Pulykatojás - 30. rész

-Szia! – suttogta Kate, miközben megbűvölten nézte vele szemben a férfit, aki hetek óta minden gondolatát kitöltötte, és akitől megpróbált elszakadni, de a szíve mélyén sosem akart. Lélekben felkészült rá, hogy Alex majd vehemensen próbálja megtudni tőle, mit keres itt, szemrehányást tesz neki, és most ezzel szemben olyan természetességgel kívánt neki jó reggelt, mintha mindennapos jelenet lenne, hogy idekint ébrednek együtt a teraszon. A hangja sokkal inkább az együtt töltött szenvedélyes éjszakákat idézte, nem a veszekedés írmagja bujkált a mélyén. –Meg se lepődsz, hogy itt találsz? – kérdezte meglepetten. Nem akart felesleges köröket futni  és húzni az időt azzal, hogy megkérdezi, hol járt a férfi, ma volt-e a bemutató és egyáltalán... hogy érzi magát mostanában. Ha csak fele annyira rosszul, mint ő maga, akkor betege volt ő is az eltelt heteknek. 

-Csak azon lepődtem meg, hogy ilyen sokáig tartott, mire rájöttél, hogy itt a helyed. – mondta halkan a férfi. Nem akart túlságosan szenvedélyesnek tűnni, sem szemrehányónak, de még csak reménykedőnek sem. Hogy Kate-et itt találta, jó jelnek vélte, de nem  akart előre inni a medve bőrére. A gyomra azonban olyan izgatottan remegett, hogy már-már attól tartott, a partyn fogyasztott apró falatok és a két pohár pezsgő hamarosan visszaköszönnek, ha nem képes uralkodni az idegességén.

-Ha beszéltünk, utána nem biztos, hogy ugyanígy vélekedsz majd. – sóhajtott Kate és a hajába túrt. Alexander szeme nyugodtan követte a mozdulatát, bár férfi énje nem maradt közömbös a látvány iránt, ahogy a puha póló alatt lágyan megrezdültek a lány mellei. De régen volt, hogy az arcát közéjük fúrhatta! Erővel szakította el tekintetét a csábító látványról.

-Ezt had döntsem el én! Ezek szerint eldöntötted, hogy engem is beavatsz a döntésed hátterébe. – kijelentette, nem kérdezte, de ehhez nem kellettek különösebb látnoki képességek, hiszen a lány puszta jelenléte ezt kellett, hogy jelentse.

-Azt hiszem, jobb, ha belevágok, mielőtt elillan a bátorságom végigcsinálni. – sóhajtott Kate és az ujjait tördelve szeme a folyó felé vándorolt, mintha a lustán hömpölygő víztömeg adhatna tanácsot, hogy tudja a legkíméletesebben előadni a mondandóját. Bár, amit mondani akart, azon képtelenség volt finomítani. Nem is lett volna értelme, mert az csak felesleges reménykedésre adott volna okot. Dr. Morgan elég világos volt, hogy ő maga is megértse, nincs miben reménykedni.

-Hallgatlak! – ült fel Alex, és egy pillanatra elterelte a lány figyelmét, ahogy mezítelen lábujjait letette a terasz kövére. A takarót az ölébe húzta és önkéntelenül is gyűrögetni kezdte, mintegy feszültség-levezetésként. Nem akart semmi mást mondani, vagy inkább nem mert, nehogy megakassza Kate vallomását, ha már végre vette a bátorságot, hogy eljöjjön és belevágjon.

-Nem lehet gyerekem! – nézett Alex szemébe a kijelentés keménységét hűen tükröző szemekkel a lány. Egy kívülálló számára talán túlságos lélektelen bejelentésnek tűnhetett, de tudta, hogy Alex ismeri már őt annyira, hogy tudja, a puszta tények kiejtése mögött óriási fájdalom bújik meg. 

Alexben bent rekedt a levegő. Észre sem vette, hogy ujjai görcsösen markoltak bele a puha takaróba, mintha az fogódzót nyújthatna egy ilyen csapás hallatán.  Hát, nem erre számított. Éppenséggel az ellenkezőjét várta, és szinte már fogalmazta is magában a megnyugtató mondatokat, amikkel meggyőzheti Kate-et, hogy mennyire félreismerte őt, ha attól tartott, nem vállalná a felelősséget. Hát, nem kell vállalnia! A dolog szépséghibája csak az volt, hogy semmire sem vágyott volna jobban. Mély levegőt vett, és csak remélni merte, hogy a válaszában nem ejt ki egyetlen olyan szót sem a száján, amelyből Kate azt érezné, hogy emiatt a tény miatt megváltoztak az iránta érzett érzelmei.

-Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a hír nem rázott meg, de egyvalamit meg kell értened. Ez az irántad érzett érzelmeimen semmit sem változtat.

-Alex! – vágott közbe a lány. –Hallottad mit mondtam?

-Hallottam. És csak hogy világos legyen számomra... nem biztos, hogy teherbe tudsz esni, vagy biztos, hogy nem tudsz teherbe esni?

-Nem lehet gyerekem! – ismételte meg már-már hisztérikusan a lány. Három kristálytisztán kiejtett szó. Mit nem lehet ezen érteni?

-Nyugi! – emelte fel a kezét Alex. Semmi jó nem származna abból, ha Kate felhúzná magát és azt hinné, hogy elbagatellizálja a bejelentését. Hirtelen zavarni kezdte a köztük lévő távolság. Úgy érezte, sokkal támogatóbb tudna lenni, ha Kate ott lenne mellette és nem választaná el őket a garnitúra alacsony asztalkája. Biztos volt benne, hogy a fizikai közelség, a karja, ahogy magához öleli ezt a fájdalomtól gyötört lányt, többet mondana el, mint amennyire pillanatnyilag képes volt. De itt állt alsónadrágban és ez nem az a pillanat volt, amikor hiányos ruhában bújnak össze az emberek. Maga köré tekerte a takarót és átült Kate mellé. Nem kerülte el a figyelmét, hogy a lány tényleg csak azért csusszant odébb, hogy helyet csináljon neki, de közben felsőteste felé dőlt, mint aki igenis igényli a támogatását és ölelését. Jól esett neki ez a bizalom, amire már nem is számított tőle. Nem is tétovázott tovább, magához húzta a lányt és a vörös tincsekbe suttogva beszélni kezdett.

-Valamit el kell mondjak neked. ...Én elsősorban téged akarlak visszakapni. És igen... terveztem családot is. Idővel. És bár te azt állítod, nem lehet gyereked, de attól nekünk még lehet gyerekünk. Amikor majd úgy érezzük, hogy itt az ideje, és attól lenne teljes az életünk. Manapság már annyi módja van. – nézett el a lány feje felett. Soha nem gondolt rá, hogy egy idegen gyereket vegyen magához. Nem volt ennyire önfeláldozó típus, hogy pusztán azért, mert anyagilag megengedheti magának, valóságos nemzetközi kis kolóniát gyűjtsön maga köré, mint Bradék. Visszariasztották a kulturális különbségek, a csak idővel kiütköző genetikai örökségek. Ha gyerekre gondolt, mindig a saját vérszerinti utódjára gondolt. Tulajdonképpen még ez sem kizárt, olvasott is erről valamit még régebben. Úgy látszik, vannak karmikus dolgok, mint például amikor neki éppen azon a cikken akadt meg a szeme; és most lám, időszerűvé is vált. ...-De az az igazság, hogy egyelőre teljesen önző módon csak magamnak akarlak. – nyomott egy csókot a lány illatos fürtjeire. Lehunyta a szemét, ahogy a lány karjai körülölelték, vigaszt és erőt várva tőle. Képesnek érezte magát arra, hogy mind a kettőt megadja neki. 

-De mindig családról beszéltél az utóbbi időben. – motyogta Kate.

-Mi ketten is lehetünk egy család. – szorította magához Alex a törékeny testet. Mennyire lefogyott! – állapította meg kissé elkalandozva.  –Esetleg szerzünk még egy-két kutyát. – kuncogott vidáman.

-Ez nem vicc! – merevedett meg a karjában a lány.

-Nem bizony! – riposztozott azonnal a férfi. –Mint ahogy az sem volt az, hogy megjárattad velem a poklot. Csak azért nem foglalkoztat a bosszú gondolata, mert látom rajtad, hogy te is megszenvedted.

-Alex! Tudom, hogy ez az egész neked mást jelent, de meg kell értened, nem hiszem, hogy jó képet tudok majd vágni a gyerekedhez. – szipogott Kate.

-A micsodámhoz? – tolta el magától értetlenül a férfi.

-Láttam, hogy Isabelle terhes, és ...

-Igen, az, de nem az én gyerekemmel! – tört ki szenvedélyesen a férfi. Éppen elég sokkoló volt Kate bejelentése, nem hiányzott most neki, hogy ráadásnak még téves következtetéseket is vonjon le holmi paparazzi fotókból.

-Ha a tied lenne, újra összejöttél volna vele? – kérdezte Kate olyan halkan, hogy Alex először nem is volt biztos benne, hogy jól hallotta a kérdést.

-Nem! – vágta rá határozottan. –Legfeljebb részt akartam volna vállalni a nevelésében, de a kérdés okafogyott, mivel tényleg nem az enyém. Amikor szakítottunk, egy fiatal kolléga vigasztalta, és egyikük sem gondolt a védekezésre. Ezért tűnhet úgy, hogy még akkor esett teherbe, amikor együtt voltunk. De az az igazság, hogy  mi az utolsó időkben már nem nagyon voltunk együtt...  és egyébként is mindig védekeztünk. Isabelle-nek fontos volt a színpad, én pedig még nem voltam felkészülve az apaságra.  Igazából akkoriban úgy viselkedtem, mint egy hormonoktól hajtott kamasz, ha jól emlékszel. Illetve, inkább ne emlékezz arra az időszakra! Én is szeretném feledni. – sóhajtott drámaian a férfi, miközben újra szorosan magához vonta a lányt, és Kate hálásan kapaszkodott ebbe a kissé erőltetett viccelődésbe, és a férfi karjaiba. Túl volt a nagy bejelentésen, és nem történt semmiféle tragédia. De még mindig nem tudott megnyugodni. Most még könnyű Alexnek engedékenynek lennie. De mi lesz öt év múlva? Tíz év múlva? Amikor a barátai, a kollégái mind gyerekesek lesznek, ők pedig ott lesznek egymásnak terméketlenül. De halálra ítélhet egy kapcsolatot a bizonytalan jövőért? Hiszen akár holnap egy kocsi elé léphet, senki nem garantálja, hogy lesz még ideje évek, évtizedek múlva siránkozni ezen a dolgon. Meg kell ragadnia a pillanatot és élni a szerelemmel, amit Alex kínál neki.

-Miért jöttél el? – kérdezte halkan Alex.

-Nem nyilvánvaló? – csodálkozott Kate. Már mindent elmondott, mire kíváncsi még a férfi?

-Nem igazán – vont vállat Alex. –Csak a hírt akartad megosztani velem, vagy beláttad, hogy ennek az egész rémálomnak nem kellett volna így lennie? Én azt hittem, nincsenek titkaink egymás előtt. Amikor ezt az egészet megtudtad, elsőként hozzám kellett volna futnod. Összetartoztunk.

-Attól féltem, elveszítelek. – szipogott Kate.

-Így nem ez történt? – sóhajtott a férfi. –Én vadabbnál vadabb teóriákba lovaltam bele magam, aztán ráadásul jött Michael és olyat mondott, amitől megértettem, hogy te egyáltalán nem bízol bennem. Ő azt hitte, hogy terhes vagy, mert Bea látott rólad egy fotót, ahol arról a klinikáról jössz éppen kifelé, ahova ő is jár. Én meg azt hittem... vagy nem akarod a gyerekemet, vagy félsz elmondani, mert attól tartasz, hogy én nem akarnám. ... Hogy rövid legyek... a butaságod és makacsságod miatt mindketten megjártuk a poklot. Büntetést érdemelnél, de igazság szerint szeretni szeretnélek, amíg olyan fáradtak nem leszünk, hogy már a nevünket sem bírjuk kimondani. – indultak meg a karjai a lány testén, és az eddigi óvó ölelésből hirtelen érzéki kalandozás lett.

-És mi lesz ezzel az egésszel? – nyelt nagyot Kate.

-Mi lenne? Innentől bárhol, bármikor elkaphatlak, nem tart vissza az sem, hogy nem készültünk fel a védekezésre. Felfoghatjuk úgy is, hogy roppant praktikus ez a ... helyzet. – fejezte be diplomatikusan. Még véletlenül sem ejtette volna ki a száján, hogy ezen a hiányosságon. Kate-nek sosem szabad úgy éreznie, hogy ettől kevesebb lett nőként. És hogy a szavainak nyomatékot adjon, lassan a lány szájára hajolt, melyen még érezte az előbbi percek sós könnyeinek ízét, és gyengéd alapossággal megcsókolta. Lágyan harapdálta, nyelvével szétfeszítette a fogsorát, ölelkezett a nyelvével és a karjaival, míg bocsánatkérően Kate fülébe suttogott.

-Nem akarom, hogy úgy tűnjön, lerohanlak, de az az igazság, hogy rengeteg időt vesztegettünk el, és nálam jóval okosabbak azt állítják, hogy mindenféle lelki bajra a szerelem a legjobb orvosság. Úgyhogy hagyd, hogy dr. Carpenter meggyógyítson! – minden szavát egy-egy újabb forró nyalintás kísérte, míg Kate úgy nem érezte, ha akarna sem tudna már ellenállni.

-Megláthatnak. – suttogta elveszetten, a férfi már-már hipnotikusnak ható szavainak súlya alatt meghajolva.

-Nem hiszem. Majd betakarlak. – vonta a takarója rejtekébe a lányt Alex, aztán leroskadtak a nyugágyra és nem is keltek fel onnan, amíg az ég alján vöröslően útjára nem indult a napkorong. Akkor Alex felkelt és nem törődve a hátsóján megvillanó napfénnyel, karjába kapta Kate-et és büszke, önfeledt örömmel felmasírozott vele a hálószobába.