111.
-Nagy hírem van! – nyitott be Simon
a gyerekszobába, ahol Anna a tegnap érkezett bútorokat szerelgette. Ült a
padlón és az imbuszkulcsot forgatta elmélyülten a kezében, mert a műszaki
leíráshoz képest valahogy mégsem akart rendben menni a dolog.
-Jesszus, miért kezdtél bele
egyedül? Mondtam, hogy sietek haza! – vette ki a férje a kezéből a kis
szerszámot, aztán a már elkészült pelenkázóra dobva a felesége kezéért nyúlt és
felhúzta. Már csak egy hónap volt hátra a szülésig és Anna az utóbbi hetekben
igazán belehúzott. Olyan pocakot eresztett, mintha nem is egy gyerek, hanem
egyenesen egy ikerpár növekedne odabent.
-Te meg miért nem mondod
anyádnak, hogy fogadjon szót a papának? – dorgálta meg a pocaklakót a férfi,
mire a megszólított legalább két térdet és egy könyököt mutatott meg az anyja kemény
pocakján. Anna nyögve simogatta el a kis dudorokat.
-Nagyon örülnék, ha nem
szövetkeznétek ellenem már most. Titkolózhat dr.Morrison a baba nemét illetően,
de én biztos vagyok benne, hogy egy lány, aki máris imádja az apját, és engem
meg fele annyira sem – biggyesztette le a száját.
-Gondolod? – simogatta meg a
kerek hasat a férfi. –Egy lány? … Azt hiszem, imádnám, ha egy lány lenne, vagy
egy fiú… - nevette el a végét. –Tudod mit, én inkább nem is foglalok állást,
nehogy azt higgye a gyerek, hogy nem örülnék neki, ha esetleg mégsincs igazad.
Mindegy, hogy fiú vagy vagy lány, picim, én akkor is szeretlek! És hidd el, a
mama is jófej, csak mostanában ilyen morgós, de ha majd kint leszel és a
karjában tarthat, akkor majd meglátod, hogy nincs is nála kedvesebb nőszemély
ezen a földön. Én imádom, és biztosan te is nagyon fogod szeretni. Na,
megfelelt nagyságos asszonyom, ahogy az érdekeiért kampányoltam a gyerekünknél?
– csókolt bele Anna nyakába a férfi, és a felesége máris kéjesen sóhajtozva
engedte át magát a kedveskedésnek. A terhesség egy pillanatra sem vette el a
kedvét attól, hogy hagyja magát kényeztetni és ebben Simon jó volt, nagyon jó.
-Mi az a nagy hír? – nyögdécselte
lehunyt szemekkel, ahogy a férfi átölelve a hasát simogatta, miközben a nyakában
kalandozott a szája.
-Ja, a hír… – vette le a kezét róla a férfi. Egy
kinyomtatott emailt lobogtatott meg Anna orra előtt, aki nevetve kapott utána.
Steph és Georgette Pandas közti levélváltás utolsó felvonása volt, az írónő
értesítése, hogy hamarosan megérkezik és aláírhatják a szerződést, amelynek
értelmében a lefordított regény időközben elkészült forgatókönyvére is az
áldását adja.
-Jézusom, film lesz belőle, most
már biztos, hogy film lesz belőle – lelkendezett az asszony, aztán a levelet
félredobva kézen fogta a férjét és magával húzta a nappali felé. –Ezt meg kell
ünnepeljük! – mormolta érzéki hangon, miközben már lesimogatta a férfiról az
inget és a nadrág gombolása után kapott.
-Hé, csak lassan a testtel,
asszony! – kapta el a kezét nevetve Simon. –Te egyre telhetetlenebb leszel,
ahogy közeleg a nagy nap – nyomott egy csókot Anna kezére, aztán lehuppant a
kanapéra és az ölébe húzta.
-Ja, bocsánat, azt hittem, neked
is tetszik – vágott azonnal durcás arcot a lány, mire Simon elnevette magát.
-Tetszik bizony, de még mennyire
tetszik. Csak lassan már nem hagysz engem kibontakozni, olyan erőszakos vagy,
mint egy pasi – mormolta a lány bőrébe, ahogy a kulcscsontját csókolgatta. És
ma elhatároztam, hogy visszaveszem a kormányrudat, mégis csak én vagyok a ház
ura, vagy mi a fene…
-A kormányrudat? – grimaszolt
kuncogva a felesége.
-Oké, azt talán mégsem, csak a
kezdeményezést, aztán a kormányrúddal kezdjen kisasszony bármit, kedve szerint,
…talán mégsem olyan rossz ötlet, ha hagyom, hogy Ön irányítsa a … hajót –
sóhajtott mélyet a férfi, ahogy Anna engedelmesen a sokat emlegetett kormányrúd
után kapott.
*
-Anna! Hova tetted a lila
nyakkendőmet? – kiabált Simon a szekrényt feltúrva a kérdéses kiegészítőért,
mire hirtelen egy kéz nyúlt el mellette, és az ingek közül kihúzott egy tartót,
amelyen a férfi nyakkendői voltak katonás rendben felfűzve.
-Ne ordíts! Inkább nyisd ki a
szemed! Én nem is tudom, amikor valami gálára olyan csicsásan felöltözöl, ki
adja a kezedbe a cuccot? Mert ha rajtad múlna, alsónadrágban vonulnál végig a
vörös szőnyegen – morgolódott a lány, mint nagyjából minden alkalommal, amikor Simon
elegánsra vette a figurát. A lyukas pólóin és a széthordott gatyáin kívül
szinte semminek nem tudta a helyét.
-Miért is van gondoskodó
feleségem, ha még ezt is nekem kéne fejben tartanom? – dörzsölte hozzá az orrát
a férfi, miközben mélyet szippantott a felesége ismerős, finom virágillatából.
–Mutasd magad! – tolta el magától az asszonyt és mosolyogva nézett végig a
mélylila, puha anyagon, amely pontosan követte az asszony terhes alakját.
–Gyönyörű vagy! – harapta meg Anna fülét finoman, amiben egy könnycsepp alakú
gyémánt rezgett, amit az édesapjától kapott még az esküvőkor.
-Hát, nem tudom. Szinte
meztelennek érzem magam, de az a másik ruha…, abban olyan voltam, mint
valami törpe víziló – fintorgott a nő.
Való igaz, a lágy esésű, bő ruha nem volt túl előnyös. Nem elrejtett, csak
felnagyított. Ez viszont, nemcsak a mindenórás pocakot mutatta meg, de azokat a
fenséges melleket is, amelyek nemsokára az ifjú Carmichelt fogják táplálni. Ennek
ellenére szexi és elegáns volt benne, mert sem a szín, sem a szabás nem akart
hivalkodni, csak védőburkot adott egy nagyon is nőies testnek. –Őszintén szólva nem bántam volna, ha ezt az
estét kihagyhatom, de mivel a gyereked olyan jól érzi odabent magát, hát kénytelenek
leszünk elkísérni ma este – motyogta Anna.
-Én viszont boldog vagyok, hogy
megmutathatlak országnak világnak még így a szülés előtt fél lábbal. – vont
vállat a férje.
-Remélem, az a fél láb elég
hosszú lépés lesz, mert nem szeretnék a bemutatóról magzatvízzel átitatott
ruhában, mentővel távozni – fintorgott a felesége, aztán belebújtatta a lábát a
puha, nem túl magas cipellőbe. –Na, menjünk, mielőtt meggondolom magam! –
sóhajtott nagyot és kifelé indult. Simon szeretettel nézett utána és egy vidám
vigyorral megcsóválta a fejét.
*
-Nem hittem volna, hogy ilyen
hamar bemutatókész állapotba hozzák a filmedet – mondta halkan Anna, miközben a
kiabálás és vakuvillogás közepette a férjébe kapaszkodva a színház bejárata
felé lépkedtek az üdvözlésképpen leterített szőnyegen. Még nem telt el fél év sem azóta, hogy a
forgatás befejeződött, és máris itt volt a bemutatója, aminek az alacsony
költségvetésű munka ellenére igen nagy hírverést csaptak.
-Kicsit tartok is tőle, nem
ártott-e neki ez a kapkodás – sóhajtott a férfi, miközben arra gondolt, vajon
melyikük bukhat nagyobbat a sietséggel, a rendező vagy ő maga? -Ígérd meg nekem! – fordult hirtelen szembe a
feleségével – ígérd meg, hogy megmondod az őszintét akkor is, ha nem tetszett!
-Életem! Mikor kíméltem én az
érzéseidet? Nyugi, jó lesz! De ha esetleg a vágással hazavágták vagy valami más
gubanc lesz, meg fogom mondani. De ha tetszik, akkor légy szíves, ne hidd azt,
hogy csak a lelkedet akarom kímélni! Rendben?
-Szeretlek! – mosolygott rá a
férfi, aztán egy utolsót integetve a fotósok felé, megcsókolta a feleségét,
majd belekarolva bevezette az épületbe.
*
A vetítést követő tapsviharban Simon
a rendező és a kollégák kezét szorongatva Annát kereste a tekintetével. A
felesége ülve maradt és a könnyeit törölgette. A film drámai hatása meglepően
jól érvényesült, pedig a forgatás olyan jó hangulatban telt, hogy attól tartottak,
a végén az derül majd ki, hogy elviccelték a legütősebb jeleneteket is. De most
a vásznon látva, Danielnek igazat kellett adjon, bár a jó munkához vért kell
izzadni, az igazán akkor lesz eredményes, ha az izzadtságszag nem érződik a
végeredményen. Anna abban a percben állt fel, amikor végre volt két szabad,
ölelésre nyíló karja és magához ölelte a diszkréten szipogó asszonyt,
-Tetszett?
-Nagyon. Azt hittem, hogy utálni
fogom az ágyjeleneteket, de még azok is olyan finomak voltak, hogy a bőrömön éreztem
a kezedet, miközben Mia testén siklottak. Nagyon ügyesen csináltátok, szép
volt, megható és mégis izgalmas. És sokkal ijesztőbben dühöngsz a vásznon, mint
otthon, szinte féltem tőled, pedig otthon sose. Jó voltál! – csókolta meg a
férjét kedvesen. Simon pedig úgy vigyorgott a kedves, teljesen civil
kritikától, mintha az Oscar díj értékelését hallgatná. Kicsit tartott tőle,
milyen lesz Annának szembesülnie a bensőséges jelenetekkel, de okos asszony,
tudja, hogy ez ott a vásznon nem a valóság. Az otthon van, a négy fal között,
és az csak a kettőjüké. Magához ölelte a műkedvelő kritikust és szeretettel
kormányozta kifelé a színházteremből. Odakint eközben leszakadt az ég, Donald egy
esernyővel várta őket a kijáratnál és a
kocsihoz kísérte a párost. Amikor elhelyezkedtek az ülésen, hogy a vetítést
követő party helyszínére menjenek, Anna megrángatta a férje zakójának az ujját.
-Engem ki kéne tennetek a
kórháznál. Azt hiszem, itt az idő – grimaszolt
egy halvány mosollyal, amitől a férfin a vegytiszta pánik suhant át.
A helyzetet Donald kezelte a
legjobban. Egyetlen hang nélkül tövig nyomta a gázpedált és egy éles kanyarral
a kórház felé vette az irányt. Simon kapkodva pánikolt. Hol Anna arcát
simogatta, hol Donaldot hajszolta,
teljesen feleslegesen. Anna pedig csendben mélyeket lélegezve szorította a
férje kezét.
-Mióta érzed? – nyögte ki végre
az első kérdést Simon, teljesen megfeledkezve az este eddigi részéről.
-A vetítés alatt már elkezdődött, de olyan ritkán jöttek a
görcsök, hogy ráértem azon imádkozni, hogy a burok ne repedjen meg. Aztán a
taps alatt már sűrűsödött, de még mindig nem vészes, csak bulizni nem merek már
nekivágni – mosolygott rá kissé feszülten a lány, mire Simon a szemét forgatva
simított végig az éppen megfeszülő arcon.
-Viccelődünk, viccelődünk?
-Hát, gondolom, ezzel kevésbé
hozom rád a frászt, de ha akarod, jajgathatok is, mert ez a mostani már elég
gorombára sikerült – sóhajtott Anna, miközben a kezével a hasát masszírozta.
Arca már feszült volt, befelé figyelő, de még tartotta magát. Igazság szerint
félt, mert bármit is olvasott, hallott a szülésről, átélni egy egészen más
dimenzió volt, és a várakozás az izgalmon túl némi félelemmel párosult.
-Ne gyere be velem! – nyögött fel
hirtelen, mire Simon zavartan ránézett.
-De hiszem már megegyeztünk. Ott
akarok lenni!
-De én félek, hogy sikítani
fogok, meg egyébként is olyan zavarba ejtő ez az egész, nem biztos, hogy később
pont ezekre a pillanatokra akarsz majd visszaemlékezni…
-Anna! Eszednél vagy? A gyerekünk
születésére?
-De ott vér lesz meg kínlódás, te
meg olyan érzékeny vagy, ki fogsz borulni…
-Oké, akkor majd felmosnak, de
tudod mit, felesleges ezen agyalnunk, mert majd kiderül. Ha nem bírom, ki fogok
jönni, de ha olyan pasi vagyok, amilyennek képzelni szeretném magam, akkor ott
leszek veled végig és fogom a kezed. Különben is, ki vágja el a köldökzsinórt,
ha nem az apja?
Donald az utóbbi megjegyzésre
olyan beszédes grimaszt vágott, ami egyetlen arcvonásba sűrítette a védencéről
vallott véleményét bármilyen sebészeti műveletet illetően. Lehet, hogy Simon
kezében lesz az olló, de nem biztos, hogy ezt a srác ébren fogja megélni. Azt
mindenesetre erősen remélte, hogy ájulás közben nem fogja önmagát leszúrni.
112.
-Ne gyere be! – mondta Anna
szája, de a szeme szinte könyörgött: -Maradj velem! – ahogy a bejáratnál
beleültették egy kerekesszékbe és miközben a recepciós Morrison doktort hívta,
egy másik nővér utasításokat sorolva gyors léptekkel tolta máris a szülőszoba
felé. Simon hosszú lépteivel szinte futott mellettük és igyekezett megfejteni a
felesége igazi akaratát. A kérdést végül az egyik nővér döntötte el, aki a
férfi kezébe nyomta a kórházi ruhát és szinte belökte egy öltöző fülkébe.
Ezalatt Annáról lesegítették a csinos estélyi öltözéket, a kecses szandált,
kapott egy hálóinget és hamarosan felkerült a vizsgáló asztalra, ahol aztán az
érkező dr. Morrison koncentrálva vizsgálódott.
-Elfordult – jelentette ki
gondterhelten, miközben Anna két görcs között is arra gondolt, hogy ezt ő
vizsgálatok nélkül is meg tudta volna mondani. Elég a hasára ránézni, hiszen
most is pontosan látszik, hogy a kölyök könyöke és lábai nem függőleges
irányban dudorodnak ki, hanem szinte a két oldalán.
-És ez mit jelent? – sziszegte
gyöngyöző homlokkal.
-Nem tudom. A méhszáj még nem
tágult, a magzatvíz sem folyt el. Én azt mondom, nincs még itt az idő. Várjunk,
amíg a gyerek eldönti, hogy indulni akar. Itt maradnak és ha bármi változás
történik, akkor minden adott lesz hozzá, hogy belekezdjünk. De én nem
siettetném a dolgot. Nincs semmi értelme egy császármetszést csinálni, hátha
magától befordul a szülőcsatornába.
-De akkor miért görcsöl ennyire?
– nyögött egy újabbat a lány.
-Itt vagyok kincsem! – robbant ki
az öltözőből Simon tetőtől talpig világoskék műtős ruhában. –Mi történt eddig?
– nézett az orvosra, aki a kesztyűt húzta le éppen a kezéről. De mielőtt az
megszólalhatott volna, Anna paskolta meg a férje kezét.
-Semmiről nem maradtál le, még
korai volt a riadó. Pillanatnyilag még nem is úgy fekszik, hogy ki tudjon
jönni. Megvárjuk, hogy beforduljon, mert ha nem teszi meg ezt a szívességet,
akkor császár lesz – foglalta össze neki Anna a tényeket. A férje – ha lehet –
még sápadtabb lett.
-Császár? Úgy érted, műtét?
Anna az éppen érkező görcsből lassan
ellazulva megvonta a vállát.
-Hát, legalább szép kerek feje
lesz.
-Kerek feje … - motyogta a férfi,
miközben az orvost figyelte, aki úgy készülődött, mint aki rögvest veszi a
kalapját és hazamegy.
-És akkor most mi van? – nézett a
körülöttük állókra tanácstalanul.
–Kicsim, akkor lehet, hogy nem is szülünk ma éjjel?
-Hát, nem tudom, hogy te mit
csinálsz, Simon, de lehet, hogy én nem fogok szülni. Úgyhogy akár el is mehetsz
arra a vacsorára, aztán majd visszajössz és elmeséled, mi volt a menü, amiről
lemaradtam.
-Nagyon vicces – motyogta a
férfi, aki teljesen elveszett ebben a bizonytalanságban. Ez sokkal rosszabb,
mint arra gondolni, hogy akár órákon belül a kezük közé szoríthatják végre a
porontyukat – gondolta fásultan. Amíg magára rángatta ezt a nevetséges kék
rongyot, dolgozott benne az adrenalin, erősnek érezte magát, aki játszva
megküzd a szülés véres, fájdalmas valóságával, de a várakozással, a tétlenséggel
nem tudott mit kezdeni; szinte pillanatról pillanatra érezte, ahogy megy ki
belőle az elszántság. Leroskadt a felesége mellett székre és a kezét simogatva
nagyot sóhajtott. A következő másodpercben úgy érezte, mintha satu szorítaná
össze az ujjait, különösen azt, amelyiken a jeggyűrűjét is hordta.
-Jézusom, Anna, eltöröd az
ujjamat – akarta mondani, de az asszony arcára nézve benne akadt a hang. Anna
szinte homorított a szülőágyon és a kíntól kaparta maga mellett a műbőr
borítást. A hasa pedig egészen extrém változáson ment keresztül. Simon
döbbenten nézte, ahogy odabent valami nagy és szögletes jól láthatóan helyet
változtatott. Jézus! – suttogta lélegzetvisszafojtva, mire dr. Morrison is
visszafordult, aztán már tartotta is a kezét, hogy a nővér újabb kesztyűt
húzzon rá. Simon elképedve nézte a kis Alien
tornamutatványát és szinte rosszul volt a felismeréstől, hogy odabent azért nem
egy üres térben forgolódik ez a kis dinnye, hanem nyilván Anna belső szerveit
is átrnedezi közben. Elképzelni sem tudta, milyen fájdalmas lehet ez.
-Jó, nagyon jó! – motyogta vizsgálat
közben az orvos, mire Simon úgy döntött, hogy elkapkodták az orvosválasztást,
ez a faszi nyilvánvalóan egy őrült. Mi a franc jó van ebben, ami itt történik? De
mielőtt orrba nyomta volna a kedélyesen örvendező szakorvost, az végre mondott
valami értelmeset is. -A gyerek úgy döntött, itt az idő. Most már magukon
múlik, hogy segítenek-e neki a helyezkedésben. Szerintem próbáljanak meg
sétálgatni egy kicsit. Ő már irányba ált, és ha most a saját súlyánál fogva is
lefelé kényszerül a szülőcsatornába, akkor talán még ma magukhoz ölelhetik a
kis huncutot – mosolygott a derék doki, aki nem is sejtette, hogy Simon a
felmenőit sértegeti gondolatban.
-Fel tudsz kelni? – nézett a
férfi Annára, aki feltámaszkodva simított végig a hasán.
-Ha ez egy perccel is közelebb
visz a szüléshez, akkor irány a lépcsőház, még emeletet mászni is hajlandó
vagyok.
A férje karjára támaszkodva
lemászott a szülőágyról, az egyik nővér egy köntöst terített rá, Simon pedig
egy puha kis törülközővel az arcát törölgette meg. Aztán, amikor azt hitte, a
többiek nem látják, a sajátját is. Hát, ez elég horror volt mára – gondolt
vissza az előbbi igen látványos és láthatóan fájdalmas trükkre, amit a gyerekük
végrehajtott.
*
Hajnali fél négyre boldog,
kimerült mosollyal, némán cirógatták az Anna hasán szuszogó Lana Elisabeth Carmichelt,
aki három kiló nyolcvan dekával és ötvenegy centijével olyan volt, akár egy kis
szumóbirkózó. Attól a perctől kezdve, hogy megtalálta a külvilágba vezető utat,
a kislány rohamtempóban tört a célja felé. Az orvos időben történt beavatkozása
ellenére Anna úgy döntött a szülést követő néhány hosszú percben, hogy ha az
életben többet nem enged férfit, még a férjét sem, a közelébe, az sem túl nagy
veszteség. Úgy érezte magát, mint aki szétszakadt, és mint akinek minden
csontja összetört, mert az orvos Simon hangos rosszallásával nem törődve,
szinte ráfeküdt, hogy a kis gombócot a kijárat felé préselje. Hogy odalent
milyen állapotban lehetett, azt el tudta képzelni, bár inkább nem gondolt rá,
mert még a gondolat is fájdalmasnak tűnt.
Simon egyszerűen csak boldog
volt. Megszületett a lánya, aki elmondhatatlanul szépnek tűnt a szemében,
úgyszólván tökéletesnek. Sötét sűrű haja már sejtette, hogy az anyjáéra fog
hasonlítani, és a ma éjjel izgalmai után érezte, hogy valószínűleg a
temperamentuma is. Anna a szülés alatt hősiesen küzdött a fájdalommal, bár
eltitkolni nem tudta, nyilván nem is akarta. Szeme sarkából kicsurrantak az
erőfeszítés könnyei, torkából egy-egy mély nyögés, de azon túl, hogy még az
életet is kiszorította a kezéből, nem kiabált, nem sikoltott. Ezért nem tudott
neki elég hálás lenni, mert még elképzelni sem tudta, hogy birkózott volna meg
ő maga az asszony hangos fájdalmával. Bár az orvos bíztatta, hogy jöjjön oda
mellé és nézze, ahogy a kis fekete fejtető felbukkan, de erre nem volt képes és
talán jobb is volt, mert számára meglepően véres volt a születés maga. Az a
magzatmázzal és vérrel borított kis
maszat, aki az orvos kezei között hangos visítással fejezte ki rosszallását a
számára is kalandos és sokkoló új helyzettel kapcsolatban, önmagában is ijesztő
volt, nem akarta tudni, hogy mit takar el szemei elől a kék függöny, ami mögött
az orvos ténykedett. A köldökzsinórt azonban ő maga vágta el, bár sosem hitte
volna, hogy erre képes lehet. Oké, a keze remegett kicsit, és majdnem kiszúrta
a saját szemét, ahogy igyekezett a könnyeket kidörzsölni belőle, még mielőtt az
ollót letette volna. És most csak könyökölt Anna mellett az ágyon, nem látva,
hogy az orvos mit csinál még a függöny túloldalán, csak a felesége
összerezzenéseiből gondolta, hogy további kellemetlen perceket él át. De ha
ezen túllesz, akkor az életük legszebb napjai kezdődnek, vigasztalta önmagát és
halkan Annát is. Lanát a nővér leemelte Anna pocakjáról, s a helyzet azonnal
mindkettőjükben hiányérzetet keltett, és úgy hallatszott, Lana sem örült neki,
hogy a puha, meleg és ismerős illatú testtől, a két cirógató kéztől és a méhben
már ismerőssé vált hangoktól elszakítják. Mind a ketten arra fordították a
fejüket és mosolyogva nézték, ahogy a melegvíz alatt lassacskán a kis maszatból
egy rózsaszín visító kismalac válik.
*
Claire a körmét rágva toporgott a
férje mellett, aki nagyokat nyelve hallgatta a fia élménybeszámolóját. Amikor
végre átvehette a telefont, az addig őt feszítő kérdésözönből egyetlen egy
jutott csak eszébe.
-Kire hasonlít? – szipogott
csillogó szemekkel, mire Simon elnevette magát a túloldalon.
-Szerintem Anna kicsinyített
mása, ő meg azt mondja, tisztára én vagyok, csak sötét hajjal, szóval a mi
gyerekünk. De anyu, szerintem ne telefonon beszéljük meg, gyertek és nézzétek
meg a saját szemetekkel! Anna papáját is hívtam, ő már holnap gépre ül, gyertek
együtt!
-Jövünk fiam, jövünk! Felhívom Joet,
és amilyen hamar csak lehet, jövünk. Mondd meg Annának, hogy gratulálunk és ne
aggódjon egy pillanatig sem. Már úton van a segítség!
Simon ettől az utolsó mondattól
kicsit összerezzent. Lehet, hogy az anyjával majd beszélnie kell, hogy igazán
örülnek a látogatásuknak, és egészen biztosan jól fog jönni néhány jótanács is,
de Lana elsősorban a kettőjük gyereke, és nekik kell megbirkózniuk az új
kihívásokkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése