Perlekedők 97-98. fejezet

97.

Anna egyre idegesebben üldögélt a maga készítette kelepcében. Simon elviharzott szó nélkül, így neki most félre kellett tennie a durcát, aminek a helyét egyre inkább az aggódás vette át. Hol lehet? Kivel lehet? Mit csinálhat? Mikor jön már haza? – sorjáztak a fejében a megválaszolatlan kérdések, miközben akaratlanul is Cyntia képe derengett fel előtte. Az országos nagy barát, aki dacára annak, ami köztük történt, még mindig ott szerepel a férfi közeli barátainak szűk listáján. Amikor a múltkori konyhai rombolás után vásárolni mentek, Simon eltűnt az állatfelszerelési részlegen, ő pedig az idétlen bögrék között válogatva egy régi ismerősbe botlott. Cyntia valami fura formájú hatalmas fémedényt forgatott a keze között, ő pedig nem is próbált úgy tenni, mintha nem venné észre.  Barátságosan ráköszönt.

-Szia! Vagy sziasztok? – nézett a háta mögé a lány Simont keresve.

-Jah, Simon is itt van valahol, azt hiszem, a kutyáknak vesz valami vitamint – rántott a vállán Anna, miközben egy pandamackós bögrét szorongatott bőszen.

-Tányérdobálós mézeshetek? – mutatott rá a másik a kocsijában lévő tányérokra és bögrékre.

-Hát, eltört néhány dolog – motyogott Anna.

-Most tényleg? Egymáshoz vágtátok őket? – vigyorgott a másik lány felszabadultan. –Anyám, Simon nem volt régen ilyen impulzív. Ha valami nem tetszett neki, akkor duzzogott. Agyon is csaptam volna, ha a méregdrága készletemet dobálta volna.

-Most sem dobálta, csak ... leesett... – pirult el Anna.

-Aha! – csillant fel a szeme Cyntiának. –Szexeltetek a konyhában, mi? Oh, te szerencsés lány! Akarom mondani, asszony... – sóhajtott Cyntia. –Sosem tudtam rávenni, hogy eldobja az agyát a hálószobán kívül. Persze, ha a készletre gondolok, akkor talán jobb is – kacsintott. –De most tényleg ilyen gyerekes vackokat akartok venni? – fitymálgatta a pandás bögrét, ami Annának ettől a nézéstől csak még jobban kezdett tetszeni.

-Hát, ha ezek is eltörnének, legalább nem kár értük – jegyezte meg epésen, mire Cyntia visszakozót fújt és témát váltott.

-Bocs, azzal kellett volna kezdenem, hogy sok boldogságot! Hallottam, összeházasodtatok, de az ember annyi kacsát hall, hogy nem akartam ezt sem elhinni. Azt gondoltam, ha így lenne, azt Simon biztos az orrom alá dörgölte volna.

-Pedig igaz. Csak egészen szűk körben tartottuk a szertartást, otthon, Magyarországon. De nyilván itt sem ússzuk meg, előbb utóbb közzé kell tenni valami hivatalos bejelentést.

-Semmi felhajtás, mi? Akkor biztosan az ő ötlete volt.

-Nem, nem igazán. Én sem akartam volna világra szóló lagzit egy csomó emberrel, akiket nem is ismerek, vagy nem szeretek – vonta meg a vállát Anna, mire Cyntia elmosolyodott.

-Ez az utóbbi lennék én, igaz?

-Hidd el, nem szoktam ezen törni a fejem! Ha nem bántasz minket, nekem semmi bajom veled. Mindannyiunknak van múltja, Simonnak te vagy. Tudomásul vettem.

-Kezdem érteni, mit szeret benned – sóhajtott a másik lány és hirtelen letette az edényt vissza a polcra. –Egyszerű vagy, becsületes és nagy szíved van, mellesleg zenélsz is, a két lábon járó főnyeremény.

-Hát ja... – toporgott Anna. –És most bocs, de ez a főnyeremény megy, összeszedi, ami még kell, mert aztán ura és parancsolója még a végén itt hagyja a parkolóban, amiért olyan sokat kell várnia rá. Szia!

-Szia! Mondd meg Simonnak, hogy üdvözlöm, és nincs harag. Sok boldogságot!  És ezt, mint a barátja üzenem neki.

Anna csak a fejével biccentett, ahogy egy kissé kesernyés mosollyal a szája sarkán odébb tolta a bevásároló kocsiját. Barát! Na igen... Simon is ezt szokta mondani...

*

A lány fogta a telefont a kezében és az ujja riadt lepkeként lebegett a gyorshívó gomb felett. Csak a hangját akarta volna hallani, tudni, hogy nincs semmi baja, hogy nem a testi-lelki jóbaráttal vigasztaltatja magát a házi perpatvar után, végül inkább letette a telefont. Nem fog megalázkodni! Simon  elrohant, de ez az ő háza, tehát haza is fog jönni. Neki csak ki kell várnia, hogy a férje rájöjjön, a lakáskulcsot nem is vitte magával, és kénytelen csengetni, hogy felbosszantott asszonykája beengedje. Édes lesz a bosszú! – döntötte el, de azért a szeme újra a néma telefonra siklott.

*

Kérlek, vedd fel! – állt az üzenetben, amit Simon Sylvienek küldött, miután már másodszor nyomta ki barátjának felesége a hívását. És a következő csengetésnél végre meghallotta a kattanást, ami a kapcsolatot jelezte kettőjük között.

-Veled van, mi? – kérdezte az asszony köszönés nélkül, és a hangjában Simon várakozásával ellentétben nem annyira ingerültség, mint inkább valami fáradt lemondás rezgett.

-Igen, velem van, és nagyon ki van borulva. Syl, túl kemény voltál vele!

-Hát, egy barátnak – gondolom – így is kell látnia – morogta az asszony – csak tudod, nekem fájt az a pofon, úgyhogy az én jogom eldönteni, hogy a jövőben hagyom-e, hogy verjen a férjem.

-Jézus, Syl! Te is tudod, hogy soha nem emelne rád kezet! – nyögött bele a telefonba Simon. –Imádja még a lábad nyomát is. Nem tudom, hogy mi volt ez köztetek, de egészen biztosan nem arról szólt, hogy valaha is bántani akarna. Marlowe-ot pedig egészen biztosan nem – tette hozzá egy lélegzetvételnyi szünet után.

-Azt hiszem, én is tudom – suttogta a nő keserűen. –Csak mostanában olyan hülyén alakultak a dolgaim, és meg voltam róla győződve, hogy ennek az az oka, hogy napról napra öregszem, és Tom sem állt mellettem úgy, ahogy én elvártam volna; aztán az a veszekedés, tudom, hogy hülyeség volt, hogy más nőkkel gyanúsítottam meg, hiszen ideje se lenne, de amíg be nem csaptam mögötte az ajtót, addig nem is tudtam, hogy mennyire fáj nekem, ha őt bántom – hadarta Sylvia, mint akiben felszakadt egy gát, hogy végre beszélhet a bensőjét emésztő fájdalomról és bizonytalanságról.

-Simon, te tudod, milyen elveszíteni valakit, akit szeretsz, rájönni, hogy milyen mélyen él a bőröd alatt. És amikor ott állsz kifosztva, egyedül, akkor jössz rá, hogy milyen nagyon szereted. De ez már csak utólag van, mert addigra eltörtél valamit, ami hozzá kötött. Amikor körbevesznek az emlékek, a szürke, magányos reggelek, a fáradt, közönyös hétköznapok, a kelletlen esték, amikor csak fekszetek egymás mellett, és próbálsz ezekből vigaszt meríteni, hogy jól cselekedtél, hiszen ez már a végjáték volt….

-Jézusom, Syl! Miről beszélsz? Egyrészt én nem ezt éreztem. Cyntiával szakítani maga volt a megnyugvás. Végre tudtam, hogy mit akarok, vagy inkább azt, hogy többé már mit nem. Másrészt az nem volt egy akkora szerelem, mint a tiétek. És köztetek nem is múlt el ez egy pillanatra sem! Ha így lenne, akkor a férjed nem bőgne itt a vállamon, amiért nem lehet veled. Minden kapcsolatban vannak mélypontok, én is éppen egy veszekedés kellős közepén hagytam ott az asszonyt, de ha sikerül végre felnyitnom a szemeteket, akkor rohanok is haza hozzá, hogy helyre hozzam, amit elszúrtam. Mert nem akarom, hogy csak egy pillanatra is így emlékezzen a házasságunkra, ahogy te beszéltél az előbb a tietekéről. Mert tudom, hogy micsoda kincset hagyok kifolyni az ujjaim közül minden egyes percben, amikor a hisztisebbik énemet hagyom felülkerekedni, hogy életem legnagyobb ajándéka, hogy az enyém lett.

-Akkor menj, legalább te mentsd meg a házasságodat! – mondta fásultan az asszony, mire Simon fáradtan megforgatta a szemeit.

-Nem figyeltél, Syl! Csak akkor mehetek, ha a tietek már rendben van. Fingasd meg a srácot, bár, ezt már meg is tetted, aztán fogadd vissza, mert belepusztul, ha kirúgod. Bárki bármit mond, senki nem tudhatja, hogy milyen erős köztetek a kapocs, ezt csak ti érezhetitek. A szíved mélyén neked kell tudnod, hogy Tomnak te vagy az igazi, az egyetlen. Tudom, hogy Savannah baromi okos tud lenni, ha más kapcsolatáról van szó, de ne hagyd, hogy valaki kívülről okosakat mondjon és ezzel az örök boldogtalanságra kárhoztasson titeket. Legyél könyörületes érte és magadért!

-Simon! Hagyd abba, mert a végén még megdumálsz, már értem, miért mondta Anna, hogy az eszkimóknak is árulhatnál jeget, de nézd, az első pofon – és nem feltétlenül a kézből érkezőre gondolok – mindenkit padlóra küld. Kell egy kis idő, amíg fel tud az ember állni. De azt már én is beláttam, hogy a gyerekkel kicsit túllőttem a célon, ez már kegyetlen dolog volt tőlem. És hát a békülés is nehezebb, ha egy kontinens van köztünk, úgyhogy mondd meg neki, jöjjön haza! Igazság szerint nem kellett téged végig hallgatnom ahhoz, hogy rájöjjek, ami köztünk volt, az megérdemli, hogy megbeszéljük és megmentsük. Csak most még nehéz, kurvára nehéz. Leginkább magammal tisztába jönnöm, hogy erre is képes voltam, de ezt azért ne mondd el neki! És köszönöm, hogy a barátunk vagy! Tudd, hogy te is mindig fordulhatsz hozzám, hozzánk, ha beütne a mennykő. De most menj és hozd rendbe otthon a dolgokat, mert egyszerre csak egy helyen álljon a bál! Szia!

Simon megkönnyebbülten sóhajtva köszönt el, aztán a mellette sápadtan és igen részegen üldögélő Tomhoz fordult. -Na, gyere! Hazaviszlek, most jobb, ha nem vagy egyedül, aztán, ha kialudtad magad, akkor felülsz az első gépre és hazamész  oda, ahol a helyed van és ahol várnak. Csak előtte légy szíves, kérd meg Annát, hogy engedjen be minket, mert otthon felejtettem a kulcsomat…

98.

A csengetésre Anna megkönnyebbülten rohant a kaputelefonhoz, de aztán meglepve látta, hogy nem Simon, hanem Tom ácsorog bizonytalan lábakon a bejáratnál. Ez meg mit keres itt? És főleg ilyen állapotban? Megnyomta a gombot, aztán már hallotta is, ahogy a kutyák viháncolva fogadják az érkezőt. Kiment, hogy kimentse a srácot az ebek viharos üdvözléséből, mielőtt fellökik. De odakint a férje volt az első, akit meglátott. A barátja hóna alá nyúlva cipelte a tök részeg férfit. Anna először megtorpant, eszébe jutott a veszekedésük, biztos is volt benne, hogy az apró csellel védte ki Simon, hogy bazseválnia kelljen a bebocsátásért, de aztán a férfi segítségkérően ránézett, és ettől pillanatnyilag félretette a nézeteltérésük okozta durcásságát.

-Sylvia kirúgta, de már alakul a békülés, csak előbb ki kell aludja magát, aztán felrakjuk az első gépre – adott rövid magyarázatot a férje, miközben a vendégszoba felé cipelte a barátját.

-Főzzek neki kávét? – állt meg a konyhánál Anna.

-Szerintem elég, ha vizet adunk neki és nyitva hagyjuk az ajtót, hogy halljuk, ha rosszul lenne. De nem hiszem, hogy gond lesz, volt már ilyen csaprészeg. Nem nagyon szokta megviselni, csak ilyenkor se kép, se hang. De holnap már kutya baja sem lesz.

-Tudok segíteni? – toporgott a vendégszoba előtt Anna.

-Nem kell, kösz. Tartom, amíg letudjuk a fürdőszobát, aztán lefektetem. Mindjárt jövök, mert úgy emlékszem, mi is félbehagytunk valamit  - mormolta Simon, aztán behajtotta a felesége előtt az ajtót. Anna feszengve ácsorgott tovább, aztán meghallotta a férje hangját és elnevette magát…, a jó barát…

*

-Tom, az istenit! Fogd már meg a farkad, nem foglak megpisiltetni, mint egy kétévest! És légy szíves, célozz pontosan, mert nem fogom Annát megkérni, hogy mosson fel utánad. Basszus, ha valakinek elmondod, hogy én rángattam fel rád az alsógatyádat… na, gyere … - a rugók felnyögtek a matracban, ahogy a két férfi szinte rázuhant. Simon káromkodva fejtette ki magát Tom öleléséből, aztán felpakolta a barátját az ágy közepére, lekapta róla a cipőket és ráhajtotta az ágytakaró szabadon maradt részét. Ez volt az első alkalom, hogy ő gondoskodott róla, mert a korábbi alkalmakkor ő sem volt színjózan, meg a többiek sem, aztán hevertek szanaszét, mire mindegyikük kialudta a mámorát.A fürdőszobában kezet mosott, vizes kezével megkotorta a haját és megmosta az arcát, végül összeszedte magát és kiment, hogy Annával beszéljen.

-Rendben van? – nézett fel a lány, miközben a kávéfőzőt töltötte be. A friss szemes kávé őrlés közben olyan illatot árasztott, hogy Simon szájában összefutott a nyál. Késő van ugyan, de ha beszélgetni akarnak, márpedig jó lenne tiszta helyzetet teremteni, akkor jól fog esni egy kávé.

-Aha, nem hiszem, hogy felkel, amíg ki nem alussza magát.

-Hogyhogy itt van?

-Volt otthon egy nagyobb zűr és hát hova ment volna. New Yorkban egyedül volt, hát eljött idáig, végül is, ezért vannak a barátok.

-Azt mondtad, már alakul a békülés… - Anna nem feszegette a veszekedés okát, tudta, hogy Simon elmondja, ha úgy érzi, elmondhatja. Ha nem beszél róla, nyilván kínosabb a téma és Tom érdekét védi elsősorban. Nem tudott ezért neheztelni rá. Végül is, nem tartozik rá, ő sem szeretné, ha a kettejük ügyét mással tárgyalná ki.

-Igen, … felhívtam Sylviet és beszéltem vele. Tudom, hogy Tom néha hülye tud lenni, de őrülten imádja a feleségét és a lányát, úgyhogy csak emlékeztettem erre Sylviet is. Meg hát, megvoltak az ő nagy pillanatai is ebben az ügyben. Szerencsére volt annyira belátó, hogy ezt elismerje. Tom majd hazamegy és megbeszélik. Minden házasságban van ilyen.

-Hát, mint tudjuk …, tényleg van – húzta el a száját Anna, és Simon nagyot sóhajtva ébredt rá, hogy akkor elérkezett a pillanat, amikor neki is elismételheti a vallomást, amit Syvienek már nagyjából elmondott.

-Nézd Anna, sajnálom, nem akartalak megbántani, de baromi rosszul esik nekem is, hogy lényegében egyetlen pillanatig sem gondolsz rá, hogy mit érzek azzal kapcsolatban, hogy téged nem érdekel, mi a véleményem az ügyeidről. Lehet, hogy túlaggódom a dolgot, oké, de lehet, hogy igazam van, és neked is be kell látnod, nem vagy rászorulva, hogy egy olyan lebujban dolgozz, mint Trevoré. Én megértem, hogy nem akarsz tétlenül itthon ülni, bár rengeteg módon tudnál érvényesülni, de valahogy mániákusan a legrosszabbat akarod választani. Én már évek óta élek ebben a városban, te csak hónapok óta. Engedd meg nekem, hogy egy kicsit jobban ismerjem a helyi viszonyokat. Tudom, hogy nem alaptalan a félelmem, de nem akarom megvárni, amíg bizonyítékom is lesz rá, mert a te bőrödre megy a játék. Vannak dolgok, amikben teljesen rád bízom a döntést, de ebben hinned kéne nekem, hogy a javadat akarom. És igen, amikor ilyen fafejjel ragaszkodsz nyilvánvalóan rossz döntésekhez, akkor elszakad a cérna és valószínűleg rosszul reagálok, de nem vagyok tökéletes, sőt még csak pszichiáter sem, hogy különösebben érdekeljen, mi van a döntéseid mögött. Ha nem akarod, hogy hülyeségeket beszéljek, ne hozz olyan helyzetbe, hogy elveszítsem az önkontrollt! – tárta szét a kezét a férfi, mint aki azt akarja érzékeltetni, ennyire egyszerű a megoldás.

-Ez lett volna a bocsánatkérés? – sandított rá a felesége, miközben bögréket vett ki a szekrényből. Simon automatikusan nyúlt a hűtő felé, hogy a tejet elővegye. Összeszokottan mozogtak, mintha a beszélgetés témája nem igényelte volna, hogy leüljenek egymással és csak arra koncentráljanak.

-Azt hiszem, igen – biccentett Simon. –Sajnálom, amit mondtam, mert az marhaság volt; de ha nem borítottál volna ki, akkor nyilván nem csúszott volna ki a számon.

-Szóval, akkor én vagyok a hibás? – tette csípőre a kezét a lány.

-Nem, azt nem mondtam, hogy te lennél a hibás. Te csak dolgozni szeretnél, amit én megértek és támogatok is, csak azt kérem, ne a Crazy Cats-ben.

-Miért érzem úgy, hogy a következő ötletem ugyanígy ellenállásba ütközik majd? – sóhajtott Anna.

-Miért? Mire gondoltál?

-Még semmire, csak már előre félek, bármit találok ki, neked úgysem lesz jó.

-Most te vagy igazságtalan – motyogta Simon, miközben elvette a kávéfőző termoszát és kitöltötte a forró italt. –Miért nem dolgozol azon a könyvön? Tudom, hogy jó lennél, … és zenélni meg akár együtt is zenélhetnénk. Vagy ennyire a színpad vonz? Mert akkor gyere a filmhez, bármikor tudnék…

-Ne! Ezt ne! – emelte fel a kezét a felesége. –Te Nekem Ne Szerezz Munkát! – emelte meg Anna a a hangját, minden egyes szót külön hangsúlyozva. … -Lefordítom neked azt a nyomorult könyvet, bár … na, mindegy, mondtam, szerintem így nem lehet vége. De kapsz egy fordítást, aztán addig is keresgélek. Trevorhoz meg holnap bemegyek és lejáratom magam, hogy nem tudtam elérni nálad, hogy beleegyezz…

-Anna! Ne így fogd fel! Emlékezz vissza,milyen érzés volt, amikor az a maffiózó szemet vetett rád! Ezt akarod? És ha legközelebb nem sikerül elterelni az ipse figyelmét? Ha megvár a műsor után, ha itthon keres meg? Vele szemben én sem tudlak megvédeni, a törvény meg pláne nem. Ne kockáztass, kérlek! Vagy bemegy egy csapat nő, mert tudom, hogy rendszeresen tartanak leánybúcsúkat, és lesz köztük néhány, aki meglát és úgy reagál, mint a reptériek, hát, hiányzik az neked, hogy megtépjenek, vagy csak kifütyüljenek? Értsd meg, hogy féltelek! Nem élném túl, ha valami bajod esne… - motyogta a végén elhalkulva és meg sem próbálta a pillantásával fogva tartani a lány tekintetét.

Anna végül ennek a végtelenül kétségbeesett utolsó mondatnak lett az áldozata. Nem tudta elviselni, hogy a férje ennyire maga alá zuhanjon, hogy  rettegve gondoljon rá, amikor távol van tőle, hogy mi minden történhet vele. És igaza is van, ő még csak néhány hónapja él ebben a városban. Fogalma sincs róla, mire képesek itt az emberek, mert eddig a férfi mellett volt biztonságban és névtelenségben. De most már Mrs. Carmichel, aki akár akarja, akár nem, de részesül a férjére irányuló figyelemből és annak minden árnyoldalából. Belekortyolt a kávéba, de nem igazán ízlett az íze, mostanában soha nem ízlett, csak megszokásból itta, mert még a koffein élénkítő hatását sem érezte. Most is inkább kiöntötte a lefolyóba, aztán Simonra nézett, aki még mindig szinte érintetlenül forgatta a kezében a maga adagját.  A bögréért nyúlt és elvette tőle, aztán azt is kiöntötte.

-Na, gyere! Késő van. Feküdjünk le, hogy mire Tom felébred, mi is magunkhoz térjünk!

Simonnak nem kellett kétszer mondani. Megfogta a felesége feléje nyújtott kezét, felállt, magához húzta, aztán a hálószoba felé indultak.

*

Simon a felesége még zuhanytól párás, forró bőrére hajolt, hogy finoman harapdálva a nyaka felé kommandózzon, amikor a kutyák eszeveszett ugatása verte fel az éjszaka csöndjét. Basszus, ezek is a legjobbkor! – sóhajtott nagyot. Legszívesebben  hagyta volna a fenébe, de olyan megátalkodottan ugattak, hogy inkább  felkelt, magára rántott egy melegítő alsót és a teraszhoz ment, hogy kiordítson.

-Maci, Ben! Helyetekre! – de a hangzavar nem akart véget érni. Nyilván már megint sündisznót találtak, legutóbb is azért tört ki a gyalázat. Nagyot sóhajtva kilépett a kertbe, hogy megnézze, miért nem hallgatnak a jó szóra.  Az apró kis szúrós gombóc az egyik közeli bokor alatt összegömbölyödve várta, hogy a kutyák feladják a zaklatását, de ma kifejezetten kitartóaknak bizonyultak, talán éppen azért, mert az utolsó alkalommal a kis szúrós merő védekezésből alaposan orron bökte mindkettőjüket. Simon a nyakörvüknél fogva rángatta el őket, aztán a konyha felé terelte a két mihasznát.

-Ma éjjel itt maradtok! És amelyik csak moccanni mer, annak annyi! – húzta el a kezét a torka előtt, mintha a kutyák ebből az egyébként egyezményes emberi jelből érthetnének. Majd negyed óra telt el, amióta Annát ott hagyta, jó, ha nem aludt el mostanra. De végre csönd lett és pillanatnyilag neki ez volt a legfontosabb, így visszatérhet az előbb indított offenzívához. A mosogatónál leöblítette a kezeit, aztán a melegítő hátsójába törölgetve a háló felé indult.

-Ha megszólalnak, ágyelőt csinálok mind a kettőből -  fogadkozott halkan, és hirtelen nem is értette, hogy Anna miért pattan fel halk sikollyal az ágyból. Aztán észrevette Tom torzonborz fejét a párnáján és felnyögött. Ez az eszement mit keres itt?

-Jesszus, azt hittem te jöttél vissza már az előbb is. Meg is lepett, hogy nem ott folytattuk, ahol abbahagytuk. Még jó, hogy megsértődtem, mert így legalább nem másztam rá – suttogott Anna Tom és Simon között kapkodva a tekintetét. Hangjában a kezdeti ijedtség után már nevetés rezgett, és Simon az első meghökkenés után elvigyorodott.

-Ezért egyszer még bemászom Sylvie mellé. Nyugi, pusztán baráti alapon – tette hozzá kacsintva, mire Anna hozzávágta a kispárnáját.

-Szerintem ezt vissza nem cipeljük még ketten se – nézte a barátját, aki jóllakott óvodásként szuszogott és szája sarkában kis nyálbuborék rezgett, ahogy fújtatott. –Nem is tudtam, hogy alvajáró. És ezer szerencséje, hogy nem képzelte azt, hogy otthon van, mert akkor a fogsora nélkül mehetett volna haza. Na, gyere! Kellemes az este, az álmot is kiverték a szemünkből, költözzünk ki a teraszra! – nyújtotta a kezét Anna felé, aki Tomot fixírozva kibújt a takaró alól. A testét nem fedte semmi és ettől a férje szeme is az alvó felé rebbent. Aztán kikapott egy pólót a komódból és odadobta a lánynak. Ez elég lesz, a takarót majd hozom – mondta és nemes egyszerűséggel lehúzta Tomról a paplant. Aztán rádobta az ágytakarót, és Annát maga előtt terelgetve kiléptek a teraszra.

-Azért már hűvösebb van – borzongott meg a lány és gyorsan bevackolta magát a kényelmes sarokgarnitúra közepére. Simon mellé telepedett és félig ülő helyzetben maguk köré igazította a paplant. A következő pillanatban beindult az automata locsolórendszer és körös körül apró kis szökőkutak szórták a vízpermetet. A szisszenő hang végig futtatta a hátukon a hideget és még közelebb bújtak egymáshoz.