Szép napot! Odakint esik, nem én sírok ;)

Őszinte leszek, amíg még meg nem gondolom magam... Csalódott voltam, igen... Azt hittem, ha menetközben nem is, de azért a végén kapok pár keresetlen szót, kétsoros véleményt, hogy egyáltalán érdemes-e erőlködöm ebben a marha melegben. De ha nem, hát nem. Akkor fényezem magam én. Szóval... nem tudom, Ti hogy voltatok vele, de én szerettem Kate és Alex történetét. Persze, könnyű nekem, nyilván azért írom őket, mert én mindegyiket szeretem. Lehet, hogy a vége tömény cukormáz lett, de az is én vagyok, úgyhogy kénytelen vagyok vállalni. XD Próbáltam azért picit hétköznapi párrá szelídíteni a hőseimet, mert hiszem, hogy a kedvenceink is azok a szívük mélyén, és csak a rajongóik csinálnak belőlük lehetetlen alakokat. (Robból még ők sem :P )

Nos, egy ideig letörten morfondíroztam rajta, folytassam-e egyáltalán a blogot, mert ugye észre sem vennétek, ha többé nem frisselnék; meg hát van egy antológia-pályázat, ahova megpróbálnék beküldeni egy-két írást, hátha érdemesnek tartják a bekerülésre. Mert ilyen mazopista vagyok, nem nyugszom addig, amíg valaki a szemembe nem vágja, hogy kösz, de inkább mentél volna napozni. Szóval, elvileg lenne anyagom a beküldéshez, de 10 ezer karakterben maximálták a terjedelmet, és az az igazság, én elég hosszú lére szoktam ereszteni az írásaimat, így vagy húznom kell belőlük (ami szinte lehetetlen), vagy újat kellene írnom (amihez viszont nem ártana valami ihlet, és egy kis idő sem, amikor kizárólag erre tudnék koncentrálni).  

Na, már megint locsogok. Szóval, könnyebb lett volna lelkesen új történetbe kezdenem, ha éreztem volna, hogy az esetleges hallgatásommal űrt hagyok magam után a virtuális világban. Elég nagyképű gondolat volt, beismerem. Igazából ötletem sem volt, hogy mivel folytassam, ezért aztán hajlottam rá, hogy én is úgy fogok hallgatni, mint az olvasóim, így aztán kiegyenlítődnek az érdeklődési viszonyok. Na, ez kicsit képzavaros volt és enyhén kesernyés megfogalmazás. Aki írt, semmiképpen ne vegye magára, de aki nem írt, igazából az sem. XD Ugyanis nem bántásból írom, csak bepillantást engedek a hisztis betűvető lelkembe. Mindegy, még ha úgy is tűnik, akkor sem fogok kommentekért kuncsorogni, bár élénken előttem van néhány általam is olvasott blog a múltból, ahol akkor kaptak friss fejezetet az olvasók, ha produkáltak  minimum 15 hozzászólást. Nem tartottam korrekt dolognak, ezért én nem is kötöttem ki ilyen „szabályokat”, de az az igazság, hogy ennek kapcsán arra is rájöttem, hogy ha valaha megjelenhetnék nyomtatásban és a jelenlegi értékesítési rendben nekem kellene gondoskodnom a kötetek eladásáról, hát nyilván az összes a nyakamon maradna, mert képtelen lennék menedzselni magam. 

Na, bocs, ez tényleg csak úgy kijött belőlem. Nyilván a hiba az én készülékemben van, látva a FB-oldallal együtt is csökkenő érdeklődést. Hol vannak már a régi szép tízen-huszon lájkok? A statisztikát már inkább meg sem nyitom, minek forgassam a kést a sebben. Állítólag úgyis egy nagy humbug az egész.  Oké, tudom, meleg van, szárazság és özönvíz, szabadságolás van, évzáró volt, iskolakezdés lesz, ... sokszor én is találnék kifogásokat. Ehelyett rászánom azt a néhány órát, amit aztán tíz perc alatt át is lehet futni. Tagadhatnám, hogy nincs szükségem a reakciókra, hogy a magam kedvére írogatok, de az az igazság, hogy azok hiányában sokkal nehezebb folytatni. Ja, hogy ezzel kezdtem az elején? Akkor azért csak lehet benne valami, nem? Próbáltam nem türelmetlen lenni, vártam az utolsó fejezet után majd egy hetet, mielőtt hangot adtam volna a nyafogásnak. Az eredmény? A blogon kilenc pipás visszajelzés, két komment. A FB-oldalon pedig három like. Mit mondjak? Hogy elszálljak, elég kevés XD 

Na mindegy. Amíg rettentően sajnáltam magam, beugrott egy nagyon régi könyvélményem, direkt nem írom ide a szerző nevét és a könyv címét. Az a történet adta a most következőnek az alapötletét, amit aztán kedvemre és kedvenc főhősünk fizimiskájára szabtam át. Ha a 2. vagy 3. fejezet után se jön rá senki, honnan a merítés, akkor lehet, hogy elárulom XD Félreértés ne essék, nem másolok!

A címe: A  dublőr

Julia gyermekorvos, Adam színész. Juliát elhagyták, Adamot megcsalták. Egy repülő lezuhant. A dolgok pedig csak egyre bonyolultabbá válnak.

Na, puszik, hamarosan érkezem J