A családban marad - 5. rész

Judith mély sóhajjal csukta be a lánya és a volt férje mögött a bejárati ajtót. A taxi már elindult a ház elől, de még mindig ott állt, hátát a hűvös fának döntve és még mindig beleborzongva a kinti hidegbe. No meg persze a feszültségbe, amitől még mindig nem tudott szabadulni. Paul felbukkanása mindig ilyen hatással volt rá. A régi beidegződések életre keltek, kínosan ügyelt, hogy ne váltsa ki a férfi rosszallását semmivel, pedig már régen nem kellett volna ezzel foglalkoznia.  De még mindig zavartan pakolt el a jelenlétében, megpróbálva elkerülni egy pikírt megjegyzést, hogy miért nem volt ideje rendet csinálni. Nem mintha ehhez a férfinak mostanra bármi köze lett volna. Paulnak a múltban kifejezett tehetsége volt hozzá, hogy mindig trehány háziasszonynak érezze magát, még akkor is, ha kínosan ügyelt a rendre és tisztaságra. Amikor a férfi elment, néhány napig kifejezetten „rosszalkodott”, ott hagyta a mosatlan edényeket éjszakára, a levetett ruhák napokig hevertek a kanapé karfáján és ő mindig valami belső elégtétellel nézett végig a rumlin, aztán minden alkalommal egy megadó sóhajjal végül takarítani kezdett. 

Néhány nappal ezelőtt még a karácsonyi készülődés lázában égett és gondosan csomagolt be egy első kiadású Thomas Hardy reprint-kötetet, amit az öreg antikváriustól, Harry Paddingtontól vásárolt. Egészen olyan volt, mint az eredeti első kiadás, csak éppen a pénztárcájának megengedhető áron. Akkoriban azon merengett, hogy talán a karácsony lehetne az alkalom rá, hogy elmondja Becának, találkozgat egy férfival. De a lánya előbb borította ki a családi bilit, és most a könyv talán gazda nélkül árválkodik majd a polcon, mint ahogy ő maga a fa alatt; amit a történtek ellenére szándékában volt megvásárolni. Legalább ez az egy öröme legyen meg, ha már egyedül lesz majd az ünnepek alatt, sőt szilveszterkor is. Ilyen se fordult elő vele az elmúlt tizennyolc évben. Ha nem történt volna az, ami... akkor most még boldogabban tervezgethetne, hiszen zavartalanul tölthetné az időt Jimmel, hála Paul váratlanul fellobbant apai érzéseinek. Mostanra viszont már abban sem volt biztos, váltanak-e még Jimmel valaha két mondatot. 

Fékcsikorgás hangzott az ajtó túloldaláról és az volt az első gondolata, hogy Beca meggondolta magát és inkább itt marad vele, ezért reménykedve felrántotta az ajtót, de a taxi helyett ismerős csillogó Jeep állt a járda mellett, és egy fájdalmasan ismerős alak lépdelt hosszú, sietős léptekkel feléje.

*

Jim az órájára nézett. Paul Denfort távozása után első dolga volt megnézni a menetrendeket, és ha még ma elutaznak, akkor délután ötkor már nem futhat össze velük Judith-nál. Úgy érezte magát, mintha valami belső kényszer űzné az asszonyhoz, aki felnőtt korának első igazi társa lehetett volna, ha ő el nem szúrja a tétovázásával. Ugyan még mindig nem tudta, hogy a jövőben hogy alakítsák a kapcsolatukat egy rajongó tinédzserrel  az oldalukon, de el volt szánva rá, hogy legalább megpróbálja, és ehhez megkísérli elnyerni még ma Judith támogatását is, ha az asszony egyáltalán hajlandó lesz még vele szóba állni. 

-Nem biztos, hogy este hazajövök. – szólt oda a fiának, aki elmélyülten rajzolt valamit. –Kaja van a hűtőben, telefonon pedig elérsz. – motyogta lelkiismeretes apaként, kissé zavartan, mire a fia felnézett és elvigyorodott.

-Jézusom, apa! Nem vagyok már hátulgombolós. Nem fogok holnap reggelig éhen halni. Sőt, a sötétben sem szarom össze magam, csak mert egyedül leszek a lakásban. Érezd jól magad, bárhol is akarod tölteni az éjszakát. Judith Denfort a szerencsés?

Jim szemöldöke a magasba szaladt.

-Ezt honnan veszed? – köszörülte meg a torkát.

-Apa! Bár, jól esett volna, ha beszélsz a dologról, de csak a vak nem vette volna észre a múltkor, hogy az a nő több a számodra, mint egy lányáért aggódó anya. Elismerem, elég  hülye helyzetbe kerültetek a csaj miatt, de ezek szerint neki is megjött az esze, ha ott töltheted az éjszakát.

-A csajnak nem jött meg az esze, csak elutazott. – ismerte be halkan Jim. –És egyáltalán nem biztos, hogy ott töltöm az éjszakát, csak nem akartam, hogy aggódj, ha netán mégsem jönnék haza.

-Apa, én nem ítélkezem. Felnőtt férfi vagy, úgy intézed az ügyeidet, ahogy neked jó, csak baj ne legyen belőle. – vigyorgott a srác, és a mosolya ragadós volt, mert az apja visszalépett hozzá és játékosan nyakon legyintette.

-Ezt mintha én szoktam volna mondani, nem?

-Hát, mintha tényleg hallottam volna már – grimaszolt Steve, aztán szeme a naptárra siklott. –Azt azért ne felejtsd el, hogy nagyapáék holnap érkeznek. Ha gondolod, én kimegyek eléjük a reptérre, de a lakást neked kell rendbe hoznod.

-Egyszer azt is bevállalhatnád – sóhajtott Jim, miközben körülnézett. Ahhoz képest, hogy két férfi lakott itt, igazán nem volt reménytelen a helyzet. –Oké, ha ma este nem is, de reggel mindenképpen itt leszek. A rendet én vállalom, te pedig elviheted majd a kocsimat a reptérre menet. Rendben?

-Rendben. Akkor holnap! – intett neki a fiú és a figyelme már újra a rajzra szegeződött.

*

-Jim! Te itt? – sápadt el az asszony. …Úgy látszik az akaratnak mégis van teremtő ereje, hiszen annyit gondolt rá mostanában, hogy Jim eljöhetne hozzá, hogy végül csak megérkezett.

-Menjünk be! – tolta be maga előtt Jim az asszonyt a házba, megszökve a szomszédok kíváncsi tekintete elől, aztán ahogy az ajtó becsukódott mögöttük, a szájára tapadt. Judith egy villanásnyi pillanatra tiltakozni akart, hiszen az elmúlt napokban már egészen beleélte magát, hogy a férfi szakított vele; mégsem járja, hogy most meg idejön és minden bevezető nélkül lesmárolja. De végül csak átadta magát a kéjes, egyszerre megnyugtató és felkavaró érzésnek és viszonozta a csókot. Percekkel később kifulladva, egymást átölelve álltak. Jim a kezei közé vette az asszony arcát és a szemébe nézve beszélni kezdett.

-Ne haragudj rám! Annyira hülye faszkalapként viselkedtem, és most csak rátettem az egészre még egy lapáttal. Rettentően hiányoztál, de fogalmam sem volt, hogyan legyen ezek után. Rebecca alaposan alánk vágott és ötletem sem volt, hogy mi lehetne a megoldás. A férjed látogatása először a frászt hozta rám, de végül csak egy lehetőséget teremtett, hogy beszéljünk végre és együtt próbáljuk megtalálni a kivezető utat ebből a káoszból.

-A férjem...? – csuklott el a hangja Judithnak. Paul egy szót sem szólt arról, hogy beszélt volna Jimmel. Csak megjelent itt egyik nap, bezárkózott Rebeccával a szobájába, és amikor felbukkantak, közölték vele, hogy a téli szünetre a lánya az apjával tart. Igazság szerint fel akart háborodni, amiért a háta mögött hoznak döntéseket, de csak megkönnyebbülést érzett. Neki is szüksége volt végre néhány feszültségmentes napra, és ez remek megoldásnak tűnt. 

Felajánlotta Paulnak a vendégszobát, de a volt férje megnyugtatta, hogy már van hol aludnia. Elcipelte magával Becát, hogy megfelelő felszerelést vásároljanak a téli szünetre tervezett sítúrához, aztán amikor hazahozta, elfogadott egy csésze teát. Egyszerre volt bőkezűen adakozó és szerény, csupa olyan új vonás, ami meglepte Judithot. Aztán a magyarázatot is megkapta a változásra. Amíg a lányuk odafönt illegett-billegett az új ruháiban, addig Paul kissé elfogódottan, de előadta Judithnak jövetele tulajdonképpen okát. Beszélt Taráról, a csinos személyvédelmi asszisztenséről, akivel egy ideje minden szabad idejét töltötte. A kapcsolatuk annyira elmélyült, hogy hajlott rá, hogy a közeljövőben szóba hozza az elköteleződést. Judith kínosan feszengett. A válásuk nem volt éppen minden sértettségtől mentes, így aztán most furcsának érezte a volt férje kitárulkozását az új kapcsolatáról. Nem volt a szavai mögött dicsekvésbe burkolt szándékos bántás, csak egy férfi bizonytalan, de eltökélt eszmefuttatása... mintha egy régi baráttól várna megerősítést, hogy helyes a döntése. Mit mondhatott volna? 

Paul tervezgetése olyan húrokat pendített meg a lelke mélyén, melyek létezéséről sem tudott. Irigykedett. Nem arra, hogy valaki más iránt érez szerelmet a férfi, mert ezek az érzések a válás és különélés ideje alatt kikoptak a lelkéből, csak a helyzetét irigyelte. Amiért szeret és biztos benne, hogy viszontszeretik. Ez a bizonyosság hiányzott Judith életéből. Néhány napja még nem így érzett, de Jim azóta felszívódott és ezt most rosszabbul élte meg, mint annak idején Paul döntését. 

Most azonban, még remegve az előbbi csók elsöprő erejű hatásától, a világ visszatért a rendes kerékvágásába és valósággal érezte, ahogy a vére lüktetve újra életre kelt az ereiben. Az elmúlt napokban, összezavarodva a férfi távolságtartásától, nem a szex hiányzott, csak ez a csendes összekapaszkodás, a másik bőrének érintése, az illata, amely az orrán át felkúszva az agysejtjeibe marta be a felismerést: Ő az igazi! Kémia volt ez, ami ellen tehetetlen volt és ami áradásként mosta el a napok óta érzett csalódás keserűségét. Lehunyt szemmel gondolt rá, hogy az egész egyszerűen képtelenség, hogy a lánya ugyanígy érezzen Jim iránt. Még olyan fiatal! Még fogalma sincs, nem lehet róla, milyen az, amikor az ember megtalálja a lelki társát, akivel elemi szinten rezonálnak azonos húrokon. Anyaként imádta a lányát, de felülkerekedett benne a nőstény, aki nem volt képes átengedni a hímet, akit neki rendelt a természet. Talán megtette volna, ha csak egy parányi szikra is arról árulkodott volna, hogy Jim Becát választaná. De a férfi is társra vágyott, nem friss húsra, nem önmaga becsapására egy fiatal lány oldalán. Jim őt akarta. Rebeccának ezt meg kell értenie!

*

Rebecca az elmúlt napokban szemét forgatva figyelte a nála alig néhány évvel idősebb fiatal nőt, akit az apja feleségül szándékozott venni. Tara Reddings pontosan olyan volt, amilyen nőket a magazinok követendő példaként sorakoztatnak fel az olvasóik előtt. Sportos, önmagára adó, egészséges életet élő, feltűnően csinos, határozott nő volt, aki tudta, mit vár az élettől és ami még meglepőbb volt fiatal kora ellenére, tudta azt is, hogyan érheti el. De Beca fel nem tudta fogni, ilyen adottságokkal miért éppen az ő apját akarja? Nem mintha nem lett volna jóképű férfi, bár, ezt nehéz volt megítélni a lányaként. A máskor majdnemhogy katonás viselkedése Tara mellett megszelídült, alázatos pincsikutyaként teljesítette a lány ki sem mondott óhajait. Beca megalázónak érezte ezt. 

Napok óta kedvetlenül kószált a kisvárosban, amely olyan volt, mint egy karácsonyi képeslap. Utcácskáit hó borította, a kirakatok színesen csillogó fényeikkel hívogatóan kacsingattak rá, s bár az apja elég szép summát nyomott az érkezéskor a kezébe, mostanra semmi kedve nem volt költekezni. Úgy érezte magát, mint egy felesleges kolonc, akit a vásárolgatás ígéretével raktak ki otthonról, hogy zavartalanul hódolhassanak a szexnek. Nem akarta elképzelni az apját letolt gatyával, Tarát ölelve, de képtelen volt szabadulni a gondolattól. Ha így igyekeznek, még egy kistestvért is összehoznak neki, aki mire megszületik, pontosan húsz évvel lesz nála fiatalabb. Röhej! 

Amikor az apjával repülőre szálltak Burlingtonban, a gondolatai egyfolytában James Morrisonnál jártak. Tudta, hogy az érzelmei a téli szünet alatt sem fognak elmúlni, de az után a kissé megalázó helyzet után ott a férfi lakásában, jó volt egy kicsit eltávolodni tőle. Legalább a férfi is rájöhet, hogy mit hagy kicsúszni a kezei közül, ha nem tér észhez időben. Nem mintha szándékában állt volna keresni helyette valaki mást... de a barátnője is így ijesztett rá a barátjára, Colinra. A nyári szünetben figyelmen kívül hagyta a fiú üzeneteit, akit annyira evett utána a fene, hogy Lauren visszatérte után azonnal ott toporgott a lábtörlőn. Szó szerint és jelképesen is. …Azonban ahogy teltek a napok, egyre gyakrabban bukkant fel emlékei között az a néhány hosszú perc a férfi lakásán, és egyre kevésbé hitte, hogy Jim otthon összetörten várja a visszatértét. Ha a férfi csak egy kicsit is kedvelné, nem bánt volna vele ilyen lekezelően. Vajon a fiának igaza volt? Anyu tényleg odalenne Jimért? És ami még rosszabb, a férfi is az anyjáért?

Végül is... két elvált ember, miért is ne járhatnának... de miért éppen Jimmel? Oké, az anyjának se fenékig tejfel az élete, amióta az apja ott hagyta őket, de eddig még soha nem látta a jelét, hogy az anyja ismerkedni vágyott volna. Pedig akár ő is ajánlhatott volna neki valakit. Hiszen ott van Colin papája is. A felesége tavaly hagyta ott. Igaz, vele kapcsolatban még soha nem jutott az eszébe, hogy férfiként tekintsen rá, csak egy haver apjaként gondolt rá. Kedves, kissé pocakos férfi volt, gondosan leplezett ritkás folttal a feje tetején. Oké, hát tényleg nem a nők bálványa. Ha találkozott vele, még véletlenül sem születtek olyan pajzán gondolatok az agyában, mint amikor Jim Morrison felült a tanári asztalra, és feltűrt ujjú ingében vehemensen gesztikulálva halhatatlan szerelemről beszélt. ... Vajon mit csinálhat? – töprengett nagyot sóhajtva, aztán hagyta magát elcsábítani a kirakatban tornyosuló porcukrozott süteményektől és benyitott a kávézóba. 

-Szia! Mit adhatok? – kérdezte vidáman a pult mögött olvasgató fiú, aki a jöttére egy szalvétát dugott a lapok közé és érdeklődően mérte végig. Még kora délután volt, ilyenkor a városka vendégei többnyire még a sípályákon voltak, kevesen vetődtek erre, ezért aztán megörült a reménybeli bevételnek. Bár leginkább azért, mert nem egy unatkozó nagymama nyitott rá, hanem egy csinos, fiatal lány. Ráadásul magányosan, ami elég ritka szerencsének számított errefelé. Szeme éhesen pásztázta a fiatal lányt, aki még a vastag tollkabátban és a szőrmebojttal díszített kötött sapkában is szexi kis macskának tűnt. A lány fázósan dörzsölgette a tenyereit és a hűtőpultba kipakolt tortákat gusztálta. Kevin felkészült rá, hogy lebeszélje a tegnapról maradt süteményekről, ha azokból választana, miközben arra gondolt, hogy sokkal többet is nyújthatna neki az üzlet kínálta kalória-bombáknál. Nevezetesen valami kalória-égetésre gondolt, és nem feltétlenül sítalpakkal a lábán. Beca felkapta a fejét és azonnal el is pirult a nyíltan érdeklődő tekintet láttán.

-Nem is tudom, talán azokból ott a kirakatban - bökött a háta mögé. –És valami forró italt. Mondjuk, egy csokoládét. – bontogatta magán a lány a kabátot.

-Rendben, máris hozom. – készségeskedett a fiú, és a kirakathoz közeli kis asztalkára mutatott. –Ülj csak le oda, mindjárt hozom!