A családban marad - 6. rész

-Kevin Nesbo vagyok. Az apámé ez a kávézó. – tette le az ínycsiklandó süteményekkel teli tányért és a tejszínhabbal gazdagon nyakon nyomott forró csokoládét a fiú Rebecca elé.

-Rebecca Denfort – mosolygott fel rá a lány és mohón az egyik apró falatért nyúlt, aztán kéjes harapásokkal eltüntette a kis kalóriabombát. –Ez isteni!

-A nagyi receptje, bár szegény már nem él. De Manuela ugyanolyan jól csinálja. – csevegett a fiú, miközben szeme a csinos, szőke lányt pásztázta. –Mikor érkeztetek? – kérdezte kíváncsian, mire Beca összevonta a szemöldökét.

-Honnan tudod, hogy nem egyedül jöttem?

-Túl fiatal vagy, hogy egyedül gyere egy ilyen helyre – bökött az utca felé a fiú. –Ide csak társaságok vagy családok járnak, magányos fiatal csajok nem. Nekem elhiheted... én lennék az első, aki rájuk találna. Szóval, ...? – vigyorgott a fiú barátságosan, ami pontosan elég volt ahhoz, hogy a kissé nagyképű dumát a lánnyal feledtetni tudja. 

-Két napja jöttünk, az apámmal és a barátnőjével. …Aki olyan fiatal, hogy akár a te barátnőd is lehetne. – húzta el a száját Rebecca. A fiú hallgatagon figyelte, ahogy a lány arcára kiült a másik nővel kapcsolatos ellenszenve. Nem ítélte el, nehéz helyzet lehet. Az apjának is fiatal barátnője volt, és ő is szívta emiatt a fogát eleget. Ugyanis Loretta szívesen hozta őt zavarba azzal, hogy  flörtölt vele az apja háta mögött.

-Most hol vannak? – kérdezte kíváncsian, és mivel rajtuk kívül nem volt más a helyiségben, kihúzta a másik széket és leült a lány mellé. Rebecca nem tette szóvá.

-Tara elég csúnyát esett ma a pályán. Apa orvoshoz vitte, mert ugyan nem tört el semmije, de jobb, ha ezt egy szakember állapítja meg.

-És te? Mivel töltöd majd az estét, amíg apád a barátnőjét ápolja?

-Mit csinálnék? Majd együttérzően futkosok, hogy megkíméljem őt a mozgástól. – grimaszolt a lány.

-Nincs kedved inkább eljönni az Illatos Fahéjba? – kérdezte Kevin, és olyan rajongással nézett Rebeccára, hogy a lány hirtelen mindennél jobban szerette volna az estét ezzel a helyes fiúval tölteni.

-Az micsoda? – kérdezte megbűvölten.

-Egy disco. – vont vállat a fiú.

-De miért Illatos Fahéj? Ennek olyan karácsonyi hangulata van. Elég hülye név egy egész évben nyitva tartó helynek, nem? – kérette magát még a lány ezzel az apró tereléssel.

-Nyáron nincs nyitva, csak a síszezonban. – kapta meg a választ, mire elgondolkodva emelte fel a bögrét, amiben a forró csoki már hűlni kezdett.

-Messze van?

-Nem, itt van a főutcán. Ha a szállásotok is errefelé van, akkor pár perc séta csak.

-És hánykor? – kérdezett újra Beca és szinte belepirult, ahogy rájött, hogy minden kérdése csak ahhoz viszi közelebb, hogy elfogadja a fiú meghívását. Az apja nem fog örülni. Pedig igazából nekik tesz szívességet, hogy néhány órára kettesben hagyja őket.

-Ha megmondod, hol laktok, kilencre érted megyek. – állt fel Kevin, mert kinyílt az ajtó és egy fiatal pár lépett be. Beca kihúzta a fiú csípőjére kötött fekete kötényből kikandikáló tollat és a szalvétára felírta a panzió címét. Kevin vigyorogva zsebre gyűrte, aztán ment, hogy a másik asztalnál is felvegye a rendelést.

*

-Jézusom! Nem hiszem el! – sóhajtott elégedetten Judith, ahogy magára húzta a takarót. Ahhoz képest, hogy néhány órája még kétségbeesésében sírt volna összekuporodva az üres lakás kanapéján, mostanra magához ölelte volna a világot.  Jim felhúzta az alsóját és a konyha felé indult.

-Szomjan halok! Hozzak neked is inni valamit? – fordult vissza az ajtóból, mire az asszony játékosan megnyalta a szája szélét. Jim azzal a lendülettel már mászott is vissza az ágyra és gyűrte maga alá a nőt.

-Előhozod belőlem az ősembert. – nyögte, ahogy fél kézzel újra a padlóra tolta az ágyneműt, a másikkal pedig az asszony mellébe markolt. Nem fájdalmasan, csak éppen annyira, hogy dédelgethesse a gömbölyűségét. –Egész délután attól féltem, hogy elküldesz majd. – vallotta be maga elé meredve, mintha csak a mellekhez beszélt volna. Judith két keze közé fogta a férfi fejét, és megemelte, hogy a szemébe nézhessen.

-Én pedig attól, hogy soha többé nem látlak. ... De amit most éltünk át... istenem... belehalok, ha elveszítem.

Jim elengedte és a nő mellett térdelve az ágyon a nyitott ajtó felé pislogott. Tisztában volt vele, mire gondol az asszony. Most minden szép és jó volt, mert kettesben voltak. De Beca a szünet végén hazatér és nekik meg kell találni a megoldást ebben a kavarodásban.

-Meg fogjuk oldani. Rebecca okos lány. Meg fogja érteni, hogy ami köztünk van, az sokkal több, mint amit félre lehetne tolni csak azért, mert ő azt képzelte, hogy szerelmes belém. Meg kell oldanunk, mert nem akarlak elveszíteni!

*

Rebecca visszadugta a zsebébe a gyümölcsízű rágógumit. A forró csokoládé íze még mindig kellemesen zsibongott a szájában, nem akarta elrontani, még ha így ki is hagyta a fogai ápolását. Lassan sétált vissza a panzióhoz. Egy órája jött el otthonról. Kész. Ennyi időt tudott hagyni az apjáéknak. Most már a saját esti programjával akar foglalkozni. Illatos Fahéj – ötlött szemébe a most még sötét neon-felirat. Kevinnek igaza volt. Egy rövidke sétányira volt a szállásától. Mellette egy érdekes, titokzatos, már-már misztikus apró kirakat ragyogott az apró töklámpák fényében. A bejárat feletti kanyargós vonalak egy idegen nyelv jelei voltak. Láthatóan a beavatottak világa volt, mert neki, egyszerű sétálónak semmit sem árult el a benti titkokról. Homlokát a hideg üvegnek nyomva, aprólékosan szemügyre vette a kirakatban sorakozó színes tárgyakat. Egy tibeti üzlet volt, amely karkötőket, hernyóselyem sálakat, szakrális mintákkal díszített kárpitokat, hangtálakat kínált. Otthon, Burlingtonban is volt egy hasonló. Illetve Manolo boltjának csak egyik kis szöglete hasonlított erre a varázslatos kis zugra, a férfi alapvetően perui indián szőtteseket, pánsípokat árult. Elbűvölve vette számba a látnivalókat, amikor egy kis táblára lett figyelmes. Az angol nyelvű szöveg azt taglalta éppen, hogy a türkiz kövekből fűzött karkötő Tara istennőt jelképezi, akit a buddhák anyjaként, a könyörületesség istennőjeként tisztelnek, akinek egyik áldása a villámgyors védelem. Elvigyorodott. Ez égi jel. Tara és a villámgyors védelem... mint az apja barátnője, Tara, aki képzett női testőrként mások védelméről gondoskodik... Ezt megveszi neki. Végül is, a lány – eddig legalábbis úgy tűnt – őszintén kedveli az apját. Igazából a korán túl mást nem is nagyon hozhatott fel ellene. És ha őszinte akar lenni, egy negyvenes nőt nem is tudna elképzelni az apja mellett. Igazából már a saját anyját sem. Paul Denfort önálló univerzumként jelent meg a lánya képzeletében, és a szíve mélyén büszkeséget érzett, amiért oly gyakran mondogatták már eddig is neki, hogy „apja lánya”. Tényleg az volt, és ezt még soha nem érezte ennyire élesen. Miért aggódna azon, hogy vajon az apja és Tara a jövőben milyen párost fognak alkotni, mennyi ideig lesznek képesek kitartani egymás mellett? Ki tudná ezt megmondani előre? Hiszen az anyja korban az apjához illett, mégis egy idő után elveszett a varázslat, ami összekötötte őket.  

 ...A másik kis cirádás mintákkal körberajzolt táblácskán Buddha egy idézetére figyelt fel: „Ne zsúfoljátok tele lelketeket haszontalan gondolatokkal. Minek rágódni a múlton, elébe menni a jövőnek? Maradjatok a jelen pillanat egyszerűségében.”

Igen! Így fog tenni! Nem fog rágódni a múlton. Tarának az apja kell? Kapja meg! Paul Denfort van olyan erős egyéniség, hogy kiheverje, ha a dolog mégsem működne. De miért is ne működne? Közös a munkájuk, azonos az érdeklődési körük. És láthatóan, partnerként is bejönnek egymásnak. Ha Tarának egy apja korabeli pasi kell, ki ő, hogy ezért pálcát törjön felette?

Jimnek az anyja kell? Akkor legyen az övé! Végül is... korban összeillenek. Ha a mama nem szúrja el, talán egyszer lesz legalább  egy jóképű mostoha apja. Ha pedig a kapcsolatuk nem állja ki az idők próbáját, talán Jim nem is az a férfi, akire egy Denfortnak szüksége lehet. Igenis, képes lesz hazatérni és a szemükbe nézni. És igen, talán képes lesz arra is, hogy elfogadja, hogy az a férfi, aki őbenne mozdította meg a nőt, végül az anyját választotta. 

És Kevin igazán érdekes srác. A kissé vörösesbarna haj, a zöldes szemek, a vékony, szálkásan izmos test... most, hogy a Jim Morrison által rábocsátott köd lassan oszladozni kezdett a szeme elől, meglepve állapította meg, hogy a korosztályában is találhat vonzó pasikat. Ma este elmegy a találkozóra, aztán még van egy hete, hogy kiderítse, a vonzó külső mögött milyen belső értékekre lelhet. Amúgy sem tervezgetett most hosszú távra. Burlington messze van az Illatos Fahéjtól és neki ott van az otthona. Kevin talán csak egy kellemes kaland lesz... kinek lehetne ez ellen kifogása?

Hogy az apjának lesz? Ebben biztos volt. Amióta elmúlt tizenhat éves, a papa elég fafejű tudott lenni olyan kérdésekben, mint a fiúk és az iskolai tanulmányai. Ez a mostani kiruccanás – és az e miatti iskolai mulasztás - sem jutott volna soha az eszébe, ha nem lett volna egyéb célja is vele. Nevezetesen összebarátkoztatni a lányát és a barátnőjét.  De abban is biztos volt, hogy képes lesz érvelni a saját szórakozása érdekében. Apa most ápolgassa a kis szívszerelmét és örüljön, hogy az egész úton hallgatott hegyi beszéde lassan beérni látszik, a lányának megjött a józan esze. Ma este nem Jim Morrison szürke szemeire akar gondolni, nem Mr. Darcy szívbemarkolóan citált soraira a legutóbbi irodalomóráról. Most a saját korosztályában fog elvegyülni egy karácsonyi hangulatban égő kis város discojában. Egy fiú oldalán, aki olyan huncut pillantással búcsúzott tőle, ami sokat ígért a ma estére, és ő el volt tökélve, hogy ennek az ígéretnek jelentős részét be is hajtsa rajta.

*

-Steve azt mesélte útközben, hogy mostanában találkozgatsz valakivel. Esetleg találkozni is fogunk vele? – köszörülte meg Jim háta mögött a torkát Jonathan Morrison, miközben azt figyelte, ahogy a fia fagyállót tölt az ablakmosóba. Az idén már december elejére megérkezett a hó és azóta is kitartóan konzerválta a hideg. Steve egy végletekig mocskos szélvédővel ért haza a reptérről, mert elfelejtette neki feltölteni az ablakmosót. Nem is csoda, jó, hogy a nevét nem felejtette el, olyan éjszakát töltött Judithnál. Túl volt már azon a koron, amikor egy férfi büszkélkedik a szerelmi életével, de most legszívesebben világgá kiabálta volna az érzéseit. Az apja kérdése nem érte váratlanul. Hazafelé tartva tulajdonképpen azt fogalmazgatta magában, hogy a szüleivel való találkozás után hogy lépjen le újra és kérje meg az asszonyt, hogy töltse velük az ünnepeket. És ezt nem feltétlenül azért találta ki, mert amúgy szándékában volt becuccolni hozzá esténként. A lakás kicsi volt ahhoz, hogy vendégeket fogadjon. Amikor a szülei meglátogatták, a saját szobáját bocsátotta a rendelkezésükre, ő maga meg a kanapén aludt. De most – az éjszakai varázslat hatása alatt – abban reménykedett, hogy a kanapé helyett Judith ágyában térhet nyugovóra esténként. 

-Steve jobban tenné, ha a saját dolgairól mesélne. – húzta azért el a száját, mert ugyan akart beszélni erről is, de úgy gondolta, hogy majd a maga kényelmes tempójában vall a szerelmi életéről. Most viszont kényszerhelyzetben érezte magát.

-Titok? – kérdezte az apja és odanyújtott neki egy rongyot, hogy letörölhesse a kiloccsant folyadékot.

-Nem titok, csak... ez bonyolult apa. Neked elmondom, mert tudom, hogy még anya előtt is képes vagy titkot tartani. Szóval... Judithnak hívják, elvált és van egy lánya... akit tanítok. ...És már egy ideje együtt vagyunk, de ezt a gyerekek nem tudták. Aztán  tiszta őrület volt, mert a lánya bevallotta az anyjának, hogy szerelmes belém.

-Jézusom! – szisszent fel mögötte az apja. Jim elvigyorodott, mert ez amolyan férfias szisszenés volt, nem a megbotránkozás hangja. Csak a képtelen szituációnak szólt, amibe az apja ezek szerint egy pillanat alatt beleélte magát.

-Szóval... megjelent a lány apja, aki Washingtonban él, és elvitte Rebeccát magával pár hétre. Nekünk meg ki kéne találni, hogy hogyan legyen azután, ha visszatért.

-Megőrült ez a világ! – sóhajtott az apja. –Fiatal lányok apjuk korabeli férfiakba lesznek szerelmesek, közben Steve meg magányos. Nem is értem. Olyan helyes ez a fiú! Mintha téged látnálak kölyökként. És ugyanolyan becsületes is... csodálom is, hogy ő még nem sodorta bajba magát. – motyogta a régi időkre visszaemlékezve. Jim elhúzta a száját. 

-Apa! Ha újra csinálhatnám, akkor sem tudom, mit kellene másként csinálnom. Már eltekintve attól, hogy talán jobban vigyáznék. De akkor nem lenne egy ilyen lepcses szájú unokád, mint Steve. Monica tüneményes lány volt, csak aztán túl hirtelen kellett felnőnie ... és ez azzal is járt, hogy rájött, nem feltétlenül háziasszonyként képzeli el az életét. - ...Hogy ez a változás a lány legrosszabb oldalát is felszínre hozta, azt most lojálisan elhallgatta inkább. Úgyis tisztában volt vele mindenki a családban. –Az unokád egyébként nem magányos, nemrégiben is egy helyes lánnyal láttam.

-Azt mondta, az csak egy rövid kis kaland volt. De nem jár senkivel. Az ő korában te már apa voltál.

-Na, ezt azért nem kívánom neki! – csattant fel Jim. –Nézd apa, nem bántam meg egyetlen pillanatra sem, hogy Steve olyan korán apává tett, de neki azért nem kívánnám ezt sosem.

-Ne kend Steve-re! – dörmögött az apja.

-De, mert tényleg ő tett apává. Amikor Monica szólt, hogy gyereket vár, akkor éjjel egy pöttöm fiúval álmodtam. Fogta az ujjamat és gőgicsélt, és még álmomban is tudtam, hogy a fiam. Akkor döntöttem el, hogy Steve lesz a neve. Ezért nem is lettem volna hajlandó belemenni, hogy Moni elvetesse. Becsületére legyen mondva, nem is akarta igazán.

-A szent asszony! – hallotta a motyogást és szinte látta maga előtt, ahogy az apja a szemeit forgatja.

-Nem szent. Mint ahogy én sem voltam az. Már nagyon régen történt apa, és nem akarom magamban a gyűlöletet ápolgatni. Elmúlt. Új  élete van már, és ha minden jól megy, én is új életet fogok kezdeni, amiben nem lesznek régi árnyak.

-Steve-t azért bántja ám a dolog. – sóhajtott az apja. –Azért, mert nem beszél veled erről, még nem lenne szabad azt hinned, hogy közömbös a téma iránt. Nem emlékszik az anyjára, de a gyökereit minden ember ismerni akarja! Erről nem lenne szabad megfeledkezned!

-Mondott valamit? – fordult meg Jim aggodalmasan, de csak az apja tanácstalan vállvonogatását kapta válaszul.

-Igazából csak az tűnt fel, hogy a barátnődet háromszor is szóba hozta, amióta itt vagyunk. És ha így megy tovább, hamarosan az anyád fog raportra hívni, hogy megismerje.