Perlekedők 99. és 100. fejezet

99.

Csendben összebújva élvezték a fürgén hulló cseppek zaját, a lombok susogását, a bokrok aljában elrejtett világítás halvány fényét, amely sárgásra festette a falakat, és ettől valahogy időtlennek tűntek az épület részei. Mint egy mexikói hacienda.

-Szeretem ezt a házat – szólalt meg Anna, ahogy  szemét végig jártatta a földszint hatalmas üvegablakain és az emeleti nyújtott ablakok előtt megcsillanó kovácsoltvas korlátokon. –Sok benne a fény.

-Én is szeretem. Most már újra szeretem – vallotta be halkan a férfi, miközben a karját szorosabbra vonta a lány körül. -Amikor megvettem, szerelem volt az első látásra; az ingatlanos dörzsölte is a kezét, mert nem is alkudoztam vele. De már akkor is totál para voltam, úgyhogy a beköltözés napján Donald és az emberei végignézték a házat poloskák után kutatva, és a régi zárakat is mind lecseréltettem velük.

-Poloskák? – nézett rá a lány értetlenül, mire a férfi elmosolyodott és viccelődve vakarózni kezdett.

-Tudod, kis élősködők, … á, nem ám, mikrofonok, apró kamerák, soha nem lehet tudni. Biztos túl sok kémfilmet láttam. És időről időre azóta is átnézik, hiszen járnak itt rendezvényes cégek, takarítók, kertészek. Hátha valakinek az az ötlete támad, hogy egy kis mellékesre próbál szert tenni egy apró kémkütyü elhelyezésével. Nem tartozik senkire, hogy  mit csinálok magánemberként. Most, hogy egy csodás sötét hajú szépség az úrnője a háznak, még kevésbé, mint eddig.

-Mindig egyedül éltél itt? – motyogta Anna, érezve, hogy ezzel a kérdéssel olyan terepre merészkedik, amellyel kapcsolatban nem biztos, hogy hallani akarja a válaszokat, de képtelen volt féket vetni a nyelvére.

-Hát, … nem. Először a haverok laktak itt, valahányszor a városban jártak, aztán beköltözött Cyntia és véget értek a pasibulik. Amikor Cyntiával kiderült az a dolog, én itt hagytam és addig vissza se jöttem, amíg el nem költözött. De aztán érdekes hónapok jöttek, és egyszer csak azon vettem észre magam, hogy egyre több cuccom landol nála, és hát, én magam is. Nem tudtam, hogy ezzel  a házzal mit csináljak, mert túl sok emlék fűzött hozzá, és akkor jó ötletnek tűnt szabadulni tőle, mert nem akartam, hogy bármi is arra az időszakra emlékeztessen, amikor kegyetlen pofont kaptam az élettől; de szerencsére nem megy az olyan könnyen, hogy túl adjak rajta, így amikor végre eldöntöttem, hogy nem csinálom Cyntiával tovább, akkor legalább volt hová hazajönnöm. Arról nem is beszélve, hogy a kutyáknak ez egy paradicsom. De egyébként pont a héten kaptam egy levelet a raktártól, ahol egy csomó dolgot leraktam, hogy  lejárt már a szerződésben rögzített idő, és vagy vigyem a cuccaim, vagy toljam oda a képem és hosszabbítsam meg a szerződést.

-Mik vannak abban a raktárban?

-Hát, egy rakás bútor, amik itt voltak, de akkor úgy gondoltam, hogy nem illenek hozzám. Meg egy csomó vacak, amiket mindenféle bolhapiacokon szedtem össze, hogy egyszer majd jó lesz valamire. Szerintem a tizedére sem emlékszem, ami ott van.

-Menjünk el! Nézzük meg! – nyafogott Anna a hóna alatt. –Imádok turikban kotorászni. És tulajdonképpen akartam is már kérdezni valamit…

-Mit? – húzta össze a szemét Simon, megérezve, hogy ez a régóta húzódó kérdés nem lesz valami kellemes.

-Az az ágy a hálószobában…

-Igen? … Nem veszünk vízágyat, mondtam már… - vigyorgott a férfi és ráhajolt, hogy megcsókolja, de a felesége kibújt a karjából.

-Eszembe se jutott a vízágy. Szóval, ebben az ágyban aludtatok Cyntiával?

-Anna! … Igen, de nincs ennek semmi jelentősége. Az csak egy ágy.

-De van! Ki akarom cserélni! – suttogta Anna, mire Simon rábólintott.

-Oké! Kicseréljük. Felesleges pénzkidobás, de ha ez boldoggá tesz… Még mi zavar?

-Van itt még valami holmija? Valami, amit ő vett, de nem vitt magával, valami, ami rá emlékeztet? Egy bögre, egy lámpa, bármi…

-Nincs. Amikor a bomba robbant, mindent elvitt. Látta, hogy addig nem jövök vissza. Tulajdonképpen nem is kellett mondani, hogy menjen és vigye a dolgait; érezte ő, hogy tényleg vége.

-Kényelmes megoldás – húzta el a száját a lány, és hirtelen valami megmagyarázhatatlan gyengédséget, már-már szimpátiát  érzett a nő iránt, akit szó nélkül utasítottak rá, hogy lépjen ki a pasija életéből. –Legalább tudom, mi a szakítási technikád – tette hozzá kissé gúnyosan.

-Anna! Ne akard, hogy most ezen vesszünk össze! Nincs technikám. Te különben is a feleségem vagy, az pedig egy egészen más helyzet. Ráadásul nem miattam borult a bili. Ha ő nem lép félre, mi talán meg sem ismerjük egymást.

-Miért nem írattál alá velem egy házassági szerződést? – motyogta halkan a lány, mire Simon az álla alá nyúlt és felemelte az arcát, hogy a szemébe nézve válaszolhasson.

-Mert szeretlek és mert bízom benned.

-Ez volt a jó válasz – mosolyodott el kesernyésen a lány, aztán folytatta: -De tudd, hogy én apám ügyvédjénél hagytam egy nyilatkozatot az esküvő dátumával, hogy amennyiben közös megegyezéssel valaha is elválnánk, akkor én semmire nem tartok igényt, nem perellek asszonytartásért, ilyesmik.

-Anna! – nyögött fel a férfi. –Erre semmi szükség! Meg tudnám védeni az érdekeimet, egy egész stáb dolgozik ezen, de mint mondtam, a mi házasságunk más ügy. Szeretjük egymást és bízunk egymásban, és arról az apróságról se feledkezzünk meg, hogy soha nem is engednélek el, szóval semmi szükség ilyen nyilatkozatokra.

-Nem baj, én azt akartam, hogy lásd és lássa mindenki más is, hogy a pénzednek semmi köze ahhoz, hogy hozzád mentem.

-Helyes! De ne is beszéljünk ilyesmiről! – simított végig a lány haján. –Úgysem engednélek el! – ismételte meg, aztán nagyot sóhajtott és ledöntötte a puha párnákra, hogy megcsókolhassa végre.

*

Tom hunyorogva bambult bele az elegáns hálószoba sötétjébe, aztán észrevette, hogy a sötétítő függönyök be vannak húzva. Nem egészen volt magánál, amikor Simon hazahozta, de mintha nem egészen így festett volna ez a szoba. Valami selymeset érzett az arca mellett és a szemei elé húzta. Egy csipkés hálóing volt. Hoppá! Kicsit feljebb húzódszkodott az ágyban és körbenézett, de nő nem tartozott a hálóinghez. Ettől egy kicsit megkönnyebbült, mert nehéz lett volna hazamenni békülni egy ilyen bakival a tarsolyában. Ledobta magáról az ágytakarót és elfintorodott, ahogy a zoknis, szőrös lábszárával szemezett. Póló, alsónadrág van rajta, helyes. Akkor azért nagy orgia nem lehetett. Egy ajtót vett észre maga előtt, nyilván a fürdőszobáét és lassan, kissé bizonytalanul felállt. Felkattintotta odabent a villanyt és a látványtól nyilvánvalóvá vált, hogy Simonék szobájában és fürdőszobájában nézelődik. Jesszus, de akkor miért volt nála Anna hálóinge? Meg egyáltalán, hogy a fenébe kavarodott ide? Felnézett a tükörbe, de az a bamba tekintet, amely visszapislogott rá, nem sok magyarázattal tudott szolgálni. Megmosta az arcát, kiöblítette a száját, aztán egy mély sóhajjal visszament a szobába. Elhúzta a vastag függönyt és kilépett a teraszra. A medence melletti kerti bútoron Simon és Anna aludtak összebújva, a puha paplant szorosan a testük köré tekerve. A két kutya előttük hevert és lustán elnyúlva őt nézték. Jesszus, ezek itt kint aludtak? Bár, talán jobb, mintha hármasban bújtak volna össze odabent. Ki tudja, mit művelt volna önkívületében. Odaballagott hozzájuk, aztán a torkát megköszörülve megszólalt:

-Khm… igazán idilli, de… Bocs! Hogy kerültem az ágyatokba és ti miért aludtatok itt kint? És mikor megy az első gép New Yorkba?

-Jézus! Tom! Ha otthon is ennyit rizsázol ébredés után, nem csodálom, hogy Syl kivágott. Fogd már be, van, aki még tudna aludni – nyögött Simon önkéntelenül is szorosabban ölelve Annát, mintha ezzel megóvhatná a felébredéstől. De a lány már kócosan vigyorgott ki a hóna alól. Tomot most sok mindennek nevezte volna, de jóképű pasinak nem. Ahogy zokniban, alsónadrágban ácsorgott előttük szőrösen, zavartan, még nem egészen józanul.  Mélyet sóhajtva gondolt rá, hogy bezzeg az a pasi a háta mögött, aki igazán érzékien tapad a hátsójához, őt még sosem látta olyan formájában, amikor a hideg szaladt volna végig tőle  a hátán. Megmoccant, mire Simon még szorosabban fogta, aztán megbökte a takaró alatt és ő mélybordó színt öltött. Ne már, még itt kamatyolnak mindjárt a haverja előtt.

-Csinálok kávét – motyogta még mindig pirulva, mire Simon a nyakába csókolt.

-Oké, de előbb Tom barátunk besasszézik innen és nem leselkedik, addig nem engedlek ki a takaró alól.

Tom engedelmesen befelé ballagott, aztán az ajtóból visszafordult. –Hozzam ki a hálóingedet? Ott találtam a fejem alatt. De már nem voltál benne. Csinos darab – vigyorgott.

Simon a fejét csóválva kimászott a melegből. Maci pedig azonnal a lábára is dobta a nyálas teniszlabdát, remélve, hogy a gazdi korai kerti jelenléte korai játékot is jelent. Simon azonban fintorogva rúgta odébb a nyúzott sárga bogyót, aztán nemes meztelenségét a melegítőjére cserélve a hálószobából kihozta Anna köpenyét.

-Jöhet az a kávé, addig én megnézem, melyik gépre tudjuk felrakni, hogy aztán végre visszahódíthassuk a hálószobánkat. Hiába a legjobb barátom, azért amíg itt rontja a levegőt, inkább nem cicázok veled. Nem kellenek a hülye megjegyzései, merthogy a legrosszabbkor jönne elő velük, arra mérget vehetsz.

100.

-Anna! Van kedved egy hétvégére egy borász vendégházba elutazni  Sammel és a barátnőjével? Csak négyen lennénk és a háziak, valami ismert helyi borász, Sam ismeri valahonnan – kérdezte Simon kicsit aggodalmasan végig simítva a lány arcán, ami még mindig sápadt volt, bár a szeme vidáman csillogott.

-Lehet róla szó. Remélem, addigra a gyomrom is rendbe jön, mert az az indiai étterem, ahol tegnap voltunk… Tiszta ciki, meg sem kellett ennem a kaját, már a szagtól rosszul lettem.

-Hát, látnod kellett volna a csajok arcát, amikor benyitottam a női mosdóba. Csak annyit mondtam, hogy Bocs, lányok, vészhelyzet… - erre mindenki tátott szájjal lefagyott ott, ahol volt, még fotózni vagy sikítani is elfelejtettek. De már nem tudtam tovább várni rád odakint, rettentően hosszú ideig voltál bent és nem tudhattam, hogy nem ájultál-e el vagy ilyesmi. Ráadásul még a becsomagolt kaja is a kezemben volt, a női klotyó közepén. Igazán stílusos voltam, azt hiszem.

-Fene tudja, én csak a mély sóhajokat hallottam, ahogy a nyitott wc ajtóban ott guggoltál előttem, és hátra sem nézve valakitől egy vizes törülközőt kértél. Egy merő aggodalom voltál, és nőket ilyen hatékonyan mással le sem vehettél volna a lábukról. Egy gondoskodó pasi, minden nő álma. Még szerencse, hogy a kaját ott is felejtettük a földön, mert legalább itthon nem lettem tőle megint rosszul.

-Miért nem mondtad, hogy nem bírod az indiai fűszereket?

-Azt hittem, bírom. Ettem már indiait, bár az olaszt vagy a franciát jobban csípem. Mindegy, ezen már ne is törd a fejed. Szóval, akkor boros hétvége? Az klassz lesz, legalább eldönthetem, hogy a magyar vagy a kaliforniai borok a jobbak.

*

-Lovaglásról nem volt szó! – morgott Simon, ahogy Sam a csillogó szőrű szürke heréltet simogatta az istállóban. A lányok a szomszédos boxban egy kiscsikótól olvadoztak. Átlesett a deszkapalánkon és elmosolyodott, ahogy Anna csücsörítve gügyögött a szinte még pelyhes apró négylábúnak. Sam barátnője, Sheila kifejezetten szimpatikus lány volt, talán azért is, mert remek hangon énekelt este, amikor előkerültek a gitárok és jammeltek egy kicsit. Nem tudta, mire számított, de Sam eddigi női mindig csak csókolgatták, harapdálták a haverját, neki  meg már elege volt a levegőben terjengő szexuális töltöttségtől. De Sheila bájosan kacér volt, időnként rácsapott Sam kutakodó, felfedező kezére, aztán amikor elvileg nem láthatták, akkor lelkesen visszacsókolt. Nem volt kellemetlen a társaságukban lenni, és ez máris remek hétvégi időtöltéssé alakította a hétvégét.

De ez a lovaglás... Oké, néhány filmben felült már rájuk, még úgy is festett, mint akinek ez nem okoz problémát, de szíve mélyén inkább a nézője, mint a részese lett volna egy ilyen programnak. De Anna lelkesen készülődött, az utóbbi napok rossz közérzete után végre mosolyogni is tudott szívből, igazán;  így aztán egy nagy sóhajjal az ő kedvéért megadta magát a közösségi programnak. Egy lovász vezetésével nekiindultak a hatalmas birtoknak. Eleinte a szőlőtőkék között poroszkáltak, aztán kiértek az ültetvényt övező hatalmas szabad térre, és ott nekieresztették a lovakat. Furcsa érzés volt önszántából száguldani, az izmos testet irányítani, és egy idő után meglepve érezte, hogy tulajdonképpen jól érzi magát. A lovak fújtatása elnyomta a környezet ezer más neszét, a madarak csicsergését, de még a száraz fű ropogását is a lovak patája alatt, csak a dübörgés tudott áthatolni ezen a zajon, de az olyan erővel, hogy szinte a testében érezte a visszhangját. Miközben mind felszabadultabban adta át magát az élménynek, felrémlett előtte a tihanyi belső tónál vett lovagló leckék minden pillanata, a víz hűvöse, ahogy körbeölelte az izzadt testét, a lábszárához verődő kellékkard kényelmetlensége, és Anna mosolya, ahogy friss vízzel kínálta az edzés közepén. A nagy álmodozás közepette észre sem vette, hogy elérték a patakot és a többiek már leszálláshoz készülődnek. Pont ennyi figyelmetlenség kellett hozzá, hogy az olajos képű lovász Annáért nyúljon, és a derekát fogva lesegítse a nyeregből.

Most először nézte meg magának alaposabban a fickót. Eddig valami felsőbbségi érzéssel szinte átnézett rajta, de ez a mozdulat, amivel tőle vett el valamit, ami az ő előjoga lett volna, figyelmesebbé tette. A pasas magas volt, szikár, napbarnított, mint a Marlboro férfiak a reklámokban, és nem is erre a szőlővel beültetett birtokra tudta volna elképzelni, hanem hatalmas marha csordák kísérőjeként. Tagadhatatlanul értett a lovakhoz. Samék úgy szálltak le, hogy eszükbe sem jutott, hogy a lovak magukra hagyva netán elkóborolhatnak, de ez a Cliff, vagy hogy a fenébe hívták, ez egy csettintéssel magához hívta az elárvult négylábúakat és levezette őket a patak széléhez, hogy ihassanak. Ott a vízhez hajolt, benedvesítette a nyakában fityegő kendőt és letörölte vele az arcát, aztán ujjaival végigszántott a sötét haján, majd ruganyos mozdulattal felállt és feléje fordult. Ahogy a szemük találkozott, Simon tudta, hogy a másik férfi szóról szóra leolvasott róla minden bosszúságot és jót röhög magában rajta. Ettől pedig ingerült lett. Arra rezzent csak fel a néma szempárbaj közepette, hogy Anna kapaszkodik a karjába és egy fürt szőlőt tart eléje. Rámosolygott, aztán elfordult, hogy kövesse a feleségét, s végül mellette elnyúlva a takarón, erőnek erejével próbált nem arra figyelni, vajon Cliff merre jár, mit csinál és főleg kin legelteti a szemét.

Sam és Sheila a csizmáikat lerúgva a patakban tapicskoltak, mint a gyerekek, Anna mellette hanyatt fekve élvezte a fák lombja közt átszűrődő langyos napsütést, aztán a kezéért nyúlt és lehúzta magához.

-Min agyalsz már megint? Próbáld elengedni magad!  Ez itt maga a Paradicsom! – mormolta a lány lehunyt szemekkel, és Simon végre kiszakadt a maga kis borongós gondolatvilágából és mosolyogva hajolt hozzá, hogy megcsókolja.

-Te állandóan a Paradicsomban érzed magad, bárhova is menjünk.

-Ez igaz. Ha együtt vagyunk, az nekem ott a Paradicsom. Miért? Ez baj? Túlságosan rád telepszem? – nézett hirtelen a lány a szemébe.

-Egy pillanatig sem érzem úgy, hogy sok lennél néha, nyugi, sőt… Néha megijesztesz, mert még a munkámat is mögéd tudnám sorolni, ha arra kérnél. Lehet, hogy egy idő után hiányozni kezdene, de most még elképzelhetetlennek tartom. Igazából ez ijeszt meg, hogy ennyire függök tőled. Azt hiszem, totálisan összetörne, ha egy napon bejelentenéd, hogy eleged van belőlem. Ez pedig nyilván gyengeség, és én amúgy is olyan bizonytalan vagyok. Ezzel a gyengeséggel párosítva…, szóval, ijesztő.

-Tudod, túl nagy felelősséget raksz annak a nyakába, akinek ilyeneket mondasz – suttogta Anna, aztán elmosolyodott. –Ne is beszéljünk ma ilyen komor dolgokról! Szeretlek! És ha ugyanazt érzed, amit én, amikor ezt mondod nekem, akkor ettől erősnek érzed magad. Úgyhogy lazíts, és szeress! Nézd meg, Sam el sem engedi Sheilát. Még a végén megérjük, hogy szerelmes lesz. Muris lesz bosszantani a korábbi macsót.

-Te csak hagyd a macsókat! – fenyegette meg játékosan Simon, és önkéntelenül is a lovász felé pislogott, aztán látva, hogy az lehunyt szemekkel rágcsál egy fűszálat, hirtelen elengedte a korábbi füstölgő gondolatait és minden idegszálával Annára koncentrált. -Jól érzed magad? – simogatta meg gyengéden.

-Nagyon jól! – mosolygott a lány. –Nyugi már, mondtam, hogy az az átok indiai kaja volt a bűnös.

-Nem is ettél belőle, mégis három napig sápadoztál utána – csóválta meg a fejét a férfi.

-Mindegy. Túl vagyok rajta. Most éppenséggel majd éhen halok. Kár, hogy nem hoztunk magunkkal kaját, mert most egy ökröt is meg tudnék enni.

-Bélpoklos… - hajolt rá Simon és megcsókolta. Aztán Sam hangját hallották, aki indulásra nógatta őket is, mondván, hogy majd éhen hal. Felszedelőzködtek, Simon tartotta a lovat, amíg Anna nyeregbeszállt, végül ő is felmászott a nyeregbe. Nem volt ez annyira könnyed, mint Cliff mozdulatai, de úgy döntött, nem foglalkozik a pasival tovább. Egy órán belül otthon lesznek, a ló megy az istállóba a lovásszal együtt, ő pedig egészen biztosan kitalál majd valamit, amivel elkápráztathatja szíve hölgyét.

Egy ideje gyenge galoppban ügettek a mezőn, már egészen közel jártak a szőlősorokhoz, amikor hangos pukkanás hasított a levegőbe. A lovak idegesen megugrottak, de mindannyiuknak sikerült időben megfékezni őket. -Ne már! – morgott Cliff. –Ilyenkor, ha kint vannak a lovak, sosem szoktak a varjakra lövöldözni.

A következő hangos csattanásra Anna kancája ijedten rángatta a zablát az ismétlődő és mind közelebbről hangzó csattanásoktól. Simon már éppen a kantár után akart nyúlni, hogy a maga sokkal nyugodtabb lovához húzza őket, amikor a kanca kitört és vad vágtával távolodott. Anna minden erejét megfeszítve próbálta visszafogni, aztán tehetetlenül hagyta, hogy a ló magával ragadja. Simon ilyen hamar nem is tudott volna reagálni, ráadásul az ő lova is a hirtelen kialakult helyzettől csökönyös és nyugtalan lett. Naná, az izmos Adonisz bezzeg megsarkantyúzta a lovát és már Anna nyomában porzott mögötte a talaj. Ahogy mindketten eltűntek a patakpartot övező kis erdő fái között, Simon gyomra összeszorult. A filmekben roppant mulatságos, ahogy az ösvény fölé benyúló ág leveri a lovast a nyeregből, de Annát képzelve a helyébe, már korántsem tűnt annyira viccesnek az elképzelés. Néhány izzasztó perc elteltével felbukkant Cliff, a nyergében Annát ölelve. Valamivel később a fák közül a távolban előbukkant Anna lova is. Simon első megkönnyebbülését a váratlanul rátörő tehetetlenségtől való idegességgel vegyes féltékenység írta felül. A pillanat tört része alatt bújt elő újra a kisebbségi érzése, és a szeretett nő iránti birtoklási vágya, keveredve valami irracionális, de pillanatnyilag az elméjét elborító szégyenérzettel, amiért nem ő lehetett a megmentő.

Cliff közben lépésben közeledett, kiélvezve minden percet, amit ez a barna hajú szépség az ölében tölt, akinek a pasija közben olvadt ezüstként villogó szemekkel követte minden mozdulatát. A hülye hólyag! Mit képzel? Ennyi jár neki, amiért ő mentette meg a lányt egy csúnya eséstől. Szerencsére a bokrok eltakarták őket, mire utolérte, így a többiek nem tudhatják, hogy semmi szükség nem volt rá, hogy kiemelje a nyeregből és maga elé ültesse, mert addigra a nő már ura volt a helyzetnek és a lónak. De nem tudott ellenállni a késztetésnek és egy határozott mozdulattal megállította őket és a nőt, akit mindenki csak Annának hívott, áthúzta magához. Remélte, hogy majd riadt madárkaként simul az ölelésébe, de csalódnia kellett, mert ez a madárka nyilvánvalóan jól érezte magát a fészkében és még az ijedtség sem bírta rá, hogy egy idegen férfi ölelését élvezze. Mindegy, ő a maga részéről örült annak is, hogy a karjával a melle alatt átölelve magához szoríthatja pár percre. Mire a többiekhez visszaértek, már Anna lova is ott harapdálta a száraz füvet mellettük. Cliff leugrott a nyeregből és mielőtt érte nyúlhatott volna, már Anna is átvetette a lábát a nyeregkápán. Apró termetéhez képest határozottan ugrott le a ló mellé a fűbe, de nem a saját kancája, hanem Simon nagy heréltje felé indult. A férfi már éppen le akart szállni, amikor a lány rászólt:

-Maradj! Mögéd akarok ülni! – azzal csizmájával a Simon által üresen hagyott kengyelbe lépett és a férfi kezébe kapaszkodva feltornázta magát a férje háta mögé. Szorosan átölelte és arcát a naptól forró inghez tapasztva mélyet sóhajtott. A korábbi ijedtség most tört elő belőle és keze reszketését érezve Simon félig megfordult a nyeregben, aztán amennyire a helyzet engedte, átölelte. Álltak egy ideig némán, összeölelkezve, aztán Anna kicsit kényelmesebben elhelyezkedett, és ők ketten lépésben megindultak az istálló felé. Cliff a kanca kötőfékjét elkapva követte őket, végül Sam és Sheila megkönnyebbült arccal követte a társaságot.

*

Az istállónál Simon szállt le elsőnek, aztán Annát a ló hatalmas teste és a maga zaklatottan doboló szíve közé szorítva leengedte maga mellé. Nem szóltak egyetlen szót sem, csak álltak összekapaszkodva, amíg mindkettőjük testéből lassan távozott a feszültség. Mikor végre egymásra mosolyogtak, Sam is nagyot sóhajtott.

-Látnotok kellett volna az arcotokat! Kész regény volt mindkettőtöké. Na, minden jó, ha jó a vége, éhen halok! Remélem, nemcsak jó borok lesznek, de valami ütős kaja is, mert ehhez a vadnyugati élethez nem igazán illene egy franciás semmiség vagy egy saláta.

A többiek nevetve értettek egyet vele és lassan megindultak a ház felé.

-Egy félórát adjatok, addig lemossuk magunkról a préri porát! – nézett feléjük Simon, mire Sam elvigyorodott.

-Fél órát? Most nem is tudom, mit mondjak…, Sheila, mi a véleményed egy félórás pihenőről?

A lány a szemét forgatva csapott a férfi hátára. –Ne nagyzolj, még soha nem bírtad fél óráig!