"Ha egy könyvet igazán el akarsz olvasni, de még nem írták meg, akkor neked kell megírnod." - Toni Morrison
"Az álom írás, az írás pedig sokszor nem más, mint álom." - Umberto Eco


2015. június 24., szerda

Pulykatojás - 20. rész



Kate merev tartással ült az asztalnál és erőnek erejével kényszerítette magát, hogy a mellette folyó tárgyalásra figyeljen. Nem volt könnyű dolga, mert a gondolatai még mindig a Temze parti házban jártak, holott egy hét telt már el azóta, és ezek a napok sem voltak eseménytelenek, de az a nap mindent megváltoztatott az életében. A változás már érett egy ideje, mégis, az a napsütötte kirándulás, Alex ölelése volt az, ami kimozdította a hezitálásból. És persze ez a váratlanul érkezett lehetőség, ami miatt gondosan sminkelve, elegánsan ült a hatalmas tárgyaló asztal egyik oldalán. ... Az ügyvédje meglökte a lábát az asztal alatt és ettől kicsit magához tért. Nem álmodozhat! És nem bízhat mindent Horace Wilkinsonra, az ügyvédjére sem, akit James, az ügynöke hajtott fel a számára. A férfi kiválóan ért a szakmájához, de nem biztos, hogy ismeri az apró trükköket, amiket a szépségipar dörzsölt cápái nagy előszeretettel alkalmaznak. Segítenie kell!

Szerencséje volt, mert a cég, akikkel túlságosan hosszú időre kötött szerződést, időközben stratégiát váltott, friss arcot akart az új kampányához, ezért akár némi kártérítést is felajánlottak volna, hogy menekülhessenek a már nem kívánatos kötöttségből. Nevetséges volt, ahogy a cég ügyvédje kissé kínlódva, de tudtán kívül a kezére játszott. Egy stylist barátnője öltöztette fel a hivatalos alkalomra. Nem vett fel kosztümöt a ballagása óta, így aztán most is inkább egy koktélruhát választott, amely könnyed és mégis elegáns volt, már-már hűvös. Még rézvörös haja is megzabolázva lógott egy vastag fonatban a hátán. Egy pillanatra az jutott eszébe, Alex imádná őt így látni, aztán megköszörülte a torkát és visszatért a mellette zajló verbális csatához. Szenvtelenül hallgatta a vitát, nem szólt közbe, Horace kezében tartotta az ügyet. A teremben most csak az ellenérdekelt cég ügyvédjének monoton szövege hangzott, s azt Kate újra könnyedén kikapcsolta a fejében. Horace rezzenéstelen arccal jegyzetelt és kissé feléje fordította a noteszét, amelyen egy meglehetősen kerek hat számjegyű összeg szerepelt. Talán valamivel kevesebb, mint amit a kampány végigcsinálásával kapott volna, de tekintélyes summa volt egy szabadságlevél mellé. A joviális ügyvéd látszólag beletörődően sajtolta ki a tisztelt kollégából az elérhető legnagyobb kártalanítási összeget. Tekintve, hogy ez után kapta a jutalékát, érthető volt az alapossága. A férfi színészi játékára mindenképpen szükség volt, hiszen ő is jól tudta, hogy a cég most tulajdonképpen szívességet tesz az ügyfelének, ugyanis néhány napja éppen ő maga ellenjegyezte Kate nyilatkozatát, miszerint a jövőben nem vállal több felkérést az ügynökségnél. 

Kate halvány biccentése is elég volt, hogy az ügyvéd a kezét nyújtsa a kollégájának. Az egyesség megszületett, a többit a titkárnő elintézi. Amíg a végleges formába öntött szerződésre vártak, Kate önkéntelenül is a múltra gondolt, modellkedése első éveire, amikor eleinte szinte repdesett a boldogságtól. Hatalmas elégtétel volt a tinilapok címlapjain szerepelni, amikor addig az iskola szépségei pokollá tették az életét a csúfolódásaikkal. Az öröm azonban egy idő után zavartsággá változott, ahogy felfogta, hogy egyetlen fotózással több pénzt keres, mint az apja kemény munkával egy hónap alatt. Amikor aztán befutott, ez az arány még tovább romlott. Őrültségnek tartotta és nehezen tért napirendre a dolog felett. Bár a szülei soha nem hozták ezt fel, mégis érezte, hogy bántja az apja önérzetét. Talán ezért is nem fogadták el, amikor felajánlotta, hogy támogatja őket. Biztatták, hogy tegye félre a pénzét, tartalékoljon a nehezebb időkre. Így aztán a bankbetétje csak hízott, mert sosem költött felesleges dolgokra. Mivel sokat volt úton, a könyvek voltak az  igazi barátai, de őket is csak akkor tartotta meg és cipelte magával, ha rendkívüli élménnyel ajándékozták meg. A többit pedig elhagyta útközben, egy-egy szállodai szobában, repülőgép ülésen, had szerezzenek valaki másnak is örömet.

Most pedig itt állt a megtakarított pénzével és hirtelen elbizonytalanodott. Voltak ugyan tervei, de Alex mellett nyilván nem csak azok megvalósításán kell dolgozzon majd. A férfi nem titkoltan számít a jelenlétére, a támogatására a hivatalos megjelenések, utazások során is. Ő azonban nem akart kitartott barátnő lenni, de a pénzét sem ezekre az alkalmakra szánta elkölteni. Talán elkapkodta a döntését és korai volt még szögre akasztani a kifutók világát – ez a gondolat dörömbölt az agyában, ahogy aláfirkantotta a nevét a megállapodásra. 

Az elmúlt napokban otthon járt, mert tanácsért a szüleihez akart fordulni. Norma, az édesanyja megértően paskolta a kezét, ahogy hangosan gondolkodva csapongott a döntései között.
-Kicsim! Azt hiszem, valami nagyon fontosat még nem meséltél el. Valamit, amiről ha őszintén tudnál beszélni, akkor a kérdéseidre is hamarabb megtalálnád a választ.
-Nem értem, mire gondolsz. – terelt Kate. Feleslegesen, hiszen az édesanyja boszorkányos beleérzéssel látott át rajta. De a kapcsolata Alex-szel még nem tartott ott, hogy mással – akár a saját szüleivel is – megossza. Jól érzett rá az anyja, hogy még önmagával sem tisztázta, mi is van köztük pontosan. Néhányszor találkoztak, ott volt, amikor a férfi egy vagyont fizetett egy házért, amely egyértelműen egy boldog családra várt. Lefeküdt vele, olyan csodát megélve, amelyről még csak nem is sejtette, hogy létezik. De hogy akkor ez most miféle kapcsolat? Erre a kérdésre még nem találta a választ. Alex sem sokat segített. Kate a szíve mélyén tőle várta, hogy egyenes kijelentésekkel eligazítja ebben a zűrzavarban, amit érzett, de Alex a maga férfias módján, elégedetten a jól sikerült, lopott légyott örömétől, összeszedelőzködött, néhány csókkal a lányt is felöltöztette, aztán hazavitte. Azt mondta, majd jelentkezik. Ez tinédzserkorában annyit jelentett volna, hogy az illetőt soha többé nem látja. Talán más férfi esetében most is, de Alex még aznap este megjelent az ajtajában. Vacsorázni mentek a közelbe, egy hangulatos, kockás asztalterítős olasz kis étterembe. A férfi egész idő alatt a szomszéd épületben lévő művész-mozi kínálatáról beszélt. Úgy kerülte a köztük történteket, mintha semmiféle fontosságot nem tulajdonítana a dolognak. Megtörtént. Egészségükre! Az élet pedig megy tovább. Úgy ültek az asztalnál, mint két régi ismerős. De ennyi. Kate csalódott volt. Alex is olyan férfi lenne, akit csak a vadászat izgalma éltet? Az este végén Alex kutatva figyelte a gyertyaláng felett, végül a lány kezéért nyúlva halkan megkérdezte:

-Valami baj van? Olyan hallgatag vagy. ...Megbántad talán, ami történt? – tette hozzá kissé tétovázva, mint aki fél hallani a választ.
-Azt hittem, éppenséggel te bántad meg. – suttogott vissza Kate, kerülve a férfi tekintetét.
-Oh, Katie! – nyögött fel Alex.- -Hogy hihetted ezt? Legszívesebben felállnák az asztal tetejére és világgá kiabálnám, micsoda boldogsággal ajándékoztál meg. Csak nem akarom büszke kakasként kikukorékolni a kettőnk titkát. A világ mindent tud, vagy tudni vél rólam, ezt az édes érzést nem adom senki másnak, ez csak a kettőnké. 

Ezt a beszélgetést egy újabb közösen töltött töltött éjszaka követte, most Kate lakásában, ahol a férfi vidáman fedezte fel a lány hivatásának megannyi kellékét, az ajándékba kapott fantasztikus ruhakölteményeket, a milliónyi kencét, amelyek a természetes szépségét voltak hivatottak kihangsúlyozni. Néhány régi fotót a lány családjáról. Köztük egy egészen új polaroid felvételt. Legutóbb a mama csokitortával várta, a kedvencével. A habkönnyű tejszínes krém árulkodóan ott maradt a száján és az orra hegyén, az apja pedig nevetve örökítette meg az örök gyereket, aki nem tud ellenállni a nassolás iránti vágyának.

Kate egészen másra emlékezett azokból a percekből. Amikor a tükör előtt állva próbálta lepucolni az édességet, az anyja kuncogva csóválta a fejét. Azt mondta, ne higgye, hogy ettől a pár falattól máris pocakot fog ereszteni. A „pocak”-ról pedig Alex jutott az eszébe, az együtt töltött varázslatos nap a Temze parti házban. Vajon Alex hogy fogadná, ha kiderülne, hogy teherbe ejtette? A férfi nem védekezett, ahogy zabolátlanul szabadjára eresztette a szenvedélyét, azt pedig nem tudhatja, hogy ő szed fogamzásgátló tablettát. Még Christian miatt kezdte el szedni és nem is hagyta abba. Így is nagyfokú bizalom (vagy inkább felelőtlenség) jele volt, hogy egy esetleges fertőzéstől sem tartva, védekezés nélkül feküdtek le egymással. Azóta már többször is.
*
-Sosem beszélsz a munkádról – turkálta Alex a halat, ami az ízléséhez képest túlságosan szárazra volt sütve. –Sosem mesélsz a fotózásaidról, az utazásaidról, a kollégákról... én meg nyilván halálra untatlak a magam történeteivel. Néha úgy csinálsz, mintha egyenesen szégyellnéd a modellkedést. – emelte fel szürke tekintetét, hogy még elkaphassa a néma sóhajt, ahogy Kate is kiegyenesedett a tányérja felett. Még nem volt huszonnégy órája, hogy Tokióból hazaérkezett. Fáradt volt az utazástól, az időeltolódástól és igen, fáradt volt Alex számonkérő hangsúlyától is. Christiannal dolgozott együtt és ez nem kevés feszültséggel terhelte meg az amúgy is szoros tempójú munkát. Bár már látta a fényt az alagút végén, de még mindig túl sok felkérés szerepelt a naptárában, amiknek eleget kellett tegyen a következő fél évben. Alexander viszont éppen két forgatás között volt egy kicsit hosszúra nyúlt szünettel, s bár nem töltötte tétlenül a heteket, hónapokat, mégis nagyságrendekkel pihentebb volt, mint Kate, aki ennek megfelelően kissé ingerlékeny hangulatban is volt.

-Csak tinilányok szemében irigylésre méltó foglalkozás. – mondta olyan hangsúllyal, amiből érezhető volt, hogy bármi másról szívesebben beszélne, mint erről, de Alex ma nem volt beleérző hangulatában és nem eresztette a gumicsontot.
-Az is csak egy foglalkozás. Becsületes pénzkeresés. Világot járhatsz, szép ruhákat viselsz, érdekes emberekkel találkozol. Néha úgy érzem, mintha hálátlanul hisztisen kezelnéd ezt a kérdést. – mondta kötekedő éllel a hangjában. Nem tudta volna megmagyarázni, miért nem száll le a témáról, de Kate már az elutazása előtt is olyan furcsa hangulatban volt. Nem osztott meg magáról semmiféle információt, így aztán egészen véletlenül, egy ruhapróbán hallotta, hogy a visszavonuláson gondolkodik. Próbált erről beszélni vele, de a lány úgy zárta le a beszélgetést, hogy azt érezte ki a hangjából, ne szóljon bele olyasmibe, amihez semmi köze. Ez pedig fájt. Nem is fájt, sértette, és éppen ezért úgy gondolta, megengedheti magának az őszinte érdeklődést akár annak az árán is, hogy Kate most majd egyenesen a szemébe vágja, hogy semmi köze hozzá. Az pedig végre egyenes beszéd lenne, tudná, hogy hol a helye. Nem mintha nem sejtette volna, de azt akarta, hogy ezt a lány őszintén mondja a szemébe. Nem akarta elhinni, hogy ennyire félreismerte volna a jeleket, hogy hogyan alakult az elmúlt időben a kapcsolatuk, de ez a bezárkózás nagyon is árulkodó jel volt.  

-Na igen, az is csak egy foglalkozás. – ismételte meg a szavait a lány és a hangjában undor vibrált. –A prostik is pont így védekeznek.
-Hogy jön ez ide? – horkant fel a férfi, megdöbbenve a hasonlaton.
-Amikor találkoztunk, akkor is azért kellett ott lennem a filmed bemutatója utáni partin, hogy minél több híres emberrel fotózzanak le. Mint egy húsvásár, olyan ez a szakma – rázkódott össze a lány.
-Nekünk volt megtiszteltetés, hogy ott voltál. Nem hiszem el, hogy bárki arra kényszeríthetne, mint modellt, hogy olyasmit csinálj, amivel megalázó helyzetbe hoznád magad. Túlliheged ezt az egészet. – vette fel Alex újra a küzdelmet a száraz halszelettel, amely ma nem igazán vált az elegáns francia étterem séfjének dicsőségére.
-Amikor fehérneműben vagy bikiniben pózolsz és fültanúja vagy, ahogy éretlen tacskók, de akár meglett férfiak is azt találgatják nyálcsorgatva, milyen lehetsz az ágyban... Hidd el nekem, inkább megalázó, mint mesés foglalkozás... – suttogta indulatosan a lány, ahogy eszébe jutott pályafutásának néhány kellemetlen emléke. 

-Akkor miért csinálod? – tárta szét a kezét Alex. Kate azt hiszi, hogy csak ő él ilyen kiszolgáltatott helyzetben? Miért? Egy színész nem ugyanilyen szabad préda a rajongói és utálói számára? Tisztában volt vele, hogy az életnagyságú posztere előtt tinilányok, felnőtt és igen, talán még szépkorú nők is sóhajtoznak a legkülönfélébb helyzetekben elképzelve őt. Ez egy olyan árnyoldala a dolognak, amit el kell engedni, nem szabad hagyni, hogy megkeserítse az amúgy igenis élvezetes áldásait a szakmájának.
-Miért? – ismételte meg a lány a kérdést. –Pénzért. Függetlenségért. ... De már nem sokáig. – tette hozzá dacosan, megfeledkezve róla,hogy erről eddig nem beszélt Alexnek. A férfi kapva kapott a végszón.
-Nem sokáig? Miért? Mi történik nemsokára? Abbahagyod? És mit csinálsz utána? Vannak terveid? – sorolta szinte lélegzetvétel nélkül és kihagyva a legfontosabb kérdést: Azokban a tervekben helyet kaptam én is?

-Saját stúdiót nyitok. – nézett félre Kate. Nem akarta Alex szemében látni a sajnálkozó, megértő pillantást. Ugyan mihez is kezdhetne egy kiöregedő modell, mint hogy az utódait próbálja kinevelni. annyira sablonos. –Fiatal lányoknak akarok kifutói mozgást, sminkelést tanítani. Megmutatni nekik, mennyire fontos, hogy felfedezzék a saját személyiségüket, mert enélkül nem lehet róluk igazán jó fotókat készíteni, és nem tudnak felkészülni a szakma buktatóira sem. Talán a kapcsolataim révén kisebb munkákat is tudok szerezni nekik, ahol bemutatkozhatnak, aztán majd az idő dönti el, melyikük lesz befutott modell, és ki az, akinek megmarad, mint egy kalandos epizód az életében.
-Ez remek ötlet! – tette le végképp Alex a kést-villát. Ez a néhány mondat több életet csalt a szoborszerű női arcra, mint az ő bájolgása az elmúlt órában. Kate végre életre kelt, és ami még fontosabb, végre beszélt a munkájáról és a terveiről. Egy kapcsolat így működik. Erre várt. Már kezdte feladni a reményt, hogy a lány is megnyílik előtte, elárulva a vágyait, gyengeségeit, és csupán a kettejük közt lobogó szenvedély tüzében hajlandó égni. Bármennyire is csodás élmény volt ez, azért egy hosszú távra tervezett kapcsolathoz édeskevés. 

-Vannak már konkrét terveid, vagy még csak az elképzelést színezgeted? Úgy értem, egy ilyen munka nyilván nem egyszemélyes vállalkozás. Vannak már reménybeli kollégák? Fotósok, stylistok, kozmetikusok... nem értek hozzá, de valahogy úgy képzelem, egy gyönyörű nő a kifutón nemcsak a saját szépségét viszi a vásárra, hanem egy stáb együttműködésének az eredménye. De javíts ki, ha hülyeséget beszélek! – kulcsolta össze az álla alatt az ujjait és Kate-et figyelte.
-Nem hülyeség, amit mondasz, de ezt te nagyon is jól tudod. – mosolyodott el savanyúan a lány. –Egy fotóssal már tárgyaltam. Még nem egyeztünk meg, de őt érdekelné a dolog és én elég jó fotósnak tartom ehhez a munkához, bár még nem nagyon ismerik a nevét. Javier Holdennek hívják. Egyetlen dolog miatt nem kínáltam még neki szerződést... Javier után túl sok összetört szív hever, bárhol dolgozik, és nem vagyok biztos benne, hogy én akarnám-e szállítani neki az áldozati bárányokat. 

-Én a helyedben messziről elkerülném. – horkant fel Alex. –Az ilyen pasik csak bajt okoznak. – dörmögte szigorúan és inkább nem tette hozzá, hogy ő maga sem lenne nyugodt, ha egy ilyen bájgúnár napi kapcsolatban lenne a nővel, aki hozzá tartozik.
Kate elnézően mosolygott. Na, pontosan az ilyen megjegyzések miatt nem beszélt erről az egészről Alex előtt. Önálló döntéseket akart hozni, viselni a következményeket és elkerülni a csapdákat, amiket – merő jóindulatból – a tanácsadók befolyásolása jelentene. Alex még csak néhány perce hallott erről az egészről, máris meg akarja szabni, hogy kivel dolgozzon és a döntéseiben mennyire legyen elővigyázatos. Nagylány ő már, még ha időnként hoz is rossz döntéseket. Mint például azt, hogy Alexander Carpenterrel készül összekötni az életét, annak ellenére, hogy a tegnapi újságban is egy csinos nő oldalán fotózták le, ahogy kilép annak a francos mozinak az ajtaján, ahová az utóbbi időben olyan sokszor próbálta őt magát is elcsalogatni. Miután neki nem sok kedve volt a kisköltségvetésű művészfilmek világához, úgy látszik, Alex talált magának valakit, aki rajongással tudta követni a mozi sötétjébe.

2 megjegyzés:

rhea írta...

Mostanában zseniálisan értesz hozzá, hogy hogyan őrjítsd meg a jó népet! XDDD Megint azt kell mondjam, ííígggyyy abbahagyni!? <3
Tetszik, ahogy belelátunk a gondolataikba. :) És jöhetnek a bonyodalmak :)
Jó volt jucus, tetszett, köszönöm.:)
pusza

csez írta...

Én meg pont egyre kevésbé értem... / belelátni. De várom a megvilágosodást ;)
K&P