiatalabb és ha időnként rájuk akarjuk bízni ŐKET, akkor viharos
gyorsasággal kezdjünk neki – hangsúlyozta a lány a többesszámot. –És tette
mindezt azok után, hogy nyilvánvalóan tanúja volt annak, hogyan veszekszünk az
én munka keresési törekvéseimen – sóhajtott a szemét forgatva, mintha már maga
az elképzelés is képtelenség lenne.
-És ebből te azt a következtetést
vontad le, hogy ő is az én pártomon van? – vigyorgott rá Simon, miközben a
Staphanietól kapott postát nézte át.
-Nyilván. Elvégre az anyád. Ő is
egy terhes menyet vizualizál magának.
-Akkor nem egyre gondolunk,
látod, mert én egy terhes feleséget – kacsintott a férje, mire Anna egy
beszédes grimaszt vágott.
-Mintha az nem ugyanaz lenne.
Bár, tudod, már azért megérné szülni neked egy lányt, hogy lássam, azt hogyan
próbálod megóvni a világban rá leselkedő farkasoktól. Istenem, minden bűnödért
megfizetnél egy kis pisissel. Én meg szövetkeznék vele és közös erővel szereznénk
neked az ősz hajszálakat – álmodozott Anna a kanapéra vetődve, mire a férfi
ledobta a levélköteget és eléje guggolt.
-Veszélyes vízekre evezett, Mrs.
Carmichel! Szeretném, ha most azonnal kifejtené nekem, hogy is gondolja ezeket
az ősz hajszálakat?
-Elengedném a tetovált fiújával
bulizni, engedném, hogy szexi kis rucikban járjon, ilyenek…
-Oké, már látom, hogy a
gyereknevelési kérdéseken is jókat fogunk veszekedni – harapott a szája szélébe
a férfi, miközben gyors kezekkel bontogatta az apró gombokat a felesége blúzán.
–De engem igazán az érdekelne, hogy a maga részéről mivel szeretné bosszantani
szegény férjeurát?
-Mire gondolsz? – húzta össze a
szemöldökét Anna, nem is értve, hova akar kilyukadni a férfi, már azon túl,
hogy a ruháitól nyilvánvalóan meg akarja fosztani.
-Netán te is el akarsz járni a
fiúddal bulizni szexi kis rucikban? – biggyesztett a férfi, miközben már a lány
szandálját kapcsolta ki.
-Mi ebben a bosszantás? – nézett
rá értetlenül a lány.
-Az, ahogyan abban a buliban a
többi fiúka meregeti a szemét arra, ami az enyém – magyarázta neki a férfi türelmesen
a nyilvánvalót.
-Na, fiúka! Akkor tisztázzunk
valamit! – emelte meg Anna a férfi fejét, hogy a szemébe nézzen. –Se te, se én
nem fogadtunk vakságot. A hűségbe ez belefér szerintem, és egy másik dolog,
hogy egymásnak tetszeni akarunk. Ha pedig más is élvezi a látványt, ezt nyerte
ő a bulin, és nem többet. Kapise? Nem
azért riszálom a fenekem, hogy egy olajos képű beachboy nyála folyjon, hanem
hogy a tied. Nem tagadom, hogy néha jól esik egy-egy elismerő pillantás,
ugyanis nőből vagyok, és mi ilyenek vagyunk, szükségünk van a megerősítésre,
hogy tetszünk. De ettől a szívünk még mindig csak azé marad, akinek odaadtuk.
-Miért van az, hogy mindig
meggyőzöl? Még akkor is, ha elsőre azt hiszem, az adott kérdésben tuti nem
hagyom magam, hm? – motyogta a férfi pislogva, mint aki egyfajta transzból
próbál szabadulni.
-Mert tudod, hogy igazam van, és
azt is, hogy Szeretlek! – suttogta neki a felesége, aztán hozzáhajolt és
játékosan végigsiklott ajkával a férfién. –És nem adnám semmiért az érzést,
hogy te is szeretsz.
Nem az első eset volt, hogy
valami komoly témáról kezdtek beszélni, aztán a beszélgetés átment játékosságba
és végül kikötöttek a vallomásoknál. Úgy tűnt, mintha még rengeteg elmondatlan
gondolatuk maradt volna az esküvő előtt a témáról, de nem is akarták ezeket
magukban tartani. Jó érzés volt elmondani és talán még jobb, meghallgatni a
másikat. Ami pedig a koronát feltette ezekre a beszélgetésekre, az az azt
követő szenvedély ideje volt. A vérforraló értelmetlenségek, amiket zihálva
suttogtak egymás fülébe, a lázas érintések, az önkívület pillanatai és az édes
elernyedés, amikor csak annyi erejük maradt, hogy elszakíthatatlanul
kapaszkodjanak egymásba. De ahogy visszatért az erejük, visszatért a külvilág
is, és a késztetés, hogy meggyőzzék a másikat a maguk igazáról. Egy örök
körforgás volt ez, és mindketten tisztában voltak vele, hogy most még friss a
szerelmük és ez segít kezelni ezeket az állandó perlekedéseket, de idővel apró
tüskeként ül majd meg a körmük alatt a folytonos csatározás. Tudták, hogy erre
ki kell dolgozzanak egy stratégiát, különben óhatatlanul kenyértörésre kerül
majd a sor. De most még tele voltak tűzzel és szerelemmel, így aztán Anna nem
sokkal az után, hogy Simon Stephaniehoz indult, felöltözött és a Crazy Cats-be
vitette magát egy taxival.
*
-Szia, Anna! Vagy most már úgy
kell mondjam: Üdvözlöm, Mrs. Carmichel? – vigyorgott Trevor Annára, amikor
belépett a klubba. Még korán volt, egy férfi ült a zongoránál, akit nem ismert,
a pultban pedig Cliff még tisztességesen kimérte az adagokat.
-Szia! – mosolygott a férfira,
bár ez a mosoly elég visszafogottra sikerült. Nem különösebben kedvelte a
férfit, de pillanatnyilag ő volt az egyetlen, akihez fordulhatott, hiszen
néhány hónap közös munka volt már mögöttük. Még bökte a csőrét, amiért Simon
beleavatkozott a dolgába, és neheztelt a fickóra is, amiért hagyta magát befolyásolni.
Bár, most éppen abban bízott, hogy ő is hatni tud rá. Sejtette, hogy ehhez egy
szemhéjrebegtetés kevés lesz.
-Simon is jön? – nézett el
mellette Trevor, miközben a szeme vidáman megcsillant, és ebből a lány is
azonnal tudta, hogy a férfi nagyon is tisztában van vele, magányos küldetésben
jár.
-Nem, nem jön – sóhajtott.
–Figyelj, Trevor! Tudom, hogy Simonnal beszéltetek, de azóta már mi is, és neki
is meg kell értenie, hogy nekem is megvan a magam munkája, meg neki is. Én sem
szólok bele az övébe, és nem hagyom, hogy ő megtegye az enyémmel kapcsolatban.
Szóval, csak oda akarok kilyukadni, hogyha van számomra szabad óra a színpadon,
akkor kész vagyok fellépni.
-Nem fog idejönni és lerángatni a
színpadról? – nézett rá felhúzott szemöldökkel a fickó.
-Ha idejön és lerángat, te még a
lábam nyomát is megcsókolnád, mert olyan hírverést kapnál ingyen, amilyet megfizetni
nem is lennél hajlandó – grimaszolt Anna.
-Ez igaz – nevette el magát
Trevor. –Hát, Mrs. Carmichel, lenne szabad óra, de… elég későn, tíz után,
szóval…
-Hagyd már ezt a Mrs.
Carmichelezést, azt se tudom ilyenkor, kihez szólsz, …Anna, mint régen. De… nem
lehetne például vele cserélnem? – intett a zongorista felé, aki úgy tűnt,
mintha a szöveget is elfelejtette volna, mert inkább csak dudolászott a játéka
mellett.
-Nem akarok tönkremenni! –
nyögött Trevor. -Ha Pete-et raknám be az éjszakai műsorba, a takarítás lenne a
legnagyobb tétel a kiadásaimban, mert tuti megdobálnák paradicsommal vagy
kajamaradékkal. Már az a kevés ember, aki a második-harmadik alkalommal még
benézne a csehóba. Csak tudod, régi jó haverom és most gödörben van, aztán így
próbáltam segíteni neki, de a vendégek nem nagyon tolerálják a karitatív
akciómat.
-Akkor hadd játsszak vele! Ő csak
zongorán kísérne, én gitározom és énekelek – ötletelt lelkesen a lány.
-Én meg fizessek két embert
ugyanarra az időre? – nézett rá a férfi olyan ábrázattal, mintha valami
tisztességtelen ajánlatot tett volna neki.
-És ha csak fele annyit fizetnél,
mint korábban? – próbálkozott tovább Anna.
-Ennyire el akarsz jönni
otthonról? – csóválta meg a fejét a férfi, mire a lány harciasan csípőre tette
a kezét.
-Miért mániája minden pasinak,
hogy a nők otthon várják őket? Mi van, ha én is örülnék neki, ha valaki otthon
várna rám? Akkor majd Simon otthon ül ezentúl?
Trevor védekezően feltette a
kezeit: -Ne velem pörölj, én csak örülök, ha jössz. De ha az urad berág, akkor
tedd neki világossá, hogy csak az erőszaknak engedelmeskedtem. A franc se akar
a harcállásaitok közé kerülni. Úgyis csak én húznám a rövidebbet. …Akkor gyere,
beszéljünk Pete-vel, mit szólna hozzá, ha ezentúl csak zongoráznia kéne!
*
-Hallom, voltál Trevornál, nem
adod fel, mi? – morogta Simon abban a pillanatban, ahogy belépett az ajtón. A
fene a pletykás férfiakba! A bártulajdonos valószínűleg abban a pillanatban
hívta fel Simont, ahogy ő kitette a lábát. Mindegy, jobb túl esni az újabb
veszekedésen – sóhajtott magában és a magas sarkú cipőt lerúgva leroskadt a
férje mellé és a vállára hajtotta a fejét.
-Aha, akkor most a bájaidat fogod
bevetni, mint Trevornál? – dünnyögte a férfi, de még mindig nem nézett fel a
laptopról, amit a térdén egyensúlyozott.
-Nem akarlak elbájolni, mint
ahogy őt sem akartam. Na jó, talán csak egy kicsit. Simon, szükségem van rá,
hogy kimozduljak itthonról, mert lassan már gitározni is elfelejtek. Meg be is
rekedtem – krákogott Anna kis grimasszal. Na igen, ha énekelni akar, akkor
előtte nem ártana újra gyakorolni egy kicsit. –És az a lepcses szájú biztosan
elmondta neked azt is, hogy egy héten csak háromszor lépek fel, ennyi meg
igazán bele kell férjen, nem? Mellette
keresek majd valami mást is, talán Steph is tud ajánlani, van időnk. És örülni
fogok, valahányszor eljössz velem vagy elém – lelkesedett be egyre jobban Anna.
-Aha, és amikor valahol a
világban forgatok, akkor ki megy eléd? Ki fog vigyázni rád itthon az üres
házban? Hamar elfelejtetted, hogy megtépáztak a reptéren. Nehogy azt hidd, hogy
azért mert mostanában csend volt körülöttünk, az mindig így is lesz. Minél
ismertebb vagy, annál többen gyűlölhetnek is.
-Na, ezt a benned lakozó angol
mondta – grimaszolt Anna. –Miért nem tudod úgy nézni a dolgokat, hogy minél
többen ismernek, annál többen szeretnek, hm?
-Á, hagyjuk, úgyse tudlak
meggyőzni! – sóhajtott a férje és összecsukta a laptopot, majd az asztalkára
tette. A mozdulattól felcsúszott a pólója és Anna kutató kis keze már a puha
anyag alatt a hátát simogatta.
-Most jön a szex, hogy még az
agyam is eldobjam és ne foglalkozzak vele, hogy szarsz rá, mit szeretnék? –
nézett maga elé mereven a férje.
-Menj a fenébe! – pattant fel
sértetten a lány. Felkapta a cipőit és a hálószoba felé indult, de az ajtóból
még visszaszólt. -Soha az életben nem próbálnálak szex-el befolyásolni még
téged sem, nemhogy egy idegent. De ha úgy érzed, úgy viselkedek, mint egy
kurva, akkor csak szólj, és már itt sem vagyok – azzal egy határozott
mozdulattal becsapta maga mögött az ajtót.
Simon fülében ott rezgett az
indulattól fűtött, sértett hang és ettől kicsit magába szállt. Oké, ez egy
kicsit erős volt. Felállt és néhány perc tétova toporgás után ő is a háló felé
indult. Klassz, most éppen ő szeretné egy jó kis szex-el rávenni Annát, hogy ne
haragudjon. Szóval, már megint kár volt kinyitnia a száját, mert a saját
mondatait lehet már megint ellene fordítani. Lenyomta a kilincset, de az ajtó
nem engedett. Basszus, kizárta! Ó, Carmichel, most tényleg sikerült
kiakasztanod az asszonyt! – dörzsölte meg a szemeit, aztán megfordult, hogy
kitaláljon valamit. Elég reménytelen ügynek látszott.
Ebben a pillanatban a telefonja kezdett
rezegni a zsebében. Előkotorta és egy kis grimasszal konstatálta, hogy Tom
keresi. -Ne most, haver! – sóhajtott bele a telefonba. –Majd visszahívlak.
-Hé, le ne rakd! – csattant fel a
barátja a túloldalon. –Tudom, hogy egy jó numera felülírná még a barátságunkat
is, de most szükségem van rád!
-Szó nincs numeráról, de mindegy,
na, mondjad! – motyogta halkan, amire már Tom is felfigyelt a túlvégen.
-Mi van? Minden rendben, Simon? Anna?
… - találgatott a barátja, mire Simon mélyet sóhajtott.
-Nem érdekes, összekaptunk.
-Elég komoly lehet, ha így
megzuhantál, mert általában csak mondasz ilyenkor valami becsületsértőt, és ….
-Tom, hagyjuk! – szólt közbe.
–Miért hívtál?
-Sylvie kirúgott.
-Ne bazz! Mit csináltál? – képedt
el Simon és önkéntelenül is leült, mintha ettől a hír kevésbé lenne letaglózó.
Közben azért átfutott a fején, hogy valami lehet a levegőben, ami a kapcsolatok
ellen munkálkodik
96.
-Mit csináltál? – ismételte meg a
kérdést Simon.
-Én? Ééén? Miért éppen nekem
kellett valamit elkövetnem, hogy az asszony kirúgjon? – kérdezett vissza
sértettem Tom. –Nem csináltam semmit! Még ha csináltam volna... Amúgy nem
hajlandó semmit mondani. Hülye hisztis tyúk. Azt mondta, adjak neki egy kis
időt, gondolkodnia kell. Mégis, mi a jó büdös francon kell neki gondolkodni? És
amíg nem jelentkezik, addig Marlowe-ot se hívogassam, mert csak összezavarodik
a gyerek. Neki azt mondta, hogy apa dolgozik.
-De hát hogy...?
...Veszekedtetek? – próbált valami kapaszkodót találni erre a megdöbbentő hírre
Simon. Már csak azért is, hogy valami hasonló hibát el ne kövessen, mint a
barátja. Remélhetőleg nem későn érkezik majd a felvilágosítás.
-Nem. És ez benne az őrület. Hazamentem a próbáról, a gyerek otthon sem
volt, mert Savannah, a sógornőm elvitte
valahova. A két csaj ezt úgy kitervelte, hogy már lépni sem tudtam. A cuccom
ott volt összepakolva, asszony könnyes szemekkel tördelte a kezét és elrebegte,
hogy értsem meg, ez neki most nem megy. Ne nehezítsem meg a dolgát, egy kis
magányra van szüksége, hogy végiggondolja a dolgokat, miközben én azt sem
tudtam, hogy van mit végiggondolni. Most csináltuk meg együtt a Glastonbury
reklámot, velünk van tele a fél világ, ahogy édelgünk, erre itt a gyomros.
-De hát reggel csak volt már
valami, olyan nincs, hogy együtt reggeliztek, csók drágám, majd jövök, aztán
annyi. Valaminek lennie kellett, Tom! – motyogta Simon még mindig lefagyva az
élet váratlan meglepetéseinek
lehetőségétől.
-Hát, valami van... – mormolta
vissza a barátja. –De ez nem telefontéma. Ha úgyis összekaptatok, akkor nem
futhatnánk össze valahol?
-Itt vagy LA-ben? Miért nem ezzel
kezdted? Mondd, hova menjek, már úton vagyok! – hadarta Simon a telefonba,
miközben felmarkolta a kocsikulcsot és már ki is lépett az ajtón. Egy
pillanatra eszébe jutott, hogy Annának szóljon, aztán vállat vont. A kisasszony
hisztisen játssza a sértődöttet? Olyat ő is tud. Azzal gázt adott és olyan
kipörgő kerekekkel indult el, hogy a kutyák nem győztek elugrani az apró kis
lövedékek elől.
*
Anna ült az ágyon és a lassan lenyomódó kilincset
nézte. Hát, hapsikám, most pedálozhatsz egy darabig, amíg ezt feledteted
velem! - motyogta magában. Várta, hogy a
férfi bársonyos, kérlelő hangját meghallja, de csend volt. Na jó, talán az
ajtót nem kellett volna bezárni, az végül is olyan gyerekes dolog és eléggé
megnehezíti a békülési folyamatot, hiszen először is neki kéne feladni a
védvonalat azzal, hogy elfordítja a kulcsot. Fülelt, mert mintha Simon hangját
hallotta volna, végül rájött, hogy telefonál, de olyan tompán hallotta a hangokat,
hogy fogalma sem volt, kivel és miről. Hirtelen azonban a bejárati ajtó
dörrenését hallotta. Ez eltéveszthetetlen volt. Aha, akkor most az ablak felől
próbálkozik? – nézett oldalra, és tényleg csak egy pillanatra futott át az
agyán, hogy gyorsan felkeljen és becsukja, aztán türelmesen várt, hogy a férje
szép szerelmes szavakkal bocsánatot kérjen és a bebocsátásért esedezzen. De a
szép szavak helyett a felbőgő motort, a kipörgő kerekeket és a kutyák
szemrehányó ugatását hallotta. Mi a fene történt? Mert egyelőre nagyon úgy tűnt, mintha Simon
túlságosan is a szívére vette volna az ő sértettségét. Talán csak virágért ment
– ötletelt tovább, de valahol a szíve mélyén érezte, hogy a férje gondolatai
most nem éppen a békülésük körül forognak.
*
A Chateau Marmont parkolófiúja
régi ismerősként pattant ki a bódéjából,
hogy Simontól átvegye a kulcsot és elvigye az autót. Igaz, az utóbbi időben már
nem járt erre a színész. Hallotta is, hogy kapcsolatban él valami külföldi
csajjal, bár ez korábban sem jelentette azt, hogy időnként meg ne jelent volna
itt a barátaival. Sandy, a húga meg azon sápítozott valamelyik nap, hogy el is
vette azt a libát, bár ennek még sehol nem látta a hivatalos megerősítését.
Házasembernek meg végképp nem sok keresnivalója volt ebben az épületben, hacsak
nem akart mielőbb válóperes ügyvéd elé kerülni.
A fickó most szokásos hosszú lépteivel tűnt el a lift irányába, ő meg
végezte a dolgát, de azért gondolatban feljegyezte magának, hogy megkérdi majd
Pierre-t, hogy nézzen körül odafönt, kivel találkozott ez a jómadár.
*
Tom már nem az első pohárnál
tartott, ez látszott a szemén és Simon merő szolidaritásból intett a pincérnek,
hogy neki is hozzon abból a színtelen valamiből, ami a barátja előtt állt.
Vodka – borzongott össze, ahogy az erős ital lecsorgott a torkán. Már régen
volt, amikor önmaga vigasztalására folyékony barátjához fordult segítségért és
krákogva ébredt rá, hogy ettől is el lehet szokni. Anna mellett néha egy kis
sör csúszott le vagy ritkább alkalmakkor egy kis bor, de alapvetően a vízre
szavaztak mindketten, és ez a fogyókúrájának is jót tett, könnyebben szabadult
meg a felesleges kilóitól, mint bármikor korábban. Kevin az edzőteremben
mindenféle löttyökkel bombázta, de az első korty búzafűlé után úgy döntött,
hogy ezt az áldozatot képtelen meghozni az egészséges életmód oltárán.
Csendben ültek egymás mellett,
úgy tűnt, Tomnak pillanatnyilag az is elég, hogy a barátja ott ül vele és a
sóhajtozását hallgatja; aztán szinte egyszerre mozdultak. Tom egyetlen
kortyintással lenyelte a pohara tartalmát, Simon pedig a maradékot hajtotta le.
Az üres poharat forgatva Tom beszélni kezdett.
-A Glastonbury forgatásán volt
egy helyes kis sminkes csaj. Sylvien dolgozott, nem is rajtam, de hát ott
voltunk egymás mellett, persze találkoztunk. Apám, ha láttál jó formát, minden
a helyén volt rajta, egyszerűen muszáj volt megnézni. Sylvie is látta, de nem volt gond, hiszen
annak idején ő mondta, hogy hűséget fogadott, nem vakságot. Otthon
elhülyéskedtük a dolgot, meg is feledkeztem róla. Aztán Alec mesélte a
színházban, hogy az asszony volt bent. Nem találkoztam vele, nem is tudtam,
hogy be akar menni, így utólag már világos, hogy nem is akarta az orromra
kötni. Bement, hogy megnézze magának a benti lányokat, Mollyt, a sminkesemet,
meg még Clarát, a fodrászcsajt is. Mit mondjak, kiszúr velem az élet, mert mind
a kettő… - és kezeivel igazán formás idomokat rajzolt a levegőbe, Simon el is
vigyorodott barátja „szerencsétlenségén”. Bezzeg ő, alighanem kifogta a
leglaposabb sminkest, akit a filmipar fel tud mutatni.
-Szóval – folytatta Tom letörten
– este hazamentem az előadás után, ébren várt és csak úgy mellesleg
megkérdezte, hogy mi a bajom a lógó melleivel? Megjegyzem, nem is lógnak! Én
hülye meg nem vettem le elsőre, hogy egy kis udvarlásra vár, egy kis megerősítésre,
hogy még mindig a legjobb csajnak látom a világon. Viccelődtem, hogy imádom,
ahogy a számba lóg, meg tudod, a szokásos pasis baromságok, még el is sütöttem
pár viccet, amit ebben a témában hallottam, erre durcásan megfordult, elküldött
a fenébe. Persze, próbáltam kiengesztelni, de akkora pofont adott, hogy a fülem
csengett. Én meg, kicsit elborult az agyam, megmondtam neki, hogy úgy üssön, a
következőt visszaadom. Megütött. Én meg ész nélkül pofon vágtam. Aztán egy
agyeldobós szex következett és azt hittem, ezzel a dolog a lovagiasság
szabályai szerint lezárult. Másnap meg kirúgott. Ennyi.
Simon hüledezve hallgatott.
Egyrészt próbálta elképzelni a szituációt, amikor kezet emel egy nőre. Nem
igazán sikerült. Alighanem nem olyan impulzív, mint a barátja, de Anna nem
tudna olyat tenni vagy mondani, ami miatt megüsse. Valószínűleg még így,
valamilyen szinten a szex előjátékaként sem. Persze, ne mondjon olyat, amiről
fogalma sincs, hiszen még sosem került hasonló helyzetbe. Próbálta fejben
lejátszani az adott pillanatot, Anna üt először, nyilván elkapná a kezét és
kicsókolná belőle a lelket, talán durvább lenne a szex, mint máskor, de ütni…,
nem, az nem az ő formája. Hallgatott, mert nem tudott, nem mert állást
foglalni. Kérdezni akart, de tudta, hogy Tom azonnal berágna, ha kicsúszna a
száján, amire igazán kíváncsi volt. Hogy ütött-e máskor is, mekkorát ütött,
hogy reagált az adott pillanatban Sylvie? –zúgtak a fejében a kérdések,
miközben csak arra volt képes, hogy a fejét csóválja.
-Tudod, az a baj – folytatta Tom
letörten – hogy történt, ami történt, de a feleségem úgy tűnik, nem tudja
rólam, hogy én nem vagyok egy olyan faszi, aki megütné, ez egy egészen más
helyzet volt, ezt neki is éreznie kéne. Akkor talán az indulat dolgozott
mindkettőnkben, de ez vegyült valahogy a szenvedélyünkkel. Te is láttál már
olyat, nem, hogy verik egymást, mint a répát, aztán ölelkezés közben repül az
éjjeli lámpa, borul a virág, de semmi sem számít, csak a másik közelsége, az
öröm, hogy a kezed között van?
Simon előtt felrémlett a minapi
konyhai csetepaté, ami után másnap beszereztek pár habókos bögrét. Egyrészt,
hogy legyen miből inni a reggeli kávét, másrészt, ha újra elszabadulnának a
szárító közelében, tutira ne sajnálják, ami a földön landol. Oké, a keze nyoma
ott maradt Anna karján, combján, úgy markolt bele a húsába, mintha azon múlt
volna, hogy a zuhanástól megvédje, harapni szerette volna, de még idejében
visszafogta magát, mert tudta, hogy az agyukat elborító köd felszálltával kínos
lenne szembesülni a tettei következményével.
De megütni, ez egy percig fel sem merült benne. Még a szenvedély hevében
sem. A fenekét esetleg, de hát az megint egy más műfaj – nyomott el egy arcára
kúszni készülő vigyort.
-Igazából azért vagyok beszarva –
folytatta közben a barátja megtörten a monológot – mert Marlowe-ot sem hagyja,
hogy vele lehessek. Mintha azt hinné, hogy egy brutális barom vagyok, aki verné
a gyerekét, vagy nem is tudom, de komolyan bepánikoltam. Nem teheti meg, hogy
elszakít tőle, és hát … magától sem. Szeretem! – nyögött fel kínjában Tom.
-Beszéljek vele? – kérdezte
halkan Simon, mire a másik csak egy bólintással jelezte, hogy igen,
tulajdonképpen erre akarta kérni. Legyen a közvetítőjük, mielőtt a dolgok még
rosszabbra fordulnának.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése