Pulykatojás - 7. rész

Kate lassú mozdulattal az éjjeli szekrényre helyezte a telefonját, aztán mintha semmi nem történt volna, a kézfejét visszasimította az arca alá, ...ujjaival görcsösen belemarkolva a puha párnába.  Remélte, hogy ennyi elég lesz, hogy visszanyerje a lélekjelenlétét. A szíve olyan hangosan dobogott, majd megsüketült tőle. Mennyire várta, hogy a férfi jelentkezik, és amikor megtette, úgy érezte, minden szempontból elkésett vele. Moccanni sem mert, pedig a könnye lecsorgott az arcán, de nem törölte le, hagyta, hogy a finom anyag foltot hagyva szívja magába a sós cseppeket. Alexander hangját hallani az éjszaka sötétjében több volt, mint amit egy vállrándítással tudomásul vehetett volna. 

London után eljátszott a gondolattal, hogy a férfi megkeresi, körbeudvarolja, végül eléri, hogy megnyíljon neki, mert az a beszélgetés a party sokadalmában félrevonulva nem pusztán két régi ismerős udvarias csevegése volt. Biztos volt benne, hogy a férfi is érzi, ahogy az elektromosság szinte ívet húz közöttük, de egy napon ráébredt, hogy egy ilyen regényes fordulat csak az ő fejében fogant meg. Alexander élte az életét és nem kereste őt. Ezek szerint megcsalták az érzékei, és az Alex iránt benne ébredt vonzalom  viszonzatlan maradt. Tudomásul vette, nem is tehetett mást. 

Mindig úgy hitte, hogy Adam után a legideálisabb életformát választotta, amikor kizárta a férfiakat az életéből, de egy londoni estén elbizonytalanodott, aztán egy skóciai estén végképp ráébredt, hogy nem szeret magányosan élni. Hiányzott egy társ, akivel beszélgetni lehetett, aki megdicsérte, amikor a tükörben elégedetten gusztálta önmagát. Akivel megbeszélheti a döntéseit, aki bátorítja, de szükség esetén visszafogja, ha valami őrültséget készülne elkövetni. És Christian Rochar – ha úgy tetszik – jókor volt jó helyen. Elhalmozta a bókjaival, a figyelmességével, az érdeklődésével; és ő elfogadta, amit a sors kínált neki a férfi személyében. Rosszabbat is kifoghatott volna. ...Most pedig felhívta őt Alexander, hogy megbolygassa azt a lelki békét, amit – eddig a percig úgy érezte – megtalált a fotós mellett. 

Hátulról –mintha csak a gondolataira rezonálna - Christian hosszú karjai ölelték körbe, magához húzva, forró testéhez, amely egyszerre volt bosszús a váratlan ébresztőért és elégedett, amiért azonnal tettre készen simult a lány bőréhez. Egyszerűen nem tudott betelni vele. Még sosem volt olyan barátnője, aki ilyen telhetetlenné tette volna. Igazság szerint néha megijesztette, hogy Kate milyen erős hatással van rá. Rá, akit eddig soha senki nem tudott rabigába hajtani, ha nem is falta a nőket, de élt a lehetőséggel, amit az élet játszott a kezére. Kate mellett azonban megállapodott és folyamatosan bizonytalanságban élt, hogy elég jó-e a lány számára. Ez eddig ismeretlen és nehezen feldolgozható érzés volt a számára. Ráadásul, bár a lány látszólag viszonozta az érzelmeit, a szíve mélyén mindig úgy érezte, hogy nem lett teljesen az övé. Lelke egy darabkáját nem osztotta meg vele, az valaki másé volt, és az éjszakai telefonból, abból, ahogy Kate teste megmerevedett, sejtette, hogy az a férfi volt a vonal túlsó oldalán, aki valamikor még a vetélytársa lehet, ha nem az máris. Nem engedte hát, hogy Kate a rövid telefonhívás hatása alá kerüljön, finom csókot lehet a nyakába, aztán egyre lejjebb araszolt, elszántan, hogy nem enged más férfit ma éjjel ebbe az ágyba önmagán kívül.

Kate szeme újra megtelt könnyel, ahogy Alex karcos hangját idézte fel: Ne haragudj! ...Bocsáss meg! Mit érez iránta a férfi, ha fontosnak érezte, hogy ezeket a szavakat neki ejtse ki, aki abban a szörnyű estében nem volt más, csak egy megrökönyödött szemtanú? Nem volt kellemes érzés megismerkedni Isabelle Hansonnal, elismerni, hogy megnyerő személyiség, akinek akár szívesen lett volna a barátnője, közben tudni, hogy az övé a férfi, akit ő szíve minden szenvedélyével képes lenne szeretni. De elfogadta, hogy Alex máshoz tartozik, még ha ebbe a lelke egy része bele is halt. Erre mit kell halljon egy elegáns társaság kellős közepén? Hogy a férfi, akit piedesztálra helyezett, mind külső, mind belső erényei miatt, ugyanolyan csaló, mint az exférje volt?  Sőt… Alex rosszabb, hiszen mindenkivel, vele is elhitette, hogy tökéletes, Adam sosem titkolta, hogy nem az. Csak ő volt olyan botor, hogy azt képzelte, megváltoztathatja. Tulajdonképpen örülhetne, hogy Alexanderrel nem keveredett olyan mély ismeretségbe, ahol a saját bőrén kellett volna megtapasztalnia az esendőségét. És mindezek ellenére, lehunyt szeme előtt Alex jelent meg, ahogy sápadtan állja a szájtáti közönség ellenszenvét,  és ahogy megtorpan előtte, miközben elhagyni készül vesszőfutása helyszínét. Tudta, hogy már ott bocsánatot akart kérni valamiért, de hirtelen nem is értette, miért éppen tőle. ...Ez után a telefonhívás után szerette volna úgy érezni, hogy érti a férfi indokait. Csak éppen fogalma sem volt, mit kezdjen ezzel a tudással.

Érezte, ahogy Christian gyengéden harapdálni kezdi a vállát és a lábát a combjai közé fúrja. Most nem akart szeretkezni vele. Nem úgy, hogy egy másik férfiarc a lebeg a szemei előtt, nem úgy, hogy Alex minden gondolatának alfája és omegája. Christian azonban nem adta fel egykönnyen. Eltökélte, hogy feledteti vele, bárki is volt a vonal túlsó végén. Kate nem tehetett mást, megfordult az ölelésében és csendesen megsimogatta a férfi arcát, ahogy az egy csókhoz közelített feléje:

-Bocsáss meg, de most… inkább aludjunk! Korán kell kelnem és te tudod a legjobban, hogy milyen gyűrött tudok lenni, ha nem aludtam ki magam. – próbált a férfi fotós énjére hatni, de nem tudta becsapni. Christian a két keze közé fogta az arcát és ujjaival elkente arcán a sós könnyeket, amelyeknek – tudatában sem volt ennek – még bőven volt utánpótlásuk. 

-Mit tett veled, hogy nem vagy képes kitépni őt a szívedből?

-Semmit. Nem voltunk soha egy pár… - szipogta halkan a vallomását a férfi göndör mellszőrzetébe. –Csak barátok voltunk, de nem tudom, lehetünk-e még azok után, ami történt. Most akarta elmagyarázni, hogy mi volt az a veszekedés Párizsban a barátnője és közte, de aztán rájött, hogy nem a legjobb időben hívott és letette. – suttogta, miközben arra gondolt, hogy szét kellene már szakítania az Alexander Carpenter által szőtt hálót, amiben vergődött és teljes szívéből viszonoznia kellene ennek a jóérzésű, figyelmes férfinak az érzelmeit. Csak éppen könnyebb volt ezt józan ésszel tudni, mint megpróbálni végrehajtani.

-És ezért sírsz? – vonta össze Christian értetlenül a szemöldökét. Valami nagyon fontos részlet hiányzott ebből a történetből, ebben biztos volt. Csak barátok, no hiszen … de nem erőltette a szeretkezést. Ha Kate-nek most támaszra van szüksége, hajlandó lesz azt is megadni neki. Lassú, gyengéd mozdulatokkal simogatta a lány hátát, amíg érezhetően el nem lazult a karjában és gyenge szuszogásából rá nem jött, hogy elaludt. Ő maga még sokáig álmatlanul meredt bele a szoba félhomályába. Ez az elesett, gyenge nő a védelmére szorult, de ugyanakkor meg is ihlette. Már pontosan tudta, hogy a másnapi képeken mit kér majd a lányoktól.

*

Linda kuncogva szemezett a hatalmas tükörben a mellette sminkelő vörös hajú  angol lánnyal. Idősebb volt, mint ő, de kedves, jó humorú, bár ma mintha kicsit a gondolatai rabja lett volna, nem tudta felvidítani a vicceivel és szurkálódós megjegyzéseivel sem, amiket a többiekre lőtt ki. Olyan volt, mintha testvérek lettek volna, szinte már ikrek – még ha az egyéniségük merőben különböző is volt, de az alkatuk, a hajuk színe ...és a fotós még rá is játszott a hasonlóságukra… tudta, hogy remek képek lesznek. 

-Valami baj van? – fordult felé egy barátnő figyelmével, mire Kate megrázta a fejét.

-Nem, semmi komoly. Nem aludtam jól. – erőltetett magára egy halvány mosolyt a lány, miközben arra gondolt, ez az évszázad csúsztatása. Megnyugtatta Christian közelsége, de amikor a férfi is kényelmesen elhelyezkedett, neki újra kipattant a szeme és hajnalig a hálószoba sötétjében születő még sötétebb gondolatait próbálta megzabolázni. Keserű volt és tanácstalan... a legrosszabb keverék, hogy rossz döntéseket hozzon. Reggel következett a második menet, amikor titkolni próbálta Christian elől a rossz kedvét. Túl jók voltak a férfi megérzései és nem akarta még jobban megbántani azzal, hogy egy másik férfival van tele a feje ez után az éjszaka után. 

-Ó, látom én! – döntötte félre mindent tudóan a fejét Linda, miközben kezében megállt a rúzs, amivel harsány vörösre készült színezni éppen az ajkát. –Hidd el nekem, én sötétben, hátszélből is felismerem a jeleket, ha egy nőt szerelmi bánat gyötör. Bár, nem látszik rajtam, de még én sem hevertem ki a legutóbbi csalódásomat. – komorodott el az arca Alexanderre gondolva és arra az estére, amikor Párizsban összeugrasztotta a sótlan kis barátnőjével. Szép kis botrányt kavart, de mivel nem lett belőle különösebb kellemetlensége, nem is igen gondolt rá azóta. Az elégtétele megvolt,mert az újságokban olvasott róla, hogy Alexander Carpenter és menyasszonya, Isabelle Hanson hosszú idő után váratlanul szakítottak. Nem írták meg az okokat, és először legszívesebben felvilágosította volna a cikk szerzőjét, hogy egy kapcsolatban, ahol az egyik fél ilyen élvezettel veti magát más nő után, ott aligha lehetett váratlan a szakítás, de aztán úgy döntött, ez az egész már nem olyan fontos a számára, hogy tovább kevergesse a fekete levest. Menyasszony? Akkor még jobban megérdemli az a pöcs! – horgadt fel benne a bosszú édes elégtétele egy másodpercre, aztán kisimult a lelke, ahogy az egyik derítő mögött felfedezte Maximilient, Christian gyakornokát. A srác ugyan nem volt még nagyágyú, de hallotta, ahogy Christian is elismerően szól róla, egyengetve az útját. A külseje pedig… modellfiúk sírva bújhattak volna el a háta mögött. Ez a tény a jóképű srácot a tehetségével párosulva a csillagokig fogja repíteni. – gondolta a lány álmodozva. Ő pedig – sikeres hódításában reménykedve - ott lesz mellette ezen a felfelé ívelő pályán, hogy a végén közösen arathassák le a siker babérjait. 

-Nos… azt mondják, könnyebb megemészteni, bármi is a baj, ha megosztod mással. Én pedig jó közönség vagyok, ha beszélni akarsz róla. – vonta meg a vállát, leplezve a kíváncsiságát, és néhány határozott mozdulattal égő vörösre rúzsozta a száját, hogy a felesleget aztán egy kendővel itassa le az ajkáról. –Csak nem Christiannal rúgtátok össze a port? – intett fejével a fotós felé, aki a kamerája lencséjén kívül most nem sok mást vett volna úgysem észre. Nyílt titok volt Chris és Kate kapcsolata, nem is akadt ki rajta senki, mert a munkákat nem a férfi osztotta, hanem az ügynökség, így kizárt volt a részhajlása az aktuális kedvence felé. 

-Nem, dehogy – rázta meg a fejét Kate, ahogy Christianra nézve nagyot sóhajtott. –Valaki más, ...egy barátom… nehéz helyzetben van és én nem tudok segíteni neki. – próbált ködösíteni. Az Alex-szel kapcsolatos érzéseit még önmagával is tisztáznia kell, mielőtt bárkit beavatna. És semmiképpen nem beszélne róla egyik kolléganője előtt sem, mert egy pillanatig sem tétováznának, hogy Christiannal is megosszák az új információt. Ráadásul éppen Linda, aki – ha jól vette ki a párizsi szalonban a közönség sugdolózásából – aktív részese volt a botránynak, amelynek utolsó szavaira ért oda. Ha valamit megtanult Alex és Isabelle esetéből, az az volt, hogy soha az életben nem hozna megalázó helyzetbe olyan valakit, aki bízik benne és akit szeret. 

-Akkor jó! Tudod, szerencsés vagy, amiért Christian ilyen rendes pasi. Nem mindegyik ilyen... – merengett el újra a saját sérelmén. -Hát, tudod… csak, hogy tanulj az esetemből… - tudálékoskodott Linda, és rúzsához hasonló élénk vörös színű körmös ujjával adott nyomatékot a mondandójának  – elmesélek neked valamit. ...Van az a színész, Alex Carpenter, ismered, nem?… -  kezdett a mesélésbe leállíthatatlanul Linda és Kate megmerevedett, ahogy Alex neve elhangzott. Szerette volna leállítani a cserfes lányt, mert tudta, valami olyat fog hallani, ami össze fogja törni, de képtelen volt elmenekülni, csak ült ott bénán, beletörődően.

 -Na, szóval… amikor Magyarországon forgatott, egy bárban odajött hozzám az egyik filmes, hogy hozzájuk ülnék-e egy italra. – folytatta lelkesen Linda, ahogy szinte újraélte azokat a napokat, a jól sikerült hódítás büszkeségét. -Az egy italból persze több lett, és végül Carpenter szobájában kötöttem ki. Van ez így velem néha, ha nem tudok ellenállni a szép szavaknak. És hát valljuk  be, a pasi hihetetlen vonzó.  – vonta meg a vállát huncutul, aztán folytatta: -Nem mondom, egy isten az ágyban, még most is el tudnék élvezni, ha csak rágondolok a szájára és kezeire, de egyébként egy görény. – fintorgott Linda, és még mindig nem állt le. -Amíg forgattak, rendszeresen találkozgattunk. Persze, többnyire nem jutottunk ki a szobájából, és nem is panaszkodtam, mert minden új kapcsolat ilyen az elején, igaz? De azért összefutottunk pár ismerősömmel is, ...aztán elhangzott az utolsó „csapó”, és ez a bunkó képes volt kiszúrni a szemem egy nyaklánccal, amit azzal a szöveggel adott oda, hogy „örülök, hogy megismertük egymást” – utánozta kissé eltúlozva a férfit. A nyakláncra gondolt, amely tényleg szép darab volt, bár a szépségét igazából akkor kezdte meglátni, amikor az egyik barátnője sóvárogva simította végig az ötvösmunka remeket. Mély elégtétellel látta, hogy Kate-et is mennyire megdöbbentette ez az alpári viselkedés, mert a másik lány szinte levegőt sem vett azóta, hogy beszélni kezdett. Végre valaki, aki nem azon botránkozik meg, hogy ő hetekig a színésszel kavart, hanem átérzi, micsoda megalázó vége lett annak az ígéretes viszonynak. Látta Kate-et a partyn, de nem látta, ahogy előbb Isabelle, aztán Alexander is megtorpannak a vöröshajú lány előtt, így nem tudhatta, hogy túlontúl is szabados beszámolójával áttüzesedett szöget nyom egy amúgy is sajgó sebbe. 

-Ó, hát akkor azért volt az a botrány Párizsban, Lagerfeldnél? – kérdezte Kate elcsukló hangon, még mindig sokkolva a lány szókimondó őszinteségétől. Ha el is képzelte valaha a szobája magányában, hogy milyen lehet Alex az ágyban, akkor tessék, most megkapta első  kézből a hiányzó információkat. Más kérdés, hogy ebben a tálalásban egy hidegzuhannyal ért fel minden kiejtett szó.

-Jaj, igen! Akkor te is hallottál róla? – vigyorgott kéjesen Linda. –Megfogadtam, ha valaha alkalmam lesz törleszteni neki azért, ahogy viselkedett velem, megteszem. És az az este tökéletes alkalom volt. A barátnője pofon vágta az estélyen, és azt olvastam, azóta már hivatalosan is szakítottak. Ha engem kérdez bárki is, megérdemelte. Ezek után majd meggondolja, hogy félrekeféljen-e… és ha megteszi, akkor tudni fogja, hogy az ilyen ügyek sosem maradnak titokban. Ha úgy vesszük, tettem neki egy szívességet, hogy megtanítottam erre, nem igaz? – kérdezte vidoran, mire Kate csak szótlanul biccenteni tudott. 

Napok óta együtt dolgozott ezzel a lánnyal, már-már barátnőként tudott volna tekinteni rá, erre most kiderültek ezek a mocskos kis részletek, és azt kívánta, bárcsak soha ne találkozott volna Linda Kormossal. Ha a tőle hallott információk birtokában valaha összefut még Alexanderrel, maga előtt fogja látni, ahogy a férfi a vörös modellt öleli, nem őt. Úgy érezte, mintha ezzel a tettével, nemcsak Isabelle-t, de őt magát is megcsalta volna a férfi, és olyan düh öntötte el, hogy érezte ahogy az arca felhevül, ami annak a biztos jele volt, hogy a vérnyomása az egekbe szökött. Ha most találkozott volna Alexanderrel, nem kizárt, hogy ő is felpofozta volna. Christian ebben a pillanatban lépett mögéje és a tükörben összetalálkozott a pillantásuk.

-Chérie, mi a fenét csináltál magaddal? Olyan vörös vagy, akár a főtt rák! Maxi, szerezz valahonnan egy kis jeget, kérlek, mert ezt a lányt így nem lehet kamera elé engedni! – kiáltott oda a gyakornokának, aki némán bólintva igyekezett mestere utasítását végrehajtani, nem törődve vele, hogy ez nem tartozik a szorosan vett feladatai közé. Tisztában volt vele, hogy nem elég a tehetsége, egy befolyásos szakmai támogatót is maga mellé kell állítson, még ha ehhez időnként kifutófiút is kell játsszon. Christian elégedetten nézett utána. Igen, a srácban minden megvan ahhoz, hogy befutott, jó nevű fotós lehessen. Egyszer. Majd. Ha ő már visszavonul és nem kell vetélytársként tekintenie erre a tejfölös szájúra. Addig pedig szerezzen csak egy kis jeget, mert Kate a végén még itt kap agyvérzést valamitől. Csak nem újabb telefonhívást kapott? – nézett a lány előtte asztalkára, ahol azonban sötéten hevert a telefon, ugyanott, ahová nemrégiben ő maga tette le, amíg Kate a mosdóban volt. Kíváncsi volt, ki lehetett az éjszakai hívó, és meg is tudta. Alex volt a férfi neve. Nyilván az a színész, akinek  – a hírek szerint – a női tépték egymás haját Párizsban, a Lagerfeld partyn. Na, majd odafigyel a fickóra és figyelmezteti, hogy éjszakánként ne zargassa őket, de még jobban teszi, ha örökre törli a noteszéből Kate telefonszámát.