"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. január 14., szerda

A családban marad - 7. rész



Rebecca csillogó szemmel kígyózott a lüktető zenére, Kevin pedig tűzben égő szemekkel nézte, ahogy a lány neki táncolt. Istentelenül jól csinálta, bármelyik profi táncoslány megirigyelhette volna. Az utolsó estéjük volt, és úgy készült, hogy ezt igazán emlékezetessé fogja tenni mindkettőjük száméra. Azt az első forró csokoládét naponta követték újabbak, mint ahogy azt az első táncos estét is. A lány napról napra  oldottabb, már-már fékevesztettebb lett, de ő lett volna az utolsó, aki emiatt reklamált volna. Tegnap már felhívta magára a helyi keményfiúk figyelmét is, Kevin éppen ezért ma már nem is akart lejönni a klubba, de a lány ragaszkodott hozzá, mondván otthon úgysem juthat el ilyen izgalmas helyekre. 

A srác időnként aggodalmasan lesett a pultnál álló és őket figyelő fiúk felé. Ray hírhedten nagy bajkeverőnek számított és egyetlen porcikája sem kívánt verekedésbe bonyolódni vele meg a barátaival. A legutóbbi alkalommal megrepedt egy bordája, ráadásul a vele levő lányt sem tudta megvédeni. Csak azért nem történt nagyobb baj, mert valaki még időben kihívta a rendőröket. Úgy döntött, hogy a mai estére Rebecca megkapta, amit kívánt, most már elég lesz és lelépnek.
-Gyere, igyunk valamit! – fogta meg a lány karját, aki nevetve penderült ki a gyenge szorításból.
-Hozd ide! Ezt a számot most már végigtáncolom. – kiabálta túl a hangzavart, és Kevin megadóan indult a pult felé. A csapos lepattintott két kupakot a háta mögül előkapott tonicos üvegekről és Kevin elé tolta, aki a farzsebében kotorászott a pénze után. Valaki meglökte a karját, és a pénze a táncparkettre hullott, ő pedig káromkodva hajolt le, hogy összeszedje. Amikor felegyenesedett, Ray kissé gúnyos tekintetével találta szemközt magát. Várta, hogy a másik fiú belekössön, de a srác elfordult és egy haverjával beszélgetett tovább.

Kevin megnyugodva nyúlt az üvegekért, a pultra dobva a pénzt, aztán néhány hosszú lépéssel Rebeccához ment. A lány nem is torpant meg, fordulás közben kapta ki a kezéből a párás üveget és már a szájához emelte, amikor a discogömb csillámjainak fényében  a fiú észrevett valamit, ami hideg borzongással töltötte el. Az átlátszó folyadék alján egy apró tabletta pezsgett, ahogy oldódni kezdett az italban.
Kikapta a lány kezéből az üveget és a száját lefelé fordítva kiöntötte belőle az üdítőt. Beca megbotránkozva figyelte és durcásan tiltakozni akart, amikor a fiú ellentmondást nem tűrően kivonszolta a helyiségből. A hátában érezte Ray dühtől izzó tekintetét, éppen ezért csak annyi időre lassított, amíg a ruhatárból megkapták a kabátjukat. Szerencsére ez csak pár pillanatba telt. Szinte futva vonszolta tovább Becát ki az utcára, a biztonságot adó panzió fényei felé. 

-Megőrültél? – kiabált vele a lány, amikor végre a hangja is megjött a váratlan meglepetés után.
-Nem őrültem meg, de hidd el nekem, az utolsó pillanatban léptünk le. Pár helyi srác rád hajtott, amit nem is csodálok, ahogy előadtad magad a parketton. – sziszegett Kevin, egy fikarcnyit sem csökkentve a tempón. Rebecca a magassarkú csizmában csúszkálva botladozott mellette.
-Táncoltam. – motyogta duzzogva a lány és a szemében dacos kíváncsiság csillogott. –Milyen srácok? Én nem vettem észre senkit. A kutya sem szólt hozzám.
-Nem is akarták, hogy később megismerd őket! – morogta a fiú, miközben betuszkolta Becát a Fenyvesorom nevű panzió nehéz tölgyfaajtaján. Odabent végre megnyugodva fellélegzett. Ide biztos, hogy nem követik őket, és itt már a lány apjáé a felelősség a lányáért. Bármennyire is vágyott korábban egy kis enyelgésre ezzel a szőke bombázóval, mostanra már jobban örült, hogy megvédte, mintha maga alá gyűrhette volna.  –Amíg kifizettem az italokat, valaki egy randidrogot dobott az üvegekbe. Az utolsó pillanatban vettem észre. Amilyen mohón nyúltál érte, lehajtottad volna az egészet és onnantól jobb nem elképzelni, mi történhetett volna. 

-Komolyan mondod? – komolyodott el a lány, felmérve, hogy Kevin védelmező viselkedése mitől óvhatta meg. Megborzongott a gondolatra. Már ő is hallott lányokról, akik este táncolni indultak, reggel pedig meztelenül ébredtek a parkban és fogalmuk sem volt róla, mi történhetett az éjszaka. Az ijedtség, hogy akár meg is erőszakolhatták volna, görcsös öklendezéssel jelezte érkezését, így aztán Paul Denfort előbb értetlenül, majd hirtelen fellobbanó haraggal nézett a fiúra, aki a kitáruló ajtóban a lánya mögött állt.
-Leitattad? -  kérdezte szikrázó szemekkel, miközben megragadta a lánya karját.
-Ha ilyen szemét lennék, akkor nem kísértem volna haza, uram. A lánya nem ivott, rosszul van.
-Ne bántsd, papa! – nyögött Beca a szájára szorított kézzel. –Kevin megvédett. Valaki drogot tett az italomba, de nem hagyta, hogy megigyam. Csak most… csak most… rosszul vagyok a gondolattól, hogy majdnem … … bocs… - dadogta és felrántotta a fürdőszobaajtót.  Paul Denfort mélyet lélegzett és visszafordult a fiú felé, aki napok óta a lánya körül rajzott,mint valami lepke a fény körül. Már éppen attól tartott, hogy ezek ketten nem is táncolni járnak, hanem valami egész mással múlatják az időt, de ezek szerint rosszul mérte fel a kölyköt. Becsületesebb, mint amilyennek a sima képe alapján gondolta.
-Bocsáss meg! Gyere be! Meséld el, mi történt, addig majd Tara foglalkozik a lányommal. – biccentett a barátnője felé, aki máris a fürdőszobaajtón kaparászott bebocsátást kérve.
*
Judith titkon a zsebkendője után kotorászott a táskájában és ellenállt a kísértésnek, hogy a romantikus nagyjelenet közben hangos orrfújással zavarja meg a vetítőteremben uralkodó általános áhítatot. A vásznon a szerelmesek egymás száját falták a boldog egymásra találásban, nem törődve a körülöttük ázó természettel. Álltak a sziklán, dacolva az elemekkel, csak egymást látták, miközben a köveken megtörő hullámok sós permettel borították be őket, keveredve az égi langyos esővel. A zongoraszóló lassan lecsengett, utolsó akkordjai elhaltak, a vásznon már megjelent a The End és a stáblista pergett, a teremben felgyulladtak a fények. Az asszony szipogva, zavartan törölgette meg az orrát, aztán lehajtott fejjel kisietett a mellette csókolózó páros mellől. Na igen, így kellett volna neki is megnézni ezt filmet, nem magányosan! Úgy is tervezte és Jim megígérte, hogy a napokban elkíséri. De aztán ott volt az a borzalmas szóváltás karácsonykor a férfi fiával, és ő úgy látta jobbnak, ha egy ideig nem találkoznak. 

Steve pedig olyan barátságosan fogadta. Ő volt az, aki átvette a házigazda szerepét, amíg Jim a pulykával kínlódott a konyhában, és bemutatta Judithot a nagyszüleinek. Az asszony zavarban volt. Karja majd leszakadt az ölében ölelgetett hatalmas cserép mikulás-virág súlya alatt, vállát húzta a táskája, amelyben egy üveg whisky lapult, amit a mélyhűtőből hozott magával, nem gondolva rá, hogy a páralecsapódás  majd eláztat mindent, amivel közelségbe kerül. Váratlanul érte a férfi meghívása és nem volt már ideje ajándékokon gondolkodni. A virág autentikus ötletnek tűnt, az ital pedig ki tudja már, mióta hűlt a mélyhűtőben. Már nem is tudta, honnan van, de ő nem ivott ilyen erős szeszeket, így mindig csak odébb tolta, ha valamit keresett a fagyott húsok és zöldségek között. Most jó ötletnek tűnt megszabadulni tőle, hiszen ha más nem is, de a férfi apja biztosan értékelni fog egy huszonegy éves Ballantine’s-t. 

A vacsora remek volt, Judith nem is sejtette, hogy a férfi ilyen kitűnő szakács, és Jim anyja nevetve rázta a fejét, amikor meggyanúsította, hogy biztosan ő volt a csodatévő jótündér a konyhában. A hús szinte elolvadt a nyelvén, a zöldségek harsányan roppantak a fogai alatt, a kissé csípős mártás bársonyos érintés volt az ínyének. Bort ittak hozzá, aztán következett a desszert, amihez forró kávét szolgált fel a férfi. Ebbe löttyintették az első korty whiskyt. Talán azt nem kellett volna. Mindenesetre egy túlontúl is bizalmas mozdulattal a kezei közé fogta Steve kezét és kissé akadozó nyelvvel számonkérte rajta, hogy miért nem csavarja el Rebecca fejét. Hiszen így a lánya egyszerre mondhatna le és kaphatná meg, amire vágyik... Jim Morrison túl nagy falat lenne neki, de Steve Morrison maga a tökéletes megoldás. ...A levegő megfagyott a szobában, és ő már nem tudta visszaszívni a vidoran és meggondolatlanul kimondott szavakat. 

-Bocsánat! – motyogta zavartan, és mire Jim mondott valamit az anyjának, aki a felháborodástól levegő után kapkodott, ő már magára kapta a kabátját és kívül volt az ajtón. Egy taxi éppen akkor indult volna a járda mellől, és ő még az utolsó pillanatban felrántotta az ajtót. A többi pedig már történelem. Kikapcsolta a telefonját és ahelyett, hogy hazament volna, beült egy moziba, ami az ünnepen magányosoknak szolgált mentsvárként.
A film után a könnyeit törölgetve, reménykedve állt meg a járda szélén, hogy újra elcsíphet egy szabad taxit, de ehelyett egy túlontúl is ismerős Jeep fékezett előtte. A jobb oldali ajtó ablaka halk zümmögéssel leereszkedett és Jim szólt ki rajta ellentmondást nem tűrő hangon.
-Ülj be! Hazaviszlek.
Judith annyira megörült a váratlan segítségnek, hogy meg sem próbált dacoskodni. Reménykedett. Hülyeséget csinált és az a néhány korty ital nem lehet a mentsége, de Jim vette a fáradtságot, hogy megkeresse, most pedig hazaviszi. Talán megbocsát. Talán nem. Világ életében úriember volt, nyilván a kapcsolatát is úriemberként zárja le. Beletörődően bemászott a magas ülésre és a biztonsági övvel szerencsétlenkedett még, amikor a kocsi egy éles kanyarral kikanyarodott a járda mellől. 

Hallgatagon tették meg a rövidke utat, és szinte észre sem vette, hogy lassítanak, csak amikor már megismerte a saját bejárati ajtaját. Mély levegőt vett, hogy bocsánatot kérjen mindenért, amit ma este volt olyan szerencsétlen és mondott vagy tett. Jim a kormányt markolva várt. Maga sem tudta mire. Hogy Judith mondjon valamit? Hogy kiszálljon a nő egy szó nélkül és eltűnjön az életéből? Hogy ő maga kihúzza a gyújtásból a kulcsot és bekísérje?
-Ne haragudj! Nem is tudom, hogy csúszott ez ki a számon... én tényleg, csak a forró alkohol lehetett az oka... – szabadkozott Judith sután, mire Jim nagyot sóhajtott.
-Azt mondják, a gyerekek és a részegek mondják meg az igazat. Akkor nyilván ebben látod a megoldást? Akkor lehetünk együtt, ha a fiam elcsavarja a lányod fejét? – suttogta Jim feszülten.
-Nem! Persze, hogy nem. Én csak ... nem tudom... sokkal egyszerűbb lett volna, ha Beca a fiadra vet szemet, azt hiszem, csak ennyit akartam mondani. – motyogott Judith megtörten, de a férfi már nem figyelt rá, csak kitárta az ajtaját, jelezve, hogy arra vár, szálljon ki. Az asszony szófogadóan kilépett a kocsiból, majd megfordult, reménykedve benne, hogy Jim követi és megbeszélik a történteket, de a férfi rá sem nézett. Behúzta mögötte a Jeep ajtaját és kilőtt a járda mellől.
-Ne menj el! – akart utána kiáltani, de tisztában volt vele, hogy csak halk zokogó suttogás hagyta el a száját.


-Nem is akarok! – ölelte át két forró kar és Judit zavarodottan pislogott a szoba sötétjében. Jim ölelésében feküdt, meztelen testük összesimult, mintha kanalakként feküdnének a fiókban, és a combján érezte, hogy a hajnal ígéretével ébredezik a férfi teste.  
-Istenem, Jim! – jajdult fel az asszony megkönnyebbülten, mire a férfi kicsit eltávolodott tőle, hogy Judith megfordulhasson az ölelésében.
-Mi a baj, kicsim? – csókolta le a holdfényben megcsillanó könnycseppet a férfi, de a nőtől pillanatnyilag nem telt más, csak csendes szipogás. –Rosszat álmodtál? – kérdezte mély, bársonyos hangon, amely úgy ölelte körül az éjszakában, mint valami meleg, puha takaró. Judith két szipogás közben csak hüppögni tudott: -Ühüm…
-Elmeséled? – simogatta megnyugtatóan a hátát a férfi.
-Inkább nem. Olyan képtelenség volt, nem akarom, hogy te is felhúzd magad rajta. Hülyeség volt, esztelen hülyeség… nem is gondoltam volna, hogy ilyeneket vagyok képes álmodni.
-Meghalt valaki? – próbálkozott a rejtvényfejtéssel a férfi.
-Nem… istenem, dehogy! – tiltakozott Judith, mire Jim magához szorította.
-Akkor nagy baj nem lehetett volna. Minden másra van orvosság. – suttogta az asszony hajába, aki a forró férfimellkashoz bújva szinte didergett. 

-Biztos azért álmodtál vadakat, mert vége a mézesheteknek. – kuncogott a férfi, de a hangját valami keserű felhang színezte meg. Nem hiszem el, hogy máris itt az új év és Beca holnap… azaz, ma – nézett az ébresztőóra számlapjára – hazajön.  Igazság szerint én is rosszul aludtam, tudva, hogy ez az utolsó éjszaka, amikor melletted fekhetek. És még fogalmam sincs, mi legyen, ha a lányod hazaér. Pedig nem hagyom… nem hagyhatom, hogy közénk álljon! – fogadkozott szenvedélyesen.
-Azt hiszem, az lesz a legjobb, ha beszélek vele, mint nő a nővel. Meg kell értse, hogy mi már korábban egymásra találtunk. Jaj, istenem, Jim! Mi lesz, ha nem érti meg… ha ő még mindig …
-Cssss, ne törd ezen a fejed! Már olyan kevés időnk van együtt, használjuk ki inkább! – tolta szét térdével a nő combjait, aztán már nem maradt olyan gondolatuk, amit ne a szerelmük és ölelkezésük töltött volna be.

5 megjegyzés:

Névtelen írta...

A frászt hoztad rám. :D Jó lett, puszi, Porcica

rhea írta...

Jutka!! Csak kapkodtam a levegőt, hogy most mi van, erre csak álmodta. Jól csináltad :)
Látom Kevin rendes gyerek, örülök, hogy Becanak nem lett baja. Most jön az igazi kihívás mindenkinek. :)) Kíváncsi vagyok!
Tetszett Jutkám, köszönöm.
pusza

Gabó írta...

Már majdnem megijedtem... Huh!
Az utóbbi pár fejezetben beleláthattunk Beca fejébe. Sztem nem lesz vele gond. Nyilvál élő egyenesben látni az anyját és a szenvedélye tárgyát szerelmesnek lenni, az azért rosszul fog esni a lánynak, de helyén tudja majd kezelni a dolgokat.
Mondjuk mivel tudsz meglepetéseket is okozni /lásd a mai "álom"/, ezért reszketve várom én is a folytatást.
Pusza!

csez írta...

Nos, én nem kicsit ijedtem meg ;)
Már kezdett bennem fogalmazódni a "szőkeségnek is vannak határai"-monológ XDDDD
Jól csináltad, jucus! Megint... <3
Várom a nő a nővel beszélgetést ;)
Tetszett! K&P

zso írta...

Ez itt a szőkeség ötven árnyalata...
De simán benyalram, jò volt.