Pulykatojás - 31. rész

Hetek teltek, aztán hónapok... Kate lassan csak a növényeit öntözni járt haza. Még akkor is Alex házában lakott, amikor a férfit Los Angelesbe szólította a kötelesség néhány hétre. A búcsúéjszaka emlékét dédelgette a lelkében és lassan hinni kezdett benne, hogy mégis csak lehet közös jövőjük. Még arra is képes volt, hogy Beate-val találkozzon és könnyes szemmel, de tiszta szívvel segítsen neki a gyerekszoba berendezésében. Beate kávét főzött, amíg Kate a nappaliból becipelt egy régi hintaszéket, amit néhány párnával tett tökéletesen alkalmassá a szoptatás majdani meghitt alkalmaira. Beate titkon, sajgó szívvel figyelte barátnőjét, ahogy olyan gondossággal és szeretettel rendezkedik, mintha saját magának tenné. Összefacsarodott a szíve, amikor a lány vágyódó tekintettel vett a kezébe egy-egy kis ruhát. Olyan igazságtalan az élet! Nők százezrei dobják el maguktól a szívük alatt ébredő kis életet, csak mert valamiért nem alkalmas az időpont, a hely, a társ... aki pedig a fél karját odaadná ezért a csodáért, sosem ismerheti meg azt. 

-Csodállak! – szakadt ki belőle önkéntelenül az elismerés, és Kate zavartan simított végig a bepakolt polc kis ruhácskáin. –Olyan erő van benned, ami bennem biztos nem lenne. – folytatta Beate.

-Ne hidd! Csak döntenem kellett, vagy tönkreteszem mindkettőnk életét a hiábavaló sóvárgásommal és a szűnni nem akaró siránkozásaimmal, vagy elfogadom a helyzetet és legalább mások örömén keresztül próbálom megélni én is az anyaság örömét. A keresztanyaság is az, ha valaki komolyan veszi, nem? – nézett vissza szomorkás nevetéssel. Beate meg tudta volna csókolni. Pontosan tudta, hogy mekkora lelkierő kellhetett Kate-nek ahhoz, hogy elfogadja a felkérésüket. Michaelt kérte meg, hogy finoman puhatolja ki, mit szólna Alex, ha rájuk gondolna keresztszülőként. A férje pedig, mivel férfiból van, egyenesen odaállt Kate elé és megkérdezte, túlságosan fájdalmasnak találná-e, ha a gyerekük keresztanyjának kérnék fel. Kate nagyot nyelt, aztán a meglepett és kissé megrémült férfi nyakába vetette magát. Zokogva mondott köszönetet a bizalomért és biztosította róla őket, hogy a kis trónörökös tökéletesen el lesz rontva, mert ő lesz a világ legengedékenyebb keresztmamája. 

-Alex jól választott. Nem ismerek nálad erősebb, és ugyanakkor érzőbb szívű nőt. Nem csodálom, hogy még a lábad nyomát is imádja. – sóhajtott drámaian Beate és Kate önkéntelenül is elnevette magát, annyira képtelennek tűnt ez a kijelentés.

-Gondolod? – kérdezett vissza és nem tudta elrejteni hangjából a bizonytalanság apró kis remegését. Beate a szemét forgatva tette csípőre a kezét. Nagy pocakjával most egészen úgy nézett ki, mint Beatrice Potter mesekönyvében Kacsa Jolán... ugyanolyan totyogós és épp olyan szeretetre méltó volt.

-Ne mondd, hogy nem vagy tisztában ezzel!

-Oké, nem mondom. – hajtotta le a fejét Kate mosolyogva, hiszen vaknak és süketnek kellett volna lennie, ha nem fogta volna fel, hogy Alex mennyire „kedveli” őt. Éppen ezért nagyon könnyű volt viszontszeretni a férfit. Aztán fel is kapta az orrát és gyanakodva szimatolt bele a levegőbe: -Bea, azt hiszem, a kávéfőzőből már a gumi is kifőtt. 

Beate ijedten futott ki a konyhába, a következő hosszú percekben pedig minden figyelmét lekötötte a kármentés. Kate pedig egy kis mackót a szívére szorítva elmorzsolt egy könnycseppet. Hát, ha gyereke nem is lehet, de övé egy nagyszerű férfi szerelme. Másoknak ennyi sem jut. ... Aztán a kis mackót a karjára fektette, mintha pöttöm gyerek lenne, és halkan dudolászva egy régi gyerekdalt, mely kéretlenül tört elő a tudatalattijából, pontosan úgy ringatta, mintha az oly nagyon vágyott gyerekét tartaná a karjában. 

Alex néma meghatottsággal ácsorgott az ajtó előtt. A kép valósággal beleégett a retinájába. Minden benne volt, ami Kate lelkének gazdagsága volt, és ugyanúgy benne volt ebben az egyszerű kis pillanatban a veszteségük is. A fél karját odaadta volna, hogy valóra válthassa a lány álmát és megesküdött, hogy mindent megtesz, hogy olyan boldoggá tegye, hogy valamennyire feledtesse vele, mitől fosztotta meg őket az élet. ...Los Angelesben minden reggel futni ment. Aztán esténként is. Mire a második hétvége közeledett, már minden szabad percében futott és annyi vizet ivott, amennyit itthon talán egy hónap alatt sem. Futott és vizet ivott, aztán megint futott... izzadt és zuhanyozott, ezzel nagyjából el is töltötte azokat az órákat, amikor csak tétlenül ülhetett volna Kate-re gondolva. Az egyik alkalommal a közelben lévő játszótér mellett futott el. Csak azért nem állt meg a sok kis totyogót nézni, nehogy valaki perverz kukkolónak higgye. Inkább újra erre kanyarodott, újra és újra. Azon az estén szívesen ivott volna valami keményebbet is, de képes volt megállni. Kinek használna, ha lerészegedne, csak azért, mert képtelen volt elszakadni a gondolattól, hogy nekik sosem fog megadatni az a boldogság, ahogy odakint egy férfi lökte a kislánya hintáját. A szőke tincsek csak úgy röpködtek a parányi gyerekarc körül, aztán a férfi felkapta a kicsit és úgy szorította magához, mintha a világ legdrágább kincsét tartaná a karjai közt. 

Bassza meg! Nem szabadna ilyenekre gondolnia! De az az igazság, hogy bármennyire is próbált erős, megértő férfiként Kate mellett állni, azért a lelke egy – most már elzárt – zugában eszelősen vágyott volna arra, hogy egyszer gyerekük legyen. De nem lesz! – figyelmeztette önmagát, aztán szinte sebészi kíméletlenséggel tárta fel a lelkét önmaga előtt, azt vizsgálva, vajon tényleg le tudná-e élni az életét ezzel a tudattal. Szereti Kate-et, ebben egészen biztos volt. Jobban szereti bármiféle álomképnél. És elég gazdag hozzá, hogy bármit megvegyen ezen a világon, csak éppen ezt az egyet nem veheti meg, ami mindkettejüket a világ legboldogabb embereivé tenné – masszírozta a homlokát. Kicsit megijesztette, hogy újra és újra előjött benne ez az érzés, hogy titkon tovább vágyódott valamiért, amiről pontosan tudta, hogy sosem kaphatja meg. Ha ennyire nem tudja letenni ezt a vágyát, akkor ez óhatatlanul fel fog bukkanni a lehető legrosszabb pillanatban és közéjük állhat. Ezt pedig nem tudná elviselni. Egyszer már úgy hitte, elveszítette Kate-et, még egyszer nem akarta átélni azt az érzést. Egy gyerek után vágyni és tudni, hogy nem kaphatja meg, semmiség volt ahhoz képest, hogy Kate az övé volt és egy ideig elveszettnek hitte. A gyerekkel kapcsolatban csak egy álomkép élt benne, Kate viszont ott volt a bőre alatt, a sejtjeiben, mintha egy test és lélek lettek volna. Nem is kérdés, hogy őt elveszíteni mindennél nagyobb fájdalommal járna.

Azon az estén összepakolt a másnapi induláshoz, és lefeküdt, hogy aztán a reggeli ébresztőig jóformán álmatlanul nézze a plafont maga fölött. Ha csak ilyen magányos agyalással is, de úgy érezte, sikerült megbeszélnie magával, hogy mi a fontos az életében, és mi az, ki az, aki nélkül nem tudna élni. És most itt volt előtte a lány, akit ilyen megszállottan szeretett, és tudta, hogy vele is teljes lehet az élete.

*

Kate! El fogunk késni, a kocsi már tíz perce itt áll a ház előtt. – kiabált fel Alex az emeletre, ahol Kate nagy titokzatosan készülődött. A mai volt az első alkalom, amikor hivatalosan is kíséri Alexet a vörös szőnyegen, és talán jobban is izgult, mint a férfi. Amikor felbukkant a lépcső tetején, Alex önkéntelenül is a korlátért nyúlt, hogy megkapaszkodjon. Ez egy istennő! – nézett a lágyan omló fehér ruhás alakra, és egy pillanatra a francba kívánta a protokollt. Itt és most kellett volna Kate-et a magáévá tennie, amikor pontosan úgy nézett ki, mint valami kelta hercegnő. Abból a nászból kis koboldok sokasága született volna – szárnyalt a képzelete, ahogy a lány lépcsőfokonként egyre közelebb ért hozzá.

-Jó leszek így? – csippentette fel a ruhája alját, miközben elégedett mosollyal nyugtázta Alex leesett állú csodálatát.

-Nem is tudom... – motyogta a férfi zavarodottan, amiért ennyire elvesztette a kontrollt önmaga felett. –Azt hiszem, a jelenlévő hölgyek mind utálni fognak téged, amiért te leszel a legszebb, a férfiak pedig engem, amiért nyilvánvalóan az enyém vagy. Elképesztően gyönyörű  vagy – lehelte áhítattal, aztán a kezét nyújtotta, hogy a kocsihoz vezesse. 

Egész úton csacska kis bókokkal szórakoztatta Kate-et, hogy oldja az idegességét. A dolog már éppen hatni kezdett, amikor a kocsi megállt, és ahogy az ajtó kitárult, odakintről elképzelhetetlen hangzavar ricsaja jutott el hozzájuk. A rajongók a kordonok mögött Alex nevét skandálták,sikítoztak, a fényképeit lobogtatták. A férfi kiszállt és széles mozdulattal, harminckét egészséges fogával napfény mosolyt villantott rájuk a reflektorok fényében. A tombolás felerősödött, aztán valósággal zuhanó repülésbe kezdett, ahogy Kate is kiszállt. Ha voltak is hírek a lapokban, néhány elkapott lesipuskás fotó, a közönséget most mégis meglepetésként érte a lány felbukkanása, és a tény, hogy Alexander Carpenter nyíltan felvállalja a kapcsolatukat. Az első döbbent pillanatok után a kiabálás újra felerősödött. Kate pirulva, fél lépés távolságból követte a férfit, aki aláírásokat osztogatott és a rajongókkal beszélgetett. A lány szeme az ismeretlen arcokból összeálló masszát pásztázta, hogy lássa, hogyan fogadják a jelenlétét,  de igazából csak egyetlen arcot látott. Még valahonnan ismerős is volt, bár ha az élete múlt volna rajta, akkor sem jutott volna hirtelen eszébe, honnan. A csinos, sötét hajú nő szemében annyi gyűlölet izzott, amelytől jéghideg borzongás futott végig a gerincén. Ahogy elmentek előtte, a nő átfurakodott a mellette álló tömegen és megpróbálta tartani velük a lépést. Nem volt nehéz dolga, mert Alex ráérősen fotózkodott, aláírásokat osztogatott, kisebb kabalákat fogadott el, amiket a mögötte toporgó testőrök vettek át tőle. Kate zavartan kereste az előbbi arcot, de amikor Alex kutatóan ránézett, szinte hibátlan mosolyt villantott felé. Miért is izgatná fel valamivel, ami talán csak az ő képzeletének szüleménye. Miért utálná Alexet vagy őt bárki? Hiszen Alex szabad volt, nem vette el őt senkitől. ... Közben a kordon végéhez értek és Alex még egyszer visszafordult, hogy integessen az őt éltető tömegnek. A komor tekintetű lány ebben a pillanatban bukkant fel újra és Kate rémülten fedezte fel a kezében a pisztolyt. Először el sem hitte. Ilyen nem létezik, csak a filmekben! – futott át az agyán. Neil, a testőrük is ebben a pillanatban vette észre, de már nem tehetett mást, mint hogy megtaszította a védencét. Alex a nem várt lökéstől megtántorodva magával sodorta Kate-et is, pontosan a célba érkező golyó útjába.

*

Alex fel sem fogta, mi történt. Dühtől villogó szemekkel nézett Neilre, aki valami sötét hajú nőt rángatott ki éppen a tömegből. Kate-et kereste és megrémült, ahogy a földön fekve látta, amikor őt két testőr bevonszolta az épületbe. Kate után ordított, de senki nem jött, csak valami zavarodott csend vette őt körül. Már majdnem megütötte az ismeretlen férfit, akinek csupán annyi volt a dolga, hogy a biztos falak mögött tartsa, amikor Michael bukkant fel és megnyugtatóan a karjára tette a kezét. Megszorította és szemének villanásával küldte el a testőrt.

-Hol van Kate? – nézett a barátjára. –Valami barom nem engedi a közelembe? Hiszen neki mellettem a helye! Még a végén baja esik. – hadarta izgatottan, mire Michael erősített a szorításán.

-Kate megsérült, most látják el. – mondta nyugodtan, Alex idegeihez mérten túlságosan is nyugodtan. Odakint egy mentő szirénája harsant, aztán néhány örökkévalóságnak tűnő perc után már csak a halkuló hangot hallották, ahogy távolodott.

-Megsérült? – rángatta Alex a karját. Mi a franc baja van Michaelnak? Miért nem engedi legalább ő, hogy Kate-hez siessen? Dühösen perdült meg a tengelye körül és egyenesen szembekerült egy monitorral, amin az előbbi perceket mutatták újra és újra. A tv-társaság kamerája jó helyen volt, így aztán elsőként és talán egyedüliként mutathatta meg a világnak, ahogy egy szerencsétlen mozdulat következtében, Kate Bigelow összeesik és nem mozdul a vörös szőnyeg szélén, a sikítozó rajongók lábai előtt, miközben Alexander Carpentert megtermett testőrök rángatják el a helyszínről, be a biztonságot nyújtó falak közé. 

-MI az istent történt? – perdült meg újra, szembekerülve a barátjával Alex. Michael úgy döntött, nem bőszíti tovább a barátját azzal, hogy nyugtatni próbálja, hanem egyenesen megmondja neki a valóságot.

-Rátok lőttek. Neil kiszúrta a nőt a tömegben, de már csak ellökni tudott, és innentől, mint a dominók, dőltetek Kate-el. Szerencsétlen módon ő pont a golyó útjába került.

-Micsodaaa? – bömbölte el magát Alex olyan hangon, hogy néhányan az emeleti karzatról megbotránkozva néztek le a hangoskodóra. –Kate megsérült, engem meg itt őrizgettek? A nagy francokat! Mellette a helyem! – kiabált Alex és kifelé indult. Egy testőr lépett eléje, készen rá, hogy akár erőszakkal is visszatartsa. Alex dühtől villogó szemekkel kész volt rá, hogy összeakaszkodjon vele, és segítségkérőn nézett a barátjára, aki éppen telefonált.

-Neil átadta a merénylőt a rendőröknek és az oldalkijáratnál vár a kocsival, hogy Kate után vigyen a kórházba. Ezt itt nyugodtan megtarthatják nélkülünk is – biccentett fejével a vetítő terem felé. Alex egyetértően bólogatott. Néhány perc múlva pedig már hajmeresztő manőverekkel haladtak a kórház felé. Alex páni félelemben markolta az ülés karfáját. Milyen sokszor gondolt rá, hogy egy őrült rajongó egyszer kezet emel rá, vagy bármilyen módon árthat neki. De az sosem fordult meg a fejében, hogy miatta ér majd valakit baj, aki ráadásul mindenki másnál közelebb áll hozzá. És most Kate lett az áldozat. Kate, akinek talán már sosem mondhatja el, hogy a világ legboldogabb emberévé tenné egy egyszerű szócskával. 

-Mit lehet tudni a merénylőről? – kérdezte, hogy ezzel is elterelje a figyelmét a félelméről. Most gyűlöletre, haragra volt szüksége, hogy megőrizze a józan eszét. Amit úgyis el fog veszteni, ha Kate-tel valami tragikus történne.

-Előbb lássuk, hogy van Kate, a többiről majd később. – terelt Michael nyugodtságot színlelve, tudva, hogy a barátja összeomlik majd, ha megtudja, hogy kígyót melengetett keblén, amikor a kis albán vadvirágot hálából felkarolta.

-Kate! Istenem, miattam sérült meg. Váratlanul ért Neil mozdulata és én löktem meg. Mert ugye az nem létezhet, hogy valaki neki akart volna ártani? Ugye nem? – nézett űzötten Michaelra. –Mindent és mindenkit tönkreteszek magam körül – nézett ki fogcsikorgatva az ablakon.

-Nem igaz! – horkant fel Michael. Volt már része Alex féle önsajnálatban, de ez a mostani rosszabbnak ígérkezett mindegyiknél, mert itt folyamatosan önmagát ostorozta és Kate-ért aggódott. És még egyáltalán nem tudhatták, hogy mennyire okkal. –Az a lány beteg. Egy álomképért rajongott és gyűlölt téged és mindenki mást, akit te választottál helyette. Kate-ről talán azt hitte, elvesz téged tőle, de szerintem nem ő volt a célpont, hanem te. Nem ő az első, aki bomlott elmével ártani akar, csak mert másként nem juthat a közeledbe.

Alexet igazából nem érdekelték a merénylő indokai. Igazából az sem, hogy kire irányult a gyűlölete. Legszívesebben fogadkozni kezdett volna, hogy soha többé nem jelenik meg a vörös szőnyegen, de hát azzal még a mostani zaklatott állapotában is tisztában volt, hogy ezt nem teheti meg. De Kate-et távol fogja tartani a jövőben az őrültektől. ...Csak ne legyen semmi baj! – csóválta a fejét, mint aki még a gondolatát is elutasítja annak, hogy Kate-tel bármi történjen.

-Ugye nem lesz semmi baja? – nézett szorongva a barátjára, aki díjnyertes alakítást nyújtott, amikor bizakodó mosolyra húzta a száját.

-Persze, nem lehet baja! Hiszen te nem engeded.