A dublőr - 28. rész

- Jó éjszakát! – mondta Rose Corbin fagyosan, miközben szeme villanásából egyértelmű volt, hogy nem örül a váratlan szállóvendégnek, de nem akar vitába szállni a fiával. Julia kis grimasszal bólintott, aztán halkan ő is jó éjszakát kívánt.

Az asszony a vállánál fogva tolta maga előtt Gabrielt, hogy ágyba dugja, bár a gyerek inkább az apjával és a váratlanul itt alvó doktornővel maradt volna. De a nagyi ma hajthatatlan volt, még a beígért tévézés is elmaradt. Összességében ez a nap elég ócska lett a végére, csak az enyhített valamit a bánatán, hogy a kérésére Julia igent mondott. Holnap reggel palacsintával fogja várni. A felnőttek nem mondtak neki semmit, vihar sem volt, úgyhogy a fiút majd szétvetette a kíváncsiság, miért maradt itt a doktornő, de a szíve mélyén örült neki.

- Nos, a vacsora egész simán lement – sóhajtott, mire Adam elnevette magát.

- Hát, vér nem folyt, de ahogy ti nők a szemetekkel tudtok hadat viselni, az megérne egy tanulmányt. Ne törődj vele, majd hozzászokik, hogy újra együtt vagyunk – biccentett fejével az előtér felé, amerre az anyja a vendégszoba irányába távozott.

- Azt sem tudom, tulajdonképpen miért haragszik rám. A csalásért, hogy Jennának hitt, vagy hogy most visszatértem?

- Gondolom, mindkettő, kiegészítve azzal, hogy szerinte hiba volt elvennem Juliettát, és a felbukkanásoddal komoly konkurencia jelent meg a színen a Gabriel szeretetéért vívott küzdelemben is – vonta meg a vállát a férfi.

- Neki sem mondtunk semmit – nézett el a férfi mellett Julia. A hangsúlya kissé neheztelő volt. Adam olyan szenvedélyesen érvelt a közös jövőképük mellett, hogy ő balga módon azt hitte, ezt ma mindenki másnak a tudomására hozza majd a férfi. De Adam finoman bokán rúgta az asztal alatt, amikor bejelentette, hogy Julia itt tölti az éjszakát, és Gabriel kíváncsian visszakérdezett, miért. Mintha máris meggondolta volna magát a nagy bejelentéssel kapcsolatban. Elbohóckodta a választ, megfricskázva a gyerek orrát, hogy aki kíváncsi, hamar megöregszik, aztán Rose feltálalta a desszertet, és onnantól a kicsit már nem érdekelte a téma. 

- Mert még mi magunk se beszéltük meg, hogyan legyen tovább. Nem mondhatom neki azt, hogy mostantól az életünk része leszel, mert akkor ő azonnal komolyan veszi. Pedig még mi sem tudhatjuk, hogy a dolog vajon működni fog-e. Másrészt fogalmam sincs, hogyan reagálna, ha egy nő - bármilyen kedves nő – átvenni készülne az anyja helyét. Ezt előbb ki kell puhatoljam nála, és a reakciójának megfelelően beadni a változásokat.

Julia hallgatott. Végül is, sok igazság volt a férfi szavaiban. Tulajdonképpen dicséretes, hogy ilyen figyelmes apaként, csak kíváncsi lett volna, hogyan számolt el a korábbi nőkkel az életében? Vajon Gabriel ismerte őket? Szerette őket? Volt egyáltalán valaki, aki annyi ideig maradt Adam mellett, hogy a gyereknek alkalma volt megszeretni? Vagy olyan sűrűn cserélődtek a nők a férfi mellett, hogy Gabrielt hidegen hagyja, ha egy újabb tűnik fel a színen? Megannyi kérdés, amikre jó lett volna tudni a választ, de sem a kicsi, sem a férfi anyja mellett nem tehette fel őket. Most azonban kettesben maradtak és feltett szándéka volt kikérdezni Adamot, mielőtt őt is aludni küldi, mint az előbb a fiát. 

-          Tulajdonképpen Gabriel hány nőt ismert a korábbi barátnőid közül? – kérdezte, erőteljesen megnyomva a barátnőt.

-          Tévedésben vagy – rázta meg a fejét a férfi. Nem voltak barátnőim. Voltak nők az életemben, akikkel eltöltöttem egy-egy estét, de ezek nem olyan kapcsolatok voltak, amiket egy apa felvonultat a fia előtt. Gabriel nem is találkozott velük. Én magam is igyekeztem valami hivatalos alkalomhoz kötni, amikor az ember úgyis csak hajnalban jön haza.

-          És nyilván a forgatások is remek alkalmak – fűzte hozzá kissé gunyorosan a nő.

-          Ó, nem! A forgatás szent és sérthetetlen aktus, nem szentségtelenítjük meg szoknyavadászattal – kacsintott rá a férfi. – De komolyan, egy viszony a forgatást csak bonyolultabbá tenné és viszont. Ha dolgozom, akkor nem érdekelnek a nők.

-          Mégis magaddal vitted Juliettát...

-          Az más. Ők a családom voltak, nem pedig egy viszony. De ha már említed, az is egy örök tanulság maradt. Soha többé nem engedem, hogy a fiam és ha lesz, a feleségem elkísérjenek egy olyan országba, ahol bármi bajuk történhetne.

-          A baj nem jelentkezik be előre, mindig váratlanul érkezik. Ez azt jelenti, hogy a családod soha többé nem kísérhet el forgatásra? – kérdezte a nő, fájó szívvel túllépve a feltételes módban megfogalmazott mondaton.

A férfi elgondolkodva rágta a választ. Juliának tulajdonképpen igaza volt. Erre ott volt a legszörnyűbb eset, amikor Matt barátja feleségét New Yorkban gázolta halálra egy taxi. Reggel még együtt reggeliztek, aztán Laura vásárolni indult, amíg a férje forgatott. Jelenetből hívták ki, amikor a tragédia megtörtént. Ennek ellenére úgy gondolta, ha a sorsa a jövőben valami bizonytalan politikai hátterű országba vezetné, nemet fog mondani a családjának, ha csatlakozni akarnának hozzá. A családjának... Ehhez persze újra el kéne fogadnia a sorstól az esélyt egy közös életre valakivel. Nem is valakivel, Juliával. De vajon Julia kész-e felvállalni őt és a fiát. Mert ők csak közös csomagban kaphatóak, ha Gabrielnek nem tetszik az ötlet, akkor inkább mond le a saját boldogságáról, mint hogy boldogtalanságra ítélje a gyerekét.

-          Mindegy is – sóhajtott nagyot. – Amíg nem beszéltem Gabriellel, arra kérlek, hogy legyél türelmes. Anyám előtt nyilván nem lenne a legjobb alkalom. És még azt sem tudom, hogy hogyan lenne ez jobb... kettesben csak vele, vagy úgy, hogy te is ott vagy velünk. Adj egy kis időt, kérlek!

Julia megértően bólintott. Mi mást tehetett volna? Egyrészt a férfinak sok igazság volt a szavaiban, másrészt mégis fájt, hogy második helyre szorult egy olyan küzdelemben, amit ő meg sem akart vívni. Számára természetes volt, hogy Adam és Gabriel egy egység, akiknek közösen kell dönteniük bárki másnak a befogadásáról, de úgy érezte, igazságtalan, hogy ő semmit sem tehet ezért. Adam túlságosan bízott egy hat éves gyerek ítélőképességében. A felnőttek kapcsolata viszont az ő lényeglátásukhoz képest sokkal bonyolultabb. 

- Megyek, lefekszem – jelentette be és nem tudta nem észrevenni a férfi szemében megvillanó szikrát. –Egyedül – tette hozzá, mire Adam megcsóválta a fejét.

- Azért, mert nem beszéltem még Gabriellel?

- Részben azért is – ismerte be a nő. – De leginkább azért, mert itt van a mamád, és már így is elég rossz véleménnyel van rólam. Nem akarom egy életre elvágni magam nála, ha ez egyáltalán még lehetséges.

- Mondtam, anyám véleményét bármennyire is tisztelem, nem befolyásol semmiben – vágott közbe Adam. – Ettől nyugodtan alhatnál a szobámban.

- Adam! Ne tedd még nehezebbé! Lefekszem, és reggel majd találunk rá alkalmat, hogy megbeszéljük – mondta kimérten Julia és a vendégszoba felé vette az irányt. Az ajtó előtt azonban megtorpant. Az ajtó alatt világos csík árulkodott róla, hogy a szobának már van lakója. Hiszen Adam anyja alszik itt! – jutott el végre a felismerésig. Kihúzta a gerincét és emelt fővel, mint valami Thomas Hardy hősnő, fellépdelt az emeletre. Kis tétovázás után lenyomta a kilincset és benyitott a férfi hálószobájába. Az étkezőben Adam szája mosolyra húzódott.

*

Julia pillanatnyi megtorpanás után kihúzta a komód fiókját és kivett egy fehér pólót, aztán bevonult a fürdőszobába. Lezuhanyozott, aztán óvatosan kilesett az ajtón. A hálószobában sötét volt. A szemét meregette az ágy felé, de ott sem feküdt senki. Hol a fenében lehet? – forgatta meg a szemét, aztán megvonta a vállát és felhajtotta a takaró szélét, hogy becsusszanjon a hűvös ágynemű közé. Ebben a pillanatban két kar ölelte át hátulról és egy igencsak felhevült férfitest szorította magához.

-       Kimondhatatlanul örülök, hogy végül jól döntöttél.

-      Nem is tudtam volna máshogy, hiszen a vendégszobában ott a mamád.

-       Vannak még szobák.

-       Mehetek máshova is.

-       A frászt mehetsz – fordította maga felé a férfi Juliát. – Tévedsz, ha azt hiszed, elengednélek. A te helyed itt van mellettem.

-        Ma éjjel.

-        Igen, ma éjjel. A többit pedig majd meglátjuk.

-        Egy ideje nem igazán hiszek a „majd”-ban.

-         Az ember néha csak a majd-ban hihet.

Halkan suttogva, de annál szenvedélyesebben lökték egymás felé a rövidke mondatokat, mint valami teniszmérkőzésen, de egyetlen pillanatra sem lazítottak az ölelésen. Julia ujjai beletúrtak a férfi vizes hajába.

-        Hol zuhanyoztál le?

-        Gabrielnél. Úgyis be kellett még mennem hozzá.

-        Jöhettél volna ide is.

-         Akartam is. Csak féltem, hogy ha beállok melléd a zuhany alá, akkor kikéred magadnak az inzultust.

-         Féltél? Akkor még mindig nem ismersz – kuncogott a nő.

-         Igen, néha én is azt hiszem – ismerte be a férfi. – De más vágyam sincs, mint hogy alaposan megismerjelek. Centiről centire haladva – csúsztatta le lassan a kezeit a nő derekáról a feneke ívére. Amikor megérkezett még szorosabban húzta magához, hogy a másik is jól érezze a vágyát. Julia azonban megfeszítette magát.

-         Én nem erre gondoltam.

Adam sóhajtva elengedte.

-         Tudom. Azt hiszem, beszélnünk kéne.

-         Akkor mondd! – lépett hátra Julia, de Adam szinte abban a pillanatban nyúlt érte.

-        Ne! Sokkal könnyebb vallomást tennem, ha érezlek közben. Bújjunk be a takaró alá, mert így az egész olyan esetlen. Mintha startra készen várnád, amit mondani akarok, hogy aztán elfuthass.

-        Én nem akarok elfutni. De ha Te akarsz olyasmit mondani, amiért el kell mennem, akkor nem jó ötlet, hogy egymás mellett feküdjünk közben az ágyban.

-        Bízz bennem és próbálj megérteni! – sóhajtott a férfi. Julia felemelte a takaró sarkát és becsusszant alá. A háta mögé gyűrte a párnát és várakozóan megpaskolta maga mellett az ágyat. Adam nem húzta az időt azzal, hogy megkerülje, hanem mint egy rossz gyerek, fellépett rá és olyan lendülettel vetődött be mellé, hogy a matrac panaszosan felnyögött alattuk. Leült Juliával szemben és beszélni kezdett.

-       Nem akarlak elveszteni. Isten látja lelkemet, amikor ebbe az egészbe belekezdtünk, még nem akartam tőled semmi mást, csak néhány nyugodt estét, amikor a szexnek hódolhatunk, mint két felnőtt, akit nem kötnek érzelmi kötöttségek. Aztán ez az egész átment valami olyasmibe, mintha próba lenne, meddig vagy képes kitartani akkor is, ha önző módon csak a magam kényelmét keresem. De közben azt is be kellett ismernem, hogy ez máris az, amit elkerülni akartam: egy kapcsolat. Egy nagyon jó kapcsolat, ami ugyanakkor az őrületbe kergetett, mert ahogy telt az idő, kezdett egyre kevesebb lenni. Mármint nem a kapcsolat maga, hanem a veled töltött idő. Itthon játszottam Gabriellel és az járt a fejemben, vajon mit csinálsz? Vajon szívesen részt vennél-e játékban? Vajon tudnád-e esténként velem lefektetni azt a gyereket, akit egy másik nő szült, holott te is megtehetted volna? Szerettem volna megadni neked a döntés lehetőségét, amíg erre a forgatásra elutazom. Erről akartam ma este beszélni veled, csak mint szinte mindig, a sors már megint kivette a kezemből a döntés lehetőségét. Ha vállaltad volna, hogy folytassuk a kapcsolatunkat, amikor visszatérek, akkor egy egészen más dimenzióját akartam volna felkínálni neked. 

-       De Gabriel... – kezdett bele Julia, a férfi azonban egy halvány mosollyal félbeszakította.

-      Gabrielnek semmi kifogása az ellen, hogy velünk legyél. Amikor az előbb bent voltam nála, ő kérdezett rá, hogy szeretlek-e. Azt hittem, kicsi még, hogy megértse, mi lehet nő és férfi közt, de kiderült, hogy nem is ismerem a saját fiamat sem. Azt sem tudtam, hogy ő is szerelmes. Van egy kis barátnője az iskola-előkészítőben, akibe belezúgott, úgyhogy egészen pontosan érzi, min megy keresztül az apja – motyogta Adam maga elé meredve.

-      És mit mondtál neki? – kérdezte hevesen dobogó szívvel a nő.

-      Hogy én is bele vagyok zúgva a doktornénijébe. És ha a doktornéni is hasonlóképpen érez, akkor talán lehetne szó róla, hogy sok időt töltsünk együtt. És ez sokkal könnyebb lenne, ha a doktornéni ide is költözne.

-      És?

-      Részéről rendben. Bár, azon meglepődtem, hogy azonnal levette ebből az egészből, hogy talán az ő számára is az lenne a megoldás, ha Lindsey is ide költözhetne – nevette el magát a férfi. Julia mellbe lökte.

-      Ne vicceld el! Amiket most mondasz, túlságosan komoly dolgok ahhoz, hogy viccet csinálj belőle.

-     Nem viccelek. Azt szeretném, hogy ha visszatérek, itt legyél velünk. Tényleg, a lehető legkomolyabban gondolom, hogy próbáljuk meg! Költözz ide!

Julia visszatartotta a levegőt. Egyrészt a sírást próbálta elfojtani, ami önkéntelenül is feltört volna belőle a megkönnyebbüléstől, másrészt valami diadalmas kiáltás is utat keresett magának. Hát, felismerte végre! Adam is érzi, hogy ami köztük van, az sokkal több a puszta testiségnél. Az örömét nem tudta másként kifejezni, mint éppen azzal, amiről eddig azt hitte, csupán az tartja össze őket. Letolta magáról a takarót és Adam ölébe mászott. Körbekulcsolta a nyakát és apró csókokkal borította előbb a száját, aztán gyengéden hanyatt lökte és lassan araszolva az egész testét. Adam mélyeket lélegezve hagyta, de végül nem bírta tovább az óvatos kényeztetést. Maga alá fordította Juliát és a szemébe mélyedve megkérdezte:

-        Mi a válaszod?

-        Kérdés is volt?

-        Ne vicceld el! – utánozta Julia felháborodását.

-        Ez a válaszom, húzta le magához a férfi fejét és csókra. – Bújj be mellém! Palacsintát ígértem a fiadnak és nem tudnék szebbet elképzelni, ha még együtt reggelizhetnénk, mielőtt elindulsz.

-        Anyám is itt lesz – figyelmeztette a férfi.

-         Ez a legszebb az egészben – kacsintott rá Julia kuncogva, mire Adam is elnevette magát.

-         Azért vigyázz vele! Igazi anyatigris.

-         Éppen ezért fogunk kijönni egymással, mert látni fogja, hogy én is az vagyok.

-         Tigrisem, semmi más vágyam nincs, mint hogy erről meggyőzz! – harapdálta meg érzékien a nő száját Adam, aztán a szavaknak már nem is volt több szerepük ezen az éjszakán. A testük beszélt egy közös nyelvet, amelyben már nyoma sem volt félreértéseknek.

A dublőr - 27. rész

Julia tanácstalanul nézett az órára. Mint az elmúlt fél órában körülbelül már tucatszor. Adam nem jött. Nem telefonált. Ő pedig nem hívta. Büszkeségből? Félelemből? Nem is akarta végiggondolni, miért nem nyúl a telefonja után. Az ételt lefóliázta és betette a hűtőbe, tudva, hogy úgysem fogja megenni holnap. Aztán kézbe vette a borosüveget, elszántan, hogy férfiasan csillapítsa a csalódottságát. Adam nyilván megrémült a meghittségtől és inkább visszakozót fújt. Nagy ijedelmében pedig a döntését még vele sem osztotta meg. Ez megérdemelt egy pohár vöröset. Vagy akár többet is. Mindegy, holnap úgyis elutazik. Ha le akarta zárni a kapcsolatukat, akarva se kereshetett volna jobb időpontot.Igaz, nem volt túlságosan elegáns megoldás, de hát megmondta már az elején. Csak szex, semmi érzelem. Ő volt a hülye, hogy belement. Minden erejével húzni kezdte a dugót, amikor váratlanul megszólalt a telefonja. Ijedtében majdnem elejtette az üveget, ezért aztán előbb azt helyezte biztonságba, aztán zakatoló szívvel a kitartóan zenélő készülék után nyúlt. A képernyőn Adam képe villogott. Erőt vett a szívdobogásán és szinte unottan beleszólt:

-Igen?

-Jul! Ne haragudj, hogy csak most hívlak, de kisebb baleset történt Gabe-el a szülinapi partin. Hazaviszem, de nagyon örülnék, ha megnéznéd, mert csak az egyik mama látta el a helyszínen, és őszintén szólva nem bízom a hozzáértésében.

-Nyugodj meg! Máris indulok! – mondta a nő, megfeledkezve mindenről, amit a ma este tartogatott számukra, és amelyet már veszni látott percekkel korábban. A szerelmes nőben felülkerekedett a lelkiismeretes orvos, és nem is hagyta a férfit tovább beszélni, kinyomta a telefont, majd úgy ahogy volt, belebújt egy kényelmes cipőbe, nem törődve vele, hogy a szexi ruhához nem illik éppen a könnyű futócipő. Szerencséje volt, mert a ház elé éppen akkor állt be egy taxi, amely utasokat hozott. Mire fizettek, Julia már a hátsó ülésen ült és a sebtében felkapott orvosi táskában kotorászott, hogy felmérje, mi minden van nála.

-Bízhat a borravalómban, ha egy kicsit odalép. Beteghez hívtak. – szólt oda a sofőrnek, aki bólintott és indulás után határozottan a gázra lépett. Nemsokára már a kocsifeljáró kavicsai ropogtak a léptei alatt, de Adam kocsija még nem állt a ház előtt. Az ajtó azonban a taxi hangjára kinyílt és annyi év után először, Rose Corbin nézett Juliával farkasszemet. Julia nem számított rá, hogy találkozni fognak, Adam telefonja után pedig egyetlen gondolatot sem pazarolt a nagymamára, úgyhogy most zavarba jött. Régen tegeződtek, az asszony azonban – amikor még Jennának hitte – figyelmeztette, ha csak egyetlen alkalommal is fájdalmat okoz a fiának, vele kerül szembe. Nos, ha úgy vesszük, kölcsönösen okoztak egymásnak fájdalmat – mentegette magát Julia gondolatban, de tisztában volt vele, hogy Rose Corbinnak erről nyilvánvalóan más a véleménye. 

Az asszony hátralépett, utat engedve neki a ház belsejébe, de egyetlen szót sem szólt hozzá. Végül Julia szólalt meg először.

-Szervusz, Rose! Jól nézel ki! És csodálatos unokád van.

Az asszony nem hatódott meg a kedves szavaktól. Indulattól reszkető hangon fakadt ki:

-A poklot járattad meg vele! Mindannyian hittünk a csodában, Jenna átváltozásában. Miért nem szóltál? Miért nem harcoltál érte? Azt mondtad, szereted. Vagy az is hazugság volt? Amikor világgá ment a szégyen és a csalódás elől, meg tudtalak volna fojtani. Amikor pedig beleugrott abba az elkapkodott házasságba, csak azért imádkoztam, hogy te se legyél soha boldogabb, mint ő. Kedvelte Juliettát, de mindig is csak egy pótszer volt a számára, egy megbízható nő, semmi több. Soha többé nem mert az érzelmeire hallgatni. És ezt te tetted vele! – mutatott vádlóan a lányra. –És most – amikor Gabriellel békében éltek - felbukkantál megint. A mentőangyal! – ejtette ki a szót gúnyosan.

Ennyi vádaskodás után Julia is keserűen fakadt ki:

-Én akkor is szerettem! De akkor sem kellettem neki. Ő Jennát akarta. Most sem én kellek, csak a nyugalom, amit mellettem kaphat. Mit gondolsz, milyen érzés szeretőként a rendelkezésére állni, amikor úri kedve úgy tartja? Milyen érzés hazamennem az üres lakásba, amikor ő itt a fiával nevetgélve éli a mindennapjait. És megfoszt engem ettől.

-Nem kötelező vele maradnod. Egyszer már elhagytad, menj el megint! – vonta meg a vállát az asszony, aki egyáltalán nem érzett szánalmat Julia üres élete miatt.

-Nem mehetek el! Mert szeretem! Mert örülök az óráknak, amiket velem tölt. Még a fájdalomnak is örülök, amit okoz, mert az a bizonyság rá, hogy együtt vagyunk. Mert igenis fáj önmagamat feladni minden egyes találkozáskor. A fiad úgy kezel engem, mint egy kurvát, csak éppen távozáskor nem hagy pénzt az éjjeliszekrényen. És én még ezt is hálásan fogadom el tőle, mert egész egyszerűen nem tudom nem szeretni. Mindent megadnék érte, hogy visszacsinálhassam a dolgokat a baleset előtti napra. Nem is én mentem volna Philadelphiába és Adam nem csinálhatott volna belőlem egy második Jennát. Azt hiszed, könnyű volt elfogadni, hogy másnak az arca néz vissza rám a tükörből? Hogy sosem lehettem benne biztos, kit lát, ha rám néz? Ha akkor nem ülök fel arra a nyomorult gépre, akkor soha nem ismertem volna meg, és nyugodtan élnék. Férjem lenne, gyerekeim. De az élet úgy rendezte, hogy keresztezzük egymás útját. Most azt mondja, hogy ha velem van, engem lát; és ennyivel kell beérjem, mert nem akarja, hogy az élete része legyek. Szerinted ezt olyan könnyű elfogadnom? – kiabált már Julia is. Rose Corbin leroskadt a kanapéra, aztán töltött az asztalkán lévő teából mindkét odakészített csészébe. Az egyiket Julia felé nyújtotta. Az arcán már nem volt sem gúny, sem ellenszenv, csak fáradt beletörődés. 

-Jól van, gyere! Mind a kettőnkre ráfér most egy kis frissítő. Nem tudom, hol maradnak ilyen sokáig. – sóhajtott csendesen, ahogy Julia elvette tőle a csészét és leült mellé. Mintha csak erre a mondatra várt volna, kinyílt a bejárati ajtó és Adam lépett be rajta. Gabrielt a karjában hozta. A gyerek nadrágszára fel volt hajtva és friss kötés virított a lábszárán. Julia azonnal felállt és a táskájáért nyúlt. Adam pedig leültette a helyére a fiát.

-Már aggódtunk, hogy ilyen lassan értetek ide. – mormolta Julia, aztán a gyerekre mosolygott: -Szia!

-Szia! – nézett rá nagy, kerek szemekkel a fiú. –Sean anyukája már bekötötte, de apa azt mondta, jobb lenne, ha igazi orvos is látná.

-Azért vagyok itt – mosolygott rá a nő, miközben gyengéden lefejtette a kötést. Mély seb éktelenkedett a gyerek sípcsontja felett.

-Ezt hogy csináltad?

-Kint fociztunk a kertben, és Sean anyukájának van ott egy ilyen ... – nézett segélykérőn az apjára, aki kisegítette: -melegháza. –Igen, szóval melegháza. – bólintott Gabriel. –Sean mellérúgta a labdát és betörött az üveg. Én meg ki akartam szedni onnan a labdát, de közben elvágtam a lábam. Nagyon vérzett.

-És mi van abban a melegházban? – kérdezte Julia, miközben óvatosan kitisztogatta a sebet, amibe a korábbi kötözőanyag szálai máris beleragadtak. Gariel széttárta a kis karjait. Fogalma sem volt róla. Ő csak a labdát kereste, a többi nem érdekelte. Julia azonban arra gondolt, ha esetleg szerves trágya is volt a melegházban, akkor egy tetanusz-oltást is be kell adjon a gyereknek. Már előre sajnálta érte. A seb elég mély volt hozzá, hogy össze kelljen fognia. Jobb lett volna a kórházban, az aszisztensnője segítségével csinálni, de talán Adam is hajlandó lesz rá, nézett fel a férfira, aki elborzadva nézte a hosszú, mély sebet. Nos, talán mégsem – döntötte el Julia és Rose Corbinra nézett kérdőn. A nagymama biccentett és az ölébe húzta a gyereket. 

-Gabe! A doktornéni összefogja a sebedet, én pedig addig tartalak. Ha fáj, kapaszkodj erősen a karomba, jó? – nyomott egy puszit az unokája fejére. A kicsi bólintott, de Adam rémülten nézett Juliára.

-Varrni fogod?

-Nem, van egy csodatapaszunk, ami elég jól rögzíti az ilyen sérülések széleit – nyugtatta meg a nő, magában kajánul mosolyogva. Lám, Adam Corbinnak is megvan a gyengéje! –Viszont egy injekciót adnom kell, hogy a fertőzést elkerüljük – nézett Gabrielre, aki felnőttes, drámai sóhajjal vette tudomásul a szuri ígéretét. Julia elmélyülten dolgozott. Kitisztogatta a sebet, beadta az injekciót, amibe felszívott egy kis fájdalomcsillapítót is, aztán befújta spray-jel a sebet, hogy a felülete elég száraz legyen ahhoz, hogy a tapasz megtapadjon. Óvatosan összeillesztette az üveg metszette sebet és egy ügyes mozdulattal végigsimította rajta a tapaszt.

-Így ni! Ma még teszünk rá fedőkötést, de holnaptól már nyugodtan leveheted. Vagy inkább bízd apára – kacsintott a gyerekre. Gonoszkodva képzelte maga elé a férfit, ahogy jobban fáj neki az elsősegély-nyújtás, mint a fiának. Gabriel elgondolkodva hallgatott, majd a nő füléhez hajolt:

-Beteg az apukám? 

-Miért? – nézett rá meglepve Julia.

-Mert mindig a doktornénivel találkozik, de én nem mehetek. Meg fog gyógyulni? – nézett rá a gyerek félelemmel a tekintetében és Juliába belemart a felismerés. A kicsi félreértette a találkáikat, és most attól tart, az anyja után az apját is el fogja veszteni. Adamra nézett, aki értetlenül figyelte őket. Julia nagyot sóhajtott.

-Tudod, Gabe, engem köt az orvosi titoktartás, de mindjárt beszélek apuval. Ha megengedi, akkor válaszolok a kérdésedre, oké?

-Oké! – bólintott a kicsi. Julia Adam felé intett a fejével.

-Beszélnünk kell! - Adam oda-vissza kapkodta a tekintetét a fia és Julia között, aztán megadóan a nő után indult az előtérbe.

-Mi van?

-Az van, hogy a fiadnak nem mondtál semmit arról, hogy miért találkozol velem, és ő most azt hiszi, beteg vagy. Esetleg gyógyíthatatlan beteg – füstölgött Julia.

-Miért, mit mondhattam volna? Hogy a doktornénijével bújok ágyba, azért nem jöhet? – forgatta a szemét Adam megkönnyebbülten, amiért nincs baj a fiával, miközben a lelke mélyén érezte, ez a műfelháborodás most nem jogos. Mint ahogy az sem volt az, ahogy Juliával bánt. Ma este akarta elmondani neki, hogy megértené, ha a forgatás alatt úgy döntene, hogy a jövőben nem folytatja vele ezt a sehova sem vezető kapcsolatot. És megígéri, hogy amennyiben mégis várna rá, akkor egy egészen más Adam Corbint fog visszakapni, mint aki most itt áll vele szemben. Egy ideje már rágta magában a gondolatot, mert látta, hogy Julia szemében a megcsillanó mosoly sosem őszinte, minden alkalommal mintha valami titkos kis bánat felhőzné, és tudta, hogy ennek ő és a lehetetlen feltételei az okai. –Julia! Sajnálom, hogy így alakult az este! – nyögte ki végül.

-Semmi baj! Gabriel az első, ez természetes! – bólintott Julia. –Megmosnám a kezem, aztán hagylak is titeket. De kérlek, mondj valamit neki még ma, miért találkozgattunk, mert aggódik miattad. És egy ilyen kisfiúnak még nem szabadna aggódnia ilyen komoly dolgok miatt. – fedte meg a férfit, aki úgy nézte, mintha most látná először.

-Persze, mosd csak meg! – biccentett a fürdőszobaajtó felé. –Aztán, ha benne vagy, csináljunk egy vacsorát, esti mesének meg mondjuk el Gabrielnek, hogy miért találkozgattunk. Persze, valami korhatárhoz nem kötött változatot. Hogy moziban voltunk, meg vacsorázni, ilyeneket. Aztán, ha benne vagy, idővel majd valóra is váltjuk. Ma pedig ... szeretném, ha itt maradnál éjszakára is.

Julia megdöbbenten nézte. Erre végképp nem számított. Aztán eszébe jutott Rose.

-Az édesanyád... szerintem nem örülne, ha itt maradnék.

-Nem igazán értem, ez mennyiben befolyásolja, hogy mi ketten mit szeretnénk – nézett a nappali irányába Adam. Az anyja, na igen... ők ketten kibékülhettek, még újra is kezdhették a kapcsolatukat, de egy anya más. Az anyja nyilván minden pillanatára élénken emlékezik a hét évvel korábbi dolgoknak. Akkoriban is éppen eleget hallgatta a füstölgését. Most nyilván fél, hogy újra bántani fogják a kicsi fiacskáját. De majd látni fogja, hogy a kicsi fiúcska attól kerülne végképp padlóra, ha dr. Julia Blight elhagyná.