A családban marad - 12. rész

Jim a lábait feltéve nézte a kosárlabdameccset, Kevin pedig éppen egy marék pattogatott kukoricát tolt a szájába mellette, amikor a csengő megszólalt. Judith bukkant fel a konyha felől, kezét egy konyharuhába törölgetve. Mindannyian az órára néztek. Még nincs tizenegy óra sem! Vajon miért jöttek ilyen korán haza? Összevesztek? Ahányan voltak, annyiféle várakozással fordultak a bejárat felé.…Judith kitárta az ajtót, ahol éppen egymást játékosan bokszolva nevetgélt a két bálozó.

-Hát ti? – kérdezte olyan hangon, mint aki legszívesebben visszazavarná mindkettőjüket a bálba. Meglepte ez az oldott, baráti viccelődés, mert induláskor a lánya még elfogódottan követte a fiút a kocsihoz. Most meg olyanok voltak, mint két vásott kölyök.

-Megígértem, hogy korán hazahozom. – vont vállat Steve, aztán a Rebeccát fixírozó Kevin mellett ellépve az apja vállára tette a kezét. –Hazajössz, vagy maradsz még? Előbbi esetben te vezetsz, mert ittam egy sört. Eddig ugyan eljöttem a kocsival a kertek alatt, de inkább nem kockáztatnám a jogsimat. Ha viszont maradsz, akkor kéne pénz a taxira.

Jim szeme Judithra villant, aki a szemével kérlelte: Maradj!

-Azt hiszem, maradok még egy kicsit. – kotort a zsebébe és oda sem pillantva a fia markába nyomott némi papírpénzt.

-Hát, akkor Beca, kösz az estét, igazán jól éreztem magam. Remélem neked is szép emlék marad, amíg majd a saját fősulis bálodra mehetsz. – kacsintott a lányra, aki a háta mögött keresztbe rakott ujjakkal várta, hogy Steve mikor mond valami zavarba ejtőt. Az eddigiek – úgy döntött – még a tűréshatáron belül maradtak, de látta a fiún, hogy ha még sokáig marasztalják, kibukik belőle valami viccesnek szánt csipkelődés, úgyhogy inkább megragadta az alkalmat és elbúcsúzott tőle:

-Én köszönöm a meghívást, érdekes tapasztalat volt. – mondta, miközben ujjaival önkéntelenül is végigsimított az ajkain. Steve szemét persze nem kerülte el a kontroll nélküli mozdulat és elvigyorodott.

-Örülök, hogy kielégíthettem a … kíváncsiságodat. – mondta alig leplezett jókedvvel, mire Rebecca elpirult, aztán a szemét forgatta.

Judith szeme ijedten cikázott közöttük. Nem tudta, nem akarta tudni, mi ez a vidám évődés közöttük, mert abban egy pillanatig sem hitt, hogy a lánya és Jim fia konkrétan a báli részvételről beszélgetnek. Jimre nézett, akinek határozottan vörösleni kezdett a feje, majd egy hirtelen mozdulattal karon ragadta a fiát és a  kijárat felé lódította.

-Fogok neki egy taxit. – biccentett Judith felé és már ki is lépett Steve nyomában az ajtón. A srác értetlenül nézte, ahogy az apja feje pulykatojáshoz válik hasonlóvá.

-Ne már! Mi van? El sem tudtam köszönni rendesen. – tiltakozott a bánásmód ellen, de Jim nem aggódott a viselkedésük miatt. Nem amiatt aggódott! A járda szélén állva a fia szemébe nézett.

-Mondd, hogy nem csináltatok valami hülyeséget!

-Apa, ne már! Milyen hülyeségre gondolsz egyáltalán? – érdeklődött vidáman a fia, élvezve, hogy legalább az apját húzhatja egy kicsit, ha már odabent nem élhette ki jobban ezt a vágyát az összes jelenlévőn.

-Ne csinálj úgy, mint aki nem tudja, mire gondolok! – fortyant fel a férfi.

-Apa! Megcsókoltam. Oké? – tárta szét a karját, mire Jim levegő után kapott. Ettől félt. Innen már csak egy lépés és ...

-És legalább felpofozott? – kérdezte reménykedve.

-Miért pofozott volna? Benne volt ő is. Nem vagyok az a srác, aki erőlteti a dolgot, biztosra megyek, ezt azért tudhatnád. – sértődött meg Steve.

-Jézusom! – túrt a hajába az apja, mire a fiú úgy döntött, férfias szolidaritásból hajlandó megkegyelmezni neki. 

-Megcsókoltam. Ő visszacsókolt, aztán mind a ketten megállapítottuk, hogy ezt nem nagyon fogjuk megismételni. Tökre olyan érzésem volt közben, mintha a hugomat ölelgetném. És az a vicc, hogy ő is éppen így érzett velem kapcsolatban. Mármint, mintha a bátyjával csókolózna. Úgyhogy meg lehet nyugodni, nem fogunk páros eljegyzést ünnepelni.

Jim már-már megnyugodott volna, de ettől az utolsó megjegyzéstől csuklani kezdett.

-Eljegyzést?

-Miért, te mire hajtasz Judith-tal kapcsolatban?

-Hát, azt hiszem, ezt nem veled fogom megbeszélni. – morgott a férfi az orra alatt. Ez egy olyan kérdés volt, amire még sosem gondolt. Egyelőre beérte azzal, hogy talált valakit, akivel problémamentes, kielégítő kapcsolatban lehet. Már, ha egyáltalán lehet problémamentesnek jellemezni egy kapcsolatot, ahol a barátnője lánya elé áll és közli vele, hogy szerelmes belé. De úgy tűnik, az az intermezzo már a múlté, úgyhogy úgy döntött, mostanra már valóban igaz, hogy nyugodt vizekre ért a kapcsolatuk. A fia most zavarba ejtően juttatta eszébe, hogy ezek a nyugodt vizek is előbb-utóbb zúgókhoz érhetnek. 

Közben leintett egy közeledő taxit, és ahogy a fia beszállt, már majdnem a kocsi tetejére ütött, jelezve, hogy indulhatnak, amikor Steve kiszólt az ablakon:

-Apa! Szerintem gondolkodj a dolgon! Judith jó fej, te is rendes fickó vagy, ketten együtt pedig egész jó páros lehetnétek. Mind a kettőtöknek jár egy új esély, és én a helyedben megragadnám. Beca meg egész normális lehet, amikor nem hajt egy  pasira. Tulajdonképpen arról dumáltunk az este, hogy nekünk nem lenne ellene kifogásunk, ha ti az anyjával ...  Na szia! Ne siess haza! – kacsintott az apjára, miközben a kocsi kilőtt a járda mellől.

*

Jim fejében még a fia szavai zúgtak, amikor belépett a lakásba és meglepve látta, hogy Kevin kissé savanyú képpel ölelget egy halom ágyneműt. Bármire is számított a szépreményű udvarló, Judith nyilván keresztül húzta a számításait, amikor a nappali kanapéja felé irányította éjszakára. Helyes! Egy tesztoszterontól fűtött fiatal srácot még idejében a helyére kell tenni, mert aztán csak a felesleges problémák gyűlnek. Rebecca már nem volt sehol. Nyilván ő is megkapta az anyai ukázt, hogy térjen pihenőre. Együttérzően indult a ház asszonya elé, aki ezzel az egész helyzettel nyilván nehéz döntések sora előtt állt, és aki éppen most lépett ki a hálószobájából. A kezében egy párna és egy vastag takaró dagadt. Jim hitetlenkedve nézte. Csak nem száműzi őt is a nappaliba?

*

Elcsendesedett a ház,már csak Kevin szűnni nem akaró mocorgása hallatszott a sötétben. Jim megunta az asszisztálást a fiú nyilvánvaló álmatlanságához. Úgy gondolta valahogy a tudomására hozza, hogy még ő sem alszik, nehogy a srác csak arra várjon, hogy majd eloson Rebecca szobájába.

-Mi a baj? Kemény a padló? – szólalt meg halkan, mire egy mély sóhaj válaszolt, aztán kicsit később a fiú kásás, kedvetlen hangja.

-Semmi baj, én elleszek itt lent. Mégiscsak maga a felnőtt.

-De hát hallom, hogy nem találod a helyed. Itt vannak a háttámla párnái, feküdj azokra, úgy mégiscsak puhább lesz. – dobott oda a sötétben néhány nagy puha párnát a fiúnak, aki engedelmesen rendezgetni kezdett.

-A fia ... szóval, ... ők járnak Becával? – érkezett egy halk kérdés, mire Jim elvigyorodott. Ohó, akkor nem is annyira a kényelmetlen fekvőhely, sokkal inkább a kényelmetlen gondolatok nem hagyják aludni ezt a laklit. Ezt meg is tudta érteni. Ő maga is hosszú percek óta törte rajta a fejét, hogy vajon miért szorult ki Judith szobájából. Kezeit a tarkója alá csúsztatva nézte maga fölött a sötétséget, amiből lassan kibontakozott a szoba alakja, ahogy a szeme alkalmazkodott a fénytelen éjszakához.

-Nem. Megpróbálták, de nem jött össze... úgyhogy csak barátok. – válaszolt, megosztva az információt, amit a fiától hallott; és nagylelkűen nem térve ki rá, hogy ez a próbálkozás éppen ma este zajlott le. 

-Akkor ma este csak azért ment el vele, hogy engem féltékennyé tegyen? – suttogott tovább a fiú, nyilvánvalóan feladva, hogy magában dolgozza fel a történteket.

-Nem hiszem. Becának vannak váratlan és meggondolatlan dolgai néha, de alapvetően nem gonosz. Megígérte Steve-nek, hogy elmegy vele erre a bálra és nem akarta cserbenhagyni. Te pedig nem szóltál, hogy jössz. Ennyi. Szerencsétlen időzítés volt csak, de nem hiszem, hogy féltékennyé akart volna tenni. – vigasztalta az aggódó hősszerelmest.

-Akkor jó. – érkezett a megkönnyebbült sóhaj a sötétből. –Amikor megismertem, azt hittem, ő is csak egy lesz a sok lány közül, akikkel a síszünetben össze szoktam ismerkedni, de aztán amikor elment, úgy hiányzott, mint még talán senki. Amikor telefonon beszéltünk, soha nem éreztette velem, hogy fölöslegesen tépem a szám. Azt reméltem, hogy örülni fog, ha hirtelen felbukkanok az ajtaja előtt, de nem igazán volt oda a meglepetéstől és azt hittem azért, mert jár valakivel. Én meg csak egy szünidei kaland voltam.

-Hát, ahogy én tudom, nem jár senkivel. De ezt kettőtöknek kéne tisztázni. – vakarta meg az orrnyergét a férfi. Már az idejére sem emlékezett, amikor Steve-el még így lelkiztek éjszaka.

-Nem fura, hogy ide lettünk paterolva? – kuncogott a fiú a sötétben. –Ez olyan ódivatú dolog, nem? Már elég nagyok vagyunk hozzá, hogy egy szobában aludjunk. Nyilván nem támadnám le az anyja melletti szobában. De ez olyan ciki, hogy ennyire nem bíznak bennem.

-Akkor mit mondjak én? – vágott egy grimaszt a sötétben Jim. –Tudod, az az igazság, ha az én lányom lenne, én sem engednélek a szobájába, ráadásul az anyja sem ismer még eléggé, úgyhogy ez így van jól, hidd el nekem! De nekem nem itt kéne aludnom, és ez sokkal jobban aggaszt, minthogy neked a nappaliba ágyaztak. Ha tudom, hogy csak egy vékony takarót és párnát kapok, akkor inkább hazamentem volna a fiammal.

-Lehet, hogy miattam kell itt aludnia? – kérdezett a kissé bizonytalan kérdés.

-Remélem, hogy csak erről van szó. – fordult az oldalára Jim és nagyot csapott a párnájára. –Tudod mit? Aludjunk most már! Hamarabb lesz reggel, ha nem azon törjük a fejünket, mi miért történt. Jó éjszakát!

-Jó éjszakát! – visszhangozta a fiú,miközben Jim arra gondolt, ezt biztosan nem fogja elmesélni a fiának, mert az biztos, hogy a szülői tisztelet leghalványabb jele nélkül hangosan röhögne rajta.

*

Judith isteni kávéillatra ébredt. Zavarodottan ráncolta a homlokát, keresve a megoldást erre a meglepő momentumra, aztán eszébe jutott a férfi a kanapén, a csalódottsággal és felháborodással vegyes meglepettség az arcán, amikor a kezébe nyomta a vendégágyneműt, és halványan elmosolyodott. Nem is tudta, kettejük közül kinek okozott nagyobb kínt, hogy Jim feje nem a mellette levő párnán nyugodott az éjjel. Olyan nehezen aludt el, mert a gondolatai a nappaliban jártak. Érezte, hogy szinte már nevetséges, ahogy döntött, de mégsem engedhette, hogy ez a félig-meddig ismeretlen fiú a lánya szobájában, netán az ágyában aludjon. Ha pedig Kevin a padlószőnyeget kapta, akkor Jimmel sem kivételezhetett, mert Beca egészen biztosan az orra alá dörgölte volna. Ráadásul kapóra jött neki a férfi itt léte, mert így legalább szemmel tarthatta az éjszaka a srácot, amíg ő édesdeden aludt.