Pulykatojás - 21. rész

Miriam a boldogságtól szinte lebénult. Alexander Carpenter! Bármennyire is remélte, hogy a férfi majd szárnyai alá veszi Londonban, túl azon, hogy ígéretéhez híven állta az iskola költségeit és a lány bankszámláján hónapról hónapra felbukkant az ösztöndíjával azonos összeg, nem sikerült a színész közelébe férkőznie. Most meg egyszerűen besétál Jeffrey Costan oldalán, aki a mozi igazgatója volt. Váratlan és részegítő meglepetés volt. Izgatottan törölte meg a kezét, megtöltött egy papírpoharat kávéval – éppen úgy, mint a forgatáson – és senki mással nem törődve a férfiak elé pattant. Alex zavartan nézett fel és éppen akkor, amikor Jeff le akarta tolni ügybuzgó alkalmazottját, Alex fejében felismerés gyúlt.

-Miriam! De régen találkoztunk! Hogy tetszik az élet Londonban? ... Jeff, ez a lány megmentette az életemet. Remélem, gondját viseled? – fordult a barátjához, aki újult érdeklődéssel mérte végig a kelet-európai lányt. Erről nem mesélt a felvételi beszélgetésen. Csak annyit mondott, hogy az iskolája mellett szüksége van rendszeres jövedelemre. De hogy Alexet is ismeri? Más nő ezzel nyitott volna.

-Ne túlozzon! – pirult el Miriam, amiért az érdeklődés középpontjába került.  –Jókor voltam jó helyen, ennyi történt. ... Tessék a kávéja, ahogy szereti – nyújtotta Alex felé a papírpoharat és a férfi hálásan fogadta el.

-Köszönöm! Maga volt a legjobb asszisztensem. Ha visszatér a forgatásokra, bárki szerencsésnek mondhatja magát, akivel együtt fog dolgozni. Hogy tetszik a suli? – kortyolt bele a kávéba és a könyökénél fogva félrevonta a lányt. A film kezdetéig folytatták is a beszélgetést. Időközben vaku villant, de Alex nem törődött vele. Miriam a forgatás óta sokat változott és határozottan előnyére. Jót tett neki London. A beszélgetés kellemes közjáték volt, amíg a hamarosan kezdődő vetítésre várt. Amikor a fények megvillantak, jelezve a vetítés közelgő kezdetét, elbúcsúzott és beült a már elsötétített terembe. ... A film nyomasztó volt és közel sem olyan érdekes, amilyennek a kritikusok leírták. Kicsit csalódottan indult haza, amiért rászánt az életéből két órát. Csak az vigasztalta, ezt az időt nem a Kate-tel tölthető idejéből pocsékolta el, mivel a lány éppen Japánban forgatott.

*

Michael Rowling és Beate Hollins az izgalomtól kipirulva fogadta a násznép jókívánságait. Két elfoglalt ember végre talált egy megfelelő időpontot, hogy élete meghatározó lépését megtegye. Eddig jószerivel távkapcsolatban élték az életüket, tekintettel arra, hogy a nő közalkalmazotti fizetésért a város rászorulóinak nyújtott jogi segítséget. Ez pedig meglehetősen röghöz kötötté tette. A már-már jelképes fizetségért pedig az ügyvédnőt elhalmozták munkával. Michael pedig Alex mellett járta a világot. De a kapcsolatuk ennek ellenére, vagy éppen ezért, működni látszott.

-Többet voltál velem az elmúlt években, mint Beaval – szorította meg barátja kezét Alex, aztán magához ölelte a menyasszonyt. –Nálad jobbat sosem talált volna. Nagyon örülök nektek. És nagyon irigy is vagyok a férjedre. Bármikor megunod, én ott leszek neked B-tervként – kacsintott a nőre, aki még annyi év után sem tudott pirulás nélkül fogadni egy puszit az ismert színésztől.

-Nem hiszem, hogy Kate örülne neki – rebbent a tekintete a férfi mellett álló elegáns, magas nőre, aki mellett kis törpének érezte magát. A szíve mélyén halvány bosszúságot érzett, amiért a címlap-páros – ha nem is akarattal, de – ellopja előlük a showt. A mai nap a kettejük nagy napja volt, mégis nem tudta nem észrevenni, hogy a vendégsereg lopva ugyan, de több fotót készít a híres színészről és partneréről, mint az ifjú párról. Tudta, hogy Alex is látja ezt és kényelmetlenül érzi magát miatta, de tenni csak úgy tudott volna a dolog ellen, ha távozik. A vőlegény legjobb barátjaként azonban nem tehette meg. 

Michael szeretettel szorította magához a feleségét és nevetve söpörte le a barátja kezét a fiatalasszonyról.

-Ne féltsd te Beát! Melletted megtanultam kezelni a hisztiket és higgadtan fogadni a váratlan helyzeteket. Vele is boldogulni fogok. Vagy ő velem – hunyorított a feleségére. –Inkább keress te is magadnak egy nőt, aki végre leveszi a vállamról a gondok nagy részét! – biccentett jelentőségteljesen Kate felé, aki éppen egy vendég bemutatkozását fogadta zavartan.

-Azon vagyok – nevetett Alex. –Úgyhogy meg is kérlek, ha egyszer sikerülne rábeszélnem, hogy jöjjön hozzám, vállald el az esküvői tanúm szerepét.

-Megbeszéltük! – csapott Michael Alex vállára, aki ezzel az ígérettel át is adta az ifjú párt a soron következő gratulálóknak.

*

Csodás volt a szertartás – sóhajtott Kate a kocsiban, amivel az esküvői partyra mentek. –Olyan megható volt, amikor az atya a család rokonaként igazán szívből beszélt. Te tudtad, hogy Bea keresztapja lesz a lelkész? – szipogott halkan még mindig a menyasszonyt méltató szavakra emlékezve. –De a vendégek ... – forgatta játékosan a szemét. –Félelmetes, mennyire nem tudnak magukon uralkodni az emberek. Egyáltalán nem voltak tekintettel arra, hogy mi itt ugyanolyan vendégek vagyunk, mint bárki más, és az ifjú párra kéne irányuljon minden figyelem. Aki felismert, nem mulasztotta  el ezt közölni is velem, és meg is ragadta az alkalmat, hogy kettőnkről érdeklődjön. Nem is sejtettem, hogy ennyire nehéz úgy válaszolni kedvesen, szellemesen, hogy ne sértsem meg az illetőt, miközben úgy válaszoljak, hogy közben ne mondjak semmit. – sóhajtott drámaian. Alex megszorította a kezét. 

-Az emberek kíváncsiak, ezért nem haragudhatunk rájuk, de nekik is meg kell érteniük, hogy ahogy én sem kíváncsiskodom a magánéletükkel kapcsolatban, úgy nekik is be kell érniük a három lépés távolsággal. De remekül csináltad, nekem ehhez évek kellettek, mire ráéreztem az arányokra, hogy mennyit adhatok ki magamból. – paskolta meg atyáskodóan a lány térdét, aki megmerevedett és elhúzódott. Alex megütközve nézett rá.

-Mi a baj?

-Semmi. Nem érdekes. – mondta túlságosan is gyorsan. Alexnek pedig jó füle volt, hogy kihallja a hangjából, hogy baj van, igenis baj van, és a lány megremegő kezét elnézve az a baj nem is olyan kicsi.

-Kérem, álljon félre egy kicsit! És elszívhatna egy cigit. – köszörülte meg a torkát, és a sofőr értett a szóból. A járda mellé suhanva félreállt, aztán kiszállt. 

-Na, és most szépen elmondod, hogy mi a baj! – fordult szembe a lánnyal Alexander. –Egész nap érzem, hogy valami feszültség van köztünk, de ez nem az a fajta, amit az ágyban szoktunk feloldani. Valamiért haragszol rám, és nem akarom a jókedvű esküvői vendéget alakítani, amíg nem tisztáztuk ezt a dolgot.

Kate kétségbeesett.  Az egy dolog, hogy maga az őrület volt Alex-szel lenni és közben azon törni a fejét, ki lehetett a sötét hajú lány a fotón. De nem akart rákérdezni, mert belehalt volna, ha Alexet valami hazugságon kapja, ugyanakkor rettegett az őszinteségétől is. Ahogy a házasulandók fogadalmát hallgatta a templomban, egyre csak az járt a fejében, Alex vajon tudna-e őszintén ígéretet tenni, vagy lennének apró titkai, amiket inkább megőrizne magának, gondolva, hogy amiről Kate nem tud,az nem fájhat neki. Bármennyi időt is töltött már el a férfival, még mindig nem tudta eldönteni, milyen ember valójában. Hiszen színész! Nem jelentene neki nehézséget olyan oldalát mutatni, amely ellenállhatatlan. De az olyan apró, árulkodó bakik, mint az a fotó, kérdőjeleket tesznek minden kiejtett szava mögé, és ez a bizalmatlanság akár a kapcsolatuk halálát is jelentheti hosszú távon – ezzel azért Kate is tisztában volt. Ugyanakkor már-már szégyent érzett, mert semmilyen más „bizonyítéka” nem volt a férfi kalandozó természetére. Csak a múlt, a magyar modell és most ez a lány. ... Alex várakozón nézett rá, és Kate tudta, hogy ez a kocsi innen addig nem mozdul, amíg ő meg nem nyugtatja a férfit. Már ez is... Még ő nyugtassa meg, miközben saját magának lenne szüksége néhány megnyugtató szóra? Micsoda őrültség! – nyelt nagyot, ahogy Alexander közelebb hajolt hozzá és két tenyere közé fogta az arcát, mintegy kényszerítve, hogy a szemébe nézzen. Ott el is veszett. 

-Láttam, végül valakit sikerült elcsalnod megnézni a hőn vágyott filmedet. És az illető nyilvánvalóan örült a lehetőségnek. Legalábbis nem úgy nézett ki, mint aki unatkozott. – motyogta megszégyenülten, amiért még ő maga is kihallotta a hangjából a féltékenységet. Soha korábban, még az Adammal kötött házassága, vagy a Christiannal való kapcsolata idején sem kísértette meg a zöldszemű szörnyeteg, csak Alex mellett tört felszínre belőle a sárkányvér. 

-Hogy mi van? – ráncolta össze a homlokát értetlenül Alex. Mi van a filmmel és a nem unatkozó kísérővel? ...Mi a francról beszél vajon Kate? Kinyitotta a száját, hogy az értetlenségének hangot adjon, aztán gyorsan be is csukta, nehogy valami olyasmi szaladjon ki rajta, amit később megbánna. Vett egy mély levegőt, aztán meglazította a nyakkendőjét. Türelmetlenül lerángatta magáról, végül kinyitotta az inge felső gombját. Így már egy kicsivel több levegőt kapott, bár az agya ettől még nem látta világosabban a problémát. 

-Hazudnék, ha azt mondanám, értem, hogy mi a problémád. – morogta ingerülten. Ez a nap olyan szépen indult. Michael esküvője olyan gondolatokat indított útjára benne, amiknek a színezgetése is már jól esett, a normalitás tünékeny illúzióját keltette... erre Kate jön ezzel a talánnyal. Ahelyett, hogy megérthette volna végre, mitől volt napközben az a furcsa hangulat közöttük, most már végképp elvesztette a fonalat. Az értetlenség pedig minden körülmény között ingerültséget szült benne, a sajátja hatványozottan.

-Amikor megjöttem Tokióból, az első, ami szembejött velem, egy fotó volt, ahogy egy csinos barna lánnyal bonyolódtál érdekfeszítő csevegésbe az Underground Film Clubban. Úgy kapaszkodott beléd, mintha az életét kéne megmentened.

-Miriam! – gyulladt fény végre Alex fejében. Vele találkozott abban az átkozott moziban. Tényleg jót beszélgettek, aztán ő megnézte a filmet, amit azóta is inkább feledni szeretne, a lány meg dolgozott tovább, mert mint megtudta, a suli mellett ott vállalt kisegítő munkát egy kis mellékesért. 

-Ha már így szóba került, tulajdonképpen ő mentette meg az én életem. – húzta el a száját, amiért Kate egyáltalán feltételezni volt képes róla, hogy a háta mögött máris egy nő társaságára vágyott volna.

-Oh, nem tudtam, hogy ennyire emésztő volt a szex hiánya! – csattant fel Kate, amiért a férfi nem is titkolja, hogy amíg ő távol volt, kínzó volt a testiség nélkülözése. –Remélem, a kis életmentő valami maradandóbbat is kapott a társaságnál, ha már olyan önfeláldozóan ...

A többit már nem mondhatta el füstölögve, mert Alex szája az övére tapadt és szó szerint kiszívta belőle a mérget és kis híján az életet is.

-Fogd be, te féltékeny liba! – harapdálta meg gyengéden a lány száját Alex, amikor végre egy kis levegőhöz jutottak. –Miriam Albániában mentette meg az életemet, amikor rám talált a viharos éjszakám után. De erről szerintem meséltem is neked. Sőt, egészen biztosan neked is bemutatták, amikor meglátogattál. 

Kate teljesen elgyengülve hagyta, hogy a férfi kemény kezei szinte büntetésképpen szorítsák meg a melleit a puha ruhaanyagon keresztül. Tényleg libaként viselkedett! Nem elég, hogy a bizalom teljes hiányával azonnal a legrosszabbra gondolt, ráadásul tényleg ismerte Miriamot is. Igaz, nem egészen ilyen nőre emlékezett. Emlékei szerint az a Miriam ott a messzeségben úgy nézett ki, mint egy hosszúhajú férfi, aki éppen hajléktalannak készült állni. Ez a lány meg divatos és ápolt volt.

-Bocsáss meg! – motyogta halkan és megcirógatta Alex arcát, akinek ettől a gyengéd érintéstől varázsütésre ellazultak az ujjai, hogy hasonló finomsággal fedezzék fel Kate bizonytalan testét.

-Megbántottál! – morogta sértetten, de készen rá, hogy megbocsásson.

-Mit vársz egy libától? – sóhajtott Kate, és a férfi fejét a melleihez húzta, hogy ő is érezze, milyen bolondul zakatol az a buta szíve, amely meghasadni készült, amíg azt hitte, megcsalták. Alex hagyta magát elcsábítani, de mielőtt komolyabbra fordulhatott volna köztük a dolog, a zsebében megrezzent a telefonja. Először fel sem akarta venni, aztán mégis előkotorta, mert a készülék olyan kitartóan rezgett, mint amikor Michael szokott vadászni rá. Most is ő volt és kissé aggodalmasan érdeklődött, hogy hol a fenében vannak. Mit mondhatott volna? Hogy idáig a pokol tornácán egyensúlyoztak, de végre tisztázták a félreértést és ez a francos hívás már-már a mennyország pereméről rántotta vissza?

-Mindjárt ott vagyunk. – sóhajtott bele lemondóan a készülékbe, aztán kinyitotta az ajtót és kiszólt a sofőrnek: -Indulhatunk.